Igyekeztünk figyelembe venni mindent, ami a megbeszélésen felmerült és az igényeknek megfelelő programot összeállítani. Ha úgy vesszük, ez többé kevésbé sikerült, de maradtak benne eltérések a megbeszéltekhez képest. Sajnos figyelembe kellett venni az igények érkezési sorrendjét is, mert minden eddiginél több volt belőlük. Akit ez kellemetlenül érint, attól elnézést kérünk. Minden csapatnak sok sikert és jó gurítást kívánunk. A sorsolások az alábbi linkeken letölthetők:
I. osztály 2021-22. ŐSZI Sorsolás
II. osztály 2021-22. ŐSZI Sorsolás
Tapasztalt amerikai játékost igazoltunk.
Részletek a cikkben!
Részletek a cikkben.
Harminchetedik alkalommal rendezte meg az Atomerőmű Sportegyesület judo szakosztálya a hagyományos Junior Atom kupát, melyre ez évben is igen komoly versenyzői létszám gyűlt össze. Huszonkilenc ország 360 versenyzője lépett tatamira az ASE csarnokban megrendezett rangos viadalon.
2024-ben is Fadd-Dombori adta a helyszínét a Vidék Bajnokságnak, amelyet az Atomerőmű Sportegyesület és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közösen szervezett már sokadik alkalommal, és ezúttal a szélviszonyok is ideális pályaviszonyokat teremtettek.
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17