2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomA 2023-as szakosztályi élet igencsak eseménydúsra sikerült.
ElolvasomEredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
ElolvasomKi gondolná, hogy idén ünnepelte az Atomerőmű Sportegyesület a negyvenedik születésnapját.
ElolvasomEz történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
ElolvasomA karate szakcsoport kihasználva a tél (és hó) adta lehetőséget szabadtéri fejlesztő edzésen vett részt.
ElolvasomNem szép, de küzdelmes meccsen legyőztük a Zalaegerszeget és ott vagyunk a négy között!
Elolvasom2018. január elsején a paksi strand mellett lévő dombon került sor az év első edzésére.
ElolvasomIIII. alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Sportágválasztó az Ürgemezei strandon. Nem csak gyerekeknek!
ElolvasomAz I. Paksi Sportágválasztón nemcsak az ASE sportolóit és edzőit láthattuk, hanem a PSE részéről a focistákat, teniszezőket, tájfutókat, ritmikus gimnasztikásokat, shotokan karatésokat és boxolókat. Első ízben Szakály Sándorral a box szakosztály edzőjével készült interjú.
ElolvasomGalériával frissítve - Szeptemberben egy napra ismét az iskolások vették birtokukba az ürgemezei strandot, hiszen immár hatodik alkalommal itt került megrendezésre a Paksi Sportágválasztó. 24 sportág közül válogathattak a fiatalok, akik ki is használták a kivételes pénteki lehetőséget.
ElolvasomIV. alkalommal kerül megrendezésre a Nagy Sportágválasztó az Ürgemezei strandon. Nem csak gyerekeknek!
ElolvasomSzakcsoportokSzakcsoportokLétszámVezetőAsztalitenisz30 főSzabó SándorKyokushin Karate61 főKrasznai TamásSí29 főKovács András Természetjáró Szakcsoport és túrakerékpár Természetjárás ... 350 fő 48 főJakab AlbertDecsi BélaVitorlás ... 100 főLászló Zoltán,Ügyvezető Elnök Öregfiú kosár16 főNagy JánosÖregfiú foci25 főPatkós IstvánTeke... 74 főSuplicz SándorAsszonytorna120 fő A működő szakcsoportok, csoportok heti rendszerességgel, időnként családtagjaik bevonásával, szervezett főrmában működnek.
ElolvasomBemutatkozás Az 1960-70-es években Pakson egyedül a középiskola tudott sportéletet teremteni. A 80-as években a sportlétesítmények száma folyamatosan növekedett, illetve fokozatosan bővült a szakembergárda, így megnőtt a lehetőség az akkoriban népszerű, különböző sportok, sportágak elterjedésére. A gombamód szaporodó szabadtéri létesítmények, a nagyméretű tornacsarnokok és edzőtermek, valamint az 1986-ban elkészült gyönyörű ASE sportcsarnok tág teret nyitott a széles körű szabadidősportok kialakulásának és működtetésének. Az egyesületen belül megalakult a szabadidősport szakosztály, ahol a szakcsoportok folyamatos munkája biztosította a vállalat és a város, illetve a város környéki lakosok szabadidejének hasznos eltöltéséhez a programokat. A szakosztály országos szintű rendezvények szervezésébe is belekóstolt, így ezeken a sportprogramokon az egész ország részesülhetett az ASE vendégszeretetében. Jelenleg az ASE Szabadidősport Szakosztály a mintegy 1000 fős tagságának és a sportolni vágyók részére szakcsoportjain, hagyományőrző rendezvényein és szabadidős programjain keresztül nyújt lehetőséget. Szabadidősport szervező: Sánta István 06 20 264 7840 Asztalitenisz szakcsoport Vezető: Szabó Sándor Elérhetőség: 06 20 547 9622 Edzések helyszíne: ASE sportcsarnok galéria Kyokushin karate szakcsoport Vezető: Krasznai Tamás Elérhetőség: 06 70 213 0000 Edzések helyszíne: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornaterem Öregfiúk foci szakcsoport Vezető: Patkós István Elérhetőség: 06 20 915 1066 Edzések helyszíne: ASE sporttelep Öregfiúk kosár szakcsoport Vezető: Nagy János Elérhetőség: 06 20 930 8915 Edzések helyszíne: ESZI sportcsarnok Sí szakcsoport Vezető: Kovács András Elérhetőség: 06 20 5839441 Teke szakcsoport Vezető: Fenes László Elérhetőség: 06 20 210 1592 Edzések helyszíne: ASE tekepálya Természetjáró szakcsoport Vezető: Jakab Albert Elérhetőség: 06 20 431 8112 Asszonytorna szakcsoport Edzések helyszíne: ASE sportcsarnok Időpontok: kedd, csütörtök, vasárnap este Vitorlás szakcsoport Vezető: László Zoltán Elérhetőség: 06 20 945 1480 Rádióamatőr klub Vezető: Mach János Elérhetőség: 06 30 487 0255
ElolvasomKét ASE-s kajak-kenust, Hodován Dávidot és Horányi Benjámint is köszöntötték a szekszárdi Garay János Gimnázium dísztermében, ahová a 2014-2015-ös tanévben országos diákolimpiákon dobogós helyezést elért fiatalok kaptak meghívást.
ElolvasomPaksi sportágválasztó a SPORT napja.Helyszín: Paksi strandIdőpont: 2009.09.03. 8:00-15:00 2009.09.04. 8:00-18:00 Több mint 20 kipróbálható sportág egy helyszínen , élsportolókkal, szakmai tanácsadással.
ElolvasomSzokás szerint nagyon kemény meccs vár ránk az Alba otthonában, mely komoly befolyással lesz az alapszakasz végeredményére.
ElolvasomA negyedik fordulóban Szombathelyre látogatunk, ahol a hazai pályán már a Kecskemétet és a Sopront is két vállra fektető Falco lesz az ellenfél.
ElolvasomKettő-kettőre áll a párharc, amelyik csapat nyer, az lesz a Kecskemét ellenfele az elődöntőben.
ElolvasomÖt perc múlva már nagy volt a csend, nyerni akartunk.
ElolvasomPaksi Sportágválasztó - A SPORT NAPJAITöbb lelkes sporttársunkban és sok szülőben is felvetődött, hogy érdemes és hasznos lenne a Nagy Sportágválasztó rendezvényt és annak eszmeiségét országos szintre emelni. Nemcsak Budapesten, hanem több vidéki nagyvárosban, a helyszíni adottságokhoz, lehetőségekhez igazítva megszervezni a helyi Sportágválasztót.Nagy örömünkre szolgál, hogy elsőként Pakson, az Atomerőmű Sportegyesület saját kezdeményezésére ez már meg is valósul szeptemberben.A Nagy Sportágválasztó partnerségével és az ASE lelkes szervezésében, Kovács Antal nevével fémjelezve, 2009. szeptember 3-4-én megrendezésre kerül az első Paksi Sportágválasztó!Helyszín: Paksi Strand.A szervezők a paksi óvodák nagycsoportjait és az iskolás gyerekeket fogadják szervezett csoportokban, pedagógus és szülői kísérettel. Csütörtökön 8 és 15 óra, pénteken 8 és 18 óra között. Körülbelül 3000 gyerekre és 1000 kísérőre számítanak. A belépés díjmentes.A helyszínen megjelenők 20 sportágba kóstolhatnak bele, lesz: búvárkodás, férfi kosárlabda, floorball, íjászat, judo, kajak-kenu, karate, labdarúgás, néptánc, női kosárlabda, ökölvívás, ritmikus gimnasztika, röplabda, sakk, tájfutás, teke, tenisz, twirling, úszás, vitorlázás.A jelenlévők szakemberektől választ kaphatnak minden kérdésükre a kiválasztott sportágakkal kapcsolatban.Találkozhatnak olimpiai bajnok, több világ- és európa-bajnok sportolóval, valamint az ASE és a PSE NB-I-es kosárlabda, illetve labdarúgó csapatának játékosaival. Akik biztosan ott lesznek: Éger László (labdarúgás), Gulyás Róbert (kosárlabda), Braun Ákos (judo), Kovács Antal (judo), Kozmann György (kenu), Tököli Attila (labdarúgás), Ács Péter (sakk), Boros Gergely (kajak).Szervező: Atomerőmű SportegyesületTovábbi információ: Bedecs FerencTel.: 06-20/439-3222E-mail: atomix@t-online.hu
ElolvasomPaksi sportágválasztó a SPORT napja.Helyszín: Paksi strandIdőpont: 2009.09.03. 8:00-15:002009.09.04. 8:00-18:00 Több mint 20 kipróbálható sportág egy helyszínen , élsportolókkal, szakmai tanácsadással. BOCSA A bocsa ősi eredetű golyós játék, az olaszok nemzeti sportja.A golyós sportok közül a legizgalmasabb, legfifikásabb játék. Nem egyszerűen ügyességi sport, hanem legalább annyira stratégiai, logikai játék is. Kell hozzá egy kis ravaszság, vagányság, ki lehet, sőt ki is kell tolni az ellenféllel. Nincs két egyforma állás, szituáció.Legjobb helyen van parkokban, strandon, vízparton, szóval mindenütt, ahol a legkellemesebb a szabadidőt kicsit játékosan, kicsit komolyan, sportosan eltölteni.A téli időszakban szőnyegen bármely tornateremben is játszható.Ha pedig a legjobbak között akarsz lenni, kijutni Olaszországba, Svájcba, Törökországba, vagy Ciprusra, akkor persze kell hozzá rendszeres edzéslátogatás, több ezer dobás, állóképesség a hosszú játszmákhoz, koncentráció, gömbérzék.Ez az a sportág, amiben kicsi túlsúllyal, bice-bócán, előképzettség nélkül eséllyel indulhatsz. Hamar ledolgozhatod a mekiben, tv, számítógép előtt ülve összeszedett hátrányt, gyorsan utolérheted korosztályod élmezőnyét. BÚVÁRKODÁS A búvárkodás a "kívülállók" számára valami igen távoli, az emberektől idegen, extrém és veszélyes tevékenységet jelent. A búvárok számára életforma a testi és szellemi megújulás legszórakoztatóbb, legkellemesebb lehetőségét biztosítja. Lemerülni a földi élet bölcsőjébe, rácsodálkozni a víz alatti világ lenyűgöző szépségeire úgy, hogy közben a kiteljesedett háromdimenziós világban szabadon mozoghatunk, olyan élmény, amit semmi más nem helyettesíthet.A Paksi Búváriskola egész évben folyamatosan indítja nemzetközi minősítést adó hobby- és sportcélú búvártanfolyamait az alapoktól egészen a merülésvezetői szintig. Az iskolában végzett hallgatók olyan nemzetközileg elfogadott búvárminősítést kapnak, mellyel életük végéig bármely országban részt vehetnek szervezett merüléseken, hozzájuthatnak búvárfelszerelésekhez vagy kedvezményesen, kibérelhetik azokat: illetve búvárbázisokon palackot tölthetnek.A tanfolyamok során elméleti ismereteket helyben, az iskola oktatóhelyiségében, a gyakorlati ismeretek alapjainak elsajátítását a városi tanuszodában tartja. FÉRFI KOSÁRLABDA Az 1940-es évek közepétől a városi gimnáziumban rendeztek osztályok közötti bajnokságot. A sportág történetében döntő változást hozott a paksi születésű Szentesi Alajos középiskolához való kerülése. Az új testnevelő nevéhez fűződik a sportág alapjainak lerakása Pakson. Az első hivatalos mérkőzést 1948. október 10-én a Tolnai Textilgyár csapata ellen vívta a paksi csapat.1979 végén megalakult az Atomerőmű Sportegyesület, majd 1980-ban a Kosárlabda Szakosztály. Nagy János játékos-edző vezetésével a csapat a megye bajnokságot megnyerve feljutott az NB II-be.A csapat 1987-ben felkerült az NB I B csoportjába és tulajdonképpen innen kezdődött a paksi kosárlabda fénykora. A bentmaradást kiharcoló csapat tagjai voltak: Morgen, Tarnai, Szaffnauer, Nagy, Kirr, Antóni, Juhász, Búzási, Bozi, Kovács. A következő évben sikerült a feljutás az NB I A csoportjába és azóta is itt szerepel a csapat. Az elmúlt húsz év alatt az ASE csapata a magyar bajnokság egyik legsikeresebb csapata lett, mi sem bizonyítja ezt jobban mint a nény-négy bajnoki cím és kupagyőzelem. Az utolsó bajnoki címet az idei évad végén ünnepelhette a paksi közönség.Az ASE csapatában sok válogatott játékos megfordult az évek során pl: Gulyás Róbert, Morgen Frigyes, Radovics József, Sitku Ernő, Fodor Márton és Fodor Gergely, Czigler László, Mészáros Zalán. Az új idényre szintén két válogatott játékossal erősödött a csapat: Horváth Ákos és Körtélyesi Gergely.Az utánpótlás csapataink változóan szerepeltek a különböző korosztályos versenyeken, a kilencvenes években Mini bajnoki cím mellé néhány értékes érmet is sikerült szerezni, majd az ezt követő évek sikertelensége után az elmúlt három évben a kenguru, gyermek, serdülő korosztályban is képviseltettük magunkat az országos bajnoki döntőben.A hosszú ínséges időszak végén az idei III korcsoportos fiú diákolimpiai országos döntőben a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata veretlenül szerezte meg az országos bajnoki címet. Most már elmondhatjuk, hogy az utánpótlás korú játékosok között is vannak akik szerephez jutnak a különböző korosztályos válogatottakban. Jelentkezés: Antóni József Tel: 06-20-539-14-10 FLOORBALL A floorball a labdajátékok csoportjába tartozó csapatjáték. Az egymás ellen játszó két csapat igyekszik ellenfele kapujába minél több gólt ütni. A játék közben a gyorsaság és állóképesség mellett a labda megszerzése, továbbadása, ütése, a cselezés elképzelhetetlen kitűnő reflexek nélkül. A játékot teremben, 50 cm magas palánkkal elkerített játéktéren játsszák. A szabályai a veszély nélküli, sportszerű játékot segítik. A labda kezelése, továbbítása, valamint a lövések a futómozgással összhangban fejlesztik a törzs és a karok izomzatát, s fejlesztik a gyorsaságot, a gyorsasági állóképességet, s magát az állóképességet is.Természetesen az előbb említett kondicionális képességek mellet olyan koordinációs képességeket, mint az ügyesség, a téri tájékozódó képesség, egyensúlyérzék, ritmuskészség is remekül fejleszti. A játékban nagy szerep jut a térlátásnak, összpontosító-képességnek, és a gyors reflexnek. A játékhelyzet a mérkőzés során többször is változik, s bár posztok szerint megkülönböztetünk védőket, s támadókat, de a korszerű játék a játékosok azon komplex játéktudását igényli, hogy mindegyik játékos tudjon védekezni, támadni, s minden játékos egyszerre tudjon védekezni, s támadni, annak megfelelően, hogy a játékhelyzet mit kíván meg.Mint csapatjáték, fejleszti a gyerekek (sportolók) közösségi érzését, értelmét és kombinációs képességét. Gondoljunk csak bele, mennyi feladathelyzet elé állítja a játékosokat a játék. A megannyi játékszituáció megannyi döntési kényszert jelent.A floorball magán hordozza a gyeplabda, a jégkorong, a bandy (jéglabda), s a kispályás labdarúgás (futsall) különböző jellegzetes jegyeit. A floorball paksi története és jelene Pakson, Poór József kezdte meg először a sportág népszerűsítését, és a mai napig rengeteg diákolimpiai siker fűződik a nevéhez. Azóta minden paksi iskolában jelen van a floorball, és már komoly dicsőség az iskolának, ha diákjai jól szerepelnek a városi megmérettetésben. Az első korosztályok, akik iskolai bajnokságokban jeleskedtek már oszlopos tagjai a mai, Paksi Floorball Klubnak. Az első versenyszerű bajnokságban, 2004-ben szerepeltünk, akkor OB II-nek keresztelték, és a 12 csapatból a 4. helyen végeztünk. Azóta folyamatos a florballélet Pakson, több-kevesebb sikerrel végzünk a bajnokságban. A tavalyi szezonban már megkezdődött a munka az utánpótlás kiépítésében, és sikernek könyvelhetjük el, hogy az idei U16-os bajnokságban 12+1 játékost neveztünk.A felnőtt csapat idén az OB I/B - versenysorozat résztvevője. Ez a négy bajnoki osztály második vonala. Ebben a bajnokságban 17 játékost neveztünk. Edzéseinket a Deák Ferenc Általános Iskolában, illetve Bölcskén, a helyi iskola tornatermében tartjuk. A hazai rendezésű bajnoki mérkőzéseket Dunaújvárosban játsszuk. Ebben az évben elindult az egyesület weblapja, ahol figyelemmel kísérhető egyesületünk tevékenysége: www.paksifloorball.huBővebb tájékoztatás: Feicht László 70/311-91-06 ÍJÁSZAT Az íjászat kezdetét nem tudhatjuk, az viszont bizonyos, hogy a barlangrajzokon már mint eszköz szerepel az íj.Mondhatjuk tehát, hogy ez a látszólag egyszerű tárgy egykorú a vadászó, harcoló emberrel.Időszámításunk előtt 25000 évvel használták a mindennapokban, és egyúttal feltételezhetjük, hogy játszottak is vele.Innét a versengés már csak kis ugrás lehetett, így az egyik legrégebbi sportágról beszélhetünk.Ugorva az időben, minden kornak és a kialakuló nemzeteknek meg voltak a sajátos íjtípusai és a jellemző harcmodora.Csak említés szinten ki ne ismerné ezeket a neveket:II. Ramses, Marathon, Nagy Sándor, Hannibal, A római hadsereg, Attila a hun, Dzsingisz kán.Tell Vilmos és Robin Hood, vagy VIII. Henrik, aki 220 méterről talált a cél közepébe, így kérkedve a Francia Király előtt. „A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!” „A magyarok nyilaitól ments meg minket Uram!” Bulcsu vezér hadjáratait a mai napig oktatják a hadi iskolákban. Abban az időben a nyílvesszőt, amit egész Európa rettegett, még CELŐKÉ-nek hívták. Jól érzékelhető, hogy az íjászat milyen mélyen beleivódott a magyarság mindennapjaiba. A XIX. századig jellemzően mint harci eszköz van jelen, egészen az első olimpiáig, ahol a hölgyek is versenyezhettek. 1972 óta ismét versenyszám az íjászat. Sokat változó és fejlődő sportágról van tehát szó, ami nem nélkülözheti az embert magát és annak szellemét. Védőszentünk: Szent Sebestyén, ki 376 AD óta vigyázza nyilaink és bátorítja szívünk. JUDO A judo az egyik legkiválóbb személyiségformáló sport. Amellett, hogy az egész testet átmozgatja számos olyan tulajdonság (kitartás, küzdeni tudás, fair play) kialakításában segít, melyekből egész életünk során profitálhatunk.A helyes eséstechnika kialakítása segít megelőzni a különböző baleseteket a mindennapi életben.Kovács Antal olimpiai és világbajnok, valamint Braun Ákos világ- és európa-bajnok példája bizonyítja, hogy egy híres judos nemcsak a tatamin lehet eredményes, hanem a civil életben is tökéletesen meg tudja állni a helyét. Nem lehet mindenkiből világbajnok, habár az élsport és akár az egyetemi tanulmányok is sikeresen összehangolhatóak és kiegészítik egymást. Aki csak hobbi szinten szeretné űzni annak is tökéletes elfoglaltság. Amennyiben valaki úgy érzi, hogy szívesen kipróbálná ezt a nagyszerű, sokoldalú küzdősportot, jelentkezzen az alábbi edzőknél: Dobai László 20/584-2203 Kanczler István 20/939-7408 KAJAK-KENU Az Atomerőmű Sportegyesület fennállásának kezdete óta működő Kajak-Kenu Szakosztály nagyon sok fiatal számára biztosít sportolási lehetőséget. A kajak-kenu sportot csodálatos környezete, a Duna vadregényes szépsége, a sporttevékenységek változatossága, a versenyzési lehetőség és nem utolsó sorban a szép sporteredmények elérésének lehetősége teszi vonzóvá a paksi gyerekek számára. A múltban elért kiemelkedő sporteredmények (Országos-bajnoki, Világbajnoki, Európa-bajnoki címek, Olimpia bajnoki helyezések) példaértékként szolgálnak a fiatalok számára. A versenyzés mellett egész évben rengeteg különféle izgalmas programon vehetnek részt a szakosztályunk tagjai (vízitúrák, kirándulások, sí-tábor, stb.). A kajak és kenu oktatása mellett nagy figyelmet fordít az úszástudás megfelelő szintű elsajátítására is a szakosztály szakmai stábja. Aki szereti a változatos sportolást és szereti a kihívásokat azelőtt nyitva áll az ország legszebb és legmodernebb csónakházának kapuja. ATOMERŐMŰ SE KYOKUSHIN KARATE SZAKCSOPORTJA Edzések helye: II Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermeEdzések időpontja: Hétfő, Szerda, Péntek : 18:00-20:30-igJelentkezni lehet a fenti helyen és napokon: 19-20 óra között. ATOMERŐMŰ SE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY A foci egy játék, méghozzá a legnézettebb játék a világon!Az ASE Labdarúgó Szakosztály edzői a legfontosabb célnak azt tartják, hogy egészséges és pozitív mentalítású fiatalokat neveljenek a társadalom számára, megszerettessék a sportot velük és azon belül a labdarúgást. Jelenleg, az ASE labdarúgó szakosztálya 140 igazolt labdarúgóval rendelkezik. 1999-től csak Utánpótlás Labdarúgó Szakosztály létezik az egyesületnél.A legkisebbtől a legnagyobb korosztályig csapataink részt vesznek a korosztályos bajnokságokban, sokat utazva, rengeteg új élménnyel gazdagodva, sok sportbaráttal találkozva, hétről-hétre jó eredményeket elérve folyamatosan fejlődnek.Nem is olyan régen Buzás Attila, Vayer Gábor, Éger László, Ambrus Sándor az ASE pályán rúgták az utánpótlás csapatokban a labdát és előbb-utóbb az ország jegyzett NBI-es felnőtt csapataihoz kerültek.Jelenleg az NBI-es fiatalok között is vannak olyanok, akik az ASE színekben kezdték a labdarúgást és több éven keresztül az ASE-nál játszottak.Az egyesület csapatai az utóbbi években érmes helyeken végeztek a különböző bajnokságokban. Ez azért is fantasztikus, mert az Atomerőmű Sportegyesület a fiatal egyesületek közé tartozik, szeptemberben lesz 30 éves. Ha te is szeretnél rengeteg élménnyel gazdagabb lenni, de ugyanakkor a labdarúgás fortélyaival és szépségeivel hajlandó lennél megismerkedni közelebbről, akkor jelentkezzél az Atomerőmű Sportegyesület sportpályáján, ahol minden délután 17.00 órától edzések vannak.Gyere, Te is tartozzál az Atomerőmű Sportegyesülethez, legyél Te a következő NBI-es válogatott labdarúgó. PSE LABDARÚGÁS A paksi labdarúgást szeretők 1952. november 28-án megalakították a Paksi Kinizsi Sportkört. Azonban már korábban is aktív labdarúgás folyt a városban, hiszen erről az első írásos emlék 1912. augusztus 4-ről maradt fenn, amikor egy paksi diákcsapat játszott a bölcskei diákokkal.1954-1964 között a labdarúgók a megyei bajnokság élmezőnyében szerepeltek. A 60-as években már foglalkoztak helyi utánpótlással is, mely a későbbiekben megalapozta a 70-es évek felnőtt csapatát.1966-ban felavatták az új füves pályát és az 500 nézőt befogadó fedett lelátót.A csapat folyamatosan lépett előre, egyre magasabb osztályokban szerepelt. Az igazi áttörés 2006-ban következett be, amikor a PAKSI SE megnyerte a bajnokságot az NB II. Nyugati csoportjában, és ezzel felkerült az élmezőnybe. Ekkor a felnőtt csapat felvette a PAKSI FC nevet.Az eltelt három évben sikerült bennmaradni az NB I-ben, minden alkalommal a 11. helyen végezve. Olyan játékosok igazoltak a klubhoz, mint például Éger László, Tököli Attila, Lisztes Krisztián, akik méltó példaképei lehetnek a fiatal focistapalántáknak. A PAKSI SE Labdarúgó Szakosztálya várja azokat a fiúkat, akik szeretnének komolyan foglalkozni a labdarúgással. NÉPTÁNC TŰZVIRÁG TÁNCEGYÜTTES A Tűzvirág Táncegyüttes 1980. óta működik Paks városában.Az együttes számos előadást tart Pakson és más magyar városokban. Felléptek többek között a Magyar Állami Operaházban, a Nemzeti Színházban, a Kongresszusi Központban.Bejárták szinte egész Európát, de jártak már Ázsiában és az afrikai kontinensen is.Több neves hazai és külföldi televíziós társasággal forgattak (MTV, RTL, TV2; ZDF, RAI).Közel 8 órányi repertoárjukban nemcsak a magyar nyelvterület táncai találhatók meg, hanem a világ szinte minden tájáról érkezett már vendégkoreográfus az együtteshez.Hazai koreográfusok: pl.: Román Sándor (az ExperiDance vezetője), Horváth Zsófia (Honvéd Táncszínház cigány-specialistája), Vári Bertalan (PresiDance vezetője), Ónodi Béla (Magyar Táncművészeti Főiskola pedagógusa)Külföldi koreográfusok:pl.: Dara O’Shea (RiverDance szólistája), Therese Laurant (Holland Táncszínház koreográfusa), Ahmet Demirbag (Török Táncakadémia Vezetője), Kadri Sonuk ( Holland Táncszínház szólistája, tánckarvezetője)Az együttes munkája és bemutatói során számos nagy tekintélyű művésszel dolgozott, dolgozik együtt: pl. Herencsár Viktória (NIVÓ-díjas cimbalomművész, a Cimbalmosok Világszövetségének Elnöke, a Magyar Állami Operaház tagja), Hollókői Lajos (a Hegedős Zenekar vezetője, a Magyar Táncház - találkozó Igazgatója), Rékasi Károly, színművész, Antal Imre (†), Ferdinand van Altena († - a Holland Táncszínház Igazgatója), Szvorák Katalin, Benkó Dixieland Band.Az együttes hazánkban és külföldön is számos kitüntetést és elismerést szerzett.A város PRO URBE díjjal, a Paksi Atomerőmű Zrt. HELIOS díjjal, a Tolna Megyei Önkormányzat Babits Mihály-díjjal, a Vállalkozók Országos Szövetsége PRÍMA díjjal, Tolna megyei civil szervezetek „A Tolna megyei művészetért” plakettel jutalmazták az együttes színvonalas tevékenységét.Külföldi nemzetközi fesztiválok résztvevőjeként szinte minden alkalommal I. helyezést értek el. Ezek emlékeként múzeumnyi serleg és kupa birtokosa az együttes. Az együttes fontosnak tartja, hogy az általa képviselt értékrendet, a magyar tánckultúrát megismertesse a fiatalokkal.Paks város óvodáiban és iskoláiban is oktatják a gyermekeket a magyar néptánc kultúra alapjaira. A Tűzvirág Táncegyüttesbe 6 éves kortól várják az gyermekeket, az oktatás négy korcsoportban folyik.Az együttes tavaszi gálaműsorában már a legkisebbek is önállóan mutatják be az év folyamán elsajátított koreográfiát. Aki szeretne a Tűzvirág Táncegyüttesben táncolni, bővebb felvilágosítást kaphat a Városi Művelődési Központban, az együttes irodájában a következő időpontokban: 2009. szeptember 8-9-10-én (Kedd – szerda - csütörtök): 15 -18 óráig Információ: Kövesdiné Juhász Mónika: 30-916-7058 NŐI KOSÁRLABDA Lányok gyertek hozzánk kosarazni, ismerjétek meg a kosárlabda rejtelmeit, várunk benneteket! A kosárlabda városunkban népszerű sportág. Paks valamennyi iskolájából, valamint a városkörnyék iskoláiból járnak edzéseinkre a gyerekek. Heti 3-4 alkalommal biztosítunk lehetőséget a mozgásra a 2. osztályos gyerekektől egészen a felnőtt korosztályig. Utánpótlás korosztályunk versenyeztetését tornarendszerben oldjuk meg, valamint egy csapatunk szerepel az NB II-es bajnokságban. Edzéseink időpontjáról és helyszínéről Hangyási Eszter vezetőedzőnél lehet érdeklődni a 20/395-4919-es telefonszámon. Tartozz közénk, próbáld ki Önmagad! ÖKÖLVÍVÁS A paksi ökölvívást a PSE megalakulását követő 14. évben, 1966-ban Takács Gyula hozta létre. Első felnőtt versenyzője, a jelenleg is edzőként dolgozó Feil Ádám volt.Önvédelmet, illetve versenysportot tanuló fiatalok látogatják edzéseinket.Fizikai terhelés, technikai és taktikai oktatás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a helyes életmód, illetve a sportolói magatartás normáinak betartására.Büszkén mondhatjuk, hogy számtalan korosztályos és felnőtt magyar bajnokot neveltünk. Olimpikonokat, világbajnoki és Európa bajnoki résztvevőket adott a PSE a magyar ökölvívásnak. Erős Lajos, Bognár László, Kalocsai Zoltán vitte Paks hírnevét a világban. Nálunk nevelkedett és itt ismerkedett meg az ökölvívás szépségeivel ifj. Balzsay Károly is.Edzőink is sokat tettek a paksi és a magyar ökölvívásért. Id. Balzsay Károly szövetségi kapitányként is dolgozott, míg Kajtár László, jelenlegi vezetőedző három alkalommal érdemelte ki Magyarország legjobb utánpótlás-nevelő edzője címet. Jó edzői hírnevünket hivatott betölteni Szakály Sándor is, aki fiatalos lendületével népszerű a feltörekvő ökölvívó palánták között. A PAKSI SE ÖKÖLVÍVÓ Szakosztálya várja azokat a fiúkat és lányokat, akik szeretnének kesztyűt ragadni és megismerkedni egy küzdősporttal. RITMIKUS GIMNASZTIKA A szakosztályban a munka 1986. március 1-jén kezdődött, amikor Farkas Gabriella edző és Gulyás Gabriella balett-oktató megkezdte munkáját. Első sikerünket 1986. júniusában értük el, amikor Hermesz Anita az országos diákolimpián szalaggyakorlatokban első helyezést ért el. Legjobb versenyzőink: Hermesz Anita, Falusi Lívia, Saáry Ágnes, Istók Orsolya. 1989-ben Hermesz Anitát és Saáry Ágnest beválogatták a válogatott kéziszer csapatba. 1990-ben az EB-n 5. helyezést értek el. Hermesz Anita 1992-ben és 1993-ban az EB-n 3. helyezést elért csapat tagja volt. A 90-es években a legsikeresebb versenyzőnk a fiatalabb korosztályban Nikl Aranka volt, aki a mesterfokú bajnokságon is indult és külföldi versenyen is részt vett. A szakosztály napjainkban két saját nevelésű edzővel működik, a vezetőedző: Falusi Lívia, edző: Hermesz Anita. A PAKSI SE Ritmikus Gimnasztika Szakosztálya várja azokat a fiatal lányokat, akik szeretnének nőies mozgást választani. SAKK Az ASE sakkszakosztálya nem csak az NBI, NBI/B-ben jól szereplő csapatairól, kiváló sakkozóiról ismert, hanem arról is, hogy az ország legjobb utánpótlás-nevelő szakosztálya hosszú évek óta.Kiváló sakkedzők - Hazai László, Csom István, Vidéki Sándor, Molnár Béla - eredményes munkájának köszönhetően olyan korosztályos világbajnokok nőttek fel, mint Ács Péter, Berkes Ferenc, Fodor Tamás, akik már a magyar válogatott tagjaiként is sok sikert értek el olimpiákon, EB-n, VB-n. Számos országos bajnoki címmel büszkélkedhet a szakosztály, de egyúttal sakktörténelmet is írt, amikor az évenként megrendezett rangos országos ifjúsági csapatbajnokságot tavaly tizedszer is megnyerte. A sakkozás megismerésére, ennek a szép szellemi játéknak az elsajátítására Pakson a Sakk-klubban nyílik lehetőség, ahol gyakorlott és képzett edzők várják a kezdőket, de a haladókat is. A Sakk-klub a Gesztenyés úton az ASE Konditerem emeletén található. Várjuk a sakkozni vágyókat! TÁJFUTÁS Városunkban 1970-ben, immár 39 esztendeje, hogy a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban Mittler József tanár úr a természetjárás mellett elkezdett foglalkozni a tájfutással, majd 1975-ben került be a Paksi Sportegyesület égisze alá. Nagy előrelépés 1973-ban történt, amikor az első tájfutó térkép elkészült az imsósi erdőről. Ezt a helyet 1981-től már a „megyei tájfutás fellegváraként” emlegeti a sportújságírás.A városban a tájfutás egyre népszerűbb: a 39 év alatt közel 1500 gyermek ismerkedett meg a sportággal. A Szakosztály legnagyobb eredménye, hogy az országos középiskolai bajnokságokon szerzett második helyezése alapján Tuba Csilla az Ifjúsági Válogatottal Bulgáriában, a Rogyina Kupán képviselte hazánk és szűkebb pátriája színeit.A Tolna megyei Testnevelési és Sporthivatal által alapított, sportáganként évente kiadásra kerülő Tolna Megye Legjobb Tájfutója címet már tíz éve paksi tájfutók hozhatják el. A PAKSI SE TÁJFUTÓ Szakosztálya várja azokat a fiúkat és lányokat, akik szeretnék kipróbálni és akár versenyszerűen űzni ezt a természetbarát sportágat. TEKE Hazánkban a tekézés mindig nagyon népszerű sport volt. A világbajnokságokon és más világeseményeken sportolóink rendre a dobogón álltak, igen sokszor annak legfelső fokán.A tekesport legjelentősebb magyar alakjai a kilencszeres világbajnok Csányi Béla és a nyolcszoros világbajnok Kovácsné Grampsch Ágota.A játék lényege, hogy egy 2,8 kg-os golyót kell elgurítani 19,5 m-re, ahol 9 bábú van felállítva rombusz alakban. A cél: minél több fát döntsön el az elgurított golyó.A verseny két részből áll: a gurítások felénél minden gurítás után újra felállítják mind a 9 bábút, ezt hívják „telizésnek”. A másik részben csak akkor kerül mind a 9 bábú felállításra, ha már valamennyit sikerült ledönteni, ez a „tarolás”. A gurítások száma versenyfajtánként változó (40 és 120 között).Nagyon érdekes, jó állóképességet – fizikai, idegi –, továbbá jó koncentráló készséget igénylő játék. Csapatban, párosban és egyéniben is rendeznek bajnokságokat.A tekéhez hasonló játék már az ókori Egyiptomban is létezett, a legkorábbi leletet 7000 éve egy piramis maradványai között találták. A korai középkorban vallási szertartások részeként is említenek egy tekejátékot. Magyarországon már a középkorban ismertek különböző tekejátékokat. Elsősorban falusi kocsmák mellett építettek döngölt agyagú pályákat, ahol kis golyóval, eltérő számú bábura, különböző szabályok szerint gurítottak. A sport-szerű tekézés a 19. sz. végén alakult ki.Pakson 1988-ban a tekéző megépítésével jött létre az igény, hogy az akkori technikai színvonalnak megfelelően, kulturált körülmények között lehessen űzni ezt a sportágat. Napjainkban egy az 50-60 fős szakcsoport űzi ezt a sportágat. A nagy érdeklődésre való tekintettel 1998-ban indult be a Városi Bajnokság, melynek kiírása, lebonyolítása, szervezése a szakcsoport feladata. A Városi Bajnokságban 2 csoportban, feljutásos rendszerben zajlanak a versenyek. TENISZ A Paksi SE Tenisz Szakosztálya közel 30 éves. Megyei országos bajnokságban indultunk 1981-ben, akkor még csak idegen bitumenes pályákkal. A jelenlegi tenisztelep a salakos pályáival 1983-ra alakult ki, miközben szép lassan beindult a rendszeres utánpótlás és ifjúsági képzés. 1984-es évben már a klasszikus összetételű szakosztályként működtünk, tehát; Utánpótlás nevelésOrszágos csapatbajnokságban való részvétel,Ifjúsági versenyeztetésAmatőrök Legnagyobb sikerünket 1988-ban értük el, akkor a felnőtt férfi csapat az OB 1-ben szerepelt. Jelenleg OB 2-ben szerepel csapatunk. Legjobbjaink között vannak országos bajnokok, (Klopcsik Dia, Fábián Ágnes) éljátékosok, (Dávid Antal, Barta Attila) 2006-ban megépült a téli szezonban is használható csarnokunk, így edzéseink folyamatosak, éves szinten tervezhetők. Pakson közel 150 ember teniszezik heti rendszerességgel. A PAKSI SE Tenisz Szakosztálya várja azokat a fiúkat és lányokat, akik szeretnének teniszütőt ragadni és szép környezetben, mozgással tölteni a szabadidőt. TWIRLING A PAKSI TWIRLING ÉS BOTFORGATÓ KULTURÁLIS ÉS SPORT EGYESÜLET BEMUTATÁSA A Paksi Twirling és Botforgató Kulturális és Sport Egyesület 2000 év őszén alakult Margaréta Mazsorett Csoport névvel, Kalmár Lívia vezetésével. 2004 őszétől a csoport elsősorban twirling sporttal foglalkozik, így a munkába további edzők is bekapcsolódtak. A gimnasztikai testtechnika oktatását Falusi Lívia, a bottechnikai edzéseket Kalmár Lívia vezeti, munkájukat Meczker Bettina és Sólya Erzsébet edzők segítik. Jelenleg 25 fő 5-17 év közötti fiatal vesz részt a foglalkozásokon. A sportegyesület munkájának alapja az összehangolt, fegyelmezett közös tevékenység, ennek nevelő hatását különösen ezekben a korcsoportokban igen fontosnak tartják. Céljuk a harmonikus mozgás kialakítása, a fizikai erőnlét – és ízületi mozgékonyság fejlesztése, illetve látványos produkciók létrehozása, amelyek a különböző események színvonalát emelik, színesítik, de akár önálló műsorszámként is bemutathatók. Mi a twirling? A twirling olyan sport, ahol a bot – sporteszköz – a testen és a test körül forog, közben gimnasztikai gyakorlatokat végez a versenyző. A repertoárban magas dobások és fergeteges botforgatási elemek vannak. E sportágban Európa- és Világbajnokságokat is rendeznek már több évtizede a nyugati világban, amelyeken az elmúlt években már a Sportegyesület versenyzői szép eredménnyel szerepeltek (Olaszország, Franciaország, Németország, Hollandia). Közép és Kelet Európában most kezd terjedni a twirling. A versenyeken kötelező és szabadon választott elemekből összeállított kűrökkel, egyéni, páros és csoportos versenyszámokban lehet részt venni három korcsoportban.Természetesen a lányokon kívül lehetőség van a fiúk részvétele is a sportágban. A twirling sport oktatása, mint paksi kezdeményezés egyedülálló a megyében. Érdeklődni személyesen vagy telefonon Kalmár Líviánál a 06 (20) 569-3757 számon, vagy Meczker Bettinánál a helyszínen lehet. ÚSZÁS Az egyik legkedveltebb sport, gyermekek számára gyakran ajánlott. Nem ritkán az orvos javasolja. Magyarország sporthagyományokban gazdag kultúrájának egyik alappillére az úszósport. Gondoljunk csak a nagy nevekre Hajós Alfrédtól, Egerszegi Krisztináig, hosszú a sor, de ne felejtsük el a vízilabdázókat se, akik hét olimpiáról jöttek haza bajnokként.Miért jó az úszás?Több szempontból is igen kedvező hatással van a fejlődő gyermekre ez a sport. Első és legfontosabb szempont, hogy az izmokra és csontokra gyakorolt hatása nagyon kiegyensúlyozott. Az ízületek terhelése szinte elhanyagolható a "szárazföldi" sportokhoz képest. Gondoljunk csak arra, hogy nincsenek hirtelen nagy erőbehatások, esések, ütések. A sportsérülések valószínűsége, a többi sportághoz viszonyítva nagyon kicsi, leszámítva persze a sakkot. Az izmok és csontozat kedvező gyermekkori fejlődésének kulcsszerepe van az időskori csontritkulás és más mozgásszervi betegségek megelőzésében! Fontos az is, hogy az izmok közül szinte mindegyik részt vesz a mozgásban, ezért nagyon egyenletes az igénybevétel. Ezek alapján kifejezetten ajánlott mellkas fejlődési zavarok, gerincferdülés esetében.Második szempont a légzés javítása. Úszás során nagy a szervezet oxigénigénye. Ennek következtében az állandó fokozott légzés miatt, hosszútávon nő a tüdő befogadóképessége, teljesítőképessége.Az egyenletes és kíméletes terhelés mellett nagy energiafelhasználással járó sport az úszás, így kifejezetten jó a túlsúlyos gyerekek számára is.Mikor kezdjen úszni a gyerek?Általánosságban nagyon fontoljuk meg, mikor kezdje a gyerek és milyen intenzitással a sportot. A kicsik korai túlerőltetésének leginkább lelki következményei lehetnek, hiszen szervezetük a fizikai terhelést nagyon jól tűri. Gyermekeinknek elsősorban testmozgásra, játékra és szórakozásra van szükségük, nem pedig a tűréshatárig fokozott edzésre! Tehát kezdjék minél korábban, de ügyeljünk arra is, hogy jó társaságban, barátok közt, jó edző/pedagógus vezetésével sportoljon a gyermek. Hol jelentkezhetünk úszásra?A paksi Tanuszodában Paksi Úszó Club-nál, ahol Adorján György foglakozik a gyerekekkel, hetente 2 edzésen. VITORLÁZÁS A Vitorlás Szakcsoport céljai: A rendszeres testedzés, sportolás a vitorlázás lehetőségének szervezett formában történő biztosítása. A sportág mindhárom ágának, a versenyvitorlázás, a túravitorlázás és kedvtelési célú szabadidő vitorlázás szervezett formában történő művelése, népszerűsítése. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., az Atomerőmű Sportegyesület és a Szakcsoport méltó képviselete a Villamosenergia-ipari Vitorlás Találkozókon és az egyéb versenyeken. Jelenleg mintegy 300 fő részére biztosít az egyesület lehetőséget a rendszeres sportoláshoz a vitorlázás szerelmeseinek. Az egyesület tevékenységének népszerűsége folyamatosan bővül. A Szakcsoport eszközparkja ennek megfelelően az utóbbi években nagyarányú fejlődésen ment keresztül, üzemeltetésünkben van 16 db nagyhajó, melyek átlag életkora a folyamatos fejlesztésnek köszönhetően 5 évre tehető, 10 db versenykalóz, 6 db túrakalóz, 3 db motoros, melyek a Koloska Marina kikötőben állnak a tagok részére. A túrázás elősegítésére a hajókhoz a BH Zrt. túraháromszög biztosított.A Pakstól 25 km-re található Fadd-Dombori Pihenőtelep, a Dunai holtág ad otthont, immár 20 éve, az egyesület legifjabb nemzedékének. Az utánpótlás neveléséhez az egyesület itt üzemelteti optimist, laser, sikló, kadett hajóparkját és nem utolsó sorban a jolle 15 típusú zászlóshajót, és itt tartja edzéseit heti rendszerességgel.A Domboriban elvégzett folyamatos edzésmunkának köszönhetően 2009-től már olimpiai hajóosztályban is indul ASE versenyző. Minden év júniusában korosztályos gyerektáborokat szervezünk a kisebbeknek Domboriban, aki néhány év után Balatonfüreden folytathatják a felkészülést a versenyzői tapasztalat, ill. a vitorlás kishajó vezetői engedély megszerezése érdekében. Ha szeretnél vitorlázni szeretettel várunk szünidei gyermektáborunkban!Jó szelet!További információ:Stadler Csaba20/96-555-01utánpótlás osztálykapitány
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület vezetése vasárnap rendkívüli elnökségi ülést tartott, amelyen a férfi kosárlabda csapat szereplése volt napirenden. Egyértelműen megállapították, hogy az elmúlt egy hónapban a csapat mélyen a tudása és a lehetőségei alatt teljesített, nem valósította meg a kitűzött célokat, továbbá a sportszerető paksi közönség és a névadó főszponzor elvárásait. Az utolsó másodpercekben elveszített meccsek után jött a szombati katasztrofális hazai vereség, amely az egyesület történetében példátlan. Az elnökség állásfoglalása szerint az okok a mentális problémákra, az akaraterő, a fegyelem és a vezetés hiányosságaira vezethetők vissza. A csapat irányítása kicsúszott a vezetőedző kezéből, ennek egyenes következménye lett az egyénieskedés, a szervezetlen és eredménytelen játék.Az elnökség felszólította az ülésen megjelent, és a vezetés bizalmát továbbra is élvező Tóth János szakosztály-elnököt, hogy tegyen sürgősen határozott intézkedéseket a sikeres csapatmunka, az eredményes játék érdekében. Tóth János tájékoztatást adott arról, hogy Sabáli Balázs vezetőedző felajánlotta lemondását, amelyet elfogadott. A csapatra egyébként is nehéz időszak vár, szerdán a Debrecen látogat Paksra, vasárnap pedig a listavezető Albacomp otthonában játszanak. Az egyesület elnökség kéri az ASE szurkolóinak további támogatását.Paks, 2009-01-18Süli Jánoselnök
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17