HÍROLVASÓ
Október első hétvégéjén ismét csatába indultak a paksi judósok, hiszen Szeged adott otthont szombaton és vasárnap rangos hazai viadaloknak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A milánói kajak-kenu világbajnokságon Juhász István és Kollár Kristóf egy-egy aranyat és bronzot szerzett, Pupp Noémi négyesben a hetedik helyen zárt!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az olimpián nem szereplő sport-, illetve szakágaknak a szintén négyévente megrendezett Világjátékok jelenti az olimpiát, aminek 2025-ben egy kínai metropolisz, Csengtu adta a helyszínét. Az Atomerőmű Sportegyesületből Kiszli Vanda kajak egyesben, Kirschner Zoltán sárkányhajóban utazott ki Ázsiába, a XII. Világjátékokra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Óriási várakozás előzte meg a harmadik hazai rendezésű judo világbajnokságot, hiszen a 2025-ös évnek e megmérettetés a legnagyobb szabású rendezvénye. Tudvalevő, hogy az olimpiát követő évben mindenki a világbajnokságra fókuszál. Az ASE-s színeket 52 kilogrammos klasszisunk Pupp Réka képviselte és bebizonyította, hogy még mindig ott van a legjobbak között.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A nyár előtti utolsó nagy dobásukra készültek az ASE judósai, hiszen minden év május második felében rendezik a korosztályos országos diákolimpia küzdelmeit. Ezúttal Mosonmagyaróváron tartották a diák korosztálytól az ifjúságiig az összes korcsoport diákolimpiáját, melyen a paksi judósok is részt vettek. Habár néhány versenyzőnk kénytelen volt kihagyni a megmérettetést, így is szép eredményeknek örülhettünk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Poznan adta a helyszínét a második kajak-kenus világkupának, ahol ezúttal három sportolónk, Pupp Noémi, Juhász István és Kollár Kristóf állt rajthoz.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Május közepén Szeged rendezte az idei első kajak-kenus világkupát, ahol négy versenyzőnk is elindult: Pupp Noémi kajak négyesben és párosban, Juhász István és Kollár Kristóf kenu párosban, Hodován Dávid kenu egyesben és négyesben állt rajthoz.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A felnőttek szegedi kajak-kenu válogatója után 4 versenyzőnk is továbblépett a nemzetközi színtérre, közülük is Juhász István és Kollár Kristóf kenu párosának sikerült a szezon első versenyét megnyernie.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az elmúlt hétvégén négy kiemelkedő esemény történt az ASE-s judósok életében.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Réka Grand Prix versennyel nyitotta az idei egyéni felkészülési szezonját. A viszonylag késői kezdés oka egy a párizsi edzőtáborban összeszedett combsérülés volt, mely miatt a bakui Grand Slam-et kénytelen volt kihagyni. Linzben viszont újult erővel vágott a küzdelmekbe.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Rendkívül eseménydús időszakon vannak túl az ASE judósai. Első körben nem is az elmúlt hetek versenyeiről kell beszélnünk, hanem azokról az illusztris vendégekről, akik városunkba látogattak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Négy évente rendezik az olimpiai játékokat, így az Atomerőmű Sportegyesület judósai számára is kiemelkedő jelentőséggel bírt a 2024-es esztendő.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az év vége is bővelkedett judós programokban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Réka kétszeres olimpiai ötödik helyezett klasszisunk néhány hónapos pihenőt követően Zalaegerszegen, a Felnőtt Országos Bajnokságon tért vissza. Réka ezúttal nem fogyasztott le az 52 kilogrammba, hiszen bőven lesz még alkalma hoznia versenysúlyát, így ezúttal az 57 kilogrammban próbált szerencsét.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Budapesten 2024.09.11-09.22. között került megrendezésre.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az üzbegisztáni Szamarkandban a nem olimpiai számos világbajnokságon Vajda Bence, Juhász István és Kollár Kristóf, az egyetemisták és főiskolások portugáliai, Montemor-O-Velhoban zajló világbajnokságán Hodován Dávid képviselte az ASE színeit!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A felnőttek országos bajnoki aranyai mellett újabb kijutásoknak is örülhettünk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Noémi ASE-történelmet írt, hiszen kajakosunk egy olimpián szerzett két bronzérmet!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Két olimpikonunkat, Pupp Rékát és Gercsák Szabinát sikerült néhány mondat erejéig olimpiai élmenyeikről faggatnunk a városi ünnepélyes fogadásuk napján.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Noémi ASE-történelmet írt, hiszen kajakosunk egy olimpián szerzett két bronzérmet!
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület olimpiáról hazatérő sportolóinak- Gercsák Szabinának, Pupp Noéminek és Pupp Rékának-, valamint edzőjének, Braun Ákosnak köszöntése az ASE-csarnok előtt lesz augusztus 12-én, hétfőn este 19:30-tól. Várunk Mindenkit, aki velünk szeretné ünnepelni a párizsi sikereket!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Réka még nem utazott haza a párizsi olimpiáról, így későbbre tolódik a személyes interjú, de elevenítsük fel a múlt hét eseményeit, mert gyönyörűen teljesítettek lányaink.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Július utolsó hétvégéjén Szegeden rendezték a serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokságot, amelyet nyolc bajnoki arannyal fejeztünk be.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az elmúlt hetek hazai versenyei után Európa vizein is megmutattuk magunkat: a pozsonyi U23-as és ifjúsági kontinensviadalon három versenyzőnk négy számban is rajthoz állt, amely után két éremmel és két értékes helyezéssel tértünk haza.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Sűrű heteket élnek kajak-kenusaink, egy hétre a II. válogatóra már az Európa-bajnokságon tették vízre hajóikat, ahol az olimpia szempontjából is fontos mérföldkövet értünk el.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szegeden hétközi válogatóval rendezték meg a második felnőtt és U23-as válogatót, ami után egy kicsit tisztábban látjuk a jövőt- és az olimpiához is közelebb kerültünk!
ElolvasomA 2023-as szakosztályi élet igencsak eseménydúsra sikerült.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Remekeltek fiataljaink az elmúlt hétvégén megrendezett diákolimpián.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az Egyesült Arab Emírségekben, Abu Dhabiban rendezték az olimpiai játékokat megelőző utolsó nagy megmérettetést, a felnőtt judo világbajnokságot. Pupp Réka egyesületünk 52 kilogrammos állócsillaga a tavalyi évhez hasonlóan idén is az ötödik helyet szerezte meg a rangos eseményen, ezzel megszilárdítva pozícióját az olimpiai pontversenyben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2024 első kajak-kenus világkupájának Szeged adott otthont, ami az olimpia közeledtével különösen erős mezőnyt vonultatott fel. Öt ASE-s versenyző is rajthoz állt, és egy döntős helyezés mellett egy érem is került Paksra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szolnok adta az idei, olimpiai év első igazán tétre menő versenyét: a Holt-Tiszán rendezték a felnőttek és U23-as kenusok első válogatóját, valamint az ifjúságiaknak a tájékoztatóját. Férfi kenuban komoly tényezője vagyunk a hazai sportágnak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Rékával karrierje második Európa-bajnoki bronzérmét követően sikerült beszélgetni. Réka részletesen elmondta a zágrábi élményeit, meccsek közbeni érzéseit.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Jó szereplés az országos egyéni korcsoportoson
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az elmúlt hetek eseménydúsan teltek az ASE judósainak életében, habár versenyek szempontjából csak két olimpiai aspiránsunk lépett tatamira.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mórahalmon rendezték a Diák A és B korosztály számára kiírt Nyílt Magyar Kupát, illetve a Serdülő korúaknak rendezett Nyílt Országos Rangsorversenyt. A rangos eseményen a környező országok versenyzői is rajthoz álltak, ezzel emelve nemzetközivé a megmérettetést.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Azerbajdzsán fővárosa adott otthont a World Tour sorozat idei második Grand Slam-jének és habár megszokhattuk, hogy mostanában Pupp Réka nevétől hangos a hazai sajtó, ezúttal egy másik ASE-s sportoló, a 70 kilogrammos Gercsák Szabina szerzett egy bravúrbronzot Bakuban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Svéd válogatott játékost igazoltunk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az Olimpiai Játékok évében vagyunk és ilyenkor minden harcra kész judós a kvalifikációs pontok további gyűjtögetésére összpontosít. Így vannak ezzel az ASE-s olimpiai aspiránsok Pupp Réka és Gercsák Szabina is, aki a portugál Odivelasban megrendezett Grand Prix tornán léptek tatamira az elmúlt hétvégén.
Elolvasom2023-ban fokoztuk az előző évek menetelését: az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az összes nagy világversenyen ott volt, és közben a bázis is erősödött. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ha január, akkor visszaemlékezés a tavalyi évre, hiszen ismét nagyon sűrű volt a program és ezúttal is fantasztikus eredményeket sikerült elérnie az ASE-s judósoknak az elmúlt esztendőben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Pupp Réka és Gercsák Szabina az év utolsó World Tour versenyére Tokióba utazott, hogy tovább gyűjtögesse olimpiai kvalifikációs pontjait. Nem tűnt könnyűnek a feladat, hiszen a hagyományos japán Grand Slam nemcsak a kőkemény nemzetközi mezőny miatt, hanem azért is rendkívül erős, mert a házigazdák három vagy négy versenyzőt is indíthatnak egy súlycsoportban. A japán judo erejét ismerve ez igen magas színvonalat jelent.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szokatlan időpontban, ezúttal az év vége felé közeledve rendezték a felnőtt Európa-bajnokságot, melynek a francia Montpellier városa adott otthont. Az Atomerőmű Sportegyesület két sportolója vett részt a megmérettetésen. Pupp Réka és Gercsák Szabina hosszú felkészülési és versenyidőszakot követően érkeztek a versenyre.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Bakuban rendezték a World Tour versenyek következő állomását, amelyen a paksi judósokat ezúttal Pupp Réka képviselte az 52 kg-os súlycsoportban. Vele tartott edzője Braun Ákos is, aki egyben a női szövetségi kapitány tisztséget is betölti.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szeptember 7-10. között a lengyelországi Poznan adott otthont az Olimpiai Reménységek Versenyének, amely a serdülő kajak-kenusok legnagyobb nemzetközi viadala: Pálfalvi Viktor 3 arany mellé egy értékes ezüstöt is szerzett!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az idei év legfontosabb kajak-kenus versenyének, a kvalifikációs világbajnokságnak a németországi Duisburg adott otthont: öt versenyzőnk is rajthoz állt, és Vajda Bencének sikerült érmet is Paksra hoznia!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A paksi judósok életében a nyár nem igazán a kikapcsolódás időszaka.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Augusztus elején ért véget a kajak-kenus magyar bajnokság: ebben a négy napban a serdülők, ifik, U23-asok is eldöntötték a bajnoki címek sorsát- ebből Paksra nyolc került.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az idei World Masters tornát Budapesten rendezték, amely a világ legjobb 36 judósának teremt lehetőséget az olimpiai pontok további gyűjtögetésére. Mind a három versenynap során volt paksi érdekeltség, hiszen Pupp Réka 52, Gercsák Szabina 70, míg Cirjenics Miklós 100 kilogrammban képviselte az ASE-s színeket. Közülük Pupp Réka szerepelt a legjobban, aki az igen előkelő ötödik helyen végzett.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Magyarország 25 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzéremmel zárta a 2023-as ifjúsági, U23 világbajnokságot az olasz Alpok festői taván, Auronzóban: ebből Paksra 3, 3 és 2 került két értékes negyedik helyezéssel.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Június közepén felnőtt kajakosaink a krakkói Európa Játékokon, utánpótlásunk a Fadd-Dombori Magyar Kupán versenyeztek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A 44 ország 344 judósa állt rajthoz az Ulánbátorban megrendezett mongol Grand Slam-en, melynek helyezés pontjai már 100%-ban hozzájárultak az olimpiai ranglistához. Ennek megfelelően igen erős mezőny gyűlt össze az egyes súlycsoportokban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A nyarat megelőző utolsó komolyabb megmérettetésen vettek részt az Atomerőmű SE judósai. Ezúttal Mosonmagyaróvár adott otthont a serdülők számára kiírt korosztályos diákolimpiának.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Sopronban rendezték az ifjúságiak számára kiírt országos diákolimpiát. A paksiak egy érmet és három pontszerző helyezést szereztek a tornán.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Két felnőtt judósunk, Gercsák Szabina és Cirjenics Miklós a Linzben megrendezett olimpiai pontszerző Grand Prix viadalon álltak rajthoz és értékes győzelmekkel, valamint pontszerző helyezésekkel zárták a versenyt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Somogy megyei Kaszón rendezték az ez évi junior korosztály számára kiírt országos Diákolimpiát. A három fős paksi küldöttség igen eredményesnek bizonyult, hiszen mindannyian érmesek lettek. Tóth Barna és Tengölics Tamás nem talált legyőzőre súlycsoportjában, Jakab Barna pedig bronzérmet szerzett.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2023 első kajak-kenus világkupájának Szeged adott otthont, ahol öt ASE-s versenyző is rajthoz állt, és három döntős helyezés mellett egy érem is került Paksra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Rékának eddig nem volt szerencséje a VB-kkel. Ezt kijelenthetjük, annak tudatában, hogy évről évre mindig történt valami a világbajnokságot megelőzően, vagy a versenyen kapott extrém nehéz sorsolást. Most sem volt ez másként az idei Dohában megrendezett világesemény előtt, hiszen néhány héttel korábban Réka nagyon komoly térdszalag sérülést szenvedett Antalyában. Sokáig az is kérdéses volt, hogy vállalni tudja-e a megmérettetést. E tények ismeretében még értékesebb számunkra, hogy Réka nemcsak, hogy rajthoz állt a világbajnokságon, de egyenesen az elődöntőig menetelt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Maty-ér adott otthont a felnőtt és U23-as férfiak első válogatójának, illetve a hölgyek és az ifjúsági versenyzők tájékoztató versenyének. Biztató rajtot vettünk, ami a hétvégi, szegedi világkupán íródik tovább.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Győrött rendezték az ez évi diák A, B, és C korosztály számára kiírt országos diákolimpiát. A paksi utánpótlás „aranygenerációja” ismét nagyot alkotott.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Réka remekelt az elmúlt időszak World Tour versenyein, így joggal reménykedtünk, hogy a szép sorozata folytatódik az Antalyaban megrendezett török Grand Slamen is. Réka második helyen kiemeltként állt rajthoz.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Február közepétől már itthon is vízre tették a hajót a felnőtt kajak-kenusok, ugyanis korán, május elején már csúcsformában kell versenyezniük a válogatón: kicsit délebbre biztosabb a jobb idő, így az ASE-sok is melegebb éghajlatot kerestek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A párizsi Grand Slam minden judós életében kiemelkedő jelentőséggel bír. Több ezer hozzáértő néző előtt a világ legjobbjaival megküzdeni és eredményesnek lenni hatalmas élmény. A magyar judósok közül csak a legkiemelkedőbbeknek adatott meg mindezidáig, hogy érmet nyerjenek Párizsban. Most már Pupp Réka is belépett ebbe az elit klubba, hiszen egészen a döntőig verekedte magát a World Tour sorozat párizsi állomásán.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Cirjenics Miklós az idei első Grand Prix versenyen a portugál Almada városában az igen előkelő hetedik helyen végzett.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az idei második ASE-s megmérettetésen végre éremnek örülhettünk. Tatán az Olimpiai Sportközpontban rendezték az idei első ifjúsági korosztály számára kiírt országos rangsorversenyt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2022-ben, azon túl, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya a 10. helyen végzett a 90 egyesület közül, olyan korszakos sikerek is kötődnek sportolóinkhoz, amelyek a kitartásnak és a munka iránti alázatnak a lenyomatai. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Néhány nappal karácsony előtt rendezték meg Jeruzsálemben a Mesterek Tornáját, mely egyfajta mini világbajnokságnak is felfogható, hiszen minden súlycsoport legjobb harminchat judósa kapott meghívást a rangos viadalra. Pupp Réka természetesen kiemeltként állt rajthoz az olimpiai bajnokokat és érmeseket felvonultató mezőnyben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Nem volt egyszerű, de nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak sem Cirjenics Miklós tovább jutása a taskenti felnőtt világbajnokságon.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Réka és Cirjenics Miklós október elején Üzbegisztán fővárosában Taskentben fog szerepelni a judósok felnőtt világbajnokságán. Réka első helyen kiemeltként várja a megmérettetést, de Cirjenics Miki is egyre jobb formába lendül a versenyt megelőzően.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szeptember második hétvégéje a kenusainkról szólt, hiszen két fronton is remekeltek a fiatalok.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Noémi Európa-bajnok lett női kajak egyesben, 1000 méteren! A müncheni kajak-kenu Európa-bajnokságon Noémi mellett Hodován Dávid is képviselte a magyar, és persze a paksi színeket.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Noémi, Hodován Dávid és Kollár Kristóf révén 2022-ben három versenyzővel is képviseltük a hazai színeket a kajak-kenusok olimpiák közötti legnagyobb eseményén, a Kanadában rendezett világbajnokságon.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A csongrád-csanádi megyeszékhely adott otthont a serdülő, ifi, U23-as magyar bajnokságnak, amely egyben a szeptember eleji szegedi ifi és U23-as világbajnokságra is válogatott. Kijött a forma, amelyet országos bajnoki címek, helyezések és világbajnoki kvalifikáció fémjelez!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kiszli Vanda már eddig is magasan volt, ám a Világjátékokon, a nem olimpiai sportágak legrangosabb eseményén aratott diadalaival tényleg a csúcsra tört, ráadásul 2 héttel később, július utolsó napjaiban az Európa-bajnoki címeket is megszerezte a kajakosok maratoni szakágában.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az elmúlt időszak igen eseménydúsan telt az ASE judósainak életében. Miközben a teljes utánpótlás kontingens a Paksi Bezerédj Általános Iskolában edzett a hagyományos napközis judotáborban, addig Pupp Réka Horvátországban, Budapesten és Dunavarsányban készült a közelgő hazai olimpiai kvalifikációs Grand Slam viadalra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Június utolsó hétvégéjén, Szolnokon rendezték a második felnőtt válogatót, ami után csütörtökön történt csapathirdetés: három szakágban is kint leszünk világversenyeken, összesen három versenyzőnk fog a felnőtt világbajnokságon rajthoz állni!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az Olimpiai Sportpark Győrött állandó helyszíne az idei korosztályos diákolimpiáknak. Nem volt ez másként az ifjúsági korosztály esetében sem, és három paksi indulónk közül mindannyian a bronzérem kapujába jutottak a megmérettetésen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az Európa-bajnokság óta eltelt néhány hétben paksi kiválóságunk, Pupp Réka profi sportolóhoz méltóan levonta a tanulságokat és rendületlenül dolgozott tovább. A georgiai főváros Tbiliszi adott otthon a következő Grand Slam versenynek, ahol az előkelő világranglista helyezés megőrzése volt a legfőbb cél. Nemhogy sikerült megőrizni a kiemelkedő harmadik pozíciót, de még feljebb sikerült kerülni a ranglistán.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pár hét szünet után végre ismét zsúfolt hétvége várt a paksi judósokra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az elmúlt hétvégéken beindult a kajak-kenus versenyszezon- mindhárom eseményről került Paksra arany, az egyik, Kiszli Vandáé Világjátékok indulást is ér.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szófiában rendezték az elmúlt hétvégén a felnőtt Judo Európa-bajnokságot, hazánkban pedig a Budapest Kupát.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tavalyi évhez hasonlóan idén is Grand Slam bronzéremnek örülhetett Pupp Réka Tel Avivban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egy érmet és két pontszerző helyezést szereztek az ASE ifjúsági korú judósai a Győri Olimpiai Sportparkban megrendezett idei első ifjúsági versenyen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kiszli Vanda 2021-es éve több szempontból is rendkívüli volt: összeházasodott vőlegényével, majd 2 vb-aranyat nyert maratoni kajakban. Ez utóbbi eredménye az is, hogy első ASE-sként felkerült a neve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség márványtáblájára, mint Örökös Bajnok- ez azoknak adatik meg, akik olimpiát nyertek vagy legalább 5 világbajnoki címet szereztek: Vandának az eddigi utolsó volt a hatodik…
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Tudvalevő hogy a 2022-es esztendőtől új szakmai stáb irányítja a magyar judo válogatottat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Viva! Megvan az Atomfutás 2023-es versenykiírása! ...mert futni jó...
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Hasonló lendülettel léptünk át 2021-be, mint az előző esztendőkben, és a lendületünk a versenyekig ki is tartott- az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az év végi bajnoki pontversenyben eddigi legjobb helyezését érte el, az egyesületi rangsor 9. helyén zárt. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A 2021-es esztendő igazán bővelkedett programokban és szerencsére a hazai és nemzetközi megmérettetéseken kiválóan szerepeltek mind a fiatalabb korosztály képviselői, mind felnőttjeink.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Eljött az idő, hogy Pupp Réka olimpiai ötödik helyezett klasszisunk újra megkezdje a pontgyűjtést és tovább őrizze előkelő világranglista helyezését. A bakui Grand Slam volt az első állomás és ennél jobban nem is sikerülhetett volna a debütálás.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az idei év történelmi kajak-kenu szempontból: olimpia mellett világ- és Európa-bajnokságot még soha nem rendeztek egy évben 2021-ig. A szeptember közepi világbajnokságon hosszú idő után szurkolhattunk újra paksi kenusnak, kenusoknak: Hodován Dávid és Kollár Kristóf a kenu négyes tagja volt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szeptember közepén a csehországi Rasice kapta meg az Olimpiai Reménységek Versenye rendezésének jogát, ahol 36 ország 2004 és 2006 között született versenyzői mérték össze erejüket. Sok fiatalnak ez az első nemzetközi viadala, így tapasztalatszerzésnek sem utolsó ez a minden ősszel sorra kerülő regatta.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A szép olimpiai sikereket követően újult erővel vetették bele magukat a munkába a paksi fiatal judós reménységek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Augusztus 20-án kezdődött a szegedi Maty-éren a kajak-kenusok országos bajnoksága, ami az olimpiai utáni idei legrangosabb versenyre, a világbajnokságra is válogatott. Nem voltunk sokan, de komoly erőt képviseltünk, és kikerülhetetlen tényezői voltunk a mezőnynek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kajak-kenu berkekben egy kicsit mindig kuriózumnak számít a Masters Országos Bajnokság, ahol évek óta jelen vagyunk mi is. Idén az örökifjú Prancz Zoltán zsebelte be az aranyakat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Gyönyörű paksi sikernek örülhettünk a tokiói olimpia második versenynapján. Pupp Réka ötödik lett a földkerekség legnagyobb sportrendezvényén és habár a végén kicsit búslakodtuk amiatt, hogy nem lett meg a dobogó, de összességében mégis tudjuk, hogy hatalmas dolgot vitt véghez 52 kilogrammos olimpikonunk.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Moszkvában kapott helyet a kajak-kenusok maratoni Európa-bajnoksága, ahonnan két versenyzőnk, Kiszli Vanda és Juhász István is két éremmel tért haza Paksra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az ASE-s judósok mind utánpótlás mind felnőtt szinten edzőtáborokkal indították a nyarat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Réka kiváló formában küzdött a hazai rendezésű judo világbajnokságon, ám a sorsolás szeszélye folytán a későbbi aranyérmes japán judóstól vereséget szenvedett a legjobb nyolc közé jutásért.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A megújult akadémiai rendszerben álltak rajthoz a régió kajak-kenus fiataljai június első hétvégéjén Fadd-Domboriban, hogy onnan kvalifikálják magukat a három héttel későbbi országos kupára. Az ASE-soknál voltak debütálók, akikre szép folytatás vár!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az olimpia és a további világversenyekre való kijutás volt a tét a Szegeden rendezett második olimpiai és első Európa-bajnoki válogatón, ahol hat versenyzővel felemás szereplést mutattunk: olimpián idén nem lesz ASE-s kajak-kenus, de a többi nemzetközi versenyen képben vannak sportolóink.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Veres Marcell ötödik helyen végzett a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett junior országos bajnokság 100 kilogrammos kategóriájában.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Felnőtt kajak-kenusaink Szegeden tették vízre május elején a hajójukat, hogy az első olimpiai válogatón közelebb kerüljenek Tokióhoz- felemás szereplés, de a remény még él.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A júniusi budapesti felnőtt világbajnokság előtti Kazanyban megrendezett Grand Slam viadalon a paksi Cirjenics Miklósnak nem sikerült jelentős mértékben növelni olimpiai kvalifikációs pontjainak számát.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nem akármilyen élményben lehetett része a paksi fiatal júdosoknak, hiszen magától a liszaboni hőstől Pupp Rékától hallgathatták meg Európa Bajnoki élménybeszámolóját a Paksi Judo dozsóban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Utoljára Bor Barna egyéniben megszerzett 2013-as felnőtt Európa Bajnoki érmének örülhettünk Pakson és most végre megtört a jég.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nem sikerült a legjobb nyolc közé kerülnie Cirjenics Miklósnak az ASE 100 kilogrammos versenyzőjének a törökországi Antalya-ban megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Slam-en.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kenus csapatunk, amelynek tavaly nyár óta oszlopos tagja Besenyei Ádám, két kajakos hölggyel kiegészülve teszik vízre napról napra hajójukat a Fadd-Dombori holtágon.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Felnőtt kenusainknak, Koleszár Zoltán korelnökkel az élen nem sok evezés nélküli hetük volt a télen, márciustól azonban gőzerővel belevetették magukat a vízi munkába.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nagy élményben lehetett része azoknak, akik követték Pupp Réka Tel Aviv-i Grand Slam mérkőzéseit. Látványos technikáknak, lehengerlő judónak és egy szép bronzérem születésének lehettek tanúi.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Két paksi judós állt rajthoz az év első rangos nemzetközi World Tour tornáján a Dohában megrendezett World Masters versenyen. Pupp Réka az 52 kilogrammosok között egy nagyon értékes ötödik helyett szerzett. Cirjenics Miklós elsőkörös búcsúra kényszerült.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A judo szakosztály 2020-as évértékelőjét muszáj azzal a ténnyel kezdenünk, hogy a korábbi évektől eltérően az elmúlt esztendőben sportágunkat is súlytották a pandémiához köthető megszorítások és lévén, hogy teremben űzhető kontaktsportról van szó ez különösen nehézzé tette az edzési- és versenyzési lehetőségeket számunkra. Márciusig bezárólag azért volt alkalmunk néhány megmérettetésen részt venni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nem kisebb elszántsággal futottunk neki 2020-nak, mint az előző éveknek, amit azonban a világot lelassító koronavírus másmilyenre formált. Hogy milyenre, az majd a következő években fog kiderülni, mindenesetre az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya erősödve ért el az évfordulóra. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A korosztályos magyar bajnokságok lezárultával eljött az idő, hogy az ASE bajnoki érmeseit méltassuk és jutalmazzuk. Természetesen büszkék vagyunk minden lelkiismeretesen dolgozó sportolónkra, és voltak, akiknek nem sok hiányzott ahhoz, hogy dobogóra állhassanak az OB-n. Az idei évben tizenegy magyar bajnoki éremmel ajándékoztak meg bennünket versenyzőink.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nem sikerült pontszerző helyezést elérnie az ASE felnőtt válogatottjainak a zárt kapus Judo Európa Bajnokságon Prágában.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Gyönyörű érmekkel térhettek haza az ASE judósai az eredetileg Paksra tervezett és egy héttel előrébb hozott Serdülő Országos Bajnokságról. A járványügyi intézkedések miatt volt szükség az időpont és a helyszínváltoztatásra, így a győri Olimpiai Sportparkban tartották az OB-t.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Két paksi olimpiai aspiránsunk az elmúlt hétvégén végre igazán nívós megmérettetésen tudott harcolni az olimpiai pontokért, ráadásul itthon, a Papp László Sportarénában léphettek szőnyegre kiválóságaink.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mivel judóban az ifjúsági korosztály három évjáratot ölel fel, így a két korosztályt összegyűjtő serdülő versenyekhez hasonlóan ebben a kategóriában is megrendezik az első és másodéves ifik számára az országos bajnokságot. Egy fiatal csapattal, zömében utolsó éves serdülőkkel és első éves ifjúságiakkal vettünk rész a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett Ob-n.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Rendhagyó módon és időben, de egy rendhagyó évben hogyan máshogy, került sor a kajak-kenusok maratoni országos bajnokságára, ahonnan a paksi versenyzők egy arany mellett két ezüst- és három bronzérmet hoztak Paksra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az idei évben az első nemzetközi kajak-kenu versenyre Szegeden került sor, a legjobb U15-U18-asok Olimpiai Reménységek Versenyére 22 ország több mint 400 versenyzője kvalifikálta magát: köztük két ASE-s fiatal, Kertész Gréta és Juhász István is éremmel, érmekkel zárta a viadalt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Rendhagyó időpontban- mikor máskor, ha ilyen évet élünk-, iskolaidőben, szeptember közepén került sorra a legifjabb kajak-kenusok országos bajnoksága a Velencei-tavon, Sukorón.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Eredményekben gazdag 2019-es évet zártak az ASE szakosztályai!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Augusztus utolsó hete nagyüzem volt a hazai kajak-kenusoknál, hiszen előbb a felnőtt, majd a serdülő, ifi, U23-as országos bajnokságot rendezték meg a szolnoki holtágon. Az előbbin 3, az utóbbin 11 ASE-s elsőségnek lehetett szemtanúja a publikum.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Dél-Dunántúl legmagasabb pontját vette célba az elmúlt pénteken a paksi diák- és serdülő judósok egy fanatikus csoportja, Braun Ákos vezetésével.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A nyár elejére, már majdnem az összes hazai judoklub megkezdte a benti edzéseket és örömmel értesültünk arról, hogy végre mindenki visszatérhetett a régi kerékvágásba. Azonban tényleg lehet régi kerékvágásról beszélni? Habár az edzések jellege ugyanolyan, mint a korlátozások előtt volt, a hétvégi versenyekre még sokat kell várni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nemrég értesültünk róla, hogy az olimpiát elhalasztják, és csak 2021-ben szurkolhatunk kedvenceinknek az ötkarikás játékokon. Pupp Rékáék nem álltak le, és otthoni munka keretében jelenleg is edzéseket folytatnak. Rékát, az otthon töltött hétköznapokról, az általános közérzetéről, illetve a jövőbeli tervekről kérdeztük.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A világjárvánnyal kapcsolatos intézkedések a judo sportágát is érintették. Mivel olyan kontaktsportról van szó, ahol a partner jelenléte elengedhetetlen a gyakorláshoz, különösen nehéz feladat megfelelően edzésben maradni júdosainknak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szolnokon rendezték ez évben a serdülő korosztályú judósok országos diákolimpiai döntőjét, amely egyúttal a Bíber Pál Emlékverseny nevet is viselte.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nagyon hasznos állomás a nagykőrösi Kőrös Kupa a paksi utánpótlás korú judósoknak, hiszen igen erős mezőny szokott összegyűlni a megmérettetésen, és kiváló felkészülési lehetőséget teremt fiataljaink számára a közelgő korosztályos diákolimpiákra és egyéb komoly versenyekre.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nagyot alakított Cirjenics Miklós a paksiak 100 kilós klasszisa a Düsseldorfban megrendezett Grand Slam viadalon.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egy-egy mérkőzés jutott két felnőtt válogatottunknak a Párizsi Grand Slam tornán.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Mindkét olimpiai aspiránsunk a 16 között fejezte be a küzdelmeket a Tel Avivban megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Prix viadalon.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szakosztályunk elérkezvén az év végéhez mindig visszatekint az elmúlt hosszú, eseménydús időszakra, hisz tudvalevő, hogy sportágunkban nem nagyon akad az évnek olyan része, amikor ne lennének fontos versenyek, edzőtáborok vagy bármilyen esemény.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Újra és újra. Akárcsak 2018-ban, ezúttal is nagy reményekkel mentünk neki az esztendőnek, amely olyan gyorsan eltelt, mint a tavalyi. Sőt! A munka nem lett kevesebb, a hozzáállás sem lett rosszabb, és az eredmények sem mutatnak csúnyábban, mint az előző esztendőkben, ráadásul nem csak ezekről szólt az év, hiszen a vízen járást, túrázást is sikerült sok amatőr sportolóval is megszerettetni. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a kajak-kenu szakosztályban?
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Három paksi fiatal részesült elismerésben a minden év végén, így ezúttal is Szekszárdon megtartott Tolna Megyei Diáksport Tanács által meghirdetett Diákolimpia díjátadón.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Hosszú útra vállalkoztak felnőtt judósaink az Abu-Dzabi Grand Slam után. Egészen az ausztrál Perth városáig repültek, hogy tovább gyarapítsák kvalifikációs pontjaikat. A verseny sikerülhetett volna szerencsésebben is, de kicsin múlott az előrébb lépés.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Réka és Cirjenics Miklós is a legjobb 16 között zárt az Abu Dzabiban megrendezett Grand Slam tornán.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Cirjenics Miklós végérvényesen visszatért a nemzetközi judoelitbe, hiszen a szokatlan időpontban, kedden Brazíliavárosban megrendezett Grand Slam viadalon a dobogó harmadik fokára állhatott.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szeptember utolsó hétvégéjén Fadd-Domboriban találkoztak a legjobb utánpótláskorú kajak-kenusok. Ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték a fiatalok, akiknek a diákolimpián való jó szereplés a felvételijükben is többletpontokat jelent.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A 38. alkalommal megrendezett hagyományos utánpótlás Atom Kupán közel nyolcszáz versenyző mérte össze tudását a két nap során. A rangos versenyre a hazai élmezőny mellett a határainkról túlról, Horvátországból, Szerbiából, Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából is érkeztek kiemelkedő sportolók.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Dunaújváros és Pozsony vizein is lehetett találkozni ASE-s kajak-kenussal szeptember közepén: előbbiben a szakosztály apraja-nagyja részt vett, míg Szlovákiában, az Olimpiai Reménységek Versenyén Kertész Gréta képviselte az egyesületet és az országot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Míg augusztus 21. és 25. között a „profi” kajak-kenu világbajnokságon szurkolhattunk a magyaroknak a szegedi Maty-éri versenypályán, addig a rákövetkező héten az amatőr sportolóknak jutott a főszerep: augusztus 29-30-án rendezték meg ugyanitt a masters világbajnokságot, teljes nevén: a KayakFirst Masters Gyorsasági Világbajnokságot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az ASE judo szakosztálya életében a nyár nem csak a pihenésről és kikapcsolódásról szól. Így nem meglepő, hogy egy rövid töltődés után megkezdték a felkészülést a paksi judósok a nyarat követő komoly megmérettetésekre.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az ifi, U23-as világbajnokságot követő héten került sor kajak-kenusaink országos bajnokságára, ahol topformát mutattak versenyzőink: 11 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzérmünkkel a 76 nevezett egyesület közül negyedik helyen végeztünk az ob éremtáblázatán!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Zágrábban rendezték meg a World Tour versenysorozat legutóbbi állomását, amelyen két paksi reménységünk Pupp Réka és Cirjenics Miklós is tatamira lépett, hogy tovább gyarapítsák pontjaikat az olimpiai kvalifikációs rangsorban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
1300 versenyző, egy híján ötven egyesület, 266 futam, 3 nap: a kajak-kenus Vidék Bajnokságon komoly ASE-s eredményeknek tapsolhattunk, ami egy fontos állomás volt a nyár következő versenyei előtt.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Öt kontinens, 82 országából 544 judós lépett tatamira a budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Prix viadalon.
ElolvasomHabár a versenynaptár miatt korábbi időpontban, de idén is sikeresen rendezte meg az Atomerőmű Sportegyesület a 34. Junior Atom Kupát.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Lezárult a kajak-kenusok második, az Európa- és a világbajnokságon indulókról döntő válogatója. Az ASE-sok derekasan helytálltak, nagy valószínűséggel többen ott lesznek a világversenyeken, de a jövő heti csapathirdetések fognak pontot tenni a kérdésre.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Érmekkel hangolódtak legjobbjaink a pár hét múlva kezdődő Európa Játékokra, hiszen a Kolozsváron megrendezett European Openen Pupp Réka és Cirjenics Miklós is a döntőbe verekedte magát.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ez történt 2018-ban az ASE szabadidős szakcsoportjaiban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Elmaradt a paksi éremszerzés a Zalaegerszegen megrendezett diák A és diák B korosztályra kiírt Diákolimpián.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ebben az évben is nagyon sok hétvége bővelkedik judo versenyekben. Ez alól a mostani sem volt kivétel. Miután Pupp Réka a bakui Grand Slam-en küzdött, a diák C-sek és az ifjúsági korúak Kecskemétre utaztak, hogy megmérkőzzenek a korosztályos országos diákolimpiai érmekért. Sőt, vasárnap a legifjabbak is összemérhették tudásukat, ugyancsak a „hírös városban”, a Mindenkinek aranyérmet vetélkedőn.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Április utolsó hétvégéjével megkezdődött a 2019-es versenyszezon, szombaton Fadd-Domboriban, az Aszti-Vas Kupán álltak rajthoz a régió kajak-kenus fiataljai. Az ASE-sok a hagyományokat folytatva szépen szerepeltek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az elmúlt hétvégén Pupp Réka Antalyaban Grand Prix-en versenyzett, Veres Marcell pedig Junior Európa Kupán Lignanoban próbált szerencsét.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Sérülésekkel tarkított felkészülést követően kezdte meg a versenyszezont 52 kg-os paksi kiválóságunk, Pupp Réka.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
ASE labdarúgás 2019. februári értékelések
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az ország egyik legkeletibb városa adott otthont az ez évi Serdülő „A” Diákolimpiának. A paksi csapatból a 40 kg-os lányok között induló Petrik Hanna gondoskodott arról, hogy ne térjünk érem nélkül haza. Hannán kívül Tóth Barna szerzett egy ötödik,- és Harsányi Márton egy hetedik helyet.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A hétvégén, Nagykőrösön rendezték meg a Serdülő „B” Fiú Diákolimpiát, ahol az Atomerőmű Sportegyesület fiataljai is részt vettek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Pupp Noémi világbajnokként zárta az ifjúsági korosztályt, az érettségi után válaszút elé érkezett: kajak vagy nem kajak. Ő az első mellett döntött, második szezonját tölti olimpiai bajnokokkal egy csapatban, és szépen közeledik a tokiói öt karikához az ASE 21 éves sportolója.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Kiemelt éven van túl az ASE kajak-kenu szakosztálya, hiszen sportsikerek mellett sportszervezői sikerektől is hangos volt a 2018-as év: minden korosztályban képviseltük magunkat nemzetközi porondon és emellett több országos versenyt is megszerveztünk Fadd-Domboriban- folytköv…
ElolvasomAz U23-as Eb fényes sikere után egészen az üzbég fővárosig repült Pupp Réka. Nem az Európa bajnoki ezüstöt ünnepelni utazott, sokkal inkább olimpiai kvalifikációs pontszerzés volt a cél.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Paks a legjobb 1000 fő feletti társaság
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A sárkányhajó világbajnokságnak az idei évben az amerikai egyesült államokbeli Atlanta, pontosabban az annak jószerével külvárosát képező Gainesville adott otthont. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) égisze alatt szervezett viadal futamai a hazai sportbarátok számára az 1996-os olimpiáról ismerős Lake Lanier versenypályán zajlottak, szeptember 13. és 16 között. A magyar csapatnak két paksi tagja is volt: Kirschner Zoltán és Prancz Zoltán, az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-Kenu Szakosztályának kenusai. A hazai válogatott kiválóan szerepelt: hatszor állhattak fel magyarok a világbajnoki dobogó legfelső fokára, s játszották el a tiszteletükre a Himnuszt. Emellett további 6-6 ezüst- és bronzérmet nyertek. A küzdelmekből és a sikerekből a paksi versenyzők is bőven kivették a részüket. -Prancz Zoltán helyszíni beszámolója
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szeptember utolsó két napja zárta a 2018-as kajak-kenus életet Fadd-Domboriban, ugyanis ezen a hétvégén rendezték meg az idei utolsó versenyt a pályán. Az Országos Diákolimpiára közel 2000 nevezés érkezett, és a fiatalok ezúttal nem az egyesületüket, hanem az iskolájukat képviselték.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A dunaújvárosi kétnapos kajak-kenus regattával érkezett meg az ősz, ugyanis a regionális viadal első napján olyan szél és hullámok fogadták a fiatalokat, ami a szörfösöket is kihívások elé állította volna. A Dunaferr Kupa izgalmas futamokkal és jó hangulattal nyújtott betekintést a kajak-kenus világba.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Poznan nem kevésszer kerül elő kajak-kenus relációban, a lengyelországi kajak-kenus pálya évente legalább egyszer helyet ad valamilyen nemzetközi versenynek. Szeptember közepén a 15-17 évesek egyik legrangosabb viadalának, az Olimpiai Reménységek Versenyének csatározásait is ezen a kissé szeles pályán tartották, ahonnan érmekkel gazdagon tértek haza fiataljaink.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Parádés hétvégén vannak túl a portugáliai maratoni világbajnokságot megjárt kajak-kenusaink, mindhárom ASE-s versenyzőnk éremmel tért vissza Paksra.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szolnok adott helyet a kajak-kenusok országos bajnokságának, ami a síkvízi idény idei befejező állomása is volt egyben. Pupp Noémi országos bajnoki cím nélkül érkezett és ötszörös bajnokként távozott.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Szolnokon randevúzott a 14-23 éves kajak-kenusok színe-java, a legkisebbek Fadd-Domboriban lezajlott országos bajnoksága után egy héttel a serdülő, ifi, U23-as korosztály sportolói is megküzdöttek a magyar bajnoki címekért: Paksra négy aranyat és nemzetközi szereplést hoztak fiataljaink.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A hétvégén Zágrábban harcoltak a paksi judósok.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Július utolsó hétvégéjén Plovdivban az ifi világbajnokságon versenyeztek a legjobb kajak-kenusok, míg a legfiatalabbak Fadd-Domboriban, a Gyermek, Kölyök Magyar Bajnokságon, Kolonics György Emlékversenyen tették vízre a hajóikat. Hosszú évek után tért vissza az országos bajnokság a faddi holtágra, ami nem okozott csalódást, az 1000 versenyző, a leendő világ- és olimpiai bajnokok ideális körülmények között vívták meg vízi csatáikat, amelyből az ASE-sok is szépen kivették részüket!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Hétvégén ismét két helyen kellett helyt állni az ASE-s sportolóknak, illetve az egyiken az egyesületnek is. Kiszli Vanda a metkovici maratoni Európa-bajnokságon szerepelt, míg az utánpótláskorúak Fadd-Domboriban, a Vidék Bajnokságon tették vízre a hajójukat.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2018-ban egyetlen esély kínálkozott az ifjúsági kajak-kenusoknak az Európa-, illetve a világbajnoki indulás kivívására, ugyanis a hétvégén, Szolnok rendezett válogató volt hivatott dönteni a nemzeti csapat indulóinak névsoráról. Két ASE-s is bekerült az utazó keretbe, Kollár Kristóf és Hodován Dávid a két hét múlva sorra kerülő Európa-bajnokságon teheti vízre kenuját.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Sűrű hétvége volt az ASE háza táján, regionális, országos és európai versenyen is volt jelenése a kajak-kenu szakosztálynak, és nem lehet hiányérzet senkiben, hiszen mindhárom területről került Paksra arany!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az elmúlt hétvégén Győrben rendezték meg a junior korosztály számára kiírt országos diákolimpiát, amelyen a paksi judósok két ezüstérmet és egy hetedik helyet szereztek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Nemzetközi szerepléseket hozott az első felnőtt kajak-kenu válogatóverseny, a hétvége eredményei után a felnőtt és az U23-as Európa-bajnokságon is lehet szurkolni ASE-soknak. Ráadásul a maratoni Európa-bajnokságra is hárman utazhatnak Paksról, a kenusok most debütálnak nemzetközi porondon.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Újabb hétvége, újabb kajak-kenus világkupák. Kiszli Vanda a maratonisták között Viana Do Castelóban , Somorácz Tamás síkvízen Duisburgban vitte jó hírét az ASE-nak.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Miközben Csoknyai László átvette az ASE örökös bajnokának járó díjat egyesületünk küldött közgyűlésén, Pupp Réka és Cirjenics Miklós már készülődtek a Kínában lévő autonóm Belső-Mongólia székhelyén Hohhot városában, hogy az idei első olimpiai kvalifikációs Grand Prix versenyen megkezdjék szereplésüket.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Ismét Szeged, ezúttal Világkupa. Na de nem csak olyan tessék-lássék Világkupa, több mint 60 ország versenyzői tették vízre kajak-kenuikat a Maty-éren, köztük az ASE-s Kiszli Vanda és Somorácz Tamás is, akik nem tértek haza üres kézzel.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A május hónap hagyományosan az utánpótlás korosztály diákolimpiáinak megrendezését jelenti. Nem volt ez másképp idén sem, hisz a múlt hétvégi szombathelyi Diák C diákolimpia után ezúttal Zalaegerszegen rendezték meg e rangos viadalt a Diák A és Diák B korosztályos judósok számára. A paksi fiatalok két bronzérmet, egy ötödik - és egy hetedik helyet szereztek az erős mezőnyben.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egy ezüst -, egy bronzérmet valamint egy ötödik - és egy hetedik helyet szereztek a paksi ifjúsági és diák C korosztályos judósok a hétvégén, Szombathelyen megrendezett diákolimpián.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Jól hangolódtak a paksi diák judósok a közelgő Diákolimpiákra, hiszen nagyon szép eredményekkel tértek haza Kecskemétről, a Mercedes-Benz Gyár Judo Kupáról, melyet vasárnap, Anyák napján rendeztek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Néhány napja véget ért a 67. judo Európa-bajnokság Tel-Avivban. A paksi csapat egy ötödik és egy hetedik helyezést szerezett a 44 országot felvonultató 368 fős rekordmezőnyben. Elevenítsük fel a három nap eseményeit!
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Cegléd adott otthont az idei serdülő "A" korosztályos diákolimpiának.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A serdülő B korosztálynak Somogyszobon rendezték meg az ez évi diákolimpiát, ahonnan két értékes bronzérmet és egy ötödik helyet sikerült elhozniuk a paksi judósoknak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az ifjúsági korosztály programja hagyományosan mindig az év első felére helyeződik, hisz ebben az évjáratban a világversenyeket nyáron szokták rendezni.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az elmúlt hétvégén, szombaton az edzők és bírók, vasárnap a versenyzők foglalták el a Győri Olimpiai Sportközpontot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Egyik szemünk sír, a másik pedig mosolyog, ha visszanézünk az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztályának 2017-ben történt eseményeire, versenyeire. Ismét születtek világszínvonalú sikerek, de veszteségek is értek bennünket. Nézzük, hogy is alakult a tavalyi esztendő!
ElolvasomHat napot töltött el három ASE-s kajak-kenusunk Tatán, a válogatottaknak meghirdetett edzőtáborban. Vajda Bence, Hodován Dávid és Kollár Kristóf jövőre lesznek első éves ifik, így ennek megfelelő lendülettel csinálták végig a futás-úszás-erősítésre épülő programot, amibe azért más is vegyült...
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Paksi kajak-kenus fölény jellemezte a Tolna Megyei Diáksport Tanács szekszárdi díjátadóját, amelyet az idei esztendőben diákolimpiákon érmet szerzett versenyzőknek szerveztek.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Tolna Megyei Diáksport Tanács által rendezett ünnepségen diákolimpiai érmeseinket díjazták.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Cirjenics Miklósnak ezúttal elmaradt az éremszerzés, de egy fontos riválisán revansot vett.
ElolvasomSzeptember végén, október elején gyújtották be a maradék rakétákat a válogatott kerettagságra pályázó kajak-kenusok. A kétnapos sukorói versenycunami 3 érmet és kettő válogatottságot hozott Paksra.
ElolvasomA sok-sok szorgos paksi kajak-kenus fiatalnak köszönhetően az egyesületek pontversenyének második helyen zárt az ASE, kicsit lemaradva a házigazda Dunaújvárostól a szokásos őszi hétvégén, a Dunaferr Kupán.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Paksi Kézilabda tulajdonképpen nem teljesen új dolog a városunk életében
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
A nagy küzdelem képriporttal
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Antóni József közel negyven éve, hogy a kosárlabda rabja lett. Először játékos, majd edző, most pedig utánpótlás vezető nálunk, az Atomerőmű SE kosárlabda szakosztályánál. Részese a négy bajnoki és kupa győzelemnek. Főállásban, az Atomerőműben minőségfelügyelő. Ha kosárlabda mérkőzés van Pakson, mindegy, hogy a legkisebbek játszanak vagy a nagy csapat, ő biztos kint van a mérkőzésen.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Varjú Gábort az Atomerőmű SE vitorlaszakosztály egyik vezetőjét kérdeztem a Sportágválasztón a vitorlázásról. Gábor már gyerek kora óta szerelmes ebbe a sportba és minden szabadidejében a hullámokat szeli, vagy a gyerekekkel próbálja megszeretetni ezt a csodálatos sportot.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Nagy Sportágválasztón a judo után ismét egy nagyon kemény sportág képviselőjét, Feil Imrét a kajak-kenu sportág egyik rettenetesen jó edzőjét kérdeztük. Imre már gyerek kora óta a kenuval foglalkozik. Sportolóként és edzőként is rettenetesen kemény munkát végez.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Nagy Sportágválasztón, több mint húsz sportág képviseltette magát. Rengeteg edzővel, sportolóval készült interjú. Az oldalon elindult egy szavazás, amin arra lehet szavazni, hogy kivel legyen interjú. A legtöbb szavazatot a Judo szakosztály kapta. Így elsőként az Atomerőmű Sportegyesület cselgáncs szakosztály egyik kiváló edzőjét, Kanczler Istvánt kérdeztem a sportágról.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Rhón Richárdot az Atomerőmű sportegyesület kajak-kenu szakosztály exifista válogatottját kérdezzük.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
II. alkalommal került megrendezésre Pakson az Ürgemezei strandon a Nagy Sportágválasztó.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A Nagy Sportágválasztó alapítói sajtótájékoztató keretében adták hírül, hogy 2010-ben a rendezvény túllép Budapesten határain és 15 vidéki városban is megjelenik. A fővárosban a rendezvényt 2007 szeptemberében indított útjára a Merkapt Maraton Team SE, hogy egy évben kétszer májusban és szeptemberben rendszeresen lehetőséget adjon a sportot „kínáló” és a sportot „kívánók” számára, hogy egymásra találjanak.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Hagyományosan ünnepélyes eredményhirdetéssel, záró bankettel fejeződött be a Marx emlékverseny. A szövetség képviseletében Horváth Tamás alelnök értékelte a tornát. Kiemelte a játékosok küzdőszellemét az eldőlt játszmák magas arányát. Elmondta, hogy a közeljövőben a Magyar Sakkszövetség is szeretne a paksihoz hasonló erősségű versenyeket rendezni. A támogató Paksi Atomerőmű Zrt. nevében Mittler István kommunikációs igazgató adta át a díjakat. Beszédében kiemelte, hogy a jelentős sportesemények támogatása is hozzájárul atomerőmű országos elfogadottságához.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Az 1-4 forduló női és férfi eredmnyei a Marx György emlékversenyről.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
IV. Marx György sakk-emlékverseny Sakk Szupertorna Pakson [ Molnár Béla ] Tíz napos viadalon emlékeznek Marx György fizikus professzorról Pakson a negyedik alkalommal sorra kerülő emlékversenyen. A magyar sakkozás fiatal tehetségei - köztük két paksi nagymester – a világranglistán előkelő helyet elfoglaló kínai, indiai és ukrán versenyzők ellen ülnek majd asztalhoz az eddigi legerősebb élőpont átlagú tornán. Az év legszínvonalasabb magyar sakkrendezvénye veszi kezdetét csütörtökön 19 órakor Pakson, amikor a IV. Marx György emlékverseny megnyitójára kerül sor. A rangos esemény az Atomerőmű Zrt. támogatásával július 28 – augusztus 7 között zajlik az Energetikai Szakképző Intézet Főiskolai nagytermében. A hat résztvevős főversenyben a tavalyi győztes, olimpiai csapatunk éltáblása, Almási Zoltán mellett, a paksi Berkes Ferenc ifjúsági - és Ács Péter junior világbajnok képviseli a magyar színeket. A három külföldi részvevőt tekintve a fiatalítás mellett döntöttek a szervezők – a korábbiakban az idősebb korosztályt képviselő Korcsnoj, Portisch és Beljavszkij kapott meghívást. A mezőny legnagyobb értékszámú versenyzője a húszéves indiai Harikrishna (2682) a versenysorozat történetének eddigi legerősebb versenyzője, -akárcsak Ács Péter- a hoogeveeni szupertorna megnyerésével robbant be a világ élvonalába, jelen pillanatban a világranglista 25 helyét foglalja el. Az ukrán olimpiai csapat tagja a 21 éves Efimenko Zahar szintén a „bűvös százban” szerepel 2632 élőpontjával a hetvenkilencedik. A mezőny legfiatalabb versenyzője a torinói olimpián ezüstérmes kínai csapat játékosa, Wang Yue. Az idén tizenkilencedik életévét betöltő sakkozó az olimpia legeredményesebb versenyzőjeként 12/10 pontot ért el csapata 3-4. tábláján. A versenysorozat történetének legerősebb élőpont átlagú tornája lesz az idei, 2622 ponttal, ami FIDE-XV kategóriát jelent. A legek felsorolásában a legharcosabb játszmákat tekintve is a hagyomány folytatásában reménykednek a szervezők, erre - a részvevők játékstílusát ismerve – jó esély mutatkozik. A szupertorna küzdelmeit július 28-tól kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, az egyes fordulók díjtalanul megtekinthetők naponta 15 órától a helyszínen. A verseny játszmái az internetes közvetítés segítségével is követhetőek lesznek a verseny hivatalos honlapján a www.ase.hu/marxgy oldalon. A főtornával párhuzamosan, azonos helyszínen, három kísérőversenyre is sor kerül majd. A megyei sakkozók részvételére számítva 28-án pénteken 16 órai kezdettel villámversenyre kerül sor, 29-30-án rapid torna, majd augusztus 1-7-ig rangos díjazású nemzetközi nyíltverseny szerepel a programban. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A verseny 1. fordulója [ Molnár Béla ] A csütörtök esti megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a IV. Marx György sakk emlékverseny Pakson. A pénteki első forduló a hazai szurkolók számára kevés örömöt tartogatott, miután mindkét paksi versenyző gratulálni volt kénytelen ellenfelének. A forduló leghosszabb játszmájában a kínai, ukrán párharc pontosztozkodással zárult. Úgy tűnt a szerencsére nem lehet panasza a paksi játékosoknak, miután a megnyitót követő sorszámhúzáson mindketten kis számot vehettek elő a borítékból, ami azt jelentette, hogy a kisebb előnynek számító világos színnel vágnak majd a versenynek. Hogy a szerencse forgandó, arról hamar meggyőződhettek fiataljaink amint kiderült, a mezőny két legerősebb játékosával kezdik a pénteki első fordulót. Berkes Ferenc a tavalyi győztes Almási Zoltánt, míg Ács Péter a verseny legmagasabban rangsorolt nagymesterét az indiai Harikrishna kapta ellenfélül. A harmadik táblán a kínai Wang Yue és az ukrán Efimenko Zahar ültek asztalhoz. Leggyorsabban a Berkes – Almási játszma fejleményei okoztak izgalmat a nézők soraiban. A megnyitólépéseket villámgyorsan pakolták ki a játékosok egy hosszú ismert változatban, amikor a 17. lépésben Berkes elnézett egy finom közbeszúrást ami után gyaloghátrányba és magasabb szinten vesztett pozícióba került. A játszma ugyan csak a negyvenedik lépésben ért véget, de a hátrány ledolgozására nem volt esélye a paksiak olimpikonjának. Az Ács – Harikrishna mérkőzésen nagy elméleti párbajt kísérhettünk figyelemmel, sötét az elmélet által ismert gyalogáldozatos változatot az ún. Marshall-cselt választotta. Péter aki korábban rendre elkerülte ezt az éles és hosszantartó védekezést igénylő változatot, most talán taktikai okokból felhúzta a kesztyűt. Mindkét játékos jelentős időt szánt a hadállás bonyodalmainak számítására, az indiai nagymester egy tipikus áldozattal fokozta a támadását. Péternek – aki kitűnő taktikus - nem volt igazán ínyére a kialakult szereposztás és sok időt használt el a védelmi lehetőségek feltárására és fokozatosan időzavarba került. A nehéz állás és az időzavar gyilkos párosítás a sakkban, ezt igazolta ez a játszma is. Mire az időellenőrzéshez jutott az összecsapás, átütött az indiai támadása és Péter a 42. lépésben kapitulált. A harmadik pár kevésbé töltötte élesre a fegyvert, a gyors vezércserét követően a kínai Wang kisebb térelőnnyel rendelkezett, ennek ellenére Efimenko gond nélkül szállította a döntetlent. Az első nap mérlege a harci szellemet illetően kellemes meglepetéssel szolgált, hasonló versenyeken nemritkán az utazás fáradalmaira hivatkozva békülékeny rajtot vesznek a játékosok. A második forduló párosítása újabb hazai rangadót tartogat, miután Almási, Ács ellen vezeti majd a világos bábokat. Berkes a kínai Wang ellen sötét színnel ül asztalhoz, míg a „legszerencsétlenebb” sorszámmal játszó indiai második sötét játszmáját vezeti majd Efimenko ellenében. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A verseny 2. fordulója - Ács értékes remije [ Molnár Béla ] Békés napot zártak a sakkozók a IV. Marx György emlékverseny második fordulójában. Ács Péter sötéttel is tartani tudta a lépést a tavalyi győztes Almási Zoltánnal, a hazaiak másik üdvöskéje Berkes Ferenc pedig másodhúzóként semlegesítette a kínai Wang Yue játékát. Az ukrán Efimenko és az indiai Harekrishna csatájában kiegyensúlyozott küzdelemben született békekötés. Ezen a játéknapon a bágyasztó meleg sakkozóinkat sem hagyta hidegen, s hogy ez a nap nem játék, arról a hőmérőre tekintve meggyőződhetett mindenki. Persze a tegnapi hidegzuhany után a paksiak úgy döntöttek, hogy ezúttal klíma ide – klíma oda megizzasztják ellenfeleiket. Ács Péter számára ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen a hatszoros magyarbajnok Almási Zoltán ellen ült asztalhoz. Péter főiskolai tanulmányai miatt átmenetileg szakított a profi sakkozással és élőpontszáma alapján az utolsó helyen áll a mezőnyben, ám ezúttal a játszma képe alapján úgy tűnt; jól megtanulta a leckét. A meglepetés fegyverét húzta elő a megnyitásban, hiszen, Viktor Korcsnoj - hogy a nagy elődöknél maradjunk – kedvenc változatát a nyílt spanyolt húzta elő a csizmaszárból. A kialakult hadállásban ezúttal kedvenc stílusában játszhatott Péter, kezdeményezéshez jutott és a játékidő ötödik órájában aktív ellenjátékkal gyalogelőnyös bástyavégjátékot harcolt ki. Ám a második világbajnok Lasker szállóigéje miszerint ”Minden bástyavégjáték döntetlen!” ezúttal is megerősítést nyert. Ács ezen a napon ötletes játékot mutatott és eredménye bíztató jel lehet a folytatásban. Berkes Ferenc a kínai Wang Yue ellen a Grünfeld védelemben vette fel a harcot, játszmájuk hosszú elméleti párharcot hozott. Feri egy előkészített házi változatot tálalt fel magyarosan, a hazai specialitások területén azonban a kínai is jártasnak tűnt és néhány csípős lépéssel fűszerezte a hadállást. Miután a „beetetés” csak részleges sikerrel járt, a két játékos pontéhségét az osztozkodás öröme váltotta fel és békésen megosztoztak az egységen. A harmadik párban az ukrán Efimenko és az indiai Harikrishna játszmában az ukrán sakkozó nem adta meg az esélyt a mezőny egyes számú favoritjának, hogy megismételje az előző napon Ács sikeresen vizsgázott Marshall-cselt és elhárította az éles változatokat és szigorú biztonsági játékát majdnem siker koronázta, hiszen a végjátékban gyalogelőnyhöz jutott. Az indiai versenyző ellenben pontos teknikával hárította a fenyegetéseket és újabb gyalogáldozattal elméleti döntetlen állásba menekítette a játszmát. A nap mérlege az eredményeket tekintve három döntetlen, ám a játszmákat tükrében nem okozott csalódást a második játéknap sem, különösen igaz ez a két paksi fiatal esetében akik ezzel a félponttal „beiratkoztak” a versenytáblázatba. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... 2. forduló Efimenko, Z 1-1 Harikrishna, P Almási, Z 1-1 Ács, P Wang, Y 1-1 Berkes, F 1. Harikrishna, P 11 pont Almási, Z 11 3.Wang, Y 1 Efimenko, Z 1 5.Ács, P 1 Berkes, F 1 pont. 3. forduló (2006.07.30 15:00) Berkes, F - Efimenko, Z Ács, P - Wang, Y Harikrishna, P - Almási, Z A verseny 3. fordulója - Berkes becsületgólja [ Molnár Béla ] Rangadó mérkőzést nyert az indiai Harikrishna a tavalyi győztes Almási Zoltán ellen a IV. Marx György emlékverseny harmadik fordulójában. Ács Péter éles játszmában szenvedett vereséget a kínai Wang Yue ellen. Berkes döntetlenje mentette meg a magyarok „becsületét”. Az előző napi „fegyverszünet” után, a harmadik játéknapon ismét élesre töltöttek a sakkozóink Pakson. A nap slágermérkőzésének a Harikrishna – Almási játszma ígérkezett, ahol a mezőny két legmagasabb értékszámú versenyzője csapott össze. Almási egy előkészített újítással lepte meg az ellenfelét, de az indiai gyors válaszlépéseiből kiderült, nem érte váratlanul a játszmalépés. A világranglista 25. helyezettje előbb gyalog majd tisztáldozattal vezette a támadást, Almási a nehéz állásban ötletes védekezéssel leszerelte ugyan ellenfele kezdeményezését, de ennek áraként egy gyaloghátrányos végjátékot kellett vállalnia, ahol Harikrishna biztos teknikával érvényesítette anyagi előnyét. Ács Péter ismét szájízének megfelelő hadállást hozott ki a kínai Wang elleni játszmájában és ígéretes támadással szorongatta ellenfelét. A kínai számára csak a gyalogelőny jelentett némi vigaszt passzív figuráiért cserébe. Péter a játszma időzavaros szakaszában nem találta meg a kulcsot ellenfele állásának feltörésére és a leegyszerűsödő állásban az anyagi hátrány a döntőnek bizonyult. Berkes Ferenc az ukrán Efimenko ellen ült asztalhoz és akár az előző két játszmában itt is gyorsan felborult az anyagi egyensúly, Feri korai gyalogáldozattal igyekezett fogást találni az óvatos ukrán állásán. Ellenfele a nehéz állás ellenére pontosan hárított és megőrizte veretlenségét, harmadik játszmája is pontosztozkodással ért véget. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... 3. forduló eredményei: Berkes, F 1-1 Efimenko, Z Ács, P 0-1 Wang, Y Harikrishna, P 1-0 Almási, Z A verseny állása: 1. Harikrishna, P 21 2. Wang, Y 2 3. Efimenko, Z 11 4. Almási, Z 11 5. Berkes, F 1 6. Ács, P 1 4. forduló párosítása: Ács, P - Efimenko, Z Harikrishna, P- Berkes, F Almási, Z - Wang, Y A verseny 4. fordulója - Almási javított [ Molnár Béla ] A Marx-emléktorna 4. fordulójában Almási Zoltán az előző fordulóban elszenvedett vereségét követően szép győzelemmel köszörülte ki a csorbát. A magyarbajnok kedvenc változatába a szicíliai védelem Szvesnyikov orosz nagymesterről elkeresztelt variánsába csalta a mezőny legfiatalabbját a kínai Wang Yuét, aki szintén szakértőként mozog ebben a megnyitásban, legutóbb az olimpián több játszmában is sikerrel alkalmazta. A tavalyi viadalon Zoli az izraeli Emil Szutovszkijt is "oktatta" ebben a tisztáldozatos folytatásban amely a mostani játszmában terítékre került, így a 19 éves titánt nem érhette váratlanul a megjátszott folytatás. A játszmában a tisztáldozatért cserébe világosnak három szabadgyalogja robogott az átváltozási mező felé és miután a sebtében összetákolt blokád nem bizonyult nagy Falnak, így végül egy döntő gyalogátváltozás tett pecsétet a küzdelemre. Almási ezzel a győzelemmel felzárkózott legyőzője az élen álló Harikrishna mögé. Berkes Ferenc fontos fél pontot rabolt el az éllovas indiai Pentala Harikrishnától, dacára annak, hogy a paksiak ifjúsági világbajnoka a sötét bábokat vezette, előnyösebben állt amikor döntetlenben egyeztek meg. Feri a hajszálnyi pozíció előnyben nem látott reális nyerési esélyt, amit a játszma utáni elemzés is igazolt. Ács Péter világossal törik-szakadra játszott az ukrán Efimenko ellen és a megnyitásban ígéretes támadóállást épített ki. Az ukrán nagymester veretlenül versenyzett a korábbi fordulókban és most is jól reagált, kitűnően szervezte meg az ellenjátékot és sötéttel átvette a kezdeményezést, anyagi előnyre tett szert, s megszerezte első győzelmét, amivel rögtön a holtversenyes második helyre ugrott a tabellán. A második kör előtti utolsó fordulóra kerül sor az ötödik játéknapon, amelyben a hazaiak versenyzői Berkes és Ács csapnak össze. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 4. forduló eredményei: Ács Péter (magyar, 2520) - Zahar Efimenko (ukrán, 2632) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 44) Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen (Vezércsel, 24) Almási Zoltán (magyar, 2672) - Wang Yue (kínai, 2626) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 48) A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 3 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 2,5 4. Wang Yue 2 5. Berkes Ferenc 1,5 6. Ács Péter 0,5 Az 5. forduló párosítása: Efimenko - Almási Wang - Harikrishna Berkes – Ács A verseny 5. fordulója - Félidőben a Marx-emléktorna [ Molnár Béla ] Félidejéhez érkezett a IV. Marx György emlékverseny, az első kör befejező fordulójában mind három mérkőzés döntetlennel ért véget. A papírformát látszik igazolni, hogy a világranglista 25. helyezettje az indiai Harikrishna fél pontos előnnyel áll a mezőny élén. Az ötödik játéknapon meglepetésre a két hazai versenyző játszmájában alakult ki a legnagyobb küzdelem. Berkes Feri a megnyitásban kisebb előnyt szerzett ám a folytatásban nem a legelőnyösebben rendezte el a figuráit, így az előny lassanként elolvadt. Péter egy gyalogáldozattal igyekezett megkavarni az állást, támadással szerette volna kihasználni ellenfele kissé szellős sáncállását. Berkes veszélyérzete jól működött, így időben áthangolódott arra, hogy a döntetlen kiharcolását kell célul kitűznie és leegyszerűsítette a hadállást. A végjátékban a gyalogelőny dacára nem volt reális nyerési esély, így a két paksi versenyző döntetlenben állapodott meg. Almási Zoltán sötéttel kedvenc Berlini-változatában fogadta az ukrán Efimenko nyerési kísérletét, a változatra jellemző korai vezércsere ugyan gyakran a döntetlen végződés árnyékát veti a játékra, de Almási sok kiváló nagymester ellen bizonyította már, hogy a végjáték ellenére képes nyerésre játszani. Ez az óvatos ukrán ellen most nem sikerült, a játékidő harmadik órájában Efimenko ajánlatára megosztoztak a ponton. Az élen álló indiai úgy döntött egy nappal meghosszabbítja a szabadnapját és már a 15 lépésben döntetlent ajánlott a kínai Wangnak. Az ázsiai sakkozó nem sokat tépelődött a válaszon, respektálta ellenfele formáját és nem utolsósorban a hadállás szürkeségét és elfogadta az ajánlatot. A versenyben vezető Harikrishna esélyeit tovább növeli, hogy a második körben három alkalommal is világos színnel ül majd asztalhoz. Az egyaránt három pontos Almási és Efimenkó számára pedig több kockázatvállalásra lesz szükség a felzárkózáshoz. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... Az 5. forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen (Spanyol megnyitás, 32) Wang Yue (kínai, 2626) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 15) Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen (Réti megnyitás, 43) A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 3,5 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 3 4. Wang Yue 2,5 5. Berkes Ferenc 2 6. Ács Péter 1 A csütörtöki 6. forduló párosítása: Efimenko - Wang Almási - Berkes Harikrishna – Ács A verseny 6. fordulója - Meglepetések fél sikerrel [ Molnár Béla ] Három döntetlennel kezdődött meg a 15-ös kategóriájú Marx-emléktorna második félideje. Ács Péter sötéttel is tartani tudta a versenyben vezető indiait, Berkes a hatszoros Almási ellen biztosan szállította a félpontot. Másodszor is remi lett az ukrán Zahar Efimenko és a kínai Wang Yue párharca. A szabadnapot követően a 6. fordulóval folytatódott a IV. Marx György emlékverseny. A versenyzők a pihenőnapon is sport programot választottak és egy jó hangulatú kispályás labdarúgó mérkőzésen vett részt a teljes mezőny. Mindemellett a szabadnap lehetőséget nyújtott a versenyzőknek arra is, hogy átgondolják a második körben követendő taktikát. Ács Péter a Szláv védelemben egy kevésbé közismert folytatással lepte meg a versenyben vezető Harikrishnát, az indiai óvatosan mozgott a számára ismeretlen terepen, minden oka megvolt erre, mert a paksi versenyző gyalogáldozatát követően királya csiklandós pozícióban nézett farkasszemet Ács bástyáival. A játékot végig a paksi versenyző irányította és végeredményben „felülről” remizett az élenálló indiai versenyzővel. Péter számára bíztató jelnek tűnik ez a teljesítmény, láthatóan kezdi ismét felvenni a tempót a profikkal. Az Almási – Berkes mérkőzésen a magyar bajnokot láthatóan meglepte az atomos versenyző megnyitás választása, aki a szicíliai védelem Najdorf változatában akarta vizsgáztatni az olimpiai csapat éltáblását. Almási elbizonytalanodott és elkerülve az éles főváltozatokat és egy mellékösvényre terelve a játékot kitért az összecsapás elől. A játszma így gyorsan békés mederbe került és a 24. lépésben döntetlennel ért véget. Az ukrán Efimenko is a meglepetés erejében bízva egy ritkább változatot készített elő Wang számára. A felkészült kínait jól láthatóan nem lepte meg, hogy kedvenc Szvesnyikovját elkerülte az eddig óvatos duhajként megismert ukrán és szenvtelen arccal ritmusos tempóban pakolászta figuráit. A végeredmény gond nélküli döntetlen lett, ezzel a kínai továbbra is a félvonalon teljesít. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 6. forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen Almási Zoltán (magyar, 2672) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 4 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 3,5 4. Wang Yue 3 5. Berkes Ferenc 2,5 6. Ács Péter 1,5 A 7. forduló párosítása: Harikrishna - Efimenko Ács - Almási Berkes – Wang A verseny 7. fordulója - Állóháború a sakktáblánál [ Molnár Béla ] Ács Péter kiremizte a tavalyi bajnokot Óvatos játékra váltott a IV. Marx György emlékverseny mezőnye. A visszavágó körben lejátszott második forduló - hasonlóan az előzőhöz - nem hozott döntést a játszmákban. A kialakult állóháború a versenyben vezető indiai Harikrishna számára lehet kedvező, ugyanakkor az üldözők - Almási és Efimenko – számára egyre fogy a lehetőség a felzárkózásra. A tornán élen álló Harikrishna a versenyhelyzetet tekintve lépéselőnyben van, ennek megfelelően óvatos játékra rendezkedett be. Jóllehet ennek a taktikának is lehetnek buktatói, a második kör fejleményei egyelőre az ő malmára hajtják a vizet. Az üldöző bojt képviselő ukrán Efimenko törekvését ami a játék kiélezésére irányult az indiai sakkozó már a megnyitásban profi módon leszerelte és ugyan a játszma két királyig tartott, a 46 lépés során semmi említésre méltó dolog nem történt. Almási Zoltán dícséretére legyen mondva a hetedik fordulóban Ács Péter ellen megpróbált sötéttel is nyerésre játszani. Már a megnyitásban váratlan fegyverhez nyúlt, a királyindiai védelemmel igyekezett olyan hadállást kiépíteni, ahol elkerülheti a hadállás egyszerűsödését. Rendkívül megfontoltan lépegetett mindkét versenyző igyekezve ráérezni ellenfele készülésének gyenge pontjaira, saját stílusának megfelelő hadállásra törekedve. Ács Péter az utóbbi fordulókban fokozatosan bemelegedett és egyre jobb teljesítményt láthatunk tőle, a megnyitást követően hátrányosabb állásba került ugyan, de pontos védekezésének köszönhetően örökös sakkos döntetlennel végződött játszmája. A Berkes Ferenc – Wang Yue partiban a kínai versenyző a szláv védelem kőfalra emlékeztető alakzatát állította szembe Berkes nyerési kísérleteivel. Az olimpián ezüstérmes kínai csapat házi változata biztos erődnek bizonyult ebben a játszmában is. Feri ugyan parányi rést tudott ütni ezen a falon a c vonal elfoglalásával, de a fokozatosan cserélődő figurák mellett nem maradt haderő a rohamra. Így továbbra is várat magára a paksi fiúk első győzelme. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 7. forduló eredményei: Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Zahar Efimenko (ukrán, 2636) döntetlen Ács Péter (magyar, 2520) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 4,5 pont 2-3. Almási Zoltán és Zahar Efimenko 4 4. Wang Yue 3,5 5. Berkes Ferenc 3 6. Ács Péter 2 A 8. forduló párosítása: Efimenko - Berkes Wang - Ács Almási – Harikrishna A verseny 8. fordulója - Indiai győzelem a rangadón [ Molnár Béla ] Rangadó mérkőzést nyert a versenyben vezető Harikrishna a címvédő Almási ellen a Marx emléktorna nyolcadik fordulójában. A kínai Wang a győzelem kapujában rontott Ács ellen. Berkes az ukrán Efimenko ellen hozta a remit. Eldőlni látszik a tornagyőzelem kérdése a Pakson folyó IV. Marx György emlékversenyen. Úgy tűnik a két napos állóháborút követően a nyolcadik fordulóban sorra kerülő rangadóra pihentek rá a verseny résztvevői. Már az első félórában nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a napon döntésre akarja vinni a versenygyőzelem kérdését a mezőny két kiemelkedő egyénisége a hatszoros magyarbajnok Almási Zoltán a torna címvédője és az indiai Harikrishna akinek jelen pillanatban komoly esélyese van a trónfosztásra. A spanyol megnyitás Marshall támadása kedvenc fegyvere az indiai nagymesternek, a viadal első fordulójában Ács Péter ellen is ebben a változatban nyert játszmát. Almási a változatban megszokott minőségáldozatot játszotta meg, de Harikrishna új edzőjével - Anand egykori szekundánsával - a grúz Ubilavával gondosabban elemezte a varit és túljátszotta a tavalyi bajnokot. Ezzel az összecsapásuk mérlege 2-0 lett az indiai javára és Harikrishna két fordulóval a torna befejezése előtt teljes pont előnyre tett szert. Hetedik játszmája végződött döntetlennel Zahar Efimenkonak és Berkes Ferencnek egyaránt, a különbség, hogy az ukrán nagymester neve mellett egy győzelem is áll. A szicíliai védelmű összecsapásban Berkes időben végrehajtott centrumáttöréssel megközelítőleg kiegyenlített álláshoz jutott, az ukrán beton biztos bunkerből várt a paksi sakkozó hibájára, de miután ez nem következett be a játszma döntetlen révbe ért. Meglepő fordulattal lett remi Wang Yue és Ács Péter csatája, a kínai nagymester tisztelőnyt szerzett a fordulatokban bővelkedő összecsapásban és a tisztelőnyös végjátékra egyszerűsödött pozícióban, nem ismerte Philidor még 1749-ben született híres tanulmányát, és az időzavaros végkifejletben nem tudta győzelemig fokozni az elméleti nyert állását. A játszma végül bírói döntéssel döntetlenül végződött. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 8. forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen Wang Yue (kínai, 2626) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen Almási Zoltán (magyar, 2672) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) 0 - 1 A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 5,5 pont 2. Zahar Efimenko 4,5 3-4. Almási Zoltán és Wang Yue 4 5. Berkes Ferenc 3,5 6. Ács Péter 2,5 A 9. forduló párosítása: Almási - Efimenko Harikrishna - Wang Ács – Berkes A verseny 9. fordulója - Harikrishna fél pontra a győzelemtől [ Molnár Béla ] A Pakson folyó sakk emlékverseny utolsó előtti fordulójában ismét három döntetlennel álltak fel a játékosok az asztaltól. A tavalyi győztes Almási csupán a harmadik helyen áll, a hazaiak két fiatal versenyzője Berkes és Ács pedig még játszmagyőzelem nélkül szerepel. Végső hajrájához érkezett a Marx György emléktorna, a vezérhajós Harikrishna már behúzott evezővel is elsőként ér a célba, így érthető, hogy biztonsági játékkal kívánja abszolválni a versenygyőzelmet. Almási Zoltán az elvesztett rangadó után világossal megkísérelte a második helyezéshez szükséges győzelmet a fél ponttal előtte álló Efimenko ellen, de a két királyig tartó csatában az ukrán sakkozó sikeresen védte meg a versenyben elfoglalt pozícióját. A hazai összecsapás szintén békével zárult Berkes Ferenc a szicíliai védelem egyik éles változatát tálalta fel csapattársának, Ács Péter egy ritkább mellékváltozatba terelte a játékot és a játszma gyors döntetlennel zárult. Az utolsó fordulóban az indiai Pentala Harikrishna számára már a döntetlen elegendő az egyedüli elsőséghez, miután azonban sötét színnel ül asztalhoz a paksi Berkes Ferenccel szemben még nem lehet teljesen nyugodt. A második hely kérdésében az ukrán sakkozó esélyei a legjobbak, a záró fordulón világossal ül majd asztalhoz Ács Péter ellen. A csalódott Almási számára csak a győzelem szolgálhatna vigaszul, jelen pillanatban a világranglista 35. helyezettje jelentős élőpont veszteséget könyvelhet el. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... A 9. forduló eredményei: Almási Zoltán (magyar, 2672) - Zahar Efimenko (ukrán, 2632) Pentala Harikrishna (indiai, 2682) - Wang Yue (kínai, 2626) döntetlen Ács Péter (magyar, 2520) - Berkes Ferenc (magyar, 2601) döntetlen A verseny állása: 1. Pentala Harikrishna 6 pont 2. Zahar Efimenko 5 3. Wang Yue és Almási Zoltán 4,5 5. Berkes Ferenc 4 6. Ács Péter 3 Az utolsó forduló párosítása: Efimenko - Ács Berkes - Harikrishna Wang – Almási A verseny 10. fordulója - Harikrishna az emlékverseny győztese [ Molnár Béla ] A IV. Marx György emlékversenyen az indiai Harikrishna igazolta a papírformát, a világranglista 25. helyezettje könnyed játékkal írta be a nevét az emlékverseny győzteseinek sorába. Borisz Gelfand, Viktor Korcsnoj, Almási Zoltán után Harikrishna Pentala a negyedik bajnoka a versenysorozatnak. A Marx György fizikus professzor emlékére megrendezett torna az idei esztendő legrangosabb hazai sakkviadala volt. A verseny fővédnöke Kovács József, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója, főtámogatója a Paksi Atomerőmű ZRt. volt. A verseny utolsó fordulójában mind a három játszma döntetlennel végződött. Elsőként a Berkes-Harikrishna párharc fejeződött be békekötéssel, az indiai nagymester pontos lépésekkel tartotta az egyensúlyt, bebiztosítva ezzel tornagyőzelmét. Ács Péter sötét figurákat vezetve az ukrán Efimenko ellen ült asztalhoz. A játszma kisebb összecsapás után remivel végződött. A forduló leghosszabb játszmáját a tavalyi verseny győztese Almási Zoltán játszotta a kínai Wang ellen, akit miután az első körben sikerült legyőznie, ismét igyekezett begyűjteni a magyar versenyző. Almási elszántságát kis híján megbüntette a kínai, miután egy kiskombinációt követően a magyarbajnok került anyagi hátrányba. Az időzavaros kapkodásban azonban a torinói sakkolimpián ezüstérmes kínai válogatott legeredményesebb pontszerzője, a 19 éves Wang Yue addig ügyetlenkedett, hogy megfordult a játszma, már-már biztosnak látszott Almási győzelme. A két gyalogelőnyös állásban az óvatlan sakkadásoknak köszönhetően háromszoros lépésismétlés állt elő és a kínai a szabályok értelmében kérhette a döntetlen megállapítását. A győztes indiai versenyző 5 ponttal gyarapította értékszámát, így közel került a 2700-as elit pontszámhoz, amely a legjobb beugró a nagy világversenyek elitmezőnyébe. Harikrishna ezen a versenyen hiba nélkül, könnyed játékkal végzett az élen. A mindössze 21 éves fiatalt Anand mögött a legígéretesebb tehetségként tartják számon hazájában. A paksi verseny hagyománya szerint a záró banketten a győztesnek járó kupa mellett a következő évi tornára is meghívást kapott az indiai bajnok. A második helyezett ukrán Zahar Efimenko a bajnokhoz hasonlóan veretlenül szerepelt, biztos pozíciójátékával ha nem is a látványos sakkot kedvelőket szolgálta ki, de egyetlen játszmában sem tudták igazán megszorítani. Három ponttal gyarapította értékszámát. A tavalyi bajnok Almási Zoltán a harmadik helyen zárta a versenyt. Felemás képet nyújtott, harcosságával kiemelkedett a mezőnyből, de az időzavarai jelentősen hátráltatták az eredményességét. Minden játszmában bátran nyerésre játszott, a torna győztes elleni kettős veresége azonban rámutatott megnyitási problémáira. Kilenc élő-pontot vesztett. A kínai Wang Yue a mezőny legfiatalabb résztvevőjeként a negyedik helyen zárta a tornát. Ötvenszázalékos teljesítményével egy élő-pontot vesztett. A torinói sakkolimpián az ötödik helyen végzett válogatottunk egyik legjobbja Berkes Ferenc nyeretlenül, kilenc döntetlennel zárta a versenyt. Elmondása szerint a felkészülése nem sikerült jól, az emlékverseny előtt közvetlenül érkezett vissza egy kínai tornáról, emiatt fáradtan és erőtlenül játszott. A hazaiak másik fiatalja Ács Péter az első félidőben három vereséget is szenvedett, de a második körben nem talált legyőzőre. Iskolai tanulmányai miatt elszokott a hasonló versenyek színvonalától és csak a második körben talált önmagára. Két élő-pont nyereséggel fejezte be a versenyt. További információ a verseny hivatalos honlapján ......... Az utolsó forduló eredményei: Zahar Efimenko (ukrán, 2632) - Ács Péter (magyar, 2520) döntetlen Berkes Ferenc (magyar, 2601) - Pentala Harikrishna (indiai, 2682) döntetlen Wang Yue (kínai, 2626) - Almási Zoltán (magyar, 2672) döntetlen A verseny végeredménye: 1. Pentala Harikrishna (indiai) 6,5 pont 2. Zahar Efimenko (ukrán) 5,5 3-4. Almási Zoltán (magyar) és Wang Yue (kínai) 5 5. Berkes Ferenc (magyar) 4,5 6. Ács Péter (magyar) 3,5 További információ a verseny hivatalos honlapján. Eredményhírdetés, díjkiosztó .........
Elolvasom
HÍROLVASÓ
III. Marx György sakk-emlékverseny 2005. június 12-22. között immár harmadik alkalommal ad otthont Paks a Marx György professzorról elnevezett sakk-emlékversenynek. A Paksi Atomerőmű Rt. főtámogatásával megrendezett hatfős tornán három-három magyar és külföldi nemzetközi sakk-nagymester ül asztalhoz. A címvédő svájci Viktor Korcsnoj, az izraeli Emil Sutovszkij, az indiai Krishnan Sasikiran valamint Almási Zoltán és a két paksi sakkozó, Berkes Ferenc és Ács Péter rész-vételével oda-visszavágós rendszerben zajlik a paksi viadal. Hazánk legerősebb sakkversenyéről információt gyűjthetnek, illetve a partik alakulását is nyomon követhetik az interneten a www.atomeromuse.hu/marxgy oldalon. A sakkozás nagyágyúi ismét Pakson A III. Marx György Emlékversennyel folytatódik Pakson az a kiemelkedő színvonalú sakkesemény sorozat, amely a három éve elhunyt fizika professzor Marx György emlékét hivatott ápolni. A június 12-22. között megrendezésre kerülő verseny az év legrangosabb hazai tornája, amely főtámogatóként a Paksi Atomerőmű Rt. tudhatja maga mögött, védnökséget a PA Rt. vezérigazgatója Kovács József vállalta. A tíznapos rendezvény fő tornája a paksi Energetikai Szakképzési Intézet Főiskolájában zajlik majd hat fő részvételével naponta 15 órától. A tavalyi győztes svájci „veterán” Viktor Korcsnoj mellett, még két külföldi szupernagymestert kapott meghívást a 2616 élőátlagú, FIDE XV. kategóriájú tornára. Az Európa-bajnok, és a moszkvai Euroflot Open idei győztese Emil Sutovszkij Izraelből valamint India háromszoros bajnoka Krishnan Sasikiran. A magyar résztvevők közül Almási Zoltán ötszörös magyarbajnok, az ezüstérmes olimpiai válogatott tagja, a magyar ranglista harmadik helyezettje szerepel új meghívottként, valamint a két paksi fiatal, a lendületesen fejlődő Berkes Ferenc és a szintén olimpiai ezüstös Ács Péter alkotják a mezőnyt. A tavalyi rendezvény sikereként a színvonalas és a hasonló versenyeknél jóval több döntést hozó játszmát említik a szakemberek. A békülékeny döntetlenek elmaradása az idei torna esetében is borítékolható, hiszen Almási, Sutovszkij és Sasikiran asztalhoz ültetése erre biztos garanciát ígér. Az esélylatolgatásnál tartva a „címvédő” Korcsnojt kell elsőként említeni, aki tavaly alapos leckét adott a „fiatalságnak”, hajlott kora ellenére könnyed és fiatalosan friss játékkal lepte meg ellenfeleit, az elsőségért folyó küzdelemben nem akadt vetélytársa. Berkes Ferenc a helyiek büszkesége, második helyezésével messzemenően igazolta a tehetségében bízó szakembereket, az idei versenyen erősebb mezőnyben lesz alkalma bizonyítani. Almási Zoltán nagy küzdő, harcos játékát az olimpiai csapatban is sokszor csodálhatták a magyar sakkrajongók, vélhetően most sem fognak csalódni. Zoli a nemrégiben véget ért magyarbajnokságon ugyan csak holtversenyes elsőséget szerzett, de ígéretes formát sejtető, élvezetes játszmákat láthattunk tőle. Papírforma szerint a legmagasabb értékszámú Emil Sutovszkij a torna favoritja, akitől szintén izgalmakban bővelkedő játékot vár a szakértő közönség, az izraeli versenyző korábban még nem járt hazánkban csakúgy mint Sasikiran aki a legismertebb indiai, Anand mögött a második számú versenyző hazájában. A paksi Ács Péter vizsgaidőszaka dacára is vállalta a játékot, hogy megmutassa magát a helyi szurkolóknak és miután iskolai tanulmányai miatt az utóbbi évben egyéni versenyen alig-alig ült asztalhoz, a sakkéhségével bizonyára nem lesz gond. A sakkjáték igazi ünnepének ígérkezik ez a tíz nap, a szervezők az internetes nézettség tekintetében minden korábbi nézőcsúcs megdöntésére számítanak. A verseny főbírája Verőczi Zsuzsa nagymesternő lesz, aki a rendezvény nemzetközi szaksajtó felelőse is, az ő tollából megjelenő tudósítások, interjúk a sakkozás világában ismert sakk honlapokon jelennek majd meg. A főversennyel párhuzamosan egy nyílt verseny is zajlik majd, amelyen közel hatvan játékos jelezte indulási szándékát, köztük svéd, ukrán, szlovén és amerikai versenyzőket találunk a verseny önálló honlapján amelynek címe: (www.ase.hu/marxgy). Ezen az oldalon internetes élőközvetítéssel kísérhetik figyelemmel a főtorna játszmáit az érdeklődők, a helyszínen szakkomentátorok közvetítik az egyes fordulók játszmáit. A rendezvény megnyitójára 11.-én szombaton 19 órakor kerül sor, a főverseny első fordulójára 12.-én kerül sor és az egyes fordulók naponta 15 órától kezdődnek. A kísérő verseny 14-én kezdődik, a szervezők ezen a napon 14 óráig fogadják a helyszínen nevezőket. --- Molnár Béla --- A verseny 1. fordulója A parádés párosítás, izgalmas rajtot ígért már a vasárnapi első fordulóban a III. Marx György emlékversenyen. Pakson szombaton este tartották meg az emlékverseny megnyitóját, Horváth Miklós, a Paksi Atomerőmű Rt. karbantartási igazgatója köszöntötte a vendégeket, üdvözölte a verseny meghívott résztvevőit, ahol a 74 éves Viktor Korcsnojt vastaps köszöntötte. A tavalyi verseny győztese a megnyitót követő párosításon az ötös rajtszámot húzta, így az első fordulóban az indiai Sasikirannal került párba. A torna legmagasabb értékszámú sakkozója Emil Sutovszkij az Európa-bajnok és junior világbajnok izraeli nagymester a sorszámhúzásnál is tartotta a papírformát; szerencsés kézzel az egyes rajtszámot emelte ki a borítékból. Ez a szabályok értelmében két egymást követő világos játszmát jelent számára az első két fordulóban, ami a legoptimálisabb kezdet. Ellenfele a magyar ranglista harmadik Almási Zoltán lett, akinek a borítékja - nem kis bosszúságára - a hatos sorszámot rejtette. A harmadik párt, a hazai rangadó Ács – Berkes találkozó jelentette. Berkes a legszerecsétlenebbnek számító négyes számot választotta, ami két sötét csatát jelent a rajtnál, míg Ács Péternek utolsó húzóként a megmaradt hármas szám jutott, így kapta csapattársát ellenfélül a kezdethez. Az élesre sikeredett párosítás, izgalmakban bővelkedő rajtot hozott az első fordulóban. Az izraeli Sutovszkij esetében csak az időzítés volt a kérdés, hogy mikor „borítja fel a táblát” egy tőle megszokott tisztáldozattal, miután Almási királya közelébe jut. A fenti forgatókönyv beteljesedni látszott a mérkőzésen, miután 40 perces gondolkodást követően megvillant a penge Sutovszkij kezében. Igaz a partit követő elemzésben, a rendkívül éles állásban tervezett tisztáldozata lyukasnak bizonyulhatott volna, ha Almási - a kölcsönös hallucináció következtében - nem a döntetlent eredményező lépésismétlést választja. A hazai pár, Ács és Berkes a baráti kézfogást követően azonnal kést rántott, pillanatnyi kétséget sem hagyva a küzdelem kérdésében. A megnyitásban Berkes otthonosabban mozgott és könnyedén tért ki a szúrások elől, majd egy visszavágást követően érezhető előnyhöz jutott. Ács Peti a nehéz helyzetekben rá jellemző találékonysággal keresett és talált taktikai ellenesélyeket és Berkes hibáját kihasználva kis híján kiütötte a fegyvert ellenfele kezéből, tisztelőnyhöz jutott. A befejező szakaszban Berkes ellenfele bizonytalan királyát célozva meg, örökös sakkal mentette a fél pontot. Korcsnoj sötéttel is ambiciózus játékkal kezdett, bár lassabbnak bizonyult ellenfelénél, ezért a megnyitást követően jelentős időhátrányba került. A táblán is kissé hátrébb szorította őt a fiatal indiai, aki az előny fokozásán töprengve maga is jelentősen fogyasztotta az időt. A játszma csúcspontjához közeledve, mindketten jelentős időzavarban szaporázták a lépéseket, amikor is a veterán Viktor - egy lépésének nagyobb nyomatékot adva – jókora csapást mért az időmérő szerkezetre, ami ettől egyszerűen kikapcsolt. Az ominózus jelenet az időzavar csúcsán, jókora jelenlétet követelt a verseny főbírájától, ez alighanem a legnagyobb rémálom ami történhet a versenybíróval. A rövidebb szünetet követően Verőczi Zsuzsa nagymesternő egy tartalékóra beiktatásával ismét uralta a helyzetet és folytatódhatott a párharc. Korcsnoj kisebb anyagi előnyhöz jutott a folytatásban de az indiai Sasikiran aktív könnyűtisztjeivel könnyedén tartotta az egyensúlyt, így a harmadik mérkőzés is pontosztozkodást eredményezett. Az első forduló eredményei: Szutovszkij (izraeli, 2665) - Almási Zoltán (2628) döntetlen Sasikiran (indiai, 2642) - Korcsnoj (svájci, 2619) döntetlen Ács Péter (2525) - Berkes Ferenc (2617) döntetlen --- Molnár Béla --- A verseny 2. fordulója - Három világos győzelem Éles összecsapásokat és három világos győzelmet hozott a III. Marx György emlékverseny második játéknapja. Vérpezsdítő küzdelem jellemezte a forduló játszmáit, ami az Almási – Berkes találkozóban már a megnyitásban megkezdődött a Honvéd éltáblás nagymestere egy tisztáldozatos, éles változatban előkészített nagyerejű újítással lepte meg a paksiak klasszisát. Berkes a táblánál hosszas gondolkodás után sem talált meggyőző felállást ellenfele házi változatára és a világos vezérszárnyi gyalogok biztosították Almási győzelmét. Ács Péter nehéz lélektani hátránnyal ült asztalhoz Viktor Korcsnoj ellen, aki a tavalyi tornán mindkét alkalommal legyőzte olimpikonunkat. Korcsnoj a megnyitásban nem tűnt meggyőzőnek, Péter ötletes gyalogáldozattal kavart és kényelmes játékhoz jutott. A végjátékhoz közeledve úgy tűnt pontosztozkodással zárul a „mumus” elleni mérkőzés, amikor is egy pontatlan folytatás eredményeként, hirtelen a nagy Viktor ölébe hullott a pont. Korcsnoj szokása egyébként, hogy a játszma alatti frissességét biztosítsa, általában kihagyja az ebédet a programból és miután ellenfelét részben „elfogyasztotta”, teátrális mozdulatok kíséretében felbontja a magával hozott banánját is. Ha a mérkőzés elhúzódik a „nagy Öreg” nejlonzacskójából előkerül a csodafegyver is; a csokoládé. Sutovszkij második világos partiját játszotta ezúttal az indiai „kis ember” Sasikiran ellen. A találkozó az első játszmához hasonlóan a spanyol megnyitással indult, ami az izraeli játékos kedvenc fegyvere. Az indiai ügyes felépítést talált a megnyitásban és a támadást erőszakoló ellenfele kis híján túlfeszítette a húrt, ami a külső szemlélők számára is nyílván valóvá vált. Amint hátrányosra fordult a helyzete, Sutovszki izgett-mozgott a széken, oda-oda pisszegett a játszmáját befejező Korcsnojnak, aki a szokásosnál kissé hangosabban diskurált. Ám amint fordult a kocka, az izraeli nagymester nyugodtan hátradőlt székében, kedélyesen körül pillantott, még a közelgő időzavar sem okozott problémát számára. Bár az órája már csak másfél percet mutatott, minőség előnyét lelkesen próbálta érvényesíteni, egy elmélet által ismert „hulla remi” állásban. Az indiai, a szabályok értelmében igényelhette volna a döntetlen megállapítását, de mint ahogy 2000-ben a Lékó-Kramnyik rapid találkozón, itt sem történt meg a remi igénylés, ezért amikor Sasikiran gondolkodási ideje elfogyott a verseny főbírája Verőczi Zsuzsa kénytelen volt megállapítani a vesztést. Elképesztő hiba egy világklasszis versenyzőtől, szabályismeretből bukott el ezen a mérkőzésen. A 2. forduló eredményei: Almási Zoltán (2628) - Berkes Ferenc (2617) 1 - 0 Korcsnoj (svájci, 2619) - Ács Péter (2525) 1 - 0 Szutovszkij (izraeli, 2665) - Sasikiran (indiai, 2642) 1 - 0 A verseny állása: 1-3. Almási Zoltán, Viktor Korcsnoj és Emil Szutovszkij 1,5 pont 4-6. Ács Péter, Berkes Ferenc és Krishnan Sasikiran 0,5 A 3. forduló párosítása: Sasikiran - Almási Ács - Szutovszkij Berkes – Korcsnoj --- Molnár Béla --- A verseny 3. fordulója - Korcsnoj az élen A harmadik játéknap sem okozott csalódást a sakkjáték szerelmeseinek a III. Marx György emlékversenyen. A játékosok mellett a nézők is egyre inkább belemelegednek a versenybe, aminek nem csak az időjárás változás az okozója, mint inkább a játszmákban tapasztalt küzdelem hőfoka. Tény hogy a 15 órátó kezdődő fordulókon kezd benépesülni a paksi főiskola díszelőadója. A sakkjáték sajátossága, hogy az internetes közvetítésnek köszönhetően a legkényelmesebb sakkbarátokat is lehetőség nyílik bevonni a játszmák élvezetébe, legyen akár a világ másik felén, méghozzá ahol a leginkább jól érzik magukat; a saját otthonukban. Az ún. online közvetítés amely a verseny honlapjáról (www.ase.hu/marxgy) érhető el, több ezer érdeklődőt vonz az egyes fordulókon, különösen a mindenki kedvencének számító Korcsnoj játszmáit kíséri nagy érdeklődés. Tegyük hozzá; méltán! A 74 éves sakkmatador az utóbbi két fordulóban „lemészárolta” fiataljainkat és máris az élre állt. Bár a versenynek még koránt sincs vége, az már látható, hogy a nagy Viktor elemében van Pakson. A Berkes – Korcsnoj összecsapáson a fiatal paksi bátran játszott, talán túlságosan is, amikor a legnagyobb védekező hírében álló Korcsnojnak három gyalogot áldozott a támadás érdekében. Korcsnoj amint kiderült nem kedveli a meseszámokat és megelégedett két gyalog leütésével is, megerősítette a hadállását és azután tényleg nem volt mese! Feri a leegyszerűsödött sima gyaloghátrányos állásban akceptálta ellenfele végjáték teknikáját és eltekintve a reménytelen folytatástól, feladta a játszmát. Ez a gesztusa kissé megzavarta a hírközlést, sokan döntetlen eredményt regisztráltak, míg az elemzőteremből kifelé siető Berkes Feri tisztázta a történteket. Sasikiran – Almási párharcban sötét kisebb javítással élt egy divatos változatban, fejlődési előnyhöz jutott és megragadta a kezdeményezést. Az indiai versenyző időben kapcsolt és pontos játékkal tartani tudta a pozíciót, néhány egyszerűsítő csere a szimmetrikus gyalogállásban elegendőnek bizonyult a kiegyenlítéshez és a játszma a 30. lépésben döntetlennel zárult. Az Ács – Sutovszkij párharc a szicíliai védelem Szvesnyikov változatában igazi csemegének számított. Ács Péter eddigi legnagyobb skalpját Lékó-ét épp ebben a változatban szerezte a 2002 Tehetség és Kurázsi versenyen. Két taktikus kemény csatáját élvezhette a közönség. A játszma sokáig az elmélet által kitaposott ösvényen haladt, míg Sutovszkij a 15.lépésben eltért az ismert folytatástól, majd egy gyalogáldozat mellett döntött. Péter felhúzta a kesztyűt aminek eredményeként egy nehezen áttekinthető pozíció alakult ki a középjátékban. Világos királya csiklandós helyzetben maradt és Sutovszkij mindent elkövetett, hogy hozzáférjen Péter hadállásához. A játszma az időzavarban a villámkezű izraeli előnyét hozta, ám a 41 lépést feleslegesen gyorsan tette meg, elmulasztva ezzel egy nyerőesélyes folytatást. Péter megragadta a kínálkozó lehetőséget, hiába váltotta át ellenfele a gyalogját vezérré, a paksi fiú örökös sakkal biztosította a döntetlent. A 3. forduló eredményei: Sasikiran (indiai, 2642) - Almási Zoltán (2628) döntetlen Ács Péter (2525) - Szutovszkij (2665) döntetlen Berkes Ferenc (2617) - Korcsnoj (svájci, 2619) 0 - 1 A verseny állása: 1. Viktor Korcsnoj 2,5 pont 2-3. Almási Zoltán és Emil Szutovszkij 2 4-5. Ács Péter és Krishnan Sasikiran 1 6. Berkes Ferenc 0,5 A versenyzők: Szutovszkij (izraeli) 2665 Sasikiran (indiai) 2642 Ács Péter 2525 Berkes Ferenc 2617 Korcsnoj (svájci) 2619 Almási Zoltán 2628 A 4. forduló párosítása: Ács - Almási Berkes - Sasikiran Korcsnoj – Szutovszkij --- Molnár Béla --- A verseny 4. fordulója - Korcsnoj mesterhármasa A III. Marx György emlékverseny 4. fordulójában a veterán svájci nagymester Viktor Korcsnoj sorozatban harmadik győzelmét aratta. Ezúttal a mezőny legnagyobb értékszámmal rendelkező versenyzője, az izraeli Sutovszkij kellett meghajoljon a rutinos öreg harcos előtt. Viktor Korcsnoj, akiről 1975-ben a Karpovval vívott világbajnoki mérkőzés kapcsán azt hangoztatta a szaksajtó, hogy a hatvanas években volt pályája csúcsán és csillaga már leáldozóban van, legyőzőjét a nálánál két évtizeddel fiatalabb Karpovot túlélte a sakktáblán. Míg a XII. világbajnok már csak bemutató tornákon szerepel, az akkori párosmérkőzés vesztese Korcsnoj sokadik virágzását éli, ötödik évtizede áll a világ élvonalában. A paksi szervezők bravúrja, hogy az élő sakklegenda játékát ismét élőben csodálhatjuk és a mutatott játék alapján elismeréssel adózhatunk a ténynek; a legenda tovább él. Az ellentámadás nagymestereként emlegetett klasszis tavaly kimerítő leckét adott a fiataloknak, ám az izraeli Sutovszkij akkor kimaradt az óráról. Az első „pótvizsga” jól indult az újfiúnak, a megnyitásban tökéletesen adta vissza a tananyagot, sőt már-már rápirított mesterére aki túl könnyű kérdésekkel vizsgáztatta. Ám amikor a neveletlen fiatal könnyelműen át akarta venni az irányítást, a Tanár Úr rácsapott a katedrára és a megszeppent diák nem kerülhette el a bukást. Játszmájuk fordulatos küzdelmet hozott, Korcsnoj jobban bírta idegekkel és Sutovszkij könnyelmű tisztáldozatát követően, könnyedén szerelte le a támadást. A végjátékban a tisztelőny érvényesítése csak technika kérdése volt, annak pedig igazán nincs híján a „Nagy Öreg”. Berkes Feri két vereség nyomasztó terhével a lelkén ült asztalhoz a negyedik játéknapon az indiai Sasikiran ellen. A vereség után a legjobb gyógyszer a győzelem, ám néha csak a fájdalom csillapítására futja és a megcsappant önbizalom helyreállítására megfelelő egy döntetlen is. Ezt a receptet követte Feri is és az előző napi vakmerő játék után, most óvatosabban építette fel az állását. Sasikiran, - az addig üssd a vasat amíg meleg!- mondást követve sötéttel is megpróbálta zavarba hozni a rossz lelkiállapotban játszó ellenfelét, de próbálkozását a paksiak örömére nem koronázta siker és a játszma a 33. lépésben döntetlennel zárult. Az Ács – Almási párharc is csemegének ígérkezett a sakk-kedvelők számára. A két fiatal a csapatbajnoki mérkőzéseken már jó néhány alkalommal találkozott egymással és bár Almási mérlege kedvezőbb az összehasonlításban, Péter világossal veszélyes ellenfélnek ígérkezett. A játszma megnyitása a divatos vezérindiai-védelemben zajlott. Péter támadást szimatolt a sötét király ellen és felégetve maga mögött a hidakat rárontott ellenfelére, de figyelmen kívül hagyott egy erőteljes vezérszárnyi ellenjátékot és támadása kifulladt, ami a játszma elvesztését jelentette. Ezzel Almási felzárkózott Korcsnoj mögé, ami izgalmakat igér az 5. fordulóra, ahol Almási-Korcsnoj mérkőzés zárja majd az első félidejét a versenynek. A 4. forduló eredményei: Ács Péter (2525) - Almási Zoltán (2628) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 36) Berkes Ferenc - Sasikiran (indiai, 2642) döntetlen (Angol megnyitás, 33) Korcsnoj (svájci, 2619) - Szutovszkij (izraeli, 2665) 1 - 0 (Angol megnyitás, 68) A verseny állása: 1. Viktor Korcsnoj 3,5 pont 2. Almási Zoltán 3 3. Emil Szutovszkij 2 4. Krishnan Sasikiran 1,5 5-6. Ács Péter és Berkes Ferenc 1 Az ötödik forduló párosítása: Almási - Korcsnoj Szutovszkij - Berkes Sasikiran - Ács --- Molnár Béla --- A verseny 5. fordulója - Félidő a paksi tornán Az ötödik fordulóval lezárult a III. Marx György emlékverseny első félideje. Korcsnoj megőrizte vezető pozícióját, a verseny győzelemért folyó versenyfutásban a jelen helyzetben leginkább Almási Zoltán veszélyeztetheti a svájci nagymestert, de Emil Sutovszkij feltámadására is sokan esküsznek. Az ötödik játéknap legnagyobb érdeklődéssel kísért összecsapása az Almási – Korcsnoj játszma kölcsönös taktikázással indult. Almási tekintettel riválisa félpontos előnyére, a bombabiztos francia-védelmet várta, de Korcsnoj öreg róka, megint ravaszul csavart egyet a labdán. A királygyalog lépésre a nyílt megnyitások felé irányította a játékot 1.-e5 válasszal, Almási némi töprengés után eltért a kedvelt spanyoljától amiben pedig legutóbb a magyar bajnokságon Portisch ellen nyert szépségdíjas játszmát. Választása az olasz megnyitásra esett és a játszma sokáig őt igazolta, Korcsnoj mélyen eltöprengett a középjátékban és gondterheltnek látszott, időnként türelmetlenül dobolt ujjaival az asztalon. Ez utóbbi gesztusa nem aratott sikert Almásinál, aki reklamált is a versenybírónak. Sorry! – mondta kurtán Viktor, majd néhány perc múlva ismét elfeledkezve magáról az asztalon kocogtatta körmeit, őrületbe kergetve ellenfelét. Pedig ő is érzékeny az ilyesfajta figyelem elterelő manőverekre. Anno a Petroszjan ellen vívott ogyesszai párosmérkőzésén - midőn ellenfele a spiritiszta mutatványnak beillő asztalrezegtetéssel próbálkozott - alaposan rendre utasította Petroszjant. Eközben a sakktáblán inkább az idős nagymester érezhette magát zavartnak, Almási fokozatosan fölényes pozícióhoz jutott. Ám az időzavaros kapkodásban több nyerő esélyt mulasztva, a magyar fiú végül elforgácsolta előnyét és amikor az időellenőrzés a végéhez érkezett, csupán egy tökremi bástyavégjáték árválkodott a táblán. Korcsnoj megrögzött harcos. Ismert történet, hogy amikor Kubában rendezték az olimpiát a nagymesterek több szimultánt is adtak. Szinte valamennyin részt vett egy szenvedélyes sakkozó: Che Guevara… Minden szovjet döntetlent engedett neki… Ám Korcsnoj „szigorúan” játszott ellene és legyőzte őt. Berkes Feri szintén a meglepetés fegyvert húzta elő és életében talán először, Aljechin védelmet játszott. Sutovszkij ugyan pozíció előnyhöz jutott, ám nem igazán érezte az állást és előnye hamar elolvadt, Feri értékes döntetlent szerzett. A Sasikiran – Ács játszma zártan indult és Péter ezúttal óvatosan játszott. Az elmélet által jól ismert változatban az egyensúly megmaradt és a 42. lépésben döntetlenül végződött a harmadik találkozó is, csakúgy mint az első fordulóban. A pénteki szabadnapot követően folytatódnak a küzdelmek, kérdés, hogy az élen álló 74 éves svájci nagymester, fizikálisan hogyan bírja majd a versenyt a nyomában lihegő fiatalokkal. A verseny állása: 1. Viktor Korcsnoj 4 pont 2. Almási Zoltán 3,5 3. Emil Szutovszkij 2,5 4. Krishnan Sasikiran 2 5-6. Ács Péter és Berkes Ferenc 1,5 A szombati 6. forduló párosítása: Almási - Szutovszkij Korcsnoj - Sasikiran Berkes – Ács --- Molnár Béla --- A verseny 6. fordulója - „Alma” kitette az indexet A pénteki szabadnapot követően a hat résztvevős sakk tornán kezdetét vették a visszavágó mérkőzések. A nap sláger mérkőzésének az Almási – Sutovszkij párharc ígérkezett. Zoli nagy játékkedvvel ült asztalhoz ezen a napon is, miután Verőczi Zsuzsa nagymesternő a verseny főbírája pontban 15 órakor elindította az órákat, a két sakkozó villámgyorsan kidobálta a szicíliai védelem Szvesnyikov változatának alapállását. Ez a védelem jórészt lerágott csont a sakkelmélet számára, ahol a főváltozatok ismerete kávéházi pancserek számára tartogatott mentőkérdésnek számit. Sötét aktív játék lehetősége - amit ez a védelem nyújt - sok hívet szerzett az orosz nagymesterről elnevezett változatnak. Emil Sutovszkij is a neves hívek közül való, ezen a tornán Ács Péter ellen már bevetette a „Szvesit” és újításának köszönhetően kitűnő álláshoz is jutott. Ezen felbátorodva ismét előhúzta a régi fegyvert, ám ezúttal a megnyitás meglehetősen balul sült el. Almási taktikusan saját fegyverét fordította az izraelinek, egy tisztáldozatos változattal átvette a játék irányítását, védekezésre kényszerítve a mezőny legmagasabb értékszámú játékosát. Szutovszkij rövid töprengés után egy újítást hozott, visszaadva a tisztet gyaloghátrányt vállalt bízva abban, hogy cserébe ismét kézbe veheti majd az események irányítását. „Alma” kitűnően reagált - akár egy spanyol torreádor - kitért az öklelés elől, királyával egy szokatlan gondolatot követve, hosszú oldalra sáncolt. Sötét ezt a pofon egyszerű tervet vélhetően figyelmen kívül hagyta, stratégiailag eldőlt a játszma, sötét törvényszerűen játék nélkül maradt és csak idő kérdése volt a kegyelemdöfés. Almási lenyűgözően könnyed játéka nehéz helyzetet teremtett a versenyben vezető Korcsnoj számára, akinek ezen a napon nagyon nem ment a játék. A megnyitásban túl óvatosan játszva, nehézkes, zárt felépítést alkalmazott az indiai ellen, aki gond nélkül egyenlített ki és míg a svájci bajnok lassan kibontakozó királyszárnyi játéka meglehetősen dadogósra sikeredett, Sasikiran másik szárnyon vezetett ellenjátéka gyalognyeréssel zárult. Korcsnoj úgy tűnt - nem először a versenyen - nagy gondba került! „Semmi baj! az néki a tulajdonsága, Hogy ha nő veszélye, nő a bátorsága” Valóban, a Toldiból vett hasonlat pontosan jellemzi Korcsnoj személyiségé. Az indiai szinte az egész játszmában előnyben volt, a küzdelem már a hetedik órájába lépett, ám a veterán nagymester tartotta az állást és ugyan már csak két percet mutatott az órája, ám a fáradhatatlan Viktor pontos játékkal döntetlenre vezette a játszmát. Nagy mentés volt! A paksi fiatalok rangadója - csak úgy mint az első fordulóban - óvatos játék mellett döntetlennel zárult. Ács váratlanul nem a kockázatos királyindiai védelmet, inkább a jó öreg vezércselt választotta ott is kicsit eltérve a korábbi játszmáitól. Feri is óvatos volt, veszélyt szimatolva biztosította állását, a játszmát így leginkább a fogás keresés jellemezte. A pontszerzés, csakúgy mint Sasikiran esetében továbbra is várat magára. A jelen állás alapján Almási felzárkózott Korcsnoj mellé és játékát figyelve az index továbbra is kint maradhat, esély van rá, hogy lendülete az előzést is lehető teszi. Korcsnojt persze sosem lehet leírni, most rajta a sor, hogy újabb fokozatra kapcsoljon. 6. forduló eredményei: Almási – Sutovszkij (izraeli) 1-0 Korcsnoj – Sasikiran (indiai) 1 Berkes – Ács 1 A verseny állása: 1-2. Korcsnoj, Almási 4,5 3-4. Sasikiran, Sutovszkij 2,5 5-6. Berkes, Ács 2,0 pont Molnár Béla A verseny 7. fordulója - Korcsnoj ismét az élre vágott Nem lehet panasza Korcsnojnak a szerencsére, az utóbbi fordulókban legendás szívóssága mellett, a Fortunával kötött barátsága is megbonthatatlannak tűnik a III. Marx György emlékversenyen. Ismét nehéz állásból menekült, sőt ellenfele időzavarát kihasználva, teljes pontot kasszírozott a vasárnapi 7.fordulóban. Ezzel a váratlan pontszerzéssel Korcsnoj hatalmas lépést tett a torna megnyerése felé, hiszen a hátralévő három fordulóban két alkalommal is a világos színeket vezetve ül asztalhoz. Találkozójuk Ács Péterrel a fehér bábukat vezető paksi fiú számára indult jól, miután Korcsnoj a szokottnál gyorsabban lépegetett kedvenc nyílt spanyoljában, hamar eljutottak a játszma 16. lépéséhez. Itt Péter ügyesen eltért a korábban játszott folytatástól és Korcsnoj pontatlan játékát kihasználva jelentős álláselőnyhöz jutott. Sötét királya a tábla közepén rekedt, világos kedvére való állásban válogathatott a támadó lehetőségek közül. Péter legfőbb erénye, hogy kitűnően számol a taktikus állásokban és a gyenge király számára; mint bikának a vörös posztó… Ám Korcsnoj, mintha megbabonázná ellenfeleit, azok sorra puskázzák el ellene a jobbnál jobb lehetőségeket. Most sem történt ez másként. Péter nem találta el a helyes tervet és még vezért is cserélt, amivel végképp elillant előnye. Az időzavarban Korcsnoj szigorú precizitással használta ki a centrumgyalogjaiban rejlő lehetőséget és a 65. lépésben megszerezte negyedik győzelmét. A Berkes – Almási mérkőzésen az angol megnyitásban mindössze 17 lépéspár született döntetlen, ami talán az első kijátszatlan mérkőzése a tornának. Berkes respektálta Almási kitűnő formáját és óvatosan kezdett, majd miután a kialakult pozíció nem igazán ihlette meg a paksiak első táblását, egy döntetlen ajánlattal „faggatta” ellenfelét a pozícióról. Almási néhány pillantást vetett Korcsnoj siralmas királyállására és úgy döntött, hogy ezúttal nem kockáztat; némi töprengés után a taktikázás mellett döntött és elfogadta a békejobbot. A Sasikiran – Sutovszkij találkozó a csalódott versenyzők mérkőzése volt. Sasikiran még nyeretlen, és Sutovszkij számára már elment a hajó… Persze, az Élő Árpád matematikus által kifejlesztett és róla elnevezett élőpont számítás minden játszmát tét mérkőzéssé tesz, hiszen a teljesítménytől függően változik a versenyzők értékszáma, így az egyes játszmák eredménye alapeleme a számítási rendszernek. A 2600 felettiek „klubja” már a profik világa, míg a 2700 élőpontosok alkotják a sakkvilág elitjét. 2800 felett egyetlen sakkozó Garry Kaszparov nevével találkozhatunk, akit 2812 élőponttal jegyeznek. A sakkozás történetének egyik legnagyobb egyénisége a teljes sakkvilág sajnálatára épp idén, 42 évesen jelentette be visszavonulását, 2851 élőponttal ő állította fel a rekordot 2000-ben. Sutovszkij 2665 ponttal közel van a legnagyobbak klubjához, ezen a versenyen azonban aligha kerülheti el az élőpont vesztést. Látványos és ötletgazdag játékából a paksi tornán kevesebbet mutatott, néhány játszmában könnyelműen és felületesen sakkozott, valójában formán kívüli a játéka. Sasikiran nem sok mozgásteret adott az izraeli nyerési törekvéseinek, az indiai stílusa egyébként is sajátos, finom pozíció játékán könnyen megtörhet az erőszakos játék. Játszmájuk kiegyenlített állásban a 21. lépésben döntetlennel zárult. A 7. forduló eredményei: Berkes Ferenc (2617) - Almási Zoltán (2628) döntetlen (Angol megnyitás, 17) Sasikiran (indiai, 2642) - Szutovszkij (izraeli, 2665) döntetlen (Angol megnyitás, 21) Ács Péter (2525) - Korcsnoj (svájci, 2619) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 65) A verseny állása: 1.Viktor Korcsnoj 5,5 pont 2. Almási Zoltán 5 3-4. Krishnan Sasikiran és Emil Szutovszkij 3 5. Berkes Ferenc 2,5 6. Ács Péter 2 A 8. forduló párosítása: Almási - Sasikiran Szutovszkij - Ács Korcsnoj – Berkes Molnár Béla A verseny 8. fordulója - Kettős paksi siker Berkes legyőzte az élen álló Korcsnojt. Ács a legmagasabb értékszámú Sutovszkij ellen diadalmaskodott. Almási nem élt a lehetőséggel és vesztett. A papírforma sárba tiprása, döbbenetes fordulatok, három kiélezett késhegyig menő küzdelem, három parádés döntésre vitt játszma. Ezek a vitathatatlanul legizgalmasabb játéknap történései címszavakban. Kétség nem fér hozzá, hogy a nyeretlenek nagy napja volt a III. Marx György emlékverseny nyolcadik fordulója. A versenyben eddig teljes pont híján álló három sakkozó megtáltosodott, „rémuralmukká” vált a nyolcadik játéknap, mindhárman győztesen álltak fel az asztaltól. Vaskos meglepetések a hajrában. Bár a hasonló versenyek sorában - a küzdelem és az eldőlt játszmák számát illetően - a paksi hat résztvevős torna üde színfoltot jelentett már tavaly is, az idei verseny a legoptimistább várakozást is felülmúlja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a verseny táblázata ahol jól látható, hogy a 8. fordulót követően már minden játékos elvesztette veretlenségét és a hátra lévő két fordulót tekintve, még minden helyezés sorsa nyitott. Az élen álló Korcsnoj, Berkes elleni mérkőzésén katalán vezércsellel nyitott. Ez a megnyitás a paksi sakkozó repertoárjában is gyakori vendégnek számít, így a „szervafogadásnál” Feri otthonosan mozgott. A játszma a 9. lépésig egy Portisch – Szokolov 1995-ben váltott - egyébként gyors békekötést eredményező – parti nyomán haladt, amikor is Korcsnoj elunta az alapvonali játékot és eltekintve a sablon megoldástól befutott a hálóhoz. Berkes nem illetődött meg túlzottan és az új helyzetben jól reagált, váratlan gyalogáldozattal kontrázta meg neves ellenfele tervét. A láthatóan meglepett svájci bajnok hosszas töprengés után, más megoldás nem lévén hálóba gabalyodott könnyű tisztjei megmentésére, kénytelen volt elfogadni a felkínált áldozatot. A következmény már a nézők számára is egyértelmű volt, a nagy Viktor anyagi hátrányos pocsék pozícióba került. Feri pontos játékkal könyörtelenül érvényesítette előnyét és megszerezte első győzelmét a tornán. A szerencse fordító kabala talán épp -Feri edzője - Csom Istvánnak látogatása volt ezen a napon. Tény a fiatal legény szárnyalt a játszmában. Mi történt Korcsnojjal? Elhagyta talán a szerencséje? Nem! Korcsnojt mint mindíg most is kedvelik az égiek. Riválisa Almási, a lehetőség küszöbén szintén botlott az indiai Sasikirannal szemben. Így az élen a helyzet mit sem változott, eltekintve attól a Korcsnoj számára nem éppen mellékes körülménytől, hogy már csupán két forduló áll rendelkezésre az üldözőnek a hátrány ledolgozására. Almási egyszerűen beleszaladt az ellenfele előkészített házi változatába. Sasikiráan alaposan felkészült erre a mérkőzésre és a játszma sokáig az általa tervezett koreográfia mentén haladt a szicíliai védelem Rauzer változatában. Zoli pontosan játszott, de ellenfele amint a játszmát követő elemzés során kiderült specialistája a változatnak és a táblán történt lépéseket korábban hosszú heteken át tanulmányozta elemzőtársával. Az indiai, Almási bizonytalan reagálását egy kis kombinációval használta ki és a lebonyolítás végén könnyen nyerhető végjáték alakult ki, ahol már nem volt mentség. A Sutovszkij – Ács játszma forgatókönyvében sajátos szerepcsere valósult meg. Péter az előző napon jó állásból vesztett, gondolta - most inkább rossz állásból nyer! A tréfát félretéve, Sutovszkij jelentős térelőnyhöz jutott a megnyitást követően, így Péternek kellemetlen leszorított állásban kellett tartania a pozíciót. Türelmesen „drótozgatta” hadállását, míg az izraeli elvesztette a türelmét és előkészületlenül áldozott. Épp ez a stratégiailag és lélektanilag is helytelen döntés adott esélyt a tétlen várakozásra kárhoztatott sötét haderőnek a kibontakozáshoz. Világos hamar ellőtte a puskaporát és kifulladt serege számára csak a megadás maradt. Black is OK! – mondaná Adorján nagymester. Mindhárom játszma sötét győzelmével zárult. Az esti programban kispályás labdarúgó mérkőzés szerepelt, a résztvevők dicséretére legyen mondva egyedül a korkedvezménnyel igazoltan távolmaradó Korcsnoj hiányzott a csapatból. A 8. forduló eredményei: Almási Zoltán (2628) - Sasikiran (indiai, 2642) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 40) Szutovszkij (izraeli, 2665) - Ács Péter (2525) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 46) Korcsnoj (izraeli, 2619) - Berkes Ferenc (2617) 0 - 1 (Katalán megnyitás, 48) A verseny állása: 1.Viktor Korcsnoj 5,5 pont 2. Almási Zoltán 5 3. Krishnan Sasikiran 4 4. Berkes Ferenc 3,5 5-6. Ács Péter és Emil Szutovszkij 3 A 9. forduló párosítása: Korcsnoj - Almási Berkes - Szutovszkij Ács – Sasikiran Molnár Béla A verseny 9. fordulója - Almási az élen A kilencedik, utolsó előtti játéknapon célegyenesbe fordult a mezőny a III. Marx György emlékversenyen. A finisben úgy tűnik még is csak a húszéveseké világ. Almási nyerte a rangadót az Korcsnojjal vívott párviadalban és Berkes megízlelve a győzelem ízét, immár második alkalommal fogadhatta a gratulációt, ezúttal a mezőny legnagyobb értékszámú versenyzője Emil Sutovszkijtól. Az indiai „mágus” Sasikiran, Ács Pétert bűvölte eredményesen, úgyszintén második győzelmét könyvelve el a hajrában. Korcsnoj alaposan elfáradt a verseny végére, a második sorozatban már nem igazán tudott lépést tartani a fiatalokkal. Legendás szívósságával ugyan tartotta a pozícióját, de a táblán mutatott játéka jócskán elmaradt az első körben látottaktól. A döntő természetesen az egymás elleni összecsapás volt. Almási kedvenc fegyverét a vezérindiai védelmet választotta, ez a rugalmas megnyitás biztosítja az egyensúlyt. Zoli – tekintettel ellenfele életkorára – a hosszú fáradtságos harcban bízott, ahol a fizikális tényezők is szerephez jutnak. Korcsnoj átlátott a szitán és agresszívebb játékot kezdeményezett, ám ezzel jelentős kockázatot vállalt. Almási ügyesen védekezett és egy pozíciós minőségáldozattal leszerelte ellenfele támadását, majd fokozatosan felülkerekedett. Korcsnoj állása több sebből vérzett és fokozatosan gyengült az ellenállása, míg a mérkőzés hatodik órájában végleg reménytelenné vált a pozíciója, eldőlt a rangadó. Berkes hét perces késéssel érkezett a fordulóra, majd lendületesen kipakolta a grünfeld védelem centrumképző változatát. Emil Sutovszkijnak szintén otthonosan mozog ebben a szisztémában, de ezen a versenyen semmi nem ment neki. Feri tért el először a kitaposott ösvényről - elmondása szerint a táblánál rögtönözve - és kisebb előnnyel zárta a megnyitási küzdelmet, majd türelmesen fokozta előnyét. Sutovszkij taktikus versenyző, akinek nincs igazán ínyére a pozíciós tili-toli és hamar elvesztette a türelmét amivel csak rontott helyzetén. Feri bástyáival betört hadállásába és ez eldöntötte a játszma sorsát. Berkes újabb győzelmével a táblázat negyedik helyére ugrott, ami már tisztes helytállást jelent a tavalyi ezüstérmestől. Az Ács- Sasikiran játszmában a spanyol megnyitás Csigorin változata került terítékre. A zártan induló játszmában Péter egy tisztáldozattal igyekezett megbontani ellenfele hadállását, de Sasikiran elhárítva az áldozatot kifogta a szelet a támadás vitorlájából, a hadállás leeresztett és a hirtelen szélcsendben jókora hullámmal érkezett az elsöprő erejű ellentámadás. Péter ellenérték nélkül gyalogot vesztett és az indiai győzelmével megerősítette harmadik helyét a versenyben. Az utolsó forduló előtt még nyitott a verseny győzelem kérdése, de Almási már túl van a kanyarban előzésen és most a nagy Viktornak kell vállalnia a kockázatot. Kérdés, hogy Sutovszkij elleni csatájához van-e még tartaléka? A 9. forduló eredményei: Korchnoi, V 0-1 Almási, Z Berkes, F 1-0 Sutovsky, E Ács, P 0-1 Sasikiran, K A verseny állása: 1. Almási, Z 6 2. Korchnoi, V 51 3. Sasikiran, K 5 4. Berkes, F 41 5. Ács, P 3 Sutovsky, E 3 Molnár Béla Eedményhírdetés - Almási a győztes Harmadízben került megrendezésre Marx György fizikus professzorról elnevezett sakk emlékverseny Pakson. A rendezők az előző évet tekintve fiatalítottak a mezőnyön és a Portisch, Beljavszkij, Nevednichy hármast idén Sutovszkij (izraeli), Sasikiranán (indiai) és Almási Zoltán olimpiai ezüstérmesünk váltotta fel a meghívottak sorában. Az atomerőmű fiatal játékosai; Berkes Ferenc és Ács Péter nagymesterekkel kiegészülve ült asztalhoz a hat fős verseny. A lebonyolítás nem változott a versenyzők - két fordulóban - oda-visszavágós körmérkőzést játszott. A június 12-22. között megrendezésre került verseny az év legrangosabb hazai tornája volt, amely főtámogatóként a Paksi Atomerőmű Rt. tudhatta maga mögött, a védnökséget a PA Rt. vezérigazgatója Kovács József vállalta. A kiemelkedő színvonalú rendezvényt - amelynek idén az ESZI Főiskolai épülete adott otthont - interneten is figyelemmel kísérhették az érdeklődők. Az ún. online közvetítésnek köszönhetően a világ minden részéről érdeklődés kísérte a tíz játéknapot, a hivatalos honlapon (www.ase.hu/marxgy) az egyes fordulókat 8-10 ezer látogató kereste fel. A tavalyi győztes Viktor Korcsnoj igazi közönség kedvencnek bizonyult, játszmái kiemelt figyelmet kaptak. A versenyben résztvevő játékosok egyébként sem okoztak csalódást a sakkjáték szerelmeseinek, tekintve, hogy a hasonló tornákon ritkán tapasztalt éles küzdelmet hozott a tíz játéknap. A végeredmény alaposan rácáfolt a papírformára, és vaskos meglepetést hozott, az értékszáma alapján elsőként rangsorolt Emil Sutovszkij holtversenyben az utolsó helyen végzett. Erőltette a játékot, de nagyon rossz formát kifogva versenyzett és elkerülte a szerencse is. Sokáig úgy tűnt viszont, hogy Viktor Korcsnoj képes lesz majd megvédeni tavalyi elsőségét, hiszen a svájci veterán bajnok kitűnően rajtolt és az első kör után az élen zárt. A 74 éves kétszeres világbajnoki döntős nagymestert egy ideig legendás szívóssága megóvta a fiatalok támadásaitól, de a verseny hajrájában elfáradt és kettős vereséget szenvedett. Almási Zoltán a torna győztese, Korcsnoj ellen aratott győzelmével megérdemelten végzett az élen. Végig ott lihegett Korcsnoj nyomában és a döntő pillanatokban megragadta az esélyt. Az indiai Sasikiranban kemény harcost ismerhettünk meg, Berkes elleni utolsó fordulóban játszott játszmája a torna egyik legszínvonalasabb alkotása volt. Berkes Feri a verseny második felében érzett rá a játékra, Korcsnoj nyerőszériáját ő fékezte meg és ez láthatóan visszaadta az önbizalmát. Negyedik helyezése szakmailag értékes. A másik helyi versenyző Ács Péter vizsgaidőszakban vállalta a játékot, emiatt láthatóan kevésbé érezte a labdát, ennek ellenére kemény ellenfele volt mindenkinek és több pont volt a játékában, mint ami a táblázatban szerepelt a neve mellett a végelszámolásál. A verseny jövőjét illetően merész tervek fogalmazódtak meg a lelkes szervezőkben, a meghívottak között a világ közvetlen élvonalába tartozó játékosok neve is szerepel. Tény, hogy a verseny győztese Almási Zoltán és a tavalyi bajnok Viktor Korcsnoj, már most elígérkezett a IV. Marx György emlékverseny 2006 évi versenyére. Molnár Béla Eredményhírdetés. A fényképeket készítette: Wollner Pál Fotó: - Copyright - Wollner Pál
Elolvasom
HÍROLVASÓ
II. Marx György Emlékverseny Korcsnoj a győztes A svájci veterán Viktor Korcsnoj győzelmével ért véget a II. Marx György emlékverseny Pakson. Megyénk sakktörténetének legrangosabb tornáján a sakkozás élő legendái Korcsnoj, Portisch, Beljavszkij mellett a jövő reménységei Ács, Berkes valamint az utolsó pillanatban beugró Nevednichy nyújtott felejthetetlen előadást a sakkjáték szerelmeseinek. Korcsnoj a győztes, mi pedig a nyertesei vagyunk ennek a tíz napnak, akik végig csodálhattuk a 73 éves svájci bajnok játékát, láthattuk azt a szellemes és vidám egyéniséget, aki negyven éves sakkozói múlttal a háta mögött is lelkesen és csupaszívvel tud harcolni a táblán. Kicsit mindannyiunkban elültette azt a hitet, amit a régi sláger mond; nem az a fontos az ember hány éves... A svájci bajnok 7,5 pontos teljesítményével 26 élőponttal gyarapodott amivel ismét a 2600-asok „klubjába” kap belépőt. Igaz hosszú időn keresztül 2700 felett is játszott a Nagy Öreg, de ez semmit nem von le az örökifjú eredményéből. A házigazdák örömére a második helyet a mezőny legfiatalabb résztvevője, a paksiak ifjúsági világbajnoka Berkes Ferenc szerezte meg 6,5 ponttal, 11 élőt seperve be. Ezzel folytatódott az ez évi sikersorozata amely a moszkvai Aeroflot, majd a zalaegerszegi versennyel - ez utóbbit megis nyerte- kezdődött. A 18 éves paksi fiú kitűnő játékkal, egyedüli veretlenként a mezőnyben végzett a dobogó második fokán. Kiváló formáját felismerve Kállai Gábor szakamai igazgató a magyar olimpiai csapat vezetője, biztos csapattagnak jelöli Berkest az olimpiai válogatottba és ami példa nélküli mindjárt a 2. táblán számít az ASE fiataljára. Harmadik helyen a hatalmas hajrát kivágó Beljavszkij végzett, mérsékelt rajt után négyes nyerősorozattal küzdötte fel magát a dobogóra. A mezőny legnagyobb értékszámú versenyzője 6 pontot gyűjtött és 3 élőpontot vesztéssel zárta a versenyt, ugyanakkor élvezetes szép játszmákkal ajándékozta meg a nézőket. A beugróként szerepet vállaló Nevednichy kitűnően tudta a „szövegét” és játékát tekintve is színvonalas alakítást nyújtott, negyedik helyezése, 4 pontos teljesítménye ebben a mezőnyben jó teljesítmény. Portisch Lajos és Ács Péter 3-3 ponttal osztozott az 5-6. helyen. Portisch nem tudott játszmát nyerni ami sokat elárul, nem találta a fonalat játszmáiban és sok esélyes pozícióban rontott. A hosszú kihagyás után úgy tűnik nehéz lesz a visszatérés a kemény harcok világába. Ács Péter úgy játszott ahogy tőle megszoktuk, minden játszmában törik-szakadra, állandóan a bonyodalmak felidézésének igényével, az éles taktikai közelharcok erőszakolásával. Ez a harcmodor hozott sikert számára mind a junior világbajnoki cím, mind a felejthetetlen olimpiai ezüstérem megszerzésében. A heroikus küzdők sajátja, hogy látványosan győznek, vagy látványosan buknak de az utóbbival is kivívják az elismerést, mert a megalkuvás nélküli harcot az ember ösztönösen tiszteli. Péter hatalmas csatát vívott a táblán és talán még nagyobbat önmagával, az előbbit elvesztette de az utóbbi harcból, a fontosabból őszintén kívánom, hogy győztesen kerüljön ki. A verseny záróbankettjén dr Kocsis István a PA Rt. vezérigazgatója mint a verseny védnöke mondott beszédet és adta át a verseny díjait a hat résztvevőnek. Ambrus Zoltán a Magyar Sakkszövetség főtitkára pedig szakmailag értékelte a versenyt és reményét fejezte ki, hogy a Marx György emlékverseny amely a magyar sakkozás palettáján a legkiemelkedőbb rendezvény, jövőre is folytatódik. A verseny végeredménye: 1. Viktor Korcsnoj 7,5 pont 2. Berkes Ferenc 6,5 pont 3. Alexander Beljavszkij 6,0 pont 4. Vladislav Nevednichy 4,0 pont 5. Portisch Lajos 3,0 pont 6. Ács Péter 3,0 pont Molnár Béla PaksNET Online oldalán
Elolvasom
HÍROLVASÓ
II. Marx György Emlékverseny Sakktorna világklasszisokkal a paksi Művelődési Központban A világhírű atomfizikus, Marx György emlékére másodízben kerül sor rangos sakkversenyre Pakson az Aromerőmű Rt. támogatásával. A hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi verseny egyike a kiemelkedő sportversenyeknek, amelyekkel a 25 éve alakult Paksi Atomerőmű SE sikerekben gazdag negyedszázadát ünnepli. Az év legerősebb sakktornájának küzdelmeit június 5. és 15. között naponta 14 órától a Városi Művelődési Központban díjtalanul tekinthetik meg az érdeklődők. A szakkommentátorok dr Hazai László és Tóth András segítségével, a laikus érdeklődők is betekintést nyerhetnek a sakksport kiválóságainak játszmáiba, a sakkozás relytélyesnek tűnő világának kulisszatitkaiba. A 15-ös kategóriájú, 2600 Élő-pontátlagú torna résztvevői: Alekszander Beljavszkij (szlovén, 2667) Berkes Ferenc (2613) Viktor Korcsnoj (svájci, 2579) Portisch Lajos (2573) Ács Péter (2548) Nevednichy Vladislav (2544) A meghívott versenyzők között világklasszis sakkozók szerepelnek. A sakkvilág egyik legnagyobb egyénisége, a közel fél évszázada az élvonalban versenyző Viktor Korcsnoj négyszer nyert szovjet bajnokságot, kétszer játszott világbajnoki döntőt Anatolij Karpovval szemben. A Nemzet Sportolója, a 20-szoros olimpikon, olimpiai aranyérmes Portisch Lajos hosszú évtizedeken keresztül a magyar sakkozás nagykövete volt, aki a kiemelkedő nemzetközi eredmények mellett sportemberi magatartásával is világszerte tekintélyt szerzett. A harmadik veterán az 50 éves Alekszander Beljavszkij Lvovban született, a szovjet válogatottal a négy olimpiai aranyérem mellett még csapat-világbajnoki és Európa-bajnoki címet is szerzett, 1996-tól erősíti a szlovén csapatot. Világbajnok-jelöltként 1983-ban Garri Kaszparovtól kapott ki, nemzetközi egyéni versenyek egész sorát nyerte meg. A generációk párharca is lesz a torna, hiszen a mezőny másik hármasa reményteljes fiatal nagymesterekből köztük két paksi talentumból áll. A kínai Bu Xiangzhi mellett a paksiak büszkesége Berkes Ferenc és Ács Péter játszik majd a tíz napos versenyen. Junior világbajnokuk, Ács Péter a bledi sakkolimpián debütált nagy sikerrel, kilenc partiból gyűjtött 7 pontjával oroszlánrésze volt a bravúros ezüstérem megszerzésében. Ugyanebben az évben pályafutása legkiemelkedőbb eredményével mutatkozott be a szupertornák világában, Polgár Judit előtt nyerte meg a világklasszisokat felvonultató Hoogeveeni tornát. A 18 éves Berkes Ferenc két éve Krétán ifjúsági világbajnoki címet szerzett, 16 évesen már nagymester. Idén szép sikerekkel növelte Élő-pontjait, bemerészkedett az "oroszlánbarlangba", Moszkvában, az Aeroflot nyílt versenyére, ahol 167 nagymestert felvonultató mezőnyben végzett veretlenül a holtversenyes negyedik helyen. Áprilisban Zalaegerszegen első a Tehetség és Kurázsi versenyen, jelenleg 4. a magyar ranglistán. PaksNET Online oldalán
Elolvasom
HÍROLVASÓ
I. Marx György Emlékverseny Polgár Judit többszörös világbajnokunk és Boris Gelfand sakkolimpiai bajnok, a világranglista egykori harmadik helyezettje tisztelt meg bennünket, Paksiakat egy 8 játszmás párosmérkőzés keretében. A paksi szereplésük egyúttal elismerés az Atomerőmű SE sakk csapatatának sikerei előtt, akik az idei Magyar Bajnokságban a 2. helyezést érték el, és ahol Ács Péter, junior világbajnok, olimpiai ezüstérmes, és Berkes Ferenc, ifjúsági világbajnok nevelkedett. Ugyancsak világbajnoki címet szerzett a 10 évesek korosztályában a paksi Fodor Tamás is. Városunkban található a világ egyetlen köztéri sakkszobra. A sakkversenyt a tavaly elhunyt Marx György akadémikus emlékére rendezte meg a paksi atomerőmű. Ilyen módon is kifejezi tiszteletét a Professzor úr előtt, aki évtizedeken keresztül erőteljes támogatást nyújtott a nukleáris energia békés célú alkalmazásának érdekében, mind a tudomány, mind az ismereterjesztés területén. A Marx György emlékversenyen Polgár Judit és Boris Gelfand sakk párosmérkőzése, a Paksi Atomerőmű Sport Éttermében 2003. július 10-től 13-ig tartott. A vasárnapig zajló PA Rt-i Sakk Party-n a felek minden nap délután két órakor kezdtek, és kétszer 60 perces időtartamú partit játszottak egymással. A mérkőzések során 25-25 perc gondolkodási idő állt a sakkozók rendelkezésére. A csütörtöki nyitónap után egyik játékos sem került előnybe, így 1-1-es döntetlenre állt Polgár Judit és Borisz Gelfand sakk párosmérkőzése. Pénteken viszont mindkét parti Borisz Gelfand győzelmét hozta, így az izraeli játékos 3-1-re vezetett a sakk párosmérkőzésen Polgár Judit ellen. A pénteki két győztes parti után szombaton is sikerrel kezdett Borisz Gelfand Polgár Judit ellen, majd egy remivel bebiztosította a végső sikert, így az állás a vasárnapi két záró parti előtt 4.5-1.5 az izraeli nagymester javára. Végül vasárnap befejeződött a Marx György atomfizikus emlékére rendezett nyolcjátszmás páros sakkmérkőzés. Borisz Gelfand, a világ egyik rapidjátékosa fölényes győzelmet aratott Polgár Judittal szemben. A befejező játéknapon a hetedik játszma döntetlennel végződött, majd a nyolcadik partiban Gelfand ismét nyert, így az izraeli nagymester összesítésben 6-2-re győzött. Tehát a végeredmény: Borisz Gelfand (izraeli, 2695) - Polgár Judit (magyar, 2718) 6 - 2 (0 - 1, 1 - 0, 1 -0, 1- 0, 1 - 0, döntetlen, döntetlen, 1 - 0). Polgár Juditnak közel egy hónapja van a sakkemlékverseny zárónapja után, hogy a sakkvilág egyik legjobbjával, az indiai exvilágbajnok Viswanathan Ananddal vívjon nyolcjátszmás rapid mérkőzést Mainzban.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A nyár az egyéni sakkversenyek időszaka
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az isztambuli Sakkolimpia után elkezdődtek a sakk csapatbajnokságok.
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Az utóbbi években a Sakkolimpiákon paksi játékos is tagja a magyar válogatottnak...
Elolvasom
HÍROLVASÓ
NB I. 3. forduló: Kiütéses győzelem: ASE-TABÁN 10:2
Elolvasom
HÍROLVASÓ
HÍROLVASÓ
Rangadó világbajnok nélkülA bajnok Nagykanizsa győzelmével ért véget a Paks elleni rangadó az első osztályú sakk csapatbajnokság hatodik fordulójában. Ahogy az várható volt, a bajnokcsapat tanulva a tavalyi hibából, amikor az ASE alaposan megtréfálva őket 7-5 arányban győzött, ezúttal nem bízta a „véletlenre” a mérkőzés sorsát és mozgósította szép számú idegenlégiós versenyzőit. Kicsit csalódottak a mérkőzésre látogatók, miután az indiai világbajnok Anand a nagy várakozás ellenére mégsem ült asztalhoz Pakson. Az Aquaprofit éltábláján persze így is egy világklasszist láthattunk, miután a világbajnoki döntős Alekszej Shirov lett a vezérevezős.Az észt származású de spanyol színekben versenyző nagymester, a világbajnok Mihail Tal kedvenc tanítványa volt, ez érződik játékfelfogásán is, briliáns támadójátszmák, látványos áldozatok jellemzik stílusát, mondani sem kell mindenütt a szurkolók kedvence. Polgár Judit sajnos nem jött el erre a találkozóra, így az Európa-bajnok Nisipeanu volt Berkes ellenfele a második táblán. Ács Péter pedig a német Naiditsch ellen ült asztalhoz. A szerb Ivanisevic mellett a paksiak régi ismerőse, a Marx György emlékversenyen több alkalommal is vendégszereplő négyszeres olimpiai bajnok orosz-szlovén Beljavszkij erősítette a kanizsai csapatot.A találkozó rangadóhoz méltóan óvatos játékkal kezdődött, néhány döntetlen jelezte, hogy a felek respektálják egymást, majd a paksiak oldalán született meg az első győzelem, sajnos ez utóbb a paksiak számára az egyetlen teljes pontszerzést is jelentette. Vidéki Sándor a tavalyi év után ismét kanizsai skalpot szerzett, ezúttal Faragó Iván nagymester ellen látványos matt-támadással nyert. Ezt követően a vendégek is belelendültek a pontszerzésbe és zsinórban négy győzelemmel magukhoz ragadták a vezetést. A paksiak két táblán előnyös végjátéka azonban szoros végeredményt ígért. A gyalogelőnyös hadállásokhoz azonban az időzavar is társult és a szívósan védekező vendégek mindkét táblán Ács és Grószpéter ellenében menteni tudták a fél pontot. Az éltáblán zajló összecsapáson a fiatal Predojevic sötéttel is tartani tudta nagynevű ellenfelét, ahogy Berkes is megszerezte a fél pontot a románok éltáblása ellen. A találkozó az izgalmak dacára 7,5-4,5 arányú vendéggyőzelemmel zárult. Ezúttal elmondhatjuk, hogy a paksiak labdái inkább kifelé pattantak. A táblánkénti eredmények:Predojevic – Shirov 1/2-1/2Berkes – Nisipeanu 1/2-1/2Ács – Naiditsch 1/2-1/2Nevednichy – Ivanisevic 1/2-1/2Berescu – Beljavszkij 0-1Grószpéter – Lenic 1/2-1/2Szabó – Bobras 0-1Papp – Medvegy 0-1Csom – Gonda 1/2-1/2Fodor – Prohászka 1/2-1/2Vidéki – Faragó 1-0Tóth – Gara 0-1A sárköziek szekere továbbra is száguld, sorozatban negyedik győzelmét aratta a csapat. Tartalékos összeállításban fogadták a középmezőnyhöz tartozó Makó csapatát a Hungaropharma-Decs. A beugróként mozgósított fiatalok ezúttal is tartani tudták a lépést és meglepetésre 7-5 arányban legyőzték a rutinos vendégcsapatot. MTK-Erzsébetváros 6.5 - 5.5 BEACASE Paks 4.5 - 7.5 Aquaprofit-NTSKTabáni Spartacus 4 - 8 P.S.E.HVSE-SZOVA 6 - 6 Z.Csuti-Hydrocomp SKHungaropharma Decs 7 - 5 Makói SVSEMLTC 6.5 - 5.5 Kbarcika VSCMolnár Béla
Elolvasom
HÍROLVASÓ
A tizedikTizedik csapatbajnoki címét szerezte az Atomerőmű SE ifjúsági sakkcsapata Miskolcon a nevelő egyesületek országos csapatbajnokságán. Az 58 csapat részvételével lebonyolított nemzeti ifjúsági csapatverseny a legnagyobb presztízzsel bíró rendezvény, közel ötszáz részvevős kiemelkedő sakkesemény. A nyolc táblás csapatokat a tizennyolc éven aluli korosztályok versenyzői alkotják és a kiírás értelmében egy lány versenyzőnek is szerepelnie kell az összeállításban. Az ASE címvédője, de az élőpont átlag alapján csupán a második kiemeltje volt a mezőnynek, miután a sorszámot tekintve megelőzte őt megyebeli riválisa a tavalyi ezüstérmes Hungaropharma-Decs gárdája. A két csapat vetélkedésébe az Aquva Profit Nagykanizsa csapata kívánt beleszólni, eséllyel, hiszen az EB bronzérmes Prohászka Péter leigazolásával erősítették a sorokat. A bajnok atomosok kettő, az ezüstérmes Decs pedig három csapattal demonstrálta a Tolna-megyében folyó kiváló nevelő munkát. Az Atomerőmű SE Fodor Tamás, Balázs Gábor, Lizák Péter, Szabó Bence, Dudás Eszter és Antal Kende összeállításban ült asztalhoz a tízedik bajnoki jubileum reményében és ez az extra motiváció úgy tűnik döntőnek bizonyult a tornán. Az ASE sakkozói veretlenül végeztek az élen. A csapat legjobb pontszerzője a tíz éves Antal Kende lett, aki fiatal kora ellenére hibátlan teljesítményével segítette a csapatot és oroszlán része volt a végső sikerben. Csom István olimpiai bajnok nagymester tanítványa teljesítményével tábladíjat is nyert. A Hungaropharma-Decs együttese az ASE ellen elszenvedett vereség után bronzéremmel zárta a tornát. A Pap Gyula, Tóth Ervin, Kiss Lajos, Veszprémi András, Amstadt Áron, Eltigani Omár és Vince Andrea összeállítású csapat legjobb pontszerzői Vince Andrea 8/7 és Amstadt Áron 7/6,5 lett. A jövőt tekintve sokat sejtet, a sárköziek kettes csapatának játéka, akik végig az élmezőnyben szerepelve, a kicsit balszerencsés sorsolásnak köszönhetően végeztek a kilencedik helyen. A paksi „fakó” taktikusan versenyezve az értékes tízedik helyezést érte el, a csapat nyerő embere az ötödik táblán versenyző Benedeczky Lehel volt, aki 8/7,5 teljesítménnyel segítette csapatát.A paksiak ezzel az újabb győzelemmel sakktörténeti rekordot jelentettek; a tízedik bajnoki címét szerezte meg az együttes az elmúlt 13 év során. Sokan talán nem szégyellenék azt a három ezüstöt sem, ami mintegy mellékterméke volt az elmúlt időszaknak. Végig tekintve az 1996-ban induló sorozaton, a csapat éltábláján olyan versenyzők szerepeltek, akik a magyar ifjúsági sakkozás kiemelkedő szereplői lettek és mára a felnőtt sakkozás világában is meghatározó egyéniségként tartunk számon. Ács Péter, Berkes Ferenc, Papp Gábor, Szabó Krisztián, Fodor Tamás valamennyien a „paksi műhely” tehetségei. Egytől-egyig kiváló harcosok, kitűnő csapatemberek és nem utolsó sorban valamennyien jelenleg is tagjai annak a közösségnek, amely felfedezte, oktatta, elismerte és támogatta tehetségüket. Ha a talentum és a sakkszeretet mellett van egyéb titka is a paksi sikereknek, akkor az ebben a csapatszellemben rejlik. Méltánytalan lenne említés nélkül hagyni azokat az edzőket, akik munkájukkal megalapozták ezt a győzelmi sorozatot. Csom István nagymester, Györkös Lajos, dr. Hazai László, Mészáros Gyula, Molnár Béla és Vidéki Sándor nemzetközi mesterek alkotják azt az edzői gárdát, amely a motorja a paksi sakksikereknek. A verseny végeredménye (1-15. hely):1. Atomerőmű SE Paks 1 15 35,02. Aquaprofit Nagykanizsa TSK 14 33,53. Decs-Hungaropharma 1 13 36,04. Maróczy SE 1 Szeged 12 31,05. Kazincbarcikai VSC 1 11 30,56. Sárvári Sakk Club 11 30,07. BEAC 1 11 29,58. MTK-Erzsébetváros SE 11 28,59. Decs-Hungaropharma 2 11 27,510. Atomerőmű SE Paks 2 10 32,011. Csuti SK Zalaegerszeg 10 30,012. Tabáni Spartacus SE 10 29,513. Géniusz SE Tata 10 28,514. MÁV Előre Székesfehérvár 1 10 26,515. Makói Spartacus VSE 10 26,0Molnár Béla
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2006.04.05. Bátaszéki rekord a Diákolimpián Az elmúlt hétvégén Miskolcon zajlott a sakksport diákolimpiai országos döntője. A Tolna-megyei sakkozók hagyományosan kiemelkedően szerepelnek ezen a megmérettetésen, idén sem történt ez másként, dacára annak, hogy három abszolút favoritunk Szabó Krisztián, Pap Gyula és Fodor Tamás más versenyprogramok miatt, nem kívánt élni a győztesnek kijáró indulási joggal. Az idei mérleg az érmes helyezéseket tekintve; két arany, egy ezüst. Rudolf Anna a Decs KSE versenyzője a szekszárdi Garay János Gimnázium érettségi előtt álló nemzetközi mesteri címmel büszkélkedő növendéke, megvédte bajnoki címét és páratlan sorozattal búcsúzott a diákversenyektől. Az egyéni diákolimpiák története tudvalevően 2001-től íródik, ez volt a hatodik döntő. A bátaszéki Rudolf Anna mind a hat alkalommal az élen végzett (egyszer ugyan holtversenyben, de veretlenül 1-2 helyezéssel) ami kiemelkedő rekord eredmény. Anna a nyolc forduló során 6,5 pontot szerzett, csapattársa Dobrovitz Piroska ugyanebben a korcsoportban 4.0 ponttal a13. helyen végzett. A bátaszéki lány sakkozás utánpótlását Werner Anna a tíz éven aluli lányok csoportjában képviselte, a tehetséges kislány néhány hónap sakkozás után már az országos döntőben mutatta meg magát és bíztató játékot mutatva 3.5 pontot ért el és a középmezőnyben végzett. A másik bajnoki aranyérmet Szabó Krisztián testvére Szabó Noémi érte el a 14 éven aluli lányok korosztályában. Az ASE székesfehérvári sakkozója a nyolc forduló során 7 pontot ért el és egyedül végzett az élen. A paksiak legújabb felfedezettje Genda Károly a nagykanizsai és a fővárosi Rubicon Kupa megnyerése után a diákolimpián is kimagaslóan szerepelt. A 10 év alatti fiúk korcsoportjában Károly 6,5 ponttal ezüstérmet nyert. Ebben a korcsoportban a decsiek tehetsége Szívós János első országos versenyén 4,5 ponttal 8. helyezéssel mutatkozott be. A Tolna-megyei helyezettek között pásztázva kiemelhető Straubinger Dániel 5. helyezése, a szekszárdi tanuló az F14 mezőnyben végig az éltáblákon játszva öt pontot szerzett. További helyezések; L16 Papp Kata Decs 7. Rudolf Kata Bátaszék 15.helyezett. F16 Papp Tamás 8. F16 Szabó Richárd Szekszárd 10. F18 Nyárádi Gábor Dombóvár 10. helyezést ért el. A dombóvári sakkozás féltett gyöngyszeme a 12 éves lányok korcsoportjában szerepelt Juharos Adrienn, aki szintén első ízben mutatkozott be az országos mezőnyben, ahol 4 ponttal a 16. helyen végzett. --- Molnár Béla ---
Elolvasom
HÍROLVASÓ
NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ... ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 2005.10.16. Győzelem a rajtnál A hétvégi ASE-Hajdúböszörmény találkozóval sakkozóink számára kezdetét vette az NBI-es csapatbajnokság. Az első fordulóban két újonccal is debütáló ezüstérmes csapat 7-5 arányú győzelemmel rajtolt. Az új bajnoki idényt merész tervekkel indította az atomos csapat, az eddig a „fakóban” (NBI/B) szereplő játékosok közül, két fiatal beépítésével vágtak a szezonnak, valamint a rangadó mérkőzésekre gondolva, a szerb Kovacevic Alexandar nagymester igazolásával erősítették meg a csapat elejét. A női táblán Tóth Lili mellett ebben az évadban a 15 éves Ignácz Mária is lehetőséget kap a játékra. Az első fordulóban mindjárt az idei korcsoportos VB negyedik helyezettje, Ignácz kapta a női táblát és jól bírva a „mélyvizet” győzelemmel bizonyított. A 14 éves Fodor Tamás korcsoportos világbajnokunk második számú debütánsként játszotta bemutatkozó mérkőzését az első osztályban, a fiatal versenyző fordulatos játszmában döntetlent ért el. Az éltáblán Berkes sötéttel nem bírta feltörni nemzetközi mester ellenfele bunker állását, így ez a találkozó is döntetlenül végződött, csakúgy mint a Nevednichy és Pataki játszmája. A teljes pont megszerzésével Ács Péter, Tóth András, Szabó Krisztián, Vidéki Sándor és Ignácz Mária vette ki a részét a 7-5 arányú csapatgyőzelemből, ami elfogadható eredmény a bajnokság elején általában nehezen bemelegedő paksi csapat számára. A következő ASE-Nagykanizsa találkozó már igazi tétmeccsnek ígérkezik a tavalyi bajnokság bronzérmese ellen. Az utóbbi két évben ugyan mindkétszer gázolt a kanizsai lokomotív, de a dobogóért folyó csatában mindkét alkalommal az utolsó fordulóban siklottak ki és végeredményben a paksiak benyúlással tudtak előzni. Miután az atomosok az egyes sorszámot húzták ezen a találkozón is hazai pályán fogadhatják majd a Tungsram csapatát. Az első forduló eredményei:Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapat ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Nagykanizsai TSK 7 - 5 PMSE-AH.-MTK Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 Tabáni Spartacus Makói SVSE. 5.5 - 6.5 Láng Vasas Piremon SE. Nyh. 6.5 - 5.5 HONVÉD Haladás VSE. 4 - 8 Statisztika PSC. 2006.01.23. Dupla, de nem semmi - 6. forduló A hétvégén dupla fordulót játszottak az ASE sakkozói az első osztályban. A szombati játéknapon a második fordulóból elmaradt találkozót a bajnok Zalaegerszeg otthonában, míg vasárnap a Szombathelyi Haladás ellen hazai pályán a bajnokság soron következő hatodik fordulóra került sor. A bajnok elleni összecsapást nagy várakozás előzte meg, hiszen szoros eredmény esetén a kiegyensúlyozott versenyhelyzet miatt az ASE akár az élre is ugorhatott volna. Mindkét csapat az idegen légiósait mozgósítva jelentős erőkkel ült asztalhoz, a zalai oldalon Igor Stohl cseh nagymester, míg a paksiak a román Nevednichy és a szerb Kovacevic játékában bíztak a szakvezetők. Egy sajnálatos körülmény is befolyásolta a hazaiak összeállítását, Grószpéter nagymestert a mérkőzés reggelén vérnyomás problémák miatt kórházba kellett szállítani. Ez a körülmény váratlanul megkeverte a felkészülést, miután a bajnok csapat így más táblasorrendben ült le, ami a végeredmény tudatában a zalaiak számára alakult kedvezően. A hazai csapat nyolc nagymesterrel az élen kezdte a mérkőzést, míg a paksi oldalon öt hasonló címmel büszkélkedő versenyző állt harcra készen. A bajnokcsapat éltábláján nem kisebb név mint Portisch Lajos nézett farkasszemet Berkes Ferenccel aki világos színnel könnyedén tartotta az egyensúlyt a magyar sakkozás legnagyobb egyénisége ellen. Játszmájuk gyors döntetlennel ért véget. A Gyimesi – Ács találkozón a paksiak nagymestere a megnyitásban meglepte ellenfelét és két gyalogelőnnyel zárta a nyitó küzdelmet, ám a bonyolult hadállás sok időt elemésztett, ami a játszma döntő pillanataiban nagyon hiányzott. Az időzavarban ezen a táblán egy esélyes játszmát vesztettek az atomosok. A Nevednichy-Sax találkozó döntetlennel zárult, míg Kovacevicet Horváth Ádám látványos játszmában kényszerítette térdre. A fiatal Papp Gábor az elméleti szakemberként is ismert Stohl nagymestert rosszabb állásból is kitartotta értékes félpontot szerezve a csapatnak, csakúgy mint Csom István aki Horváth József ellen hozta ugyanezt. A Tóth András - Horváth Csaba mérkőzés ismét pontosztozkodással ért véget. Szabó Krisztián a paksiak 100%-os versenyzője korcsoportos ellenfele Boros Dénes ellen mérkőzött. A paksiak tehetséges fiatalja hátrányosabb nyitás után nehéz védekezésre kényszerült, az ismert rádiós apuka úgy tűnik nem csak a beszédkészséget örökítette fiában; Dénes a sláger mérkőzésen szép játszmában nyert. Györkös Lajos – Horváth Gyula találkozó gyors remi révbe ért, az egyetlen veszélyt a játszmában az jelentette, hogy Horváth bekapcsolva felejtette a telefonját ami épp a remi ajánlatot követően megszólalt. A szabályok értelmében ez azonnali vereséget von maga után. Ezt a zalai versenyző úgy védte ki, hogy azonnal megragadta a felkínált békejobbot. A Horváth Tamás – Vidéki Sándor partiban kevésbé voltak békülékenyek a felek és ugyan öt órai játék után a táblán egyenlő állás alakult ki, de a paksiak nemzetközi mestere pechjére „elfeledkezett” az óráról és leesett. A csapat egyetlen győzelmét a fiatal Pataki Győző érte el, aki Csiszár Csaba ellen higgadt játékkal szállította a pontot. A Mádl Ildikó – Tóth Lili játszmában a bajnokcsapat női nagymestere túl kemény falatnak bizonyult az egyetemista paksi diáklánynak és ezzel a vereséggel 8-4 arányban a zalai gárda szerezte meg a győzelmet. A mérkőzést értékelve elmondhatjuk, hogy nyílt küzdelemben megérdemelten győzött a bajnok, a szorosabb eredmény reálisabb képet adott volna a küzdelemről ami a hadállásokban benne volt a paksiak számára. A vasárnapi Szombathelyi Haladás elleni találkozón fűtötte a bizonyítási vágy a csapatot és látványos küzdelemben 9-3 győzelemmel javították az előző napi mérleget. Győzött Berkes, Nevednichy, Kovacevic, Papp, Szabó, Györkös, Ignácz. Döntetlent ért el Ács, Csom, Vidéki és Pataki. A bajnoki tabella ezzel teljessé vált és a paksiak tisztán a harmadik helyen várhatják a következő fordulót, ahol a hatodik helyen álló Statisztika csapata ellen idegenben folytatják a bajnoki küzdelmet, amelyben immár a korábbi években megszokott pozícióból kerülhet sor a hajrára.A 6. forduló eredményei:Hajdúböszörmény 5 - 7 Láng Vasas Tabáni Spartacus 4.5 - 7.5 HONVÉD PMSE-AH.-MTK 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Piremon SE. Nyh. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Makói SVSE. 1. Csuti Hydrocomp - 48.5 2. Nagykanizsai TSK - 46 3. ASE Paks - 44 2006.02.14. Csak statisztált a Statisztika Ötödik győzelmét aratta az Atomerőmű SE csapata a sakk NB I. Szabó László csoportjában a hétvégi hetedik fordulóban. A Statisztika PSC. otthonában 7,5-4,5 arányú pontrablással azonban csupán biztosították harmadik helyüket, tekintve, hogy az „örök rivális” Nagykanizsa 8,5-3,5 –re diadalmaskodott a Szombathely otthonában, újabb ponttal növelve előnyét. Igaz az összehasonlítás az atomosokra kedvező, miután az elmúlt fordulóban a vasi legénységet ők 9-3 arányban múlták felül, ám ez csak játék a számokkal. A hátralévő négy fordulóban még sok jég úszik le a Dunán. Annál is inkább igaz lehet a jóslat, mert az élen álló Zalaegerszeg az utóbbi fordulóban jóllakott oroszlánnak mutatkozik és némi bizonytalansággal szerepel az alsóházban lévő csapatok elleni összecsapásokon, így jelen helyzetben mindössze két pont előnnyel vezet. A már már hagyományos fej-fej melletti hajrába -így meglehet - a bajnokcsapatnak is be kell szállnia. Visszakanyarodva a hétvégi találkozóra a Berkes vezette paksi csapat komolyan készült a Statisztika elleni mérkőzésre, hiszen a korábbi években kemény és kiegyenlített csatákat vívott a két gárda. A fővárosiak ebben a szezonban a szerb Ilincic Zlatko nagymesterrel erősítettek az éltáblán, így a paksiakhoz hasonlóan négy nagymesterrel ültek asztalhoz. Berkes kedvenc változatát a Nimzo-indiai ellen most talonban hagyta és megnyitás választásával meg is lepte ellenfelét aminek köszönhetően látványos győzelemmel adott lökést a csapatnak. Ács Péter sötéttel is aktívan játszott és végig irányítva a küzdelmet szerezte meg a teljes pontot. Tóth András és Szabó Krisztián szintén nyerő párosnak bizonyult a 6-7. táblán. Krisztián a frissen szerzett junior bajnoki címmel a zsebében a bajnokságban is folytatta győzelmi sorozatát , hatodik győzelmével továbbra is a csapat legjobb pontszerzője. Az ötödik teljes pontot a 9. táblán Vidéki Sándor harcolta ki, így Pataki Győzővel együtt öt-öt szerzett ponttal húzó embere a csapatnak. A találkozón öt döntetlen született Nevednichy, Papp, Csom, Pataki és Fodor jóvoltából, míg Györkös és Ignácz vereséggel szerepeltek. A csapat legjobb pontszerzője: Szabó Krisztián. A nyolcadik fordulóban február 26.-án a legutóbbi Marx György emlékverseny győztese Almási Zoltán vezette Honvéd együttesét fogadják majd az atomosok, míg a rivális Nagykanizsa a Statisztika ellen szerepel. A bajnok Csuti a kieső jelölt Haladás sorsát pecsételheti meg ugyanezen a fordulón. A hetedik forduló eredményei: Hazai csapat - Eredmény - Vendég csapatMakói SVSE. 5.5 - 6.5 HajdúböszörményPiremon SE. Nyh. 4 - 8 Csuti HydrocompHaladás VSE. 3.5 - 8.5 Nagykanizsai TSKStatisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE PaksHONVÉD 6.5 - 5.5 PMSE-AH.-MTKLáng Vasas 5.5 - 6.5 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Csuti Hydrocomp 56.5 2. Nagykanizsai TSK 54.5 3. ASE Paks 51.5 4. Láng Vasas 47.5 5. HONVÉD 47 6. Statisztika PSC. 42.5 7. PMSE-AH.-MTK 41.5 8. Tabáni Spartacus 40 9. Hajdúböszörmény 32 10. Makói SVSE. 31.5 11. Haladás VSE. 30.5 12. Piremon SE. Nyh. 29 2006.02.26. Váratlan vereség - 9. forduló Az sakkcsapatbajnokság hétvégi kilencedik fordulójában az Atomeromu – Honvéd találkozóra került sor. A táblázat középso harmadában szereplo fovárosi csapat nem kis meglepetésre 7-5 arányú gyozelemmel oszlatta a paksi ezüstreményeket. Három fordulóval a bajnoki zárás elott, már csupán a bronzérem tunik elérhetonek a Duna-parti csapat számára. A paksi csapat összeállítási nehézségekkel küzdött ezen a találkozón, mindkét idegenlégiós nagymesterét – egyéb verseny elfoglaltság miatt - nélkülözni volt kénytelen, így a tartalékok jutottak szóhoz. Az ellenfél élve a lehetoség adta eséllyel, a legerosebb összeállításban ült asztalhoz. Az olimpiai csapat harmadik táblása Almási Zoltán nagymester, a tavalyi Marx György emlékverseny gyoztese mellett, négy vietnámi versenyzo is asztalhoz ült, köztük a frissiben „magyarított” noi sakkozó Hoang Thanh Trang, aki a magyar olimpiai csapat éltábláján játszik majd a májusban Torinóban megrendezésre kerülo sakkolimpián. Almási Zoltán az idei bajnokságban most második alkalommal vállalta a játékot, ami kitünteto figyelmet jelent a szintén olimpiai csapattagként jelölt paksi nagymester Berkes Ferenc számára. Magyarázatként szolgál, hogy kettejük párharca az utóbbi idoben kemény presztízs csatává változott, tekintve, hogy Berkes többször is kijelentette, hogy Almási megelozését tuzte ki célul. Hogy nagy fába vágta a fejszét az bizonyos, mint ahogy az is, hogy Almási nem vette félvállról a fenyegetést és az utóbbi években mutatott stagnálás után – talán épp a fenyegetés miatt – az utóbbi félévben ismét a régi „Almát” látjuk a tábla mellett. Egy bizonyos ezen a meccsen joggal mondhatta Ferinek; - Öreg, ez nem a te napod! Berkes a játszmában egy meglepo nyitásválasztással igyekezett lélektani elonyhöz jutni, életében eloször játszotta meg a Caro-Kann védelmet, hogy ellenfelét eltérítse felkészülés adta útról, de a csodafegyver pechjére fordítva sült el. Almási – köztudott - ha világossal játszik nehéz zavarba hozni, most is jól reagált a meglepetésre és már a játszma elején eros támadáshoz jutott Berkes középen maradt királya ellen és könnyedén begyujtötte a paksi fiatal skalpját. Mindettol eltekintve a találkozó a paksiak számára indult reménykeltobben, hiszen mindjárt az elso félórában egy váratlan körülmény folytán vezetéshez jutottak a hazaiak. A vendégcsapat hatodik táblásának váratlanul megszólalt a mobil telefonja, ami a szabályok szerint azonnali játszmavesztést jelent. Az elso két órai játékot követoen nagy arányú hazai gyozelmet jósolhattak volna a szakemberek, tekintve hogy Szabó Krisztián a paksi csapat legjobb pontszerzoje könnyedén fektette két vállra a vietnámi Duong-ot és Vidéki gyors gyalognyeréssel, míg Csom nagymester Hoang ellen bíztató támadással látszott fölénybe kerülni, ezenfelül Ács Péter és Pataki Gyozoállása is esélyesnek látszott. Szabó és Csom végül érvényesítette ugyan az elonyét és nyert, ám az utolsó négy táblán minden balul sült el a paksiak számára és az összes találkozót, ezzel együtt a mérkozést is elvesztették. A gyoztes Csom, Tóth és Szabó mellett Ács, Papp, Hazai és Györkös döntetlennel járult hozzá az öt pont megszerzéséhez. A tabellára tekintve a kanizsai expressz ötpontnyi távolságban zakatol az ezüstérem felé a bronzot szorongató paksiak elott és ugyan mindössze 2,5 pont a lemaradásuk az élen álló Zalaegerszeg mögött, a hátralévo ellenfeleket tekintve a jelen állapot végeredményként is valószínu. A tizedik fordulóban az atomváros „szellemi tornászai” az ötödik helyezett Láng Vasashoz látogatnak majd, ami ismét fontos találkozó lehet, hiszen a frissen feljutott csapat eddigi teljesítménye feltunoen kiegyensúlyozott. A kilencedik forduló eredményei: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat Hajdúböszörmény - Tabáni Spartacus PMSE-AH.-MTK 6.5 - 5.5 Láng Vasas ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Nagykanizsai TSK 7 - 5 Statisztika PSC. Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 Haladás VSE. Makói SVSE. 6 - 6 Piremon SE. Nyh. A H.böszörmény SE-Tabáni Spartacus mérkozést 2006.03.18-án 10,00-kor játszák le Budapesten. A bajnokság állása: Ssz. Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz. 1. Csuti Hydrocomp - 7.5 8 7 9.5 7.5 8 7.5 9 64 2. Nagykanizsai TSK 4.5 - 7 7 7 8 9.5 8.5 10 61.5 3. ASE Paks 4 5 - 5 7.5 11 8 9 7 56.5 4. HONVÉD 7 - 6 6.5 6 7.5 5.5 8 7.5 54 5. Láng Vasas 6 - 5.5 6.5 5.5 6.5 8 8 7 53 6. PMSE-AH.-MTK 5 5 5.5 6.5 - 5.5 6.5 8 6 48 7. Statisztika PSC. 5 4.5 6 5.5 6.5 - 6 8 6 47.5 8. Tabáni Spartacus 2.5 4.5 6.5 6 - 6.5 8 6 40 9. Makói SVSE. 4.5 4 1 5.5 5.5 5.5 - 6 5.5 37.5 10. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 4 4 6 - 35 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 4 6 4 6 - 35 12. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 5 6 6.5 - 32 2006.03.19. Takarékon a Láng Vasas - 10. forduló Nagyarányú gyozelemmel kezdte meg a hajrát az ASE az elso osztályú sakkbajnokság tizedik fordulójában. Az atomos csapat 9-3 arányban gyozte le otthonában az ötödik helyezett Láng Vasast, 2,5 pontot faragva ezzel hátrányából az ezüstéremért folyó csatában. A Láng Vasas otthonában tartott „tuzoltó gyakorlatot” a Paks a hétvégi fordulóban. A versenyhelyszín megközelítése, tekintettel a pesti rakparton folyó felújításokra – ki gondolta volna? – nagyobb nehézséget jelentett, mint maga a találkozó. Bár kisebb zökkenok – két elvesztett játszma – akadtak a mérkozésen is, ezen a napon száguldott a csapat. Különösen értékes volt az éltáblákon aratott gyozelem a Berkes –Balogh és a Ruck – Ács játszmákban. Az olimpiai csapatban is aspiráns fiatalok presztízs mérkozését hozta a Berkes Ferenc – Balogh Csaba játszma. Az eddigi mérleg ugyan a paksi sakkozó számára hízelgo – Balogh még nem nyert ellene -, de a néhány napja véget ért felnott magyar bajnokság utolsó fordulójában a vasas versenyzoje hasonló színelosztásban döntetlent ért el és ezzel meg is elozte a paksi sakkozót. A bajnokság eredménye alapján ugyan mindketten biztos csapattagnak számítanak a Torinóban sorra kerülo sakkolimpián, mégis ezt a mérkozést – mi szurkolók - a táblaszámot érinto helyosztónak tekintettük. Berkes találékonyan játszotta a megnyitást; egy pozíciós áldozattal beültette a „hintába” ellenfelét, gyors gyozelmével nagy lökést adott a csapatnak. Az Ács – Ruck mérkozés a régi riválisok összecsapását hozta, néhány éve még a kieséses magyar-bajnokság döntojében párbajoztak egymással. Akkor a döntetlenül végzodött viadalt a tizenegyes rúgást jelento villámjátszmák döntötték el Ruck javára, most azonban ilyen esély nem kínálkozott a Szombathelyen nevelkedett fiatal számára. Péter nagy csatában utolsóként, de gyoztesen állt fel az asztaltól. A hátsó csapatrész ezúttal kiemelkedo eredményt nyújtott, az utolsó hat táblán hat gyozelmet könyvelhettek el az atomosok; Szabó Krisztián, Györkös Lajos, Vidéki Sándor, Pataki Gyozo, Molnár Béla és Ignácz Mária jóvoltából. A két döntetlen eredményt Papp Gábor és dr.Hazai László érte el. Takarék lángon égett a Vasas ezen a fordulón, a paksiak számára ellenben égetoen fontos volt minden pont, hiszen ezzel ismét szorosan felzárkózhattak a lassanként ezüstérmesnek tekintheto kanizsai csapat mögé. Reméljük ezt a lángot képes lesz megorizni a csapat a hátralévo két mérkozésre, ebben az esetben a rivális Kanizsa rémálma – ami két alkalommal már valóra vált -, hogy az utolsó fordulóban veszti el az ezüstérmet Pakssal szemben, ismét megkísértheti a zalai legénységet. A soron következo forduló a Tabáni Spartacus-sal április 9-én döntonek bizonyulhat a találgatások szempontjából. A tizedik forduló eredményei: Piremon SE. Nyh. 5 - 7 Hajdúböszörmény Haladás VSE. 5.5 - 6.5 Makói SVSE. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp HONVÉD 5.5 - 6.5 Nagykanizsai TSK Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Tabáni Spartacus 5 - 7 PMSE-AH.-MTK 2006.04.10. Dobogón a Paks A bajnokság utolsó hazai mérkőzését biztos győzelemmel zárta az ASE az első osztályú sakk csapatbajnokságban. A tabellán nyolcadik helyen tanyázó vendég Tabáni Spartacus csupán 3,5 pontot tudott szerezni az atomosok otthonában, így az ASE sakkozói 8,5 ponttal léptek előrébb a táblázaton ez - halkan akár ki is mondhatjuk – vélhetően a bronzérmet jelenti a csapat számára. A találkozó két gyors hazai győzelmet hozott Molnár Béla és Ignácz Mária révén, mindkét táblán nagy játékerő különbség volt a küzdő felek között, amit biztosan realizáltak a paksiak. Az atomosok végig nagy fölényben játszottak és egy-két kisebb pontatlanság miatt elmulasztottak néhány győzelmi esélyt, ami különösen fájó volt az éltáblás Berkes számára, aki nyert állást rontott el az időzavarban. A teljes pontot végül Csom István, Tóth András, Györkös Lajos, Pataki Győző tudta megszerezni, míg döntetlent játszott Ács Péter, Papp Gábor, Hazai László, Szabó Krisztián és Vidéki Sándor. A forduló előtti latolgatások mindegyike ha-val kezdődő mondatokban fogalmazódott meg, ami fényesen jelzi, hogy az ezüstéremért folyó csatában a 2,5 ponttal lemaradt paksiak, nagyarányú győzelem esetén is csak az ellenfelek botlásával kerülhettek volna ziccerbe. A csapat ugyan győzni tudott, de az ellenfelek nem adtak esélyt, kihasználva a kedvezőbb párosítást , 3,5 pontra fokozták az előnyüket. A bajnoki tabellából első látásra kiolvasható, a dobogón végzők névsora, ám a bajnoki cím sorsát illetően az utolsó forduló eredménye dönt majd az azonos pontszámmal élen álló Nagykanizsa és Zalaegerszeg között. Az ASE tíz pontos előnnyel áll a negyedik Honvéd előtt, ezért az utolsó fordulóban különösebb izgalom nélkül tekinthet a Postás-MTK elleni mérkőzése elé. Erre a találkozóra április 23-án a fővárosban az összevont utolsó fordulóban kerül sor, a rendezvény házigazdája az Aqvincum-Hotel lesz.A 10. forduló csapatmérkőzéseiHajdúböszörmény 4 - 8 PMSE-AH.-MTK ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Nagykanizsai TSK 9.5 - 2.5 Láng Vasas Csuti Hydrocomp 7.5 - 4.5 HONVÉD Makói SVSE. 6 - 6 Statisztika PSC. Piremon SE. Nyh. 5.5 - 6.5 Haladás VSE.NB I. Szabó László csoport (2005/2006)1. Nagykanizsai TSK 77.5 2. Csuti Hydrocomp 77.5 3. ASE Paks 74 4. HONVÉD 64 5. PMSE-AH.-MTK 63 6. Statisztika PSC. 59.5 7. Láng Vasas 58.5 8. Tabáni Spartacus 53.5 9. Makói SVSE. 50 10. Hajdúböszörmény 50 11. Haladás VSE. 47 12. Piremon SE. Nyh. 45.5
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2005.03.06. Tisztes helytállás A bajnok Zalaegerszeg otthonában 7-5 arányú vereséget szenvedett az ASE elso osztályú csapata a bajnokság 9. fordulójában. A hét nagymesterrel asztalhoz ülo hazaiak papírforma gyozelmét leginkább a világos táblákon aratott sikereiknek köszönhették. A kezdés adta elonyt három táblán is érvényesítették a zalaiak, míg a Duna-parti legénység oldalán csupán egy válasz gyozelmet jegyezhettünk, Szabó Krisztián révén, aki az olimpiai bajnok, noi nagymestert Mádl Ildikót kényszeríttette megadásra. Az éltáblákon a generációk csatáját láthattuk a Berkes-Portisch és a Sax-Ács összecsapáson, a múlt és a jelen párharcát ezen a napon a megbékélés jellemezte; mindkét találkozó döntetlenül végzodött. Hasonló eredményt ért el a román Nevednichy, Papp Gábor, Tóth András, Györkös Lajos, Pataki Gyozo és Tóth Lili. Az utóbbi két fiatal esélyes állásból engedte menekülni ellenfelét, ami végül döntonek bizonyult a mérkozésen. Ezen a találkozón debütált Csom István olimpiai bajnok nagymester a csapatkapitányi poszton. A paksi sakkozók doyenje a három utolsó fordulóra kapott megbízást, hogy ne csak a táblánál, a tole megszokott csupa szív játékával, hanem a csapat a vezetésével is segítse a hajrában a dobogóért harcoló paksi gárdát. A két vereség után ez a tisztesnek mondható eredmény életben tartja a dobogós reményeket, miután a következo találkozóra csupán április 10-én kerül sor, a dönto fordulók elott jól jöhet a csapatnak ez a hosszabb szünet. A véghajrában elobb a PMSE Antenna Hungária elleni hazai találkozón, majd az összevont utolsó mérkozésen Budapesten a kieso Vasas szemben lesz lehetoség a pillanatnyi hátrány ledolgozására.A kilencedik forduló eredményei:Makói SVSE. 4 - 8 Nagykanizsai TSK. Csuti-Hydrocomp 7 - 5 ASE Paks PMSE. Antenna Hung 7.5 - 4.5 Hajdúböszörmény SE Vasas-Novák 7.5 - 4.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 7.5 - 4.5 PIREMON SE. Honvéd 7 - 5 BEAC-RUFUSZ 1. Csuti-Hydrocomp 73.5 2. Nagykanizsai TSK. 67.5 3. Statisztika PSC. 63 4. ASE Paks 61.5 5. Honvéd 56.5 6. Hajdúböszörmény SE 50.5 7. PIREMON SE. 50 8. Makói SVSE. 50 9. PMSE. Antenna Hung 46 10. Haladás VSE. 44.5 11. BEAC-RUFUSZ 43.5 12. Vasas-Novák 41.5[ Molnár Béla ]
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2005.02.20. Makói csípős A sakkcsapatbajnokság nyolcadik fordulójában az ASE első osztályban szereplő csapata otthonában 7-5 arányú vereséget szenvedett a Makó együttese ellen. Az atomosok ezen a találkozón nélkülözni voltak kénytelenek éltáblás nagymesterüket, az ifjúsági világbajnok Berkest, aki tavalyi kiemelkedő sikerének helyszínén Moszkvában, az Aeroflot Openen versenyez. Takarékossági okokból, a román idegenlégiós Nevednichy nagymester csapatba állításától eltekintett a csapatvezetés, csakúgy mint a „remibiztos” dr Hazai asztalhoz ültetésétől. Az így táblához ülő tartalékos csapat is messze esélyesebbnek látszott, a lelkes, de szerényebb játéktudást képviselő makói gárdánál. A találkozót a kihagyott „tizenegyesek” mérkőzésének nevezhetnénk, annak ellenére, hogy épp a tizenegyes táblán a beugró egyetemista Mácsik Tamás szép győzelemmel hálálta meg a bizalmat. A paksiak helyenként bizonytalanul, másutt túlzott akarással de végeredményben teljesen letargikusan játszottak ezen a találkozón és sorra rontották el a táblán kialakult győzelmi esélyeket. Nyilvánvaló, hogy a „kanizsai gázolás” sebei még fájóan égtek a csapat lelkén és az elmúlt két hét kevés volt ahhoz, hogy ezen túltegye magát a gárda. Az atomosok „Nagy Öregje”, Csom István, olimpiai bajnokhoz méltón kezelte a helyzetet és példamutató győzelmet aratott, míg Ács Péter, Vidéki Sándor, Pataki Győző, Szabó Krisztián, Siklósi Zoltán és Tóth Lili döntetlen ért el. Nagykanizsai TSK. 6 - 6 Honvéd BEAC-RUFUSZ 6.5 - 5.5 Statisztika PSC. PIREMON SE. 7 - 5 Vasas-Novák Haladás VSE. 6.5 - 5.5 PMSE. Antenna HungHajdúböszörmény SE 4.5 - 7.5 Csuti-Hydrocomp ASE Paks 5 - 7 Makói SVSE. A forduló eredményei kedvezően alakultak a paksiak számára, így ugyan megőrizték harmadik helyüket a táblázatban, ám a második Kanizsa három pontra növelte előnyét, míg az üldöző Statisztika előtt egy pontra olvadt az atomosok előnye. A hajrát jelentő folytatásban má rcius 6-án a bajnok Zalaegerszeg otthonába utazik a csapat, ezért az elkövetkező két hétben regenerálódnia kell a gárdának h méltó ellenfele akar lenni az éllovas zalai csapatnak. A nyolcadik forduló eredményei: 1. Csuti-Hydrocomp 66.5 2. Nagykanizsai TSK. 59.5 3. ASE Paks 56.5 4. Statisztika PSC. 55.5 5. Honvéd 49.5 6. Hajdúböszörmény SE 46 7. Makói SVSE. 46 8. PIREMON SE. 45.5 9. Haladás VSE. 40 10. PMSE. Antenna Hung 38.5 11. BEAC-RUFUSZ 38.5 12. Vasas-Novák 34 [ Molnár Béla ]
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2007. július 06-15. Országos Korcsoportos Sakkbajnokság - Miskolc Hét érmet szereztek a Tolna-megyei sakkozók a Miskolcon megrendezésre kerülő korcsoportos országos bajnokságon. Fodor Tamás a Junior bajnoki ezüstérem és nemzetközi mesteri norma után saját korosztályában könnyedén gyűjtötte be a bajnoki címet. A nemrégiben véget ért korosztályos küzdelmek sorából - mint a diákolimpia és a szegedi rapid bajnokság - kiemelkedik az országos korcsoportos döntő, az év legfontosabb magyar versenye, amely elsősorban a világversenyeken szereplőket hivatott ugyan kijelölni, (a bajnokok a VB, a másodikak az EB küzdelmein szerepelhetnek) ám ami talán még lényegesebb és minden részvevőt érint; az éves munkáról, a korcsoportban elfoglalt helyükről adnak számot a versenyzők. A III. Balázs-Diák Sakk-Kupa idén 180 fiú és 77 lány versenyzővel rajtolt. A Tolna-megyei versenyzők - dacára a Szabadkán párhuzamosan folyó U18 csapat EB részvételnek ahol Szabó Krisztián és Ignácz Mária az EB győztes csapatban szerepeltek – a különféle korosztályokban jelentős létszámban képviseltették magukat. A korcsoportos bajnokság 18 éves korosztályában Papp Tamás (Decs KSE) jó hajrával bronzérmesként állhatott a dobogóra. A 16 évesek között fölényes paksi siker született a bajnok Fodor Tamás mellett Balázs Gábor személyében a második helyet is ASE sakkozó szerezte meg. Veszprémi András a Decs KSE versenyzője pedig a holtversenyes 4. helyezésével szintén értékes pontokat szerzett csapatának az ifjúsági rangsorban. A 14 évesek között Straubinger Dániel (Decs KSE) kiválóan szerepelt és meglepetésre holtversenyben az élen végzett, csupán a progresszív számítással szorult a második helyre. A 12 évesek versenyében a tavalyi tíz éves bajnok Eltigani Omár a korosztályváltás ellenére utolérte a mezőnyét és értékes bronzérmet szerzett. A 10 éves korcsoportban szintén kettős paksi éremszerzésnek örülhettünk Antal Tibor Kende és Genda Károly osztozott a második helyen. A lányok versenyében két nyolcadik helyezésre futotta a tolnaiaknak. A 10 éves lányok között Werner Anna számára ez bíztató teljesítmény hiszen a korcsoport fiataljaként a legjobb 9 éven aluli lett. Vince Violát súlyos időzavarai fosztották meg a jó teljesítménytől. A csoport győztesek a Törökországban megrendezésre kerülő VB-én, míg a másodikak a szerbiai EB küzdelmein képviselhetik hazánkat. A harmadik helyezettek az osztrák Mureckben sorra kerülő Uniós Kupán vehetnek részt. A korcsoportok eredményei:F18 (21 induló) 1. Bakos (Heves) 7.5 2. Szekeres (Statisztika) 6.5 3. Papp, Tamas (Decs) 6.0 pont F16 (32 induló) 1. Fodor T. (ASE) 8.5 2. Balázs (ASE) 6.5 3. Hercku (Kiskunhalas) 6.0 pont … 6. Veszprémi (Decs) 5.5 11-13. Lizák (ASE) Szabó R.(Decs) 5-5 pont F14 (49 induló) 1. Nagy (Szhely) 7.0 2. Straubinger (Decs) 7.0 3. Dobák (Jászberény) 6.5 pont … 15. Sulyok Benedek (Decs) 5.5 19. Bogár (Decs)5.0 29. Tóth G.(ASE) 4.0 38. Genda A. (ASE) 3.5pont F12 (43 induló) 1. Rapport (Lövoi SE) 8.5 2. Tésik (Maróczy) 7.0 3. Eltigani, O (Decs) 6.5 pont … 10. Amstadt 5.5 16. Eltigani A (Decs) 5.0 22. Reményi (ASE) 4.5 pont F10 (35 induló) 1. Korpa (EMSE) 8.0 2. Antal (ASE) 7.0 3. Genda, K (ASE) 7.0 pont 24. Benedeczky (ASE) 4.0 pont -- Molnár Béla ---
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2007. május 24-26. Rapid Országos Bajnokság - Szeged A rapidversenyek hívei szép létszámban - 429 - fővel jelentek meg az országos korcsoportos bajnokságon Szegeden. Ennek a versenyformának az egyre nagyobb térnyerését - különösen a fiatalabb korosztályokban – a kicsik szaporább játéktempója mellett a rövidebb verseny, kisebb költségek gondolata is erősíti. Ez a mostani rendezvény is lement egy hétvége alatt és a Pünkösd hétfő miatt még a csapatversenyen indulók is megúszták iskolai kihagyás nélkül. Tolna megyéből leginkább az esélyesek vállalkoztak a hosszú hétvégére és ennek alapján a mérleg négy arany. A paksiak részéről a legértékesebb a 16 évesek között Balázs Gábor első helyezése, aki 7 ponttal egyedül végzett az élen, To Nhat Minh és az ezen a versenyen jó formában lévő Handó Vilmos előtt. Negatív meglepetés, hogy a rapid versenyeken nagyon eredményes, egyes sorszámmal asztalhoz ülő Balog Imre ötödik helyezése. A 18 éves lányok között a Mitrópa-kupán kiválóan szereplő Ignácz Máriának ellenben nem okozott gondot az esélyesség és 5,5 ponttal testvérét Rózát megelőzve végzett az élen. Jó döntésnek bizonyult az ASE villámigazolása, a kilencéves Antal Tibor Kendére az átigazolási szezon elején csaptak le a paksiak. Csom István tanítványa 7,5 ponttal végzett az élen, a tavalyi évben korcsoportos VB-én legjobb magyar versenyzőként hazatérő Tisza-parti legényke Herpai József tehetségei között nevelkedett, tavaly a korcsoportos bajnokságon Vámos Viktor segédletével nyolc évesen 2. helyezést ért el. A decsiek siker embere ezúttal Vince Andrea volt aki a 14 éves lányok között 8 ponttal végzett az élen. A mögötte 7,5 pontot elért Varga Klárával kimagaslottak a mezőnyből, a harmadik helyet Papp Petra szerezte meg 6 ponttal. A rapidversenyek sorozata - mindössze egy hét pihenő után - a debreceni Diákolimpia küzdelmeivel folytatódik, ahol részben a szegedi versenyen résztvevők összecsapásával zajlik majd az éremcsata. A „rapid szezon” ezzel még nem ér véget, hiszen azt követő hétvégén - ismét átszelve az országot - Szombathelyre utazhatnak majd a csapat diákolimpia nevezői. -- Molnár Béla ---
Elolvasom
HÍROLVASÓ
2006.11.09. Bajnokváltás Tolnában A Decs KSE lett az ifjúsági sakkcsapatbajnokság győztese Egy kis csapat sikertörténete jutott csúcspontjára a Decs KSE győzelmével Miskolcon az ifjúsági csapatbajnokságon. A nagy rivális és nyolcszoros bajnok ASE csapatát megelőzve végeztek az élen fennállásuk történetében először a sárköziek. A papírformának megfelelően ismét Tolna-megyei sikerrel zárult a nevelő egyesületek összecsapása, amely hat táblán 65 csapat részvételével zajlott az őszi szünetben Miskolcon. A nagy esélyes sorozatban ötödször bajnok címvédő atomos csapat egyes rajtszámmal, míg a decsiek a másodikként rangsorolt csapattal ültek asztalhoz. A versenyen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a sorszámok reálisan tükrözik az esélyeket és a két gárda szinte ellenállás nélkül jutott túl az első négy fordulón, amikor sor került közöttük a döntő összecsapásra. A két tolnai csapat ütközetén drámai körülmények között a decsi fiatalok 3,5-2,5 arányban legyőzték a nyolcszoros bajnok atomos gárdát, amivel a bajnoki cím esélyesévé léptek elő. Egy dolog esélyesnek lenni és vezetni és egy másik – nagyon nehéz – dolog ezt hibátlanul végig csinálni. Ezúttal játékfegyelemben és akaratban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Papp Csaba „fiai”, hét győzelemmel egy döntetlen ellenében megérdemelten végeztek az élen. A csapat legeredményesebb játékosa Vince Viola lett, aki a hatodik táblán elért 100%-os teljesítményével nagy húzóerőt jelentett, különösen a rangadó mérkőzéseken. Az ezüstérmes paksi csapatról szólva szintén jogosak az elismerő szavak, hiszen az olimpiai pontszámítás alapján fél ponttal többet csináltak mint a bajnok és a 240,5 bucholz pontjuk is jól jelzi, hogy nem sok pihentető fordulója volt az atomosoknak. A játékosok formáját illetően tudni kell, hogy Szabó Krisztián és Ignácz Mária a verseny előtti napon érkeztek meg Örmény országból a korcsoportos VB-ről, így a sorozatterhelést jelentő napi két fordulón időnként a fáradtság is benne volt egy-egy rosszabb teljesítményben. Tolna–megye a két éremmel ismét igazolta az ifjúsági nevelő munkája eredményességét, ennek bizonysága - az egyéni eredményeken túl - a két csapat utóbbi 16 évben az ifjúsági csapatbajnokságon szerzett 16 érme (9 arany 5 ezüst és 2 bronz ). Az 1-2. csapat táblánkénti eredménye 1. Decs 1990 I. Név pont 1 IM Gonda László 8/6,5 2 Pap Gyula 8/6,5 3 Papp Tamás 8/6,5 4 Maródi Mátyás 8/5,5 5 Straubinger Dániel 8/4 6 Vince Viola 8/8 2. Atomerőmű SE Paks Név pont 1 IM Szabó Krisztián 7/6 2 FM Fodor Tamás jr. 8/6,5 3 WIM Ignácz Mária 8/5,5 4 Balázs Gábor 8/6 5 Lizák Péter 8/7,5 6 Tóth Gergely 7/5 Genda Károly 2/1 Végeredmény (65 csapat) Magyar Nemzeti Ifjúsági Sakk Csapatbajnokság Hely Rsz. Csapat J + = - Csp. Op. BH. 1 2 Decs 1990 I. 8 7 1 0 15 37 230 2 1 Atomerőmű SE Paks 8 7 0 1 14 371 2401 3 7 Aquaprofit Nagykanizsa 8 6 1 1 13 32 2341 4 3 Csuti SK Zalaegerszeg 8 5 2 1 12 34 2071 5 9 Hüsi SC Budapest 8 6 0 2 12 30 2171 6 16 Makói SVSE 8 5 1 2 11 311 2211 7 11 Maróczy SE I. Szeged 8 4 3 1 11 301 226 8 21 Békési TE 8 5 1 2 11 29 205 9 4 Budapesti EAC I. 8 5 1 2 11 281 2471 10 5 Barcza Gedeon SC I. 8 5 0 3 10 31 2301 22 22 Decs 1990 II. 8 4 1 3 9 28 2031 --- Molnár Béla ---
Elolvasom
HÍROLVASÓ
NB I. Szabó László csoport (2006/2007) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2006. november 12. Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 ASE Paks MSSZ versenyterme 1055 Budapest, Falk Miksa. u. 10. II. em. 2. forduló 2006. november 26. ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények:Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei:HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után: Ssz. Csapat neve Össz. 1. Zalaegerszeg 20 2. Nagykanizsa 16.5 3. ASE Paks 15 4. Haladás VSE. 14 5. Edelényi VSE. 12.5 6. Vasas-Novák-MKB 12.5 7. PMSE Ant.H-MTK 11 8. Statisztika PSC. 10 9. HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7 3. forduló 2006. december 03. Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Vízművek 1125 Budapest, Istenhegyi út 1-3. .... Bajnoki mesterhármas Tartalékosan is hozta a kötelezőt az ASE első osztályban szereplő sakkcsapata hétvégi 3. fordulóban. A Tabán otthonában aratott 9-3-as győzelemmel a paksiak fél pontra megközelítették a biztos bajnoknak kikiáltott, de egyelőre csak második helyen álló kanizsai gárdát. Az ASE réglátott eredményességgel vette a rajtot és a hétvégi találkozón ismét játszmavesztés nélkül gyűjtött be 9 pontot a tabella legalján tanyázó Tabáni Spartacus otthonában. A kötelező győzelem értékét növeli, hogy az atomosok erősen tartalékos összeállításban kényszerültek asztalhoz ülni ezen a fordulón. Az alapcsapat tagjai, Papp Gábor és Hazai László távolléte miatt Siklósi Zoltán mellett, egy 15 éves debütánsa is volt a csapatnak Balázs Gábor személyében, aki első NB-I-es mérkőzésén győzelemmel mutatkozott be. A találkozó az éltáblákon gyors békekötéssel indult, a két olimpikon nagymester Berkes Ferenc és Varga Zoltán hamar kibékültek és két órai játék után három táblán is követték példájukat. Amikor a hazai csapat kicsit fellélegzett, jött az a bizonyos „ritmusváltás” és lassan kidomborodott a vendégcsapat taktikája, hogy a paksiak az erőfölényüket valójában a hátsó táblákon akarják kiaknázni. Ezen a találkozón ez az elképzelés fényesen igazolódott, az atomosok az utolsó hat táblán 5,5 pontot gyűjtöttek be. Teljes pontot szerzett: Vidéki Sándor, Pataki Győző, Fodor Tamás, Molnár Béla, Tóth Lili és Balázs Gábor, döntetlen lett Berkes Ferenc, Ács Péter, Csom István, Szabó Krisztián, Györkös Lajos és Siklósi Zoltán játszmája. A forduló csapatmérkőzéseiHazai csapat - Eredmény - Vendég csapat BEAC-Rufusz 5.5 - 6.5 HONVÉD Statisztika PSC. 4 - 8 Aquaprofit Nk. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Vasas-Novák-MKB Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Edelényi VSE. Haladás VSE. 2.5 - 9.5 Csuti Hydrocomp A bajnokság állása a 3. forduló után - NB I. Szabó László csoport (2006/2007) 1. Csuti Hydrocomp 29.5 2. Aquaprofit Nk. 24.5 3. ASE Paks 24 4. PMSE Ant.H-MTK 19 5. Edelényi VSE. 17.5 6. Haladás VSE. 16.5 7. Vasas-Novák-MKB 16.5 8. HONVÉD 16 9. Makói SVSE. 15.5 10. Statisztika PSC. 14 11. BEAC-Rufusz 13 12. Tabáni Spartacus 10 4. forduló 2006. december 17. ASE Paks 7.5 - 4.5 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks HVSE sakkterem Szombathely, Rohonci u. 3. 6. forduló 2007. március 04. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Csalódottan távozott a bajnokcsapat Az első osztályú sakkbajnokság hatodik fordulójában a bajnok Csuti Hydrocomp Zalaegerszeg csapatát fogadták hazai környezetben az ASE sakkozói. A mérkőzésen szoros küzdelemben és minimális arányban ugyan, de 6,5-5,5–re győzött a tabella éllovasa. A paksiak oldalán a „veterán” Csom István nagymester törte meg a bajnokcsapat öt forduló óta tartó játszmavesztés nélküli menetelését. A nagy várakozással kísért mérkőzésen mindkét fél respektálta az ellenfél erejét, ennek megfelelően sok játszma végződött pontosztozkodással, ami inkább a nyolc nagymesterrel asztalhoz ülő vendégeknek kedvezett. A találkozó kimenetele szempontjából a csapatösszeállítás gyenge pontjainak kihasználásának volt döntő szerepe, a világos táblákon pedig a paksiaknak nem sikerült győzelemmel kompenzálni ezt, egyedül Csom István tudott a sötét szín babonáján túllépve győzelmet elérni. A mérkőzés végeredménye ennek ellenére az atomos csapat számára siker, a bajnok menetelését viszont erősen fékezte ez a mostani mérsékelt siker – ami a kanizsai csapat nagyarányú győzelme tükrében - különösen izgalmassá teszi a hátralévő fordulókat. A 6. forduló csapatmérkőzései: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat HONVÉD 7.5 - 4.5 Edelényi VSE. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Vasas-Novák-MKB 3 - 9 Haladás VSE. Aquaprofit Nk. 10 - 2 Makói SVSE. BEAC-Rufusz 8 - 4 Tabáni Spartacus Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK NB I. Szabó László csoport (2006/2007) Ssz. Csapat neve 1. Csuti Hydrocomp 52.5 2. Aquaprofit Nk. 49.5 3. ASE Paks 44.5 4. Haladás VSE. 38 5. PMSE Ant.H-MTK 36.5 6. Statisztika PSC. 34 7. HONVÉD 34 8. Vasas-Novák-MKB 32.5 9. BEAC-Rufusz 29.5 10. Edelényi VSE. 29 11. Makói SVSE. 27.5 12. Tabáni Spartacus 24.5 -- Molnár Béla --- 7. forduló 2007. március 25. Edelényi VSE. 3 - 9 ASE Paks Művelődési Ház Edelény, Borsodi u. 9. 8. forduló 2007. április 15. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Bp, XIV. Stefánia út 34. Leszerelte a Honvédot az ASE A hétvégi nyolcadik játéknappal megkezdődött a sakkcsapatbajnokságok hajrája. Az ASE első osztályban szereplő csapata egy hét késéssel utazott a Honvéd otthonába, miután az egyéni Európa-bajnokságon szereplő játékosok miatt halasztást rendelt el a versenybíróság. A két csapat összecsapásait hagyományosan presztízs hangulat övezi és most sem volt ez másként, annál is inkább miután bizonyos forgatókönyv szerint még a Honvéd számára a harmadik hely is elérhetővé válhatott volna a paksiak ellen aratott győzelemmel. Berkesék dacára annak, hogy az ellenfél idei legjobb csapatával „futott ki az öltözőből” nem lepődtek meg és hetedik győzelmüket aratva 7,5-4,5 arányban a maguk javára fordították a találkozót. Nem sok hiányzott a „Honvédség” teljes leszereléséhez sem, hiszen az atomosok számára még több pont is volt a meccsben. Így is kellemes meglepetést keltett Papp Gábor győzelme a vietnámi magyar Hoang Trang ellen, hiszen a hölgyversenyző az említett dresdai EB-én negyedik helyen végzett és teljesítményével kvalifikálta magát a VB-re is. A további pontszerzéshez Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás, Tóth Lili, teljes ponttal, míg Berkes, Ács, Csom, Hazai és Pataki döntetlennel járult hozzá. A találkozón elért kitűnő eredménnyel a paksiak immár biztosan számíthatnak a célként kitűzött érmes helyezésre, annak ellenére, hogy a bajnok aspiráns Nagykanizsa elleni találkozó még hátra van. A forduló mérkőzésén a Nagykanizsa - Zalaegerszeg összecsapás vaskos meglepetéssel ért véget. A Kanizsa expressz végig száguldott az ötszörös bajnokon és 9-3 arányban gázolta a megyeszékhely csapatát, amivel a táblázaton is helyet cserélt a két együttes. A hátralévő ellenfeleket tekintve Paks lehet az az állomás, ahol még mellékvágányra terelhető a kanizsai lokomotív ebben talán még a paksiaknál is jobban reménykedik a nehéz helyzetbe került bajnok Zalaegerszeg. Az izgalmak előjátékának számít majd a kilencedik forduló ahol mindhárom élen álló csapat gyengébb ellenfelek ellen melegítheti a motort a végső száguldáshoz. 8. forduló eredményei: HONVÉD 4.5-7.5 ASE Paks Vasas-Novák-MKB 6.5-5.5 Edelényi VSE. Aquaprofit Nk. 9-3 Csuti Hydrocomp BEAC-Rufusz 4.5-7.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 9-3 Makói SVSE. PMSE Ant.H-MTK 5-7 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 67 2. Csuti Hydrocomp 66.5 3. ASE Paks 61 4. Statisztika PSC. 52.5 5. Haladás VSE. 49 6. HONVÉD 46.5 7. PMSE Ant.H-MTK 45.5 8. BEAC-Rufusz 40.5 9. Vasas-Novák-MKB 40 10. Edelényi VSE. 37.5 11. Makói SVSE. 36 12. Tabáni Spartacus 34 9. forduló 2007. április 29. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-Novák-MKB Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. .... Drámai végjáték Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrájának lehetünk tanúi a sakk csapatbajnokságban. Az ötszörös bajnok Zalaegerszeg megyebeli vetélytársa idén úgy döntött,; itt az ideje elragadni a koronát a megyeszékhely csapatától. Az ásványvíz forgalmazó Aquaprofit által támogatott nagykanizsai csapat fél tucat idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak. Úgy tűnt nem bízzák a véletlenre a dolgot, hiszen Kotronias, Lupulescu, Istratescu mellett egy csúcs igazolással, a világranglista 14. helyezett Polgár Judit személyében egy valódi éltáblásra is futotta. Aztán elkezdődött a bajnokság és a jelentős erősítések ellenére sem tűnt egyszerű feladatnak a trónfosztás, miután sokáig a bajnokcsapat evezősei húztak jobban és félidőben még úgy tűnt túlzottak a kanizsai remények. Aztán a nyolcadik fordulóban sor került a ki-ki meccsre, ahol nagy meglepetésre 9-3 arányú kiütéses győzelemmel a „kihívó” állt az élre. A következő fordulóban úgy tűnt a bajnokcsapat képes talpra állni miután 10-2 –re legyőzte a Vasas gárdáját, csakhogy a kanizsaiak pontosan ilyen arányban diadalmaskodtak Edelény ellen megőrizve fél-pontos előnyüket. Ebben a fordulóban a paksiak 8,5-3,5 pontos sikere a Vasas ellen biztossá tette a harmadik helyezésüket, de még egy a bajnokság végeredménye szempontjából akár döntő megmérettetés maradt hátra. A zalaegerszegiek utolsó esélyét a rivális kanizsaiak otthonába utazó paksiak hétvégi tízedik fordulós összecsapása jelentette, feltételezve, hogy ők nagyobb arányú sikert érnek el a Statisztika otthonában, mint megyebeli vetélytársa az atomosok ellen. A forduló eredménye alapján a Zalaegerszeg utolsó reménye is oszladozni látszik, a sokszoros bajnok keze megremegett a döntő pillanatban. A forduló meglepetés eredménye, hogy a Zalaegerszeg nem volt képes legyőzni a bajnokság elejétől a feloszlás réme alatt játszó Statisztika csapatát. Az atomosok pedig keményen harcoltak az eddigi legerősebb összeállításban asztalhoz ülő Polgárék ellen. Berkes az éltáblán igazolta tehetségét, világklasszis ellenfele nem tudta legyőzni. A találkozón a paksiak alaposan ráijesztettek ellenfelükre, miután Szabó Krisztián sötéttel is kétvállra fektette az egyébként nagyon masszív Faragó nagymestert. Sajnos végeredményben ez volt az egyetlen győzelme a paksi csapatnak. A 7,5-4,5 arányú hazai győzelemhez ezúttal a szerencse is kellett, Berkes mellett még Nevednichi, Csom, Vidéki, Fodor, Molnár és Ignácz döntetlenjével alakult ki a végeredmény, közülük többen ígéretes állásból engedték ki ellenfelüket. A befejező forduló előtt eldőlni látszik a dobogós helyezések kérdése, miután a Kanizsa a kiesés ellen küzdő Vasassal ül asztalhoz, míg a Zalaegerszegiek a jóval erősebb Postás-MTK-val meccselnek majd. A paksiak szintén a sereghajtó csapatok között található BEAC-al zárják a bajnoki szereplést és a bronzérem megszerzését aligha veszélyeztetik a jelentős ponthátrányban lévők. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks HONVÉD 8 - 4 Vasas-Novák-MKB BEAC-Rufusz 4.5 - 7.5 Edelényi VSE. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Haladás VSE. Tabáni Spartacus 5.5 - 6.5 Makói SVSE. A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 84.5 2. Csuti Hydrocomp 82.5 3. ASE Paks 74 4. Statisztika PSC. 64.5 5. HONVÉD 61 6. PMSE Ant.H-MTK 59 7. Haladás VSE. 59 8. Makói SVSE. 49 9. Vasas-Novák-MKB 47.5 10. BEAC-Rufusz 47 11. Edelényi VSE. 47 12. Tabáni Spartacus 45 11. forduló 2007. május 20. ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Közös budapesti helyszín Trónfosztással zárult a sakkcsapatbajnokság Miután mindkét élen álló csapat azonos arányban győzött az utolsó fordulóban, bizonyossá vált amit a hajrában már sejtettünk az Aquaprofit Nagykanizsa gárdája elragadta a koronát az ötszörös bajnok Zalaegerszegtől. Az ASE 7-5 arányban szintén győzelemmel zárta a bajnokságot és a Berkes vezette csapat - megismételve tavalyi eredményét - bronzérmesként végzett. Ács Péter a második táblán kiemelkedő teljesítménnyel a csapat legjobb pontszerzője lett. Tekintettel az utolsó forduló párosítására, amely alapján a két ponttal vezető kanizsaiak az utólag könnyűnek találtatott és végeredményben kieső Vasassal, míg a Zalaegerszegiek a jóval acélosabb Postás-MTK ellen ültek asztalhoz, az Aquaprofit számára könnyű levezető mérkőzésnek tűnt a záró forduló. A laikusok számára legfőbb kérdésnek az látszott, hogy a nagyágyúkkal kockázat nélkül, vagy a biztos előny birtokában - kímélve az erőket és nem utolsósorban az anyagiakat - „sajáterőből” kívánják leküzdeni az utolsó akadályt. A válasz sajátos lett, a teljes fegyverarzenál - Polgár Judittal az élen - felvonult ugyan, de látva, hogy a rivális egerszeg az összeállítását tekintve „takaréklángra” kapcsolt, feladva ezzel az egyébként is inkább matematikai tekinthető esélyét, eltekintettek a női világranglista vezetőjének asztalhoz ültetésétől. Hogy volt ok a túlbiztosításra igazolja, hogy a Csutisok mérsékelt összeállításuk dacára 9,5-2,5 arányú bravúros győzelemmel végeztek. Az ASE kilenc pontos előnye birtokában kényelmes helyzetben és a bronzérem biztos tudatában várhatta a zárónapot. Az egyetlen intőjel a tavalyi utolsó fordulós vereség volt csupán, amikor is a kényelmes helyzet eredményeként váratlan vereséget szenvedtek a Postás-MTK ellen. Óvatosságra adott az is okot, hogy ezen a találkozón a kiesés ellen küzdő BEAC gárdája volt az ellenfél. A találkozó néhány gyors döntetlennel indult, Hazai, Pataki, Fodor és Vidéki egyezett ki a megnyitás után, miután a „szerváikat” jól fogadta az ellenfél. A találkozó békés hangulatát, amit Berkes, Csom, Papp, Szabó, Molnár és Tóth döntetlenje jelzett, Györkös Lajos és a csapat legjobb pontszerzője Ács Péter rázta fel győzelmével, ami az idei szezon tizedik meccsgyőzelmét jelentette a csapatnak. 7-5 arányú sikerrel zárta tehát a bajnokit az ASE gárdája és elérte ezzel a célul kitűzött bronzérmet. Az idei év sikerei között tartja számon a csapatvezetés, hogy a 15 éves Balázs Gábor személyében egy újabb tehetséges sajátnevelésű fiatallal erősödött az első osztályban szereplő csapat. Egyéni teljesítmények: 1. Berkes Ferenc 11/6 2 Ács Péter 11/8.5 3. Nevednichy Vladislav 3/1 4. Papp Gábor 9/4.5 5. Csom István 11/6.5 6. Szabó Krisztián 11/7.5 7. dr. Hazai László 4/1.5 8. Tóth András 1/05 9. Györkös Lajos 10/6 10. Vidéki Sándor 11/7 11. Pataki Győző 10/6 12. Jr. Fodor Tamás 11/8.5 13. Siklósi Zoltán 3/1.5 14. Molnár Béla 11/7.5 15. Ignácz Mária 5/ 2.5 16. Tóth Lili 6/2.5 17. Balázs Gábor 4/3.5 11. forduló eredményei: Vasas-Novák-MKB 2.5 - 9.5 Aquaprofit Nk. Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 PMSE Ant.H-MTK ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Edelényi VSE. 4.5 - 7.5 Statisztika PSC. Makói SVSE. 5 - 7 HONVÉD Haladás VSE. 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus A bajnokság végeredménye: 1. Aquaprofit Nk. 9 7.5 8 7 8.5 8 10 9.5 10 9.5 7 94 2. Csuti Hydrocomp 3 6.5 6 7.5 9.5 9.5 9 10 9 11 11 92 3. ASE Paks 4.5 5.5 8.5 7.5 7.5 6.5 7.5 7 9 8.5 9 81 4. Statisztika PSC. 4 6 3.5 6 6 6.5 9 7.5 7.5 6.5 9.5 72 5. HONVÉD 5 4.5 4.5 6 4.5 8 7 6.5 7.5 8 6.5 68 6. Haladás VSE. 3.5 2.5 4.5 6 7.5 4 6.5 7.5 8 9 8.5 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 4 2.5 5.5 5.5 4 8 5.5 8 5.5 8 5 61.5 8. Makói SVSE. 2 3 4.5 3 5 5.5 6.5 5.5 7 5.5 6.5 54 9. BEAC-Rufusz 2.5 2 5 4.5 5.5 4.5 4 6.5 4.5 5 8 52 10. Edelényi VSE. 2 3 3 4.5 4.5 4 6.5 5 7.5 5.5 6 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 2.5 1 3.5 5.5 4 3 4 6.5 7 6.5 6.5 50 12. Tabáni Spartacus 5 1 3 2.5 5.5 3.5 7 5.5 4 6 5.5 48.5 NB I. Szabó László csoport (2006/2007) végeredmény: Csapat neve 1. Aquaprofit Nk. 94 2. Csuti Hydrocomp 92 3. ASE Paks 81 4. Statisztika PSC. 72 5. HONVÉD 68 6. Haladás VSE. 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 61.5 8. Makói SVSE. 54 9. BEAC-Rufusz 52 10. Edelényi VSE. 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 50 12. Tabáni Spartacus 48.5
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Országos Korcsoportos Sakkbajnokság - Miskolc Hét érmet szereztek a Tolna-megyei sakkozók a Miskolcon megrendezésre kerülő korcsoportos országos bajnokságon. Fodor Tamás a Junior bajnoki ezüstérem és nemzetközi mesteri norma után saját korosztályában könnyedén gyűjtötte be a bajnoki címet. A nemrégiben véget ért korosztályos küzdelmek sorából - mint a diákolimpia és a szegedi rapid bajnokság - kiemelkedik az országos korcsoportos döntő, az év legfontosabb magyar versenye, amely elsősorban a világversenyeken szereplőket hivatott ugyan kijelölni, (a bajnokok a VB, a másodikak az EB küzdelmein szerepelhetnek) ám ami talán még lényegesebb és minden részvevőt érint; az éves munkáról, a korcsoportban elfoglalt helyükről adnak számot a versenyzők. A III. Balázs-Diák Sakk-Kupa idén 180 fiú és 77 lány versenyzővel rajtolt. A Tolna-megyei versenyzők - dacára a Szabadkán párhuzamosan folyó U18 csapat EB részvételnek ahol Szabó Krisztián és Ignácz Mária az EB győztes csapatban szerepeltek – a különféle korosztályokban jelentős létszámban képviseltették magukat. A korcsoportos bajnokság 18 éves korosztályában Papp Tamás (Decs KSE) jó hajrával bronzérmesként állhatott a dobogóra. A 16 évesek között fölényes paksi siker született a bajnok Fodor Tamás mellett Balázs Gábor személyében a második helyet is ASE sakkozó szerezte meg. Veszprémi András a Decs KSE versenyzője pedig a holtversenyes 4. helyezésével szintén értékes pontokat szerzett csapatának az ifjúsági rangsorban. A 14 évesek között Straubinger Dániel (Decs KSE) kiválóan szerepelt és meglepetésre holtversenyben az élen végzett, csupán a progresszív számítással szorult a második helyre. A 12 évesek versenyében a tavalyi tíz éves bajnok Eltigani Omár a korosztályváltás ellenére utolérte a mezőnyét és értékes bronzérmet szerzett. A 10 éves korcsoportban szintén kettős paksi éremszerzésnek örülhettünk Antal Tibor Kende és Genda Károly osztozott a második helyen. A lányok versenyében két nyolcadik helyezésre futotta a tolnaiaknak. A 10 éves lányok között Werner Anna számára ez bíztató teljesítmény hiszen a korcsoport fiataljaként a legjobb 9 éven aluli lett. Vince Violát súlyos időzavarai fosztották meg a jó teljesítménytől. A csoport győztesek a Törökországban megrendezésre kerülő VB-én, míg a másodikak a szerbiai EB küzdelmein képviselhetik hazánkat. A harmadik helyezettek az osztrák Mureckben sorra kerülő Uniós Kupán vehetnek részt. A korcsoportok eredményei: F18 (21 induló) 1. Bakos (Heves) 7.5 2. Szekeres (Statisztika) 6.5 3. Papp, Tamas (Decs) 6.0 pont F16 (32 induló) 1. Fodor T. (ASE) 8.5 2. Balázs (ASE) 6.5 3. Hercku (Kiskunhalas) 6.0 pont … 6. Veszprémi (Decs) 5.5 11-13. Lizák (ASE) Szabó R.(Decs) 5-5 pont F14 (49 induló) 1. Nagy (Szhely) 7.0 2. Straubinger (Decs) 7.0 3. Dobák (Jászberény) 6.5 pont … 15. Sulyok Benedek (Decs) 5.5 19. Bogár (Decs)5.0 29. Tóth G.(ASE) 4.0 38. Genda A. (ASE) 3.5pont F12 (43 induló) 1. Rapport (Lövoi SE) 8.5 2. Tésik (Maróczy) 7.0 3. Eltigani, O (Decs) 6.5 pont … 10. Amstadt 5.5 16. Eltigani A (Decs) 5.0 22. Reményi (ASE) 4.5 pont F10 (35 induló) 1. Korpa (EMSE) 8.0 2. Antal (ASE) 7.0 3. Genda, K (ASE) 7.0 pont 24. Benedeczky (ASE) 4.0 pont -- Molnár Béla ---
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Országos Diákolimpia - Debrecen A rapidverseny sorozat következő állomása a szegedi országos bajnokság után a debreceni Diákolimpia országos döntője volt. A szegedi győztesek közül Ignácz Máriának és Antal Tibor Kendének sikerült a duplázás. Az első versenyszámot a diákolimpiákon megszokott regisztrációs maraton jelentette a részvevőknek, ami ugyan lényegesen rövidebb volt mint a három évvel ezelőtti, ám néhányan így is csak három órás sorban állás után juthattak hozzá a szobakulcshoz. A felesleges tumultus helyett, szerencsésebb lett volna a regisztráció helyszínéül a minden tekintetben kiváló versenyhelyszín - a Tóth Árpád gimnázium – tágas auláját választani, mint a szűkös kollégiumi előtérbe zsúfolni a sorbanállókat. Mindezeket a próbatételeket kisebb zúgolódással ugyan de elfogadták a részvevők és másnaptól egy kulturáltan szervezett, jó hangulatú rendezvényen vehettünk részt. A Tolna-megyeik több korosztályban érem esélyes versenyzőkkel indultak, így a F5 versenyben a szegedi bajnok Balázs Gábor, az F10-ben Antal Kende, a L5 között Ignácz Mária és L14 Vince Andrea valamint a szegeden is jól induló Papp Tamás számított esélyesnek a dobogóért folytatott csatában. Végeredményben 3 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel zártak megyénk versenyzői. A frappánsan levezényelt ünnepélyes eredményhirdetésen szép kupákkal, érmekkel és könyvdíjazással lepték meg a győzteseket, így mindent összevetve színvonalas rendezvényen vehettek részt a Debrecenbe látogatók. A korcsoportok érmesei: F6 1 Papp Tamás-Garay TOL-Szekszárd 6.5 2 Bednay Bence-Budai Nagy A BP- 6.0 3 Ress Tamás-Jedlik GMS Gyor 6.0 F5 1 Balog Imre Széchenyi BÉK-Békéscsaba 8.0 2 Balázs Gábor Vak Bottyán TOL-Paks 6.0 3 Gergácz Attila Gépipari VAS-Szombathely 5.5 F4 1 Kobán Bálint-Batthyány ZAL-Nagykanizsa 6.5 2 Szabó Leon--Herman BAZ--Miskolc 6.0 3 Veszprémi András-Tolnai TOL-Gyönk 6.0 F3 1 Szabó Bence-Deák BP-8. ker. 6.5 2 Kovács Lajos--Karacs F. HBM-Püspökladán 6.0 3 Juhász Kristóf-Áldás u. BP--2. ker. 5.5 F2 1 Rapport Richárd-Dési VAS-Szombathely 7.5 2 Bódi Tibor-Jókai BP-12. ker. 6.5 3 Csonka Balázs-Tisza-parti CSO-Szeged 6.0 F1 1 Antal Tibor Kende CSO-Szeged 7.5 2 Ngo Tan Don-Janikovszki BP--10. ker. 6.0 3 Dankházi András-Zrínyi SOM-Kaposvár 5.5 F6 1 Ihionvien Katalin--Kossuth HBM-Debrecen 7.5 2 Varga Zsófia-Kossuth GMS-M.m.óvár 6.0 3 Bakos Andrea-Patrona BP-9. ker. 5.5 L5 1. Ignácz Mária-Vörösmarty BP--8. ker. 6.5 2. Tóth Sarolta-Bibó BKK-Kiskunhalas 6.5 3. Kiss Kinga-Nagy L. GI BP--XX. ker. 5.0 L4 1 Tanács Anna--Waldorf CSO-Szeged 8.0 2 Virág Kinga--Petofi HBM--Debrecen 6.0 3 Hönsch Kamilla-Szt. András PES-Szentendre 6.0 L3 1 Varga Klára--Rigó J. BKK-Bugac 7.0 2 Vince Andrea-III. Béla BKK-Baja 6.0 3 Havanecz Bianka-Széchenyi SOM-Kéthely 5.5 L2 1 Terbe Julianna-- SZO-Kunmadaras 7.0 2 Molnár Adrienn--Kokuti KOM-Tata 6.0 3 Szalaji Renáta-Petofi CSO-Szentes 5.5 L1 1 Ács Petra-Kafka M. BAZ--Miskolc 8.0 2 Gál Hanna--Huszár Gál HBM-Debrecen 6.5 3 Egyed Viktória--Gyorffy JNK-Karcag 6.0 -- Molnár Béla ---
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények: Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei: HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után: Ssz. Csapat neve Össz. 1. Zalaegerszeg 20 2. Nagykanizsa 16.5 3. ASE Paks 15 4. Haladás VSE. 14 5. Edelényi VSE. 12.5 6. Vasas-Novák-MKB 12.5 7. PMSE Ant.H-MTK 11 8. Statisztika PSC. 10 9. HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7 --- Molnár Béla ---
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Bajnokváltás Tolnában A Decs KSE lett az ifjúsági sakkcsapatbajnokság győztese Egy kis csapat sikertörténete jutott csúcspontjára a Decs KSE győzelmével Miskolcon az ifjúsági csapatbajnokságon. A nagy rivális és nyolcszoros bajnok ASE csapatát megelőzve végeztek az élen fennállásuk történetében először a sárköziek. A papírformának megfelelően ismét Tolna-megyei sikerrel zárult a nevelő egyesületek összecsapása, amely hat táblán 65 csapat részvételével zajlott az őszi szünetben Miskolcon. A nagy esélyes sorozatban ötödször bajnok címvédő atomos csapat egyes rajtszámmal, míg a decsiek a másodikként rangsorolt csapattal ültek asztalhoz. A versenyen hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a sorszámok reálisan tükrözik az esélyeket és a két gárda szinte ellenállás nélkül jutott túl az első négy fordulón, amikor sor került közöttük a döntő összecsapásra. A két tolnai csapat ütközetén drámai körülmények között a decsi fiatalok 3,5-2,5 arányban legyőzték a nyolcszoros bajnok atomos gárdát, amivel a bajnoki cím esélyesévé léptek elő. Egy dolog esélyesnek lenni és vezetni és egy másik – nagyon nehéz – dolog ezt hibátlanul végig csinálni. Ezúttal játékfegyelemben és akaratban is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak Papp Csaba „fiai”, hét győzelemmel egy döntetlen ellenében megérdemelten végeztek az élen. A csapat legeredményesebb játékosa Vince Viola lett, aki a hatodik táblán elért 100%-os teljesítményével nagy húzóerőt jelentett, különösen a rangadó mérkőzéseken. Az ezüstérmes paksi csapatról szólva szintén jogosak az elismerő szavak, hiszen az olimpiai pontszámítás alapján fél ponttal többet csináltak mint a bajnok és a 240,5 bucholz pontjuk is jól jelzi, hogy nem sok pihentető fordulója volt az atomosoknak. A játékosok formáját illetően tudni kell, hogy Szabó Krisztián és Ignácz Mária a verseny előtti napon érkeztek meg Örmény országból a korcsoportos VB-ről, így a sorozatterhelést jelentő napi két fordulón időnként a fáradtság is benne volt egy-egy rosszabb teljesítményben. Tolna–megye a két éremmel ismét igazolta az ifjúsági nevelő munkája eredményességét, ennek bizonysága - az egyéni eredményeken túl - a két csapat utóbbi 16 évben az ifjúsági csapatbajnokságon szerzett 16 érme (9 arany 5 ezüst és 2 bronz ). Az 1-2. csapat táblánkénti eredménye 1. Decs 1990 I. Név pont 1 IM Gonda László 8/6,5 2 Pap Gyula 8/6,5 3 Papp Tamás 8/6,5 4 Maródi Mátyás 8/5,5 5 Straubinger Dániel 8/4 6 Vince Viola 8/8 2. Atomerőmű SE Paks Név pont 1 IM Szabó Krisztián 7/6 2 FM Fodor Tamás jr. 8/6,5 3 WIM Ignácz Mária 8/5,5 4 Balázs Gábor 8/6 5 Lizák Péter 8/7,5 6 Tóth Gergely 7/5 Genda Károly 2/1 Végeredmény (65 csapat) Magyar Nemzeti Ifjúsági Sakk Csapatbajnokság Hely Rsz. Csapat J + = - Csp. Op. BH. 1 2 Decs 1990 I. 8 7 1 0 15 37 230 2 1 Atomerőmű SE Paks 8 7 0 1 14 371 2401 3 7 Aquaprofit Nagykanizsa 8 6 1 1 13 32 2341 4 3 Csuti SK Zalaegerszeg 8 5 2 1 12 34 2071 5 9 Hüsi SC Budapest 8 6 0 2 12 30 2171 6 16 Makói SVSE 8 5 1 2 11 311 2211 7 11 Maróczy SE I. Szeged 8 4 3 1 11 301 226 8 21 Békési TE 8 5 1 2 11 29 205 9 4 Budapesti EAC I. 8 5 1 2 11 281 2471 10 5 Barcza Gedeon SC I. 8 5 0 3 10 31 2301 22 22 Decs 1990 II. 8 4 1 3 9 28 2031 --- Molnár Béla ---
Elolvasom
HÍROLVASÓ
Holtversenyben az élen Genda Károly sikere Kiskunhalason A 9 évesek bajnokságán Kiskunhalason a paksiak fiatal tehetsége Genda Károly veretlenül, holtversenyben végzett az élen. Hiába nyert azonban rangadót az utolsó fordulóban a végeredményben bajnok Korpa Bence ellen, a holtversenyben bronzérmesként került ki. A kilenc fordulós verseny küzdelmeit három napba sűrítették a halasi szervezők, ami az 1-1 órás játékidő mellett, meglehetősen erős tempót kívánt a fiataloktól. A fáradtság is szerepet játszott a kicsik teljesítményében, hiszen az első napon 3, a másodikon 4 és a befejező napra a maradék két fordulóval ért véget a verseny. A fiú mezőnyben 63 résztvevő nevezett és amint a hármas holtverseny mutatja kiegyensúlyozott erőviszonyok alakultak ki az élmezőnyben. A papírforma alapján a Csonka – Genda páros versenyfutását lehetett jósolni és jó darabig ez így is történt. A végül holtversenyben legjobb bucholz-al élen végzett Korpa Bence kevesebb döntetlent játszott így még az is belefért, hogy az utolsó fordulóban teljes pont előnnyel vezetve vereséget szenvedett Genda Károly ellen. A Karcsi veretlenül lett bronzérmes lányok csoportjában 39 résztvevő ült asztalhoz, ami a mai leánysakkban igencsak „ínségesnek” számító időkben nagyon szép szám. A Mattolna Sakkiskola tanulója Haszon Kamilla képviselte iskolánkat ebben a csoportban. Jó rajt után (3-ból 3 pont) kicsit leengedett a második napon és két vereség is becsúszott. A hajrában még lett volna lehetőség a javításra, de az utolsó két fordulóra már elfáradt és a szombathelyi Varga Melinda elleni záró fordulón vereséggel fejezte be a versenyt. A szervezők dicséretére legyen mondva, hogy párhuzamosan egy Komír-versenyt is rendeztek a kísérők részvételére számítva, a 35 fős mezőny élén a Decs KSE versenyzője Slobodan Adzic végzett. Karcsi veretlenül lett bronzérmes A fiú verseny 1-10 helyezettje 1. 4 Korpa Bence 7.5 54.0 42.75 42.0 1526 1685 +1.41 1 Csonka Balázs 7.5 52.5 41.75 40.0 1743 1678 -0.34 2 Genda Károly 7.5 50.5 40.25 39.0 1653 1800 +1.06 4. 14 Márta Dominik 7.0 43.5 31.50 34.0 1396 1585 +0.98 5. 62 Zsirai Péter 6.5 54.5 35.75 35.5 0000 1622 +1.50 12 Szentmihályi Dániel 6.5 50.5 32.75 36.0 1416 1598 +1.42 7. 30 Dankházi András 6.0 51.0 31.50 33.0 0000 1586 +1.00 6 Janzer Barnabás 6.0 50.0 28.25 29.0 1501 1471 -0.17 21 Váradi Benedek 6.0 47.5 27.50 31.0 1262 1543 +1.83 5 Kiss Martin 6.0 47.0 27.00 31.0 1504 1344 -1.06 A lány verseny 1-10 helyezettje 1. 9 Terbe Julianna 7.5 50.5 42.50 40.5 1369 1659 +1.94 2. 4 Varga Melinda 7.0 56.0 38.75 36.0 1500 1591 +0.90 6 Terbe Zsuzsanna 7.0 46.5 32.50 36.0 1491 1597 +0.83 4. 3 Gombos Bettina 6.5 50.5 33.25 37.0 1516 1559 +0.46 5. 7 Varga Katinka 6.0 48.0 28.75 31.0 1466 1414 -0.32 37 Vályi Adél 6.0 45.0 26.50 29.5 0000 1412 1412 29 László Debora 6.0 44.5 28.00 26.0 0000 1293 1293 8 Kiss Sydney Olimpia 6.0 43.5 24.50 31.0 1377 1366 -0.08 14 Ács Petra 6.0 42.0 23.50 26.0 1207 1378 +0.85 10. 5 Haszon Kamilla Sára 5.5 49.5 27.75 33.0 1493 1453 -0.36 --- Molnár Béla ---
Elolvasom
ESEMÉNY
Vajda Bence kajakban, Hodován Dávid és Kollár Kristóf kenuban indul a fiatalok legjelentősebb nemzetközi kajak-kenus versenyén.
Bővebben
ESEMÉNY
A 2017 szeptember 02.i versennyel kapcsolatos információk a menüpontok alatt már meg találod.Sőt a nevezés is elindult... http://onlinenevezes.atomfutas.hu Amit már most is lehet tudni, hogy változások lesznek a távokban. Természetesen pozitívan fog mindenkit érinteni.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17