Az év vége is bővelkedett judós programokban.
ElolvasomJúnius közepén, az iskolai évzárók alatt ismét Szolnokon versenyeztek az ifik és néhány U23-as, hogy a II. válogatón pontot tegyenek a korosztályos Európa- és világbajnokságon induló csapatra.
ElolvasomA 2023-as szakosztályi élet igencsak eseménydúsra sikerült.
ElolvasomMájus utolsó hétvégéjén került sor az ifjúsági kajak-kenusok első válogatóversenyére. Kis csapattal, 5 versenyzővel érkeztünk, és felvértezve tapasztalatokkal és két éremmel tértünk haza Paksra.
ElolvasomA negyedik negyedben már kevés volt a "feltámadásunk".
ElolvasomU16/B csapatunknak nem sok kellett a győzelemhez.
ElolvasomMórahalmon rendezték az idei Felnőtt III. osztályú Országos Bajnokságot, ahol Kovács Botond képviselte a paksi színeket a 90 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomGovens emberfeletti teljesítménye is kevés volt...
ElolvasomRegionális kadett bajnokság
ElolvasomGyakorlatilag végig vezetve nyert az OSE.
ElolvasomA Kaposvár jobbnak bizonyult
ElolvasomAz Atomerőmű SE judósai engedélyt kaptak, hogy megtekinthessék a hamarosan átadásra kerülő, új judo edző csarnokukat. A lokáció szempontjából kiváló helyen elhelyezkedő, impozáns épület kiváló lehetőséget nyújt majd az ott készülő sportolók számára.
ElolvasomKellemes kirándulásra hívunk benneteket a Satöbbi Kupa elnevezésű rendezvény keretében, amelynek egyesületünk a társszervezője. Mi várható? Jókedv, találkozás társegyesületek túratársaival, jó hangulatú beszélgetések és természetesen a tavaszi Mecsek minden szépsége.
ElolvasomA párizsi Grand Slam minden judós életében kiemelkedő jelentőséggel bír. Több ezer hozzáértő néző előtt a világ legjobbjaival megküzdeni és eredményesnek lenni hatalmas élmény. A magyar judósok közül csak a legkiemelkedőbbeknek adatott meg mindezidáig, hogy érmet nyerjenek Párizsban. Most már Pupp Réka is belépett ebbe az elit klubba, hiszen egészen a döntőig verekedte magát a World Tour sorozat párizsi állomásán.
ElolvasomEdwin ismét dupla-duplával segítette a csapatot.
ElolvasomJól szerepeltek a fiataljaink.
ElolvasomCsapatösszetartó gyalogtúrán vettek részt az ASE judósai a Zalai-dombság gyönyörű tájain.
ElolvasomInterjú Eilingsfeld Jánossal.
ElolvasomSzezonnyitóhoz méltó pazar hangulatú mérkőzésen vertük meg az Albát!
ElolvasomKét világbajnoki-selejtező és az Európa-bajnokságon való szereplés vár Jonesyékra.
ElolvasomAz Európa-bajnokság óta eltelt néhány hétben paksi kiválóságunk, Pupp Réka profi sportolóhoz méltóan levonta a tanulságokat és rendületlenül dolgozott tovább. A georgiai főváros Tbiliszi adott otthon a következő Grand Slam versenynek, ahol az előkelő világranglista helyezés megőrzése volt a legfőbb cél. Nemhogy sikerült megőrizni a kiemelkedő harmadik pozíciót, de még feljebb sikerült kerülni a ranglistán.
ElolvasomVereséggel folytattuk az alapszakaszt.
ElolvasomA meccslabda nálunk volt.
ElolvasomA Graz is jobbnak bizonyult a bronzmérkőzésen.
ElolvasomIdegörlő szünet után folytattuk a meccset.
ElolvasomIdegenben kezdjük a rájátszást.
ElolvasomÁprilis 14-én kezdjük a hajrát.
ElolvasomIzgalmas és szoros meccset húztunk be.
ElolvasomKét paksi judós állt rajthoz az év első rangos nemzetközi World Tour tornáján a Dohában megrendezett World Masters versenyen. Pupp Réka az 52 kilogrammosok között egy nagyon értékes ötödik helyett szerzett. Cirjenics Miklós elsőkörös búcsúra kényszerült.
ElolvasomTovábbra is veretlenek vagyunk az ASE Csarnokban
ElolvasomKét paksi olimpiai aspiránsunk az elmúlt hétvégén végre igazán nívós megmérettetésen tudott harcolni az olimpiai pontokért, ráadásul itthon, a Papp László Sportarénában léphettek szőnyegre kiválóságaink.
ElolvasomVégig a vendégek uralták a találkozót.
ElolvasomA baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat.
ElolvasomMindkét olimpiai aspiránsunk a 16 között fejezte be a küzdelmeket a Tel Avivban megrendezett olimpiai kvalifikációs Grand Prix viadalon.
ElolvasomFéltávnál tart a paksi Városi Kosárlabda Bajnokság, hiszen véget ért az őszi forduló, mely szokás szerint az Old Boys vezetésével zárult.
ElolvasomHosszú még az út, de jó irányban haladnak a fiatalok
ElolvasomDobogós helyen zárták sakkozóink a 2018/2019-s bajnokságot.
ElolvasomKétszeres hosszabbítás után diadalmaskodtunk.
ElolvasomVéget ért a Városi Kosárlabda Bajnokság alapszakasza. Minden mérkőzést lejátszottak a csapatok, így kezdődhet a rájátszás!
ElolvasomRohan az idő! Nemcsak elkezdődött, de már 5 forduló le is zajlott a Paksi Kosárlabda Városi Bajnokság tavaszi fordulójából!
ElolvasomMár csak néhány elmaradt mérkőzés van vissza, és véget ér az őszi forduló a Paksi Városi Kosárlabda Bajnokságban.
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság, 3, 4, 5 és 6. fordulójának eredményei.
ElolvasomSopronban léptünk pályára.
ElolvasomMásodik hazai mérkőzését játszotta az ASE U16-os fiú kosárlabda csapata.
ElolvasomPaksi Városi Kosárlabda Bajnokság
ElolvasomBaján kezdte meg az ASE U16-os csapata a 2018/2019-es szezont.
ElolvasomHárom helyezést javítottunk az elmúlt évhez képest.
ElolvasomAz elmúlt hétvégén Győrben rendezték meg a junior korosztály számára kiírt országos diákolimpiát, amelyen a paksi judósok két ezüstérmet és egy hetedik helyet szereztek.
ElolvasomBefejeződtek a küzdelmek a városi bajnokságban. A bronzérmet a Puszta 5 City, míg az aranyat a tökéletes szezont futó Old Boys szerezte meg.
ElolvasomTúl vagyunk az elődöntőkön. Az Old Boys továbbra is menetel, míg a másik ágon kisebb meglepetésre a Face Kings alul maradt az Alibi KC-val szemben.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület szakosztályainak 2017-ben elért eredményeiről készült összefoglalók olvashatóak a hírre kattintva.
ElolvasomNem adjuk fel, az utolsó meccsig küzdünk a nyolcba kerülésért.
ElolvasomNem ültek a távoli dobásaink
ElolvasomAz első pillanattól kezdve jól kell védekeznünk
ElolvasomNem nyaralni mentek legjobbjaink a legnépszerűbb törökországi üdülőhelyre az elmúlt hétvégén. Antalyában mindhárom európabajnoki aspiránsunk éremért küzdhetett. Az érem megszerzése Pupp Rékának sikerült, míg Csoknyai László és Cirjenics Miklós ötödikként zárt a Grand Prix viadalon.
ElolvasomLassan véget érnek az alapszakasz küzdelmei. Bár a tabella első fele már nem változhat, a középmezőnyben még apró változások lehetnek. A végleges sorrend, a még hátralévő egyetlen mérkőzés eredményének függvényében változhat.
ElolvasomMély fájdalommal tudatjuk, hogy 61 éves korában elhunyt id. Morgen Frigyes
ElolvasomTenisznyelven szólva, két meccslabdája van az Old Boysnak, akik már 14 győzelemnél járnak és egyetlen siker elég nekik az alapszakasz győzelemhez. Bár a Face Kings sem hibázott, úgy néz ki, az eddig begyűjtött két vereség túl soknak bizonyult az elsőséghez.
ElolvasomA 15. forduló, az esélyesek győzelmei mellett egy meglepő eredményt is hozott. Az Ultra Violák egy izgalmas mérkőzésen tudtak nyerni az Alibi KC ellen.
ElolvasomA Magyar Kupa győztes legyőzése a cél!
ElolvasomIsmét gálázott az Old Boys, de a Face Kings és a Puszta 5 is könnyedén nyert. Egy szoros mérkőzés ezúttal is akadt, most az Ultrák és a Baglyok vívtak kiélezett csatát.
ElolvasomGólgazdag mérkőzésekkel folytatódott a városi bajnokság, de csak a Face Kings - Street Boys találkozó hozott nagyobb izgalmakat.
ElolvasomNem szép, de küzdelmes meccsen legyőztük a Zalaegerszeget és ott vagyunk a négy között!
ElolvasomEddig döntetlenre állnak a felek idén, szeretnénk megint "megszerezni a vezetést".
ElolvasomÚjabb két forduló telt el, ám a rengeteg elhalasztott meccsnek köszönhetően, kicsit kaotikus az állás, ám az élmezőny és a tabella második felében tanyázó csapatok között, egyre nagyobb a különbség.
ElolvasomA negyedik negyed közepén teljesen szétestünk, a Szeged pedig kiénekelte a szánkból a sajtot.
ElolvasomÚjra pattog a labda, azaz három mérkőzéssel útjára indult a városi bajnokság tavaszi fordulója.
ElolvasomHatalmas tartás volt csapatunkban, mely az utolsó negyedet tíz ponttal nyerve hozta el ezt a roppant fontos győzelmet a Pécs otthonából!
ElolvasomEgy negyeden át tudtuk tartani a lépést, aztán átrohant rajtunk a Zalaegerszeg.
ElolvasomKulcsfontosságú meccs jön a hasonló mérleggel álló ZTE ellen, ezúttal sem hibázhatunk! A szünetben ismét dobóverseny a Scitec támogatásával.
ElolvasomAz elmúlt hetek álomszerű szereplése után csúnyán beleszaladtunk a késbe Szombathelyen
ElolvasomNehéz dolgunk lesz a remek formában lévő listavezető otthonában.
ElolvasomASE Labdarúgás novemberi értékelések
ElolvasomA tavalyi döntősök tovább szárnyalnak és továbbra is hibátlanok, valamint az őket követő mezőnyben sem történt komolyabb változás. Egyedül a Puszta 5 Citynek sikerült 3 hellyel a dobogóra ugrania.
ElolvasomA harmadik forduló után, már csak a tavalyi döntősök maradtak veretlenek. Botlott a Street Boys, a City pedig megszerezte első győzelmét.
ElolvasomA forduló legizgalmasabb mérkőzésén az Ultra Violák csak egyetlen ponttal maradtak alul a Face Kings-el szemben.
ElolvasomAz első negyedben még vezettünk, de aztán szép lassan felőröltek minket a hazaiak, az utolsó negyedben pedig örömjátékkal duplázták meg a különbséget és megérdemelten nyerték meg a VIII. Horváth Zoltán Emléktornát.
ElolvasomIsmét jelentkezünk a sportsérülésekkel és azok rehabilitációjával foglalkozó rovatunkkal. Első, bemutatkozó cikkünkben általánosan bemutattuk a sportsérülések előfordulását és kezelését. Ezúttal már konkrét esettel, a térdizület keresztszalag károsodásával foglalkozunk. Bizonyára sokunk által ismert ez a gyakran előforduló sérülés, de reményeink szerint tudunk új és hasznos információval szolgálni a térdizület felépítéséről, a rehabilitációjáról és a megelőzéséről.
ElolvasomNB I. Szabó László csoport (2006/2007) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2006. november 12. Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 ASE Paks MSSZ versenyterme 1055 Budapest, Falk Miksa. u. 10. II. em. 2. forduló 2006. november 26. ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények:Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei:HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után: Ssz. Csapat neve Össz. 1. Zalaegerszeg 20 2. Nagykanizsa 16.5 3. ASE Paks 15 4. Haladás VSE. 14 5. Edelényi VSE. 12.5 6. Vasas-Novák-MKB 12.5 7. PMSE Ant.H-MTK 11 8. Statisztika PSC. 10 9. HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7 3. forduló 2006. december 03. Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Vízművek 1125 Budapest, Istenhegyi út 1-3. .... Bajnoki mesterhármas Tartalékosan is hozta a kötelezőt az ASE első osztályban szereplő sakkcsapata hétvégi 3. fordulóban. A Tabán otthonában aratott 9-3-as győzelemmel a paksiak fél pontra megközelítették a biztos bajnoknak kikiáltott, de egyelőre csak második helyen álló kanizsai gárdát. Az ASE réglátott eredményességgel vette a rajtot és a hétvégi találkozón ismét játszmavesztés nélkül gyűjtött be 9 pontot a tabella legalján tanyázó Tabáni Spartacus otthonában. A kötelező győzelem értékét növeli, hogy az atomosok erősen tartalékos összeállításban kényszerültek asztalhoz ülni ezen a fordulón. Az alapcsapat tagjai, Papp Gábor és Hazai László távolléte miatt Siklósi Zoltán mellett, egy 15 éves debütánsa is volt a csapatnak Balázs Gábor személyében, aki első NB-I-es mérkőzésén győzelemmel mutatkozott be. A találkozó az éltáblákon gyors békekötéssel indult, a két olimpikon nagymester Berkes Ferenc és Varga Zoltán hamar kibékültek és két órai játék után három táblán is követték példájukat. Amikor a hazai csapat kicsit fellélegzett, jött az a bizonyos „ritmusváltás” és lassan kidomborodott a vendégcsapat taktikája, hogy a paksiak az erőfölényüket valójában a hátsó táblákon akarják kiaknázni. Ezen a találkozón ez az elképzelés fényesen igazolódott, az atomosok az utolsó hat táblán 5,5 pontot gyűjtöttek be. Teljes pontot szerzett: Vidéki Sándor, Pataki Győző, Fodor Tamás, Molnár Béla, Tóth Lili és Balázs Gábor, döntetlen lett Berkes Ferenc, Ács Péter, Csom István, Szabó Krisztián, Györkös Lajos és Siklósi Zoltán játszmája. A forduló csapatmérkőzéseiHazai csapat - Eredmény - Vendég csapat BEAC-Rufusz 5.5 - 6.5 HONVÉD Statisztika PSC. 4 - 8 Aquaprofit Nk. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Vasas-Novák-MKB Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Edelényi VSE. Haladás VSE. 2.5 - 9.5 Csuti Hydrocomp A bajnokság állása a 3. forduló után - NB I. Szabó László csoport (2006/2007) 1. Csuti Hydrocomp 29.5 2. Aquaprofit Nk. 24.5 3. ASE Paks 24 4. PMSE Ant.H-MTK 19 5. Edelényi VSE. 17.5 6. Haladás VSE. 16.5 7. Vasas-Novák-MKB 16.5 8. HONVÉD 16 9. Makói SVSE. 15.5 10. Statisztika PSC. 14 11. BEAC-Rufusz 13 12. Tabáni Spartacus 10 4. forduló 2006. december 17. ASE Paks 7.5 - 4.5 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks HVSE sakkterem Szombathely, Rohonci u. 3. 6. forduló 2007. március 04. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Csalódottan távozott a bajnokcsapat Az első osztályú sakkbajnokság hatodik fordulójában a bajnok Csuti Hydrocomp Zalaegerszeg csapatát fogadták hazai környezetben az ASE sakkozói. A mérkőzésen szoros küzdelemben és minimális arányban ugyan, de 6,5-5,5–re győzött a tabella éllovasa. A paksiak oldalán a „veterán” Csom István nagymester törte meg a bajnokcsapat öt forduló óta tartó játszmavesztés nélküli menetelését. A nagy várakozással kísért mérkőzésen mindkét fél respektálta az ellenfél erejét, ennek megfelelően sok játszma végződött pontosztozkodással, ami inkább a nyolc nagymesterrel asztalhoz ülő vendégeknek kedvezett. A találkozó kimenetele szempontjából a csapatösszeállítás gyenge pontjainak kihasználásának volt döntő szerepe, a világos táblákon pedig a paksiaknak nem sikerült győzelemmel kompenzálni ezt, egyedül Csom István tudott a sötét szín babonáján túllépve győzelmet elérni. A mérkőzés végeredménye ennek ellenére az atomos csapat számára siker, a bajnok menetelését viszont erősen fékezte ez a mostani mérsékelt siker – ami a kanizsai csapat nagyarányú győzelme tükrében - különösen izgalmassá teszi a hátralévő fordulókat. A 6. forduló csapatmérkőzései: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat HONVÉD 7.5 - 4.5 Edelényi VSE. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Vasas-Novák-MKB 3 - 9 Haladás VSE. Aquaprofit Nk. 10 - 2 Makói SVSE. BEAC-Rufusz 8 - 4 Tabáni Spartacus Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK NB I. Szabó László csoport (2006/2007) Ssz. Csapat neve 1. Csuti Hydrocomp 52.5 2. Aquaprofit Nk. 49.5 3. ASE Paks 44.5 4. Haladás VSE. 38 5. PMSE Ant.H-MTK 36.5 6. Statisztika PSC. 34 7. HONVÉD 34 8. Vasas-Novák-MKB 32.5 9. BEAC-Rufusz 29.5 10. Edelényi VSE. 29 11. Makói SVSE. 27.5 12. Tabáni Spartacus 24.5 -- Molnár Béla --- 7. forduló 2007. március 25. Edelényi VSE. 3 - 9 ASE Paks Művelődési Ház Edelény, Borsodi u. 9. 8. forduló 2007. április 15. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Bp, XIV. Stefánia út 34. Leszerelte a Honvédot az ASE A hétvégi nyolcadik játéknappal megkezdődött a sakkcsapatbajnokságok hajrája. Az ASE első osztályban szereplő csapata egy hét késéssel utazott a Honvéd otthonába, miután az egyéni Európa-bajnokságon szereplő játékosok miatt halasztást rendelt el a versenybíróság. A két csapat összecsapásait hagyományosan presztízs hangulat övezi és most sem volt ez másként, annál is inkább miután bizonyos forgatókönyv szerint még a Honvéd számára a harmadik hely is elérhetővé válhatott volna a paksiak ellen aratott győzelemmel. Berkesék dacára annak, hogy az ellenfél idei legjobb csapatával „futott ki az öltözőből” nem lepődtek meg és hetedik győzelmüket aratva 7,5-4,5 arányban a maguk javára fordították a találkozót. Nem sok hiányzott a „Honvédség” teljes leszereléséhez sem, hiszen az atomosok számára még több pont is volt a meccsben. Így is kellemes meglepetést keltett Papp Gábor győzelme a vietnámi magyar Hoang Trang ellen, hiszen a hölgyversenyző az említett dresdai EB-én negyedik helyen végzett és teljesítményével kvalifikálta magát a VB-re is. A további pontszerzéshez Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás, Tóth Lili, teljes ponttal, míg Berkes, Ács, Csom, Hazai és Pataki döntetlennel járult hozzá. A találkozón elért kitűnő eredménnyel a paksiak immár biztosan számíthatnak a célként kitűzött érmes helyezésre, annak ellenére, hogy a bajnok aspiráns Nagykanizsa elleni találkozó még hátra van. A forduló mérkőzésén a Nagykanizsa - Zalaegerszeg összecsapás vaskos meglepetéssel ért véget. A Kanizsa expressz végig száguldott az ötszörös bajnokon és 9-3 arányban gázolta a megyeszékhely csapatát, amivel a táblázaton is helyet cserélt a két együttes. A hátralévő ellenfeleket tekintve Paks lehet az az állomás, ahol még mellékvágányra terelhető a kanizsai lokomotív ebben talán még a paksiaknál is jobban reménykedik a nehéz helyzetbe került bajnok Zalaegerszeg. Az izgalmak előjátékának számít majd a kilencedik forduló ahol mindhárom élen álló csapat gyengébb ellenfelek ellen melegítheti a motort a végső száguldáshoz. 8. forduló eredményei: HONVÉD 4.5-7.5 ASE Paks Vasas-Novák-MKB 6.5-5.5 Edelényi VSE. Aquaprofit Nk. 9-3 Csuti Hydrocomp BEAC-Rufusz 4.5-7.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 9-3 Makói SVSE. PMSE Ant.H-MTK 5-7 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 67 2. Csuti Hydrocomp 66.5 3. ASE Paks 61 4. Statisztika PSC. 52.5 5. Haladás VSE. 49 6. HONVÉD 46.5 7. PMSE Ant.H-MTK 45.5 8. BEAC-Rufusz 40.5 9. Vasas-Novák-MKB 40 10. Edelényi VSE. 37.5 11. Makói SVSE. 36 12. Tabáni Spartacus 34 9. forduló 2007. április 29. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-Novák-MKB Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. .... Drámai végjáték Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrájának lehetünk tanúi a sakk csapatbajnokságban. Az ötszörös bajnok Zalaegerszeg megyebeli vetélytársa idén úgy döntött,; itt az ideje elragadni a koronát a megyeszékhely csapatától. Az ásványvíz forgalmazó Aquaprofit által támogatott nagykanizsai csapat fél tucat idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak. Úgy tűnt nem bízzák a véletlenre a dolgot, hiszen Kotronias, Lupulescu, Istratescu mellett egy csúcs igazolással, a világranglista 14. helyezett Polgár Judit személyében egy valódi éltáblásra is futotta. Aztán elkezdődött a bajnokság és a jelentős erősítések ellenére sem tűnt egyszerű feladatnak a trónfosztás, miután sokáig a bajnokcsapat evezősei húztak jobban és félidőben még úgy tűnt túlzottak a kanizsai remények. Aztán a nyolcadik fordulóban sor került a ki-ki meccsre, ahol nagy meglepetésre 9-3 arányú kiütéses győzelemmel a „kihívó” állt az élre. A következő fordulóban úgy tűnt a bajnokcsapat képes talpra állni miután 10-2 –re legyőzte a Vasas gárdáját, csakhogy a kanizsaiak pontosan ilyen arányban diadalmaskodtak Edelény ellen megőrizve fél-pontos előnyüket. Ebben a fordulóban a paksiak 8,5-3,5 pontos sikere a Vasas ellen biztossá tette a harmadik helyezésüket, de még egy a bajnokság végeredménye szempontjából akár döntő megmérettetés maradt hátra. A zalaegerszegiek utolsó esélyét a rivális kanizsaiak otthonába utazó paksiak hétvégi tízedik fordulós összecsapása jelentette, feltételezve, hogy ők nagyobb arányú sikert érnek el a Statisztika otthonában, mint megyebeli vetélytársa az atomosok ellen. A forduló eredménye alapján a Zalaegerszeg utolsó reménye is oszladozni látszik, a sokszoros bajnok keze megremegett a döntő pillanatban. A forduló meglepetés eredménye, hogy a Zalaegerszeg nem volt képes legyőzni a bajnokság elejétől a feloszlás réme alatt játszó Statisztika csapatát. Az atomosok pedig keményen harcoltak az eddigi legerősebb összeállításban asztalhoz ülő Polgárék ellen. Berkes az éltáblán igazolta tehetségét, világklasszis ellenfele nem tudta legyőzni. A találkozón a paksiak alaposan ráijesztettek ellenfelükre, miután Szabó Krisztián sötéttel is kétvállra fektette az egyébként nagyon masszív Faragó nagymestert. Sajnos végeredményben ez volt az egyetlen győzelme a paksi csapatnak. A 7,5-4,5 arányú hazai győzelemhez ezúttal a szerencse is kellett, Berkes mellett még Nevednichi, Csom, Vidéki, Fodor, Molnár és Ignácz döntetlenjével alakult ki a végeredmény, közülük többen ígéretes állásból engedték ki ellenfelüket. A befejező forduló előtt eldőlni látszik a dobogós helyezések kérdése, miután a Kanizsa a kiesés ellen küzdő Vasassal ül asztalhoz, míg a Zalaegerszegiek a jóval erősebb Postás-MTK-val meccselnek majd. A paksiak szintén a sereghajtó csapatok között található BEAC-al zárják a bajnoki szereplést és a bronzérem megszerzését aligha veszélyeztetik a jelentős ponthátrányban lévők. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks HONVÉD 8 - 4 Vasas-Novák-MKB BEAC-Rufusz 4.5 - 7.5 Edelényi VSE. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Haladás VSE. Tabáni Spartacus 5.5 - 6.5 Makói SVSE. A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 84.5 2. Csuti Hydrocomp 82.5 3. ASE Paks 74 4. Statisztika PSC. 64.5 5. HONVÉD 61 6. PMSE Ant.H-MTK 59 7. Haladás VSE. 59 8. Makói SVSE. 49 9. Vasas-Novák-MKB 47.5 10. BEAC-Rufusz 47 11. Edelényi VSE. 47 12. Tabáni Spartacus 45 11. forduló 2007. május 20. ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Közös budapesti helyszín Trónfosztással zárult a sakkcsapatbajnokság Miután mindkét élen álló csapat azonos arányban győzött az utolsó fordulóban, bizonyossá vált amit a hajrában már sejtettünk az Aquaprofit Nagykanizsa gárdája elragadta a koronát az ötszörös bajnok Zalaegerszegtől. Az ASE 7-5 arányban szintén győzelemmel zárta a bajnokságot és a Berkes vezette csapat - megismételve tavalyi eredményét - bronzérmesként végzett. Ács Péter a második táblán kiemelkedő teljesítménnyel a csapat legjobb pontszerzője lett. Tekintettel az utolsó forduló párosítására, amely alapján a két ponttal vezető kanizsaiak az utólag könnyűnek találtatott és végeredményben kieső Vasassal, míg a Zalaegerszegiek a jóval acélosabb Postás-MTK ellen ültek asztalhoz, az Aquaprofit számára könnyű levezető mérkőzésnek tűnt a záró forduló. A laikusok számára legfőbb kérdésnek az látszott, hogy a nagyágyúkkal kockázat nélkül, vagy a biztos előny birtokában - kímélve az erőket és nem utolsósorban az anyagiakat - „sajáterőből” kívánják leküzdeni az utolsó akadályt. A válasz sajátos lett, a teljes fegyverarzenál - Polgár Judittal az élen - felvonult ugyan, de látva, hogy a rivális egerszeg az összeállítását tekintve „takaréklángra” kapcsolt, feladva ezzel az egyébként is inkább matematikai tekinthető esélyét, eltekintettek a női világranglista vezetőjének asztalhoz ültetésétől. Hogy volt ok a túlbiztosításra igazolja, hogy a Csutisok mérsékelt összeállításuk dacára 9,5-2,5 arányú bravúros győzelemmel végeztek. Az ASE kilenc pontos előnye birtokában kényelmes helyzetben és a bronzérem biztos tudatában várhatta a zárónapot. Az egyetlen intőjel a tavalyi utolsó fordulós vereség volt csupán, amikor is a kényelmes helyzet eredményeként váratlan vereséget szenvedtek a Postás-MTK ellen. Óvatosságra adott az is okot, hogy ezen a találkozón a kiesés ellen küzdő BEAC gárdája volt az ellenfél. A találkozó néhány gyors döntetlennel indult, Hazai, Pataki, Fodor és Vidéki egyezett ki a megnyitás után, miután a „szerváikat” jól fogadta az ellenfél. A találkozó békés hangulatát, amit Berkes, Csom, Papp, Szabó, Molnár és Tóth döntetlenje jelzett, Györkös Lajos és a csapat legjobb pontszerzője Ács Péter rázta fel győzelmével, ami az idei szezon tizedik meccsgyőzelmét jelentette a csapatnak. 7-5 arányú sikerrel zárta tehát a bajnokit az ASE gárdája és elérte ezzel a célul kitűzött bronzérmet. Az idei év sikerei között tartja számon a csapatvezetés, hogy a 15 éves Balázs Gábor személyében egy újabb tehetséges sajátnevelésű fiatallal erősödött az első osztályban szereplő csapat. Egyéni teljesítmények: 1. Berkes Ferenc 11/6 2 Ács Péter 11/8.5 3. Nevednichy Vladislav 3/1 4. Papp Gábor 9/4.5 5. Csom István 11/6.5 6. Szabó Krisztián 11/7.5 7. dr. Hazai László 4/1.5 8. Tóth András 1/05 9. Györkös Lajos 10/6 10. Vidéki Sándor 11/7 11. Pataki Győző 10/6 12. Jr. Fodor Tamás 11/8.5 13. Siklósi Zoltán 3/1.5 14. Molnár Béla 11/7.5 15. Ignácz Mária 5/ 2.5 16. Tóth Lili 6/2.5 17. Balázs Gábor 4/3.5 11. forduló eredményei: Vasas-Novák-MKB 2.5 - 9.5 Aquaprofit Nk. Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 PMSE Ant.H-MTK ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Edelényi VSE. 4.5 - 7.5 Statisztika PSC. Makói SVSE. 5 - 7 HONVÉD Haladás VSE. 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus A bajnokság végeredménye: 1. Aquaprofit Nk. 9 7.5 8 7 8.5 8 10 9.5 10 9.5 7 94 2. Csuti Hydrocomp 3 6.5 6 7.5 9.5 9.5 9 10 9 11 11 92 3. ASE Paks 4.5 5.5 8.5 7.5 7.5 6.5 7.5 7 9 8.5 9 81 4. Statisztika PSC. 4 6 3.5 6 6 6.5 9 7.5 7.5 6.5 9.5 72 5. HONVÉD 5 4.5 4.5 6 4.5 8 7 6.5 7.5 8 6.5 68 6. Haladás VSE. 3.5 2.5 4.5 6 7.5 4 6.5 7.5 8 9 8.5 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 4 2.5 5.5 5.5 4 8 5.5 8 5.5 8 5 61.5 8. Makói SVSE. 2 3 4.5 3 5 5.5 6.5 5.5 7 5.5 6.5 54 9. BEAC-Rufusz 2.5 2 5 4.5 5.5 4.5 4 6.5 4.5 5 8 52 10. Edelényi VSE. 2 3 3 4.5 4.5 4 6.5 5 7.5 5.5 6 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 2.5 1 3.5 5.5 4 3 4 6.5 7 6.5 6.5 50 12. Tabáni Spartacus 5 1 3 2.5 5.5 3.5 7 5.5 4 6 5.5 48.5 NB I. Szabó László csoport (2006/2007) végeredmény: Csapat neve 1. Aquaprofit Nk. 94 2. Csuti Hydrocomp 92 3. ASE Paks 81 4. Statisztika PSC. 72 5. HONVÉD 68 6. Haladás VSE. 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 61.5 8. Makói SVSE. 54 9. BEAC-Rufusz 52 10. Edelényi VSE. 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 50 12. Tabáni Spartacus 48.5
ElolvasomÁcs Péter Nemzetközi nagymester, Olimpiai ezüstérmes, junior Világbajnok és korosztályos Európabajnok. 1981. május 10-én Egerben született. 1982-tol él Pakson. Négy éves korától sakkozik. 2001-ben érettségizett a Paksi Atomeromu Energetikai Szakképzési Intézetében. 17 évesen megszerzi a Nemzetközi nagymesteri címet. Hat éves kora óta tagja az Atomerőmű SE csapatának. A sakkválogatott tagja. Legmagasabb ÉLO pontszáma: 2623 Idegen nyelv ismerete: angol, német Kiegészítő sportok: foci, tenisz Hazai eredményei 1991. - Debrecen, Korcsoportos OB (10 éven aluliak): I. helyezés Ács Péter ÉLŐ pontszáma a 2003 júliusi lista alapján: 2606 1992. - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): II. helyezés 1993. - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): III. helyezés 1994. - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): III. helyezés 1995. - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): I. helyezés - Budapest, FIDE III-as kategóriájú verseny: I. helyezés (IM-norma teljesítés) 1996. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés 1997. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - Budapest, IGM: I. helyezés (a nemzetközi mesteri cím végleges elérése és a nagymesteri norma teljesítése) - Budapest, Nemzetközi nagymester verseny:III. helyezés - Budapest, IGM: II. helyezés 1998. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - Budapest (nagymesteri norma 2.alk.) III. helyezés - Budapest, X-es kategória: I. helyezés (nagymesteri norma 3. alkalommal) 1999. - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés - július-augusztus, Budapest, X-es kategória: I. helyezés 2002. - Június, Balatonlelle, Magyar férfi bajnokság, II. helyezés - Július, Balatonlelle, XI. kategória, I. helyezés 2003. - Április, Tehetség és Kurázsi Nemzetközi Sakkverseny Budapest, XVII. Kategória (2003, április) IV. helyezés - OB I-es CSB 2002/2003. év II. helyezés - Magyar bajnokság /egyéni/ Hévíz, VI. helyezés Nemzetközi eredményei 1991. Varsó, Korcsoportos VB (10 éven aluliak): IX. 1992. Rimaszombat, Korcsoportos EB (12 éven aluliak): I. 1994. Málta, Csapat-VB (16 éven aluliak): III. 1995. Verdun, Korcsoportos EB (14 éven aluliak): VIII. 1995. Kanári szigetek, Csapat-VB (16 éven aluliak): II. 1996. Jugoszlávia, Sutomore, Ifjúsági Olimpia: III. 1996. Spanyolország, Menorca,Korcsoportos VB(16 év): III. 1997. augusztus, Spanyolország, San Agustin Kupa: I. 1997. október, Olaszország, Montecatini, MITROPA Kupa: III. 1998. november, Spanyolország, Korcsoportos VB (18 év): IV. 1999. április, Svájc, Baden, MITROPA Kupa: I. 1999. augusztus 21-29. Ausztria, Wattens Open: I. 2000. augusztus, Brazília, Rio de Janeiro, Junior CS VB:II. 2000. december, Franciaország, Charleville, MITROPA K: II. 2001. augusztus 15-29. Görögország, Athén, Junior VB I. 2001. október 10-20. Örményország, Jereván,csapat VB:V. 2002. Július, Csehország, Pardubice Open II. 2002. Október, Hollandia Üvegsakk, XVII. kategória I. helyezés 2002. November, Szlovénia, Bled, SAKKOLIMPIA II. 2003. Április,Tehetség és Kurázsi Nemzetköz verseny IV. Címek, kitüntetések FIDE mester (1992) Nemzetközi nagymester (1998) Nemzetközi mester (1997) * Perényi Béla Díj (1997) * A "Magyar Köztársaság jó tanulója jó sportolója" cím (1995) * Kiváló ifjúsági sportoló cím (1996) * Tolna megye legjobb sportolója cím Tolna megye legjobb sakkozója cím (1992, 1993, 1994, 1996, 1997, 1998, 2002) * Paks legjobb férfi sportolója (2001, 2002) * A Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztje kitüntetés (2003) Fényképek 2003. július 13-án Pakson a sakk obeliszknél 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén 2003. május 1-jén szimultán az ASE Sporttelepén
ElolvasomParádésan zárta a brandenburgi maratoni kajak-kenu világbajnokságot a magyar csapat, a megrendezett 17 versenyszámból 14-ben nyertek és a világbajnoki aranyérmeken túl további 13 dobogós helyezést is szereztek! Pupp Noémi, Kiszli Vanda és Koleszár Zoltán is hozott érmet, érmeket Paksra.
ElolvasomSokat érhet ez a szép eredmény a kvalifikáció szempontjából
ElolvasomVerseny: Mikulás KupaVerseny helye: KecskemétVerseny ideje: 2009. december 05. szombat
ElolvasomAz Atomerőmű SE nyerte a cselgáncsozók csapatbajnokságát, melyet az UTE Megyeri úti csarnokában rendeztek az elmúlt hétvégén.A paksi együttesben tatamira lépett Kovács Antal, a barcelonai olimpia bajnoka, aki mind a négy mérkőzését ipponnal söpörte be. Bor Barna a nehézsúlyban Kovácshoz hasonlóan mind a négy meccsén ellenállhatatlan volt. A 2005-ben világbajnok Braun Ákos két vereséggel és egy győzelemmel zárt.A csapatbajnokság végeredménye:Atomerőmű SEHonvédElső Beton SzegedMTK-ErzsébetvárosTFSEWebszemle:Nem bírtak Kovács Antalékkal a cselgáncs-csb-n - [ origo ] - A bajnoki cím titka: az egység atomjai - [ Judoinfo.hu ] - Együtt volt a nagy négyes - [ Judoinfo.hu ] -
ElolvasomHiába a visszatérő Barnies és Eilingsfeld jó teljesítménye, a Svitavy jobbnak bizonyult. Vasárnap fél ötkor a Zadar ellen mérkőzünk a harmadik helyért.
ElolvasomNB I. Szabó László csoport (2006/2007) ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2006. november 12. Statisztika PSC. 3.5 - 8.5 ASE Paks MSSZ versenyterme 1055 Budapest, Falk Miksa. u. 10. II. em. 2. forduló 2006. november 26. ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények:Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei:HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után: Ssz. Csapat neve Össz. 1. Zalaegerszeg 20 2. Nagykanizsa 16.5 3. ASE Paks 15 4. Haladás VSE. 14 5. Edelényi VSE. 12.5 6. Vasas-Novák-MKB 12.5 7. PMSE Ant.H-MTK 11 8. Statisztika PSC. 10 9. HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7 3. forduló 2006. december 03. Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Vízművek 1125 Budapest, Istenhegyi út 1-3. .... Bajnoki mesterhármas Tartalékosan is hozta a kötelezőt az ASE első osztályban szereplő sakkcsapata hétvégi 3. fordulóban. A Tabán otthonában aratott 9-3-as győzelemmel a paksiak fél pontra megközelítették a biztos bajnoknak kikiáltott, de egyelőre csak második helyen álló kanizsai gárdát. Az ASE réglátott eredményességgel vette a rajtot és a hétvégi találkozón ismét játszmavesztés nélkül gyűjtött be 9 pontot a tabella legalján tanyázó Tabáni Spartacus otthonában. A kötelező győzelem értékét növeli, hogy az atomosok erősen tartalékos összeállításban kényszerültek asztalhoz ülni ezen a fordulón. Az alapcsapat tagjai, Papp Gábor és Hazai László távolléte miatt Siklósi Zoltán mellett, egy 15 éves debütánsa is volt a csapatnak Balázs Gábor személyében, aki első NB-I-es mérkőzésén győzelemmel mutatkozott be. A találkozó az éltáblákon gyors békekötéssel indult, a két olimpikon nagymester Berkes Ferenc és Varga Zoltán hamar kibékültek és két órai játék után három táblán is követték példájukat. Amikor a hazai csapat kicsit fellélegzett, jött az a bizonyos „ritmusváltás” és lassan kidomborodott a vendégcsapat taktikája, hogy a paksiak az erőfölényüket valójában a hátsó táblákon akarják kiaknázni. Ezen a találkozón ez az elképzelés fényesen igazolódott, az atomosok az utolsó hat táblán 5,5 pontot gyűjtöttek be. Teljes pontot szerzett: Vidéki Sándor, Pataki Győző, Fodor Tamás, Molnár Béla, Tóth Lili és Balázs Gábor, döntetlen lett Berkes Ferenc, Ács Péter, Csom István, Szabó Krisztián, Györkös Lajos és Siklósi Zoltán játszmája. A forduló csapatmérkőzéseiHazai csapat - Eredmény - Vendég csapat BEAC-Rufusz 5.5 - 6.5 HONVÉD Statisztika PSC. 4 - 8 Aquaprofit Nk. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Vasas-Novák-MKB Tabáni Spartacus 3 - 9 ASE Paks Makói SVSE. 7 - 5 Edelényi VSE. Haladás VSE. 2.5 - 9.5 Csuti Hydrocomp A bajnokság állása a 3. forduló után - NB I. Szabó László csoport (2006/2007) 1. Csuti Hydrocomp 29.5 2. Aquaprofit Nk. 24.5 3. ASE Paks 24 4. PMSE Ant.H-MTK 19 5. Edelényi VSE. 17.5 6. Haladás VSE. 16.5 7. Vasas-Novák-MKB 16.5 8. HONVÉD 16 9. Makói SVSE. 15.5 10. Statisztika PSC. 14 11. BEAC-Rufusz 13 12. Tabáni Spartacus 10 4. forduló 2006. december 17. ASE Paks 7.5 - 4.5 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2007. február 18. Haladás VSE. 4.5 - 7.5 ASE Paks HVSE sakkterem Szombathely, Rohonci u. 3. 6. forduló 2007. március 04. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. Csalódottan távozott a bajnokcsapat Az első osztályú sakkbajnokság hatodik fordulójában a bajnok Csuti Hydrocomp Zalaegerszeg csapatát fogadták hazai környezetben az ASE sakkozói. A mérkőzésen szoros küzdelemben és minimális arányban ugyan, de 6,5-5,5–re győzött a tabella éllovasa. A paksiak oldalán a „veterán” Csom István nagymester törte meg a bajnokcsapat öt forduló óta tartó játszmavesztés nélküli menetelését. A nagy várakozással kísért mérkőzésen mindkét fél respektálta az ellenfél erejét, ennek megfelelően sok játszma végződött pontosztozkodással, ami inkább a nyolc nagymesterrel asztalhoz ülő vendégeknek kedvezett. A találkozó kimenetele szempontjából a csapatösszeállítás gyenge pontjainak kihasználásának volt döntő szerepe, a világos táblákon pedig a paksiaknak nem sikerült győzelemmel kompenzálni ezt, egyedül Csom István tudott a sötét szín babonáján túllépve győzelmet elérni. A mérkőzés végeredménye ennek ellenére az atomos csapat számára siker, a bajnok menetelését viszont erősen fékezte ez a mostani mérsékelt siker – ami a kanizsai csapat nagyarányú győzelme tükrében - különösen izgalmassá teszi a hátralévő fordulókat. A 6. forduló csapatmérkőzései: Hazai csapat Eredmény Vendég csapat HONVÉD 7.5 - 4.5 Edelényi VSE. ASE Paks 5.5 - 6.5 Csuti Hydrocomp Vasas-Novák-MKB 3 - 9 Haladás VSE. Aquaprofit Nk. 10 - 2 Makói SVSE. BEAC-Rufusz 8 - 4 Tabáni Spartacus Statisztika PSC. 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK NB I. Szabó László csoport (2006/2007) Ssz. Csapat neve 1. Csuti Hydrocomp 52.5 2. Aquaprofit Nk. 49.5 3. ASE Paks 44.5 4. Haladás VSE. 38 5. PMSE Ant.H-MTK 36.5 6. Statisztika PSC. 34 7. HONVÉD 34 8. Vasas-Novák-MKB 32.5 9. BEAC-Rufusz 29.5 10. Edelényi VSE. 29 11. Makói SVSE. 27.5 12. Tabáni Spartacus 24.5 -- Molnár Béla --- 7. forduló 2007. március 25. Edelényi VSE. 3 - 9 ASE Paks Művelődési Ház Edelény, Borsodi u. 9. 8. forduló 2007. április 15. HONVÉD 4.5 - 7.5 ASE Paks Magyar Honvédség Művelődési Ház Bp, XIV. Stefánia út 34. Leszerelte a Honvédot az ASE A hétvégi nyolcadik játéknappal megkezdődött a sakkcsapatbajnokságok hajrája. Az ASE első osztályban szereplő csapata egy hét késéssel utazott a Honvéd otthonába, miután az egyéni Európa-bajnokságon szereplő játékosok miatt halasztást rendelt el a versenybíróság. A két csapat összecsapásait hagyományosan presztízs hangulat övezi és most sem volt ez másként, annál is inkább miután bizonyos forgatókönyv szerint még a Honvéd számára a harmadik hely is elérhetővé válhatott volna a paksiak ellen aratott győzelemmel. Berkesék dacára annak, hogy az ellenfél idei legjobb csapatával „futott ki az öltözőből” nem lepődtek meg és hetedik győzelmüket aratva 7,5-4,5 arányban a maguk javára fordították a találkozót. Nem sok hiányzott a „Honvédség” teljes leszereléséhez sem, hiszen az atomosok számára még több pont is volt a meccsben. Így is kellemes meglepetést keltett Papp Gábor győzelme a vietnámi magyar Hoang Trang ellen, hiszen a hölgyversenyző az említett dresdai EB-én negyedik helyen végzett és teljesítményével kvalifikálta magát a VB-re is. A további pontszerzéshez Szabó Krisztián, Vidéki Sándor, Fodor Tamás, Tóth Lili, teljes ponttal, míg Berkes, Ács, Csom, Hazai és Pataki döntetlennel járult hozzá. A találkozón elért kitűnő eredménnyel a paksiak immár biztosan számíthatnak a célként kitűzött érmes helyezésre, annak ellenére, hogy a bajnok aspiráns Nagykanizsa elleni találkozó még hátra van. A forduló mérkőzésén a Nagykanizsa - Zalaegerszeg összecsapás vaskos meglepetéssel ért véget. A Kanizsa expressz végig száguldott az ötszörös bajnokon és 9-3 arányban gázolta a megyeszékhely csapatát, amivel a táblázaton is helyet cserélt a két együttes. A hátralévő ellenfeleket tekintve Paks lehet az az állomás, ahol még mellékvágányra terelhető a kanizsai lokomotív ebben talán még a paksiaknál is jobban reménykedik a nehéz helyzetbe került bajnok Zalaegerszeg. Az izgalmak előjátékának számít majd a kilencedik forduló ahol mindhárom élen álló csapat gyengébb ellenfelek ellen melegítheti a motort a végső száguldáshoz. 8. forduló eredményei: HONVÉD 4.5-7.5 ASE Paks Vasas-Novák-MKB 6.5-5.5 Edelényi VSE. Aquaprofit Nk. 9-3 Csuti Hydrocomp BEAC-Rufusz 4.5-7.5 Haladás VSE. Statisztika PSC. 9-3 Makói SVSE. PMSE Ant.H-MTK 5-7 Tabáni Spartacus A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 67 2. Csuti Hydrocomp 66.5 3. ASE Paks 61 4. Statisztika PSC. 52.5 5. Haladás VSE. 49 6. HONVÉD 46.5 7. PMSE Ant.H-MTK 45.5 8. BEAC-Rufusz 40.5 9. Vasas-Novák-MKB 40 10. Edelényi VSE. 37.5 11. Makói SVSE. 36 12. Tabáni Spartacus 34 9. forduló 2007. április 29. ASE Paks 8.5 - 3.5 Vasas-Novák-MKB Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 10. forduló 2007. május 06. Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa, Kálvin tér 5. .... Drámai végjáték Az utóbbi évek legizgalmasabb hajrájának lehetünk tanúi a sakk csapatbajnokságban. Az ötszörös bajnok Zalaegerszeg megyebeli vetélytársa idén úgy döntött,; itt az ideje elragadni a koronát a megyeszékhely csapatától. Az ásványvíz forgalmazó Aquaprofit által támogatott nagykanizsai csapat fél tucat idegenlégióssal erősödve vágott a szezonnak. Úgy tűnt nem bízzák a véletlenre a dolgot, hiszen Kotronias, Lupulescu, Istratescu mellett egy csúcs igazolással, a világranglista 14. helyezett Polgár Judit személyében egy valódi éltáblásra is futotta. Aztán elkezdődött a bajnokság és a jelentős erősítések ellenére sem tűnt egyszerű feladatnak a trónfosztás, miután sokáig a bajnokcsapat evezősei húztak jobban és félidőben még úgy tűnt túlzottak a kanizsai remények. Aztán a nyolcadik fordulóban sor került a ki-ki meccsre, ahol nagy meglepetésre 9-3 arányú kiütéses győzelemmel a „kihívó” állt az élre. A következő fordulóban úgy tűnt a bajnokcsapat képes talpra állni miután 10-2 –re legyőzte a Vasas gárdáját, csakhogy a kanizsaiak pontosan ilyen arányban diadalmaskodtak Edelény ellen megőrizve fél-pontos előnyüket. Ebben a fordulóban a paksiak 8,5-3,5 pontos sikere a Vasas ellen biztossá tette a harmadik helyezésüket, de még egy a bajnokság végeredménye szempontjából akár döntő megmérettetés maradt hátra. A zalaegerszegiek utolsó esélyét a rivális kanizsaiak otthonába utazó paksiak hétvégi tízedik fordulós összecsapása jelentette, feltételezve, hogy ők nagyobb arányú sikert érnek el a Statisztika otthonában, mint megyebeli vetélytársa az atomosok ellen. A forduló eredménye alapján a Zalaegerszeg utolsó reménye is oszladozni látszik, a sokszoros bajnok keze megremegett a döntő pillanatban. A forduló meglepetés eredménye, hogy a Zalaegerszeg nem volt képes legyőzni a bajnokság elejétől a feloszlás réme alatt játszó Statisztika csapatát. Az atomosok pedig keményen harcoltak az eddigi legerősebb összeállításban asztalhoz ülő Polgárék ellen. Berkes az éltáblán igazolta tehetségét, világklasszis ellenfele nem tudta legyőzni. A találkozón a paksiak alaposan ráijesztettek ellenfelükre, miután Szabó Krisztián sötéttel is kétvállra fektette az egyébként nagyon masszív Faragó nagymestert. Sajnos végeredményben ez volt az egyetlen győzelme a paksi csapatnak. A 7,5-4,5 arányú hazai győzelemhez ezúttal a szerencse is kellett, Berkes mellett még Nevednichi, Csom, Vidéki, Fodor, Molnár és Ignácz döntetlenjével alakult ki a végeredmény, közülük többen ígéretes állásból engedték ki ellenfelüket. A befejező forduló előtt eldőlni látszik a dobogós helyezések kérdése, miután a Kanizsa a kiesés ellen küzdő Vasassal ül asztalhoz, míg a Zalaegerszegiek a jóval erősebb Postás-MTK-val meccselnek majd. A paksiak szintén a sereghajtó csapatok között található BEAC-al zárják a bajnoki szereplést és a bronzérem megszerzését aligha veszélyeztetik a jelentős ponthátrányban lévők. Statisztika PSC. 6 - 6 Csuti Hydrocomp Aquaprofit Nk. 7.5 - 4.5 ASE Paks HONVÉD 8 - 4 Vasas-Novák-MKB BEAC-Rufusz 4.5 - 7.5 Edelényi VSE. PMSE Ant.H-MTK 8 - 4 Haladás VSE. Tabáni Spartacus 5.5 - 6.5 Makói SVSE. A bajnokság állása: 1. Aquaprofit Nk. 84.5 2. Csuti Hydrocomp 82.5 3. ASE Paks 74 4. Statisztika PSC. 64.5 5. HONVÉD 61 6. PMSE Ant.H-MTK 59 7. Haladás VSE. 59 8. Makói SVSE. 49 9. Vasas-Novák-MKB 47.5 10. BEAC-Rufusz 47 11. Edelényi VSE. 47 12. Tabáni Spartacus 45 11. forduló 2007. május 20. ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Közös budapesti helyszín Trónfosztással zárult a sakkcsapatbajnokság Miután mindkét élen álló csapat azonos arányban győzött az utolsó fordulóban, bizonyossá vált amit a hajrában már sejtettünk az Aquaprofit Nagykanizsa gárdája elragadta a koronát az ötszörös bajnok Zalaegerszegtől. Az ASE 7-5 arányban szintén győzelemmel zárta a bajnokságot és a Berkes vezette csapat - megismételve tavalyi eredményét - bronzérmesként végzett. Ács Péter a második táblán kiemelkedő teljesítménnyel a csapat legjobb pontszerzője lett. Tekintettel az utolsó forduló párosítására, amely alapján a két ponttal vezető kanizsaiak az utólag könnyűnek találtatott és végeredményben kieső Vasassal, míg a Zalaegerszegiek a jóval acélosabb Postás-MTK ellen ültek asztalhoz, az Aquaprofit számára könnyű levezető mérkőzésnek tűnt a záró forduló. A laikusok számára legfőbb kérdésnek az látszott, hogy a nagyágyúkkal kockázat nélkül, vagy a biztos előny birtokában - kímélve az erőket és nem utolsósorban az anyagiakat - „sajáterőből” kívánják leküzdeni az utolsó akadályt. A válasz sajátos lett, a teljes fegyverarzenál - Polgár Judittal az élen - felvonult ugyan, de látva, hogy a rivális egerszeg az összeállítását tekintve „takaréklángra” kapcsolt, feladva ezzel az egyébként is inkább matematikai tekinthető esélyét, eltekintettek a női világranglista vezetőjének asztalhoz ültetésétől. Hogy volt ok a túlbiztosításra igazolja, hogy a Csutisok mérsékelt összeállításuk dacára 9,5-2,5 arányú bravúros győzelemmel végeztek. Az ASE kilenc pontos előnye birtokában kényelmes helyzetben és a bronzérem biztos tudatában várhatta a zárónapot. Az egyetlen intőjel a tavalyi utolsó fordulós vereség volt csupán, amikor is a kényelmes helyzet eredményeként váratlan vereséget szenvedtek a Postás-MTK ellen. Óvatosságra adott az is okot, hogy ezen a találkozón a kiesés ellen küzdő BEAC gárdája volt az ellenfél. A találkozó néhány gyors döntetlennel indult, Hazai, Pataki, Fodor és Vidéki egyezett ki a megnyitás után, miután a „szerváikat” jól fogadta az ellenfél. A találkozó békés hangulatát, amit Berkes, Csom, Papp, Szabó, Molnár és Tóth döntetlenje jelzett, Györkös Lajos és a csapat legjobb pontszerzője Ács Péter rázta fel győzelmével, ami az idei szezon tizedik meccsgyőzelmét jelentette a csapatnak. 7-5 arányú sikerrel zárta tehát a bajnokit az ASE gárdája és elérte ezzel a célul kitűzött bronzérmet. Az idei év sikerei között tartja számon a csapatvezetés, hogy a 15 éves Balázs Gábor személyében egy újabb tehetséges sajátnevelésű fiatallal erősödött az első osztályban szereplő csapat. Egyéni teljesítmények: 1. Berkes Ferenc 11/6 2 Ács Péter 11/8.5 3. Nevednichy Vladislav 3/1 4. Papp Gábor 9/4.5 5. Csom István 11/6.5 6. Szabó Krisztián 11/7.5 7. dr. Hazai László 4/1.5 8. Tóth András 1/05 9. Györkös Lajos 10/6 10. Vidéki Sándor 11/7 11. Pataki Győző 10/6 12. Jr. Fodor Tamás 11/8.5 13. Siklósi Zoltán 3/1.5 14. Molnár Béla 11/7.5 15. Ignácz Mária 5/ 2.5 16. Tóth Lili 6/2.5 17. Balázs Gábor 4/3.5 11. forduló eredményei: Vasas-Novák-MKB 2.5 - 9.5 Aquaprofit Nk. Csuti Hydrocomp 9.5 - 2.5 PMSE Ant.H-MTK ASE Paks 7 - 5 BEAC-Rufusz Edelényi VSE. 4.5 - 7.5 Statisztika PSC. Makói SVSE. 5 - 7 HONVÉD Haladás VSE. 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus A bajnokság végeredménye: 1. Aquaprofit Nk. 9 7.5 8 7 8.5 8 10 9.5 10 9.5 7 94 2. Csuti Hydrocomp 3 6.5 6 7.5 9.5 9.5 9 10 9 11 11 92 3. ASE Paks 4.5 5.5 8.5 7.5 7.5 6.5 7.5 7 9 8.5 9 81 4. Statisztika PSC. 4 6 3.5 6 6 6.5 9 7.5 7.5 6.5 9.5 72 5. HONVÉD 5 4.5 4.5 6 4.5 8 7 6.5 7.5 8 6.5 68 6. Haladás VSE. 3.5 2.5 4.5 6 7.5 4 6.5 7.5 8 9 8.5 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 4 2.5 5.5 5.5 4 8 5.5 8 5.5 8 5 61.5 8. Makói SVSE. 2 3 4.5 3 5 5.5 6.5 5.5 7 5.5 6.5 54 9. BEAC-Rufusz 2.5 2 5 4.5 5.5 4.5 4 6.5 4.5 5 8 52 10. Edelényi VSE. 2 3 3 4.5 4.5 4 6.5 5 7.5 5.5 6 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 2.5 1 3.5 5.5 4 3 4 6.5 7 6.5 6.5 50 12. Tabáni Spartacus 5 1 3 2.5 5.5 3.5 7 5.5 4 6 5.5 48.5 NB I. Szabó László csoport (2006/2007) végeredmény: Csapat neve 1. Aquaprofit Nk. 94 2. Csuti Hydrocomp 92 3. ASE Paks 81 4. Statisztika PSC. 72 5. HONVÉD 68 6. Haladás VSE. 67.5 7. PMSE Ant.H-MTK 61.5 8. Makói SVSE. 54 9. BEAC-Rufusz 52 10. Edelényi VSE. 51.5 11. Vasas-Novák-MKB 50 12. Tabáni Spartacus 48.5
ElolvasomAz NCAA legerősebb konferenciájából érkező játékos két évre kötelezte el magát hozzánk.
ElolvasomAz első perctől uraltuk a meccset, melyet Kovács és Battle extrájára támaszkodva, igazi csapatjátékkal nyertünk meg.
ElolvasomSokáig jól tartottuk magunkat, de végül Samenas és Will kiesését már nem bírtuk el. A csapat nem adta fel, az utolsó pillatig harcolt, de ez csak egy tisztességes vereségre volt elég ezúttal.
ElolvasomAz első negyedben jól játszottunk mind védekezésben mind támadásban, a második negyedben azonban sok eladott labdánk volt és miután mezőny poszton nem tudtuk tartani a körmendieket váltottunk zona védekezésre. Pár percig tudtunk csak ebből előnyt kovácsolni és visszajönni a meccsbe mert a 3. negyedben extrán dobott a Körmend és a kialakult 15-20 pontos különbséget a meccs végéig meg tudta tartani.Egis Körmend - ASE 84:67Csobán -, Pupp -, Plézer 14, Gulyás -, Bagó 27, Kalmár 10, Fazekas -, Illés 13, Szalai 3, Krasznai -1016.12.10. Körmend ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomJó a hangulat a csapat háza táján, az elmúlt két hétben fizikálisan is előre léptünk. A Szeged ellen már nem fér bele a hiba, be kell gyűjteni a győzelmet.
ElolvasomIsmét Baján játszottunk. Az első meccsünket a hazai csapat ellen játszottuk. A negyed elejét remekül kezdtük, viszont ezt a negyed végéig nem tudtuk tartani és kialakult egy 10 pontos előny. A második negyed alakult a legrosszabbul a számunkra, itt a Bajának sikerült egy olyan előnyt szereznie amiivel már nem tudtunk mit kezdeni. Bajai Bácska FKE – ASE: 80:46 ASE: Gárdai , Ritter 2, Pintér 2, Kozma 8, Sánta 11, Németh 2, Berka 11, Strasszer 5, Magyar 1, Sztanó 2, Tengölics 2, Pesztericz , A második meccset a C csoportból felkerülő Rátgéber Akadémia B csapatával játszottuk. Ez egy kiélezettebb mérkőzés volt, azonban sajnos a koncentrációnk nem mindig volt a helyén. A második félidőben sikerült egy agresszívabb védekezést produkálnunk, mellette segített pár játékos extrább teljesítménye. Sajnos ez is kevés volt a győzelemhez. Rátgéber Kosárlabda Akadémia /B – ASE: 72-61 ASE: Gárdai , Ritter 4, Pintér 14/3, Kozma 6, Sánta 12, Németh 4, Berka 7, Strasszer 8, Magyar 2, Sztanó , Tengölics , Pesztericz 4, Az előző fordulóban megbeszélteket sikerült megcsinálnunk, csökkentettük az eladott labdáink számát és növeltük a szerzett labdáinkat.
ElolvasomVégig dominálva, olykor-olykor igen okosan kosárlabdázva megszerezte az U20-as csapat első győzelmét rögtön az első fordulóban. Nagy öröm, hogy a felnőtt keret játékosain kívül az U18-as játékosok is nagyszerűen szálltak be a meccsbe és meggyőzően játszottak.Sopron KC - ASE 64-99ASE: Pupp 11, Csobán -, Plézer 8, Major -, Gulyás 22, Krasznai 3, Bagó 19, Fazekas 3, Kling 7, Illés 24, Szalai 2
ElolvasomEzúttal nem engedtünk egy negyednyi előnyt sem az ellenfélnek, egy jó iramú mérkőzésen, végig magas hőfokon égve győztük le a házigazdát. Szép volt fiúk!
ElolvasomAz első negyedet nagyon megnyerte a Szeged, de a folytatásban odatettük magunkat és felőröltük ellenfelünket. A triplák nem igazán sültek, de a jó lepattanózásunkkal kompenzálni tudtuk a "félrehordó" kezeket.
ElolvasomMedve és Gulyás nélkül utaztunk Szlovéniába, ahol bár a negyedek felét megnyertük, ráadásul keményen ki is hajtottuk magunkat, nem tudtuk legyőzni orosz ellenfelünket.
ElolvasomRemek csapatjátékunknak és agresszív védekezésünknek köszönhetően behúztuk a győzelmet a Kaposvár otthonában.
ElolvasomBefejeződtek a városi bajnokság küzdelmei. Az Alibi KC egy szoros mérkőzés után, másodszorra már magabiztosan győzte le a Face Kingset. A bronzéremnek pedig a Zóna-kosár örülhetett.
ElolvasomIdén egyszer mér elhoztuk a két pontot a vasi kisvárosból, a győzelmi recept tehát adott. Eilingsfeld János nem jött rendbe a fehérvári ütközés után, ezt a meccset még biztosan kihagyja.
ElolvasomAz első meccs nagyon nem jött össze, de a Gesztenyés út továbbra is erős várnak bizonyult. Kedden megint nekifutunk, ezúttal - az M4 Sport jóvoltából - országos nyilvánosság előtt próbájuk a magunk javára fordítani a párharc állását. Ha olyan harcosan játszunk, mint szombaton, sikerülhet is!
ElolvasomAz első negyedben átrohant rajtunk a Fehérvár, onnantól már csak futottunk az eredmény után.
ElolvasomAz első meccsen mutatott játékkal nem jelenthet gondot a továbbjutás, ám azóta kissé döcög a szekér. Mindenesetre egy győzelemmel már pénteken ott lehetünk a négy között, vereség esetén vasárnap jön az ötödik meccs.
ElolvasomTovábbra sem megy idegenben a csapatnak, az SKC otthonában is elvéreztünk. s
ElolvasomMásfél hónapja nem nyertünk meccset a Paks táblát elhagyva, az első meccsből erőt merítve itt lenne az ideje, hogy lezárjuk ezt a rossz sorozatot.
ElolvasomAz Alibi és a Face is egyaránt 22 ponttal nyerte saját elődöntős párharcát, így ők játszhatnak a döntőben, míg az 5. helyért Puszta 5 City – ASE Kadett párharcot rendeznek. A play-out-ot az Ultrák nyerték.
ElolvasomIdén egyszer mér elhoztuk a két pontot a vasi kisvárosból, a győzelmi recept tehát adott. Eilingsfeld János nem jött rendbe a fehérvári ütközés után, ezt a meccset még biztosan kihagyja.
ElolvasomA Szolnok elleni sikerből erőt meríthetünk a folytatásra. Tóth Ádám továbbra is harcképtelen, nélküle vesszük fel a harcot a Branislav Dzunic legénységével.
ElolvasomEgy félidőn át jól játszottunk a Körmend ellen, ám a fordulás után emeltek a fordulatszámon a vasiak és végül megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
ElolvasomA Körmend látogat hozzánk a középszakasz nyitányán, melyet ősszel oda-vissza legyőztünk. Sérült egyik oldalon sincs, igazi rangadóra van kilátás.
ElolvasomAz utolsó forduló után már csak 4 elmaradt mérkőzés pótlására kerül sor, és véget ér az alapszakasz. A tavaszi 9. játékhét után tovább csökkent a kiadó helyek száma, már csak a 6-8. pozíciókban lehet változás.
ElolvasomSzokás szerint nagyon kemény meccs vár ránk az Alba otthonában, mely komoly befolyással lesz az alapszakasz végeredményére.
ElolvasomWatkins vezérletével 25 pontos hátrányból kapaszkodtunk vissza, és ismét bebizonyítottuk, hogy hittel és akarattal bármire képesek vagyunk! Szép volt fiúk! s
ElolvasomNagyszünetben még döntetlenre állt a meccs, ám a harmadik negyedet nagyon megnyomtuk, így viszonylag sima győzelmet arattunk. A csapatból hatan is két számjegyű ponttermésig jutottak, igazi csapatmunka volt a mai siker.
ElolvasomSokáig vezettünk, kezünkben volt a mérkőzés, ám az utolsó negyedet nagyon megnyomták a vasiak és kiharcolták a hosszabbítást, ahol már nem tudtuk tartani velük a lépést.
ElolvasomEgy hihetetlen izgalmas, az utolsó percig nyitott meccsen Kovács Ákos bravúros duplájával végül behúztuk a győzelmet és megerősítettük első helyünket a tabellán! Szép volt fiúk!
ElolvasomEgy héten belül az bajnokságban és a Magyar Kupa negyeddöntőjében is összecsap a két gárda. A szombati, Körmenden megrendezésre kerülő bajnokit Dunn és Medve is kihagyja paksi részről.
ElolvasomSzeged a "turné" következő állomása, ezúttal a Tisza-partjáról kellene elhozni a két pontot. Tóth Ádám és Medve Máté biztosan kihagyja a mérkőzést.
ElolvasomA 18 ponttal nyert első negyedben eldöntöttük a találkozó sorsát, onnan már nem volt visszaút a vendégek számára.
ElolvasomAz első negyedben még vezettünk, ám a folytatásban felőrölt minket az Olaj, és megérdemelten nyerte meg a találkozót.
ElolvasomA MAFC elleni hazai győzelemmel zárult az alapszakasz első köre (azóta a Kaposvárral is játszottunk, idegenben sikerült legyőzni őket), így felkértük vezetőedzőnket, Schmidt Bélát hogy értékelje az eddig eltelt időt, illetve tekintsen egy kicsit a jövőbe.
ElolvasomRemek sorozatban vagyunk, zsinórban négy meccset - közte két rangadót - nyertünk, idei utolsó meccsünkön Egerszegről kellene elhozni a két pontot.
ElolvasomTíz percig volt csak kérdéses a győztes kiléte, akkor sebességet váltottunk és legyorsultuk ellenfelünket. Jövő héten a ZTE elleni rangadóval zárjuk az évet.
ElolvasomTavaly háromszor is nyertünk a Hűség Városában, idén azonban eddig nem muzsikálunk túl fényesen idegenben. Illés Mátén kívül mindenki bevethető, így nagyjából teljes kerettel futunk neki a mérkőzésnek.
ElolvasomMár az első negyedben magabiztos előnyre tettünk szert, melyet megtartottunk a meccs végéig. Ryan Watkins 5 ponttal mutatkozott be.
ElolvasomAlacsony színvonalú meccsen arattunk fontos győzelmet. Tóth Ádám és Eilingsfeld János nagyot melózott a palánkok alatt, tartást adtak a csapatnak.
Elolvasom21-0-val kezdett a címvédő, de a csapat folyamatosan faragta a hátrányát, és a negyedik negyed végére utolérte ellenfelét. Az első két hosszabbítás során még nem született döntés, de a harmadikban felőröltük ellenfelünket. Szép volt fiúk!
ElolvasomKüzdelmes meccsen, jó védekezéssel és helyenként jó támadójátékkal nyertünk. A Szabó-Tóth-Barnies trió 51 pontot tett a közösbe.
ElolvasomJól kezdtük a meccset, de 8-0 után leblokkoltunk, a Kecskemét pedig az első félidőben eldöntötte a továbbjutás kérdését. A negyedik negyedben egyszer még vissza tudtunk kapaszkodni háromra, de fordítani nem sikerült, így a KTE készülhet a döntőre.
ElolvasomEzúttal ugyan jobban ment a játék, a félidőben még néggyel vezettünk, ám a nagyszünet után a Kecskemét szigorított a védekezésén, és megnyert a mérkőzést. Pénteken az életben maradásért fogunk játszani.
ElolvasomIdén eddig mind a két meccsünket elveszítettük Kecskeméten, igaz egyik sem sokon múlott. Ha döntőbe akarunk kerülni, legalább egyet idegenben is nyernünk kell.
ElolvasomAz első győzelmet szerdán megszereztük, most idegenben kellene bizonyítani.
ElolvasomA Kecskemét hamar előnyhöz jutott, amit szervezett és jó játékkal meg is tudott tartani a mérkőzés végéig. Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy a Falco lesz az ASE ellenfele a negyeddöntőben.
ElolvasomAz utolsó fordulóra is maradt tét, a győztes kezdheti második helyről a rájátszást. A mérkőzés bevételét jótékony célra ajánlja fel a csapat.
ElolvasomEgy leukémiával küzdő nyolc éves kislány gyógykezelésére ajánlja fel az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata a szombat este hatkor kezdődő, Kecskemét elleni mérkőzés teljes jegybevételét. A bejáratnál egy adománygyűjtő urna is elhelyezésre kerül, aki a jegy megvásárlásán kívül is támogatná Eszter gyógyulását, ott megteheti.
ElolvasomBár szinte végig vezettünk, a végére a több mint kétszer annyi lepattanót szedő Kaposvár Hendlein vezetésével felőrölte a mieinket. A második helyhez szombaton le kell győzni a Kecskemétet.
ElolvasomHúsz másodperccel a vége előtt még nálunk volt az előny, ám a végjátékban a Kecskemét volt a a higgadtabb, és Ivosev labdaszerzésének köszönhetően megnyerte a találkozót.
ElolvasomA sérültjeink továbbra sem épültek fel, ezúttal is nélkülük vesszük fel a harcot. A túloldalon is akad egy hiányzó, a kezdő center, Marko Spica is kihagyja a mérkőzést.
ElolvasomEgy félidőn át szoros meccset vívtunk a címvédővel, ám a nagyszünet után már nem tudtuk tartani a lépést a Szolnokkal.
ElolvasomA végjátékban döntöttük el a meccset a papíron jóval erősebb bajai csapat ellen.
ElolvasomVégig szoros mérkőzésen arattunk nagyon fontos győzelmet, többek között a 25 pontos Dugat extra teljesítményének köszönhetően.
ElolvasomTartalékos csapatunk csak a második félidőben tudott felnőni a feladathoz. A negyedik negyed felénél nekünk állta a zászló, de végül csoport utolsóként zártunk.
ElolvasomMarkovic vezérletével hihetetlen negyedik negyedet mutattunk be, amelynek végén szándékosan kihagyott büntetőkkel "mentettük" hosszabbításra a találkozót, hogy legyen esélyünk az áhított 11 pontos sikerre. A meccset végül elveszítettük, de minden elismerést megérdemel a csapat.
ElolvasomVégig jól tartottuk magunkat az esélyesebb pécsiek ellen.
ElolvasomSérülésekkel teli csapatunk végig partiban volt a jóval esélyesebb török csapattal, de hiába vezettünk többször a meccs folyamán, a vendégek ünnepelhettek a végén. A fiúk minden elismerést megérdemelnek, nagyot küzdöttek a mai napon.
ElolvasomA mieink mindent megtettek a győzelemért, ám a rendkívül fordulatos meccsen végül a KTE javára döntött a szerencse.
ElolvasomRemek második félidőnknek köszönhetően megvan az első siker!
ElolvasomTekintettel a két hetes bajnoki szünetre, a két csapat megegyezett egy edzőmeccsben, mely csütörtökön 18.30-as kezdettel kerül megrendezésre a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A mérkőzésre a belépés díjtalan. Kép: bb1.hu
ElolvasomTöbbször is megnyerhettük volna a találkozót, de végül a 34 pontig jutó montenegrói Borisov vezérletével a Sopron diadalmaskodott
ElolvasomMásodik félidei jó játékával ismét a Szolnok nyerte a Morgen Ferdinánd Emléktornát
ElolvasomNem tétlenkedtek ellenfeleink, idén is kemény csaták várnak ránk a nemzetközi kupaporondon
ElolvasomEzúttal fordulatosabb volt a meccs, sokáig vezettek is a csehek, de végül meglett a győzelem.
ElolvasomAz első félidőben végig vezettünk, ám a második félidő eleji közjáték megzavart minket. Sajnos a folytatásban már az Olaj akarata érvényesült, és bár mindent megtettek a játékosok, a lelküket is kitették a pályára, ez nem volt elég a győzelemhez.
ElolvasomMolnár Gyula fotógalériája a döntőbe jutást érő harmadik győzelemről a Sopron ellen.
ElolvasomHárom korosztályunk is pályára lépett az osztrák fővárosban, mindannyian remekeltek.
ElolvasomA Szegeden ezüstérmet szerző junior csapat edzője, Nagy Gábor élménybeszámolója az ominózus hétvégéről.
ElolvasomMeggyőző játékkal, végig vezetve arattunk magabiztos győzelmet a Kaposvár ellen. Fotó: Fekete Zsuzsanna
ElolvasomMegváltoztak a meccsidőpontok, 05.12-én hétfőn lesz az első idegenbeli mérkőzés.
ElolvasomTizenöt ponttal is vezettünk, de végül az Alba örülhetett. A negyedik negyedtől nem találtuk az utat az Alba gyűrűjéig, amely megérdemelten vette el a hazai veretlenségünket.
ElolvasomVasárnap az egyik legerősebb csapat, a Szeged vendégszerepelt az ASE Csarnokban.
ElolvasomJarrod Jones vezérletével ha nehezen is, de legyőztük a Jászberényt, amely Sundov extra játékának köszönhetően megnehezítette a dolgunkat.
ElolvasomA Szeged elleni kimondva-kimondatlanul a kötelező győzelem terhével lépett pályára az ASE, ám a meccs egyáltalán nem alakult simán. Sokáig vezettünk, aztán a negyedik negyedben három pontra is felzárkózott a csongrádi gárda. A végjátékban azonban már csak egy csapat volt a pályán, és ha nehezen is, de meglett a siker.
ElolvasomMájus 4-6 között Budapesten rendezték meg az Országos Kadet Bajnokság Döntőjét Budapesten.
ElolvasomKörte teljesítményindexe (41 VAL) győzelmet jelentett az Albacomp ellen
Elolvasom"...eléggé megrázott, hiszen szinte miatta jöttem ide..."
ElolvasomA nyári felkészülés kezdetén A nyári felkészülés kezdetén a 2010/2011-es országos kadet bajnokságra kosárlabdában a megfelelő fizikai és technikai (posztképzés kezdete) és taktikai képzést, egy harcos jól küzdő, jól versenyző minden poszton 2-3 azonosképességű ,szerkezetileg magas csapat kialakítását szerettük volna elérni. Eredményesség szempontjából minimálisan az országos döntőbe jutást ill. maximálisan a legjobb négy közé kerülést tűztük ki célként( félhivatalosan az edzői stábon belül a dobogóra kerülést).Ez a játékosállomány és az ellenfelek ismeretében reális és teljesíthetőnek tűnt.Főleg úgy,hogy a Monoron amatőr szinten kosárlabdázó 204 cm-es Gomola Bence leigazolásával és beiskolázásával szerkezetileg sokat erősödtünk, bár látszott sok mindent kell pótolnia a korosztályában játszó kevés magasemberekhez képest.Szakmailag egy kicsit bővebben a zónavédekezések és ellene való támadás, 3:3 elleni játék variációi a korosztályos képzési feladatoknak megfelelően, az egészpályás letámadások és a labdafelvitel ellenük , az életkornak megfelelő fizikai képzés (saját testsúllyal) ill. megfelelő alapállóképesség kialakítása volt a fő cél.Emellett szerettünk volna minél több nemzetközi mérkőzést játszani,hogy olyan sebeséggel és intenzitással találkozzunk és találkozzunk a külföldi mentalitással ami a megfelelő fejlődést biztosítsa és minél több tapasztalatot tudjunk szerezni.( Ebbe már 2010 februárjában Szabadkán sikeresen belekóstoltunk.) Másik feladat volt a 96-os születésű 8.osztályba járó játékosok felvételire való felkészülése, a középiskolásoknak meg a megfelelő tanulmányi szint elérése és megtartása. Az előző év végzős 8.-os tanulók beiskolázása a korosztályos válogatott kerettag Braun Bence kivételével ( aki végül vissza is ment Bajára ) sikerült az ESZI-be ill. a Vak Bottyán Gimnáziumba. A gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező 205 cm-es szintén még kezdő Balogh Dánielt ugyan felvették az I István Szakmunkásképzőbe gázszerelőnek de ő az utolsó pillanatban átiratkozott a Vak Bottyánba német nyelvi osztályba ami már akkor látszott nem fog menni neki,bár fogadkozott összeszedi magát.(Nem sikerült.) A csapathoz érkezett ebben az évben még Dombóvárról Beák Balázs és Dunaújvárosból Veszprémi Zsolt. A felkészülés kezdetére sikerült kialakítani egy olyan társaságot ahol az edzésen is tudtunk egymás ellen ellenállást kifejtő csapatokat kialakítani. Így egy hatéves építkezés után kialakult egy reményteljes a versenykosárlabdához alkatilag alkalmas magasszerkezető csapat amelyből joggal remélhettük és reméljük, hogy a felnőtt csapatba minél többen bekerülhetnek majd. Sajnos a kezdeti induláshoz képest sok paksi gyerek morzsolódott le (mintegy 30 fő fordult meg a 95/96-os korosztályban ) és az „A” csapat 16-os keretében ebben a szezonban 4/12 volt az arány 10 kollégistával egy szekszárdi és egy bonyhádi bejáróssal. Természetesen az évek alatt láttuk,hogy a 3-4 igazán tehetséges paksi gyerek csak úgy tud továbbfejlődni az élsport felé ha hozunk hozzájuk megfelelő társakat és így csapatként is tudunk megfelelően fejlődni. A 95/96-os csoport eredményei: 2004/05 Kenguru verseny Baján,ismerkedés a versenykörülményekkel,játék havi egyszer. 2005/06 Érkezik Gulyás Péter és Illés Máté Bonyhádról (heti 1-2 alkalommal jártak át edzésre). Kenguru verseny Baján -1.hely ,az országos döntőn a Bajnokok Tornáján 16/8.helyezés 2006/07 OGYB mérkőzések, átállás a 6-os labdára ,az Országos Gyerek Bajnokság döntőjében Debrecenben a 16/12. helyezés. 96/97-es csapat a Bajnokok tornáján 16/8.helyezés. 2007/08 Országos Serdülő bajnokságban nem jutottunk a 8-as döntőbe. Debrecenben már látszott a meglévő játékoskeretet fel kell javítani a továbblépés és fejlődés érdekében,hozni kell olyan játékosokat akikkel szerkezetileg és alkatilag is kosárlabda csapat lehetünk.Főleg mert többen elmentek focizni,vagy abbahagyták .Így merült fel ,és került sor a Kunszentmiklósi Kék Rókákkal való együttműködésre (Ők a 11.helyen végeztek előttünk Debrecenben, Pálinkó Gábor edző vezetésével) ahol több olyan játékos is volt akivel ezek a célok megvalósulhattak. A Rókáktól néhány tehetséges játékost más egyesület is le akart igazolni,de az ASE vállalta, hogy a teljes csapatot, az összes gyereket átveszi és két csapatban versenyezteti, majd akik vállalják és hosszú távra is távlat lehet a klubbnak Pakson folytatják tanulmányaikat, ill menet közben az NB II-es helyi csapatban is visszajátszhatnak majd.Így került sor egy nemzetközi húsvéti tornán való részvételre Bécsben ahol két csapatba osztva a gyerekeket versenyeztettük,hogy „összecsiszolódjanak” a nyári táborra ill. a következő átmeneti szezonra ahol változott a labda mérete. Az együttműködés továbblépés volt a Miklósiaknak is hiszen az egyesületi versenyben lemaradtak volna ők is ill. a szakosztályuk további működéséhez az ASE támogatása is nagyban hozzájárult. 2008/09 OSB verseny Nagyon sikeres és jó, két hetet edzőtáboroztunk Kunszentmiklóson és készültünk a serdülő bajnokságra két csapattal.Az ASE által fizetett mikrobusszal minden pénteken amikor lehetett átjöttek Kunszentmiklósról a többi napokon otthon Pálinkó Gáborral edzettek. Ez az egy nap nem volt túl sok de nagyon hasznos és minőségi. A hétvégi versenyeken fokozatosan javulgattunk és végül bekerültünk az országos döntőbe Debrecenbe ahol az 5. helyezést értük el ,bár 1 kosáron múlott a Falco ellen,hogy meglepetést okozva a négyközé kerüljünk. A 2009/10-es szezon ismét a kadet létbe történő beleerősödésről szólt,ismét labdaváltás (most már az utolsó, a 7-es labdára )belépett a zóna és vegyes védekezések formái és az ellene való támadás és előtérbe került a 3:3 elleni játék. Novák Patrik Kunszentmiklósról a paksi Vak Bottyán Gimnázimba került.Tovább erősödött a csapat, Bajáról átjött a jókezű Bereczki Márk (96) és a korosztályos válogatott kerettag 192 cm-es erős testalkatú Braun Bence (95),Medináról bekerült Paksra az akkor 202 cm-es kezdő Balog Dániel (95) és Illés Máté is kollégista lett, hogy itt edzhessen. Ők négyen a II.Rákóczi Ferenc általános iskola 8. osztályaiba kerültek,hogy itt készülhessenek, edzhessenek és majd felvételizzenek Paksra. Kunszentmiklósról az egyeztetéseket követően ebbe a korosztályba már csak Szabó Gábor (heti 1) és Tóth Ádám és Tóth Máté Csaba akasztóról (heti 2) járt át. Kezdett formálódni egy reményteljes csapat. A bajnokságban 16 közé jutottunk de az Országos Döntőbe nem sikerült bekerülni. A szezont és az iskolai tanévet követően alakult ki az a 16-os „A” keret amivel megkezdtük a felkészülést a 2010/11-es kadet bajnokságra ill. elérkeztünk a már bevezetőben leírtakhoz.Akik nem fértek be az „A”-ba azok a „B” csapatban versenyeztek a a kecskeméti körzeti bajnokságban kiegészülve néhány „A”-s játékossal.Szerettünk volna Szerbiában is versenyezni torna rendszerben amire jelentkeztünk. A junior bajnokságban , a junior játékosok kis száma miatt zömmel a kadet csapat játszott ami jó felkészülést jelentett az OKB sorozatra, főleg úgy,hogy végül elmaradt a szerb versenyzés. „A” keret: 95/96 Szántó Tamás 196 Szabó Gábor 180 Gulyás Péter 184 Sterczer Péter ’96 185 Veszprémi Zsolt 183 Antóni Csanád ’96 193 Verli Roland 184 Bereczki Márk ’96 186 Papp Márk ’96 192 Beák Balázs 192 Novák Patrik 196 Illés Máté 186 Tóth Ádám 180 Gomola Bence 204 Balogh Dániel 205 Tóth Máté Csaba 190 „B” csapat Fricska Szabolcs 183 Kiss Krisztián 185 Miholics Bence ’96 185 Veisz Alex ’96 187 Meixner Márk ’96 186 Bárdosi Bence ’96 175 Szendi Csaba ’96 178 Szappanos Tamás ’97 180 A nyári felkészülés közepesre sikerült,a Kiskunfélegyházi edzőtáborban sajnos 3 bokasérülés is történt ( Gomola,Illés,Tóth Máté Csaba), ami megnehezítette a folyamatos munkát.Ennek ellenére augusztus végén a paksi felkészülési torna döntőjében egy nagyon erős szerb csapattal ( KK STAR) szenzációs mérkőzést játszottunk Gomola Bence nélkül és csak kétszeres hosszabbításban maradtunk alul 86:88-ra úgy,hogy az ellenfél kétszer is az utolsó másodpercekben egyenlített. Ezen a mérkőzésen látszott akarattal ,harcosan játszva sokra lehetünk képesek. A dombóvári felkészülési tornát magabiztosan veretlenül nyertük,de itt sajnos elindult egy probléma sorozat,majd lavina ami iszonyúan megnehezítette, hátráltatta és beárnyékolta az egész szezont.(Mint kiderült az előző években összesen nem volt annyi gondunk mint ami a szezon során összejött.) Gulyás Peti nehéz szívvel bejelentette középiskolai tanulmányai miatt nem tudja vállalni a további munkát és a hétközi átjárást Bonyhádról és a hétvégi egésznapos utazásokat és versenyeket, így abbahagyja a versenykosárlabdázást. Sikerült meggyőzni gondolja ezt át, hiszen egy alapembert veszítettünk volna el, aki 3.osztályos korától átjárt az edzésekre egyedül!!! és küzdenitudásával ,atletikusságával,harcos védekezésével pillére volt a csapatnak. Megbeszéltük ne hagyja veszni az elmúlt 6 év munkáját egy sikeresnek tűnő szezon előtt ,rábízzuk akkor jön edzésre és mérkőzésekre amikor tud,otthon amúgy is atlétika edzésre is jár, gondolja át.Végül bevállalta a pénteket és a fontos hétvégi mérkőzéseket és szerencsére jól tette. Igaz volt olyan időszak ,hogy csak egyszer tudott jönni edzésre egy hónapban és mivel főleg atlétizált a kosaras mozgások mozdulatok előfordult ,hogy „nehezen jöttek elő”de amikor egy kicsit többet volt itt és többet tudott játszani (iskolai szünetek,felkészülési tornák,selejtezők) sokat javult, a régi időket idézte.A küzdenitudása is megmaradt a és erre nagyon nagy szükség volt. Az alapszakaszban a területünkön az első két fordulóban októberben és novemberben (! két hónap alatt 4 mérkőzés ) Dombóvárral,Bonyháddal,a PVSK „B” –val kerültünk össze ezeket a mérkőzéseket nagy különbséggel nyertük. Majd az őszi szünet után Gomola Bence nem jött vissza , úgy érezte nem bírja a távollétet otthonról.Megértettük , elfogadtuk,de arra kértük,hogy mivel ebben a szezonban már máshol nem játszhat edzen otthon Monoron ill. Cegléden és jöjjön el a mérkőzésekre. Ez annyiban sikerült,hogy januárban egy junior selejtezőn Budapesten játszott ( jó játékával meglepetésre megvertük az Albacompot és 16 közé jutottunk ) és március végén az OKB 3. paksi fordulójától a kadet csapatban is. Sajnos így nem tudott meghatározó játékos lenni, a csapatjátékban sem találta meg sokszor a helyét, így nem volt olyan ponterős mint lehetett volna de legalább velünk volt, magassága révén a palánkok alatt némi stabilitást adott és a sorozat vége felé szerencsére a lepattanózásban feljavult, amire nagy szükség volt. Megmaradt a remény, hogy mégis csak Pakson sportoljon tovább, mert ha még van is sok pótolni és fejleszteni valója , potenciálisa óriási tehetsége a sportágnak. Október végén kiderült, Antoni Csanád bal térdén egy kis csontszilánk levált (nem a sport miatt ) és ezért fáj a térde. A vizsgálatokon kiderült, előbb-utóbb ezt el kell távolítani .Ezt bármikor meg lehetett műteni akár a szezon után is. Végül úgy döntöttünk közösen ezt a korosztályos válogatott (’96) nyári programja miatt novemberben műtetjük meg.Részben azért,hogy ne fájdalommal kelljen sportolni, ill. úgy ítéltük meg, hogy van olyan erős a csapat, hogy az alapszakaszt biztos továbbjutó helyen zárjuk december közepére . Így az öt hét lábadozást követően majd Csaszi is fokozatosan elkezdheti az edzéseket, a január végi első főtáblás selejtezőre de legkésőbb februárra amikor kezd élessé vállni a bajnokság utoléri magát ismerve akaratát és munkamorálját,fanatizmusát.Ekkor körvonalazódott egy karácsonyi ostravai torna is, amire meghívtak bennünket és a szakosztály engedélyezte a részvételt. Erre a nemzetközi megmérettetésre iszonyúan nagy szükség volt, mert két és fél nap alatt 5 mérkőzést kellett játszani ami jól modellezte egy országos döntő ritmusát, és jó tapasztalatokat nyújthatott, hiszen a nemzetközi mérkőzések irama sokszor más mint amivel itthon találkozunk és az igazán jó magyar csapatokkal csak tavasszal játszunk.(Nem beszélve arról,hogy mivel a szerb lehetőség kútba esett , minden ilyen lehetőséget igyekeztünk megragadni.) November közepétől Papp Márk betegségek miatt mintegy egy hónapot kihagyott, majd bejelentése hogy abbahagyja a kosárlabdázást mindenkit megdöbbentett és sokkolt . Márk is a ’96 –os válogatott keret tagja, mintaszerű edzésmunkája hozzáállása kitartása mindig példaszerű volt. Küzdeni tudása ésszel párosult –kitűnő tanuló -,fantasztikus fizika adottságokkal rendelkezik mindig a maximumra törekedett edzésen és mérkőzéseken is nyerő tipusú játékos aki nem adja fel. Nem véletlenül volt 2009/10-es Országos Serdülő Döntő legponterősebb játékosa 27 pontos átlaggal úgy, hogy szinte egyedül vitte a hátán a csapatot mivel Antoni Csanád megbetegedett és ezért nem játszhatott és nem véletlenül dobott a 95-ös KK Starnak 30 pontot azon az emlékezetes mérkőzésen. Az ALBA Berlin is invitálta miután Bécsben megszórta őket, minden adottsága megvan az élsporthoz.A bejelentés nagyon szíven ütött bennünket, főleg azért mert ilyen játékosokért érdemes dolgozni ,kezdetektől alapember és elfogadott volt a csapaton belül, pláne semmilyen jele sem volt,hogy egyik napról a másikra a szezon közepén így döntsön. Leültünk vele és apukájával megbeszélni a dolgokat. Részben tudtuk elfogadni Márk indokait, de úgy láttuk semmit sem szabad erőltetni , időt kell adni,hogy átgondolja a dolgokat.Megkértük ne döntsön elhamarkodottan ha esetleg csökkentett időtartamban is de sportoljon velünk továb legalább heti 4-szer elhagyva a két reggeli és egy délutáni edzést és csak a kadet versenyeken kell játszania, ez egy hétvégét jelent havonta, így több ideje jut másra.Nála sem szerettük volna, hogy kárba vesszen az eddigi munkája főleg úgy,hogy nem rajta van a teher..( Végül januártól ismét edzésbe állt, de természetesen csökkent a teljesítménye , bár ugyanolyan odaadással dolgozott az edzéseken, főleg a mérkőzéshiány ütközött ki, de így is meghatározó ember maradt, csak a régi önmagához képest esett vissza némileg.A lényeg nála is az volt megmaradt az esély a továbbiakban is hogy velünk sportol, és az idő múlásával változhat még sok minden.) A csapat erősségét mutatja, hogy ilyen körülmények között a junior bajnokságban így is hoztuk a 3. helyet a területi csoportban ( milyen jó volt ,hogy a néhány kadet mérkőzés mellett voltak még mérkőzéseink ), aki verhető volt azt legyőztük csak a PVSK és a Kaposvár előzött meg akik több idősebb játékossal rendelkeztek.( Nálunk egy 94-es születésű Baki Sanyi volt aki hozzá tudott érdemben tenni valamit a kadet csapathoz a 93/94-es junior mezőnyben.) A kadet bajnokságban decemberre került a területi keresztjáték két fordulója ahol a Péccsel és a Kaposvárral játszottunk szintén ,de már más előjellel. Dombóváron hullámzó játékkal de magabiztosan nyertünk a Pécs ( 88:71) és a Kaposvár ellen is (92:83 ), de az utolsó paksi forduló nem igérkezett könnyűnek. Ez így is lett, az első mérkőzésen a Pécs ellen (82:56) 30 percig szoros volt az állás és a Kaposvár is nagyon szívta magát ,jól játszottak,ráadásul az 5. percben Szántó Tamás aki egyre jobban játszott az ősszel bokasérülést szenvedett ( két hónapot ki is kellett hagynia ) ezzel kiesett egy újabb magasember . Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok és ugyan akadozott a 2:1:2-es zóna elleni játékunk de kiküzdött 71:68-as győzelmünk azt jelentette,hogy veretlenül nyertük az alapszakaszt és jó pozicióba kerülve léptünk a 32-es főtáblára. Az ősszel sajnos az említett játékosok kiesésével és egyéb okok miatt előfordult,hogy 8-9 fővel edzettünk , így nehezebben tudtuk gyakorolni egyes csapatjátékainkat, főleg a zóna elleni játékokat. Morgen Frigyes vezetésével elkezdtük a reggeli erősítő edzéseket saját súllyal (TRX) ami kezdetben nagy létszámmal zajlott, majd tavaszra 4-6 főre olvadt akik rendszeresen jártak, majd április közepétől dobóedzésekre váltottunk. A hiányzók miatt többen több lehetőséget kaptak és ezzel néhányan éltek is. Illés Máté és Szabó Gábor vitte a csapatot de Novák Patrik , Tóth Máté Csaba is odatette magát, Beák Balázs védőmunkája kiemelkedett és Szántó Tamás is sérüléséig húzóember volt. A karácsonyi szünetben Ostravára utaztunk egy nemzetközi tornára,nem teljes csapattal, Baki Sanyival kiegészülve, bár kiderült több csapatban is sok 94-es játszott.Antoni Csanád két hete edzett a gyógytornát követően, csak csereemberként vettük számításba és csak korlátotzott ideig, de kiderült mérkőzésről-mérkőzésre többet bírt, és helyenként csereként is döntő pillanatokban nem remegett a keze.Baki Sanyival be is választották végül a torna ALL STAR csapatába (!), míg Illés Máté lett a torna legjobb játékosa. A csoportmérkőzések során jó csapatokkal játszottunk és a helyi BCM Slezska Ostrava ellen aki a cseh extraligában 2. helyen volt és nagyon magas erős jó csapatot alkotott, fantasztikus játékkal tudtuk legyőzni (96:62) amit igen csak nehezen tudtak feldolgozni ,mert első ránézésre minimum 20 ponttal voltak nálunk erősebbek. Talán lesz még egyszer az életben ilyen meccs,hogy agresszív és váltogatott extra védekezésünk mellé kiváló és eredményes támadójáték párosul a magas és testileg erős ellenfél ellen,védekezésváltásainkkal nem tudtak mit kezdeni, zónaletámadásukat könnyen megverve, szinte minden támadásunkból kosarat dobtunk, jól működtek és játszottuk a figurákat (talán itt a legjobban) voltak indításaink és bárkit cseréltünk be nem estünk vissza, sőt.Azt hiszem aki akkor ott volt óriási élmény volt számára a mérkőzés. A döntőbe veretlenül kerültünk be bár már nem játszottunk ilyen jól, főleg a támadójáték eredményessége ,hatásfoka esett vissza ,de szerencsére a védekezés nem, és a küzdenitudás,harcosság sem, ami mindennek az alapja. A döntőben is erős ellenfél ellen játszottunk a JBC Brno (extraliga 4.) csapata ellen. Az első öt percet kivéve mi irányítottuk a mérkőzést de csak a harmadik negyed közepétő tudtunk elhúzni 8-10 ponttal.A siker mindenkit feldobott de sajnos a tavaszra ez a lendület egy kicsit elfogyott, az országos döntőn láttunk belőle újra valamit. Januárban juniorselejtező Pesten amiről már írtam, és az első selejtező forduló Székesfehérváron. Itt könnyen vertük a Pápát ( 116:57) és a Fehérvár „B”-t ( 111:39 ) de az addig ismeretlen Körmend meglepett minket fegyelmezett érett csapatjátékával, jó külső dobásaival,extra magasemberével és mozgékony 1:2:2-es behúzódó zónájával. Nem igazán ment a dobás, helyenként görcsösen pontatlanul támadtunk.Szerencsére az ellenfél centere hamar begyüjtötte a 3. majd 4. személyi hibáját így nem tudott olyan hatékonyan játszani,mert sokat ült,de a mezőnyök pótolták. A 39.percben még ellenfelünk vezetett, de a gyenge és erélytelen játékvezetés következtében , botrányos másfél perc következett ahol részben az ellenfél által kapott technikai hibák nyomán a bedobott büntetőkkel nyerni tudtunk (74:65) bár elmondható végig nagyon küzdöttünk, sokszor fejetlenül. A palánkok alól most igencsak hiányzott Gomola és Szántó, de már csoportgyőztesként a 16 között voltunk. A sorozat Sopronba folytatódott, a kiírás és beosztás szeszélye révén a házigazda Tigriseket ( 110:47), a területünkről ismert PVSK-t (99:50) és a Kaposvárt is (87:58) magabiztosan vertük. A Kaposvárnál a 22. percben szoros állásnál ugyan megsérült az egyik kulcsember, de ennek ellenére is nyertünk volna.Viszonylag jól játszottunk és alaposan felkészültünk a zónájukra. Most is volt hiányzó Beák Balázs ill. Gomola. Az alapszakaszban a legjobb négyközé jutásért végre Pakson hazai pályán tudtunk játszani, ellenfeleink a Szeged (105:73) ismét a Körmend ( 60:57) és a végső győzelemre esélyes Vasas MKBE ( 61:90 ) csapatai voltak. Itt már nem volt gyenge csapat és az első két helyen végző már az utolsó fordulótól függetlenül Országos Döntős és nyugodtan készülhet. Így reálisan a második helyet céloztuk meg de majdnem felborult a papírforma,mert a Körmend az első mérkőzésen lelkes odaadó és fegyelmezett játékkal legyőzte a kényelmes és dekoncentrált pestieket.Így az ellenük való mérkőzés meghatározó volt,pláne úgy,hogy fűtötte őket a visszavágás vágya.Végül hasonlóan küzdelmes fordulatos és botrányos mérkőzésen az utolsó másodpercben dobott hárompontossal tudtunk nyerni.A Vasas ellen játszottunk a legjobban,bár kevésbé eredményesen és már tudtuk továbbjutottunk,mert a Körmendiek a 27.percben levonultak a pályáról a Szeged ellen.Most sem volt teljes a csapat. Hiányzott Beák Balázs. Az áprilisi alapszakasz döntő szintén Pakson volt, és az előző hetekben mindenki beteg vagy sérült volt így nem lehettek túl nagy reményeink a legjobb csapatok ellen.Az első mérkőzésen átgázolt rajtunk kiváló játékkal a Vasas (39:113), a Falco ellen már küzdöttünk és helyenként jól játszottunk a 36.percig egál volt és nyílt a mérkőzés (52:63).Ezeken nem játszott Novák Patrik,Tóth Máté Csaba sérülés,Papp Márk betegség miatt,bár ő az utolsó Kecskemét elleni mérkőzésre beszált,és ahol szintén az első negyedbe elengedtük ellenfelünket és nem tartottuk be a megbeszélteket (89:93)de a lelkes ” cseresor „ majdnem megfordította a mérkőzést. Az előzmények tükrében a Vasas kivételével helytálltunk, tapasztalokat szerezhettünk az ellenfelekről és 6 hetet készülhettünk az Országos Döntőre. Ebbe iktattuk be a hagyományos Húsvéti Bécsi Tornát ahol az erősebb mezőnybe velünk együtt 35 csapat nevezett, a gyengébbe 67 (!).Sajnos nem tudott mindenki eljönni,mert az önrészt nem mindenki tudta vállalni,de arra jó volt,hogy sok mérkőzést játszunk és Gomola Bencét is próbáljuk beépítgetni a csapatjátékba, és a sérülésekből visszatért játékosainkat (Novák,Tóth M.Csaba) felhozzuk. Végül a négyközé jutásért egy szerb csapattól kaptunk ki ,de amiért jöttünk azt maximálisan elértük. Ezután májusban tartottunk még az érettségi szünett alatt egy mini edzőtábort ahova Balog Dániel indokolatlanul nem jelent meg így kikerült a csapatból.Az Országos Döntő előtt amit a Vasas csarnokában a budapesti csapat rendezett játszottunk Pakson még egy edzőmérkőzést a Kecskeméttel majd Budapesten a Pasaréti csarnokban a Vasassal,viszonozva a szeptemberi paksi látogatásukat. Ez jó volt,mert szokhattuk a termet és végre elkészíthettük azt a csapatképet ahol a kizárt Balog Dani kivételével mindenki ott volt a keretből,és ami bekerült a műsorfüzetbe. Az országos döntőre jól felkészültünk.Végigvettük a korosztályos feladatokat a 3:3 elleni játékban,felépítettük az emberfogás elleni 5 alapjátékunkat különböző fellállásból,megismertük a zónavédekezések fajtáit,felépítettünk több letámadásos védekezést,meglepetésnek összeraktunk kétfajta vegyesvédekezést is ami jól jött a döntőn, és ismertük ezek ellen miként kell játszani.Rengeteget gyakoroltuk a zónák elleni játékot. A csapat állóképessége is kiválló volt ,3000 m,volt a Cooperátlag 2800-3400 m-es szórásban.Sokat de nem eleget fejlődtünk technikailag és a sok probléma ellenére sikerült egy jó kis csapatot összerakni. Sajnos a belső összetartás és kohézió viszont nem volt olyan szintű mindig, mint aminek lennie kellett volna. A döntőn, az első mérkőzés előtt eggyel csökkent a csapat létszáma. Tizenhárom játékossal mentünk el,így egy mindig ki kellet,hogy maradjon.Ezt meg is beszéltük és arról is szó volt, aki nem játszik az segít statisztika írásban, a labdák felügyeletében,a vizespalackok rendbent tartásában stb. és ez nem megalázó hanem természetes dolog. Bereczki Márk volt az első kimaradó és 15 perccel a mérkőzés előtt megkértem segítsen videózni,hogy fel tudjuk venni az első mérkőzést. Ő ezt megtagadta és kijelentette, nem ezért jött ide.Sajnos erre azt kellett válaszolnom,hogy amiért viszont idejött arra nekünk már nincs szükségünk és a jelenlevő szüleivel hazamehet. ( Egyébként azt az információt kaptuk tőlük,hogy évekre Németországba mennek és ott kosarazik majd tovább.) Az incidenst követően Márk a tornán ottmaradt és végig csapata ellen szurkolt. Az első mérkőzést követően megköszönte az elmúlt két évet, hogy itt lehetett és leadta a felszerelését ami nála volt. Ezekután a tornán jelentkezett a Falcoba , tudomásom szerint most is ott készül .Mivel évközi edzésmunkája és hozzáállása nem mindig volt megfelelő és a csapattársaival sem találta meg a hangot nem is marasztaltuk nagyon. A döntő első mérkőzésén jól játszva vertük a meglepetésre készülő és megerősödő -reaktiválták egyik jó játékosukat,aki végül a legjobb lepattanózó lett a tornán - Kaposvárt (73:59), majd legyőztük a magas Debrecent (76:55) és szenzációsan jó mérkőzésen a „régi időket idézve” a 32. percig nyílt mérkőzést játszottunk a későbbi bajnok Vasassal (65:79). Sajnos ez főleg a fejekből vett ki sokat és a Falco elleni elődöntőben gyenge játékvezetés mellet a tornán a legjobb mérkőzését játszó és kiválóan védekező ellenféltől kikaptunk,bár a különbség túlzó (43:75), nem a valós erőviszonyokat tükrözi. Aztán a harmadik helyért a Kecskemét ellen fordulatos ,izgalmas mérkőzésen,hatalmas küzdelemmell az első negyedet kivételével (12:29)a sírból visszahozott mérkőzésen 81:80-ra nyertünk és nagyon nagyot küzdve nem érdemtelenül megszereztük a 3.helyet a győztes Vasas és a második Falco mögött. Illés Máté-t teljesítménye révén behívták az U16-os korosztályos keretbe, majd az utazó csapatba is bekerült így résztvehetett Macedóniában a B-csoportos EB-n. Elmondhatjuk ,hogy az éves történések tükrében reális ez a pillanatnyi helyezés, és így is nagyon megdolgoztunk érte. Véleményem szerint a mi csapatunk rendelkezik még a legnagyobb tartalékokkal még messze nincs teljesítő képessége maximumán és több játékos is tud ennél jobb teljesítményt nyújtani mind egyéni mind pedig csapat szinten.Jó alkatú játékosaink még nincsenek túlerősítve és technikailag és dobásbiztonságban is van fejlődési lehetőség. Nem volt még ponterős belső centerjátékunk, és bár sokat gyakoroltuk de az indítások sem voltak olyan szervezettek és hatékonyak mint kellene lenni.(Amikor ez rendben volt akkor meg is látszott a mérkőzések pillanatnyi eredményességén.) Az egyéni védekezéseken is lehet még mit javítani és a zóna elleni játékon is. Csapatvédekezésben sok variációnk volt a vegyessel több csapatot is megleptünk. Sajnos támadójátékunk is májusra állt csak össze. Érződött mint már említettem pl. Gomola Bencénél a közös edzések hiánya és több tapasztalat hiánya az ilyen ritmusú mérkőzéseken. Ennek ellenére a bronzmérkőzésen leszedett 20 lepattanója nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez. A védekezésre is kellett volna még legalább két hónap, főleg a fizikai részére, hogy még ütősebb legyen de elmondható,hogy a Falco elleni kevésbé jól sikerült mérkőzésen is odatettük magunkat, sajnos ott fejben voltunk fáradtabbak az előző napi Vasas elleni extra mérkőzést követően. Amiben még erősek voltunk a vasassal együtt, hogy 10-12 játékost tudtunk forgatni, míg az ellenfeleknél ez 3-6 volt. A statisztika is azt mutatta nálunk tett hozzá legtöbbet a mérkőzéshez a kispad. Ennek ellenére volt némi „háttérzaj”,hogy ki mennyit játszott és játszik, de elmondtam az érintetteknek a döntő nem arról szól, hogy kisérletezgessünk, feladatokat kell megoldani és teljesíteni. Pl. a bronzmérkőzésen meg kellett találni az első negyedi összeomlás közben hogyan tudunk talpra állni, kikkel tudjuk az adott pillanatban megfordítani az állást. Szerencsére sikerült. Végül meg kell köszönnöm Antóni József áldozatos és kitartó munkáját az edzéseken,edzőtáborokban és versenyeken. Morgen Frigyes jóhangulatú reggeli edzéseit és Pálinkó Gábor munkáját aki ebben az évben is eljött amikor tudott a versenyekre segíteni. Köszönjuk a szülőknek is a kitartást és az esetleges áldozatokat és segítségüket. Az Atomerőmű Sportegyesület férfi szakosztályának pedig azt az anyagi támogatást ami nélkül nem tartanánk itt ahol most ezzel a csapattal, és reméljük ez nemhiábavaló lesz folytatódik a junior korosztályban is és nemsokára lesz a felnőtt csapatban 2-3 sajátnevelésű játékos a Morgen Ferdi mellett. Paks,2011.augusztus 15. Nagy Gábor edző
ElolvasomAntóni Csanád, mind a három mérkőzésen ponterősen játszott
ElolvasomA második negyed kivételével végig uraltuk a mérkőzést
ElolvasomBrooks 100%-os teljesítménye kellett a győzelemhez.
ElolvasomEzt a korosztályt idén a 96-97- ben született gyerekek alkották. Évek óta dolgozunk együtt úgyhogy nagyon jól ismerem ezt a társaságot. Két éve országos 5. helyet sikerült megszereznünk ami az elmúlt évek egyik legeredményesebb szezonja volt. Nagyon tudatosan készültünk erre az évre hiszen ez a társaság ez egyik legerősebb játékosállomány az egyesületben. A nyári felkészüléseket követően már az első fordulókon látszott , hogy egy nagyon jó csapat kezd összeállni.
ElolvasomPiros- kékbe öltözött szombaton a bajnoki döntő második meccsére Pakson a Gesztenyés úti sportcsarnok. Az Atomic Boys szurkolói csoport felhívása célba ért, csapatszínben pompázott a lelátó, a közönség frenetikus hangulatot varázsolt, a vendégszektor is megtelt, így minden adva volt, hogy jó meccs kerekedjék. A hosszú hazai sérültlista- Körtélyesi, Gulyás, Walker- ellenére mindenki bizakodott, az alapszakasz győztes ZTE legyőzhető.
ElolvasomAz Uniqa Magyar Bajnokság elődöntőjének második mérkőzésén is legyőzte a MJUS- Fortress Körmend az Atomerőmű SE csapatát, ezúttal 76:70-re. A párharc állása így 2:0-ra módosult, a vasi egyletet már csak egy siker választja el a döntőbe jutástól. A körmendi összecsapáson fantasztikus hangulatban léphettek parkettre a csapatok, a piros fekete szimpatizánsok és a maroknyi Atomic Boys drukker minden dicsértet megérdemel.
ElolvasomMárcius 30 és április 02 között Bécsben egy nagyszabású nemzetközi kosárlabda tornán vett részt az ASE serdülő csapata. A sorsolás szeszélye folytán rangos olasz és német csapatokkal kerültünk egy csoportba. A mérkőzéseken a játékidő 4x8 perc volt és az első félidőben sem kellett külön ötösökkel játszani.
ElolvasomAnnyi feszültség volt már a paksi első meccsen, hogy nem is csodálkozom, ez lett belőle… Botránnyal, idő előtt véget érő mérkőzésen nyertünk Szombathelyen, így ma – ki ne tudná – már a döntőbe jutás a cél. A söprés, a 3-0.Lássuk csak, hogyan jutottunk el idáig! Szerdán ránk ijesztett a bajnok. Egy perc alatt két trojka esett be. Ekkor ébredt az ASE, Gosa pontjaival előbb visszajöttek a mieink a meccsbe, majd 15-14-re már náluk volt az előny! A Falco azonban nem engedte el ellenfelét, fej-fej melletti csatát láthattunk. Aztán 31-25-nél megléphettünk volna, ám a gyűrűt bedeszkázták, semmi sem sikerült, a sárga−feketék meg köszönték szépen, 41-37-re megnyerték a félidőt. Na, sokáig nem örülhettek! Dzunic rendezte az öltözőben a sorokat, a csapat meg egy perc alatt egyenlített, majd fordított, és innen már nem volt visszaút a Szombathely számára. Fokozatosan nőtt a távolság, „Charley”, Mike és Nick Williams egymás felül-múlva repítette a mieinket. Örömkosárlabda volt ez a javából, s bár Kálmán és Ciric mindent megtett, egyszerűen kevesek voltak ellenünk!! A legnagyobb különbség a végére alakult ki, 16-tal eltenni a bajnokot, bizony nem semmi!De akkor még nem történt meglepetés, 1-0, és kész. Szombathelyen mostanában nem nyert vendégcsapat. Utoljára a feltámadó Dombóvár mért csapást a hazaiakra – még március 25-én. Egyébként is, idegenben nyerni a rájátszásban? Külön kategória, ahogyan az ASE is!! A januári edzőváltás óta 16-3 volt a győzelmi mutatónk szombatig, ami fantasztikus, trónkövetelőhöz méltó teljesítmény. A szombathelyi meccset is a hazaiak kezdték jobban, 7-2 után aztán ezúttal is elkapta a fonalat a Gosa és Williams húzta ASE: egy 10-s rohammal 15-14-ről 15-24 lett az állás. Az ekkor megszerzett előny a meccs további képét is meghatározta. A fórunk még a nagyszünetig tovább is nőtt (33-47), a Falco húzóemberei sem tudtak azzal mit kezdeni, hogy Williams nem ront dobást, és hogy Gosa 17 perc alatt jut el 20 pontig. Sajnos magasbedobónk ehhez a második félidőben egyetlen egységet sem tett hozzá, nem úgy Nick, aki 13 egységét éppen megduplázva a mezőny legeredményesebb kosarasa lett. Kellett is, mert más nem villogott, a 4. negyedben pedig feljött a Falco 79-81-re. Aztán jött Nick két büntetője, meg Johnson hármasa, és a balhé. 79-87-nél, fél perccel a vége előtt utat tört magának a felgyülemlett feszültség, egymásnak estek a felek, kapott az egyik bíró is a berohanó hazai drukkerektől. Az ASE nyert!Forrás: Ziccer 18. szám
ElolvasomAmondó vagyok: jó útra léptünk. Az egy héttel ezelőtti edzőváltás máris éreztette hatását. A Sabáli Balázst váltó Dzunics Braniszlav – aki már mennyi borsot tört az orrunk alá… - összerántotta a társaságot, és Gulyás Robi nélkül is teljes erőbedobásra késztettük a szárnyaló Albacompot.Így is kell! Megijedni határainkon belül aztán senkitől sem kell. Abban a csarnokban kaptunk ki csak 13 ponttal, ahol ebben a szezonban a legszorosabb vereség 17 pontos volt. Ez jó jel, nagyon jó. Na persze, azért csak csínján a dicséretekkel, egy vereséget mégsem illendő ünnepelni, a pozitívumoknak azonban igenis hangot kell adni. Például annak, hogy Williams megtáltosodott. Hogy mitől? Ki tudja, talán nem is fontos, de reméljük, nem csak egy meccsre szólt a feltámadása. Maradjunk annyiban, hogy azt hozta, amit tud. Fel-felcsillantott valamit jobbik énjéből Gosa és Johnson is, Kiss, Panta és Csaplár-Nagy pedig hasznos kiegészítő embernek bizonyult.Most annak kell szorítanunk, hogy találjunk egy olyan légiós irányítót, aki helyettesíteni tudja a súlyos térdsérülést szenvedett Nichols-t és annak, hogy Gulyást valahogyan meccsre képes állapotba hozzák az avatott kezek. Ők lennének tehát a sportnapilap szerinti „paksi tartalékok”, akik hozzásegíthetik a mieinket egy szép szerepléshez. Egy olyan tavaszhoz, mely a nem is olyan régi szép időket visszalopja az ASE-csarnokba.Jó lenne, ha ismét oroszlánbarlanggá válna a létesítmény, ha idén több vereséget már nem szenvednénk falai között. Jó, ennyire ne rohanjak előre! A mai ellenféllel évtizedek óta nagy meccseket játszunk, a néhány kivétel egyike éppen a legutóbbi volt (ld. jobbra fent!). Sokáig emlékezetes inkább az az összecsapásunk, amikor – talán először – sikerült nyernünk ellenük. 61-56-ra. Az legalább olyan emlékezetes volt, mint egy zalaegerszegi irányító és paksi ellenfelének összecsapása. Bizonyos Dzunics nevű játékos csinált bohócot Maljkovicsból Pakson. Aznap kis eséllyel pályázhatott volna a ZTE kisembere városunk díszpolgári címére.Ha a Székesfehérvárott látott egység és meg nem alkuvás jellemzi majd hosszú távon is a mi csapatunkat, akkor minderre több esélye lesz a tar mesternek. A habitusa, a tekintélye, eredményei mind-mind feljogosítják őt arra, hogy Pakson – ahol eddigi állomáshelyeihez képest és általában is rendezettek a körülmények – nagyot alkosson. Harcra fel, tehát, fiúk!Vöröss EndreZiccer 10. szám
ElolvasomLemondott a vezetőedzőAtomerőmű SE- PVSK PannonPower 49-85A 2009-es év a paksi kosarasoknál két vereséggel kezdődött, és a vesszőfutás tovább folytatódott a szombati 15. fordulóban is. A PVSK érkezett a Gesztenyés útra akik ugyanúgy álltak a mérkőzés előtt, mint a Paks 7 győzelmet gyűjtöttek és négyszer vereséget szenvedtek, többek között az ASE-tól a 3. fordulóban hazai pályán. Sabáli Balázs dolgát nehezítette, hogy első számú irányítójára nem számíthatott, mert Nichols térde nem volt játékra alkalmas, a vendégeknél Bencze sem tudta vállalni a játékot, ő a szemével bajlódik. Gondolhatta, hogy rosszul lát, mert az első három percben nem esett kosár, aztán csak elkezdtek termelni a játékosok. Főleg a vendégek Wittman és Kapov kintről négyszer volt eredményes testvériesen elosztoztak a triplákon. Hazai oldalon csak Gulyás, Williams és Csaplár-Nagy tudott kosarat dobni, 13 ponttal vezetett is a Pécs. A második negyedben tovább folytatódott a paksi vesszőfutás, Gulyás Róberten kívül, mintha pályán sem lettek volna fehér mezesek. Ivkovics mester folyamatos rotációja célra vezető volt, hiszen öttel azt a játékrészt is megnyerte csapata, így a félidőben 18 ponttal vezetett a Kelley pontjaira építő baranyai egylet. A paksi szurkolók harsány füttyszóval jelezték; nem ilyen produktumhoz szoktak. A félidei öltözői beszélgetés nem hozott változást a meccsben. Az "atomos" játékosok, mintha elfelejtettek volna kosárlabdázni, rendre eladott labdákkal, és sikertelen dobásokkal borzolták az edzők és a közönség idegrendszerét. Medve Máté játéka hozott némi változást, lelkesen, bátran kosarazva szerzett gyorsan hat pontot, ekkor úgy tűnt megváltozhat a játék képe, de az utolsó negyedben tovább mélyült a piros-kékek válsága. Sabáli Balázs tehetetlenül szemlélte az eseményeket, nem tudott belenyúlni a mérkőzésbe, egy-két játékos meg mintha ott se lett volna a pályán.Charles Gosa és Ashante Johnson is nulla ponttal zárt. Előbbi játékos az ősz folyamán rendre 20 pont felett teljesített, a szombati mérkőzésen mindössze háromszor próbálkozott, Johnson ötször. Ami közös, hogy csak próbálkoztak... Nem sokára hallják az interjúk során, hogy Sabáli Balázs a negyedik vereséget már nem tudta feldolgozni és beadta lemondását a vezetőségnek, amit el is fogadtak a tegnapi vezetői értekezleten. Az ASE visszacsúszott a hetedik helyre, a Pécs a második helyre ugrott győzelmével, amihez kétség sem fér hogy megérdemelt, de elég gyanús körülmények között született....Sztojan Ivkovics boldogan beszélt az általa is elismert nem várt győzelemről.Sztojan Ivkovics, a PVSK játékosa {mp3}090119_vkovics{/mp3}Sabáli Balázs letörten ült a kispadon a mérkőzést követően, amikor kértük foglalja össze érzéseit.Sabáli Balázs vezetőedző{mp3}090119_sabali_pecs_lemondas{/mp3}Tóth János szakosztályelnök és az ASE elnökségi ülése elfogadta Sabáli Balázs vezetőedző lemondását. Tóth János szakosztályelnök {mp3}090119_toth_janos{/mp3}A liberális bánásmód, tehát nem vezetett eredményre, és az új szakvezető legfontosabb ismérve a keménykezűség kell hogy legyen a szakmai ismeretek mellett. Sabáli Balázs esetleges munkavállalásáról az utánpótlásban még folytatnak tárgyalásokat, így nem kizárt, hogy marad a fiatal tréner az ASE alkalmazásában. Tóth János a játékosok büntetéséről annyit mondott, hogy a prémiumok a vereségekkel ugrottak, de vannak olyan játékosok akik a hozzáállásuk miatt is számíthatnak szankciókra, mert emellett nem mehet el szó nélkül.Szerdán az utolsó előtti Debrecen csapata látogat Paksra, még a 11. fordulóból elmaradt mérkőzésre kerül sor. Az eddig mindössze egy találkozót nyerő DEKE ellen muszáj lesz összekapnia magát egy-két játékosnak. Egy esetleges szárnyalás azonban sok mindenre választ adhat... Forrás: Fortuna Rádió Képriport: Molnár Gyula{morfeo 22}
ElolvasomJön a bajnok!A tavalyi szezon bajnoka mérkőzik meg Gulyásékkal szerdán, a Gesztenyés úton! Eddig otthon 4 meccsből mindet behúzták, idegenben Zalaegerszegen kikaptak, de Sopronban győzni tudtak! Ez lesz Kálmánék 3. idegenbeli mérkőzése ebben a szezonban és nem tudni, hogy légiósaik, hogy fognak szerepelni távol Szombathelytől. A sérült Hudson és Vrsaljko mellett Csirics neve lehet ismerős a szurkolóknak. Na és persze nem szabad elfeledkezni Horváth Zoltánról sem! Cece a tavalyi szezonban egy kisebb görögországi kitérő után az atomot erősítette és most a bajnokcsapatban pattogtat. Papíron sokkal gyengébb a fekete-sárga csapat, mint tavaly, de nem szabad lebecsülni őket, mert győzni szeretnének!Gáti Norbert
ElolvasomA játékosok helyett a bíróké és a szurkolóké volt a főszerep a Tiszaligetben kedd este ahol az ASE elvesztette veretlenségét! Kedden este az IFI mérkőzés után (Szolnoki győzelem) az Olaj kezdte jobban a mérkőzést.Az 1. percben Basit duplája és Colemann triplája után 5:0-át mutatott a kijelző. A 4. percben 9:2-re módosult az állás és Sabáli kikérte az idejét.Az időkérés után Gulyás és Mészáros lép pályára és szárnyra kap az atom és a 7. percben már 10:10 az állás. Az első negyed végéig Gosa pazar játékával növelni tudtuk előnyünket és 16:21-el várhattuk a 2. negyedet.Amit az első negyed végén elkezdtünk, azt folytattuk a 2. negyed 6. percéig. Itt ugyanis egy Jurkunas fault után az ASE kispadja mögött lévő plexit BEÜTIK majd Felháborodottan köpködni és különböző tárgyakat kezdenek dobálni (a másodedzőnket fejbe dobták) a szolnoki szurkolok....De a meccs érdekes módon folytatódott!!! Gosa, Mészáros és Gulyás játéka ellen nem volt ellenszere a szolnoki csapatnak és a félidőre 35-43-as vezetéssel vonulhattak az öltözőbe.A térfélcsere után magára talált az olaj és a szurkolóik pedig tovább "bíztatták" a paksi csapatot. A 24 percben két sikeres büntető után át is vette a vezetést Pór Péter tanítványai.Egy újabb hazai hullámvölgy következett így 6 pontos vezetéssel várhattuk az utolsó játékrészt. A 34 percben Colemann triplájával egyenlíteni tudott az olaj.Az utolsó hullámvölgye következett Czicáséknak. A 37 percben 67:70 az állás és egyenlíteni tudott ismét az olaj 70:70.Gulyás ellen befújták az 5. hibáját és Willson a 2 büntetőjéből 1-et értékesített. ASE időkérés után Kiss Zsolt dobása lejön, azonnal faultol Williams ( 2.7 másodperc van vissza a mérkőzésből) és Colemann büntetőt dob ebből ( 0.7 másodperc a meccsből ) mindkét büntetőjét, értékesíti. Újabb támadásra a Tiszaligetben, Mészároséknak Nem volt ideje….Sabáli Balázs nemcsak a birók ténykedésével, hanem csapatával szemben is kritikát fogalmazott meg nyilatkozatában. A büntetők, és a támadó lepattanók területén is javulnia kell Mészároséknak, valamint a külső sorát sem dícsérte meg a szakvezető.{mp3}s81121{/mp3}Kitért a vezető edző a mai soproni találkozóra is mondandójában. Meszlényi Róberték legutóbbi fellépésükön a tavalyi bajnok Falcotól szenvedtek vereséget. Otthon a Hegyvidéket, és a Szolnokot győzték le eddig. A paksiakkal a Göcsej kupa döntőjében találkoztak a felkészülés során, Zalaegerszegen Körtélyesiék nyertek. Sabáli mester nehéz találkozóra számít.{mp3}s81121(2){/mp3} Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 73-70(16-21, 19-22, 21-19, 17-8) Forrás: Fortuna Rádió
Elolvasom2006.06.03. Férfi NB I. - 2. mérkőzés Ma bajnok lehet az Atom Rónai G., Schmidt Ferenc Chris Monroe parádézott az Albacomp otthonában - Tolnai Népújság online .... Székesfehérváron is nyert, így 2–0-ra vezet a férfi kosárlabda-bajnokság döntőjében az Atomerőmű SE, amely ma este saját közönsége előtt védheti meg elsőségét. Kitűnően hajrázott Székesfehérváron az Atomerőmű SE csapata, amely elsősorban a 41 pontig jutó Chris Monroe-nak köszönhetően győzött az Alba-comp otthonában. Pedig jól kezdtek Fodor Péter edző tanítványai, és a 17. percben már 17 egységgel (44–27) tartottak előbb. Ekkor kevesen fogadtak volna a paksi sikerére, hiszen a hazaiak kitűnően játszottak az első két felvonásban. Benczéék a mezőnyből 65 százalékos pontossággal tüzeltek, szemben az első meccs 38 százalékos teljesítményével. Enynyit jelent a fehérváriak számára az Alba-csarnok. Ettől tartott Zsoldos András is, aki azonban nem titkolta, hogy győzni szeretne Székesfehérváron is. „A második félidőben a csapat felszántotta a pályát, sőt extrákat is hozzá tudott tenni a jó játékhoz. Minden dicséretem a játékosoké, hogy ezt a bravúrt véghez vitték, ráadásul úgy, hogy szinte bele sem kellett nyúlnom a meccsbe” – mondta a paksiak szakvezetője. Zsoldos edzőnek valóban nem akadt dolga a pálya szélén, miután a harmadik negyedben a kisemberek beállításával alacsony szerkezetűvé tette csapatát, akár egy karosszékbe is belesüppedhetett volna. Chris Monroe és Jan Pavlík szinte nem tudott hibázni, távolról és közelről egyaránt kosárba juttatták a labdát a paksi légiósok. Különösen az amerikai vitte a prímet, képtelenek voltak tartani őt a fehérváriak. Nem csoda, hogy a meccs végéig 41 pont került a neve mellé, de a cseh lé-giós is elérte a bűvös huszas határt (20/12). Kedden (18 óra) behúzhatják a harmadik győzelmet Cziglerék, s elnézve szombati játékukat, óriási fordulatnak kellene bekövetkeznie, hogy ez ne így legyen. Emlékeztető Döntő, 2. mérkőzés. Albacomp–Atomerőmű SE 96-98 (25-17, 22-22, 26-27, 23-32). Ld: Horváth Á. (22/9), Spivey (18/6), Flowers (16), illetve Monroe (41/12), Pavlík (20/12), Grizzard (14/3)
ElolvasomIgazi arcát mutatta az Atom Medgyesy Ferenc A férfi kosárlabda NB I negyeddöntőjének ötödik felvonásán 36 pontos különbséggel nyert az Atomerőmű SE a Szolnok ellen, s ezzel biztosította helyét a négy között, ahol a Körmenddel találkozik. Atomerőmű SE–Szolnoki Olaj 101–65 (21–3, 27–22, 25–19, 28–21) Paks, 1400 néző. V: Hartyáni, Kóthay, Papp P. ASE: MÉSZÁROS (11), MONROE (17/6), Grizzard (10), Djogo (5), CZIGLER (13). Csere: HORVÁTH Z. (16), Pavlík (11/3), Kiss Zs. (3/3), PANTA (15/6), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András. Szolnok: Kelley (11/3), Cziczás (–), Sabaliauskas (11), Jurkunas (4/3), Fülöp (6). Csere: PUSKÁS (12), Kurasov (4), HARAZIN (17), Tóth V. (–), Rezák (–). Edző: Pór Péter. Az eredmény alakulása: 4. perc: 11–1, 8. p.: 17–3, 13. p.: 30–7, 17. p.: 40–17, 23. p.: 56–31, 28. p.: 68–38, 34. p.: 81–51, 39. p.: 94–61. Kipontozódott: Harazin (31.), Jurkunas (33.). A hazaiak kezdtek jobban, és bő két perc elteltével 8–0-ra léptek meg Grizzard vezérlésével. A szolnoki időkérés sem törte meg a paksiak lendületét, akik kiválóan, nagy szívvel védekeztek. A negyed felénél tíz ponttal (13–3) vezettek az atomosok, akik látványosan és eredményesen támadtak. A második felvonásban is száguldott az Atom, és szebbnél szebb kosarakkal növelte előnyét, a 13. perben már 30–7 állt a táblán. A szünet előtti percekben az addigi fegyelmezett védvonalak fellazultak. Ezt hazai oldalon Pavlík, a vendégeknél Harazin váltotta pontokra. A dobópárbaj további látványosságot igen, érdemi változást nem hozott a meccsbe. A fordulás után is hiába próbálta fokozni az iramot a Szolnok, a paksiaknak mindenre volt válaszuk. Horváth Zoltán például zsinórban tíz pontot termelt, Monroe triplája után pedig már harminc egységgel vezetett a bajnok (68–38). A vendégek nehezen viselték a paksiak örömjátékát, sok volt a szabálytalanság, a felesleges keménykedés. Az ötödik találkozót óriási fölénnyel, a párharcot 3–2-re nyerte a címvédő. Zsoldos András: – El kezdtünk küzdeni, harcolni, és végre olyan mentalitással játszottunk, mint amilyen a rájátszásban kell. Ez az alap, a taktika csak ezután következhet. Igazi arcát mutatta az Atom - Tolnai Népújság online oldalán.... Eddig tartott a szolnoki csoda - Nemzeti Sport online oldalán ... Elődöntős az Atomerőmű is - - Sportfórum online oldalán .... Elcsúszott az Olaj - Samsungsport online oldalán ... ASE - Szolnoki Olaj statisztika ...
Elolvasom2. forduló, alternatív időpont 2024.10.05-06.
BővebbenKellemes kirándulásra hívunk benneteket a Satöbbi Kupa elnevezésű rendezvény keretében, amelynek egyesületünk a társszervezője. Mi várható? Jókedv, találkozás társegyesületek túratársaival, jó hangulatú beszélgetések és természetesen a tavaszi Mecsek minden szépsége.
BővebbenA baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17