Mórahalmon rendezték az idei Felnőtt III. osztályú Országos Bajnokságot, ahol Kovács Botond képviselte a paksi színeket a 90 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomNagy Gábor beszámolója
ElolvasomA Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága és a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. Pályázati felhívást tett közzé a Magyar Honvédség 2. Sportszázadába történő felvételhez.
ElolvasomGalántán jártak az ASE judósai, hogy testvérvárosunkban részt vegyenek a XXVI. Galántai Nemzetközi Judoversenyen.
ElolvasomSzokatlan időpontban, ezúttal az év vége felé közeledve rendezték a felnőtt Európa-bajnokságot, melynek a francia Montpellier városa adott otthont. Az Atomerőmű Sportegyesület két sportolója vett részt a megmérettetésen. Pupp Réka és Gercsák Szabina hosszú felkészülési és versenyidőszakot követően érkeztek a versenyre.
ElolvasomA hetvenegyedik férfi és negyvenedik női felnőtt első osztályú magyar bajnokságra negyvenegy klub százharminckét judósa nevezett és idén harmadszor adott otthont Zalaegerszeg városa a neves eseménynek. A paksi színeket Cirjenics Miklós távolmaradása miatt két hölgy, Pupp Réka és Gercsák Szabina képviselte.
ElolvasomSanadze a Grúz csapattal a legjobb 16 között zárta a VB-t.
ElolvasomHarmadikként zárták a csoportot.
ElolvasomAz idei év legfontosabb kajak-kenus versenyének, a kvalifikációs világbajnokságnak a németországi Duisburg adott otthont: öt versenyzőnk is rajthoz állt, és Vajda Bencének sikerült érmet is Paksra hoznia!
ElolvasomPortugália adott otthont július végén az ifi és U23-as kajak-kenusok Európa-bajnokságának, ahonnan kenusaink mindhárom éremből hoztak egyet-egyet!
ElolvasomEseménydús heteken vannak túl az ASE judósai.
ElolvasomMorgen Frigyes beszámolója
ElolvasomHermann János és Eilingsfeld János voltak Dallos Tibor vendégei.
ElolvasomKözel 70 gyerek kezdte meg az ASE-val a vakációt!
ElolvasomUtánpótlás edzők számára szerveztünk előadást
ElolvasomA döntőben a Pilis Basket csapatát győztük le.
ElolvasomRegionális leány kadett bajnokság döntő
ElolvasomHasznos tréningen vannak túl a fiatalok.
ElolvasomMájus végén Győrben gyűltek össze a hazai kajak-kenus klubok, hogy a maratoni országos bajnokságon versenyezzenek. Az ASE-s versenyzők kitettek magukért, négy arannyal és sok értékes helyezéssel zárták ezt a hétvégét.
ElolvasomKét fiatal magyar játékost mutattunk be
ElolvasomKét új játékost is bemutattunk.
ElolvasomJúnius 5-én 18:00-kor az ASE Csarnokban.
ElolvasomKaposváron sem jött össze a siker.
Elolvasom49 db vendégjegy érhető el Kaposváron.
ElolvasomVereséggel búcsúztattuk el a 2022/23-as szezont a paksi közönségtől.
ElolvasomIsmét kaptak játéklehetőséget a fiatalok.
ElolvasomÚjabb siker az utánpótlásban!
ElolvasomBíró Miklós beszámolója
ElolvasomPlay-out - VIII. forduló
ElolvasomRészletek a cikkben.
ElolvasomEdwin dupla-duplával járult hozzá a sikerhez.
ElolvasomPupp Rékának eddig nem volt szerencséje a VB-kkel. Ezt kijelenthetjük, annak tudatában, hogy évről évre mindig történt valami a világbajnokságot megelőzően, vagy a versenyen kapott extrém nehéz sorsolást. Most sem volt ez másként az idei Dohában megrendezett világesemény előtt, hiszen néhány héttel korábban Réka nagyon komoly térdszalag sérülést szenvedett Antalyában. Sokáig az is kérdéses volt, hogy vállalni tudja-e a megmérettetést. E tények ismeretében még értékesebb számunkra, hogy Réka nemcsak, hogy rajthoz állt a világbajnokságon, de egyenesen az elődöntőig menetelt.
ElolvasomGyőzelemmel tértünk vissza a szünetről.
ElolvasomRegionális kadett bajnokság
ElolvasomRegionális Fiú Kadet Bajnokság
ElolvasomSokat tanultunk ebből a mérkőzésből
ElolvasomÓriási csalódás, és óriási siker Zalaegerszegen!
ElolvasomGyőzelemmel mehetünk a kéthetes szünetre.
ElolvasomIsmét jól szerepelt az U16-os lány csapatunk
ElolvasomRutkai Péter beszámolója
ElolvasomRemek teljesítmény a fiataloktól.
ElolvasomGyakorlatilag végig vezetve nyert az OSE.
ElolvasomA Covid előtti években megkezdett hagyomány szerint minden évben csatlakoztunk valamely társtúraszakosztály teljesítménytúrájához. Idén a Sárga Túrákat rendező ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztály 15 km-es körtúráját választottuk.
ElolvasomAz MVM-OSE Lions ellen kizárólag online lehet jegyet vásárolni.
ElolvasomHazai pályán javítottuk ki a Honvéd elleni vereséget.
ElolvasomEgy szoros és egy magabiztos győzelem
ElolvasomA 11. fordulót Rutkai Péter értékelte.
ElolvasomOsztrák tornán vettek részt a fiatalok.
ElolvasomIdén másodjára kaptunk ki Budapesten.
ElolvasomVendég jegyvásárlásra kizárólag ONLINE van lehetőség.
ElolvasomIsmét jól szerepeltek a fiatalok!
ElolvasomMagabiztosan kezdtük a play-outot.
ElolvasomNagy pofonba szaladtak bele a fiatalok
ElolvasomJó hangulatban, felszabadultan játszottunk.
ElolvasomRemek pozícióban vannak Jan Pavlíkék.
ElolvasomÚjabb siker Schmidt Béla tanítványainál.
ElolvasomVégletekig kiélezett meccsen nyert a Kecskemét.
ElolvasomElkészültek az ASE Kosár Kft. 2023/24-es évadra szóló TAO dokumentumai.
ElolvasomHazai pályán fogadjuk a Kecskemét csapatát.
ElolvasomSoron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni. Időpont: 2023. április 22.
ElolvasomAz első félidőben összeszedett hátrányt már nem tudtuk ledolgozni Körmenden.
ElolvasomA rájátszásba kerülés sorsa dől el szombaton.
ElolvasomPálfi Katalin beszámolója
ElolvasomRegionális leány kadett bajnokság Kelet „B” csoport
ElolvasomMorgen Frigyes edző beszámolója
ElolvasomHazai pályán győzedelmeskedtünk.
ElolvasomRemek hetet zártak a fiatalok.
ElolvasomA Baja ellen nem sikerült jól a szereplés.
ElolvasomHazai pályán arattunk fölényes győzelmet a Szeged ellen.
ElolvasomJó dobóforma, pontos játék!
ElolvasomAlapszakasz - XXV. forduló
ElolvasomJó mutatóval zártuk a fordulót.
ElolvasomA szombati Szeged elleni találkozóra már megvásárolhatóak a jegyek.
ElolvasomPest megyei lány kadett bajnokság
ElolvasomBaranya megyei fiú regionális junior bajnokság.
ElolvasomAz elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike egy adott tájegység bejárása. 2022-ben a Zemplénben kalandoztunk egy hetet. Ez évben a Cserhát látnivalóit és érdekességeit nézzük meg. A Cserhát éghajlatára nagy hatással van, hogy magasabbra kiemelkedett hegységek (Börzsöny, Mátra) gyűrűjében található. Az emiatt jellemző hegységközi "medencehatás" miatt a terület éghajlata mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz.
Elolvasom15 pontos hátrányból jöttek vissza Kellerék.
ElolvasomAlapszakasz - XXIV. forduló
ElolvasomKedden élőben közvetíti Debrecenből a FIBA az eseményt.
ElolvasomFontos információ a szurkolóknak.
ElolvasomFelőröltük a Körmendet.
ElolvasomA Kaposvár jobbnak bizonyult
ElolvasomA Pilis Basket ellen arattunk győzelmet.
ElolvasomFontos lépést tettünk a rájátszás felé.
ElolvasomJunior bajnokság beszámolója Jan Pavlíktól:
ElolvasomRegionális leány kadett bajnokság Kelet „B” csoport
ElolvasomÚj támogatóval bővültünk.
ElolvasomSikeresen zártuk a nemzetközi tornát.
ElolvasomIgazi csapatjátékkal vertük meg Wittmannékat.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomDallos Tibor beszélgetett Pavlík Jannal és Pavlík Botonddal.
ElolvasomA Kecskemét elleni meccsünkre már meg lehet vásárolni a belépőket.
ElolvasomPest megyei leány kadett bajnokság
ElolvasomKét bajnokink kezdési időpontja is megváltozott!
ElolvasomHibát-hibára halmoztunk a záró felvonásban.
ElolvasomAlapszakasz - XX. forduló
ElolvasomÚjabb fordulón vagyunk túl.
ElolvasomA Szolnoki Olajbányász elleni mérkőzésre egész héten lehet elővételben jegyet vásárolni.
ElolvasomKarnyújtásnyira az Országos Jamboree idegenbeli győzelmeink után!
ElolvasomEdwin és Atkinson Jr. dupla-duplája is kevés volt.
Elolvasom24 ponttal vezettünk, de fordítani tudott az ellenfél.
ElolvasomUtánpótlás: Pest megyei leány kadett bajnokság
ElolvasomCirjenics Miklós az idei első Grand Prix versenyen a portugál Almada városában az igen előkelő hetedik helyen végzett.
ElolvasomMagabiztos játékkal folytattuk a jó sorozatunkat.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomFoghíjas kerettel is győzni tudtunk!
Elolvasom98 pontos győzelemmel tértünk vissza
ElolvasomKét fölényes győzelem a IV. fordulóban
ElolvasomHétfőn sorsolták a negyeddöntő párosításait.
ElolvasomHétfőn 16:15-kor az M4 Sporton lehet követni az eseményt.
ElolvasomKedves versenyzők! Köszönjük mindenkinek a részvételt! Az alábbiakban megtalálhatjátok az képeket!
ElolvasomEdwin ismét dupla-duplával segítette a csapatot.
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomMivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.
ElolvasomEdwin dupla-duplája is kevés volt a sikerhez.
ElolvasomAz elvártnál jobban teljesített az U18/A csapatunk 2022 ősszel.
ElolvasomOnline jegyértékesítés lesz
ElolvasomVereséggel zártuk a 2022-es évet.
ElolvasomAlapszakasz - XIV. forduló
ElolvasomHasznos túrán vannak túl a fiatalok
ElolvasomEgy győzelem és egy vereség a III. fordulóban.
ElolvasomGyőzelemmel búcsúztunk el idén az ASE Csarnok közönségétől.
ElolvasomZsinórban a harmadik meccsünket nyertük meg.
ElolvasomAlapszakasz - XII. forduló
ElolvasomAz Egis Körmend elleni mérkőzésünkre elkezdődött a jegyértékesítés
ElolvasomÚjabb siker a lányoknál
ElolvasomKékesi Kolos, Géringer Gergő és Kupai László utazhat.
ElolvasomHivatalos közlemény
ElolvasomBár a Mecsek 500+ túrasorozat keretében idén már egyszer meghódítottuk a Zengőt, de az év utolsó előtti napján ismét lehetőség lesz szétnézni az új kilátóból, ahonnan jó időben páratlan látvány tárul elénk. A csúcson egész’ biztosan sok ismerőssel találkozunk, mert hagyomány, hogy december 30-án turisták lepik el a hegyet. A túra végéhez közeledve útba ejtjük a 35 éve elhunyt Rockenbauer Pál sírját is.
Elolvasom20 ponttal győztük le a Bonyhád csapatát
ElolvasomEgy győzelem és egy vereség a lányoknál
ElolvasomHárom paksi játékos is 20 pont felett teljesített.
ElolvasomIgazán exkluzív helyszínen tartották az idei Mikulás Kupát az ASE judósai.
ElolvasomJan Pavlík beszámolója
ElolvasomRegionális leány kadett bajnokság Kelet „C” csoport
ElolvasomIdén már előre látható volt, hogy ezévben is sikerült Péri Balázsnak és kollégájának Windischmann Bencének egy igazán ígéretes kis csapatot kinevelnie a diák c korosztályos ASE-s judósokból, de a legszembetűnőbb eredmény az idei országos bajnokságon volt látható.
ElolvasomSzakosztályelnökünket az MKOSZ Elnöksége nevezte ki az U18-as férfi magyar-válogatott csapatvezetőjének.
ElolvasomSzűk rotációval is sikerült megoldanunk a feladatot.
ElolvasomFontos információk a következő bajnokinkról!
ElolvasomA második félidőben mutatott játékunkkal megleptük a Falcot.
ElolvasomHosszú szünet után ismét hazai pályán játszunk bajnokit!
ElolvasomA Falco elleni mérkőzésünkre elővételben is lehet jegyet vásárolni.
ElolvasomIzgalmas végjáték után fontos idegenbeli siker.
ElolvasomHazai pályán győztük le a Bonyhád csapatát.
ElolvasomKindl 30 pontot ért el a mérkőzésen!
ElolvasomMindkét meccsünkön mindenkit játszatva, élre álltunk területünkön.
ElolvasomKozák Ádám ezüstérmes a junior vb-n
ElolvasomInterjú Eilingsfeld Jánossal.
ElolvasomNem volt egyszerű, de nem tűnt lehetetlen vállalkozásnak sem Cirjenics Miklós tovább jutása a taskenti felnőtt világbajnokságon.
ElolvasomPupp Réka nagy reményekkel indult a Taskentben megrendezett judo világbajnokságra, de a sors most máshogy akarta, nem jutott a legjobb tizenhat közé.
ElolvasomAz elmúlt két hétben több kajak-kenu verseny is volt, aminek egyike maratoni világbajnoki indulást ért.
ElolvasomPupp Réka és Cirjenics Miklós október elején Üzbegisztán fővárosában Taskentben fog szerepelni a judósok felnőtt világbajnokságán. Réka első helyen kiemeltként várja a megmérettetést, de Cirjenics Miki is egyre jobb formába lendül a versenyt megelőzően.
ElolvasomKét világbajnoki-selejtező és az Európa-bajnokságon való szereplés vár Jonesyékra.
ElolvasomPupp Noémi Európa-bajnok lett női kajak egyesben, 1000 méteren! A müncheni kajak-kenu Európa-bajnokságon Noémi mellett Hodován Dávid is képviselte a magyar, és persze a paksi színeket.
ElolvasomMég fel sem ocsúdtunk Pupp Réka fantasztikus Grand Slam diadalából, máris újabb komoly feladat előtt állt a paksi edzői és versenyzői gárda, hiszen harmincötödik alkalommal szerveztük a hagyományos nemzetközi junior Atom Kupát.
ElolvasomJúnius utolsó hétvégéjén, Szolnokon rendezték a második felnőtt válogatót, ami után csütörtökön történt csapathirdetés: három szakágban is kint leszünk világversenyeken, összesen három versenyzőnk fog a felnőtt világbajnokságon rajthoz állni!
ElolvasomAz Európa-bajnokság óta eltelt néhány hétben paksi kiválóságunk, Pupp Réka profi sportolóhoz méltóan levonta a tanulságokat és rendületlenül dolgozott tovább. A georgiai főváros Tbiliszi adott otthon a következő Grand Slam versenynek, ahol az előkelő világranglista helyezés megőrzése volt a legfőbb cél. Nemhogy sikerült megőrizni a kiemelkedő harmadik pozíciót, de még feljebb sikerült kerülni a ranglistán.
ElolvasomLeendő vezetőedzőnk egy szerethető csapatot szeretne építeni.
ElolvasomAz elmúlt hétvégéken beindult a kajak-kenus versenyszezon- mindhárom eseményről került Paksra arany, az egyik, Kiszli Vandáé Világjátékok indulást is ér.
ElolvasomElérhető a 2022/23-es jóváhagyó határozat.
ElolvasomAlighogy megérkezett bajnokunk Pupp Réka az Antalya-i versenyről, volt olyan kedves és rendelkezésünkre állt egy rövid riport erejéig, melyben újra felelevenítette élete második Grand Slam aranyának történetét. Következzenek Réka gondolatai:
ElolvasomA tavalyi évhez hasonlóan idén is Grand Slam bronzéremnek örülhetett Pupp Réka Tel Avivban.
ElolvasomKiszli Vanda 2021-es éve több szempontból is rendkívüli volt: összeházasodott vőlegényével, majd 2 vb-aranyat nyert maratoni kajakban. Ez utóbbi eredménye az is, hogy első ASE-sként felkerült a neve a Magyar Kajak-Kenu Szövetség márványtáblájára, mint Örökös Bajnok- ez azoknak adatik meg, akik olimpiát nyertek vagy legalább 5 világbajnoki címet szereztek: Vandának az eddigi utolsó volt a hatodik…
ElolvasomEbben az évben a junior és felnőtt korosztály judósai indították a versenyszezont Cegléden, egy országos rangsorversenyen.
ElolvasomViva! Megvan az Atomfutás 2023-es versenykiírása! ...mert futni jó...
ElolvasomHasonló lendülettel léptünk át 2021-be, mint az előző esztendőkben, és a lendületünk a versenyekig ki is tartott- az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya az év végi bajnoki pontversenyben eddigi legjobb helyezését érte el, az egyesületi rangsor 9. helyén zárt. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomA 2021-es esztendő igazán bővelkedett programokban és szerencsére a hazai és nemzetközi megmérettetéseken kiválóan szerepeltek mind a fiatalabb korosztály képviselői, mind felnőttjeink.
ElolvasomÁcs Péter 2021. év magyar bajnoka!
ElolvasomPortugáliában nyert vb-selejtezőt a nemzeti csapat.
ElolvasomAz ASE vezetősége Tóth János lemondása után Gulyás Róbertet nevezte ki a kosárlabda szakosztály élére.
ElolvasomEilingsfeld Jánost a felnőtt, Csizmadia Attilát az U20-as nemzeti csapatba invitálták.
ElolvasomAz idei év történelmi kajak-kenu szempontból: olimpia mellett világ- és Európa-bajnokságot még soha nem rendeztek egy évben 2021-ig. A szeptember közepi világbajnokságon hosszú idő után szurkolhattunk újra paksi kenusnak, kenusoknak: Hodován Dávid és Kollár Kristóf a kenu négyes tagja volt.
ElolvasomHármas és kettes poszton is bevethető horvát játékost igazoltunk.
ElolvasomSzeptember elején bizonyították az ASE kajak-kenusai, hogy világszínvonalat képviselnek: az ifi, U23-as világbajnokságon egy-egy első, harmadik, ötödik és két negyedik helyet gyűjtöttek sportolóink!
ElolvasomAugusztus 20-án kezdődött a szegedi Maty-éren a kajak-kenusok országos bajnoksága, ami az olimpiai utáni idei legrangosabb versenyre, a világbajnokságra is válogatott. Nem voltunk sokan, de komoly erőt képviseltünk, és kikerülhetetlen tényezői voltunk a mezőnynek.
ElolvasomNem először adott otthont a ráckevei Duna-ág a maratonisták válogatójának, ahonnan mindkét versenyzőnk biztosította helyét a világbajnoki csapatban.
ElolvasomKözel ezer indulóval, a szegedi Maty-éren tartották meg az év egyik legnagyobb hazai rendezésű utánpótlás kajak-kenu versenyét, az U23-as, az ifjúsági és a serdülő országos bajnokságot, ahonnan egyéni arany is került Paksra, és paksi is került nemzetközi vizekre.
ElolvasomVéget ért a verseny. Amatőr női számban ASE első hely született!
ElolvasomAz ASE-s judósok mind utánpótlás mind felnőtt szinten edzőtáborokkal indították a nyarat.
ElolvasomA vírushelyzet kapcsán sajnos ez évben nagyon sok tervezett túra elmaradt, így járt ez a program is, hiszen eredetileg májusban mentünk volna a Budai-hegységbe. Mára szerencsére rendeződni látszik a helyzet, újra lehet természetjáró szervezeteknek túrákat szervezni. Ebben a – reményeink szerint tartósan így maradó helyzetben - egyesületünk továbbra is szervez és biztosít programot a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek.
ElolvasomFiatal magyar játékosokkal erősítettünk.
ElolvasomPupp Réka kiváló formában küzdött a hazai rendezésű judo világbajnokságon, ám a sorsolás szeszélye folytán a későbbi aranyérmes japán judóstól vereséget szenvedett a legjobb nyolc közé jutásért.
ElolvasomFelnőtt kenusainknak, Koleszár Zoltán korelnökkel az élen nem sok evezés nélküli hetük volt a télen, márciustól azonban gőzerővel belevetették magukat a vízi munkába.
ElolvasomNagy élményben lehetett része azoknak, akik követték Pupp Réka Tel Aviv-i Grand Slam mérkőzéseit. Látványos technikáknak, lehengerlő judónak és egy szép bronzérem születésének lehettek tanúi.
ElolvasomASE Labdarúgás 2020. év őszi értékelések
ElolvasomNem kisebb elszántsággal futottunk neki 2020-nak, mint az előző éveknek, amit azonban a világot lelassító koronavírus másmilyenre formált. Hogy milyenre, az majd a következő években fog kiderülni, mindenesetre az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya erősödve ért el az évfordulóra. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomA korosztályos magyar bajnokságok lezárultával eljött az idő, hogy az ASE bajnoki érmeseit méltassuk és jutalmazzuk. Természetesen büszkék vagyunk minden lelkiismeretesen dolgozó sportolónkra, és voltak, akiknek nem sok hiányzott ahhoz, hogy dobogóra állhassanak az OB-n. Az idei évben tizenegy magyar bajnoki éremmel ajándékoztak meg bennünket versenyzőink.
ElolvasomNem sikerült pontszerző helyezést elérnie az ASE felnőtt válogatottjainak a zárt kapus Judo Európa Bajnokságon Prágában.
ElolvasomKét paksi olimpiai aspiránsunk az elmúlt hétvégén végre igazán nívós megmérettetésen tudott harcolni az olimpiai pontokért, ráadásul itthon, a Papp László Sportarénában léphettek szőnyegre kiválóságaink.
ElolvasomRendhagyó módon és időben, de egy rendhagyó évben hogyan máshogy, került sor a kajak-kenusok maratoni országos bajnokságára, ahonnan a paksi versenyzők egy arany mellett két ezüst- és három bronzérmet hoztak Paksra.
ElolvasomAz idei évben az első nemzetközi kajak-kenu versenyre Szegeden került sor, a legjobb U15-U18-asok Olimpiai Reménységek Versenyére 22 ország több mint 400 versenyzője kvalifikálta magát: köztük két ASE-s fiatal, Kertész Gréta és Juhász István is éremmel, érmekkel zárta a viadalt.
ElolvasomInterjú a fiatal tehetségünkkel, Valerio-Bodon Vincenttel.
ElolvasomAhogy korábban is beszámoltunk róla, Pupp Réka számára a nyár ezúttal sem a semmittevés jegyében zajlott.
ElolvasomAz elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike egy adott tájegység bejárása. 2022-ben a Zemplénben kalandoztunk egy hetet. Ez évben a Cserhát látnivalóit és érdekességeit nézzük meg. A Cserhát éghajlatára nagy hatással van, hogy magasabbra kiemelkedett hegységek (Börzsöny, Mátra) gyűrűjében található. Az emiatt jellemző hegységközi "medencehatás" miatt a terület éghajlata mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz.
BővebbenA Covid előtti években megkezdett hagyomány szerint minden évben csatlakoztunk valamely társtúraszakosztály teljesítménytúrájához. Idén a Sárga Túrákat rendező ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztály 15 km-es körtúráját választottuk.
BővebbenSoron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni.
BővebbenBár a Mecsek 500+ túrasorozat keretében idén már egyszer meghódítottuk a Zengőt, de az év utolsó előtti napján ismét lehetőség lesz szétnézni az új kilátóból, ahonnan jó időben páratlan látvány tárul elénk. A csúcson egész’ biztosan sok ismerőssel találkozunk, mert hagyomány, hogy december 30-án turisták lepik el a hegyet. A túra végéhez közeledve útba ejtjük a 35 éve elhunyt Rockenbauer Pál sírját is.
BővebbenA vírushelyzet kapcsán sajnos ez évben nagyon sok tervezett túra elmaradt, így járt ez a program is, hiszen eredetileg májusban mentünk volna a Budai-hegységbe. Mára szerencsére rendeződni látszik a helyzet, újra lehet természetjáró szervezeteknek túrákat szervezni. Ebben a – reményeink szerint tartósan így maradó helyzetben - egyesületünk továbbra is szervez és biztosít programot a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek.
BővebbenMárcius 28-án a szokásos Bakancsos-túra van tervben, Lengyel-Annafürdőn. A kirándulás a BAK rendezvény része, információk erről alul.
BővebbenÚgy gondoljuk, hogy vannak még lehetőségek Dél-Baranyában, így ebben az évben is folytatjuk a Baranyai-dombság megismerését, felfedezését. Idén Somberek és Székelyszabar környékén túrázunk, érintve Görcsönydobokát, reméljük, hogy még szép őszi időben.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17