Hazai pályán szenvedtünk vereséget.
ElolvasomFordulatos meccsen szereztük meg az idei első győzelmünket!
ElolvasomAlapszakasz - VIII. forduló
ElolvasomHazai pályán győzőtt le minket a DEAC.
ElolvasomA végjátékban 10 pontról álltunk fel, de ez is kevés volt.
ElolvasomA záró etap második felében már a hazaiak diktáltak.
ElolvasomElszenvedtük az idei negyedik vereségünket is.
ElolvasomGovens emberfeletti teljesítménye is kevés volt...
ElolvasomAlapszakasz - III. forduló
ElolvasomA TelePaks népszerű műsorának a vendége volt a vezetőedzőnk.
ElolvasomNem sikerült győzelemmel bemutatkoznunk a hazai közönség előtt.
ElolvasomSzoros mérkőzésen kaptunk ki Lukácséktól.
ElolvasomTapasztalt grúz válogatott játékossal erősítettünk!
ElolvasomHermann János és Eilingsfeld János voltak Dallos Tibor vendégei.
ElolvasomKét új játékost is bemutattunk.
ElolvasomIsmét kaptak játéklehetőséget a fiatalok.
ElolvasomPlay-out - VIII. forduló
ElolvasomPupp Rékának eddig nem volt szerencséje a VB-kkel. Ezt kijelenthetjük, annak tudatában, hogy évről évre mindig történt valami a világbajnokságot megelőzően, vagy a versenyen kapott extrém nehéz sorsolást. Most sem volt ez másként az idei Dohában megrendezett világesemény előtt, hiszen néhány héttel korábban Réka nagyon komoly térdszalag sérülést szenvedett Antalyában. Sokáig az is kérdéses volt, hogy vállalni tudja-e a megmérettetést. E tények ismeretében még értékesebb számunkra, hogy Réka nemcsak, hogy rajthoz állt a világbajnokságon, de egyenesen az elődöntőig menetelt.
ElolvasomGyőzelemmel tértünk vissza a szünetről.
ElolvasomGyőrött rendezték az ez évi diák A, B, és C korosztály számára kiírt országos diákolimpiát. A paksi utánpótlás „aranygenerációja” ismét nagyot alkotott.
ElolvasomGyőzelemmel mehetünk a kéthetes szünetre.
ElolvasomHazai pályán javítottuk ki a Honvéd elleni vereséget.
ElolvasomIdén másodjára kaptunk ki Budapesten.
ElolvasomMagabiztosan kezdtük a play-outot.
ElolvasomVégletekig kiélezett meccsen nyert a Kecskemét.
ElolvasomHazai pályán fogadjuk a Kecskemét csapatát.
ElolvasomAz első félidőben összeszedett hátrányt már nem tudtuk ledolgozni Körmenden.
ElolvasomA rájátszásba kerülés sorsa dől el szombaton.
ElolvasomHazai pályán arattunk fölényes győzelmet a Szeged ellen.
ElolvasomAlapszakasz - XXV. forduló
Elolvasom15 pontos hátrányból jöttek vissza Kellerék.
ElolvasomAlapszakasz - XXIV. forduló
ElolvasomFontos lépést tettünk a rájátszás felé.
ElolvasomIgazi csapatjátékkal vertük meg Wittmannékat.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomDallos Tibor beszélgetett Pavlík Jannal és Pavlík Botonddal.
ElolvasomHibát-hibára halmoztunk a záró felvonásban.
ElolvasomAlapszakasz - XX. forduló
ElolvasomMagabiztos játékkal folytattuk a jó sorozatunkat.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomFoghíjas kerettel is győzni tudtunk!
ElolvasomEdwin ismét dupla-duplával segítette a csapatot.
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomEdwin dupla-duplája is kevés volt a sikerhez.
ElolvasomVereséggel zártuk a 2022-es évet.
ElolvasomAlapszakasz - XIV. forduló
ElolvasomGyőzelemmel búcsúztunk el idén az ASE Csarnok közönségétől.
ElolvasomZsinórban a harmadik meccsünket nyertük meg.
ElolvasomAlapszakasz - XII. forduló
ElolvasomHárom paksi játékos is 20 pont felett teljesített.
ElolvasomSzűk rotációval is sikerült megoldanunk a feladatot.
ElolvasomA második félidőben mutatott játékunkkal megleptük a Falcot.
ElolvasomA Szolnok magabiztosan nyert a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
ElolvasomAlapszakasz - VII. forduló
ElolvasomAlapszakasz - V. forduló
ElolvasomElszenvedtük az idei szezon első vereségét.
ElolvasomDallos Tibor vendége volt a vezetőedzőnk
ElolvasomKét világbajnoki-selejtező és az Európa-bajnokságon való szereplés vár Jonesyékra.
ElolvasomA háromszoros NBA-bajnok Danny Green testvére érkezik.
ElolvasomPaul Atkinson Jr. egy szezonra szóló szerződést kapott.
ElolvasomSajtótájékoztató keretén belül mutattuk be a mestert.
ElolvasomAz ASE Csarnokból sugározták a reggeli műsort
ElolvasomPécsett zárjuk a középszakaszt.
ElolvasomKözépszakasz - Alsóház - V. forduló
ElolvasomKüzdelmes meccsen maradtunk alul.
ElolvasomKözépszakasz - II. forduló
ElolvasomA hétfői Kosárlabda Magazinban nyilatkozott a szakosztályelnök.
ElolvasomAlapszakasz - XXV. forduló
ElolvasomHosszú kihagyás után csatlakozhatott ismét a csapathoz.
ElolvasomA Falco szinte végig vezetve nyert a Gesztenyés úton.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomKét kulcsjátékos nélkül kellett játszanunk
ElolvasomLitván játékos érkezik center posztra.
ElolvasomA második negyedben meglógtak a vendégek.
ElolvasomHazai pályán vertük meg a PVSK csapatát.
ElolvasomIdegenben maradtunk alul.
ElolvasomNézd meg az adást itt!
ElolvasomAlapszakasz - XII. forduló
ElolvasomHazai pályás győzelemmel szakadt meg a vereségsorozat.
ElolvasomPortugáliában nyert vb-selejtezőt a nemzeti csapat.
ElolvasomŐszinte és informatív beszélgetés a csapat jelenéről és jövőjéről.
ElolvasomSzemléletformáló kampányt indított a Szerencsejáték Zrt.
ElolvasomAz egyesületi- és klubkommunikáció került kozéppontba a Lelátó című műsorban.
ElolvasomAlapszakasz - IX. forduló
ElolvasomAlapaszakasz - VIII. forduló
ElolvasomSzerb játékossal teljes a keret.
ElolvasomHármas és kettes poszton is bevethető horvát játékost igazoltunk.
ElolvasomKettes poszton lesz bevethető az amerikai légiós.
ElolvasomOrszágos igazolt és amatőr csapat és egyéni tekeverseny.
ElolvasomÖsszefoglaltuk röviden a történéseket.
ElolvasomTapasztalt amerikai játékossal erősítettünk.
ElolvasomFiatal magyar játékosokkal erősítettünk.
ElolvasomFiatal judósaink társas erősítő gyakorlatokat és küzdőjátékokat mutatnak be. Jó gyakorlást kívánunk!
ElolvasomA judósok olyan alap átforgatásokat mutatnak ma be nektek, amelyeket, ha jól begyakoroltok, könnyedén leszoríthatjátok ellenfeleteket. Jó gyakorlást kívánunk!
ElolvasomNem akármilyen élményben lehetett része a paksi fiatal júdosoknak, hiszen magától a liszaboni hőstől Pupp Rékától hallgathatták meg Európa Bajnoki élménybeszámolóját a Paksi Judo dozsóban.
ElolvasomIdegörlő szünet után folytattuk a meccset.
ElolvasomUtoljára Bor Barna egyéniben megszerzett 2013-as felnőtt Európa Bajnoki érmének örülhettünk Pakson és most végre megtört a jég.
ElolvasomEzúttal egy igazi szabadtéri edzéslehetőséget mutatunk be nektek. A fiatal judósok a koordinációs létra használatának lehetőségeiből mutatnak egy kis ízelítőt.
ElolvasomA kis focisták labdás gyakorlással serkentenek egy kis mozgásra.
ElolvasomTovábbra is veretlenek vagyunk hazai pályán.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomAlapszakasz - X. forduló
ElolvasomVégig a vendégek uralták a találkozót.
ElolvasomVégig mi uraltuk a meccset a KTE ellen.
ElolvasomA Falco KC helyett érkeznek Wittmannék.
ElolvasomKevin Capers és Verasztó Péter is csatlakozik a csapathoz.
ElolvasomNem marad Pakson az amerikai légiós.
ElolvasomMa a judósok segédkeznek az otthoni edzésben. A három videó otthon végezhető bemelegítő-, páros- és nyújtó gyakorlatokat mutat be.
ElolvasomAlapszakasz - XIII. forduló
ElolvasomElszenvedtük az idei szezon harmadik vereségét.
ElolvasomPitts középtávolija döntötte el a meccset.
ElolvasomA 14. fordulóban a Jászberény látogat el az ASE Csarnokba.
ElolvasomIsmét egy győzelem a Schmidt-Pavlík érában.
ElolvasomSzékesfehérvárra látogatunk szombaton.
ElolvasomA második negyedben dőlt el igazán a találkozó.
ElolvasomA második félidőben meglepett minket a Kaposvár.
Elolvasom19:00-kor játszuk az alapszakasz 6. fordulóját.
ElolvasomNéhány mérkőzésen vannak túl a fiatalok.
ElolvasomÚjdonsült igazolásunk korábban a Panathinaikos színeiben görög bajnoki címet is nyert
ElolvasomElmúlt a nyár, de a sárkány még siklik! Érdemes megnézni a videónkat!
ElolvasomApril 2016 (From-to) DATE (From-to) WEEKDAY - TIME (UTC) CONTEST NAME MODE RULES LOGS RE- SULTS WEB SITE UP- DATED 1-31 Jan-Dec Friday 0000 - Saturday 2359 CQ DX Marathon All OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 28 Dec 2015 2-3 Saturday 0000 - Sunday 2359 15-Meter SSTV Dash Contest SSTV OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 2 Saturday 0400 - 0800 LZ Open 40 m Sprint Contest CW OFFIC. RULES WEB 8 Mar 2016 2-3 Saturday 1000 - Sunday 0400 Choose any 6 hour block PODXS 070 Club 31 Flavors Contest (20 m) PSK OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 2-3 Saturday 1400 - Sunday 0200 Mississippi QSO Party CW Digital Phone OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 2-3 Saturday 1400 - Sunday 0400 Missouri QSO Party (1) CW Digital Phone OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 9 Mar 2016 2-3 Saturday 1500 - Sunday 1500 SP DX Contest CW SSB OFFIC. RULES WEB 9 Mar 2016 2-3 Saturday 1600 - Sunday 1600 EA RTTY Contest RTTY OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 9 Mar 2016 3 Sunday 0000 - 0359 North American Sprint SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 8 Mar 2016 3 Sunday 0600 - 1000 UBA Spring Contest (VHF-6 m Phone/CW) CW Phone OFFIC. RULES WEB 9 Mar 2016 3 Sunday 1400 - 2000 Missouri QSO Party (2) CW Digital Phone OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 9 Mar 2016 3 Sunday 1900 - 2030 RSGB RoLo Contest (80 m) SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 9 Mar 2016 4 Monday 1600 - 1900 CZ-EPC Activity PSK31 PSK63 PSK125 OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 4 Monday 1630 - 1729 OK1WC Memorial Activity 1 (80/40 m) CW SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 4 Monday 1900 - 2030 RSGB 80 m Club Championship CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 WEB 5 8 Mar 2016 5 Tuesday 0100 - 0300 ARS Spartan Sprint CW OFFIC. RULES WEB 8 Mar 2016 6 Wednesday 0230 - 0300 Phone Fray (1) SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 6 Wednesday 1300 - 1400 CWops Mini-CWT Test (1) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 6 Wednesday 1700 - 1859 Mini-Contest (1) (1700-1759 40 m/1800-1859 80 m) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 6 Wednesday 1900 - 2000 CWops Mini-CWT Test (2) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 6 Wednesday 2000 - 2100 UKEICC 80 m Contest SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 7 Thursday 0300 - 0400 CWops Mini-CWT Test (3) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 7 Thursday 1700 - 2100 10 meter NRAU Activity Contest (NAC) CW SSB FM Digital OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 7 Thursday 1700 - 2000 SARL 80 m QSO Party SSB OFFIC. RULES WEB 8 Mar 2016 9 Saturday 0600 - 0659 PGA-TEST (80 m) CW SSB OFFIC. RULES WEB 8 Mar 2016 9-10 Saturday 0700 - Sunday 1300 Japan International DX Contest CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 10 Mar 2016 9 Saturday 1200 - 1700 DIG QSO Party (10/15/20 m) CW OFFIC. RULES WEB 10 Mar 2016 9-10 Saturday 1200 - Sunday 1200 OK-OM DX SSB Contest SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 10 Mar 2016 9-10 Saturday 1200 - Sunday 2359 SKCC Weekend Sprintathon CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 9-10 Saturday 1400 - Sunday 0200 New Mexico QSO Party CW Digital SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 10 Mar 2016 9 Saturday 1700 - 2100 RSGB International Sprint (20/40/80 m) CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 11 Mar 2016 9-10 Saturday 1800 - Sunday 0359 Georgia QSO Party (1) CW Digital Phone OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 10 Mar 2016 9-10 Saturday 2100 - Sunday 2100 Yuri Gagarin International DX Contest CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 10 Mar 2016 10 Sunday 0700 - 0900 DIG QSO Party (80 m) CW OFFIC. RULES WEB 10 Mar 2016 10 Sunday 0900 - 1100 DIG QSO Party (40 m) CW OFFIC. RULES WEB 10 Mar 2016 10 Sunday 1300 - 1900 International Vintage Contest (80/40 m) AM CW SSB OFFIC. RULES WEB 10 Mar 2016 10 Sunday 1400 - 1600 FISTS Ladder Activity 1 CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 10 Sunday 1400 - 2359 Georgia QSO Party (2) CW Digital Phone OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 10 Mar 2016 10 Sunday 1500 - 1700 Hungarian Straight Key Contest (80 m) CW OFFIC. RULES WEB 10 Mar 2016 10 Sunday 1800 - 2000 FISTS Ladder Activity 2 CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 11 Monday 1630 - 1729 OK1WC Memorial Activity 2 (80/40 m) CW SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 13 Wednesday 0030 - 0230 NAQCC Straight Key/Bug QRP Sprint CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 8 Mar 2016 13 Wednesday 0230 - 0300 Phone Fray (2) SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 13 Wednesday 1300 - 1400 CWops Mini-CWT Test (4) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 13 Wednesday 1700 - 1859 Mini-Contest (2) (1700-1759 40 m/1800-1859 80 m) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 13 Wednesday 1900 - 2000 CWops Mini-CWT Test (5) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 13 Wednesday 1900 - 2030 RSGB 80 m Club Championship SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 WEB 5 8 Mar 2016 14 Thursday 0300 - 0400 CWops Mini-CWT Test (6) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 14 Thursday 1700 - 2100 NAC 50 MHz (Aktivitetstest) All OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 15-16 Friday 2100 - Saturday 2100 Holyland DX Contest CW Digital SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 10 Mar 2016 16 Saturday 0000 - 2359 TARA Skirmish Digital Prefix Contest Digital OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 10 Mar 2016 16 Saturday 0500 - 0859 ES Open HF Championship (80/40 m) CW SSB OFFIC. RULES RES WEB 10 Mar 2016 16-17 Saturday 0600 - Sunday 0559 WAPC DX Contest CW SSB OFFIC. RULES WEB 10 Mar 2016 16-17 Saturday 0700 - Sunday 1700 France BPSK Contest BPSK31 BPSK63 BPSK125 OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 10 Mar 2016 16-17 Saturday 1200 - Sunday 2359 CQMM DX Contest CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 10 Mar 2016 16-17 Saturday 1400 - Sunday 0200 Nebraska QSO Party (1) CW Digital Phone OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 11 Mar 2016 16-17 Saturday 1600 - Sunday 0400 Michigan QSO Party CW SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 11 Mar 2016 16 Saturday 1700 - 2000 EA-QRP CW Contest (1) (10/15/20 m) CW OFFIC. RULES WEB 11 Mar 2016 16 Saturday 1700 - 2100 RSGB International Sprint (20/40/80 m) SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 11 Mar 2016 16-17 Saturday 1800 - Sunday 1800 North Dakota QSO Party CW Digital Phone OFFIC. RULES WEB 11 Mar 2016 16-17 Saturday 1800 - Sunday 0500 Ontario QSO Party (1) CW SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 11 Mar 2016 16 Saturday 2000 - 2300 EA-QRP CW Contest (2) (40/80 m) CW OFFIC. RULES WEB 11 Mar 2016 16 Saturday 2000 - 2359 Feld-Hell Club Sprint Feld- Hell OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 16-17 Saturday 2100 - Sunday 0459 YU DX Contest (1) CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 11 Mar 2016 17 Sunday 0700 - 0900 EA-QRP CW Contest (3) (40 m) CW OFFIC. RULES WEB 11 Mar 2016 17 Sunday 0900 - 1200 EA-QRP CW Contest (4) (20/15/10 m) CW OFFIC. RULES WEB 11 Mar 2016 17 Sunday 0900 - 1659 YU DX Contest (2) CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 11 Mar 2016 17 Sunday 1200 - 1800 Ontario QSO Party (2) CW SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 11 Mar 2016 17 Sunday 1200 - 1400 Worked All Britain Contest (1) (20/40/80 m) RTTY OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 10 Mar 2016 17 Sunday 1400 - 2300 Nebraska QSO Party (2) CW Digital Phone OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 11 Mar 2016 17 Sunday 1400 - 1500 SSA Månadstest nr 4 (40/80 m) SSB OFFIC. RULES 8 Mar 2016 17 Sunday 1400 - 1600 Worked All Britain Contest (1) (20/40/80 m) PSK OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 10 Mar 2016 17 Sunday 1515 - 1615 SSA Månadstest nr 4 (40/80 m) CW OFFIC. RULES 8 Mar 2016 17 Sunday 1800 - 2359 ARRL Rookie Roundup SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 WEB 5 11 Mar 2016 17 Sunday 1800 - 2000 Worked All Britain Contest (2) (20/40/80 m) RTTY OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 10 Mar 2016 17 Sunday 2000 - 2200 Worked All Britain Contest (2) (20/40/80 m) PSK OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 10 Mar 2016 18 Monday 0100 - 0300 Run For The Bacon QRP Contest CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 18 Monday 1630 - 1729 OK1WC Memorial Activity 3 (80/40 m) CW SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 20 Wednesday 0230 - 0300 Phone Fray (3) SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 20 Wednesday 1300 - 1400 CWops Mini-CWT Test (7) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 20 Wednesday 1700 - 1859 Mini-Contest (3) (1700-1759 40 m/1800-1859 80 m) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 20 Wednesday 1800 - 2000 MOON Contest (6 m) CW Digital SSB OFFIC. RULES RES WEB 8 Mar 2016 20 Wednesday 1900 - 2000 CWops Mini-CWT Test (8) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 21 Thursday 0300 - 0400 CWops Mini-CWT Test (9) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 21 Thursday 1900 - 2030 RSGB 80 m Club Championship PSK RTTY OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 WEB 5 8 Mar 2016 23-24 Saturday 0001 - Sunday 2359 10-10 International Spring QSO Party Digital OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 11 Mar 2016 23 Saturday 0600 - 0659 PGA-DIGI (80 m) PSK63 RTTY OFFIC. RULES WEB 8 Mar 2016 23-24 Saturday 1200 - Sunday 1200 SP DX RTTY Contest RTTY OFFIC. RULES WEB 11 Mar 2016 23-24 Saturday 1300 - Sunday 1259 Helvetia Contest CW Digital SSB OFFIC. RULES WEB 11 Mar 2016 24 Sunday 1300 - 1859 UA1DZ Memorial Cup CW SSB OFFIC. RULES WEB 11 Mar 2016 24 Sunday 1400 - 1600 FISTS Ladder Activity 3 CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 24 Sunday 1700 - 2100 BARTG Sprint 75 RTTY 75 Bd OFFIC. RULES WEB WEB 11 Mar 2016 24 Sunday 1800 - 2000 FISTS Ladder Activity 4 CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 25-29 Monday 0000 - Friday 2359 EUCW QRS Activity Week CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 11 Mar 2016 25 Monday 1630 - 1729 OK1WC Memorial Activity 4 (80/40 m) CW SSB OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 26 Tuesday 1700 - 2100 50 MHz Open Cumulative Contest CW SSB OFFIC. RULES RES WEB 8 Mar 2016 26 Tuesday 1900 - 2130 RSGB 50 MHz UKAC CW SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 WEB 5 WEB 6 8 Mar 2016 27 Wednesday 0000 - 0200 SKCC Straight Key Sprint CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 27 Wednesday 0230 - 0300 Phone Fray (4) SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 27 Wednesday 1300 - 1400 CWops Mini-CWT Test (10) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 27 Wednesday 1700 - 1859 Mini-Contest (4) (1700-1759 40 m/1800-1859 80 m) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 8 Mar 2016 27 Wednesday 1900 - 2000 CWops Mini-CWT Test (11) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 27 Wednesday 2000 - 2100 UKEICC 80 m Contest CW OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 28 Thursday 0300 - 0400 CWops Mini-CWT Test (12) CW OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 8 Mar 2016 30-1 Apr-May Saturday 1200 - Sunday 1159 Russian WW MultiMode Contest BPSK63 CW RTTY SSB OFFIC. RULES WEB 1 WEB 2 11 mar 2016 30-1 Apr-May Saturday 1600 - Sunday 0159 Florida QSO Party (1) CW Phone OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 WEB 5 11 Mar 2016 1 May Sunday 1200 - 2159 Florida QSO Party (2) CW Phone OFFIC. RULES RES WEB 1 WEB 2 WEB 3 WEB 4 WEB 5 11 Mar
ElolvasomJudosok és szimpatizánsok! Szavazzunk Junior Európa-bajnokunkra, Pupp Rékára! Az oldal a képre kattintva érhető el. Regisztráció szükséges hozzá, ami egy kicsit bonyolult,de csak egyszer kell megcsinálni! Naponta 1x lehet szavazni!
ElolvasomA Paksi Kistérségi Televízió készített riportot az ASE judósaival a sikeres évkezdetről, és az előttük álló feladatokról. A 22 perces videóban Hangyási László, Bor Barna, Cirjenics Miklós és Csoknyai László is megszólal.
ElolvasomA két válogatott játékos egyaránt két szezonra kötelezte el magát. Egy új csarnok építésének előkészítéséről is beszámolt a klubvezetés, melyet néhány éven belül birtokba vehet a csapat.
ElolvasomNagy meccset játszottunk a Zalaegerszeg ellen, melyen felváltva vezettek a csapatok, végül azonban a Zalaegerszeg örülhetett.
ElolvasomKecskeméti vereségünkkel matematikailag is elúszott a középszakasz. Köszönjük a szurkolóink támogatását, ma is szenzációsak voltak! Csak a piros-kék!
ElolvasomP.J. Hill tavaly a VTB ligában szereplő Bisons Loimaa játékosa volt, a Morgen Ferdinánd Emléktornán lesz lehetőségünk tesztelni a képességeit.
ElolvasomA mindkét palánk alatti pozícióban bevethető amerikai idén végzett a Wisconsin-Milwaukee Egyetemen, ahol csapata legjobb dobója és lepattanózója volt.
ElolvasomEzúttal is legyőztük az Albát a Gesztenyés úton, az állás egy-egy, kedden folytatjuk!
ElolvasomSokáig vezettünk, kezünkben volt a mérkőzés, ám az utolsó negyedet nagyon megnyomták a vasiak és kiharcolták a hosszabbítást, ahol már nem tudtuk tartani velük a lépést.
ElolvasomHárom negyeden át szenvedtünk, majd a negyedikben magunkra találtunk, és szenzációs csapatjátékot bemutatva megnyertünk a mérkőzést. Szép volt fiúk!!!
ElolvasomTíz percig volt csak kérdéses a győztes kiléte, akkor sebességet váltottunk és legyorsultuk ellenfelünket. Jövő héten a ZTE elleni rangadóval zárjuk az évet.
ElolvasomA hazaiak új igazolásuk, Lawrence Alexander vezérletével felőröltek minket a második félidőben, pedig a szünetre még mi vonulhattunk hét pontos előnnyel.
ElolvasomParádés játékkal, hatalmas küzdeni tudásról tanúbizonyságot téve győztük le a Körmendet. Szép volt fiúk!
Elolvasom21-0-val kezdett a címvédő, de a csapat folyamatosan faragta a hátrányát, és a negyedik negyed végére utolérte ellenfelét. Az első két hosszabbítás során még nem született döntés, de a harmadikban felőröltük ellenfelünket. Szép volt fiúk!
ElolvasomZarko Rakocevic már a társakkal gyakorol, Barnies és Dunn jövő héten érkezik. A srácok jó állapotban vannak, elégedett a szakmai stáb. Schmidt Bélával és ifj. Morgen Frigyessel beszélgettünk.
ElolvasomGörögországból érkezik legújabb igazolásunk, aki korábban Jan Pavlikkal is játszott egy csapatban.
ElolvasomÚjdonsült vezetőedzőnkkel játékos pályafutásáról, edzői karrierjéről, szakmai elképzeléseiről, valamint az előttünk álló szezonról beszélgettünk.
ElolvasomJól kezdtük a meccset, de 8-0 után leblokkoltunk, a Kecskemét pedig az első félidőben eldöntötte a továbbjutás kérdését. A negyedik negyedben egyszer még vissza tudtunk kapaszkodni háromra, de fordítani nem sikerült, így a KTE készülhet a döntőre.
ElolvasomA negyedik meccsre ismét a Falco otthonában kerül sor, egy esetleges győzelemmel ott lennénk a négy között, ahol a Kecskemét vár a továbbjutóra.
ElolvasomMolnár Gyula galériája segít felidézni a mérkőzés legszebb pillanatait.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17