Pupp Réka ragyogóan szerepelt a hétvégi oroszországi ifjúsági Európa-kupa viadalon: a paksi Atomerőmű SE 44 kilogrammos judósa megszerezte második érmét a korosztályos sorozatban, a zágrábi győzelem után Tverben ezüstérmet vehetett át.
A tveri ifjúsági Ek-n egyetlen judós képviselte a magyar színeket, Pupp Réka személyében. A 44 kilogrammosok között tizenketten mérlegeltek, kilencen közülük hazai pályán szerepelhettek, így nem csoad, hogy a magyar judós kizárólag oroszokkal csapott össze a tornán.
Az első körben bírói döntéssel győzte le Turcsevát, a negyeddöntőben ipponnal volt jobb Gyenyiszovánál, majd az elődöntőben ugyancsak ipponnal nyert Tyimofejeva ellen. A fináléban az orosz bajnok Silovát bírói döntéssel hozták ki győztesnek, ez volt ebben az évben a második aranyérme (korábban Antalyában nyert), míg Pupp Réka a zágrábi első helyezés után ezúttal egy értékes ezüstéremmel gazdagodott.
Fotó: EJU
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Alapszakasz - XIII. forduló
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17