Mint arról tegnap már beszámoltunk a mérkőzés tudósításában, Ryan Watkins már a MAFC elleni meccs első percében sajnálatos sérülést szenvedett, mely után úgy kellett letámogatni a parkettről. Mint kiderült, centerünk rosszul fogott talajt egy felugrás után, majd látván furcsa szögben álló bokáját, azon nyomban vissza is rántotta azt a helyére. A meccsen még végig a társakkal volt, segített kiszurkolni a sikert, majd a lefújás után rögtön irány a szekszárdi kórház, ahol annyi kiderült, hogy nem tört el a kérdéses testrész.
A mai napon az MR vizsgálatra is sor került, az eredményt egyelőre várjuk, remélhetőleg minél előbb kiderül, mennyit kell kihagynia. Természetesen amint bővebb információval rendelkezünk, azonnal jelezni fogjuk.
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Alapszakasz - XIII. forduló
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17