December 6-án Mikulás ünnepséget tartottak az ASE judósai a Hangyási László Regionális Judoközpontban. Több mint 100 judós gyűlt össze a nagyszerű rendezvényre, mely idén is a hagyományőrző „Mikulás Kupa” nevet kapta, ezúttal mégsem a versengésen, hanem egy kellemes hangulatú bemutatóedzésen volt a hangsúly. Pupp Réka olimpiai ötödik helyezett büszkeségünk tartotta a bemelegítő futást követő gimnasztikát, majd föld-, és állásharc küzdelmek következtek. A rendezvényre ellátogató szülők és hozzátartozók megnézhették a fiatal gyerekek szárnypróbálgatásait és az idősebb, versenyző korosztály judósainak látványos csatáit is. A mozgalmas edzés végén következett az idei korosztályos országos bajnoki érmesek méltatása. Ebben az esztendőben is szépszámú, több mint húsz ASE-s judós léphetett magyar bajnoki dobogóra. Nagy taps kísérte a bemutatásukat és megajándékozásukat.
Mivel szakosztályunk számára kiemelkedően fontos minden sportoló, ezért az összes résztvevő ajándékkal térhetett haza. Erről a Télapó gondoskodott, aki az edzés végére érkezett meg és osztotta ki a jól megérdemelt mikuláscsomagokat. A vidám délután zárásaként egy oldott hangulatú szülői évzáró beszélgetős estet tartottak a szervezők, ahol sikerült átbeszélni és feleleveníteni e sikeres judós év emlékezetes pillanatait.
A hétvégén magyar bajnokunk, Vajna Csongor szép küzdelmeit nézhettük meg, aki a serdülő csapatbajnokságon a Mogyi Bajai Judo Club színeiben harcolva szerzett OB ötödik helyet. Ugyancsak CSB-n szerepelt kiválóságunk Pupp Réka a török csapatbajnokságon. Réka csapatával egészen az ezüstéremig menetelt, ezúttal is veretlenként zárva a napot.
Mintegy keretbe foglalva eredményes évünket, a diákiolimpiai érmeseink Szekszárdon vehettek át kitüntetést a Tolna Vármegyei Diáksport Egyesület által szervezett gálán. Emlékserleget kapott Magyar-Jankovics Rebeka, Ulbert Lujza, Mácsik Balázs, Kern Bálint, Ulbert Botond, Kungl Márton Zsolt, Kalmár-Appelt Áron, Palencsár Péter, Szabó Szabolcs, Falusi Zsolt Pál, Tóth Zsombor és Czibula Bernát.
Az ASE judósok nem állnak le a munkával év végén sem. Komoly alapozó munka vette kezdetét, hogy a jövő évben is hasonló sikereket ünnepelhessünk.
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17