2023. június 17. szombat
Indulás és találkozás:
9 órakor a CSDKK Művelődési háznál,
majd a körforgalomnál 9:05-kor,
tovább a Dózsa György úti postánál 9:10,
a szovjet emlékműnél 9:15-kor.
A túra félnapos, a táv mindössze 45-50 km, a szint jelentéktelen.
A túra kényelmes kerékpározást jelent, mintegy 4 óra alatt, könnyű lesz – kezdők, gyerekek, nyugdíjasok, rátok gondolt a túravezető.
A terv szerint kitekerünk Kömlődre a kerékpárúton, majd Madocsára közúton. Kimegyünk a madocsai Duna-partra. Itt szokás szerint pihenünk egy kicsit. Ezt követően a gáton visszajövünk a Kishalász vendéglőig. Ott véget ér a kerékpártúra közös szakasza.
Jelentkezni lehet:
Török Erzsinél (+36 20 3144615) – csak hogy a túravezető tudja a létszámot. A találkozók helyei, tervezett időpontjai adottak.
Túravezető: Péter Imre (75/417-286, +36 20 922 6947)
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Alapszakasz - XIII. forduló
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17