A Fogyatékosok Nappali Ellátója idén harmadik alkalommal szervezte meg az Integrált sportnapot, ahol négy paksi általános iskola diákjai, a Kereszt utcai Nyitnikék Klub gondozottjai és természetesen felnőtt kosarasaink is részt vettek. Ivan, a felnőtt csapat erőnléti edzője tartott egy zenés bemelegítést/nyújtást, majd kezdetét vették a vetélkedők, sorversenyek, ahol végül a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata nyerte el a közös Integrált Sportnap Vándorkupáját. A rendezvény a Paksi Református Egyházközség és a Veled is törődünk Egyesület Paks „Hátrányos megkülönböztetés elleni fellépés és hátránykompenzáció Pakson” című pályázati program keretében valósult meg.
Még több képért kattints ide.
Fotó: Molnár Gyula
Március 8-9-én Kaposváron lépünk pályára.
Rutaki Péter beszámolója.
Február közepén ismét Paksra érkeztek a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyesületei, hogy 2025 első versenyén, a Héraklész Fizikai Felmérőn a régió 8-14 éves kajak-kenusai felmérhessék magukat és társaikat. Másnap a 15-18 évesek Győrbe látogattak, ahol országosan mérették meg magukat.
Idegenben is legyőztük az NKA csapatát.
Szurkolói járatot indítunk a Magyar Kupa négyes döntőre!
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17