In memoriam Kolonics György

In memoriam Kolonics György (1972-2008) Ismét a címoldalakra kerültél, Koló. Mint annyiszor, amikor valami nagyon nagy eredményt értél el. Mint ’96-ban Atlantában. Akkor még Horváth Csabával. Olimpiai bajnokok lettetek 500 méteren. Aztán ugyancsak Rólad szóltak a hírek Sydney-ben is, amikor a surranópályán nyertél olimpiai címet immár egyedül egy hűvös, szeles napon – szintén a fél kilométeres távon.Ahogyan annyiszor, ott is, akkor is Te voltál a legjobb, Te voltál, aki mindenkit, sőt még a rettentően barátságtalan természetet is legyőzted.Most is címlapokra kerültél, Gyuri, de ez most nekünk rettenetesen fáj. Miért, miért, miért?! Most miért nem győzhettél, miért nem mosolyoghattál magadhoz térve a motorcsónakban, s mondhattad, hogy nincs semmi baj, jól vagyok.Nincsenek igazi válaszok. Csak az üresség.2008. július 15-én, azon a hűvös nyári délelőttön Gyuri nem tudta legyőzni a természetet, a szíve nem bírta tovább. „Minden bizonnyal kamrafibrilláció váltotta ki a tragédiát” – vallja egy pesti szívspecialista. A legsúlyosabb ritmuszavar kellett tehát ahhoz, hogy Kolonics Györgyöt eltérítse a hőn áhított cél elérésétől, attól, hogy megküzdhessen harmadik bajnoki címéért, és hozzásegítse ezzel társát, barátját Kozmann Györgyöt első olimpiai bajnokságához.11 óra tájban azonban mindez pár perc alatt semmivé foszlott. Elhunyt a magyar kenusport legnagyobb alakja. Legenda lett már pályája csúcsán, példakép a fiatal sportolók, sőt mindannyiunk előtt. Tiszteletbeli paksi – így fogalmaztak akkor, amikor az athéni olimpiáról Kozmann György társaságában eljött városunkba, hogy köszönthessék őt is Pakson. Itthon is! Mert azóta, hogy összetérdeltek Kozmann-nal, ő is „a mi fiúnk” lett. Elválaszthatatlan párja a Zalka Máté utcából induló, tősgyökeres paksinak, Kozmann Gyurinak.Elválaszthatatlan pár, igazi barát, akire mindig lehetett számítani. A vízen és a parton egyaránt. Akivel remekül érezték egymás rezdülését is, kivel teljes volt az összhang. Hogy mennyire? Együtt lettek világbajnokok Szegeden 2006-ban, majd tavaly Duisburgban. Előbbin 1000, utóbbin 500 méteren.Erőt megfeszítve készültek kedden is az olimpiára. Készültek, hogy megmutassák a legfontosabb versenyen. A szakma egyöntetű véleménye, hogy erre ennek a párosnak minden esélye meg is volt. Akkor is, ha sűrű az élmezőny, akkor is, ha az egyik távon kínaiakat is le kellett volna győzni a címhez. Akkor is, ha németek, románok és még ki tudja, ki mindenki szintén aranyeséllyel vágott neki a közvetlen felkészülésnek.Persze ez most másodlagos, sokadlagos. Még úgy is, hogy az olimpia a legfontosabb sportesemény, és Kolonics György sportolóként vált ismertté. Egy nagyszerű (sport)ember ment ugyanis el közülünk, és hagyott itt bennünket. Mögötte óriási, fájdalmasan nagy űr maradt. Nem így akart lelépni a kenu színpadáról, és mi nem így akartuk őt leengedni onnan.Mennyasszonyával családalapítást terveztek, hawaii esküvőt, társaival pedig ugyanott sárkányhajó-vb-n való indulást.Mindez már csak álom marad.Mi pedig itt állunk, és nem hisszük el ezt az egészet. A címoldalakat, a fekete gyászkeretet. A múlt időt.Isten nyugosztaljon, Koló!                            Vöröss Endre

In memoriam Kolonics György
(1972-2008)

 

 

Ismét a címoldalakra kerültél, Koló. Mint annyiszor, amikor valami nagyon nagy eredményt értél el. Mint ’96-ban Atlantában. Akkor még Horváth Csabával. Olimpiai bajnokok lettetek 500 méteren. Aztán ugyancsak Rólad szóltak a hírek Sydney-ben is, amikor a surranópályán nyertél olimpiai címet immár egyedül egy hűvös, szeles napon – szintén a fél kilométeres távon.

Ahogyan annyiszor, ott is, akkor is Te voltál a legjobb, Te voltál, aki mindenkit, sőt még a rettentően barátságtalan természetet is legyőzted.
Most is címlapokra kerültél, Gyuri, de ez most nekünk rettenetesen fáj. Miért, miért, miért?! Most miért nem győzhettél, miért nem mosolyoghattál magadhoz térve a motorcsónakban, s mondhattad, hogy nincs semmi baj, jól vagyok.
Nincsenek igazi válaszok. Csak az üresség.

2008. július 15-én, azon a hűvös nyári délelőttön Gyuri nem tudta legyőzni a természetet, a szíve nem bírta tovább. „Minden bizonnyal kamrafibrilláció váltotta ki a tragédiát” – vallja egy pesti szívspecialista. A legsúlyosabb ritmuszavar kellett tehát ahhoz, hogy Kolonics Györgyöt eltérítse a hőn áhított cél elérésétől, attól, hogy megküzdhessen harmadik bajnoki címéért, és hozzásegítse ezzel társát, barátját Kozmann Györgyöt első olimpiai bajnokságához.

11 óra tájban azonban mindez pár perc alatt semmivé foszlott. Elhunyt a magyar kenusport legnagyobb alakja. Legenda lett már pályája csúcsán, példakép a fiatal sportolók, sőt mindannyiunk előtt. Tiszteletbeli paksi – így fogalmaztak akkor, amikor az athéni olimpiáról Kozmann György társaságában eljött városunkba, hogy köszönthessék őt is Pakson. Itthon is! Mert azóta, hogy összetérdeltek Kozmann-nal, ő is „a mi fiúnk” lett. Elválaszthatatlan párja a Zalka Máté utcából induló, tősgyökeres paksinak, Kozmann Gyurinak.

Elválaszthatatlan pár, igazi barát, akire mindig lehetett számítani. A vízen és a parton egyaránt. Akivel remekül érezték egymás rezdülését is, kivel teljes volt az összhang. Hogy mennyire? Együtt lettek világbajnokok Szegeden 2006-ban, majd tavaly Duisburgban. Előbbin 1000, utóbbin 500 méteren.

Erőt megfeszítve készültek kedden is az olimpiára. Készültek, hogy megmutassák a legfontosabb versenyen. A szakma egyöntetű véleménye, hogy erre ennek a párosnak minden esélye meg is volt. Akkor is, ha sűrű az élmezőny, akkor is, ha az egyik távon kínaiakat is le kellett volna győzni a címhez. Akkor is, ha németek, románok és még ki tudja, ki mindenki szintén aranyeséllyel vágott neki a közvetlen felkészülésnek.

Persze ez most másodlagos, sokadlagos. Még úgy is, hogy az olimpia a legfontosabb sportesemény, és Kolonics György sportolóként vált ismertté. Egy nagyszerű (sport)ember ment ugyanis el közülünk, és hagyott itt bennünket. Mögötte óriási, fájdalmasan nagy űr maradt.

Nem így akart lelépni a kenu színpadáról, és mi nem így akartuk őt leengedni onnan.
Mennyasszonyával családalapítást terveztek, hawaii esküvőt, társaival pedig ugyanott sárkányhajó-vb-n való indulást.

Mindez már csak álom marad.

Mi pedig itt állunk, és nem hisszük el ezt az egészet. A címoldalakat, a fekete gyászkeretet. A múlt időt.

Isten nyugosztaljon, Koló!


                            Vöröss Endre