Harmadik alkalommal került megrendezésre a Nagy Sportágválasztó Pakson az Ürge mezei strandon. A rendezvény két napos volt. Pénteken délelőtt az Általános Iskola felső tagozatos tanulói látogattak ki a rendezvényre, délután pedig az alsó tagozatos tanulók próbálhatták ki a több mint húsz sportágat. A sok gyerek mellett, rengetek élsportolóval és Olimpikonnal találkozhattak a gyerekek. Kovács Antal, Bor Barna, Gulyás Róbert, Kozmann György, Boros Gergely és Éger László is kilátogatott a paksi strandra. Vidákovics Angéla és Gáti Norbert hangját egész nap lehetett hallani, mivel ők voltak, akik meginterjúvolták a sportágak képviselőit. Az egész napos jó idő feledhetetlen emléket okozott a gyerekeknek. Rengeteg beszélgetés készült a sportolókkal, ami szavazás alapján fog felkerülni a weblapra. A képgalériák pedig folyamatosan frissülni fognak.
{morfeo 79}
2024 piros betűsként vonul be a történelmünkbe, mert Pupp Noémi révén 2 olimpiai bronzérmet is szereztünk a Párizsi Olimpiáról, ráadásul a nem ez volt az egyedüli siker a szezonban. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
2024.12.07. - 08. Mohács
Rutkai Péter beszámolója.
Jegyvásárlással kapcsolatos tudnivalók Sopronban.
Alapszakasz - XIII. forduló
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17