Az Atomerőmű Sportegyesület Kosárlabda Szakosztálya egy éves szerződést kötött Durrell Summers-el.
Summers 24 éves, 196 cm magas, a Michigan State Egyetemen végzett. Egyetemi évei után a D-League-ben próbálkozott, a Maine RC csapatában, majd egy kisebb kitérő következett a francia másodosztályú Boulogne-nél. A tavalyi szezonban az Idaho State csapatában játszott ismét a D-League-ben. 50 mérkőzésen lépett parkettre és 31 perc alatt 16 pontot, 4 lepattanót és 2 gólpasszt átlagolt. A szezon végén Venezuelában a Trotamundusnál fejezte be, itt 10 meccsen, 28 perc alatt 18 pontot és 5 lepattanót tett a közösbe.
Nemrég az Ausztrál Wollongong szerződött, de nyitott szerződése lehetővé tette, hogy hozzánk igazoljon.
Az első félidőben összeszedett 25 pontos hátrány megpecsételte a találkozót.
2025.03.09. Paks
Alapszakasz - XXII. forduló
A Szolnok elleni meccsünkre csak online lehet vendégjegyet vásárolni.
A Szarvasi Arborétum – Pepi-kert a Hármas – Kőrös egyik holtága mentén hazánk legnagyobb élőfa gyűjteménye, ahol többek között mamutfenyőket és 100 évet megélt mocsári ciprusokat is láthatunk. A botanikus kert egyik különlegessége a szabadon élő pávák. Megcsodálásuk kötelező, etetésük tilos! A Mini Magyarország egy makettpark, melyben Magyarország épített öröksége, nevezetes épületeinek, vasútjainak, hajóinak részletében kidolgozott kicsinyített mása látható. Az Arborétumot és a makettparkot csoportos kombinált belépővel látogatjuk meg. A belépő ára 3.600,- Ft.
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17