1. forduló
Jenei Ferenc, U8: Nagyon vártuk már ezt a tornát, hiszen két hete együtt edz a keret. Pozitív
visszajelzést kaptam és ez arra ösztönöz, hogy még több munkával és alázattal lehet
fejleszteni a gyerekek képzését. Gratulálok az egész csapatnak a hozzáálláshoz és az
eredményhez.
Tímár Kristóf, U9: Számunkra kissé sűrűre sikeredett a kezdés, hiszen előző napon még
futsalon szerepeltek a gyerekek. Látszott rajtuk a fáradtság, de igyekeztünk stabilak maradni.
Sajnos a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát. Hátul több ki nem kényszerített hibát
követtünk el, amit azonnal megbüntetettek ellenfeleink. Nagyon hosszú út áll még előttünk,
de vannak biztató jelek.
Az első félidőben összeszedett 25 pontos hátrány megpecsételte a találkozót.
2025.03.09. Paks
Alapszakasz - XXII. forduló
A Szolnok elleni meccsünkre csak online lehet vendégjegyet vásárolni.
A Szarvasi Arborétum – Pepi-kert a Hármas – Kőrös egyik holtága mentén hazánk legnagyobb élőfa gyűjteménye, ahol többek között mamutfenyőket és 100 évet megélt mocsári ciprusokat is láthatunk. A botanikus kert egyik különlegessége a szabadon élő pávák. Megcsodálásuk kötelező, etetésük tilos! A Mini Magyarország egy makettpark, melyben Magyarország épített öröksége, nevezetes épületeinek, vasútjainak, hajóinak részletében kidolgozott kicsinyített mása látható. Az Arborétumot és a makettparkot csoportos kombinált belépővel látogatjuk meg. A belépő ára 3.600,- Ft.
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17