Czingi 2. blogja

Sziasztok!

Lassan két hónapja láthattátok a naplóm első részét, ennek egyik oka, hogy az interneten a naplóm második része eltűnt az éterben, az e-mail fiókomban továbbítás helyett csak a piszkozatok közé került. Így most kicsit átírogatva egyben olvashatjátok az elmúlt két hónap eseményeit.
Túl vagyunk néhány győzelmen és sajnos vereségeken is, de ezekből tudunk a legjobban tanulni. Az utolsó írásom óta elkezdődött a magyar bajnokság és már javában folynak az Eurochallange csoportmeccsek is. A sok utazás meg meccs meglátásom szerint sokat kivesz a játékosokból, a be-becsúszó vereségekkel együtt, de ez egy erős csapat. Ha felvesszük ezt a heti kétmeccses ritmust és megtanuljuk a mérkőzések közti időt jól kihasználni pihenésre és a következő megmérettetésre való felkészülésre, simábban fognak menni a dolgok.  Úgy látom, hogy Peti bá’ igyekszik megtalálni az egyensúlyt a pihenések, a taktikai és a normál edzések között, csak még a csapatnak is meg kell tanulni ezzel bánni.
Az elmúlt hetek során meccs meccset követett, sajnos nem mondhatom, hogy győzelem is győzelmet. De azért az is akadt, például drága szülővárosom csapata ellen, ahol az U23-as csapatnak is sikerült győzedelmeskednie. De becsúsztak olyan vereségek, melyekre nem számítottunk. Ennek sok minden az oka, de azon vagyunk, hogy ezeket a csorbákat kikalapáljuk.  Most van szükségünk minden külső segítségre is –gondolok itt többek között a szurkolókra. Hinniük kell bennünk, hogy a magunkban érzett bizonytalanságot a legkisebbre tudjuk redukálni. Úgy vélem, hogy csak az ő segítségükkel fog ez a csapat újra felállni, kimászni ebből a gödörből. Természetesen az összes ember a csapatban, a játékosok, edzők és a gárda körül dolgozók mindent igyekeznek megtenni a jobb eredményekért. A jelenlegi 13 ember is, aki az aktív játékosok kertét jelenti, ténylegesen azon dolgozik, hogy egy erős, összetartó, egységes csapatot hozzon létre, ami előtt nincs akadály. De sajnos számolnunk kell az olyan dolgokkal, mint Nailon sérülése, mely egy már-már megszokott csapattárs kiesését és egy új ember érkezését jelentette, Cole személyében. És ugyebár meg kellett válnunk Wilsontól is, aki helyett ismét egy új ember érkezett, a paksiak számára már ismerős Nick Williams. De a hosszú, kimerítő utazások is csökkentik az edzések számát, melyeken dolgozhatnánk az összeszokottságon, tökéletesíthetnénk a támadásainkat és javíthatnánk a védekezésünkön. De hangsúlyozom még egyszer, hogy a lehető legtöbb mindent megteszünk a következő győzelmekért.
Kicsit rólam: az Eurochallange mérkőzések közül  Traiskirchen-ben voltam csak idegenbeli meccsen, ami nagy élmény volt számomra. Nagyon meglepődtem azon, hogy a nagy távolság ellenére is milyen sok szurkoló érkezett az ottani csarnokba nagyon jó hangulatot teremtve ott szurkolásukkal. Szerintem nagyon sokat jelent az a csapatnak, hogy vannak olyan szurkolók, akik még nagyobb messzeségekbe is elkísérték kis csapatunkat.
Azóta már sok meccset végignéztem itthon is és idegenben is. Látom a hibákat, melyeken az edzéseken próbálunk javítani. Nagyon várom már, hogy újra játszhassak, és hogy felnőtt meccsen is pályára léphessek paksi mezben (még ha csak pár perc ereéig is).Mindeközben december 2.-án megvolt a szalagavatóm is az új, paksi osztályommal, melyen nagyon jól éreztem magam. Még az angolkeringő-, ami táncoltam- is jól sikerült, ennek nagyon örültem, hiszen nagyon sokat gyakoroltuk.
A ZTE meccsre ugyanúgy készültünk, mint a többi meccsre annak ellenére, hogy a zalaiaknak még nem volt győzelmük. Kötelező volt nyerni ezt a meccset, hogy megmutassuk elsősorban magunknak és a szurkolóknak, hogy igenis képesek vagyunk összeszedni magunkat és elkezdünk felállni a vereségeink után. Valamilyen szinten egyszerűbb volt a leendő ellenfél csapattagjaiból felkészülni, hiszen Peti bá’, Kámi és Tóth Ádi sokójukat személyesen is jól ismerte. A meccset nem kezdtük a legjobban, de sok bravúros játékkal (melyben Körtének sok szerepe volt) sikerült kialakítanunk egy nagyobb különbséget a végére.  Itt megjegyezném, hogy az U23-as csapatunk megverte az eddig csupán egy vereséggel álló ZTE csapatát a felnőtt meccs előtt úgy, hogy nem játszott Iván és Kovács Ádi sem boka problémák miatt és én is a kispadon ültem. Mondanom sem kell, hogy nagy bravúr volt és a felnőtt csapathoz hasonlatosan az U23-as csapatnak is nagy szüksége volt már erre a győzelemre.
A meccs után úgy éreztem kicsit megnyugodtunk, erre már nagy szükségünk volt, de hétfőn már indultunk egy újabb megpróbáltatás helyszínére, Ukrajnába. Ez a meccs már tétnélküli volt, ezt tudtuk is, de azért szerettünk volna egy jó meccset játszani, hogy felpörögjünk a következő, már bajnoki meccsekre. 8 óra utazás és egy ukrán uzsonna után már edzettünk is egyet az ellenfél tágas csarnokában, de mindenkin érezhető volt egy kicsit a fáradtság. A másnapi mérkőzés elején nem igazán tudtuk összeszedni magunkat, nem pörgött fel időben a csapat. De mihelyt felébredtünk, onnantól kezdve nem tudott meglépni jobban az ellenfél. Sajnos végig csak a nyomukban jártunk, nem tudtuk utolérni őket. A meccs utáni napon, szerdán egy újabb hosszú út állt előttünk, egy átszállásos repülő úttal. Búcsúzom is tőletek, mert én is elfáradtam egy kicsit. Mivel csak 2012-ben jelentkezek újra, ezért szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog újesztendőt kívánni.