Amondó vagyok: jó útra léptünk

Amondó vagyok: jó útra léptünk. Az egy héttel ezelőtti edzőváltás máris éreztette hatását. A Sabáli Balázst váltó Dzunics Braniszlav – aki már mennyi borsot tört az orrunk alá… - összerántotta a társaságot, és Gulyás Robi nélkül is teljes erőbedobásra késztettük a szárnyaló Albacompot.Így is kell! Megijedni határainkon belül aztán senkitől sem kell. Abban a csarnokban kaptunk ki csak 13 ponttal, ahol ebben a szezonban a legszorosabb vereség 17 pontos volt. Ez jó jel, nagyon jó. Na persze, azért csak csínján a dicséretekkel, egy vereséget mégsem illendő ünnepelni, a pozitívumoknak azonban igenis hangot kell adni. Például annak, hogy Williams megtáltosodott. Hogy mitől? Ki tudja, talán nem is fontos, de reméljük, nem csak egy meccsre szólt a feltámadása. Maradjunk annyiban, hogy azt hozta, amit tud. Fel-felcsillantott valamit jobbik énjéből Gosa és Johnson is, Kiss, Panta és Csaplár-Nagy pedig hasznos kiegészítő embernek bizonyult.Most annak kell szorítanunk, hogy találjunk egy olyan légiós irányítót, aki helyettesíteni tudja a súlyos térdsérülést szenvedett Nichols-t és annak, hogy Gulyást valahogyan meccsre képes állapotba hozzák az avatott kezek. Ők lennének tehát a sportnapilap szerinti „paksi tartalékok”, akik hozzásegíthetik a mieinket egy szép szerepléshez. Egy olyan tavaszhoz, mely a nem is olyan régi szép időket visszalopja az ASE-csarnokba.Jó lenne, ha ismét oroszlánbarlanggá válna a létesítmény, ha idén több vereséget már nem szenvednénk falai között. Jó, ennyire ne rohanjak előre! A mai ellenféllel évtizedek óta nagy meccseket játszunk, a néhány kivétel egyike éppen a legutóbbi volt (ld. jobbra fent!). Sokáig emlékezetes inkább az az összecsapásunk, amikor – talán először – sikerült nyernünk ellenük. 61-56-ra. Az legalább olyan emlékezetes volt, mint egy zalaegerszegi irányító és paksi ellenfelének összecsapása. Bizonyos Dzunics nevű játékos csinált bohócot Maljkovicsból Pakson. Aznap kis eséllyel pályázhatott volna a ZTE kisembere városunk díszpolgári címére.Ha a Székesfehérvárott látott egység és meg nem alkuvás jellemzi majd hosszú távon is a mi csapatunkat, akkor minderre több esélye lesz a tar mesternek. A habitusa, a tekintélye, eredményei mind-mind feljogosítják őt arra, hogy Pakson – ahol eddigi állomáshelyeihez képest és általában is rendezettek a körülmények – nagyot alkosson. Harcra fel, tehát, fiúk!Vöröss EndreZiccer 10. szám