Rakocevic már munkában, igazolás is várható

2015.11.09, 09:34 Kosárlabda
Bár a Körmendet erősen foghíjas csapattal is legyőztük, Kecskeméten már kijött, hogy kevesen vagyunk. A meccsről, valamint a kialakult helyzetről kérdeztük Schmidt Béla vezetőedzőt.

Szabó Zsolt távozása és Zarko Rakocevic elhúzódó sérülése miatt meccsek óta Tóth Ádám és Eilingsfeld János küzd vállvetve a palánk alatt, alkalmanként Will Tamás és Troy Barnies segítségével. A helyzet nem ideális, és ez természetesen a szurkolókat is foglalkoztatja, így megkértük Schmidt Béla vezetőedzőt, hogy értékelje egy kicsit a helyzetet:

A Kecskemét elleni találkozót alapvetően jól kezdtük, az első félidőben jól is játszottunk, kiépítettünk egy hét pontos előnyt a nagyszünetre. Ekkor arra számítottam, hogy ez tartást ad majd a csapatnak, azonban ez nem így történt. A második félidőben teljesen szétesett a támadójátékunk, értékelhetetlen támadásokat vezettünk, rengeteg volt az eladott labda és az egyéb technikai hiba. Ettől aztán az első félidőben jól működő védekezésünk is lebénult, sorra vétettük a hibákat, melyek végül a vereséghez vezettek.

A meccsen a két magasemberünk ismét óriási munkát végzett, minden dicséret megilleti őket. Azonban a külső posztokon - immáron nem először - több gyengébb teljesítmény érkezett, ráadásul olyan játékosoktól, akiket húzóembernek igazoltunk, nehéz szituációkban nekik kellene vállukra venni a csapatot. Ennek okát igyekszünk kideríteni, és a hibákat kijavítani.

A meccsen az is látszott, hogy valóban kevesen vagyunk magas posztokon, és ezt orvosolni kell. Természetesen erre nem most jöttünk rá, így már hetek óta dolgozunk a helyzet megoldásán. Sajnos a piac jelenleg igencsak pang, nehéz minőségi játékost találni az évnek ezen szakaszában. A korábbi évekkel ellentétben az idén az NBA csapatok utolsó keretszűkítésén kihulló játékosok nem jöttek át tömegen Európába, hanem főként a D-Liga felé vették az irányt. Ennek megfelelően az átigazolási piac sem bolydult fel, minőségi játékosok továbbra sem váltak elérhetővé. Úgy gondolkodtunk, hogy ebben a szituációban megfontolt döntést kell hozni, és csak olyan játékost leigazolni, aki erősítést jelent számunkra. Alapvetően négyes és ötös poszton egyaránt bevethető játékost kerestünk, akivel teljessé válhatna a magasember rotáció, és egy esetleges későbbi sérülés esetén is megfelelő variációs lehetőség állna rendelkezésünkre.

Végül ki is választottunk néhány megfelelőnek tűnő játékost, akik közül az egyikkel meg is kezdtük a tárgyalásokat, reményeink szerint a közeljövőben jó hírekről számolhatunk be. Emellett azért a keresést sem hagytuk abba, hiszen az ilyen tárgyalásokban mindig benne van a kockázat, hogy valamiért nem jön össze a szerződéskötés, erre is igyekszünk hát felkészülni további játékosok "betárazásával".

Természetesen az egyenletben fontos szereplő Zarko Rakocevic is, aki sorozatban a harmadik mérkőzést hagyta ki. Sajnos az ő sérülése nem volt egy egyszerű estet, legalábbis ami a diagnosztikát illeti. Két szakemberrel is megnézettük a térdét, amelyben a porc sérült meg. Szerencsére műtétre nem volt szükség, javaslatuknak megfelelően egy injekció-kúrán vett részt, illetve folyamatosan kezelésnek vetettük alá a sérült testrészét. A várakozásoknak megfelelően a múlt hét során már elkezdett - óvatosan - mozogni, ez egyelőre biciklizést jelent esetében, emellett dobóedzéseket végzett. A tervek szerint a héten már bekapcsolódik a munkába, és elkezd a csapattal együtt dolgozni. Kérdés, hogy a térde hogy fog reagálni a terhelésre, de bízunk a legjobbakban és a mielőbbi visszatérésében, hiszen képességivel és rutinjával ő is értékes tagja csapatunknak.

Fotó: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%