Sopronban rendezték az ifjúságiak számára kiírt országos diákolimpiát. A paksiak egy érmet és három pontszerző helyezést szereztek a tornán.
ElolvasomJúnius 5-én 18:00-kor az ASE Csarnokban.
ElolvasomKét felnőtt judósunk, Gercsák Szabina és Cirjenics Miklós a Linzben megrendezett olimpiai pontszerző Grand Prix viadalon álltak rajthoz és értékes győzelmekkel, valamint pontszerző helyezésekkel zárták a versenyt.
ElolvasomA Somogy megyei Kaszón rendezték az ez évi junior korosztály számára kiírt országos Diákolimpiát. A három fős paksi küldöttség igen eredményesnek bizonyult, hiszen mindannyian érmesek lettek. Tóth Barna és Tengölics Tamás nem talált legyőzőre súlycsoportjában, Jakab Barna pedig bronzérmet szerzett.
ElolvasomFrissen végzett túravezetőként meginvitállak egy túrára, mely gyerekkorban az első hosszabb túrám volt a családommal. Június 10-én Pozmázról indulva meglátogatjuk Prédikálószéket, majd végállomásként Dömösre érkezünk, ahol a buszunk vár majd. A túra kb. 20 km hosszú, a Pilis hegységen vezet át, néhány rövidebb pihenővel tervezünk. Többek között érintjük a Lajos-forrást, a Sikárosi-rétet, valamint a Vadálló-köveket.
ElolvasomKaposváron sem jött össze a siker.
Elolvasom49 db vendégjegy érhető el Kaposváron.
ElolvasomKicsit másképpen mint eddig... Egyéni nyílt verseny
ElolvasomSzolnok adott otthont a női kajakosok és az ifjúsági kajak-kenus versenyzők első válogatójának, ahonnan érmekkel és megerősödve jöttünk haza.
ElolvasomSikeres hétvégét zártak ismét az ASE utánpótlás korú judósai. Az elmúlt szombaton két helyen is jelen kellett lenniük sportolóinknak. A diák A és B, illetve a serdülő korosztály zöme Domaszéken vett részt a hét ország 256 sportolóját felvonultató Tökmag Kupán, míg az itthon maradottak a Város napi felvonuláson vettek részt.
ElolvasomVereséggel búcsúztattuk el a 2022/23-as szezont a paksi közönségtől.
ElolvasomIsmét kaptak játéklehetőséget a fiatalok.
Elolvasom2023 első kajak-kenus világkupájának Szeged adott otthont, ahol öt ASE-s versenyző is rajthoz állt, és három döntős helyezés mellett egy érem is került Paksra.
ElolvasomÚjabb siker az utánpótlásban!
ElolvasomBíró Miklós beszámolója
ElolvasomPlay-out - VIII. forduló
ElolvasomRészletek a cikkben.
ElolvasomNői és férfi egyéni, páros és csapatverseny
ElolvasomA tudásuk alatt játszó hazaiak otthonából megérdemelten vitte el a három pontot a vendégcsapat.
ElolvasomEdwin dupla-duplával járult hozzá a sikerhez.
ElolvasomPupp Rékának eddig nem volt szerencséje a VB-kkel. Ezt kijelenthetjük, annak tudatában, hogy évről évre mindig történt valami a világbajnokságot megelőzően, vagy a versenyen kapott extrém nehéz sorsolást. Most sem volt ez másként az idei Dohában megrendezett világesemény előtt, hiszen néhány héttel korábban Réka nagyon komoly térdszalag sérülést szenvedett Antalyában. Sokáig az is kérdéses volt, hogy vállalni tudja-e a megmérettetést. E tények ismeretében még értékesebb számunkra, hogy Réka nemcsak, hogy rajthoz állt a világbajnokságon, de egyenesen az elődöntőig menetelt.
ElolvasomGyőzelemmel tértünk vissza a szünetről.
ElolvasomA gyorsan kapott gól után paksi mezőnyfölény mutatkozott, de a több helyzetet is kihagyó hazaiak játékából hiányzott az a plusz, ami a győzelmet jelentette volna.
ElolvasomA Maty-ér adott otthont a felnőtt és U23-as férfiak első válogatójának, illetve a hölgyek és az ifjúsági versenyzők tájékoztató versenyének. Biztató rajtot vettünk, ami a hétvégi, szegedi világkupán íródik tovább.
ElolvasomGyőrött rendezték az ez évi diák A, B, és C korosztály számára kiírt országos diákolimpiát. A paksi utánpótlás „aranygenerációja” ismét nagyot alkotott.
ElolvasomÁprilis utolsó két napjának mindegyikén versenyzett ASE-s kajak-kenusunk, szombaton az Újpesti-öbölben, vasárnap Kaposváron melegítettek a szezonra a sportolók.
ElolvasomRegionális kadett bajnokság
ElolvasomBalatonfüredre utaztak a fiatal játékosaink
ElolvasomRegionális Fiú Kadet Bajnokság
ElolvasomSokat tanultunk ebből a mérkőzésből
ElolvasomÓriási csalódás, és óriási siker Zalaegerszegen!
ElolvasomKüzdelmes mérkőzésen a hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot.
ElolvasomTEKE - AHOGY NAGYAPÁINK JÁTSZOTTÁK, AHOGY MI JÁTSSZUK, AHOGY MÁR MÁSHOL JÁTSSZÁK …....VAGYIS EGY KICSIT MÁSKÉNT !
ElolvasomCsaládi túrán jött az ötlet, hogy levendula-virágzáskor milyen szép lehet ez a gejzírkúpos, Balatonra kilátós túra. Na, most kiderül.
ElolvasomBefejeződtek a 2022/2023 szezon bajnokságai
ElolvasomMájus 6-án színes programokkal készülünk a fiataloknak!
ElolvasomKét napon keresztül közel kétezer judós lépett tatamira az UTE megyeri úti Jégcsarnokában, hogy a 36. nemzetközi Budapest Kupán megmérettessék magukat. A négy kontinens, huszonhárom országa sportolóinak zöme igazán magasan képzett judósokból állt és bizonyos súlycsoportokban délelőtt tíztől este nyolcig tartottak a küzdelmek.
ElolvasomGyőzelemmel mehetünk a kéthetes szünetre.
ElolvasomA szokásoknak megfelelően Tolnán, de a szokásoktól eltérően április közepén kezdtük meg a kajak-kenus vízi versenyszezont.
ElolvasomMájusi Bakancsos-túra még nem volt. Ezt a hiányt idén pótoljuk, a Mecsekben. Mánfa nemcsak arról híres, hogy van ott az a kicsi, 12. századi Árpád-kori templom, de tőle délre találtható a Melegmányi-völgy, többek között.
ElolvasomIsmét jól szerepelt az U16-os lány csapatunk
ElolvasomRutkai Péter beszámolója
ElolvasomRemek teljesítmény a fiataloktól.
ElolvasomGyakorlatilag végig vezetve nyert az OSE.
ElolvasomA Covid előtti években megkezdett hagyomány szerint minden évben csatlakoztunk valamely társtúraszakosztály teljesítménytúrájához. Idén a Sárga Túrákat rendező ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztály 15 km-es körtúráját választottuk.
ElolvasomAz MVM-OSE Lions ellen kizárólag online lehet jegyet vásárolni.
ElolvasomHazai pályán javítottuk ki a Honvéd elleni vereséget.
ElolvasomEgy nullás állásnál legfeljebb egy büntetőt kérhetnének számon a játékvezetőn a hazaiak, de azon kívül nem jutottak szóhoz a jól és szervezetten játszó vendégek ellen.
ElolvasomEgy szoros és egy magabiztos győzelem
ElolvasomA 11. fordulót Rutkai Péter értékelte.
ElolvasomOsztrák tornán vettek részt a fiatalok.
ElolvasomIdén másodjára kaptunk ki Budapesten.
ElolvasomVendég jegyvásárlásra kizárólag ONLINE van lehetőség.
ElolvasomIsmét jól szerepeltek a fiatalok!
ElolvasomMagabiztosan kezdtük a play-outot.
ElolvasomNagy pofonba szaladtak bele a fiatalok
ElolvasomNagyiramú, hajtós mérkőzésen a hazaiak jó játékuk mellett küzdelemben is felvették a versenyt az éllovassal, és végül kicsikarták a győzelmet.
ElolvasomJó hangulatban, felszabadultan játszottunk.
ElolvasomRemek pozícióban vannak Jan Pavlíkék.
ElolvasomÚjabb siker Schmidt Béla tanítványainál.
ElolvasomVégletekig kiélezett meccsen nyert a Kecskemét.
ElolvasomElkészültek az ASE Kosár Kft. 2023/24-es évadra szóló TAO dokumentumai.
ElolvasomHárom kimaradt hazai helyzettel indult a találkozó, válaszul egy szöglet utáni lecsorgó labdából vezetést szereztek a vendégek, akik a második félidő elején megítélt büntetővel eldöntötték a mérkőzést az összességében gyengén játszó hazaiak ellen.
ElolvasomHazai pályán fogadjuk a Kecskemét csapatát.
ElolvasomSoron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni. Időpont: 2023. április 22.
ElolvasomAmíg Pupp Réka Törökországban szerzett újabb Grand Slam érmet, addig a paksi fiatal judósok sem tétlenkedtek.
ElolvasomPupp Réka remekelt az elmúlt időszak World Tour versenyein, így joggal reménykedtünk, hogy a szép sorozata folytatódik az Antalyaban megrendezett török Grand Slamen is. Réka második helyen kiemeltként állt rajthoz.
ElolvasomAz első félidőben összeszedett hátrányt már nem tudtuk ledolgozni Körmenden.
ElolvasomA rájátszásba kerülés sorsa dől el szombaton.
ElolvasomPálfi Katalin beszámolója
ElolvasomRegionális leány kadett bajnokság Kelet „B” csoport
ElolvasomRemek színvonalú mérkőzésen az első félidőben a hazaiak, a másodikban a vendégek vezettek veszélyes támadásokat, így a döntetlen igazságosnak mondható.
ElolvasomMorgen Frigyes edző beszámolója
ElolvasomHazai pályán győzedelmeskedtünk.
ElolvasomRemek hetet zártak a fiatalok.
ElolvasomA felvidéki Pezinok, azaz magyar nevén Bazin városa több évtizedes baráti kapcsolatban áll az Atomerőmű SE judoszakosztályával. Nem lehetett kérdés, hogy az ez évi Grand Prix versenyükön is rajthoz állnak az ASE-s sportolók az U12-es korosztálytól egészen az U18-asokig.
ElolvasomA Baja ellen nem sikerült jól a szereplés.
ElolvasomHazai pályán arattunk fölényes győzelmet a Szeged ellen.
ElolvasomJó dobóforma, pontos játék!
ElolvasomAlapszakasz - XXV. forduló
ElolvasomJó mutatóval zártuk a fordulót.
ElolvasomI. osztály 11. forduló, végeredmény, egyéni kiírás
ElolvasomFordulatos és nagy csatákat hozó mérkőzésen a vendégek 16 éves kapusának kellett nagyobb védéseket bemutatnia, így a veszélyesebben játszó hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot.
ElolvasomElérhetőek a dokumentumok.
ElolvasomA szombati Szeged elleni találkozóra már megvásárolhatóak a jegyek.
ElolvasomMórahalmon rendezték az ez évi első komoly országos megmérettetést, a Diák B és Diák A korosztály számára kiírt Magyar Kupát. A tavalyi fényes országos bajnoki sikerek miatt joggal éreztük úgy, hogy fiataljaink nagy reményekkel lépnek szőnyegre a versenyen. A várakozásunk beigazolódott, hiszen ezúttal is folytatódott a sikersorozat.
ElolvasomFebruár közepétől már itthon is vízre tették a hajót a felnőtt kajak-kenusok, ugyanis korán, május elején már csúcsformában kell versenyezniük a válogatón: kicsit délebbre biztosabb a jobb idő, így az ASE-sok is melegebb éghajlatot kerestek.
ElolvasomPest megyei lány kadett bajnokság
ElolvasomBaranya megyei fiú regionális junior bajnokság.
ElolvasomAz elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike egy adott tájegység bejárása. 2022-ben a Zemplénben kalandoztunk egy hetet. Ez évben a Cserhát látnivalóit és érdekességeit nézzük meg. A Cserhát éghajlatára nagy hatással van, hogy magasabbra kiemelkedett hegységek (Börzsöny, Mátra) gyűrűjében található. Az emiatt jellemző hegységközi "medencehatás" miatt a terület éghajlata mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz.
Elolvasom15 pontos hátrányból jöttek vissza Kellerék.
ElolvasomAlapszakasz - XXIV. forduló
ElolvasomA kedvező időjárásban bízva gyalogos telihold-túrát szervezünk, ha van kedvetek jönni, gyertek velünk.
ElolvasomHelyenként szép játékkal megérdemelt, magabiztos hazai győzelem született.
ElolvasomHegymászás az Alföld "közepén". És ez nem áprilisi tréfa!
ElolvasomKedden élőben közvetíti Debrecenből a FIBA az eseményt.
ElolvasomFontos információ a szurkolóknak.
ElolvasomFelőröltük a Körmendet.
ElolvasomA Kaposvár jobbnak bizonyult
ElolvasomA Pilis Basket ellen arattunk győzelmet.
ElolvasomAz Atomerőmű SE judósai engedélyt kaptak, hogy megtekinthessék a hamarosan átadásra kerülő, új judo edző csarnokukat. A lokáció szempontjából kiváló helyen elhelyezkedő, impozáns épület kiváló lehetőséget nyújt majd az ott készülő sportolók számára.
ElolvasomFontos lépést tettünk a rájátszás felé.
ElolvasomKellemes kirándulásra hívunk benneteket a Satöbbi Kupa elnevezésű rendezvény keretében, amelynek egyesületünk a társszervezője. Mi várható? Jókedv, találkozás társegyesületek túratársaival, jó hangulatú beszélgetések és természetesen a tavaszi Mecsek minden szépsége.
ElolvasomJunior bajnokság beszámolója Jan Pavlíktól:
ElolvasomRegionális leány kadett bajnokság Kelet „B” csoport
ElolvasomÚj támogatóval bővültünk.
ElolvasomSikeresen zártuk a nemzetközi tornát.
ElolvasomSzinte hihetetlen, de Pupp Réka már a tizedik Grand Slam érmét szerezte meg az üzbég fővárosában, Taskentben. Réka zsinórban három World Tour versenyen szerzett érmeket, ami nagyon kiegyensúlyozott formára vall.
ElolvasomIgazi csapatjátékkal vertük meg Wittmannékat.
ElolvasomDiák B-s korú judósaink vettek részt Baján a Dél-magyarországi Regionális Judo Szövetség által megrendezett judo versenyen. Mindhárom versenyzőnk, akik már tavaly is érmeket nyertek az OB-n, derekasan helyt állt.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomDallos Tibor beszélgetett Pavlík Jannal és Pavlík Botonddal.
ElolvasomA Kecskemét elleni meccsünkre már meg lehet vásárolni a belépőket.
Elolvasom„Elbűvölő völgyek, virágos rétek, különleges sziklák Bolyongás a Velencei-hegység »legmagasabb« csúcsai körül, az idilli fekvésű Sukoróból kiindulva a hangulatos Hurka- és Bodza-völgyön át az Angelikaforrásig, majd a Meleg-hegy oldalában terpeszkedő Nagy-legelőn átvágva vissza a faluba. Útközben olyan érdekes sziklaalakzatokat tanulmányozhatunk, mint a Likaskő, a Gyapjaszsák vagy az Olasz Gránitfejtő, nem beszélve a Velencei-tóra nyíló gyönyörű kilátásról.” (kirandulastippek.hu)
ElolvasomPest megyei leány kadett bajnokság
ElolvasomKét bajnokink kezdési időpontja is megváltozott!
ElolvasomFebruár közepén ismét Paksra érkezett a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyesületeinek többsége, az év első versenyén, a Héraklész Fizikai Felmérőn a régió 8-14 éves kajak-kenusai viaskodtak egymással és magukkal. Másnap a 15-18 évesek Győrbe látogattak, ahol országosan mérették meg magukat.
ElolvasomKönnyű, ismerkedős túra a Demeter Egyesület egyik frissen végzett túravezetőjével, aki nem mellesleg a 2. Satöbbi Kupa főszervezője is.
ElolvasomHibát-hibára halmoztunk a záró felvonásban.
ElolvasomAlapszakasz - XX. forduló
ElolvasomÚjabb fordulón vagyunk túl.
ElolvasomRozsnyai Mátyás emlékverseny Paks 2023.02.04.
ElolvasomA Szolnoki Olajbányász elleni mérkőzésre egész héten lehet elővételben jegyet vásárolni.
ElolvasomA párizsi Grand Slam minden judós életében kiemelkedő jelentőséggel bír. Több ezer hozzáértő néző előtt a világ legjobbjaival megküzdeni és eredményesnek lenni hatalmas élmény. A magyar judósok közül csak a legkiemelkedőbbeknek adatott meg mindezidáig, hogy érmet nyerjenek Párizsban. Most már Pupp Réka is belépett ebbe az elit klubba, hiszen egészen a döntőig verekedte magát a World Tour sorozat párizsi állomásán.
ElolvasomKarnyújtásnyira az Országos Jamboree idegenbeli győzelmeink után!
ElolvasomA Gerecse déli, kevesek által járt helyeit fedezzük föl ezen a túrán, mely során a hegyközi medencékre és az azok peremét alkotó magaslatokra nyílnak kilátások.
ElolvasomEdwin és Atkinson Jr. dupla-duplája is kevés volt.
Elolvasom24 ponttal vezettünk, de fordítani tudott az ellenfél.
ElolvasomUtánpótlás: Pest megyei leány kadett bajnokság
ElolvasomCirjenics Miklós az idei első Grand Prix versenyen a portugál Almada városában az igen előkelő hetedik helyen végzett.
ElolvasomAz idei második ASE-s megmérettetésen végre éremnek örülhettünk. Tatán az Olimpiai Sportközpontban rendezték az idei első ifjúsági korosztály számára kiírt országos rangsorversenyt.
ElolvasomMagabiztos játékkal folytattuk a jó sorozatunkat.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomMivel a szokásos közös megyei Gemenc-túra idén elmarad (nem jött össze / helyettünk a vadászoké az erdő), ezért programváltozás van. A kisfüzetben ezzel a kis szösszenettel vezettük be a túrát: „Ki mondta, hogy a Szekszárdi-dombságban nem lehet nyáron közösen túrázni?” Na, azt a nyári túrát most februárban realizáljuk.
ElolvasomVeres Marcell és Tóth Barna is pontszerző helyet szerzett az év első hazai megmérettetésén, a felnőtt- és junior országos rangsorversenyen.
ElolvasomOrszágos, nyílt, igazolt és amatőr páros tekeverseny és egyéni teketurné.
ElolvasomFoghíjas kerettel is győzni tudtunk!
Elolvasom98 pontos győzelemmel tértünk vissza
ElolvasomKét fölényes győzelem a IV. fordulóban
ElolvasomHétfőn sorsolták a negyeddöntő párosításait.
ElolvasomHétfőn 16:15-kor az M4 Sporton lehet követni az eseményt.
ElolvasomKedves versenyzők! Köszönjük mindenkinek a részvételt! Az alábbiakban megtalálhatjátok az képeket!
ElolvasomEdwin ismét dupla-duplával segítette a csapatot.
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomMegvolt a városi évnyitó a tekézőben. Remek hangulatban, sportszerűen és lelkesen játszottak a résztvevők.
ElolvasomMivel sportágunkban egész évben vannak versenyek, így kihasználjuk január első néhány hetét, hogy felelevenítsük a tavalyi év legemlékezetesebb, szívünknek legkedvesebb judós pillanatait.
ElolvasomA Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán túrázunk, egy tömegközlekedéssel nem túl könnyen megszervezhető szakaszon. Várható látnivalók: az erdő. Van kiszállási lehetőség 15 km-nél, gyerek kéktúrázók kedvéért.
ElolvasomEdwin dupla-duplája is kevés volt a sikerhez.
ElolvasomAz elvártnál jobban teljesített az U18/A csapatunk 2022 ősszel.
Elolvasom2022-ben, azon túl, hogy az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya a 10. helyen végzett a 90 egyesület közül, olyan korszakos sikerek is kötődnek sportolóinkhoz, amelyek a kitartásnak és a munka iránti alázatnak a lenyomatai. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomOnline jegyértékesítés lesz
ElolvasomTavaly januárban túratársaink tanösvényjelzéseket festettek a Brinyóban. Mivel az évnyitótúra hagyományosan Péter Imi túrája, az idei első gyaloglással összekötjük a kellemeset a hasznossal: 2023 első szombatján megnézzük a tanösvényt, meg hogy, igényelnek-e felújítást a tanösvényjelek.
ElolvasomVereséggel zártuk a 2022-es évet.
ElolvasomAlapszakasz - XIV. forduló
ElolvasomNéhány nappal karácsony előtt rendezték meg Jeruzsálemben a Mesterek Tornáját, mely egyfajta mini világbajnokságnak is felfogható, hiszen minden súlycsoport legjobb harminchat judósa kapott meghívást a rangos viadalra. Pupp Réka természetesen kiemeltként állt rajthoz az olimpiai bajnokokat és érmeseket felvonultató mezőnyben.
ElolvasomHasznos túrán vannak túl a fiatalok
ElolvasomEgy győzelem és egy vereség a III. fordulóban.
ElolvasomGyőzelemmel búcsúztunk el idén az ASE Csarnok közönségétől.
ElolvasomZsinórban a harmadik meccsünket nyertük meg.
ElolvasomAlapszakasz - XII. forduló
ElolvasomKözeledik az év vége, s bár még egyetlenegy év végi túra hátravan, ideje realizálni a 2022-es kilométergyűjtés ajándékát. Az új Demeter-túravezetőkről szóló hírből tudjátok, hogy az egyik új túravezetőnk, Szász Csaba barátságban van a túrázói minősítéssel. A túrák MTSZ-pontértékéről külön hírben ő maga fog beszámolni, most koncentráljunk az idei év egyesületi pólószerző pontgyűjtésére.
ElolvasomAz Egis Körmend elleni mérkőzésünkre elkezdődött a jegyértékesítés
ElolvasomÚjabb siker a lányoknál
ElolvasomKékesi Kolos, Géringer Gergő és Kupai László utazhat.
ElolvasomI. osztály őszi egyéni verseny eredmények
ElolvasomII. osztály őszi egyéni verseny eredményei
ElolvasomHivatalos közlemény
ElolvasomBár a Mecsek 500+ túrasorozat keretében idén már egyszer meghódítottuk a Zengőt, de az év utolsó előtti napján ismét lehetőség lesz szétnézni az új kilátóból, ahonnan jó időben páratlan látvány tárul elénk. A csúcson egész’ biztosan sok ismerőssel találkozunk, mert hagyomány, hogy december 30-án turisták lepik el a hegyet. A túra végéhez közeledve útba ejtjük a 35 éve elhunyt Rockenbauer Pál sírját is.
Elolvasom20 ponttal győztük le a Bonyhád csapatát
ElolvasomEgy győzelem és egy vereség a lányoknál
ElolvasomHárom paksi játékos is 20 pont felett teljesített.
ElolvasomAz Atomic Boys emblematikus alakja 46 éves volt.
ElolvasomAz elmúlt években a túrázás több új típusát is kipróbáltuk, ezek egyike egy adott tájegység bejárása. 2022-ben a Zemplénben kalandoztunk egy hetet. Ez évben a Cserhát látnivalóit és érdekességeit nézzük meg. A Cserhát éghajlatára nagy hatással van, hogy magasabbra kiemelkedett hegységek (Börzsöny, Mátra) gyűrűjében található. Az emiatt jellemző hegységközi "medencehatás" miatt a terület éghajlata mérsékelten hűvös és mérsékelten száraz.
BővebbenA Covid előtti években megkezdett hagyomány szerint minden évben csatlakoztunk valamely társtúraszakosztály teljesítménytúrájához. Idén a Sárga Túrákat rendező ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztály 15 km-es körtúráját választottuk.
BővebbenSoron kívül beesett a dunaföldvári Dunatúra Egyesület Születésnapi Teljesítménytúrára szóló meghívása, aminek szeretnénk eleget tenni.
BővebbenTeke - ahogy nagyapáink játszották, ahogy Mi játsszuk, ahogy már máshol játsszák …....vagyis egy kicsit másként !
BővebbenA kedvező időjárásban bízva gyalogos telihold-túrát szervezünk, ha van kedvetek jönni, gyertek velünk.
BővebbenMagyar Kupa - Negyeddöntő
BővebbenHegymászás az Alföld "közepén". És ez nem áprilisi tréfa!
BővebbenKellemes kirándulásra hívunk benneteket a Satöbbi Kupa elnevezésű rendezvény keretében, amelynek egyesületünk a társszervezője. Mi várható? Jókedv, találkozás társegyesületek túratársaival, jó hangulatú beszélgetések és természetesen a tavaszi Mecsek minden szépsége.
Bővebben„Elbűvölő völgyek, virágos rétek, különleges sziklák Bolyongás a Velencei-hegység »legmagasabb« csúcsai körül, az idilli fekvésű Sukoróból kiindulva a hangulatos Hurka- és Bodza-völgyön át az Angelikaforrásig, majd a Meleg-hegy oldalában terpeszkedő Nagy-legelőn átvágva vissza a faluba. Útközben olyan érdekes sziklaalakzatokat tanulmányozhatunk, mint a Likaskő, a Gyapjaszsák vagy az Olasz Gránitfejtő, nem beszélve a Velencei-tóra nyíló gyönyörű kilátásról.” (kirandulastippek.hu)
BővebbenKönnyű, ismerkedős túra a Demeter Egyesület egyik frissen végzett túravezetőjével, aki nem mellesleg a 2. Satöbbi Kupa főszervezője is.
BővebbenA Gerecse déli, kevesek által járt helyeit fedezzük föl ezen a túrán, mely során a hegyközi medencékre és az azok peremét alkotó magaslatokra nyílnak kilátások.
BővebbenOrszágos, nyílt amatőr és igazolt, csapat és egyéni verseny
BővebbenMivel a szokásos közös megyei Gemenc-túra idén elmarad (nem jött össze / helyettünk a vadászoké az erdő), ezért programváltozás van. A kisfüzetben ezzel a kis szösszenettel vezettük be a túrát: „Ki mondta, hogy a Szekszárdi-dombságban nem lehet nyáron közösen túrázni?” Na, azt a nyári túrát most februárban realizáljuk.
BővebbenÉvnyitó nyílt tekeverseny vegyes párosoknak.
BővebbenHárom körös, páros, egyéni, csapat amatőr és igazolt, országos, nyílt verseny.
BővebbenBár a Mecsek 500+ túrasorozat keretében idén már egyszer meghódítottuk a Zengőt, de az év utolsó előtti napján ismét lehetőség lesz szétnézni az új kilátóból, ahonnan jó időben páratlan látvány tárul elénk. A csúcson egész’ biztosan sok ismerőssel találkozunk, mert hagyomány, hogy december 30-án turisták lepik el a hegyet. A túra végéhez közeledve útba ejtjük a 35 éve elhunyt Rockenbauer Pál sírját is.
BővebbenHa valaki a 19-ei Mecsek túrán nem tudott részt venni, újabb lehetőséget adok egy mecseki közös túrázásra. Ezúttal a tavaly megkezdett Tolnaicum-ismertető túrasorozatot fejezzük be.
BővebbenA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását fejezzük be. Ez a túra az én ajándékom – azoknak, akik végig járták az előzőeket, és azoknak is, akik erre a túrára jönnek. Remélhetőleg maradnak még őszi színek az erdőben, a nyílt részekről pedig gyönyörű kilátás vár ránk. Mi ott leszünk, már csak szép idő kell és minden rendben lesz.
BővebbenVadregényes szurdok, impozáns várrom, misztikus erdei temető a Vértesben.
BővebbenHagyományos könnyű őszi séta Decsi Bélával Vak Bottyán emlékére.
BővebbenŐsszel is itt a lehetőség a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek a túrázásra. Zemplén. Meseszép vidék, vadregényes várak, mesélő kastélyok. A Zempléni-hegység egyike hazánk kevés, közutakkal be nem hálózott rengetegének, amelynek területén a civilizáció nyomát is alig látjuk. A Zempléni-hegység legismertebb látnivalói kétséget kizáróan a várak. Túráink során meglátogatjuk a várak többségét. Erdők, dombok, hegyek és ismét kisebb-nagyobb kalandok várnak az aktív pihenést, az egészséges életmódot és az ország megismerésének ezt a formáját választókra.
BővebbenEurópa egyik legnagyobb fémmadara, egy ősemberek által is lakott hatalmas barlang és egy eredeti, megmászható aknatorony, mindenhonnan parádés kilátással fűszerezve.
BővebbenA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 5. részénél tartunk. A legnehezebb szakasz következik, sikerült 5 csúcsot egy útvonalra felfűzni. Az esőtől felfrissült erdőben megjárjuk Tolna-megye legmagasabb pontját, a túra végén pedig egy gyönyörű patakvölgyben ereszkedünk le a hegyről. Remélem, mindenkinek meghoztam a kedvét.
BővebbenEz után az őrült hőség után indul a szezon. A Zselic déli csücskével kezdjük meg az őszi túrasorozatot. Nagy kedvencem Fekete István, a sokunk által szeretett író, aki kezdő gazdatiszt korában ezen a vidéken dolgozott és vadászott gróf Mailáth György hitbizományi uradalmában Bakócán, az 1926-1929 közötti években, mint segédtiszt. Az itt szerzett élményeit írásaiban, regényeiben is megörökítette. Ennek emlékére készült a Mecsekerdő Zrt jóvoltából az emlékösvény, ahol az elhelyezett táblákon az író életéről, regényeiről kaphatunk információkat.
BővebbenSzokásos vízitúránkra hívlak titeket. Idén egy új, változatos szakasz vár ránk homokpadokkal, sok fürdéssel, esetleg egy kis sörözés/jégkrémezéssel.
BővebbenBár jó néhány rendezvény lesz ezen a hétvégén, de érdemes ezt a programot is átgondolni. Ezen a túrán, egy a túravezető szívéhez közelálló vidékre, a Káli-medencébe fogunk barangolni. Hangulatos táj, hagyományos népi építészet megmaradt emlékei, csodás panoráma, geológiai érdekességek és még sorolhatnánk mindazt, amiért érdemes erre a területre ellátogatni.
BővebbenA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk, immár a sorozat 4. részénél tartunk. Az útvonal (legalábbis nagy része) mindenkinek ismerős lesz. A csúcsok megmászása után az Óbányai-patak völgyében tudunk majd hűsölni, reméljük, víz is lesz a mederben… Aki megérdemli, Óbányán sörrel/fagyival jutalmazhatja magát.
Bővebben2022. május 28. (szombat) Zirc – Tanösvények (Pintér-hegyi, Eperjes, Eplény)
BővebbenA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk. A mostani alkalommal megtapasztaljuk, hogy miért „hegyvidék” a Mecsek. Embert próbáló szintkülönbség vár ránk, cserébe újabb 3 csúcs meghódítása jár. Jókedv, móka, kacagány.
BővebbenDél-Alföld Ópusztaszer, Nemzeti Történeti Emlékpark
BővebbenA Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárását folytatjuk. Ezúttal a déli oldalon túrázunk, talán mindenki által már ismert helyszíneken. A szendvicshez való medvehagymát az úton szedhetjük, közben (remélhetőleg jó időben) gyönyörködhetünk a természeti képződményekben és a panorámában. „Csak az jöjjön, aki bírja” a buszban a hagymaszagot!
BővebbenA Kő-hegy felfedezése a Kő-hegyi tanösvényen! A Visegrádi-hegység kedvelt túracélpontja a mi szakosztályunknak is. Ezen a túrán a tájegység egyik kevésbé látogatott hegyére, a Kő-hegyre sétálunk fel. Szentendréről indulva szinte könnyed emelkedőn jutunk fel a Kő-hegyi tanösvényhez.
BővebbenEgy hangulatos, télvégi túrára invitálunk benneteket. Időpont szerint akár hó is lehet, de reméljünk egy kellemes, talán kora tavaszi túrát. A Balaton-felvidék talán legszebb patakvölgyében fogunk kirándulni, melyet a Jókai-kilátóba való erősebb kapaszkodóval (!) indítunk, de cserébe megcsodálhatjuk a Balaton magával ragadó panorámáját.
BővebbenA Tolna Megyei Magyar Természetbarát Szövetség által szervezett, már 6. éve szokásos februári Gemenc-túrához csatlakozunk: Árpi bácsira emlékezünk és egy könnyűt túrázunk. [Az első jelzett utakat Bodor Árpi bácsi tervezte a Gemencben, ő irányította a gyalogos természetjárók figyelmét erre a tájra.]
BővebbenA Mecsekbe hívunk titeket. Idei tervünk a Mecsek 500 méternél magasabban fekvő csúcsainak bejárása. Hat túrára bontottuk a sorozatot, az első alkalommal barátkozós jelleggel egy rövid, könnyű, de látványban gazdag séta vár ránk.
BővebbenA vírushelyzet kapcsán sajnos ez évben nagyon sok tervezett túra elmaradt, így járt ez a program is, hiszen eredetileg májusban mentünk volna a Budai-hegységbe. Mára szerencsére rendeződni látszik a helyzet, újra lehet természetjáró szervezeteknek túrákat szervezni. Ebben a – reményeink szerint tartósan így maradó helyzetben - egyesületünk továbbra is szervez és biztosít programot a hosszútávú túra utakat illetve az egyhetes túrákat kedvelőknek.
BővebbenA Keleti-Bakony legmagasabban fekvő települése, Tés és környéke sok mindenről nevezetes. A Tési-fennsík egykoron királyok vadászterülete volt, melyről vadászkastélyok romjai és a közeli Királyszállás neve is árulkodik.
BővebbenFolytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat. Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel - látnivalót az ideérkezőnek.
BővebbenKéső őszi túrára invitálunk mindenkit a Villányi-hegységbe, és ha már Villány, akkor természetesen a túrának egy borászatban lesz vége.
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17