Országos aranyak

2016.08.02, 09:13 Kajak-kenu
Július végén hirdettek országos bajnokokat a gyermek, kölyök, serdülő kajak-kenusok között. A hét ASE-s érmen összesen négy versenyző osztozott, de sok dobogó-közeli befutót is produkáltak a paksi versenyzők.

 

A velencei-tavi Sukoró visszatérő helyszíne a négynapos bajnokságnak. Csütörtökön a rövidtávok, 200 méterek, illetve a váltóversenyek összecsapásaira gyülekeztek a fiatalok a rajtvonalnál. A Somkert Máté, Klenk Botond, Hodován Dávid összetételű kenuváltó abszolválta leggyorsabban a háromszor 200 métert, így megadták az alaphangot a folytatáshoz.

Amely folytatás bronzokkal folytatódott, hiszen két egyes versenyzőnk, az ugyancsak 2001-es születésű kajakos Vajda Bence és a kenus Hodován Dávid is nagy csatában, kevéssel maradt el a fényesebb medáltól 500 méteren. Másnap is hasonló forgatókönyv szerint alakultak az eredmények, 1000 méteren is két harmadik hely jutott a fiúknak. Ezzel eldőlt, hogy egyesben nem lehetnek ott az őszi, szegedi Olimpiai Reménységek Versenyén, ám ez a kiegyensúlyozott teljesítmény a csapathajós szereplés szempontjából biztató. A szövetség döntésén múlik, hogy a paksi fiatalok megmérettethetik-e magukat hazai környezetben nemzetközi közönség előtt.

A hétvégének ezzel még közel sem volt vége, ugyanis a hosszabb távok, mint a 4 és 2 kilométer küzdelmei még várattak magukra. Amely a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, Vajda Bencénél csak ketten voltak gyorsabbak, így harmadik távján is harmadik lett. Jött Hodován Dávid, aki érett, taktikus versenyzéssel keretbe zárta a hétvégéjét, ugyanis a csütörtöki győzelmét meg tudta ismételni, szép győzelemmel zárta a versenyét.

Az utolsó napon a legkisebbek is biztatóan kajakoztak, kenuztak, azonban érmet nem sikerült szerezniük.

Augusztus első hétvégéjén az ifi, U23-as versenyzők állnak rajthoz az országos bajnokságon.

Tóth Márton


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%