Jan Pavlík távozik a klubtól

2023.05.05, 10:18 Kosárlabda
Hivatalos közlemény

Hosszú idő után búcsúzik az Atomerőmű SE-től és Paks városától Jan Pavlík, az ASE "örökös bajnoka". Jan játékosként 2004. szeptember 26-án szerződött először az Atomvárosba, a piros-kék csapattal 2005-ben és 2006-ban is bajnok lett, szerepelt a bajnokság negyed- és elődöntőjében, a Magyar Kupát pedig 2005-ben emelhette a magasba. Játékospályafutása befejezése után klubunknál helyezkedett el több pozícióban is. Utánpótlás edzőként az egyik legnagyobb eredményét a 2021/22-es szezonban érte el, az U16-os csapattal országos második helyen végeztek. 2022. nyarán a B-csoportos fiókcsapatunk, az Atomerőmű KSE Bonyhád felnőtt és U20-as csapatának vezetőedzője lett, ahol jelenleg a felnőtt csapattal a 9. helyért küzdenek, az U20-as csapattal alapszakasz bajnokok lettek, U18-as csapatunkkal pedig az országos döntőre készülnek.

2019-ben a TelePaks városi televízió készített egy beszélgetést Jannal:


"Szeretném megköszöni mindenkinek, aki az utolsó 9 éven keresztül segített és támogatott, kollégáimnak, szülőknek, szurkolóknak! Voltak nagyon nehéz időszakok, volt amikor könnyen mentek dolgok, mindig igyekeztem a legjobbat kiadni magamból az adott szituációban, az adott feltételeket figyelembe véve. Nagyon büszke vagyok fiatal tanítványaimra, akikkel több szezonon keresztül is nagyon sikeresek voltunk, többen nemzeti UP válogatottban szerepeltek és többen az A csoportban is bemutatkoztak. Úgy érzem, hogy jelenleg szükségem van a váltásra, új impulzusokra, új tapasztaltokra. Az ASE örökre a szívemben marad, sok sikert kívánok a klubnak és mindenkinek, akik keményen dolgoznak a klub fejlődéséért. Minden szurkolónak minél több élményt és sikert kívánok! Soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő, ha egyszer úgy hozza az élet, újra harcolni fogok az ASE-ért.
HAJRÁ ASE, HAJRÁ ATOMCITY!"
-búcsúzott Jan.

Köszönjük Jannak a sok-sok sikeres évet, a munkát és az alázatot, sok sikert kívánunk neki a folytatásban!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%