First step, big step

2023.05.23, 12:15 Kajak-kenu
Szolnok adott otthont a női kajakosok és az ifjúsági kajak-kenus versenyzők első válogatójának, ahonnan érmekkel és megerősödve jöttünk haza.

Pupp Noémi két, az olimpián is szereplő versenyszámban, 500 méteren egyesben és párosban a 19 éves Fojt Sárával állt rajthoz. Egyesben végig nagy versenyben volt, hatodik lett úgy, hogy a második és a hatodik helyezett között csupán 0,5 másodperc különbség volt.

Párosban biztos második helyet hoztak Csipes Tamaráék mögött, ami lőtávolba hozta őket a világbajnokságot tekintve: a második válogató előtt még sok edzés és kavarodás várható, de ha tovább készülnek, akkor szép eredményekre számíthatunk.

Az ifik között Juhász István vitte a prímet: kétszeres világbajnok kenusunk mind a négy számát, amiben elindult, megnyerte!

500 és 1000 méteren egyesben magabiztosan tudott nyerni Pisti, és korábbi párostársával, Lugosi Gergellyel is meggyőző fölénnyel tudtak finiselni a hosszabb és a rövidebb távon egyaránt.

„Még a nemzetközi versenyeken nem igazán gondolkozunk, sokat kell még edzenünk, hogy megnyerjük a második válogatót is és majd utána gondolkozunk ezen.” - mondta Juhász István.

A 16 éves Pálfalvi Viktor tudott még döntőbe kerülni, de a többi versenyzőnk, Frast Lilla, Csapó-Kun Réka, Adorján Angéla, Frast Medárd és Nagy Soma is odatette magát, ami döntőt nem, de sok tapasztalatot jelentett. Szépen megcsinálták a pályájukat, kemény munkával látható lesz a fejlődés.

„Szépen dolgoztak a srácok Szolnokon, a fiatalabbak belekóstolhattak abba, hogy milyen a nagyok között versenyezni. Noémi ott van az élmezőnyben, még egy kis lépés hiányzik, hogy tényleg odaérjen az élre. Pisti profi módon, higgadtan és tudatosan csinálta végig a hétvégét, ami alapján kevesebb számolgatnivalónk lesz a második válogató előtt.”- értékelt Bedecs Ferenc szakosztályvezető, az ifi és felnőtt versenyzőink edzője.

A második válogató június közepén lesz.

 

I. Felnőtt Női Kajak és Ifjúsági Válogató

Szolnok, 2023. május 20-21.

KAJAK-KENU JEGYZŐKÖNYV

 

C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 1000 m A Döntő

1.Juhász István Dávid

6. Pálfalvi Viktor

 

K1 Női Felnőtt 500 m A Döntő

6. Pupp Noémi

 

C2 Férfi Ifjúsági U17-U18 1000m A Döntő

1. Lugosi Gergely István (Merkapt-Mekler)Juhász István Dávid (ASE)

4. Pálfalvi Viktor Gyula (ASE), Gyányi Milán (MVM Szeged)

 

K2 Női Felnőtt 500 m A Döntő

2. Fojt Sára (Kovács Katalin Akadémia), Pupp Noémi (ASE)

 

C2 Férfi Ifjúsági U17-U18 500m A Döntő

1. Lugosi Gergely István (Merkapt-Mekler), Juhász István Dávid (ASE)

 

C1 Férfi Ifjúsági U17-U18 500 m A Döntő

1. Juhász István Dávid


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%