Magyar Kupa 2008. március - FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Magyar Kupa 2008. március - FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

08.03.05, 10:10 Kosárlabda

MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ,2. MÉRKŐZÉS:ATOMERŐMŰ SE – UNIVER KECSKEMÉT 80–72(20–20, 12–17, 28–17, 20–18) Paks, 600 néző. V: Bognár, Farkas, Márton. ATOMERŐMŰ: Mészáros Z. 6, TOROMAN 14/9, Kiss Zs. 8/3, Panta 6, HORVÁTH Z. 15/6. Cs: Csaplár-Nagy E. 3/3, C. BROOKS 23/12, Stevenson 5. Edző: Sabáli Balázs

Elolvasom
Bor Barna is ott lesz Pekingben

Bor Barna is ott lesz Pekingben

08.03.03, 12:10 Judo

 Bor Barna is ott lesz Pekingben  Az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó előtti versenyén eldőlt: Bor Barna lesz a magyar dzsúdóválogatott hatodik pekingi résztvevője. A paksi fiatalember Prágában hetedik lett, és a riválisok eredményei is kedveztek neki, így utazhat Pekingbe.Remekül kezdett, szoros meccsen két kokával legyőzte nagy riválisát, a bolgár Ilievet, majd három és fél percnyi küzdelem után ipponnal az ukrán Bondarenkót. Következett a súlycsoport egyik legnagyobb alakja, a kétszeres világbajnok Alekszandr Mihalin, akit U23-as Európa-bajnokunk alaposan megszorongatott: az orosz egyetlen kokával léphetett tovább, míg Bor a vigaszágon folytathatta. Ott először alaposan megleckéztette a spanyol Parrát, majd újra összecsapott a holland Vuijstersszel. Az elmúlt hetekben többször találkoztak egymással, nyert a holland is és a magyar is, ezúttal Vuijsters bírta jobban a feszültséget, egy jukóval és egy kokával ő mehetett a bronzmérkőzésre. Bor Barna a hetedik helyen zárt, riválisainak szereplése után pedig bizonyossá vált: Ungvári Miklós, Hadfi Dániel, Baczkó Bernadett, Mészáros Anett és Csernoviczki Éva mellett ő lesz a magyar dzsúdóválogatott hatodik képviselője a pekingi olimpián. (NSO/judonfo.hu)

Elolvasom
Nemzetközi Diák Judo Verseny - Vöcklabruck

Nemzetközi Diák Judo Verseny - Vöcklabruck

08.03.02, 10:32 Judo

Nemzetközi Diák Judo Verseny - Vöcklabruck I. Pupp Réka 30 kgIII. Horváth Jennifer 40 kgV. Skállát Katalin 44 kg Diák „B”III. Akkermann Gergő 36 kg Diák „A”V. Szőke Attila 360 kgIII. Ádám Attila 50 kg Edzők: Kun Szilárd, Keszthelyi László, Kanczler István

Elolvasom
EB-MEX Nemzetközi Judo Verseny - Miskolc

EB-MEX Nemzetközi Judo Verseny - Miskolc

08.03.01, 12:09 Judo

 EB-MEX Nemzetközi Judo Verseny - MiskolcIII. Őri Felicián 50 kgIII. Ömböli Renátó +90 kg Edzők: Hangyási László, Kanczler István Prága Helyezetlenül zárta a prágai Világkupa-versenyt Braun Ákos, a paksi Atomerőmű SE cselgáncsosa. A 73 kg-os súlycsoportban versenyző, korábbi világ- és Európa-bajnok dzsúdós így egyre távolabb kerül a nyári, pekingi olimpián való részvételtől.A +100 kg-os Bor Barna egyelőre tartja kvótát érő helyét a rangsorban, s ha ma is sikerül jó eredményt elérnie Csehországban, akkor Mészáros Anett után ő is kvalifikálja magát a pekingi játékokra. Braun Ákosnak az utolsó esélye az áprilisi Európa-bajnokság lesz, Lisszabonban érmet kell szereznie, hogy ne csak turistaként utazhasson a világ legnépesebb országába. [TEOL] Prága, Világkupa +100 kg: Bor Barna VII.

Elolvasom
Magyar Kupa 2008. február - FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Magyar Kupa 2008. február - FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

08.02.28, 10:09 Kosárlabda

MAGYAR KUPA, FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ,1. MÉRKŐZÉS:A negyeddöntő párosításai:UNIVER - ASENYÍREGYHÁZA - KÖRMENDDOMBÓVÁR - ALBACOMPFALCO - PÉCS

Elolvasom
Újabb paksi nagymesterjelölt

Újabb paksi nagymesterjelölt

08.02.24, 00:56 Sakk

Újabb paksi nagymesterjelölt Február 16-23 között a Franciaországban zajlott Európa legnagyobb nyílt versenye a XXIV. Cappelle la Grande nemzetközi sakktorna. A rekord létszámú 612 fős mezőnyben ezúttal két tolna-megyei versenyző ült asztalhoz, Papp Gábor és Rudolf Anna. Az ASE húszéves sakkozója kitűnő formában versenyzett ezen a tornán és a kilenc forduló során veretlenül 6,5 ponttal a 19. helyen végzett, teljesítve ezzel első nagymester normáját. Ellenfelei között olyan nagynevű játékosok is akadtak mint a világbajnokjelölt amerikai szovjet Boris Gulko, az olimpiai válogatott Eduardas Rozentalis nagymester. A paksi fiatalnak a verseny hajrájában kellett bebiztosítania eredményét, ehhez az utolsó két fordulóból másfél pontra volt szüksége. Gábor már korábban is több alkalommal megközelítette a nagymesteri szintnek megfelelő pontszámot, több alkalommal csak fél pont választotta el a címszerző teljesítménytől, ezúttal azonban élni is tudott a lehetőséggel. Az utolsó előtti fordulóban Davit Shengelia grúz nagymester ellen sötét színnel aratott parádés győzelmét követően a litván Rozentalis ellen kellett tartani az egyensúlyt a megfelelő teljesítményhez, ami hosszú küzdelmes játszmában sikerült a paksi fiúnak. A teljesítménye értékét növeli, hogy Gábor ezen a tornán hat nagymesterrel csapott össze és a sorsolás szeszélye folytán ebből öt alkalommal sötét színnel kellett felvenni a harcot a nálánál erősebbek ellen. A végső mérleg alapján 17 élőpontot gyűjtött és ezzel átlépve a nagymesteri szintet 2501 élőponttal szerepel a nemzetközi listán. Rudolf Annának szintén pozitív mérleggel zárult a verseny, 5,5 pontot szerzett és gyarapította élőpontjait. A versenyt az azeri Gashimov Vugar nyerte 7 ponttal. - Molnár Béla -

Ifjúsági Országos Bajnokság - Tata

Ifjúsági Országos Bajnokság - Tata

08.02.23, 12:08 Judo

Ifjúsági Országos Bajnokság - Tata II. Őri Felicián 50 kgV. Szebényi Réka 52 kgI. Haaz Levente 60 kgIII. Kovács Botond 60 kgI. Gombár Szabolcs +90 kgIII. Tolnai Márk +90 kgII. Hamvas Tamás 90 kg Edzők: Hangyási László, Kanczler István

Elolvasom
2007/2008 - 19. forduló képriporttal

2007/2008 - 19. forduló képriporttal

08.02.23, 10:48 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. február 23., szombat, 19. fordulóATOMERŐMŰ SE - LANEK LEASING DOMBÓVÁRATOMERŐMŰ SE ­ LANEK LEASING DOMBÓVÁR KC 81–46(24–12, 21–5, 10–15. 26–14) Paks, 1500 néző. V: Cziffra, Hegedűs, TörökATOMERŐMŰ: MÉSZÁROS 13/9, MURRY 19/9, Kiss Zs. 3/3, HORVÁTH Z. 8, GULYÁS 21/6.Csere: Panta, STEVENSON 7, Brooks 6/6, Toroman 1, Csaplár-Nagy E., Horányi 3/3, Morgen. DOMBÓVÁR: English 8, MILLS 15/3, Deák 3/3, Wiley 9/6, Sanders 6. Csere: Bódi 2, Balogh, Molnár M. 3/3, Vas. Az eredmény alakulása: 1. p.: 0–3. 5. p.: 15–4. 6. p.: 15–9. 8. p.: 22–9. 14. p.: 32–13. 19. p.: 45–15. 21. p.: 45–19. 25. p.: 52–21. 28. p.: 52–27. 34. p.: 61–39. 36. p.: 71–39. Statisztika:   A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAH. Csapat M. Gy. V. D. K. 1. Falco KC-Szombathely 20 18 2 1878 - 15562. PVSK-Expo Center Pécs 19 13 6 1563 - 1507 3. P. L. Dombóvár KC 20 13 7 1659 - 16754. Szolnoki Olaj KK 19 12 7 1458 - 14695. Marso-Vagép NYKK 20 12 8 1740 - 16796. Atomerőmű SE 19 11 8 1563 - 14687. Albacomp 20 11 9 1658 - 15688. P.-Lami-Véd Körmend 20 10 10 1701 - 1578 9. Univer-Kecskemét SE 19 9 10 1589 - 157810. Zalakerámia-ZTE KK 20 8 12 1565 - 157211. Soproni sÖrdögök 20 8 12 1692 - 1763 12. MAFC 20 6 14 1579 - 180213. Kaposvári KK 20 4 16 1533 - 168614. Bodrogi-Bau Vásárhely 20 3 17 1696 - 1974Webszemle:Az Atomerőmű a Dombóvárt verte könnyedén - Nemzetisport - .... Megjósolhatatlan a vége - Tolnai Népújság online - .... Atom-parádé a megyei rangadón - Tolnai Népújság online - .... Képriport: www.PaksNET.hu 

Elolvasom
2007/2008 - 18. forduló

2007/2008 - 18. forduló

08.02.17, 10:48 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. február 17., szombat, 18. forduló Bodrogi-Bau-Vásárhelyi KS - ATOMERŐMŰ SE Bodrogi-Bau-Vásárhelyi KS - Atomerőmű SE 86-130 (18-27, 21-34, 21-36, 26-33). Hódmezővásárhely, 500 néző. V: Páli, Kapitány, Csősz. Hódmezővásárhely: DRAHOS (21/6), D. Brooks (12/3), FREEMAN (15/3), Kováts R. (10), Gémes (11). Csere: Kukla Zs. (2), Csorba (4), Böszörményi (9/3), Babut (2), Szögi (-). Edző: Czuprák László. Atomerőmű SE: Mészáros Z. (3), Murry (6), Kiss Zs. (6/6), Horváth Z. (11/3), GULYÁS (23/3). Csere: C. BROOKS (22/6), TOROMAN (20/12), STEVENSON (26/6), Csaplár-Nagy E. (2), Panta (7/3), Morgen (2), Horányi (2). Edző: Sabáli Balázs. Az eredmény alakulása: 5. perc: 7-13, 15. p.: 27-38, 25. p.: 50-78, 35. p.: 68- 112. A találkozó olyan volt, mintha egy szimpla edzőmeccset vívott volna az ASE. Igaz, a két csapat tabellán elfoglalt helyezése alapján erre is lehetett számítani. A sereghajtó Hódmezővásárhely egyetlen pillanatra sem tudta megnehezíteni a paksiak dolgát, az Atom minden mutatóban jobbnak bizonyult. A két új fiú, az amerikai Stevenson és Brooks egyaránt biztatóan mutatkozott be, bár számukra a komolyabb meccsek lesznek az igazi értékmérők. Például a szombati megyei rangadó, amelyen a Dombóvárt fogadják Sabáli Balázs tanítványai. Sabáli Balázs: - Az volt a célunk, hogy az elején megfogjuk a hazaiakat, örülök neki, hogy simán nyertünk, és annak is, hogy a fiataljainknak is lehetőséget tudtam adni a rutinszerzésre. Webszemle: Ezúttal nem nyúltak mellé - Tolnai Népújság online - .... Megérik a pénzüket az új fiúk - Tolnai Népújság online - .... Két új légióssal áll fel az Atomerőmű - TEOL - ....

Elolvasom
Bor és Mészáros 9. lett a párizsi Vk versenyen

Bor és Mészáros 9. lett a párizsi Vk versenyen

08.02.12, 12:08 Judo

 Bor és Mészáros 9. lett a párizsi Vk versenyenBor Barna (+100 kg) és a már pekingi kvótával rendelkező Mészáros Anett (70) egyaránt a kilencedik helyen végzett az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa párizsi kiemelt kategóriás versenyén.A francia fővárosban 70 ország 352 dzsúdósa küzdött az érmekért. Az olimpiára a tavalyi riói vb-bronzérmével kvalifikáló Mészáros brit és szenegáli ellenfelet győzött le az előcsatározásokban, majd minimális különbséggel - egy kokával - kikapott spanyol riválisától. A vigaszágon aztán alulmaradt egy orosz dzsúdóssal szemben.A legnehezebbek között tatamira lépő Bor lengyel és izlandi ellenfelet vert meg, aztán egy holland megállította őt. A reményfutamban előbb legyőzött egy amerikait, majd vereséget szenvedett egy üzbégtől, így ő is kilencedik lett.

Elolvasom
Országos Gyerek Bajnokság Déli Régió A csoport 7. forduló

Országos Gyerek Bajnokság Déli Régió A csoport 7. forduló

08.02.10, 01:13 Kosárlabda

Atomerőmű SE - Bajai Bácska FKE 78:68 Legjobb paksi dobók: Papp Márk (39), Antoni Csanád (27), Gombos Ádám (6)Atomerőmű SE - Univer KSE 67:53Legjobb paksi dobók: Papp Márk (33), Antoni Csanád (14), Miholics Bence (12/3)Bajai Bácska FKE-Univer KSE 44:43Ifj. Morgen Frigyes tanítványai magabiztosan nyerték meg a paksi tornát. Ezzel a tornagyőzelemmel nagy lépést tettek az Országos Döntőbe jutásért folytatott harcban. Az utolsó fordulóban már egy győzelem is elég lehet az egyenes ágon való döntőbe jutáshoz.

Elolvasom
2007/2008 - 17. forduló képriporttal

2007/2008 - 17. forduló képriporttal

08.02.09, 10:46 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. február 09., szombat, 17. fordulóATOMERŐMŰ SE - KörmendAtomerőmű SE-Polaroid Lami-Véd Körmend 74-87 (17-7, 15-31, 22-27, 20-22).Paks, 1000 néző. V: Hartyáni, Király, Farkas G.ASE: Mészáros Z. (1), Murry (9/6), Kiss Zs. (10/6), Horváth Z. (11), GULYÁS (25). Csere: TOROMAN (13/9), Csaplár-Nagy (-), Medve (4), Panta (1). Edző: Sabáli Balázs. Körmend: Fodor M. (8/3), Mc Cants (3/3), Ferencz (6), OCITTI (14/6). Vavra (12). Csere: THOMAS (17/6), FODOR G. (12/3), Trummer (11/9), Henderson (4), Tóth (-). Edző: Krivacsevics Dragoljub.Az eredmény alakulása: 5. perc: 9-5, 15. p.: 28-21, 25. p.: 38-48, 35. p.: 65-80. Kipontozódott: Ocitti a 38. percben.Mestermérleg:Sabáli Balázs: - Ki gondolta volna, hogy egy jó első negyed után így összeomlunk. Sajnos nem tudtunk kimászni a gödörből, megérdemelten nyert a Körmend.Krivacsevics Dragoljub: - Büszke vagyok a játékosokra és a közönségre, nagyon örülök a győzelemnek. Statisztika:   Férfi NB I. A-csoport: H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely181621676-14132.PVSK-Expo Center Pécs171251381-13443.P. L. Dombóvár KC181261527-1526 4.Szolnoki Olaj KK171161311-13125.Albacomp181081469-13856.Marso-Vagép NYKK181081550-15437.Univer-Kecskemét SE17981428-13918.Atomerőmű SE17981352-13369.P.-Lami-Véd Körmend188101510-142610.Zalakerámia-ZTE KK187111411-1408 11.Soproni sÖrdögök187111521-157612.MAFC186121443-159413.Kaposvári KK184141399-151414.Bodrogi-Bau Vásárhely183151537-1747 Webszemle:ASE: egy a tábor, egy a zászló - Tolnai Népújság online - .... Brooks állíthatja meg az Atomerőmű mélyrepülését - Tolnai Népújság online - .... Magyar Kupa Nyolcaddöntő - 2007/2008 időpontok - ferfikosar.hu - .... Az új légiós lehet a megmentő - Tolnai Népújság online - .... Az erős kezdés után kipukkadt az Atomerőmű SE - Tolnai Népújság online - .... DKC–Alba és Univer–ASE a kupában - TEOL - .... Egyre mélyebb gödörben az ASE - TEOL - .... Tabella, Férfi A-csoport alapszakasz, műsor és eredmények - infokosar.hu - .... A DKC nyert az ASE vesztett - TEOL - .... Képgaléria: ASE - Polaroid Lami-Véd Körmend - TEOL - .... Képriport: www.PaksNET.hu 

Elolvasom
Kajak-Kenu Fizikai Felmérő Bajnokság

Kajak-Kenu Fizikai Felmérő Bajnokság

08.02.09, 02:35 Kajak-kenu

Kajak-Kenu Fizikai Felmérő BajnokságVerseny helye: Győr2008.02.09. szombatFiú kajak1991 9. Fejes István1993 2. Széperdei Renátó1996. 5. Molnár Balázs1999. 3. Kerti TamásFiú kenu1990. 2. Dejcző Bálint8. Sohonyai Zoltán1991. 8. Csipszer Bertalan1992. 5. Rohn Richárd1997. 1. Koleszár Zoltán1999. 1. Cseh Olivér, 2. Kasi MátyásLány kajak1993. 2. Kiszli Vanda5. Fenyvesi Réka1998. 3. Pupp NoémisEdzők:Bedecs FerencMeczker AndrásFeil ImreGutai Dániel

Elolvasom
2007/2008 - 16. forduló

2007/2008 - 16. forduló

08.02.06, 10:45 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. február 06., szerda, 16. forduló ATOMERŐMŰ SE - Falco KC Atomerőmű SE - Falco KC 75-82 (13-27, 22-9, 15-18, 25-28). Férfi kosárlabda NB I. Paks, 1500 néző. V: Pálla, Ádám, Csősz. ASE: Mészáros Z. (16), Murry (-), Kiss Zs. (7/3), HORVÁTH Z. (15), GULYÁS (25). Csere: Panta (2), Toroman (10/6), Medve (-). Edző: Sabáli Balázs. Falco: KÁLMÁN (19/9), DOYNE (24/6), Váradi (8), KAZLAUSKAS (17/9), ALIAKSZEJEV (14). Csere: Will (-), Borszéki (-), Feigl (-). Edző: Szrecsko Szekulovics. Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-13, 15. p.: 26-30, 25. p.: 41-49, 35. p.: 56- 65. Kipontozódott: Kiss Zs. (37.), Váradi (38.), Aliakszejev (40.), Murry (40.). Mestermérleg: Sabáli Balázs: - Egy Falcót pontos dobásokkal lehetett volna legyőzni, a statisztika mindent elárul. Szrecsko Szekulovics: - Nehéz meccs volt, a második negyedben magunkra engedtük a Paksot, de utána jól védekeztünk és megérdemelten nyertünk. Statisztika:    Férfi NB I. A-csoport: H.  Csapat  M.   Gy.  V.   D.    K.  1. Falco KC-Szombathely 16 14 2 1489 - 1263 2. PVSK-Expo Center Pécs 15 11 4 1226 - 1181 3. P. L. Dombóvár KC 16 11 5 1370 - 1374 4. Szolnoki Olaj KK 15 10 5 1152 - 1153 5. Atomerőmű SE 15 9 6 1203 - 1167 6. Albacomp 16 9 7 1310 - 1230 7. Marso-Vagép NYKK 16 8 8 1365 - 1377 8. Univer-Kecskemét SE 15 7 8 1232 - 1217 9. Soproni sÖrdögök 16 7 9 1348 - 1374 10. P.-Lami-Véd Körmend 16 6 10 1346 - 1297 11. Zalakerámia-ZTE KK 16 6 10 1256 - 1242 12. MAFC 16 6 10 1286 - 1403 13. Kaposvári KK 16 4 12 1239 - 1329 14. Bodrogi-Bau Vásárhely 16 2 14 1350 - 1565 Webszemle: Kétesélyes csatározások - Tolnai Népújság online - .... A Falcótól ki lehet kapni - Tolnai Népújság online - .... Magyar Kupa Nyolcaddöntő - 2007/2008 időpontok - ferfikosar.hu - .... Ettől a Falcótól nem szégyen kikapni - TEOL - .... Őrült meccsen nyert Pakson a Falco - Sportfórum.hu - .... Gulyás Róbert: Bízom a csapatunkban - kosarinfo.com - .... Tabella, Férfi A-csoport alapszakasz, műsor és eredmények - infokosar.hu - .... Képgaléria - TEOL - 2008.02.06 | Fotó: Kiss Albert ....

Elolvasom
Magyar Kupa  2008. február - Nyolcaddöntő

Magyar Kupa 2008. február - Nyolcaddöntő

08.02.02, 10:08 Kosárlabda

Magyar Kupa, NyolcaddöntőSZTE-SZEDEÁK - ATOMERŐMŰ SE 51-76SZTE-Szedeák-Atomerőmű SE 51-76 (5-26, 9-23, 19-10, 18-27).Szeged, 1000 néző. V: Kiss, Vétek, Söjtöry.

Elolvasom
Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupa - Budapest

Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupa - Budapest

08.01.27, 12:07 Judo

Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupa - BudapestIII. Őri Felicián 50 kgV. Vájer István 55 kgI. Haaz Levente 60 kgIII. Kovács Botond 60 kgI. Gombár Szabolcs +90 kgIII. Tolnai Márk +90 kgII. Hamvas Tamás 90 kg Az összetett pontversenyben az Atomerőmű SE csapata nyerte a Magyar Köztársaság Kupát! Edzők: Hangyási László, Kanczler István

Elolvasom
2007/2008 - 15. forduló

2007/2008 - 15. forduló

08.01.26, 10:45 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. január 26., szombat, 15. forduló ALBACOMP – ATOMERŐMŰ SE ALBACOMP – ATOMERŐMŰ SE 72–67 (24–15, 20–25, 12–17, 16–10) Székesfehérvár, 2300 néző. V: Vígh, Földházi, Hegedűs ALBACOMP: SIMON B. 15, BRADFORD 20/12, Soós 7, McClendon 12, BENCZE 14. Csere: Boozer 4, Hanga, Dávid. Vezetőedző: Goran Miljkovics. ATOMERŐMŰ: Mészáros 8/3, MURRY 14/3, Kiss Zs., Horváth Z. 8, GULYÁS 29/6. Csere: Toroman 7/3, Johnson, Csaplár-Nagy E. 1. Sabáli Balázs. Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–9. 4. p.: 8–11. 8. p.: 20–11. 11. p.: 26–15. 13. p.: 28–23. 15. p.: 32–28. 19. p.: 41–32. 21. p.: 44–42. 25. p.: 51–46. 28. p.: 51–52. 30. p.: 56–57. 33. p.: 61–58. 40. p.: 68–65 Kipontozódott: Csaplár-Nagy E. (32. p.) MESTERMÉRLEG Goran Miljkovics: – Nagyon fontos volt ez a győzelem, jól védekeztünk és jól összpontosítottunk. Amikor az ellenfél átvette a vezetést, sem torpantunk meg, volt szívünk, és igazi csapatként is át tudtunk lendülni a holtponton. Külön köszönöm a közönség támogatását, nélkülük nehezebb lett volna. Sabáli Balázs: – Úgy érzem, mindent megtettünk a győzelemért, sajnos a felzárkózásunk után nem volt elegendő erőnk a sikerhez. Férfi NB I. A-csoport: 1. Falco KC 16 14 2 1489-1263 0,938 2. PVSK Expo Center Pécs 15 11 4 1226-1181 0,867 3. P.Leasing Dombóvár KC 16 11 5 1370-1374 0,844 4. Szolnoki Olaj 15 10 5 1152-1153 0,833 5. Atomerőmű SE 15 9 6 1203-1167 0,800 6. Albacomp 16 9 7 1310-1230 0,781 7. M.V. Nyíregyháza KK 15 7 8 1271-1297 0,733 8. Univer KSE 15 7 8 1232-1217 0,733 9. Soproni sÖrdögök 16 7 9 1348-1374 0,719 10. Zalakerámia ZTE KK 16 6 10 1256-1242 0,688 11. MAFC 16 6 10 1286-1403 0,688 12. Lami-Véd-Körmend 16 6 10 1346-1297 0,688 13. Kaposvári KK 16 4 12 1239-1329 0,625 14. B.B. Hódmezővásárhely 15 2 13 1270-1471 0,567 Webszemle: Közömbösítenék az Olajt - Tolnai Népújság online - .... Rangadót vívnak a paksiak - Tolnai Népújság online - .... Magyar Kupa Nyolcaddöntő - 2007/2008 időpontok - ferfikosar.hu - .... Távoznak a légiósok Paksról - TEOL - .... Folytatódik a keresgélés az igazi - Tolnai Népújság online - .... Toroman marad a Paksnál - TEOL - .... Mégsem válik meg az ASE a horvát játékosától, ... - Tolnai Népújság online - .... Tabella, Férfi A-csoport alapszakasz, műsor és eredmények - infokosar.hu - .... ..., az Alba a Paks ellen győzött ... - nemzetisport.hu - .... A Dombóvár nyert, a Paks vesztett - TEOL - ....

Elolvasom
Felnőtt Országos Rangsorverseny - Budapest

Felnőtt Országos Rangsorverseny - Budapest

08.01.20, 12:06 Judo

Felnőtt Országos Rangsorverseny - BudapestII. Kovács Márton 66 kgII. Csoknyai László 81 kgIII. Mede Zsuzsa 63 kgV. Tenki Zoltán 100 kgEdzők: Hangyási László, Kanczler István

Elolvasom
2007/2008 - 14. forduló

2007/2008 - 14. forduló

08.01.19, 10:44 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. január 19., szombat, 14. forduló ATOMERŐMŰ SE - Marso-Vagép Nyíregyházi KK ATOMERŐMŰ SE - Marso-Vagép Nyíregyházi KK 72–65 (14–20, 17–12, 17–14, 24–19) Paks, 1200 néző. V: Cziffra, Bognár, Frányó ASE: Mészáros Z. (10), Kiss Zs. (2), Murry (10/3), Horváth Z. (8), GULYÁS (18). Csere: CSAPLÁR-NAGY (14), TOROMAN (11/3), Johnson (-). Edző: Sabáli Balázs. NYKK: Szavics (8), Siska (3/3), BUCHANAN (22/12), Sitku (13/3), HELBICH (17/3). Csere: Mouton (-), Trepák (2). Edző: Déri Csaba. Az eredmény alakulása: 5. perc: 10-11, 15. p.: 22-24, 25. p.: 39-44, 35. p.: 55-57. Kipontozódott: Csaplár-Nagy a 37., Helbich a 38. percben. Statisztika:    Férfi NB I. A-csoport: H.  Csapat  M.   Gy.  V.   D.    K.  1. Falco KC-Szombathely 15 13 2 1413 - 1191 2. PVSK-Expo Center Pécs 14 11 3 1149 - 1081 3. P. L. Dombóvár KC 15 10 5 1273 - 1283 4. Atomeromű SE 14 9 5 1136 - 1095 5. Szolnoki Olaj KK 14 9 5 1047 - 1060 6. Albacomp 15 8 7 1238 - 1163 7. Soproni sÖrdögök 14 7 7 1174 - 1175 8. Univer-Kecskemét SE 14 6 8 1110 - 1142 9. Marso-Vagép NYKK 14 6 8 1171 - 1220 10. Zalakerámia-ZTE KK 15 6 9 1184 - 1166 11. MAFC 14 5 9 1117 - 1200 12. P.-Lami-Véd Körmend 15 5 10 1260 - 1217 13. Kaposvári KK 15 4 11 1159 - 1243 14. Bodrogi-Bau Vásárhely 14 2 12 1179 - 1374 Webszemle: Bajban a bajnokok az alapszakasz felénél - kosarinfo.com - .... Esélyt sem adott a Falco a Kaposvárnak a győzelemre - nemzetisport.hu - .... Magyar Kupa Nyolcaddöntő - 2007/2008 időpontok - ferfikosar.hu - .... Johnny Grayt is menesztette az ASE - TEOL - .... Gray ment, Johnson jött - Tolnai Népújság online - .... Kínkeserves atomos győzelem - Tolnai Népújság online - .... A győzelem volt a fontos Pakson - Tolnai Népújság online - ....

Elolvasom
2007/2008 - 13. forduló

2007/2008 - 13. forduló

08.01.09, 10:38 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. január 09., szombat, 13. forduló MAFC - ATOMERŐMŰ SE MAFC-ATOMERŐMŰ SE 88-75 (13--15, 27--27, 33--9, 15--24) Gabányi-sportcsarnok, 300 néző. V: Cziffra, Kóthay, Szilas MAFC: YOUNG 13/3, DRAUGHAN 22/6, WEHNER 18/3, VAVRA A. 14/3, Kecskés 2. Cs: FÜLÖP 17, Kolarics 2, Edző: Dinnyés Attila ATOMERŐMŰ: Mészáros 12/12, Murry 9/3, Kiss Zs. 11/9, Horváth Z. 10/3, Gulyás 22/3. Cs: Gray, Toroman 6/6, Panta 4, Csaplár-Nagy E. 1. Edző: Sabáli Balázs Az eredmény alakulása. 4. p.: 2--2. 6. p.: 8--5. 14. p.: 26--22. 17. p.: 28--32. 21. p.: 40--44. 27. p.: 65--46. 30. p.: 73--51. 37. p.: 77--67 Kipontozódott: Murry (39. p.), Mészáros (39. p.), Wehner (40. p.) MESTERMÉRLEG Dinnyés Attila: - Nagyon hajtottunk, a második félidőben támadásban és védekezésben is megvalósítottuk, amit akartunk. Sabáli Balázs: - Ez tragédia, egy csapat, amelyik bajnok akar lenni, nem játszhat így. Webszemle: A MAFC legyőzte az Atomerőműt - Tolnai Népújság online - .... Graytől sokkal többet várnak Pakson - Tolnai Népújság online - .... Ezt nehéz megmagyarázni - Tolnai Népújság online - .... Kikapott a MAFC-tól az ASE! - TEOL - .... Sabáli: ennél jobb jöhet! - Tolnai Népújság online - ....

Elolvasom
2007/2008 - 12. forduló képriporttal

2007/2008 - 12. forduló képriporttal

08.01.05, 10:37 Kosárlabda

Férfi NB I: 2008. január 05., szombat, 12. fordulóAtomerőmű SE - Soproni SördögökAtomerőmű SE - Soproni Sördögök 90-75 (15-9, 21-31, 24-20, 30-15)Paks, 700 néző. V: Hartyáni, Kiss L., Farkas L.ATOMERŐMŰ: Nile 12/9, HORVÁTH Z. 11, KISS ZS. 12/12, Mészáros 6, GULYÁS 25/3. Csere: Panta 2, Gray 3/3, TOROMAN 15/9, Medve, Csaplár-Nagy 3, Morgen 1.; Edző: Sabáli BalázsSOPRON: Viggiano 9/3, Lakatos P. 12, LESKO 14, KARON 12/6, Frana 4. Csere: Pojbics 12/3, Körtélyesi 2, Boldizsár 8/3, Vesztergom 2.; Edző: Meszlényi RóbertAz eredmény alakulása: 2. p.: 4-0. 5. p.: 9-4. 7. p.: 11-5. 12. p.: 17-13. 15. p.: 25-21. 17. p.: 29-31. 19. p.: 31-37. 23. p.: 41-44. 25. p.: 49-47. 27. p.: 49-54. 28. p.: 56-56. 32. p.: 63-62. 35. p.: 71-62. 38. p.: 81-66Kipontozódott: Gulyás (34. p.), Lesko (36. p.), Horváth Z. (38. p.)Statisztika:   Férfi A-csoport: H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely131211219-10352.PVSK-Expo Center Pécs12102978-9083.P. L. Dombóvár KC13941115-10954.Atomerőmű SE1284989-9425.Szolnoki Olaj KK1275889-9086.Albacomp13761064-9997.Soproni sÖrdögök12661014-1013 8.Univer-Kecskemét SE13671028-10519.Marso-Vagép NYKK12571019-106810.Zalakerámia-ZTE KK13581013-99211.MAFC1248962-105212.P.-Lami-Véd Körmend13491075-105813.Kaposvári KK1239939-97814.Bodrogi-Bau Vásárhely121111002-1203  Webszemle:Az utolsó negyedben döntötte el a sÖrdögök elleni bajnoki mérkőzését az Atomerőmű SE - Tolnai Népújság online - .... A végén vitték döntésre a dolgot - TEOL - .... Sabáli: az én ötletem Denis idehozatala - kosarinfo.com - .... Megint benne lesznek a tévében - TEOL - .... Képriport: www.PaksNET.hu

Elolvasom
Új játékos érkezett az ASE-hoz kéthetes próbajátékra

Új játékos érkezett az ASE-hoz kéthetes próbajátékra

08.01.03, 10:36 Kosárlabda

- 2007. december 28-án egy új játékos érkezett az ASE-hoz kéthetes próbajátékra. Ő Denis Toroman (1982. 01. 27., 190 cm, 85 kg, 3 poszt), aki korábban játszott a Körmend és a MAFC csapatában is és legutóbb a bosnyák KK Grude-t erősítette. - Az ASE a Magyar Kupa nyolcaddöntőjét az SZTE-Szedeák ellen február 2-án 18.00 órakor játssza Szegeden. Mivel NB I/B-s csapatról van szó, ezért egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. -- Plézer Gábor --

Elolvasom
2007/2008 - 11. forduló

2007/2008 - 11. forduló

07.12.19, 10:35 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. december 19., szombat, 11. fordulóAtomerőmű SE - PVSK-EXPO CENTER PÉCSAtomerőmű SE - PVSK-EXPO CENTER PÉCS 80-84 (22-20, 21-22, 14-23, 23-19)Paks, 1200 néző;Vezette: Papp P., Benczur, Hegedűs T.Atomerőmű: MÉSZÁROS 11, Murry 2, KISS ZS. 25/21, Panta 5, Gulyás 15/6. Csere: Horváth Z. 6, GRAY 16/6, Csaplár-Nagy E., Medve. Edző: Sabáli Balázs.PVSK-E. Center Pécs: Kutasi 2, Hosszú 5/3, WILLIAMS 30/18, Tóth N. 2, Lapov 7/3. Csere: GREBENÁR 12, ALEKSZICS 16/3, CZIGLER 4, Wittmann 6. Edző: Sztojan Ivkovics.Az eredmény alakulása: 3. p. 0-3. 7. p.: 16-9. 11. p.: 25-20. 14. p.: 29-25. 16. p.: 29-37. 20. 43-42. 32. p.: 57-66. 36. p.: 61-69. 36. p.: 67-76.Mestermérleg:Sabáli Balázs: – Sajnálom, hogy így zártuk az évet. Hazai pályán különösen fájó a vereség. Nem játszottunk jól. Sztojan Ivkovics: – Több szerencsénk volt, de megérdemelten nyertünk. Statisztika:   Férfi A-csoport: H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely121111092-9592.PVSK-Expo Center Pécs1192892-8263.Atomerőmű SE1174899-8674.P. L. Dombóvár KC1174911-9075.Albacomp1275968-8986.Szolnoki Olaj KK1275889-9087.Soproni sÖrdögök1165939-923 8.Univer-Kecskemét SE1266946-9649.Marso-Vagép NYKK1046840-893 10.MAFC1147880-97011.Zalakerámia-ZTE KK1248926-91012.P.-Lami-Véd Körmend13491075-105813.Kaposvári KK1138867-89114.Bodrogi-Bau Vásárhely11110926-1076  Webszemle:Jól zárt a baranyai retesz - Tolnai Népújság online - .... Paksra jön a fél válogatott - TEOL - .... A Paks hazai pályán kapott ki a Pécstől - sportfórum.hu - .... Pakson tudott nyerni a PVSK! - TEOL - .... A nemzeti csapat Pakson - Tolnai Népüjság online - ....

Elolvasom
Diák „C” Országos Bajnokság - Lábatlan

Diák „C” Országos Bajnokság - Lábatlan

07.12.15, 11:48 Judo

Diák „C” Országos Bajnokság - LábatlanII. Horányi Benjamin 36 kgIII. Lacza Barnabás 50 kgV. Koloh Éva 45 kgEdzők: Keszthelyi László, Dobai László

Elolvasom
2007/2008 - 10. forduló képriporttal

2007/2008 - 10. forduló képriporttal

07.12.12, 10:34 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. december 12., szombat, 10. fordulóAtomerőmű SE - Szolnoki Olaj KKAtomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 89-54 (29-12, 20-14, 27-18, 13-10)Paks, 1000 néző, V.: Földházi, Kapitány, Márton L.Atomerőmű: MÉSZÁROS Z. 6/3, Murry 7/3, Kiss Zs. 11/3, PANTA 17/3, GULYÁS 24. Csere: HORVÁTH Z. 18/3, Gray 3, Medve, Csaplár-Nagy E., Morgen 3/3, Horányi. Edző: Sabáli Balázs Szolnoki Olaj: KELLEY 18/9, Cziczás 3/3, Hollins 8/3, Harazin 3, Lopatka 3. Csere: Molnár A. 8/3, Cseh 7/3, Tóth V. 2, Kovács D., Gál, Szabó P. 2. Edző: Pór PéterAz eredmény alakulása: 7. p.: 18-7. 10. p.: 29-12. 13. p.: 38-19. 15. p.: 43-22. 23. p.: 58-28. 24. p.: 65-28. 36. p.: 82-52Statisztika:   Mestermérleg:Sabáli Balázs: – Igyekeztünk kihasználni Jurkunas hiányát. Már az első percektől kezdve mi irányítottunk, örülök, hogy a fiatalok közül mindenkinek lehetőséget adhattam.Pór Péter: – Ezen a napon az ASE ennyivel jobb volt, nem tudtuk elviselni Jurkunas kiesését. Igyekszünk javítani.Webszemle:Ledőlhet az egyik ikertorony Pakson - TEOL - .... Pakson 35 ponttal kapott ki az Olaj! - SZOLJON - .... Leiskolázta a címvédőt az ASE - TEOL - .... Hengerelt az ASE! - TEOL - .... Képriport: - www.PaksNET.hu

Elolvasom
Az ASE régi-új centere Horváth Zoltán visszatért Paksra

Az ASE régi-új centere Horváth Zoltán visszatért Paksra

07.12.11, 10:33 Kosárlabda

Az ASE régi-új centere Horváth Zoltán visszatért Paksra. A klub 2009. május 31-ig, azaz másfél évre kötött vele szerződést. A Magyar Kupában a legjobb 8 közé jutásért az ASE-t Szedeák KE (Szeged) együttesével sorsolták össze. A továbbjutást egy mérkőzés dönti el a Szeged otthonában, melynek időpontja (február eleje) később kerül egyeztetésre. - Plézer Gábor

Elolvasom
2007/2008 - 9. forduló

2007/2008 - 9. forduló

07.12.08, 10:32 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. december 08., szombat, 9. forduló Zalakerámia-ZTE KK - Atomerőmű SE Zalakerámia-ZTE KK – Atomerőmű SE 61–69 (17–15, 14–17, 15–21, 15–16). Zalaegerszeg, 1500 néző. V: Hartyányi, Hegedűs, Farkas ATOMERŐMŰ: Mészáros 11/3, Murry 12/6, Kiss 2, Csaplár-Nagy E. 4, GULYÁS 21. Cs: Horváth Z. 7, Gray 9/6, Panta 3/3. Edző: Sabáli Balázs ZTE: Miskovics 16/3, Walters 8/3, Kámán 15/6, Garma 9, Keresztes. Cs: Tóth Á. 4, Gáspár 6/6, Hoffmann, Baki 3/3. Edző: Nikola Lazics Az eredmény alakulása: 4. p.: 10-4. 13. p.: 26-18. 25. p.: 34-41. 35. p.: 51-61 Az ASE legjobb dobói: Gulyás (21), Murry (12/6), Mészáros Z. (11/3). Férfi A-csoport: H.  Csapat  M.   Gy.  V.   D.    K.  1. Falco KC-Szombathely 9 8 1 812 - 712 2. PVSK-Expo Center Pécs 9 7 2 735 - 674 3. P. L. Dombóvár KC 10 7 3 850 - 829 4. Atomerőmű SE 9 6 3 730 - 729 5. Albacomp 10 6 4 788 - 720 6. Szolnoki Olaj KK 10 6 4 745 - 740 7. Univer-Kecskemét SE 9 5 4 707 - 704 8. Soproni sÖrdögök 9 4 5 784 - 790 9. Polaroid-Lami-Véd Körmend 10 4 6 833 - 779 10. Zalakerámia-ZTE KK 9 3 6 697 - 690 11. Marso-Vagép NYKK 9 3 6 741 - 818 12. MAFC 9 3 6 720 - 800 13. Kaposvári KK 9 2 7 695 - 724 14. Bodrogi-Bau Vásárhely 9 1 8 765 - 893 Webszemle: Horváth Zoltán újra az ASE-ban? - TEOL - .... Horváth hazatért - ferfikosar.hu - .... Zalaegerszegen nyert az ASE - TEOL - .... Horváth Zoltán a Paksot választotta - sportfórum.hu - .... Ledőlhet az egyik ikertorony Pakson - TEOL - .... Horváth Zoltán 2009-ig az Atomé - TEOL - ....

Elolvasom
MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ

MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ

07.12.02, 23:38 Szabadidő

MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ Mikulásfalván nem unatkoznak a manók mostanság. Akad tennivalójuk bőven, hogy időben elkészüljenek a játékok, díszek, ajándékok a Falu ünnepére. Ha Te is szeretnél a manókkal barkácsolni, karácsonyi díszeket készíteni, önfeledten játszani, akkor szüleiddel együtt vár a MIKULÁSVÁRÓ JÁTSZÓHÁZ 2007. december 2-án 09.00-13.00 óráig az ASE Sportcsarnokban Kedvedre válogathatsz a sok-sok program közül: -légvár, csúszda -arcfestés -ötpróba, ajándékgyűjtés -rönkfestés, barkácsolás -célba dobó verseny, sok-sok ügyességi feladat A rendezvény szervezője és lebonyolítója az ASE Szabadidősport Szakosztálya A belépés ingyenes!

Elolvasom
2007/2008 - 8. forduló képriporttal

2007/2008 - 8. forduló képriporttal

07.12.01, 10:29 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. december 01., szombat, 8. fordulóAtomerőmű SE – Kaposvári KKAtomerőmű SE – Kaposvári KK 81–74 (16–25, 25–11, 20–19, 20–19).Paks, 1000 néző. V: Bodnár P., Kóthay, Pozsonyi. ASE: Gray (–), MÉSZÁROS Z. (18/6), MURRY (16), Panta (6), GULYÁS (27). Csere: Kiss Zs. (11/9), Csaplár-Nagy E. (3/3), Medve (–). Edző: Sabáli Balázs.Kaposvár: DAY (28/18), Edwards (12), Szőke (6), HENDLEIN (16/3), Orosz (6). Csere: Tömösváry (3), Csirke (3/3), Kiss K. (–). Edző: Horváth Imre.Az eredmény alakulása: 5. perc: 10–12, 15. p.: 29–34, 25. p.: 51–43, 35. p.: 65–66.Kipontozódott: Csirke (36.).Mestermérleg:Horváth Imre: – Gratulálok az ASE-nak, a körülményekhez képest tisztességesen helytálltunk. Ha fegyelmezettebben játszunk, másképp alakulhatott volna.Sabáli Balázs: – Nehéz győzelem volt, rosszul kezdtünk, sok labdát eladtunk. A félidőre sikerült fordítanunk, és a hibáink ellenére sikerült nyernünk.Statisztika:         Férfi A-csoport:H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely871722-6262.PVSK-Expo Center Pécs862647-593 3.Albacomp963718-6374.P. L. Dombóvár KC963760-7495.Atomerőmű SE853661-6686.Szolnoki Olaj KK954662-6707.Univer-Kecskemét SE844616-6248.Polaroid-Lami-Véd Körmend945753-6889.Zalakerámia-ZTE KK835636-621 10.Soproni sÖrdögök835665-71511.MAFC835640-71012.Marso-Vagép NYKK835655-72813.Kaposvári KK826614-63614.Bodrogi-Bau Vásárhely817690-774Webszemle:Megizzadt az Atomerőmű - TEOL - .... Tartozik, így mégsem tud jönni - TEOL - .... Pakson kapott ki a Kaposvár - SonLine - 2007.12.06. - Gáspár: kulcsmeccs lesz az ASE ellen is - kosarinfo.com - .... 2007.12.06. - Horváth Zoltán újra az ASE-ban?- TEOL - .... 2007.12.06. - Lehet, hogy új centerrel áll ki az Atom - kosarinfo.com - .... Képriport: www.PaksNET.hu

Elolvasom
Vaidotas Pecuikas próbajátékos visszautazott Litvániába.

Vaidotas Pecuikas próbajátékos visszautazott Litvániába.

07.11.26, 10:27 Kosárlabda

Vaidotas Pecuikas múlt hétfőn a Zalgiris Kaunasból érkező próbajátékos szombaton visszautazott Litvániába. A játékos és a klub megbeszélése után szerződést nem kötöttünk vele. A másik játékossal (Igor Jokic) az egyeztetések még folynak. Tovább keressük Willie Taylor helyettesét a hármas posztra.   2007. november 23-án pénteken edzőmérkőzést játszottunk Pécsett.   PVSK-Expo Center Pécs - Atomerőmű SE 75:80 (15:21, 14:25; 26:15; 20:19) - Plézer Gábor

Elolvasom
Ifjúsági Országos Csapatbajnokság - Budapest

Ifjúsági Országos Csapatbajnokság - Budapest

07.11.17, 11:47 Judo

Ifjúsági Országos Csapatbajnokság - Budapest Az Atomerőmű SE csapata a III. helyezést érte el. Csapattagok:Ádám Attila, Haaz Levente, Kovács Márton, Mede Zsombor, Dobai Patrick, Őri Felicián, Tolnai Márk, Karika Ákos, Hamvas Tamás, Gombár Szabolcs, Vájer István Edzők: Hangyási László, Kanczler István

Elolvasom
2007/2008 - 7. forduló

2007/2008 - 7. forduló

07.11.17, 10:27 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. november 17., szombat, 7. fordulóPLANET-LEASING DOMBÓVÁR KC - ATOMERŐMŰPLANET-LEASING DOMBÓVÁR KC - ATOMERŐMŰ SE 108-112 (25-23, 16-23, 22-18, 23-22, 10-10, 12-16)Dombóvár, 1200 néző. V: Papp P., Cziffra, Török.DOMBÓVÁR: MILLS 37/21, ENGLISH 22, Deák 10/6, Sanders 13/6, Wiley 6. Csere: BÓDI 10/3, Simon N. 3/3, Molnár M. 4/3, Balogh L. 3/3. Edző: Dzunics Braniszlav.ATOMERŐMŰ: MÉSZÁROS 11, Murry 11/9, Kiss Zs. 7/3, PANTA 13/9, GULYÁS 36/9. Csere: Gray 15/3, CSAPLÁR-NAGY E. 17/6, Medve 2. Edző: Sabáli Balázs.Az eredmény alakulása: 2. p.: 0-5. 5. p.: 10-10. 8. p.: 22-16. 11. p.: 25-25. 14. p.: 31-35. 22. p.: 43-52. 25. p.: 54-52. 27. p.: 54-57. 30. p.: 63-62. 34. p.: 65-75. 36. p.: 72-75. 40. p.: 86-84. 43. p.: 87-93. 46. p.: 98-96. 48. p.: 99-102. 50. p.: 105-105.Kipontozódott: Wiley 39. p., Murry 40. p., Panta 40. p., Mészáros 40. p.Legjobb dobók: Mills (37/21), English (22), Sanders (13/6), illetve Gulyás (36/9), Csaplár-Nagy E. (17/6), Murry (16/12).Mestermérleg:Dzunics Braniszlav: A döntő pillanatokban a paksiak fölénk kerekedtek. Gulyás Róbert klasszisa ellen ma nem volt orvosságunk. Sabáli Balázs: Óriási szívünknek köszönhetjük a győzelmet. Felülkerekedtünk mindenféle nyomáson, ami a csapatunkra nehezedett.Férfi A-csoport:H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely770643-5432.PVSK-Expo Center Pécs752567-5303.P. L. Dombóvár KC752614-5934.Szolnoki Olaj KK743555-5165.Albacomp743516-496 6.Univer-Kecskemét SE743540-5417.Atomerőmű SE743580-5948.Polaroid-Lami-Véd Körmend734565-5269.Soproni sÖrdögök734593-61110.Marso-Vagép NYKK734598-61611.Zalakerámia-ZTE KK725561-57012.Kaposvári KK725540-55513.MAFC725533-60914.Bodrogi-Bau Vásárhely716589-667 Webszemle:Gulyás klasszisa döntőnek bizonyult - ferfikosar.hu - .... Csaplár-Nagy Ervin: Én is itt vagyok! - kosarinfo.com - .... Jokic és Peciukas segíthet az Atomon - kosarinfo.com - .... ÉLŐ - .... Szlovén és litván légióst tesztel az ASE - TEOL - .... Az Atomerőmű nyerte a rangadót - TEOL - .... Összhang, kívül és belül - Tolnai Népújság - .... Szlovén és litván légióst tesztel az Atomerőmű férfi együttese - Tolnai Népújság -

Elolvasom
2007/2008 - 6. forduló képriporttal

2007/2008 - 6. forduló képriporttal

07.11.10, 10:25 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. november 10., szombat, 6. fordulóASE - HódmezővásárhelyATOMERŐMŰ SE - BODROGI BAU-VÁSÁRHELYI KS 91-85(21-25, 26-15, 21-14, 23-31)Paks, 800 néző. V: Ádám, Király, CsöszATOMERŐMŰ: Mészáros Z. 4, MURRY 26/6, Taylor 7, Mucic 1, GULYÁS 22. Cs: Gray 11, Csaplár-Nagy E. 9/3, Kiss Zs. 2, Panta 9/3. Edző: Sabáli BalázsVÁSÁRHELY: Drahos 18/12, Brooks 8, Kováts R. 11, FREEMAN 23/9, Gémes 21/9. Cs: Böszörményi 2, Máté, Kukla 2, Crangasu. Edző: Czuprák LászlóAz eredmény alakulása: 5. p.: 13-11. 15. p.: 39-30. 25. p.: 58-44. 35. p.: 83-69Kipontozódott: Kováts R. (40. p.)Statisztika:         Férfi A-csoport:H. Csapat M.  Gy. V.  D.  K. 1.Falco KC-Szombathely660546-4562.P. L. Dombóvár KC651506-4813.Albacomp642449-4114.PVSK-Expo Center Pécs642489-4565.Polaroid-Lami-Véd Körmend633493-4486.Szolnoki Olaj KK633447-444 7.Soproni sÖrdögök633506-5148.Marso-Vagép NYKK633526-5359.Atomerőmű SE633468-486 10.Univer-Kecskemét SE633455-47411.Zalakerámia-ZTE KK624495-49712.Kaposvári KK615467-48913.Bodrogi-Bau Vásárhely615515-58914.MAFC615455-537Rövid hírek: Az ASE férfi kosárlabda csapata elküdte Sasa Mucic-ot és Willie Taylor-t. Új légiós egyelőre még nincs, a kiszemeltekkel folynak a tárgyalások. A napokban egy litván és egy szlovén kosárlabdázót várnak próbajátékra. November 23-án pénteken az ASE edzőmérkőzést játszik a PVSK-val Pécsett 16:30-kor. Webszemle:Légiósai cseréjét tervezi a Paks - MNO - .... Új légiósokat keres az Atomeromű - kosarinfo.com - .... Új légiósokat keres a Paks, Madison nem tér vissza - nemzetisport.hu - .... ÉLŐ - .... Eddig keveset nyújtottak a légiósok - TEOL - .... Győztek, de a parádé elmaradt - TEOL - .... Nem váltotta be a reményeket a szlovén magasember - TEOL - .... Taylort is menesztette az ASE - TEOL - .... Képriport: 

Elolvasom
Tolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság

Tolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság

07.11.05, 03:44 Sakk

2007.11.05. Tolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság   A decsi sakkszakosztály 15 évesen elhunyt sakktehetségére Pap Mihályra emlékezve egy perces gyászszünettel vette kezdetét az ifjúsági csapatbajnokság Miskolcon. A versenyteremben fotókkal, gyertyákkal kialakított kis emlékhelyen búcsúztatták országos bajnok csapattársukat a decsi sakkozók és valamennyi sakkbarát. A fekete szalaggal karjukon asztalhoz ülő Tolna-megyeiek négy csapattal vettek részt az eseményen, a bajnoki cím védője a Decs 1990 és az ezüstérmes ASE egyaránt két gárdával szerepelt az 59 nevező csapat között. A hat táblán zajló küzdelemben - az élőpontszám átlagot tekintve - az ASE fiataljai számítottak a fő esélyesnek, a legnagyobb riválisnak pedig a több ponton igazolásokkal erősítő és első bajnoki címére aspiráló nagykanizsai csapatot ígérte a papírforma. A bajnok Decs esélye a körülmények ismeretében – az utolsó pillanatig kérdéses volt éltáblásuk Pap Gyula részvétele – kisebbnek tűnt, így a bajnoki címért folyó versenyfutásban elsősorban Kanizsa-Paks párharc ígérkezett. A verseny feléig mindhárom csapat jól teljesített, és a csapatgyőzelmeket illetően holtversenyben haladtak, ám a kanizsai gőzős nagyobb fordulatszámon vette az akadályokat. Az első négy fordulót követően három 6-0-s eredmény mellett egyetlen pontot vesztettek csupán, ami holtverseny esetén döntő előnyt jelentett volna. Az első komoly párharcra az ötödik fordulóban került sor, ami Tolna-megyei rangadót és atomos sikert hozott. A paksiak 3,5-2,5 arányú győzelmet értek el a bajnok Decs ellen, amivel az élre álltak, majd másnap reggel holtversenyes ellenfelük a bravúrosan menetelő Nagykanizsa ellen ültek asztalhoz. A sorsdöntőnek ígérkező találkozó érdekessége, hogy minden táblán eldőlt a küzdelem és mindkét gárda megnyerte a világos tábláit. A 3-3-as eredmény – az olimpiai pontszámítást tekintve - természetesen lépéselőnyt jelentett az Aquaprofit csapatának, de az utolsó nagyobb akadály még hátra volt, hiszen a bajnok Decs várta őket a délutáni fordulóban. A kanizsai remények szertefoszlatásában Pap Gyula nyitotta meg a sort az éltáblán. A verseny szépségdíjjal jutalmazott támadó játszmájában, vezéráldozattal fektette két vállra az addig 100%-os teljesítményt nyújtó Bánusz Tamást. A vezérevezős veresége demoralizálta a csapattársakat és sorra hibázták el a játszmáikat, az eredmény kiütéses decsi győzelem lett, játszmavesztés nélkül 4,5-1,5 arányban. Az utolsó fordulóban mindhárom csapat hozta a kötelező győzelmet. Az ASE fiataljai éltek a lehetőséggel és 6-0 arányban lépték le a négyes rajtszámmal rangsorolt Szombathely gárdáját, ami az egyedüli elsőséget jelentette a csapat számára. A decsiek 4,5-1,5-re végeztek a BEAC ellen, míg a Nagykanizsa 4-2-re tudott nyerni a Maróczy SE Szegeddel szemben. A bajnok Atomerőmű SE csapatának tagjai és eredményük: 1.Szabó Krisztián 4,5(6), 2.Fodor Tamás 5,5 (8), 3.Balázs Gábor 6,0 (8), 4.Lizák Péter 5,0 (6), 5.Szabó Bence 2,0 (4), 6.Dudás Eszter 5,5 (8), 7.Antal Kende 6 (8) Az ASE második csapata hét csapatponttal a 40. helyen végzett. A Decs 1990 csapatának teljesítménye: 1.Pap Gyula 5,5 (8), 2. Papp Tamás 5,5 (8), 3. Maródi Mátyás 4,0 (8), 4. Veszprémi András 6,5 (8), 5. Amstadt Áron 7,0 (8), 6. Vince Andrea 6,5 (8), Tábladíjas: Veszprémi András. A Decs 2 csapata kilenc csapatponttal 21. helyen zárta a versenyt. A hazai ifjúsági sakkozás legnagyobb létszámú eseményén a Tolna-megyei utánpótlás nevelés újabb szép fejezetét írta. A paksiak - szakosztályuk fennállásának 25. évfordulóján - egyedülálló sorozatot tudhatnak maguk mögött; idén a kilencedik országos bajnoki kupának örülhettek. Végeredmény (1-10): (59 induló) + = - pont 1 ASE Paks 8 7 1 0 15 34,5 241,5 2 Decs 1990 8 7 0 1 14 35,0 234,5 3 Aquaprofit-Nagykanizsa 8 6 1 1 13 36,0 236,5 4 Maróczy SE 2-Szeged 8 6 0 2 12 30,5 201,0 5 Maróczy SE 1-Szeged 8 5 1 2 11 30,5 235,0 6 BEAC 8 5 1 2 11 29,5 228,0 7 Haladás VSE-Szombathely 8 5 1 2 11 28,5 223,5 8 Dési HI STE-Szombathely 8 5 0 3 10 30,0 216,0 9 Kazincbarcika 8 4 2 2 10 30,0 199,5 10 Hüsi SC-Budapest 8 4 2 2 10 30,0 193,5 --- Molnár Béla ---  

Ifjúsági Csapatbajnokság

Ifjúsági Csapatbajnokság

07.11.05, 00:56 Sakk

Tolna-megye sakkozói az élen Ifjúsági Csapatbajnokság A decsi sakkszakosztály 15 évesen elhunyt sakktehetségére Pap Mihályra emlékezve egy perces gyászszünettel vette kezdetét az ifjúsági csapatbajnokság Miskolcon. A versenyteremben fotókkal, gyertyákkal kialakított kis emlékhelyen búcsúztatták országos bajnok csapattársukat a decsi sakkozók és valamennyi sakkbarát. A fekete szalaggal karjukon asztalhoz ülő Tolna-megyeiek négy csapattal vettek részt az eseményen, a bajnoki cím védője a Decs 1990 és az ezüstérmes ASE egyaránt két gárdával szerepelt az 59 nevező csapat között. A hat táblán zajló küzdelemben - az élőpontszám átlagot tekintve - az ASE fiataljai számítottak a fő esélyesnek, a legnagyobb riválisnak pedig a több ponton igazolásokkal erősítő és első bajnoki címére aspiráló nagykanizsai csapatot ígérte a papírforma. A bajnok Decs esélye a körülmények ismeretében – az utolsó pillanatig kérdéses volt éltáblásuk Pap Gyula részvétele – kisebbnek tűnt, így a bajnoki címért folyó versenyfutásban elsősorban Kanizsa-Paks párharc ígérkezett. A verseny feléig mindhárom csapat jól teljesített, és a csapatgyőzelmeket illetően holtversenyben haladtak, ám a kanizsai gőzős nagyobb fordulatszámon vette az akadályokat. Az első négy fordulót követően három 6-0-s eredmény mellett egyetlen pontot vesztettek csupán, ami holtverseny esetén döntő előnyt jelentett volna. Az első komoly párharcra az ötödik fordulóban került sor, ami Tolna-megyei rangadót és atomos sikert hozott. A paksiak 3,5-2,5 arányú győzelmet értek el a bajnok Decs ellen, amivel az élre álltak, majd másnap reggel holtversenyes ellenfelük a bravúrosan menetelő Nagykanizsa ellen ültek asztalhoz. A sorsdöntőnek ígérkező találkozó érdekessége, hogy minden táblán eldőlt a küzdelem és mindkét gárda megnyerte a világos tábláit. A 3-3-as eredmény – az olimpiai pontszámítást tekintve - természetesen lépéselőnyt jelentett az Aquaprofit csapatának, de az utolsó nagyobb akadály még hátra volt, hiszen a bajnok Decs várta őket a délutáni fordulóban. A kanizsai remények szertefoszlatásában Pap Gyula nyitotta meg a sort az éltáblán. A verseny szépségdíjjal jutalmazott támadó játszmájában, vezéráldozattal fektette két vállra az addig 100%-os teljesítményt nyújtó Bánusz Tamást. A vezérevezős veresége demoralizálta a csapattársakat és sorra hibázták el a játszmáikat, az eredmény kiütéses decsi győzelem lett, játszmavesztés nélkül 4,5-1,5 arányban. Az utolsó fordulóban mindhárom csapat hozta a kötelező győzelmet. Az ASE fiataljai éltek a lehetőséggel és 6-0 arányban lépték le a négyes rajtszámmal rangsorolt Szombathely gárdáját, ami az egyedüli elsőséget jelentette a csapat számára. A decsiek 4,5-1,5-re végeztek a BEAC ellen, míg a Nagykanizsa 4-2-re tudott nyerni a Maróczy SE Szegeddel szemben. A bajnok Atomerőmű SE csapatának tagjai és eredményük: 1.Szabó Krisztián 4,5(6), 2.Fodor Tamás 5,5 (8), 3.Balázs Gábor 6,0 (8), 4.Lizák Péter 5,0 (6), 5.Szabó Bence 2,0 (4), 6.Dudás Eszter 5,5 (8), 7.Antal Kende 6 (8) Az ASE második csapata hét csapatponttal a 40. helyen végzett. A Decs 1990 csapatának teljesítménye: 1.Pap Gyula 5,5 (8), 2. Papp Tamás 5,5 (8), 3. Maródi Mátyás 4,0 (8), 4. Veszprémi András 6,5 (8), 5. Amstadt Áron 7,0 (8), 6. Vince Andrea 6,5 (8), Tábladíjas: Veszprémi András. A Decs 2 csapata kilenc csapatponttal 21. helyen zárta a versenyt. A hazai ifjúsági sakkozás legnagyobb létszámú eseményén a Tolna-megyei utánpótlás nevelés újabb szép fejezetét írta. A paksiak - szakosztályuk fennállásának 25. évfordulóján - egyedülálló sorozatot tudhatnak maguk mögött; idén a kilencedik országos bajnoki kupának örülhettek. Végeredmény (1-10): (59 induló) + = - pont 1 ASE Paks 8 7 1 0 15 34,5 241,5 2 Decs 1990 8 7 0 1 14 35,0 234,5 3 Aquaprofit-Nagykanizsa 8 6 1 1 13 36,0 236,5 4 Maróczy SE 2-Szeged 8 6 0 2 12 30,5 201,0 5 Maróczy SE 1-Szeged 8 5 1 2 11 30,5 235,0 6 BEAC 8 5 1 2 11 29,5 228,0 7 Haladás VSE-Szombathely 8 5 1 2 11 28,5 223,5 8 Dési HI STE-Szombathely 8 5 0 3 10 30,0 216,0 9 Kazincbarcika 8 4 2 2 10 30,0 199,5 10 Hüsi SC-Budapest 8 4 2 2 10 30,0 193,5 --- Molnár Béla ---

Junior „B” és U23 Országos Bajnokság - Piliscsaba

Junior „B” és U23 Országos Bajnokság - Piliscsaba

07.11.03, 11:46 Judo

Junior „B” és U23 Országos Bajnokság - PiliscsabaJunior „B”II. Csoknyai Ákos 66 kgI. Kovács Márton 66 kgII. Kiss Norbert 73 kgV. Mede Zsombor 81 kgU23V. Kovács Márton 66 kgII. Csoknyai László 81 kgI. Bor Barna +100 kgV. Dusa Ákos +100 kg I. Mészáros Anett 70 kg Edzők: Hangyási László; Kanczler István

Elolvasom
2007/2008 - 5. forduló

2007/2008 - 5. forduló

07.11.03, 10:23 Kosárlabda

2007. november 3., szombat 18:00 Lami Véd Körmend - Atomerőmű SE 90-69 (14-11, 25-9, 27-21, 24-28) Zsebe Ferenc: - A hétközbeni beszélgetés jót tett a csapatnak. Remélem, most már eltűnnek a gondok, és összerázódik az együttes. Sabáli Balázs: - Az első félidő betlije után a másodikban csak futottunk az eredmény után. A körmendiek ránk erőltették akaratukat, így megérdemelten nyertek. Gratulálok nekik. Webszemle: Leomlott a pécsi fal a Falco előtt - Sportfórum - .... Sabáli ellenfélként tér vissza Körmendre - kosarinfo.com - Sabáli Balázs visszatér, de nem fog nosztalgizázni - Tolnai Népújság Online - ....

Elolvasom
Nemzetközi Judo Verseny - Galánta

Nemzetközi Judo Verseny - Galánta

07.11.02, 11:46 Judo

Nemzetközi Judo Verseny - Galánta U13 fiúkIII. Lukácsi Koppány 30 kgI. Szőke Attila 34 kgIII. Akkerman Gergő 42 kgV. Kozma Zoltán 46 kgIII. Siklósi Zoltán 50 kgIII. Lőrinc Olivér +55 kg U13 lányokII. Pupp Réka 28 kgI. Horváth Jennifer 36 kgIII. Skállát Katalin 40 kg U15 fiúkIV. Pál Tamás 38 kgI. Ádám Attila 46 kg Edzők: Dobai László, Keszthelyi László, Kun Szilárd

Elolvasom
2007/2008 - 4. forduló

2007/2008 - 4. forduló

07.10.28, 10:23 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. október 28., vasárnap, 4. forduló Falco KC-Szombathely - Atomerőmű SE Falco KC-Szombathely - Atomerőmű SE 89-75 (23-20, 24-21, 20-17, 22-17) Szombathely, 3500 néző V: Hartyáni, Kóthay, Ádám FALCO: KÁLMÁN 24/6, DOYNE 19/6, Csirics 11/6, KAZLAUSKAS 20/9, ALIAKSZEJEV 7 CSERE: VÁRADI 5/3, Will, Feigl, Borszéki 3/3 ATOMERŐMŰ: MÉSZÁROS 7/3, Murry 6, Taylor 12/3, MUCIC 18/12, GULYÁS 19/3 CSERE: Gray 5, Csaplár-Nagy E. 5, Kiss Zs. 3/3, Panta Az eredmény alakulása: 4. p.: 4–8. 12. p.: 25–20. 13. p.: 25–25. 15. p.: 31–33. 24. p.: 52–45. 25. p.: 52–50. 26. p.: 59–50. 29. p.: 67-54. 34. p.: 72–64. 37. p.: 81–66 Nagyon nagy meccset vívott az éllovas Falco és az egyre jobb formába lendülő Atomerőmű SE. A harmadik negyed végéig egyik fél sem tudott komoly előnyre szert tenni. A csata akkor dőlt el, amikor a 28. percben Gulyás megkapta negyedik személyijét, Sabáli edző pedig a kivette a játékból a paksi óriást. A Falco zsinórban nyolc pontot szerzett, s ezt az előnyt már meg tudta őrizni a roppant feszült és izgalmas hajrában. A Falco negyedik meccsén is győzelmet ünnepelhetett, az ASE pedig éppen ötvenszázalékos (2/2) teljesítménnyel áll a tabellán. Az elmúlt idénybeli bajnoki kudarcért (a rájátszásból ütötte ki ellenfelét a Falco) nem tudott visszavágni a Paks. Forrás: Tolnai Népújság Online - .... Szrecsko Szekulovics: - Óriási győzelem volt, igazi rangadó. Egy nagyon jó Paksot vertünk meg. Sabáli Balázs: - Többen tudásuk alatt játszottak, a hibáinkat a hazai csapat kihasználta. Webszemle: Veretlenül menetel a Falco - Sportfórum - .... Megérdemelt Falco-siker, ... - Nemzeti Sport Online - .... Elmaradt a nagy visszavágás - Tolnai Népújság Online - .... Revansot vehet az Atom - Tolnai Népújság Online - ....

Elolvasom
Serdülő „A” Országos Bajnokság - Budapest, UTE

Serdülő „A” Országos Bajnokság - Budapest, UTE

07.10.21, 11:45 Judo

Serdülő „A” Országos Bajnokság - Budapest, UTEI. Horváth Jennifer 33 kgV. Skálát Katalin 36 kgIII. Ádám Attila 45 kgIII. Ömböli Renátó +81 kgI. Tolnai Márk +81 kgEdzők: Hangyási László, Keszthelyi László, Kanczler István, Kun Szilárd

Elolvasom
2007/2008 - 3. forduló képriporttal

2007/2008 - 3. forduló képriporttal

07.10.21, 10:21 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. október 21., vasárnap, 3. fordulóAtomerőmű SE - AlbacompAtomerőmű SE - Albacomp 65-58 (16-15, 18-8, 15-13, 16-22)Paks, 900 néző V: Dr. Valovics, Pálla, BenczurAtomerőmű SE: Mészáros 11/3, Murry 6, Taylor 9, Mucic 3, Gulyás 28/6.CSERE: Gray 8, Kiss Zs., Csaplár-Nagy E., Panta. Edző: Sabáli BalázsAlbacomp: Simon B. 22, Brown, Radovics 12/3, Jackson 2, Bencze 16.CSERE: Hanga 4, Soós, Dávid 2, Nuber. Edző: Goran MiljkovicsAz eredmény alakulása: 3. p.: 8-2. 8. p.: 12-9. 9. p.: 12-13. 13. p.: 23-16. 16. p.: 28-18. 19. p.: 34-23. 23. p.: 38-26. 26. p.: 43-30. 29. p.: 49-32. 32. p.: 49-42. 34. p.: 52-48. 38. p.: 58-50Kipontozódott: Murry (38. p.)Mestermérleg:SABÁLI BALÁZS (Atomerőmű): Inkább küzdelmes összecsapás volt, mint látványos. Fontos siker ez, de sokszor eladtuk a labdát, s ezen mindenképpen javítanunk kell. GORAN MILJKOVICS (Albacomp): A második negyedben úszott el a mérkőzés. A hajrára talpra álltunk, de összességében megérdemelten nyert a hazai együttes.Statisztika:  Webszemle:Gulyással jobb volt az ASE - Tolnai Népújság online - .... Atom-diadal az Alba ellen - Metro - .... Nagy csatában verték a vendéget - HírExtra - .... Második hazai mérkőzésén már győzni tudott az Atomerőmű - Nemzeti Sport Online - .... Képriport: www.PaksNET.hu 

Elolvasom
Serdülő „B” Magyar Bajnokság - Budapest, UTE

Serdülő „B” Magyar Bajnokság - Budapest, UTE

07.10.14, 11:44 Judo

Serdülő „B” Magyar Bajnokság - Budapest, UTE I. Szőke Attila 33 kgV. Haklik Levente 33 kgII. Jász Botond 36 kgIII. Pál Tamás 36 kgIII. Ádám Attila 44 kgV. Lőrincz Olivér 70 kgEdzők: Kun Szilárd

Elolvasom
2007/2008 - 2. forduló

2007/2008 - 2. forduló

07.10.13, 10:20 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. október 13., szombat, 18:00 2. forduló Marso-Nyíregyházi KK - Atomerőmű SE MARSO VAGÉP NYÍREGYHÁZI KK - Atomerőmű SE 87-92 (15-23, 19-27, 20-23, 33-19) Nyíregyháza, 800 néző. V: Papp P., Király, Csősz Nyíregyháza: SAVIC 26/12, László 17, Mouton 14/3, Sitku 7, Helbich 14. Cs: TREPÁK 9, Farkas A. Edző: Zoran Prelevics Atomerőmű: Mészáros Z. 4/3, MURRY 22/12, Taylor 16, MUSIC 23/3, GULYÁS 20. Cs: Gray 4, Csaplár-Nagy E. 1, Panta 2. Edző: Sabáli Balázs Az eredmény alakulása: 4. p.: 4-9. 8. p.: 14-15. 14. p.: 19-38. 18. p.: 30-43. 23. p.: 38-58. 28. p.: 48-72. 31. p.: 60-73. 37. p.: 74-79. 40. p.: 85-89 Kipontozódott: Sitku (40. p.) Webszemle: Megszakadt a Nyíregyháza nagy sorozata - Nemzeti Sport Online -....

Elolvasom
Tudtad-e, hogy nem minden hulladék szemét?

Tudtad-e, hogy nem minden hulladék szemét?

07.10.11, 23:35 Szabadidő

Tudtad-e, hogy nem minden hulladék szemét? És hogy mennyi alumínium dobozból készülhet egy új bicaj? Ha szeretnéd megtanulni, hogy melyik hulladéknak hol a helye és nincs ellenedre egy jó kis játék sem, akkor találkozzunk a „Zöldfülű” Játszóházban 2007. október 14-én 9-től 15 óráig az ASE Sportcsarnokban. Velünk lesz a játszóházban a Coca-Cola ugrálóvára és mászófala. Találkozhatsz ZÖLD TÓDORRAL és PUPILLÁVAL, az élő macskabagollyal. Egy kedves állatorvostól hasznos tanácsokat kaphatsz a kisállattartásról az állatsimogatóban. Képeket rajzolunk a veszélyeztetett állatokról, amit a kiállítás után összefűzünk és egy vörös könyvet készítünk belőle. Az arcfestő műhelyben magad is védett állattá változhatsz! Lesz sok-sok kézműves foglalkozás, arcfestés, hétpróba, tűzoltó és rendőrségi bemutató. A kicsiket a Babaszőnyegen fajátékok várják. Amíg játszol, Anya a BABABÖRZÉN elcserélheti a kinőtt ruháidat. A belépőt hozd magaddal! Egy újrahasznosítható hulladékot, melyet a csarnok előtti MEGFELELŐ szelektív konténerben kell elhelyezned! A rendezvény szervezője és lebonyolítója az ASE Szabadidősport Szakosztálya Támogatóink: Paksi Atomerőmű Zrt.; Dunakom Kft.; Parlagfű Alapítvány; Opel Gemenc; Coca-Cola; MOGYI Kft.; Milánó Cukrászda; Duna-Dráva Nemzeti Park; Dr. Király László; Fortuna Rádió; PIR Kft.; Újvárosi Gazdabolt; Wahl TŰZÉP; Kajári Ker.Bt; Beanett Bt.; Helen Doron Nyelviskola-Paks; Öko-Pack; Tűzoltóság; Mecsekextrém Park Információ: Sánta István 20/264-7840

Elolvasom
Diák „A” Országos Bajnokság - Szekszárd

Diák „A” Országos Bajnokság - Szekszárd

07.10.06, 11:44 Judo

Diák „A” Országos Bajnokság - Szekszárd V. Haklik Levente 34 kgV. Jász Botond 38 kgIII. Benkő Norbert 45 kgV. Siklósi Zoltán 54 kgIII. Horváth Jennifer 38 kgIII. Skálát Katalin 41 kgEdzők: Keszthelyi László; Kun Szilárd

Elolvasom
2007/2008 - 1. foduló

2007/2008 - 1. foduló

07.10.06, 10:19 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. október 06., szombat, 18:00 1. forduló Nem ilyen rajtról álmodtak Atomerőmű SE - Univer Kecskemét 76-77 (23-14, 16-14, 22-23, 15-26) Paks, 1600 néző. V: dr. Vígh, Kapitány, Márton. ASE: Mészáros Z. (12/9), Murry (11/6), Taylor (15/3), Mucic (8), Gulyás (22). Csere: Gray (4), Kiss Zs. (-, Panta (2), Csaplár-Nagy E. (2). Edző: Sabáli Balázs. Kecskemét: Sigurdarson (8/6), Blair (25), Horváth Á. (2), Jefferson (16/3), Fiegi (9). Csere: Csorvási (5), Tóth (3/3), Szabó Zs. (6), Halmai (3). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 3. perc: 10-0, 5. p.: 12-4, 8. p.: 19-11, 12. p.: 27-16, 15. p.: 31-21, 17. p.: 36-24, 24. p.: 50-39, 27. p.: 56-45, 35.: 69-63, 37. 74-65. Sabáli Balázs: - Rengeteget hibáztunk, sok labdát eladtunk. Nagyon rossz érzés egy utolsó másodperben kapott kosárral veszíteni. Szomorú vagyok. Zsoldos András: - Nagyon nagy bravúrt hajtottunk végre. A második félidőben elhittük, hogy győzhetünk, s a fiúk meg is valósították, amit kértem tőlük. Statisztika:         Webszemle: Nem ilyen rajtról álmodtak - Tolnai Népújság -.... Csakis önmagát okolhatja az ASE - Tolnai Népújság -.... Hatalmas hajrában, egy ponttal nyert az Univer Pakson! - baon.... Pontokkal debütált Csorvási az NBI-ben - NSA - ....

Elolvasom
Nemzetközi Judo Verseny - Strasswalchen (Ausztria)

Nemzetközi Judo Verseny - Strasswalchen (Ausztria)

07.09.29, 11:43 Judo

Nemzetközi Judo Verseny - Strasswalchen (Ausztria)2007.09.29-30. szombat-vasárnap U16I. Haaz Levente 66 kgIII. Lacza Milán 73 kgI. Gombár Szabolcs +81 kgIII. Ömböli Renátó +81 kgV. Tolnai Márk +81 kgV. Lacza Barna 55 kg U13I. Haklik Levente 33 kgIII. Jász Botond 36 kgIII. Kozma Zoltán 48 kg Edzők: Hangyási László, Kanczler István, Keszthelyi László, Kun Szilárd, Dobai László

Elolvasom
Diák „B” Országos Bajnokság - Solt

Diák „B” Országos Bajnokság - Solt

07.09.29, 11:41 Judo

Diák „B” Országos Bajnokság - Solt - 09.29. szombat I. Pupp Réka 28 kgI. Akkerman Gergő 48 kgV. Lukácsi Vajk 31 kg Diák „C” Magyar Köztársaság Kupa - Cegléd - 09.30. vasárnap II. Koloh Éva 45 kgIII. Pákolicz Zénó 55 kgV. Schönhart Gergő 55 kgV. Lacza Barna 55 kgEdzők: Keszthelyi László, Kun Szilárd, Dobai László

Elolvasom
Európai Olimpiai Reménységek Versenye - Lengyelország

Európai Olimpiai Reménységek Versenye - Lengyelország

07.09.22, 13:07 Kajak-kenu

Európai Olimpiai Reménységek Versenye - LengyelországC-1 VII. kcs. 500 m V. Dejcző BálintC-4 VI-VIII. kcs. 1000 m V. Dejcző BálintC-4 VI-VIII. kcs. 500 m IV. Dejcző Bálint

Elolvasom
Versenykiírás Paks város 2007/08. évi Nyílt női röplabda bajnoksága

Versenykiírás Paks város 2007/08. évi Nyílt női röplabda bajnoksága

07.09.17, 23:33 Szabadidő

Versenykiírás Paks város 2007/08. évi Nyílt női röplabda bajnoksága Célja: röplabdázási lehetőség biztosítása, bajnoki helyezések eldöntése Helye: Paks, Deák Ferenc Ált. Isk. tornaterme két pályáján Ideje: 2007. október közepétől hétfő esténként 18:00-tól /kb. márciusig/ Rendezője: ASE Szabadidő Szakosztálya, Paksi RK Lebonyolítás: körmérkőzés és helyosztók, a résztvevők számától függően. Egy mérkőzés öt 15 pontig tartó játszmából áll. A helyezéseket a több nyert mérkőzés dönti el. Díjazás: érem, kupa Versenyszámok: női négyes Résztvevők: Azon, négy fős /+négy fő csere, amely nem kötelező/ csapatok életkor és tudás megkötöttség nélkül, melyek a nevezési határidőig beneveznek. A bajnokság során mindenki csak egy csapatban játszhat! Egyebek: sorsolás a nevezések beérkezése után Szabályok a négyes röplabda szabályai alapján /mini, 7x7-es pályán/. Mindenki saját felelősségére játszik. Nevezés: Írásban a csapat nevét, a csapatvezető személyét, elérhetőségét tartalmazva. Cím: Poór József Paks Deák F. Ált. Isk. Tolnai út 19. E-mail: chivi.hu@freemail.hu telefon: 0620/926-2956 Érdeklődni: Sánta István 0620/264-7840 Nevezési határidő: 2007. 10. 15. Paks, 2007. 09. 12. Nevezési lap Csapat neve: ………………………………………………………………… Versenyszám: női röplabda Csapattagok: ………………………………………………………………… ……………………………………………………………………………..... Csapatvezető neve, elérhetősége/ telefon, e- mail/: ……………………………. aláírás

Elolvasom
Paks Városi Kosárlabda Bajnokság

Paks Városi Kosárlabda Bajnokság

07.09.17, 23:24 Szabadidő

Paks Városi Kosárlabda Bajnokság A 2007/2008-as szezonban ismét megrendezésre kerül a Paks Városi Kosárlabda Bajnokság. Várjuk a régi és új csapatok jelentkezését! Érdeklődni: 06/20-264-7840 Sánta Istvánnál Jelentkezési határidő: 2007. szeptember 17. Nevezési díj befizetés és a bajnokság lebonyolításával kapcsolato megbeszélés időpontja: 2007. szeptember 17. 19:00 ASE Sportcsarnok.

Elolvasom
Atom Kupa - Paks

Atom Kupa - Paks

07.09.15, 11:40 Judo

Atom Kupa - Paks 2007.09.15-16.U23 Atom Kupa - Paks - 2007.09.15. szombatI. Dusa Ákos +100 kgI. Csoknyai László 81 kgV. Kovács Márton 66 kg Diák „A”, Diák „B”, Diák „C” és Serdülő Atom Kupa - Paks - 2007.09.16. vasárnapDiák „C”I. Koló Éva 38 kgIII. Frast Gergő 42 kgIII. Siklósi Tamás 42 kgIII. Lacza Barna 55 kgIII. Molnár Márton +55 kgDiák „B”I. Pupp Réka 28 kgIII. Hosnyánszki Dániel 36 kgIII. Akkermann Gergő 38 kgIII. Lukácsi Vajk 29 kgV. Lukácsi Koppány 32 kgDiák „A”I. Szőke Attila 33 kgIII. Horváth Jennifer 38 kgV. Jász Botond 33 kgV. Lőrincz Olivér +66 kgSerdülő lányII. Horváth Jennifer 38 kgIII. Skálát Katalin 41 kgSerdülő fiúI. Tolnai Márk +81 kgI. Szőke Attila 34 kgII. Haklik Levente 34 kgII. Pál Tamás 34 kgII. Ádám Attila 45 kgV. Ömböli Renátó 81 kgV. Vájer István 50 kgV. Jász Botond 34 kgEdzők:Keszthelyi László, Kanczler István, Kun Szilárd, Dobai László

Elolvasom
 Asszonytorna

Asszonytorna

07.09.11, 23:23 Szabadidő

Asszonytorna Szeptember 11-én kedden kezdődik a nagy népszerűségnek örvendő asszonytorna az ASE csarnokban! Továbbra is heti 3 alkalommal, Kedden és csütörtökön 19.30 órai, vasárnap 18.00 órai kezdési időponttal. Bérletek, illetve napi belépők a helyszínen vásárolhatók.

Elolvasom
2007/2008 felkészülés mérkőzései

2007/2008 felkészülés mérkőzései

07.09.08, 10:56 Kosárlabda

A felkészülés mérkőzései 2007/2008Augusztus 23. csütörtök 18.00 - ASE - PÉCS, Paks 65:49Augusztus 25. szombat 16.00 - UNIVER - ASE, Kecskemét 81:88Szeptember 4. kedd 18.00 - ASE - Dombóvár, Paks 83:72Szeptember 8. szombat 18.00 - ASE - BK Slovintegra LeviceASE - BK Slovintegra Levice 101:61(26:19, 22:14, 31:17, 22:11)Murry (10), Gray (11/3), Taylor (26/3), Mucic (16/6), Gulyás (15), Csere: Mészáros (9/6), Kiss Zs. (6/6), Csaplár-Nagy Ervin (3), Panta (5/3)Negyven ponttal verte szlovák riválisát az ASE - [ Tolnai Népújság online ] ... Lévai Torna - Szeptember 14-16. P-V4. Panta István 5. Nile Murry 6. Johnny Gray 7. Willie Taylor 9. Sasa Mucic 10. Medve Máté 11. Csaplár-Nagy Ervin 12. Kiss Zsolt 14. Mészáros Zalán „C”18. Gulyás RóbertVezetőedző: Sabáli Balázs Másodedző: Schmidt Béla Technikai vezető: Plézer GáborMasszőr: Hermann JánosOrvos: Dr. Vábró László2007. szeptember 14. péntek 19.00ASE-Cakovec (horvát) 85:71 (21:15, 28:8, 19:17, 17:31) 2007. szeptember 15. szombat 19.00ASE-Léva (szlovák) 98:86 (25:19, 24:25, 24:18, 25:24)2007. szeptember 16. vasárnap 11.30ASE-Ostrava (cseh) 86:98 (24:17, 18:26, 25:32, 19:23)A torna végeredménye: 1. Ostrava 2. ASE 3. Léva 4. Cakovec A torna legértékesebb játékosa Gulyás Róbert lett.Göcsej Kupa, Zalaegerszeg - Szeptember 20-23.Cs-V4. Panta István 5. Nile Murry 6. Johnny Gray 7. Willie Taylor 9. Sasa Mucic 10. Medve Máté 11. Csaplár-Nagy Ervin 12. Kiss Zsolt 14. Mészáros Zalán „C”18. Gulyás RóbertVezetőedző: Sabáli Balázs Másodedző: Schmidt Béla Technikai vezető: Plézer GáborMasszőr: Hermann JánosOrvos: Dr. Vábró László2007. szeptember 20. csütörtök 18.15Atomerőmű SE - Kaposvári KK 75-72 (15-19, 18-19, 18-16, 24-18). Az ASE legjobb dobói: Gulyás (22), Taylor (20/6), Gray (11).2007. szeptember 21. péntek 15.45MAFC - Atomerőmű SE 71:90 (24:19; 20:23; 9:30; 18:18)Legjobb dobóink: Mucic (18/18), Murry (13), Gulyás (12/3)2007. szeptember 22. szombat 19.30Atomerőmű SE - Soproni sÖrdögök 89:84 (24:19; 31:29; 23:18; 11:18)Legjobb dobóink: Mészáros (23/3), Gray (17/3), Taylor (12/3)A csoportunk végeredménye:1. Atomerőmű SE2. Kaposvári KK3. Soproni sÖrdögök4. MAFC2007. szeptember 23. vasárnap - Helyosztók - 14:15 DöntőDombóvár - Atomerőmű SE 90:78 (23:18; 19.26, 24:18; 24:16)Legjobb dobóink: Gulyás (24/3), Taylor (18/3), Murry (18/12)Így az Atomerőmű SE a Göcsej Kupán a II. helyen végzett.Következő edzőmékőzések: Szeptember 29. szombat 18.00 - KunszentmártonSzolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 73:67(18:22; 28:18; 11:15; 16:12)Legjobb dobóink:Taylor (15/3), Gulyás (15), Gray (11/3), Mucic (10/3)    

Elolvasom
„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET

„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET"

07.08.18, 23:19 Szabadidő

„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET" Eredményhírdetés! 2007. augusztus 18-án az eredményhirdetéssel és sorsolással véget ért a 2007. évi "Gyűjtsd a kilométereket" programsorozat. A próbázók között kisebb-nagyobb ajándékok, sportszerek lettek kisorsolva. A fődíjat - egy kétszemélyes wellness hétvégét Hévízen - Turánszky Larisz nyerte. Kővári István 30.000,- Ft értékű kerékpár vásárlási utalvánnyal, míg Dr. Szomor Péter 20.000,- Ft értékű vásárlási utalvánnyal lett gazdagabb. Mindenkinek köszönik a részvételt és jövő évben is várják a régi és új próbázókat a SZERVEZŐK!

Elolvasom
Pap Gyula a válogatott legjobbja

Pap Gyula a válogatott legjobbja

07.08.15, 01:07 Sakk

Pap Gyula a válogatott legjobbja A Szingapúrban lezajlott 16 éven aluliak csapat-világbajnokságán a magyar válogatott ezüstérmet ért el. A csapat legjobbja Pap Gyula lett, tíz játszmájából 8,5 ponttal. A decsiek versenyzője Kirszan Iljumzsinov FIDE elnöktől vehette át a mezőny legjobb 2. táblásának járó különdíjat. A négy táblán zajló csapatversenyen 23 ország 34 együttese vetélkedett a világbajnoki helyezésekért. Az elsőként kiemelt csapat éltábláin Tolna-megyei fiatalok szerepeltek; az ASE korcsoportos világbajnoka Fodor Tamás és Pap Gyula a Decs KSE fiatal tehetsége, aki ezúttal a csapat legerősebb pontszerzője volt. A 10 fordulós torna közepén kemény hullámvölgybe került a csapat a bajnok India ellen elszenvedett (3,5-0,5) fiaskót követően, a folytatásban előbb Ausztrália, majd Törökország ellen végzett döntetlenül a válogatottunk. A hajrában aztán ismét előkerült a góllövő cipő. Előbb a svájci majd az üzbég válogatottat is 4-0 arányban abszolválta csapatunk. Az utolsó fordulóban Indonézia ellen elért 3-1 biztosította az ezüstérmet. A kitűnő hajrának köszönhetően csapatunk csupán félpontos hátránnyal szorult a győztes indiai sakkozók mögé. A magyar 16-os válogatott táblánkénti teljesítménye Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8 A világbajnokság végeredménye: 1. India 28 pont 2. Magyarország 27,5 (Fodor Tamás 5/9, Pap Gyula 8,5/10, Mihók Olivér 1,5/4, Prohászka Péter 6/9, Balog Imre 6,5/8) 3. Fülöp-szigetek 25,5 4. Üzbegisztán 24,5 5. Ausztrália "A" 24 6. Törökország 23,5 7. Indonézia 23,5 8. Irán 23 9. Szingapúr "B" 22,5 10. Anglia 22,5 Tábladíjasok: 1. tábla: So Wesley (fülöp-szigeteki, 2516) 9,5/10 2. tábla: Pap Gyula (magyar, 2424) 8,5/10 3. tábla: Gondwe (zambiai) 8/10 4. tábla: Azemati (iráni, 2116) 5/6 Tartalék: Balog Imre (magyar, 2376) 6,5/8 Molná

Bor Barna ezüstérmet nyert

Bor Barna ezüstérmet nyert

07.08.11, 11:40 Judo

Bor Barna ezüstérmet nyert augusztus 11-én a németországi Braunschweigben megrendezendő Jermen Openen.

Elolvasom
V. Marx György Emlékverseny

V. Marx György Emlékverseny

07.08.04, 00:50 Sakk

  Bővebben

Elolvasom
A Kadler Viktor, Beé István, Boros Gergely, Babella Balázs kajak négyes számban 200 méteren aranyérmet szereztek

A Kadler Viktor, Beé István, Boros Gergely, Babella Balázs kajak négyes számban 200 méteren aranyérmet szereztek

07.08.01, 13:06 Kajak-kenu

A Kadler Viktor, Beé István, Boros Gergely, Babella Balázs kajak négyes számban 200 méteren aranyérmet szereztek.

Elolvasom
Kozmann és Boros világbajnok!

Kozmann és Boros világbajnok!

07.08.01, 13:06 Kajak-kenu

Kozmann és Boros világbajnok!Aranyérmet szerzett a duisburgi Kajak-kenu vb-n a Kozmann György, Kolonics György magyar kettős, a férfi kenusok 500 méteres versenyében.A címvédő magyar páros 1000 méteren a 6. helyen végzett.

Elolvasom
FELHÍVÁS!

FELHÍVÁS!

07.08.01, 11:39 Judo

FELHÍVÁS!Az Atomerőmű SE Judo szakosztálya felvételt hirdet 1998-as és fiatalabb születésű fiúk és lányok részére.Az edzéseket a Gesztenyés úti judoteremben tartjuk. Jelentkezni lehet naponta 16:00-tól 19:00-ig a helyszínen vagy telefonon:Dobai László : 06-20-584-22-03Kun Szilárd : 06-20-960-45-19

Elolvasom
Tenkes-kupa - Siklós

Tenkes-kupa - Siklós

07.08.01, 11:37 Judo

Tenkes-kupa - Siklós 2007. 08. 02. vasárnapSerdülő eredmények:III. Ádám Attila 45 kgV. Vájer István 50 kgIII. Kovács Botond 60 kgII. Tolnai Márk +81 kgV. Ömböli Renátó +81 kgIfjúsági eredmények:V. Vájer István 50 kgI. Kovács Márton 66 kgII. Haaz Levente 66 kgI. Kiss Norbert 73 kgII. Karika Ákos 73 kgIV. Lacza Milán 73 kgI. Mede Zsombor 81 kgII. Ömböli Renátó 90 kgV. Tolnai Márk +90 kgJunior eredmények:I. Kovács Márton 66 kgII. Haaz Levente 66 kgI. Kiss Norbert 73 kgII. Karika Ákos 73 kgV. Lacza Milán 73 kgI. Mede Zsombor 81 kgEdzők:Hangyási László, Kanczler István, Kun SzilárdVerseny ideje: 2007. 08. 01. szombatDiák „C”V. Horányi Benjamin 36 kgIII. Lacza Barna 55 kgIII. Pákolitz Zénó 55 kgV. Schönhardt Gergő 55 kgDiák „B”I. Lukácsi Koppány 30 kgV. Hosnyánszki Dániel 36 kgII. Akkermann Gergő 40 kgI. Pupp Réka 28 kgDiák „A”II. Jász Botond 30 kgIII. Szőke Attila 30 kgV. Benkő Norbert 40 kgII. Kozma Zoltán 45 kgIV. Lőrincz Olivér +60 kgIII. Horváth Jennifer 38 kgI. Skálát Katalin 41 kgEdzők:Kun Szilárd, Dobai László, Keszthelyi LászlóWebszemle:Remek mezőnyök a Tenkes-kupán - [ judoinfo.hu ]Kilenc aranyat hoztak Siklósról az ASE dzsúdósai - [ judoinfo.hu ]

Elolvasom
Szabad Föld Kupa, Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság - Sukoró

Szabad Föld Kupa, Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság - Sukoró

07.07.27, 13:05 Kajak-kenu

Szabad Föld Kupa, Gyermek, Kölyök és Serdülő Magyar Bajnokság - SukoróC-1 ffi, serdülő V. kcs. 500 m 9. Rohn RichárdC-2 ffi, serdülő V. kcs. 500 m 3. Rohn Richárd-Erdős Szilárd (Graboplast)C-2 ffi, serdülő V. kcs. 1000 m 4. Rohn Richárd-Erdős Szilárd (Graboplast)K-2 női, kölyök IV. kcs. 1000 m 4. Fenyvesi Réka-Kiszli VandaC-4 ffi, kölyök IV. kcs. 1000 m5. Csipszer Balázs-Kovács Bálint-Blatt Kristóf-Feczer MátéK-1 ffi, kölyök IV. kcs. 3x200 m 7. Kerti Dávid-Sárközi Márk-Széperdei RenátóMK-1 ffi, kölyök III. kcs. 3x200 m4. Lukács Bence-Árki Dávid-Németh Ferenc5. Rohn Richárd-Kecskeméti Márk-Hoschek Norbert (mindketten Révalmási Tutajos Vízisport Egylet)K-1 női, kölyök IV. kcs. 3x200 m 2. Németh Judit-Fenyvesi Réka-Kiszli VandaC-1 ffi, serdülő IV. kcs. 4000 m 8. Csipszer BertalanK-1 ffi, kölyök IV. kcs. 4000 m 2. Széperdei RenátóK-1 női, kölyök IV. kcs. 4000 m 5. Fenyvesi RékaC-4 ffi, kölyök IV. kcs. 4000 m5. Csipszer Balázs-Kovács Bálint-Blatt Kristóf-Feczer MátéMK-2 ffi, gyermek I. kcs. 2000 m 2. Pinczés Alexander-Molnár BalázsTC-4 ffi, gyermek I-II. kcs. 2000 m6. Kiss Dániel-Till József-Ledneczky Zoltán-Koleszár Zoltán9. Huszák Donát-Fritz Marcell-Feczer Zoltán-Brackó ZsomborEdzők:Bedecs Ferenc, Meczker András, Feil Imre, Gutai Dániel

Elolvasom
XXII. OTP Bank Nemzetközi Junior Atom-kupa

XXII. OTP Bank Nemzetközi Junior Atom-kupa

07.07.21, 11:33 Judo

XXII. OTP Bank Nemzetközi Junior Atom-kupaPaks2007. 07. 21-22., ASE Sportcsarnok VersenykiírásAz Atom-kupa első napján megszerzett négy magyar érmet további hét (!) követte: a legrangosabb hazai juniorverseny második napján a mieink két arany-, két ezüst- és három bronzérmet nyertek el. Ragyogóan folytatódott a magyar dzsúdósok számára az idei paksi Atom-kupa: az A-kategóriás nemzetközi juniortorna második versenynapján a 60 kilogrammos Zámbori Bence (Honvéd-Kipszer) és egy súlycsoporttal feljebb Ungvári Attila (Ceglédi VSE) egyaránt itthon tartotta az aranyérmet, előbbi tavaly bronzérmes volt, míg utóbbi egy évvel ezelőtt még a 60 kilósok között szerepelt, akkor még nem sok sikerrel.Két másik döntősünk is volt ezen a napon: a 63 kilós Gáspár Eszter (Miskolci VSC) és a 70 kilogrammos Kákonyi Ninetta (UTE) egészen a fináléig menetelt, ezüstérem lett a jutalmuk. A dobogó legalsó fokára állhatott fel Gorjanácz Zsolt (66 kg, UTE), Joó Abigél (63, KSI SE) és Dávid Zsuzsa (70, Miskolci VSC), vagyis a magyar juniorok összesen 11 érmet szereztek a 22. Atom-kupa során.A fiatalokra a következő napokban nemzetközi edzőtáborozás vár Pakson, ahol a juniorokon kívül négy ország felnőtt válogatottja is készül a szeptemberi riói világbajnokságra.Junior Atom-kupa,A-kategóriás verseny, PaksFÉRFIAK60 KG (30 induló)1. ZÁMBORI BENCE (Honvéd-Kipszer)2. Janiszlav Gercsev (bolgár)3. Matus Urbancik (szlovák)3. Cristian Rupa (román)5. Ido-hai Elkayam (izraeli)5. Steffen From (dán)7. Andreas Krasszasz (ciprusi)7. Matjaz Trbovc (szlovén)9. MAYER TIBOR (Kecskeméti JC)SKAPINYECZ BALÁZS (Debreceni SC-SI) és TUSKÁN ZSOLT (UTE) helyezetlen66 KG (48 induló)1. UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE)2. Yunus Sastin (török)3. Filip Krizan (szerb)3. GORJANÁCZ ZSOLT (UTE)5. Gur Zamir (izraeli)5. Vadim Volosin (ukrán)7. STADLER ANDRÁS (Honvéd-Kipszer)7. Niklas von Freeden (német)BUJDOSÓ GÁBOR (Kecskeméti JC), VASS TAMÁS (Pécsi VSK),BARCSIK LÁSZLÓ (Kecskemét), KISS NORBERT (Paksi Atomerőmű SE),SZŐKE BENCE (UTE), DEÁK FERENC (Kecskeméti JC)és CSOKNYAI ÁKOS (Paksi Atomerőmű SE) helyezetlen73 KG (50 induló)1. Ivan Jefanov (ukrán)2. Gesualdo Scollo (olasz)3. Tadej Ceh (szlovén)3. Serhat Kambur (török)5. Felix Schirnhofer (osztrák)5. Raphael de Moliner (svájci)7. HORVÁTH ERVIN (Koroncó-Tutti)7. SKAPINYECZ DÁVID (Debreceni SC-SI)9. BÉKY SÁNDOR (UTE)TÓTH ERIK (Miskolci VSC), KRIZSÁN SZABOLCS (KSI SE),KARIKA ÁKOS (Paksi Atomerőmű SE), BODOR ZOLTÁN (Kecskeméti JC),JUHÁSZ SÁNDOR (Tatabánya-Herman DSE), RUISZ GYÖRGY (TFSE),TÓTH ATTILA (KSI SE), DORKÓ OLIVÉR (Honvéd-Kipszer) HERÉDI ÁKOS (Margitszigeti AC) és MIHÁLOVICS ZOLTÁN helyezetlenNŐK63 KG (22 induló)1. Alice Schlesinger (izraeli)2. GÁSPÁR ESZTER (Miskolci VSC)3. Tine Mollerskov (dán)3. JOÓ ABIGÉL (KSI SE)5. Tina Razinger (szlovén)5. Edwige Gwend (olasz)7. Marlies Priesner (osztrák)7. Anne Katrin Lisewski (német)HABRAM BARBARA (Honvéd-Kipszer) helyezetlen70 KG (10 induló)1. Jennifer Pitzanti (olasz)2. KÁKONYI NINETTA (UTE)3. Katharina Hilger (német)3. DÁVID ZSUZSANNA (Miskolci VSC)5. Maria Cosic (horvát)5. Lujza Hajnutgyinova (ukrán)7. Desire Hufnagl (osztrák)7. Andrea Kufner (osztrák)78 KG (7 induló)1. Viktorija Gyenyiszenko (ukrán)2. Maria Orjaskova (bolgár)3. Lea Murko (szlovén)3. Franziska Butterwegge (német)5. Nadin Pichler (osztrák)5. Zegka Maranic (horvát)7. Denise Zaccania (olasz)+78 KG (7 induló)1. Alina Lotorosan (román)2. Gergana Petrova (bolgár)3. Antohela Miskovic (horvát)3. Lucia Tangorne (olasz)5. Julia Pfeifer (osztrák)5. Seda Kazdal (török)7. Szajonela Vloszak (szerb)Forrás: Judoinfo.huWeblink:- Atomerős dzsúdótábor Pakson - (Sportfórum.hu)- Dzsúdó sztárok a paksi edzőtáborban - (XLsport.hu)- Világsztárok a paksi táborban - (Judoinfo.hu) 

Elolvasom
Kajak-kenu nyári napközis tábor

Kajak-kenu nyári napközis tábor

07.07.16, 12:42 Kajak-kenu

Kajak-kenu nyári napközis táborKedves érdeklődő kicsik és nagyok!Idén nyáron újra meghirdetjük négy hetes napközis táborunkat az ASE vizitelepén, június 18-tól július 14-ig. A tábor ideje alatt ismét lehetőség nyílik az angol nyelv játékos gyakorlására is, kezdő és haladó csoportokban.Jelentkezni lehet, Feil Imre 06/20 932-3589,Meczker András 06/20 313-5720 ésGutai Dániel 06/20 447-3643 edzőknél június 10-ig.

Elolvasom
III. Felnőtt Válogató, U23 Válogató és Vidék Bajnokság - Szeged

III. Felnőtt Válogató, U23 Válogató és Vidék Bajnokság - Szeged

07.07.13, 13:05 Kajak-kenu

III. Felnőtt Válogató, U23 Válogató és Vidék Bajnokság - SzegedC-1 ffi, ifi 1000 m 8. Sohonyai ZoltánK-1 ffi, felnőtt válogató 500 m 2. Boros GergelyK-1 női, kölyök, IV. kcs. 1000 m 9. Fenyvesi RékaC-1 ffi, serdülő, V. kcs. 1000 m 3. Rohn RichárdC-2 ffi, ifi 1000 m 1. Dejcző Bálint-Sohonyai Zoltán; 3. Molnár Mihály-Rohn TamásC-1 ffi, felnőtt válogató 200 m 9. Dejcző BalázsK-4 ffi, felnőtt válogató 200 m 1. Babella Balázs (Pécsi K-K Club)-Boros Gergely; Beé István (Domino Honvéd)-Kadler Viktor (Graboplast)C-1 ffi, ifi 500 m 2. Dejcző BálintC-1 ffi, serdülő,V. kcs. 500 m 6. Rohn RichárdC-4 ffi, U23 500 m 4. Lichosyt Róbert-Zödi László-Lédeczi Péter-Molnár Tamás (mindhárman Démász-Szeged)C-2 ffi, ifi 500 m 2. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánK-1 ffi, U23 1000 m 1. Boros GergelyK-1 ffi, U23 500 m 1. Boros GergelyK-2 ffi, U23 500m 1. Boros Gergely-Sík Márton (Démász-Szeged)C-4 ffi, U23 1000 m 3. Lichosyt Róbert-Zödi László-Lédeczi Péter-Molnár Tamás (mindhárman Démász-Szeged)K-1 ffi, serdülő, V. kcs. 4000 m 4. Somorácz TamásC-1 ffi, serdülő, V. kcs. 4000 m 3. Rohn RihárdK-1 ffi, kölyök, IV. kcs. 4000 m 6. Széperdei RenátóC-1 ffi, kölyök, III. kcs. 4000 m 6. Csipszer Balázs; 9. Péri DávidK-1 női, kölyök, IV. kcs. 4000 m 7. Kiszli Vanda; 8. Fenyvesi RékaPC-2 ffi, gyermek, I-II. kcs. 2000 m 7. Pukli Bálint-Ledneczky ZoltánMK-2 ffi, gyermek, I. kcs. 2000 m 2. Pinczés Alexander-Molnár BalázsTC-4 ffi, gyermek, I-II. kcs. 2000 m 7. Kővágó Attilla-Kiss Dániel-Sima Tamás-Brackó Zsombor; 8. Balogh Márk-Khin Olivér-Feczer Zoltán-Balogh ZsoltEdzők: Bedecs Ferenc, Séra Miklós, Meczker András, Feil Imre, Gutai Dániel

Elolvasom
Ifjúsági Európa-bajnokság - Málta

Ifjúsági Európa-bajnokság - Málta

07.07.06, 11:32 Judo

Ifjúsági Európa-bajnokság - MáltaIII. Kovács Márton 66 kgEdzők: Hangyási László

Elolvasom
II. Ifjúsági Válogató - Szolnok

II. Ifjúsági Válogató - Szolnok

07.06.30, 13:02 Kajak-kenu

II. Ifjúsági Válogató - SzolnokC-2 ffi, ifi 1000 m 7. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánC-1 ffi, ifi 500 m 6. Dejcző BálintC-2 ffi, ifi 500 m 8. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánEdzők: Bedecs Ferenc, Meczker András, Feil Imre, Gutai DánielRégiós Válogatott Viadal - SzolnokC-1 ffi, serdülő V. kcs. 1000 m 5. Rohn RichárdC-2 ffi, serdülő V. kcs. 1000 m 1. Rohn Richárd-Erdős Szilárd (Graboplast)C-4 ffi, serdülő IV-VI. kcs. 1000 m 2. Rohn Richárd-Erdős Szilárd-Dóczé Ádám-Erdélyi Dávid (mindhárman Graboplast)

Elolvasom
Felnőtt Európa-bajnokság - Pontevedra

Felnőtt Európa-bajnokság - Pontevedra

07.06.28, 13:03 Kajak-kenu

Felnőtt Európa-bajnokság - PontevedraC-2 1000 m 2. Kozmann György-Kolonics GyörgyC-2 500 m 3. Kozmann György-Kolonics GyörgyK-2 200 m 6. Boros Gergely-Molnár Péter (Tiszaújváros)Edzők: Szabó Attila, Séra MiklósWebszemle:Forrás: Tolnai Népújság online: Kozmann második ezer méterenKozmann második ezer méterenA magyar válogatott négy aranyat, négy ezüstöt, és egy bronzérmet szerzett a szombati 1000 m-es döntők során a spanyolországi Pontevedrában zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. A Tolna megyei színeket képviselő paksi Kozmann György és csepeli párja, Kolonics György ezüstérmes lett a kenu kettesek futamában. Kozmannékat az a német egység előzte meg, amelyik a selejtezőben is legyőzte őket. A paksi fiú és a rutinos, 35 esztendős fővárosi klasszis végig nagy csatát vívott a Christian Gille-Tomasz Wylenzek alkotta egységgel. Kozmannék nagyon jól indultak, féltávnál még vezettek is, de ahogy fogytak a méterek, úgy látszott, hogy a németek jobban fogják bírni a hajrát. Ez a félelem végül be is igazolódott, nem mindennapi körülmények között, mindössze 270 századnyi előnnyel Gille-ék lettek Európa-bajnokok.A harmadik helyre a fehérorosz Alekszandr Bahdanovics-Andrej Bahdanovics kettős futott be, igaz ők már két másodperccel maradtak el Kozmannéktól. A racicei Eb negyedik helyezése után kettőt léptek felfelé a dobogón Kozmannék, igaz a német egység is javított, hiszen ők másodikak voltak Lengyelországban. - Úgy érzem, mindent megtettünk, ez most ennyire volt elég - mondta el lapunknak Kozmann György. - Jól kezdtünk, de azt látni lehetett, hogy a német egység is kiváló formában van. Féltávnál még mi álltunk az élen, s bevallom, még száz méterrel a befutó előtt is hittem benne, hogy a miénk lehet az aranyérem. Kihajtottuk magunkat Kolóval, vasárnap a rövidebb távon megpróbálunk javítani.Kozmann Györgyék Racicében ötödikek lettek a rövidebb távon, de ahogy most ezer méteren, úgy 500-on is javítani akarnak. Azok a magyar egységek, amelyek az első három között végeztek, már indulói az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak. Az 500 és 200 méteres döntőket vasárnap rendezik, Kozmannék mellett még egy Tolna megyei versenyző lesz érintett, mégpedig Boros Gergely, aki kétszáz párosban indul, mégpedig Molnár Péter oldalán.

Elolvasom
MOL Kupa II. Felnőtt és I. Ifjúsági Válogató, Felnőtt Magyar Bajnokság  Szeged

MOL Kupa II. Felnőtt és I. Ifjúsági Válogató, Felnőtt Magyar Bajnokság Szeged

07.06.08, 12:57 Kajak-kenu

MOL Kupa II. Felnőtt és I. Ifjúsági Válogató, Felnőtt Magyar BajnokságSzegedC-2 ffi, felnőtt 1000 m 1. Kozmann György - Kolonics GyörgyK-1 ffi, felnőtt 500 m 2. Boros GergelyC-2 ffi, ifjúsági 1000 m 6. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánC-2 ffi, felnőtt 500 m 1. Kozmann György - Kolonics GyörgyK-2 ffi, felnőtt 200 m 3. Boros Gergely - Molnár PéterC-2 ffi, felnőtt 200 m 1. Kozmann György - Kolonics GyörgyC-4 ffi, felnőtt 200 m 2. Kozmann György - Kolonics György- Horváth Gergely - Foltán LászlóEdzők:Bedecs Ferenc, Szabó Attila, Séra Miklós

Elolvasom
Országos Diákolimpia - Sukoró

Országos Diákolimpia - Sukoró

07.06.02, 13:02 Kajak-kenu

Országos Diákolimpia - SukoróC-1 ffi, ifi VIII. kcs. 1000 m 6. Molnár MihályC-1 ffi, ifi VII. kcs. 1000 m 5. Sohonyai ZoltánC-2 ffi, ifi VIII. kcs. 1000 m 3. Molnár Mihály-Rohn TamásC-2 ffi, ifi VII. kcs. 1000 m 2. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánC-2 ffi, serdülő VI. kcs. 1000 m 6. Csipszer Bertalan-Sáfrány GyulaC-2 ffi, serdülő V. kcs. 1000 m 2. Rohn Richárd-Erdős Szilárd ( )C-1 ffi, ifi VII. kcs. 500 m 5. Dejcző BálintC-1 ffi, serdülő V. kcs. 500 m 5. Rohn RichárdC-2 ffi, serdülő VI. kcs. 500 m 6. Csipszer Bertalan-Sárfány GyulaK-1 női, kölyök IV. kcs. 4000 m 6. Fenyvesi RékaMK-2 ffi, gyermek I. kcs. 2000 m 3. Pinczés Alexander-Molnár BalázsEdzők:Bedecs Ferenc, Meczker András, Feil Imre, Gutai Dániel

Elolvasom
Duna-Régió Diákolimpia - Sukoró

Duna-Régió Diákolimpia - Sukoró

07.06.02, 12:46 Kajak-kenu

Duna-Régió Diákolimpia - SukoróC-1 ffi, ifi VIII. kcs. 1000 m 5. Molnár MihályC-1 ffi, ifi VII. kcs. 1000 m 5. Sohonyai ZoltánC-1 ffi, serdülő V. kcs. 1000 m 3. Rohn Richárd, 9. Tóth TamásC-2 ffi, ifi VIII. kcs. 1000 m 2. Molnár Mihály-Rohn TamásC-2 ffi, ifi VII. kcs. 1000 m 2. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánK-1 ffi, kölyök IV. kcs. 1000 m 6. Széperdei RenátóK-1 női, kölyök IV. kcs. 1000 m 8. Fenyvesi Réka, 9. Kiszli VandaC-2 ffi, serdülő VI. kcs. 1000 m 3. Csipszer Bertalan-Sáfrány GyulaC-1 ffi, ifi VIII. kcs. 500 m 5. Rohn TamásC-1 ffi, serdülő VI. kcs. 500 m 6. Sáfrány Gyula, 7. Csipszer BertalanC-1 ffi, serdülő V. kcs. 500 m 3. Rohn RichárdC-2 ffi, ifi VIII. kcs. 500 m 2. Molnár Mihály-Rohn TamásC-2 ffi, ifi VII. kcs. 500 m 2. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánK-2 ffi, serdülő VI. kcs. 500 m 8. Fejes István-Somorácz TamásC-2 ffi, serdülő VI. kcs. 500 m 2. Csipszer Bertalan-Sáfrány GyulaK-2 ffi, kölyök IV. kcs. 4000 m 7. Kerti Dávid-Sárközi MárkK-1 ffi, kölyök IV. kcs. 4000 m 7. Széperdei RenátóK-1 női, kölyök IV. kcs. 4000 m 6. Fenyvesi Réka, 8. Kiszli Vanda, 11. Németh JuditK-1 ffi, kölyök III. kcs. 4000 m 5. Árki DávidC-1 ffi, kölyök III. kcs. 4000 m 7. Csipszer BalázsMK-1 ffi, kölyök III. kcs. 4000 m 17. Németh Ferenc, 18. Lukács BencePC-2 ffi, gyermek I-II. kcs. 2000 m 5. Till József-Ledneczky Zoltán, 8. Huszák Donát-Koleszár Zoltán, 11. Khin Olivér-Balogh Zsolt, 12. Pukli Bálit-Kiss DánielMK-1 ffi, gyermek I. kcs. 2000 m 9. Molnár BalázsTC-4 ffi, gyermek 2000 m 3. Fritz Marcell-Balogh Márk-Krámer Péter-Brackó ZsomborEdzők: Bedecs Ferenc, Meczker András, Feil Imre, Gutai Dániel

Elolvasom
Országos Diákolimpia - Debrecen

Országos Diákolimpia - Debrecen

07.06.01, 01:05 Sakk

Országos Diákolimpia - Debrecen A rapidverseny sorozat következő állomása a szegedi országos bajnokság után a debreceni Diákolimpia országos döntője volt. A szegedi győztesek közül Ignácz Máriának és Antal Tibor Kendének sikerült a duplázás. Az első versenyszámot a diákolimpiákon megszokott regisztrációs maraton jelentette a részvevőknek, ami ugyan lényegesen rövidebb volt mint a három évvel ezelőtti, ám néhányan így is csak három órás sorban állás után juthattak hozzá a szobakulcshoz. A felesleges tumultus helyett, szerencsésebb lett volna a regisztráció helyszínéül a minden tekintetben kiváló versenyhelyszín - a Tóth Árpád gimnázium – tágas auláját választani, mint a szűkös kollégiumi előtérbe zsúfolni a sorbanállókat. Mindezeket a próbatételeket kisebb zúgolódással ugyan de elfogadták a részvevők és másnaptól egy kulturáltan szervezett, jó hangulatú rendezvényen vehettünk részt. A Tolna-megyeik több korosztályban érem esélyes versenyzőkkel indultak, így a F5 versenyben a szegedi bajnok Balázs Gábor, az F10-ben Antal Kende, a L5 között Ignácz Mária és L14 Vince Andrea valamint a szegeden is jól induló Papp Tamás számított esélyesnek a dobogóért folytatott csatában. Végeredményben 3 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel zártak megyénk versenyzői. A frappánsan levezényelt ünnepélyes eredményhirdetésen szép kupákkal, érmekkel és könyvdíjazással lepték meg a győzteseket, így mindent összevetve színvonalas rendezvényen vehettek részt a Debrecenbe látogatók. A korcsoportok érmesei: F6 1 Papp Tamás-Garay TOL-Szekszárd 6.5 2 Bednay Bence-Budai Nagy A BP- 6.0 3 Ress Tamás-Jedlik GMS Gyor 6.0 F5 1 Balog Imre Széchenyi BÉK-Békéscsaba 8.0 2 Balázs Gábor Vak Bottyán TOL-Paks 6.0 3 Gergácz Attila Gépipari VAS-Szombathely 5.5 F4 1 Kobán Bálint-Batthyány ZAL-Nagykanizsa 6.5 2 Szabó Leon--Herman BAZ--Miskolc 6.0 3 Veszprémi András-Tolnai TOL-Gyönk 6.0 F3 1 Szabó Bence-Deák BP-8. ker. 6.5 2 Kovács Lajos--Karacs F. HBM-Püspökladán 6.0 3 Juhász Kristóf-Áldás u. BP--2. ker. 5.5 F2 1 Rapport Richárd-Dési VAS-Szombathely 7.5 2 Bódi Tibor-Jókai BP-12. ker. 6.5 3 Csonka Balázs-Tisza-parti CSO-Szeged 6.0 F1 1 Antal Tibor Kende CSO-Szeged 7.5 2 Ngo Tan Don-Janikovszki BP--10. ker. 6.0 3 Dankházi András-Zrínyi SOM-Kaposvár 5.5 F6 1 Ihionvien Katalin--Kossuth HBM-Debrecen 7.5 2 Varga Zsófia-Kossuth GMS-M.m.óvár 6.0 3 Bakos Andrea-Patrona BP-9. ker. 5.5 L5 1. Ignácz Mária-Vörösmarty BP--8. ker. 6.5 2. Tóth Sarolta-Bibó BKK-Kiskunhalas 6.5 3. Kiss Kinga-Nagy L. GI BP--XX. ker. 5.0 L4 1 Tanács Anna--Waldorf CSO-Szeged 8.0 2 Virág Kinga--Petofi HBM--Debrecen 6.0 3 Hönsch Kamilla-Szt. András PES-Szentendre 6.0 L3 1 Varga Klára--Rigó J. BKK-Bugac 7.0 2 Vince Andrea-III. Béla BKK-Baja 6.0 3 Havanecz Bianka-Széchenyi SOM-Kéthely 5.5 L2 1 Terbe Julianna-- SZO-Kunmadaras 7.0 2 Molnár Adrienn--Kokuti KOM-Tata 6.0 3 Szalaji Renáta-Petofi CSO-Szentes 5.5 L1 1 Ács Petra-Kafka M. BAZ--Miskolc 8.0 2 Gál Hanna--Huszár Gál HBM-Debrecen 6.5 3 Egyed Viktória--Gyorffy JNK-Karcag 6.0 -- Molnár Béla ---

Ifjúsági Európa Bajnokságra Válogató Verseny - Lengyelország

Ifjúsági Európa Bajnokságra Válogató Verseny - Lengyelország

07.05.27, 11:31 Judo

Ifjúsági Európa Bajnokságra Válogató Verseny - LengyelországV. Kovács Márton 66 kgEdzők: Hangyási László, Kanczler István

Elolvasom
Országos Rangsorverseny - Domaszék

Országos Rangsorverseny - Domaszék

07.05.26, 11:30 Judo

Országos Rangsorverseny - DomaszékDiák „C” fiúII. Horányi Benjamin 36 kgIII. Pákolitz Zénó 50 kgV. Schönhardt Gergő 50 kgII. Lacza Barna 55 kgDiák „B” lányI. Pupp Réka 27 kgDiák „A” lányI. Horváth Jennifer 35 kgII. Skálát Katalin 38 kgEdző: Keszthelyi László

Elolvasom
Nemzetközi Judo Verseny - Strasswalchen

Nemzetközi Judo Verseny - Strasswalchen

07.05.26, 11:25 Judo

Nemzetközi Judo Verseny - StrasswalchenU17I. Haaz Levente 60 kgI. Mede Zsombor 81 kgU20V. Lajpold Judit 52 kgIII. Kiszli Gabriella 63 kgV. Tarnai József 60 kgIII. Mede Zsombor 81 kgI. Dusa Ákos +100 kgU23II. Lajpold Judit 52 kgV. Kiszli Gabriella 63 kgV. Csoknyai Ákos 66 kgII. Dusa Ákos +100 kgEdzők: Hangyási László, Kanczler István

Elolvasom
Maraton Magyar Bajnokság - Győr

Maraton Magyar Bajnokság - Győr

07.05.25, 12:45 Kajak-kenu

Maraton Magyar Bajnokság - GyőrC-1 ffi, ifi 21 km VIII. Sohonyai Zoltán, X. Dejcző Bálint, XI. Molnár MihályC-2 ffi, serdülő VI. kcs. 15 km V. Csipszer Bertalan-Sáfrány GyulaC-1 ffi, kölyök III. kcs. 10 km XI. Csipszer BalázsK-1 ffi, kölyök IV. kcs. 10 km II. Széperdei RenátóK-1 női, kölyök IV. kcs. 10 km VIII. Fenyvesi Réka, XVI. Kiszli VandaMK-1 ffi, kölyök III. kcs. 10 km VII. Németh FerencK-1 ffi, serdülő V. kcs. 15 km V. Somorácz TamásC-1 ffi, serdülő V. kcs. 15 km XV. Rohn RichárdC-2 ffi, felnőtt 28 km V. Lichosyt Róbert-Takács ViktorC-2 ffi, ifi 21 km II. Dejcző Bálint-Sohonyai Zoltán, VI. Molnár Mihály-Rohn TamásK-1 ffi, serdülő VI. kcs. 15 km XXIII. Fejes IstvánMK-1 ffi, gyermek I. kcs. 5 m III. Pinczés Alexander-Molnár BalázsK-2 ffi, kölyök IV.kcs. 10 km XVI. Kerti Dávid-Sárközi MárkPC-2 ffi, gyermek I-II. kcs. 5 m VII. Till József-Balogh Zsolt, VIII. Feczer Zoltán-Ledneczky Zoltán, IX. Huszák Donát-Koleszár Zoltán, XII. Pukli Bálint-Kiss DánielTC-4 ffi, gyermek I-II. kcs. 5 km X. Kővágó Attila-Mittler István- Fritz Marcell-Sima TamásEdzők: Bedecs Ferenc, Meczker András. Feil Imre, Gutai Dániel

Elolvasom
Rapid Országos Bajnokság - Szeged

Rapid Országos Bajnokság - Szeged

07.05.24, 03:55 Sakk

2007. május 24-26. Rapid Országos Bajnokság - Szeged A rapidversenyek hívei szép létszámban - 429 - fővel jelentek meg az országos korcsoportos bajnokságon Szegeden. Ennek a versenyformának az egyre nagyobb térnyerését - különösen a fiatalabb korosztályokban – a kicsik szaporább játéktempója mellett a rövidebb verseny, kisebb költségek gondolata is erősíti. Ez a mostani rendezvény is lement egy hétvége alatt és a Pünkösd hétfő miatt még a csapatversenyen indulók is megúszták iskolai kihagyás nélkül. Tolna megyéből leginkább az esélyesek vállalkoztak a hosszú hétvégére és ennek alapján a mérleg négy arany. A paksiak részéről a legértékesebb a 16 évesek között Balázs Gábor első helyezése, aki 7 ponttal egyedül végzett az élen, To Nhat Minh és az ezen a versenyen jó formában lévő Handó Vilmos előtt. Negatív meglepetés, hogy a rapid versenyeken nagyon eredményes, egyes sorszámmal asztalhoz ülő Balog Imre ötödik helyezése. A 18 éves lányok között a Mitrópa-kupán kiválóan szereplő Ignácz Máriának ellenben nem okozott gondot az esélyesség és 5,5 ponttal testvérét Rózát megelőzve végzett az élen. Jó döntésnek bizonyult az ASE villámigazolása, a kilencéves Antal Tibor Kendére az átigazolási szezon elején csaptak le a paksiak. Csom István tanítványa 7,5 ponttal végzett az élen, a tavalyi évben korcsoportos VB-én legjobb magyar versenyzőként hazatérő Tisza-parti legényke Herpai József tehetségei között nevelkedett, tavaly a korcsoportos bajnokságon Vámos Viktor segédletével nyolc évesen 2. helyezést ért el. A decsiek siker embere ezúttal Vince Andrea volt aki a 14 éves lányok között 8 ponttal végzett az élen. A mögötte 7,5 pontot elért Varga Klárával kimagaslottak a mezőnyből, a harmadik helyet Papp Petra szerezte meg 6 ponttal. A rapidversenyek sorozata - mindössze egy hét pihenő után - a debreceni Diákolimpia küzdelmeivel folytatódik, ahol részben a szegedi versenyen résztvevők összecsapásával zajlik majd az éremcsata. A „rapid szezon” ezzel még nem ér véget, hiszen azt követő hétvégén - ismét átszelve az országot - Szombathelyre utazhatnak majd a csapat diákolimpia nevezői. -- Molnár Béla ---

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS DOMBORI SPORTTÁBORBA

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS DOMBORI SPORTTÁBORBA

07.05.22, 23:39 Szabadidő

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS DOMBORI SPORTTÁBORBA A tábort a sportot, mozgást kedvelő, 9-12 éves, a részvétel előfeltételeit teljesítő gyermekek számára, a csoportlétszám erejéig szervezzük. A tábor egy biztonságos, tartalmas időtöltési lehetőség, sok játékkal, vetélkedőkkel, napfénnyel, strandolással, tábortűzzel, sok vidámsággal, új barátokkal és élményekkel. Időpont: 2008. június 22.-27. Helyszín: Fadd-Dombori Pihenőtelep Szállás: A vízparton lévő összkomfortos, klimatizált faházak kétágyas szobáiban. A kényelemesebb közlekedés érdekében hozd magaddal a kerékpárodat! A szervezett szabadidős programok között szerepelnek: foci, tollas, csocsó, strandlátogatás, gyalogtúra, tréfás-játékos vetélkedő, kézműves foglalkozás, ismerkedés a vitorlázással. Program: VASÁRNAP 9.30. Indulás személygépkocsikkal, szülőkkel, felügyelőkkel. 10.00 Érkezés, lakóházak elfoglalása, megbeszélés (házirend, stb.) 13.00 Vasárnapi ebéd megoldása egyénileg. 14.30 Jó idő esetén strand, fürdés. 18.30 Vacsora, kerékpárral a DIÁKTÁBORBAN. 19.30 Szabadprogram. 21.30 Takarodó. HÉTFŐ 7.30 Ébresztő, tisztálkodás, rendrakás 8.30 Reggeli a táborban elkészítve (tej, kakaó, tea, virsli, sajtos rúd, kakaós csiga, kifli, vaj, párizsi, zsemle, paprika, joghurt) 10.00 Kézműves programok (scobbi, üvegfestés, gyöngyfűzés, gipszöntés…), sportversenyek 13.00 Ebéd, kerékpárral a DIÁKTÁBORBAN. 13.30 Csendes pihenő (1 óra) 14.30 Jó idő esetén strandolás, fürdés (rossz idő esetén kerékpártúra, kirándulás, ha esik az eső, vetélkedők) 18.00 Vacsora, kerékpárral a DIÁKTÁBORBAN. 18.30 Visszaérkezés után sportprogramok, vetélkedők. 21.30 Takarodó KEDD 7.30 Ébresztő, tisztálkodás, rendrakás 8.30 Reggeli, a táborban elkészítve 10.00 Fajátékok, ajándéktárgyak készítése 13.00 Ebéd, kerékpárral a DIÁKTÁBORBAN. 13.30 Csendes pihenő. 14.30 Jó idő esetén strand, fürdés, sportprogramok, földön-vízen (rossz idő esetén kerékpártúra, kirándulás, ha esik az eső, vetélkedők) 18.00 Vacsora, kerékpárral a DIÁKTÁBORBAN. 18.30 Szabadprogram, tollaslabda, foci, ping-pong, csocsó. 21.30 Takarodó SZERDA 7.30 Ébresztő, tisztálkodás, rendrakás 8.30 Reggeli, a táborban elkészítve 10.00 Vitorlázási lehetőség, bemutató, ismertető 13.00 Ebéd 13.30 Csendes pihenő. 14.30 Jó idő esetén strand, fürdés, vízi vetélkedők 18.00 Vacsora, bográcsozás, szalonnasütés 18.30 Számháború 21.30 Takarodó CSÜTÖRTÖK 7.30 Ébresztő, tisztálkodás, rendrakás 8.30 Reggeli, a táborban elkészítve 10.00 Kézműves programok, duatlon verseny 13.00 Ebéd 13.30 Csendes pihenő. 14.30 Jó idő esetén strand, fürdés, vízi vetélkedők, uzsonna (rossz idő esetén kerékpártúra, kirándulás, ha esik az eső, vetélkedők) 18.00 Vacsora 18.30 Maszkabál, Disco 21.30 Takarodó PÉNTEK 7.30 Ébresztő, tisztálkodás, rendrakás 8.30 Reggeli, a táborban elkészítve 10.00 Délelőtti szabadprogram 13.00 Ebéd 14.00 Készülődés hazainduláshoz 15.00 Délután indulás haza személygépkocsikkal (szülőkkel, felügyelőkkel) A részvétel előfeltételei: - a jelentkező gyermek 2008. május 31. napján betöltse az előírt alsó, de a tábor befejezéséig ne töltse be az előírt felső korhatárt, - a jelentkezési lap hiánytalan kitöltése és a szülői nyilatkozat aláírása, - igényjogosultak hozzátartozói esetén Üdülési Jelentkezési lap, - biztonságos úszástudás igazolása írásos, úszómester által kiállított igazolással (beszerezheto: pl. Pakson a Tanuszodában, a nagyközönség számára rendelkezésre álló idoben, dupla belépodíj ellenében, (411-294), határido: 2008. június 01. - a társadalombiztosítási és az adóazonosító jelet igazoló kártyák fénymásolatai, - Atomeromu Sportegyesületi tagságot igazoló sportkönyv („kék könyv”), legalább a tábor befejezéséig érvényes sportorvosi bejegyzéssel, határido: 2008. június 01. - a három munkanapnál nem régebbi, a gyermek háziorvosa által „fertozo betegsége nincs, táborozhat” nyilatkozattal kiállított igazolásnak érkezéskor történo leadása, Ajánlott felszerelés /célszeru egy leltárt készíteni/: - sportöltözet, tréningruha, fürdoruha - napvédo eszközök / magas fényvédo faktorú naptej, napszemüveg zsinórral, világos, napellenzos sapka/, továbbá a megfeleloi „elonapozás” is ajánlott, - tisztálkodó felszerelés, - szúnyog és kullancsriasztó szerek. Elérhetoségek: A Pihenotelep közelében kártyás telefonkészülék áll rendelkezésre. A Pihenotelep telefonszáma: 74/447-214. A táborvezeto telefonszáma: 20/2647840. A tábor díja: 25.000 Ft/fo (A VITAMIN Pénztári egyenleg terhére elszámolható !) Jelentkezési lap ITT letőlthető.

Elolvasom
DUNAFERR KUPA 2007.

DUNAFERR KUPA 2007.

07.05.19, 12:44 Kajak-kenu

DUNAFERR KUPA 2007.K-1 férfi ifi VII.évf. 1000m VII.-VIII. évf. 5. Pinczés János C-1 ifi VIII. évf. 1000m 6. Molnár Mihály 7. Rohn Tamás C-1 fiú V-VI. évf. 1000m 3. Rohn Richárd 6. Sáfrány Gyula 7. Csipszer Bertalan K-1 fiú III.- IV. évf. 1000m 4. Széperdei Renátó 9. Árki Dávid K-1 serdülő fiú VI. évf. 1000m 7. Fejes István K-1 kölyök lány IV. évf. 1000m 4. Fenyvesi Réka 5. Kiszli Vanda 7. Németh Judit MK-1 lány gyermek 2000m 2. Csipszer Bettina 3. Fritz Anett 7. Pupp Noémi 8. Vajda Eszter MK-1 gyermek I.-II. évf. 2000m 1. Feil Dániel 2. Weisz Zoltán 6. Fogas Gergő 8. Horányi Péter TC-4 I-II. évf. fiú 2000m 3. Feczer Zoltán-Mittler István-Kővágó Attila-Sima Tamás 4. Kiss Krisztián-Paksai Ferenc-Khín Olivér-Cseh Olivér 5. Krémer Péter-Balogh Márk-Balogh Zsolt-Braczkó Zsombor PC-2 gyermek fiú I.-II. évf. 2000m 5. Koleszár Zoltán-Huszák Donát 7. Kiss Dániel -Pukli Bálint MK-1 gyermek fiú I.évf. 2000m 2. Pinczés Alexander 4. Molnár Balázs PC-2 gyermek III. évf. 2000m 3. Kovács Bálint-Feczer Máté 4. Blatt Kristóf-Ledneczky Zoltán 5. Péri Dávid-Till József MK-1 fiú III. évf. 2000 m 8. Németh Ferenc 9. Lukács Bence K-1 kölyök fiú III. évf. 2000m 3. Árki Dávid C-1 kölyök fiú III. évf. 2000m 5. Csipszer Balázs K-1 ifi VII.-VIII. évf. 500m 2. Pinczés János K-1 serdülő fiú V. évf. 500m 6. Somorácz Tamás C-1 serdülő fiú V. évf. 500m 2. Rohn Richárd K-1 kölyök fiú IV. évf. 500m 3. Széperdei Renátó K-1 serdülő fiú VI. évf. 500m 4. Fejes István K-1 kölyök lány 500m IV. évf. 500m 2. Fenyvesi Réka 3. Kiszli Vanda 5. Németh Judit Két sportolónk, Dejcző Balázs és Dejcző Bálint elnyerte a „Magyar Köztársaság jó tanulója - jó sportolója” címet. A kitüntetéseket 2007. május 22-én Hiller István oktatási miniszter adta át.

Elolvasom
NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR

07.05.14, 23:17 Szabadidő

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 9-12 éves korosztálynak az ASE Szabadidősport Szakosztály szervezésében 1. turnus (16 fő) 2007. július 02.-2007. július 06. 2. turnus (16 fő) 2007. augusztus 06.-2007. augusztus 10. Napirend: Találkozás minden nap 9.00 órakor, napközben programok délután 17.00 óráig Részvételi díj: 6.500,- Ft/fő, mely tartalmazza: - ebéd, uzsonna - 1 nap a Puszta Lovasudvarban, teljes ellátás, éjszakai szállás - programok (kézműves, sport, strandolás, kerékpártúra, közös főzés, éjszakai túra) Jelentkezési határidő: 2007. június 15. Részvételi díj befizetés: 2007. június 18. hétfő 9.00-12.00 és 2007. június 19. kedd 13.00-16.00 között az ASE Sportcsarnok Titkárságán. Bővebb információ: 06-20-264-7840 Sánta István

Elolvasom
2007 - 4. mérkőzés

2007 - 4. mérkőzés

07.05.06, 14:14 Kosárlabda

4. mérkőzés2007. május 6. - Falco - Atomerőmű 67-57 - 3:1a Falco javáraA Falco 3:1-re nyert a három meccsig tartó párharcban.A Szombathely bejutott a legjobb négy közé a férfi kosárlabda NB I-ben, miután a vasi gárda hazai környezetben tíz ponttal legyőzte a címvédő Paksot. A szombathelyiek ezúttal 67-57-re nyertek a paksiak ellen.Falco KC-Szombathely - Atomerőmű SERájátszás, negyeddöntő, 4. mérkőzésAz élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság rájátszásában sikerrel vívta meg három győzelemig tartó negyeddöntős párharcát a Falco, a Pécs és a Szolnok, míg az Albacomp kiegyenlített a Körmend ellen. A szombathelyi összecsapás szorosan alakult az első félidő, de a harmadik negyedet nyolc, a zárórészt öttel nyerték a házigazdák és várhatják így az elődöntős folytatást.FALCO KC-SZOMBATHELY - ATOMERŐMŰ SE 67-57 (13-18, 14-12, 21-13, 19-14)Szombathely, 3500 néző, V: Hartyáni, Király, KapitányFALCO: KÁLMÁN 17/3, FRAZIER 15, Pankár 7/3, WILEY 7, ALIAKSZEJEV 12. Csere: GRÁCZER 9/6, Borszéki, Szabó Zs., Will. Vezetőedző: Szrecsko SzekulovicsPAKS: MÉSZÁROS 13/3, Kiss Zs. 7/3, GRIZZARD 16, Palazic 4, Horváth Z. 3. Csere: Zuzak 8/6, Czigler 3, Stewart 3/3. Vezetőedző: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 3. p.: 0-7. 6. p.: 6-11. 9. p.: 13-13. 14. p.: 13-20. 17. p.: 22-20. 18. p.: 24-25. 25. p.: 35-35. 28. p.: 44-40. 30. p.: 48-43. 37. p.: 55-47. 40. p.: 67-57Kipontozódott: Palazic (39. p.)A negyeddöntő végeredménye: 3-1 a Falco javára.A Szombathely bejutott a legjobb négy közé a férfi kosárlabda NB I-ben, miután a vasi gárda hazai környezetben tíz ponttal legyőzte a címvédő Paksot. A szombathelyiek ezúttal 67-57-re nyertek a paksiak ellen.Webszemle:- Férfi NB I, 2006-2007 - ATOMERŐMŰ SE - Nemzeti Sport - ... - Az utolsó meccs? - Vas Népe - ... - A Falcónál az előny - Vas Népe - ... - A negyedik mérkőzés dönthet - Sportfórum - ... - A paksi álom végetért - inforadio.hu - ...- Tabella, fordulóról fordulóra: Végeredmény 3-1 a Falco javára - Nemzeti Sport - ... - Elődöntős a Falco, a Pécs és a Szolnok, kiegyenlített az Albacomp - Nemzeti Sport - Tabellák 2006/2007 - Ferfikosar.hu - ... - Műsor - NB I. A csoport 2006/2007 - Ferfikosar.hu - ... - Szombaton kezd az Olaj és a PVSK - KOSARINFO.com - ... - Már a negyeddöntőben kiesett a címvédő Atomerőmű együttese - Tolnai Népújság

Elolvasom
Évadnyitó Verseny - Tolna

Évadnyitó Verseny - Tolna

07.05.06, 12:35 Kajak-kenu

Évadnyitó VersenyTolnaA hagyományoknak megfelelően Tolnán tartották meg a maratoni szakág évadnyitóját. A viadalon az ország több egyesülete képviseltette magát, de még Koperből is érkeztek versenyzők. Az 55 futamból húszban az ASE és a Tolna sportolói voltak a legjobbak.Eredmények:C-2 ffi, ifi 500 m II. Dejcző Bálint-Sohonyai ZoltánK-1 ffi III. kcs. 500 m II. Árki DávidK-1 ffi IV. kcs. 500 m I. Széperdei RenátóK-1 női IV. kcs. 500 m I. Fenyvesi Réka - III. Kiszli Vanda - V. Németh JuditC-1 ffi V. kcs. 500 m II. Rohn Richárd - III. Csipszer BertalanK-2 ffi IV. kcs. 500 m I. Széperdei Renátó-Árki DávidK-2 női IV. kcs. 500 m IV. Fenyvesi Réka-Kiszli VandaC-1 ffi, ifi 500 m III. Dejcző Bálint - IV. Sohonyai Zoltán - VI. Molnár MihályK-1 ffi VI. kcs. 500 m II. Fejes IstvánK-1 ffi V. kcs. 500 m III. Somorácz TamásC-1 ffi V. kcs. 5000 m I. Rohn RichárdPC-2 I. évf. 2000 m I. Huszák Donát-Koleszár ZoltánPC-2 II. évf. 2000 m III. Feczer Máté-Kovács Bálint - IV. Péri Dávid-Till JózsefMK-1 ffi I. kcs. 2000 m I. Pinczés Alexander - III. Molnár Balázs - IV. Horányi Péter - V. Dominik Mátyás - VI. Ritter KristófK-1 ffi III. kcs. 5000 m I. Árki DávidK-1 ffi IV. kcs. 5000 m III. Széperdei RenátóK-1 női IV. kcs. 5000 m I. Fenyvesi Réka - III. Kiszli Vanda - VI. Németh JuditC-1 ffi, ifi 5000 m III. Molnár Mihály - V. Sohonyai ZoltánMK-2 ffi I. kcs. 2000 m I. Molnár Balázs-Pinczés AlexanderTC-4 ffi II. kcs. 2000 m I. Sima Tamás-Brackó Zsombor - Fritz Máté-Kővágó Attila - II. Blatt Kristóf-Balogh Zsolt - Mittler István-Krémer PéterMK-1 női I. kcs. 2000 m I. Fritz Anett - II. Pupp NoémiMK-1 ffi III. kcs. 2000 m III. Lukács Bence - IV. Németh FerencTC-4 ffi I. kcs. 2000 m II. Balogh Zsolt-Cseh Olivér-Khin - Ottó-Baksay Ferenc-Blatt VilmosEdzők:Bedecs FerencMeczker AndrásFeil ImreGutai DánielWeblink:Tolnai Népújság online - Megyei fölény az évnyitón. A paksiak és a tolnaiak húsz aranyérmet szereztek az Alois Dallmayr-Tolnatext Kupán 

Elolvasom
Mészáros Anett a Moszkvai Világkupán

Mészáros Anett a Moszkvai Világkupán

07.05.06, 11:23 Judo

Mészáros Anett a Moszkvai Világkupán a 70 kg-os súlycsoportban III. helyezést ért el,Bor Barna a +100 kg-osok között VII. helyezett lett.Edzők: Hangyási LászlóWeblink:Mészáros Anett újra Szuper Vk-dobogón! Bővebben... 

Elolvasom
Diákolimpia - Miskolc

Diákolimpia - Miskolc

07.05.06, 11:20 Judo

Diákolimpia - MiskolcDiák „C”VII. Frast Gergő 42 kgI. Lacza Barna 55 kgIII. Molnár Márton +55 kgDiák „B”II. Pupp Réka 28 kgIII. Akkermann Gergő 38 kgDiák „A”II. Skálát Katalin 38 kgII. Benkő Norbert 41 kgIII. Siklósi Zoltán 54 kgIII. Lőrincz Olivér +56 kgIII. Pupp Gergő +56 kgEdzők: Keszthelyi László, Dobai László, Kun Szilárd

Elolvasom
Országos Korcsoportos Sakkbajnokság - Miskolc

Országos Korcsoportos Sakkbajnokság - Miskolc

07.05.06, 03:56 Sakk

2007. július 06-15. Országos Korcsoportos Sakkbajnokság - Miskolc Hét érmet szereztek a Tolna-megyei sakkozók a Miskolcon megrendezésre kerülő korcsoportos országos bajnokságon. Fodor Tamás a Junior bajnoki ezüstérem és nemzetközi mesteri norma után saját korosztályában könnyedén gyűjtötte be a bajnoki címet. A nemrégiben véget ért korosztályos küzdelmek sorából - mint a diákolimpia és a szegedi rapid bajnokság - kiemelkedik az országos korcsoportos döntő, az év legfontosabb magyar versenye, amely elsősorban a világversenyeken szereplőket hivatott ugyan kijelölni, (a bajnokok a VB, a másodikak az EB küzdelmein szerepelhetnek) ám ami talán még lényegesebb és minden részvevőt érint; az éves munkáról, a korcsoportban elfoglalt helyükről adnak számot a versenyzők. A III. Balázs-Diák Sakk-Kupa idén 180 fiú és 77 lány versenyzővel rajtolt. A Tolna-megyei versenyzők - dacára a Szabadkán párhuzamosan folyó U18 csapat EB részvételnek ahol Szabó Krisztián és Ignácz Mária az EB győztes csapatban szerepeltek – a különféle korosztályokban jelentős létszámban képviseltették magukat. A korcsoportos bajnokság 18 éves korosztályában Papp Tamás (Decs KSE) jó hajrával bronzérmesként állhatott a dobogóra. A 16 évesek között fölényes paksi siker született a bajnok Fodor Tamás mellett Balázs Gábor személyében a második helyet is ASE sakkozó szerezte meg. Veszprémi András a Decs KSE versenyzője pedig a holtversenyes 4. helyezésével szintén értékes pontokat szerzett csapatának az ifjúsági rangsorban. A 14 évesek között Straubinger Dániel (Decs KSE) kiválóan szerepelt és meglepetésre holtversenyben az élen végzett, csupán a progresszív számítással szorult a második helyre. A 12 évesek versenyében a tavalyi tíz éves bajnok Eltigani Omár a korosztályváltás ellenére utolérte a mezőnyét és értékes bronzérmet szerzett. A 10 éves korcsoportban szintén kettős paksi éremszerzésnek örülhettünk Antal Tibor Kende és Genda Károly osztozott a második helyen. A lányok versenyében két nyolcadik helyezésre futotta a tolnaiaknak. A 10 éves lányok között Werner Anna számára ez bíztató teljesítmény hiszen a korcsoport fiataljaként a legjobb 9 éven aluli lett. Vince Violát súlyos időzavarai fosztották meg a jó teljesítménytől. A csoport győztesek a Törökországban megrendezésre kerülő VB-én, míg a másodikak a szerbiai EB küzdelmein képviselhetik hazánkat. A harmadik helyezettek az osztrák Mureckben sorra kerülő Uniós Kupán vehetnek részt. A korcsoportok eredményei:F18 (21 induló) 1. Bakos (Heves) 7.5 2. Szekeres (Statisztika) 6.5 3. Papp, Tamas (Decs) 6.0 pont F16 (32 induló) 1. Fodor T. (ASE) 8.5 2. Balázs (ASE) 6.5 3. Hercku (Kiskunhalas) 6.0 pont … 6. Veszprémi (Decs) 5.5 11-13. Lizák (ASE) Szabó R.(Decs) 5-5 pont F14 (49 induló) 1. Nagy (Szhely) 7.0 2. Straubinger (Decs) 7.0 3. Dobák (Jászberény) 6.5 pont … 15. Sulyok Benedek (Decs) 5.5 19. Bogár (Decs)5.0 29. Tóth G.(ASE) 4.0 38. Genda A. (ASE) 3.5pont F12 (43 induló) 1. Rapport (Lövoi SE) 8.5 2. Tésik (Maróczy) 7.0 3. Eltigani, O (Decs) 6.5 pont … 10. Amstadt 5.5 16. Eltigani A (Decs) 5.0 22. Reményi (ASE) 4.5 pont F10 (35 induló) 1. Korpa (EMSE) 8.0 2. Antal (ASE) 7.0 3. Genda, K (ASE) 7.0 pont 24. Benedeczky (ASE) 4.0 pont -- Molnár Béla ---

Nemzetközi Ifjúsági Judo Verseny - Jicin

Nemzetközi Ifjúsági Judo Verseny - Jicin

07.05.05, 11:20 Judo

Nemzetközi Ifjúsági Judo Verseny - JicinIII. Kovács Márton 66 kgEdzők: Hangyási László, Kanczler István

Elolvasom
2007 - 3. mérkőzés

2007 - 3. mérkőzés

07.05.03, 14:14 Kosárlabda

3. mérkőzés2007.05.03. - Atomerőmű SE - Falco KC 66-74 - 1:2 a Falco javáraAtomerőmű SE - Falco KC-SzombathelyRájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzésNem változott a koreográfia: a paksi meccset követően ismét a Falco örülhetett, így az Atomnak vasárnap ismét nyernie kell Szombathelyen, ha nem akar kiesni.Atomerőmű SE - Falco KC 66-74 (12-15, 20-22, 18-14, 16-23)Paks, 1000 néző. V: Bodnár, Ádám, Pálla.ASE: Mészáros Z. (2), Kiss Zs. (5/3), Grizzard (9/3), Zuzak (4/3), Czigler (4). Csere: Horváth Z. (8/3), Stewart (9/3), BALAZIC (25/9). Edző: Zsoldos András.Falco: KÁLMÁN (20/9), FRAZIER (16), Pankár (10), WILEY (20/12), Aliaksejev (5). Csere: Feigl (-), Borszéki (3/3), Gráczer (-), Will (-). Edző: Szrecsko Szekulovics.Az eredmény alakulása: 5. perc: 5-10, 15. p.: 23-27, 25. p.: 41-46, 35. p.: 55-59.Kipontozódott: Kiss Zs. a 38. percben. Zsoldos András: - Kulcsjátékosaink gyengén játszottak, vasárnap újból nekifutunk a feladatnak.Szrecsko Szekulovics: - Óriási győzelmet arattunk, nagyon jól védekeztünk, emellett higgadtan is játszottunk. Nagy lehetőség van a kezünkben, vasárnap megpróbálunk élni vele.Webszemle:- Walters már nem hiányzik - Tolnai Népújság - ... - Balazic egyedül kevés volt -Tolnai Népújság - ... - Megint nem volt előny a hazai pálya a párosításban - Nemzeti Sport - ... - A negyedik mérkőzés dönthet - Sportfórum - ... - TABELLA, FORDULÓRÓL FORDULÓRA - Nemzeti Sport - ... - Statisztika        

Elolvasom
2007 - 2. mérkőzés

2007 - 2. mérkőzés

07.05.01, 14:13 Kosárlabda

2007.05.01. Férfi NB I. - 2. mérkőzés -1:1 Falco KC-Szombathely - Atomerőmű SE 74-90Rájátszás, negyeddöntő, 2. mérkőzésIdegenben egyenlített az Atomerőmű férfi kosárlabdacsapata az első osztályú bajnokság negyeddöntőjének második mérkőzésén.FALCO KC-SZOMBATHELY - ATOMERŐMŰ SE 74–90 (22–19, 18–24, 18–22, 16–25)Szombathely, 3000 néző.V: Vígh, Benczúr, CziffraSZOMBATHELY: Kálmán 21/3, Frazier 23/6, Pankár 3/3, Wiley 8/6, Aliakszejev 16. Csere: Borszéki 3/3, Gráczer, Szabó Zs.PAKS: Mészáros Z., Kiss Zs. 8/6, GRIZZARD 22/9, Zuzak 7/3, Czigler 6. Csere: HORVÁTH Z. 15, STEWART 26/6, Balazic 6.Az eredmény alakulása: 3. p.: 7–4. 7. p.: 12–14. 12. p.: 29–19. 15. p.: 31–32. 23. p.: 42–50. 27. p.: 46–57. 33. p.: 66–67. 38. p.: 73–81Webszemle:- Nagy csatákat vívtak a csapatok - Sportfórum online oldalán ....- Elbukta előnyét a Falco - Rádió.hu online oldalán ....- Idegenben egyenlített az Atomerőmű, ..... - Nemzeti Sport .... - Szombathelyen nyert az ASE, így minden kezdődhet elölről - Tolnai Népújság ...

Elolvasom
2007 - 1. mérkőzés Atomerőmű - Falco KC Szombathely képriporttal

2007 - 1. mérkőzés Atomerőmű - Falco KC Szombathely képriporttal

07.04.28, 14:13 Kosárlabda

1. mérkőzés - 2007.04.28. Atomerőmű SE - Falco KC SzombathelyRájátszás, negyeddöntőNem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét, kikapott a rájátszás első mérkőzésén az Atomerőmű SE férfi kosárcsapata a Falcótól. A szombathelyiek nagy csatában, hosszabbításban nyertek 94:92-re.Atomerőmű SE - Falco KC 92-94(17-23, 25-15, 14-20, 25-23, 11-13)1:0 a Falco javára Paks, 1500 néző.V.: Hartyáni, Király, KapitányFalco KC Szombathely: KÁLMÁN 24/3, FRAZIER 26, PANKÁR 14/3, WILEY 7, ALEKSZEJEV 20; Csere: Gráczer 3/3 , Borszéki, Szabó Zs.Vezetőedző: Szrecsko SzekulovicsAtomerőmű SE: Mészáros, Walters 8 , GRIZZARD 11, Horváth Z. 8 , CZIGLER 13Csere. KISS ZS. 12/6, STEWART 24/12, ZUZAK 16/9Vezetőedző: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 4. p.: 0-13. 5. p.: 4-13. 10. p.: 17-21. 16. p.: 36-25. 22. p.: 45-42. 25. p.: 45-48. 26. p.: 47-52. 28. p.: 51-52. 30. p.: 54-58. 33. p.: 58-64. 35. p.: 64-66. 36. p.: 64-73. 38. p.: 73-75. 40. p. 77-77. 40. p.: 81-81. 42. p.: 88-88. 45. p.: 92-94.Kipontozódott: Horváth Z. (39.), Grizzard (41.)Legtöbb lepattanó: Horváth Z. 11 ill. Aliakszejev és Wiley 12-12Legtöbb gólpassz: Grizzard 5 ill. Kálmán 5Zsoldos András: - Jobban kellett volna játszanunk. Sok volt az egyéni hiba, ez a playoff. Szrecsko Szekulovics: - Boldog vagyok, óriási dolognak tartom, hogy a hosszabbításban győzni tudtunk a címvédő otthonában.Képriport: www.PaksNET.hu/Webszemle:- Nehéz ágon az Atomerőmű - Tolnai Népújság online oldalán ....- Nincs mese, egyenlíteni kell - Tolnai Népújság online oldalán ....- Győzelemmel nyitott a Szolnoki Olaj a Nyíregyháza ellen - Nemzeti Sport .... - Statisztika        

Elolvasom
Junior Országos Bajnokság - Abony

Junior Országos Bajnokság - Abony

07.04.22, 11:19 Judo

Junior Országos Bajnokság - AbonyI. Dusa Ákos +100 kgIII. Kiszli Gabriella 63 kgV. Lajpold Judit 52 kgV. Tarnai József 55 kgEdzők: Hangyási László, Kanczler István

Elolvasom
Regionális Judo Verseny - Paks

Regionális Judo Verseny - Paks

07.04.22, 11:19 Judo

Regionális Judo Verseny - PaksSerdülőI. Szőke Attila 34 kgII. Haklik Levente 34 kgI. Pál Tamás 38 kgIII. Jász Botond 38 kgI. Ádám Attila 45 kgII. Benkő Norbert 45 kgIII. Makó Dániel 45 kgII. Vájer István 50 kgII. Fenyvesi Csaba 60 kgV. Tumpek Róbert 60 kgII. Lőrincz Olivér 66 kgIII. Pupp Gergő 66 kgIII. Ömböli Renátó 81 kgI. Tolnai Márk +81 kgDiák „C”V. Palóka Dávid 32 kgII. Horányi Benjamin 36 kgII. Frast Gergő 39 kgII. Kóló Éva 45 kgIV. Schönhardt Gergő 45 kgII. Pákolitz Zénó 45 kgII. Lacza Barna 50 kgIII. Molnár Márton +55 kgDiák „B”I. Akkermann Gergő 38 kgII. Lukácsi Koppány 29 kgIII. Lukácsi Vajk 32 kgV. Hosnyánszki Dániel 34 kgDiák „A”I. Haklik Levente 30 kgI. Szőke Attila 33 kgII. Jász Botond 36 kgIII. Lőrincz Olivér 66 kgDiák „B” lányI. Pupp Réka 27 kgDiák „A” lányI. Horváth Jennifer 35 kgI. Skálát Katalin 38 kgEdzők:Keszthelyi LászlóKanczler IstvánDobai LászlóKun Szilárd

Elolvasom
2006/2007. A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye

2006/2007. A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye

07.04.19, 12:39 Kosárlabda

2006/2007. Férfi NB I-es kosárlabda bajnokság A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye 1. Szolnoki Olaj 26 18 8 1987-1768 0.846 44 2. Atomerőmű SE 26 18 8 2057-1829 0.846 44 3. Albacomp 26 17 9 2162-2073 0.827 43 4. PVSK-Expo Center 26 17 9 2160-2054 0.827 43 5. ZTE KK 26 16 10 2087-1928 0.808 42 6. Lami-Véd-Körmend 26 16 10 1958-1807 0.808 42 7. Falco KC 26 16 10 2152-2030 0.808 42 8. Marso Nyíregyháza KK 26 14 12 2086-2010 0.769 40 9. Univer KSE 26 12 14 2077-2141 0.731 38 10. Kaposvári KK 26 12 14 1944-1937 0.712 37 11. Dombóvár KC 26 9 17 2236-2318 0.673 35 12. Soproni sÖrdögök 26 9 17 2122-2186 0.673 35 13. Hódmezővásárhely 26 5 21 1972-2234 0.596 31 14. Debreceni Vadkakasok 26 3 23 1586-2271 0.558 27 ALAPSZAKASZ - VÉGEREDMÉNY, MÉRKŐZÉSEK- Nemzeti Sport - .... 2006/2007. NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA 1. mérkőzés 2007. április 28. szombat 18.00 ASE-Falco 2. mérkőzés 2007. május 1. kedd 18.00 Falco-ASE 3. mérkőzés 2007. május 3. csütörtök 18.00 ASE-Falco 4. mérkőzés 2007. május 6. vasárnap 18.00 Falco-ASE 5. mérkőzés 2007. május 9. szerda 18.00 ASE-Falco

Elolvasom
2006/2007 - 26. forduló

2006/2007 - 26. forduló

07.04.18, 12:38 Kosárlabda

Férfi NB I. A-csoport. 2007. április 18., 26. forduló Albacomp - Atomerőmű SE 72–63 Második helyen zárta az alapszakaszt az ASE, így a hetedik helyezettel játszhat a felsőházi rájátszásban. Albacomp-Atomerőmű SE 72-63 (16-22, 17-11, 22-19, 17-11). Székesfehérvár, 2500 néző. V: Bodnár, Benczur, Frányó. Albacomp: MARCIULIONIS (22/6), LOWE (16/3), Phillips (8), Brigitha (5), BENCZE (11). Csere: Horváth Á. (2), Kámán (6), Góbi (2). Edző: Matus Gábor. ASE: Mészáros Z. (-), WALTERS (14/6), Grizzard (12/6), Balazic (2), HORVÁTH Z. (16). Csere: Czigler (5), Kiss Zs. (5/3), Zuzak (3), Stewart (6/3). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-6, 15. p.: 25-28, 25. p.: 40-38, 35. p.: 59-58. Kipontozódott: Czigler a 35. percben. Egészen a 37. percig úgy alakult a mérkőzés, ahogy az ASE eltervezte, az utolsó percekben azonban érthetetlenül fegyelmezetlenné, pontatlanná váltak a paksiak, így az Alba nyerte meg az alapszakasz utolsó nagy rangadóját. Pedig a Sopron legyőzte a Szolnokot, azaz az ASE egy sikerrel első is lehetett volna. Zsoldos András: - Amíg fegyelmezetten, csapatként játszottunk, kézben tartottuk a meccset. A végén sok apró hibát elkövettünk, ez pedig végzetesnek bizonyult. 26. FORDULÓ. Mindkét éllovas idegenben szenvedett vereséget, így az utolsó fordulóban nem változott az első három sorrendje. A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye 1. Szolnoki Olaj 26 18 8 1987-1768 0.846 44 2. Atomerőmű SE 26 18 8 2057-1829 0.846 44 3. Albacomp 26 17 9 2162-2073 0.827 43 4. PVSK-Expo Center 26 17 9 2160-2054 0.827 43 5. ZTE KK 26 16 10 2087-1928 0.808 42 6. Lami-Véd-Körmend 26 16 10 1958-1807 0.808 42 7. Falco KC 26 16 10 2152-2030 0.808 42 8. Marso Nyíregyháza KK 26 14 12 2086-2010 0.769 40 9. Univer KSE 26 12 14 2077-2141 0.731 38 10. Kaposvári KK 26 12 14 1944-1937 0.712 37 11. Dombóvár KC 26 9 17 2236-2318 0.673 35 12. Soproni sÖrdögök 26 9 17 2122-2186 0.673 35 13. Hódmezővásárhely 26 5 21 1972-2234 0.596 31 14. Debreceni Vadkakasok 26 3 23 1586-2271 0.558 27   2006/2007. NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA 1. mérkőzés 2007. április 28. szombat 18.00 ASE-Falco 2. mérkőzés 2007. május 1. kedd 18.00 Falco-ASE 3. mérkőzés 2007. május 3. csütörtök 18.00 ASE-Falco 4. mérkőzés 2007. május 6. vasárnap 18.00 Falco-ASE 5. mérkőzés 2007. május 9. szerda 18.00 ASE-Falco Webszemle: Ha robban az Atom, első helyet érhet - Sportfórum - .... Férfikosár online, statisztika - .... Kosárlabda-összefoglalók az [origo]-n - videók - [origo] - .... Nem éltek a lehetőséggel - Tolnai Népújság online - .... A Szolnok zárta az élen az alapszakaszt, az Albacomp a harmadik - NS - .... Kosárlabda-archívum - [origo] - .... Szolnokra került a kosarasok kupája - [origo] - ....

Elolvasom
„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!”

„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!”

07.04.14, 23:15 Szabadidő

„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!” Április 14-én szombaton második próbájához érkezik a "Gyűjtsd a kilométereket..." elnevezésű programsorozat, ahol a résztvevők ezúttal a futással szaporíthatják pecsétjeik számát. Találkozó: 9.00 órakor az ASE Sportcsarnok előtt. A jelentkezők 5, illetve 10 kilométeres távot teljesíthetnek.

Elolvasom
2006/2007 - 25. forduló

2006/2007 - 25. forduló

07.04.07, 12:35 Kosárlabda

Férfi NB I. A-csoport. 2007. április 07., 25. forduló ATOMERŐMŰ SE - LAMI-VÉD KÖRMEND Atomerőmű SE - Lami-Véd-Körmend 91–63 (24–23, 29–20, 17–13, 21–7) Paks, 1200 néző. Vezette: Vígh P. dr., Kiss L., Farkas G. Ellenőr: Lugossy ASE: Mészáros 5/3, Walters 7/3, GRIZZARD 19/3, Balazic 12, Horváth Z. 10. Cs: KISS Zs. 13/9, STEWART 11/9, Zuzak, Czigler 10, Panta 4, Lőrincz. Edző: Zsoldos András KÖRMEND: Fodor M. 2, LESLIE 17, FODOR G. 13/3, Ledoux 2, Vavra 11. Cs: Ferencz 5/3, Mujanovics 8/6, Trummer 2, Metelski, Máté 3, Tóth G., Szlávik. Edző: Sabáli Balázs Az eredmény alakulása: 5. p.: 14-7. 15. p.: 37-33. 25. p.: 57-51. 35. p.: 79-58 Statisztika:        A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Szolnoki Olaj 24 18 6 1849-1596 0,875 2. Atomerőmű SE 24 17 7 1903-1694 0,854 3. Albacomp 24 16 8 2003-1917 0,833 4. Lami-Véd-Körmend 24 15 9 1809-1656 0,813 5. PVSK-Expo Center 24 15 9 1959-1905 0,813 6. ZTE KK 25 15 10 1996-1887 0,800 7. Falco KC 24 14 10 1969-1885 0,792 8. Marso Nyíregyháza KK 25 13 12 1997-1934 0,760 9. Univer KSE 24 11 13 1898-1959 0,729 10. Kaposvári KK 25 12 13 1868-1848 0,720 11. Dombóvár KC 24 9 15 2091-2107 0,688 12. Soproni sÖrdögök 25 8 17 2034-2117 0,660 13. Hódmezővásárhely 24 4 20 1810-2084 0,583 14. Debreceni Vadkakasok 24 3 21 1481-2078 0,563 Webszemle: Férfikosár online - .... A legfrissebb kosárlabda-eredmények - [origo] - .... A második hely már biztos az ASE-nak - Tolnai Népújság online - .... Képriport: www.PaksNET.hu

Elolvasom
Húsvéti Játszóház

Húsvéti Játszóház

07.04.01, 23:09 Szabadidő

Húsvéti Játszóház Nagy sikere volt a Húsvéti Játszóháznak. 4-500 gyerek, illetve szüleik szórakoztak önfeledten a vasárnapi rendezvényünkön. Az apróságokat ugrálóvár és csúszda várta. A résztvevők elkészíthették a húsvéti ünnepi díszeket, színes tojásokat. Újdonságként fa játékokat állíthattak össze a gyerekek. Az arcfestő asztalok előtt szokás szerint hosszú sorok kígyóztak.

Elolvasom
Magyar Köztársaság Kupa - Siklós

Magyar Köztársaság Kupa - Siklós

07.04.01, 11:18 Judo

Magyar Köztársaság Kupa - SiklósII. Skálát Katalin 38 kgI. Horváth Jennifer 34 kgIII. Benkő Norbert 41 kgV. Haklik Levente 33 kgV. Kozma Zoltán 45 kgV. Siklósi Zoltán 54 kg Edzők: Keszthelyi László, Kun Szilárd, Dobai László

Elolvasom
2006/2007 - 24. forduló

2006/2007 - 24. forduló

07.03.31, 12:34 Kosárlabda

Férfi NB I. A-csoport. 2007. március 31., 24. forduló PVSK-Expo Center Pécs – Atomerőmű SE PVSK-Expo Center Pécs – Atomerőmű SE 66-76 (16-20, 15-20, 19-20, 16-16) Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 2500 néző. V.: Papp P., Ádám, Hegedűs T. PVSK-Expo Center Pécs: SIMON B. 18/3, Lakatos 2, Dénes 9/9, Tóth N. 2, LAPOV 17. Cs.: ALEKSZICS 14, Likár 2, Wittmann 2, Kecskés. Vezetőedző: Völgyi Péter. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. Atomerőmű SE: Mészáros 3/3, WALTERS 1, GRIZZARD 11/3, BALAZICS 15/3, HORVÁTH Z. 15. Cs.: STEWART 15/3, Kiss Zs. 4, Czigler 2, Zuzak. Vezetőedző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 3. p.: 4-5, 6. p.: 7-13, 13. p.: 20-22, 17. p.: 23-30, 23. p.: 37-46, 26. p.: 42-48, 33. p.: 52-63, 37. p.: 58-67. Kipontozódott: Balazics (34. p.), Horváth Z. (38. p.), Grizzard (38. p.). Völgyi Péter: - A Paks jól használta ki főleg 2-2-ben a fizikai fölényét, sokkal jobban kellett volna dobnunk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Zsoldos András: - Azt hiszem, nem csak harcosan, hanem okosan is játszottunk, átléptük saját árnyékunkat, minden helyzetet jól oldottunk meg. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: H. Csapat M. Gy. V. D.  K. 1. Szolnoki Olaj KK 23 17 6 1756 - 1517 2. Atomerőmű SE 23 16 7 1827 - 1628 3. Albacomp 23 15 8 1906 - 1833 4. PVSK-Expo Center Pécs 23 15 8 1893 - 1829 5. Lami-Véd Körmend 23 14 9 1705 - 1613 6. Zalakerámia-ZTE KK 23 13 10 1824 - 1735 7. Falco KC-Szombathely 23 13 10 1887 - 1818 8. Marso-NYKK 23 13 10 1855 - 1774 9. Kaposvári KK* 23 12 11 1727 - 1685 10. Univer KSE 23 11 12 1816 - 1862 11. Dombóvár KC 23 9 14 2012 - 2014 12. Soproni sÖrdögök 23 7 16 1879 - 1954 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 23 3 20 1731 - 2018 14. Vadkakasok-UPC** 23 3 20 1438 - 1974 * 1 büntetopont levonva   Webszemle: A pécsiek ellen több kell - Tolnai Népújság online - .... Visszacsúsztunk az ötödik helyre - PVSK-Expo Center Pécs - .... Paksi siker a Párducoknál - Sportfórum online - .... Férfikosar online - .... Kosárlabda-összefoglalók az [origo]-n - .... Okosan kosarazott a Paks - Tolnai Népújság online - ....

Elolvasom
Serdülő Magyar Köztársaság Kupa - Budapest

Serdülő Magyar Köztársaság Kupa - Budapest

07.03.31, 11:17 Judo

Serdülő Magyar Köztársaság Kupa - BudapestI. Tolnai Márk +81 kgIII. Ömböli Renátó 81 kgIII. Merényi Dániel 73 kgV. Fenyvesi Csaba 60 kg Edző: Kanczler István

Elolvasom
2006/2007 - 23. forduló

2006/2007 - 23. forduló

07.03.24, 12:33 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. március 24., 23. forduló Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok-UPC Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok-UPC 111-40 (31-8, 35-13, 30-10, 15-9) Paks, 500 néző. Vezette: Kiss L., Szakáll I. dr., Szabó G. Ellenőr: Weidinger Atomerőmű: Mészáros Z. 4, Walters 10, Grizzard 4, Balazic 11, Czigler 11. Cs: KISS ZS. 16/6, ZUZAK 16/6, Panta 11/3, HORVÁTH Z. 16/3, Stewart 4, Lőrincz 8. Edző: Zsoldos András Debrecen: Erdei, Kungler 7/6, MOLNÁR M. 15/6, Takács D. 7/3, Kollár 5. Cs: Gorácz 2, Nagy M., Ambrusz, Becsky, Szunyoghy 4. Edző: Walke Károly Az eredmény alakulása: 5. p.: 9-2. 15. p.: 50-18. 25. p.: 79-26. 35. p.: 102-37 Kipontozódott: Ambrusz (27.) Statisztika:        A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: H. Csapat M. Gy. V. D.   K. 1. Szolnoki Olaj KK 23 17 6 1756 - 1517 2. Atomerőmű SE 23 16 7 1827 - 1628 3. Albacomp 23 15 8 1906 - 1833 4. PVSK-Expo Center Pécs 23 15 8 1893 - 1829 5. Lami-Véd Körmend 23 14 9 1705 - 1613 6. Zalakerámia-ZTE KK 23 13 10 1824 - 1735 7. Falco KC-Szombathely 23 13 10 1887 - 1818 8. Marso-NYKK 23 13 10 1855 - 1774 9. Kaposvári KK* 23 12 11 1727 - 1685 10. Univer KSE 23 11 12 1816 - 1862 11. Dombóvár KC 23 9 14 2012 - 2014 12. Soproni sÖrdögök 23 7 16 1879 - 1954 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 23 3 20 1731 - 2018 14. Vadkakasok-UPC** 23 3 20 1438 - 1974 * 1 büntetopont levonva Webszemle: Atomjaira hullott a Debrecen Pakson - Sportfórum online - .... Férfikosar online - ....

Elolvasom
„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!”

„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!”

07.03.17, 23:08 Szabadidő

„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!” 2007. március 17-én kezdetét vette a "Gyűjtsd a kilométereket" programsorozat. Az első próba a gyaloglás volt. Az ASE Sportcsarnok parkolójából 33-an indultak neki a 20 km-es távnak. Napsütéses időben, jó hangulatban, szép tájakon rótták a  kilométereket a résztvevők. Kellemes fáradtsággal a lábukban érkeztek vissza, majd mindenki megkapta az első pecsétjét a füzetébe. Köszönjük a Természetjáró Szakcsoport segítségét!

Elolvasom
Serdülő Diákolimpia - Budapest

Serdülő Diákolimpia - Budapest

07.03.17, 11:16 Judo

Serdülő Diákolimpia - Budapest2007. 03. 17. szombatV. Fenyvesi Csaba 60 kgII. Merényi Dániel 73 kgIII. Ömböli Renátó 81 kgIII. Tolnai Márk +81 kgEdzők:Kanczler IstvánDiák „B” Magyar Köztársaság Kupa - Domaszék2007. 03. 18. vasárnapVII. Lukácsi Koppány 29 kgVII. Lukácsi Vajk 32 kgVII. Akkermann Gergő 38 kgEdzők:Dobai László

Elolvasom
2006/2007 - 22. forduló

2006/2007 - 22. forduló

07.03.11, 12:33 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. március 11., 22. forduló UNIVER KSE – ATOMERŐMŰ SE 72-82 UNIVER KSE – ATOMERŐMŰ SE 72-82 (18-22, 22-23, 14-15, 18-22) Kecskemét, 1200 néző. V: Földházi, Kóthay, Bognár UNIVER: Adams 12/3, RADOVANOVICS 10/3, Soós 7/3, Celej 10/6, LOPATKA 25/12. CSERE: Csaplár–Nagy E. 5, Tóth P. 3/3, Vida. ATOMERŐMŰ: Mészáros 3/3, WALTERS 12/9, Grizzard 4, BALAZIC 16/6, HORVÁTH Z. 19. CSERE: Kiss Zs. 13/9, STEWART 13/3, Zuzak, Czigler 2. Az eredmény alakulása: 4. p.: 7–7. 6. p.: 7–14. 7. p.: 12–14. 8. p.: 12–18. 9. p.: 18–18. 15. p.: 26–36. 20.p.. 40–43. 24.p.: 47–49. 25. p.: 47–57. 29. p.: 54–57. 34. p.: 58–67. 38. p.: 62–64. Kipontozódott: RAdovanovics (40. p.) Mezőnybeli dobószázalék: 25/53 (47%), ill. 30/63 (48%) Büntetők dobószázaléka: 12/15 (80%), ill. 12/16 (75%) Lepattanók: 24, ill. 36 Legtöbb lepattanó: Celej 7, ill. Horváth Z. 10 Legtöbb gólapssz: Radovanovics 7, ill. Stewart 6 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: H. Csapat M. Gy. V. D. -K. 1. Szolnoki Olaj KK 22 17 5 1690 - 1443 2. Atomerőmű SE 22 15 7 1716 - 1588 3. PVSK-Expo Center Pécs 21 14 7 1736 - 1678 4. Albacomp 22 14 8 1832 - 1769 5. Falco KC-Szombathely 22 13 9 1810 - 1729 6. Lami-Véd Körmend 22 13 9 1626 - 1546 7. Zalakerámia-ZTE KK 22 12 10 1735 - 1658 8. Marso-NYKK 21 11 10 1665 - 1602 9. Kaposvári KK* 22 12 10 1660 - 1606 10. Univer KSE 22 11 11 1744 - 1779 11. Dombóvár KC 22 9 13 1914 - 1903 12. Soproni sÖrdögök 22 6 16 1784 - 1864 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 22 3 19 1641 - 1923 14. Vadkakasok-UPC** 22 3 19 1398 - 1863 * 1 büntetopont levonva Webszemle: Kecskeméten tudott győzni a címvédő Paks - Nemzeti Sport online - .... Bajban a Kecskemét, felzárkózik a bajnok - Sportfórum online - ....

Elolvasom
2006/2007 - 21. forduló

2006/2007 - 21. forduló

07.03.07, 12:32 Kosárlabda

érfi NB I: 2007. március 07., 21. forduló Atomerőmű SE - Kaposvári KK 89-73 A-csoport, alapszakasz Atomerőmű SE - Kaposvári KK 89-73 (29-16, 25-15, 13-15, 22-27) Paks, 800 néző. V: Valovics, dr. Kapitány, Márton. ASE: Mészáros Z. (-), WALTERS (18), GRIZZARD (9), Balazic (6), Czigler (5). Csere: HORVÁTH Z. (27/3), Stewart (5/3), Kiss Zs. (8/6), Zuzak (6), Panta (4), Lőrincz (1). Edző: Zsoldos András. Kaposvár: Uhegwu (12/9), FULLOWE (14/6), Szőke (6), Hendlein (12/3), OROSZ (9). Csere: Dávid (2), Csirke (4/3), Filipovics (4), Kiss K. (4/3), Vojvoda (6/6). Edző: Dzunics Branislav. Az eredmény alakulása: 5. perc: 14-4, 15. p.: 46-22, 25. p.: 60-39, 35. p.: 78-58. Kipontozódott: Grizzard a 40. percben. Mestermérleg: Zsoldos András: - Jó első félidőt produkáltunk, jól védekeztünk és támadtunk. A fordulás után már pihentettem néhány játékosomat, így mindenki lehetőséghez jutott. Dzunics Branislav: - Korán eldőlt a meccs, nem úgy védekeztünk, ahogy ezen a szinten kellene. Ma ekkora különbség volt a csapatok között. Statisztika:        Webszemle: Meg kell dolgozni a sikerért - Tolnai Népújság online - .... Kijött a tudáskülönbség - Tolnai Népújság online - .... Félidőre elintézte kosárgyőzelmét az Atom - [ origo ] online - ... Kecskeméten alaposan meglepték a hazaiak a listavezető Szolnokot - Nemzetisport Kecskeméten alaposan meglepték a hazaiak a listavezető Szolnokot - Férfikosar .. Képriport: Fotó: PaksNET 

Elolvasom
Nemzetközi Judo Verseny - Ausztria

Nemzetközi Judo Verseny - Ausztria

07.03.04, 11:15 Judo

Nemzetközi Judo Verseny - AusztriaI. Szőke Attila 33 kgIII. Haklik Levente 33 kgIII. Jász Botond 36 kgIII. Benkő Norbert 40 kg V. Akkerman Gergő 40 kgIII. Kozma Zoltán 45 kgII. Lőrincz Olivér +60 kgIII. Pupp Gergő +60 kgV. Pál Tamás 36 kgV. Pupp Réka 28 kgEdzők:Keszhelyi LászlóKun SzilárdDobai László

Elolvasom
Junior Diákolimpia

Junior Diákolimpia

07.03.04, 11:13 Judo

Junior DiákolimpiaII. Lajpold Judit 52 kgV. Tolnai József 90 kgI. Dusa Ákos +100 kgEdzők:Hangyási LászlóKanczler István

Elolvasom
2006/2007 - 20. forduló

2006/2007 - 20. forduló

07.03.03, 12:31 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. március 03., 20. forduló Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 77-56 A-csoport, alapszakasz Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 77-56 (13-20, 19-12, 25-16, 20-8) Tiszaligeti Sportcsarnok, 3000 néző. Vezette: Hartyáni, Hegedűs, Szilas. Olaj KK: KELLEY 32/15, Cziczás 2, HOLLINS 10, JURKUNAS 8/3, FRANA 9. Csere: MOLNÁR A. 16/6, Sabaliauskas. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Tasnádi Zoltán. ASE: WALTERS 17, Kiss Zs. 4, Grizzard 6, Balazic, Czigler 2. Csere: Stewart 2, ZUZAK 15/9, HORVÁTH Z. 10, Mészáros Z., Panta. Vezetőedző: Zsoldos András. Edző: Schmidt Béla. Az eredmény alakulása: 4. p.: 3-7, 8. p.: 7-11, 14. p.: 21-23, 18. p.: 32-28, 24. p.: 40-39, 28. p.: 48-48, 33. p.: 58-52, 38. p.: 68-56. Kipontozódott: Walters (39.). Mestermérleg: Pór Péter: - A kritikus szituációkban mindig volt egy olyan játékos, aki hátára vette a csapatot. A közönség tomboló biztatása mellett pedig újabb szép győzelmet arattunk. Zsoldos András: - A szolnoki csapatban többen extra teljesítményt nyújtottak, különösen Kelley játéka volt kiemelkedő. Sokat számított Frana és Molnár harcossága is, mindketten fontos pontokat szereztek. Gratulálok a Szolnoknak. Webszemle: Szolnoki Olaj - Atomerőmű SE 77-56 - Férfikosár online - ... Mit vár Czigler László? - Kosarinfo.com - ... Párhuzamok rangadója Szolnokon - Tolnai Népújság online - .... A listavezető Olaj és címvédő Paks csatázik - Szolnokiolaj.hu online - ... Olaj-parádé a Tiszaligetben - Szolnokiolaj.hu online - ... Tabella, a bajnokság állása a 20. forduló után: H. Csapat M. Gy. V. D.   K. 1. Szolnoki Olaj KK 20 16 4 1529 - 1285 2. PVSK-Expo Center Pécs 20 14 6 1651 - 1588 3. Atomerőmű SE 20 13 7 1545 - 1443 4. Albacomp 20 13 7 1677 - 1615 5. Lami-Véd Körmend 20 12 8 1481 - 1384 6. Marso-NYKK 20 11 9 1593 - 1523 7. Falco KC-Szombathely 20 11 9 1638 - 1588 8. Zalakerámia-ZTE KK 20 10 10 1577 - 1511 9. Kaposvári KK* 20 11 9 1497 - 1466 10. Univer KSE 20 10 10 1599 - 1626 11. Dombóvár KC 20 8 12 1746 - 1735 12. Soproni sÖrdögök 20 5 15 1592 - 1722 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 20 3 17 1474 - 1744 14. Vadkakasok-UPC** 20 3 17 1284 - 1653 * 1 büntetopont levonva  

Elolvasom
Európai Olimpiai Reménységek Versenye - Miskolc

Európai Olimpiai Reménységek Versenye - Miskolc

07.03.03, 11:12 Judo

Európai Olimpiai Reménységek Versenye - MiskolcI. Kovács Márton 66 kgV. Hamvas Tamás 90 kgIII. Jász Botond 36 kgEdzők:Hangyási LászlóKanczler István

Elolvasom
Szuper Világkupa-viadal - Hamburg

Szuper Világkupa-viadal - Hamburg

07.02.25, 09:43 Judo

Szuper Világkupa-viadal, Hamburg (Németország)Mészáros Anett bronzérmes HamburgbanRemekül szerepeltek vasárnap a magyar dzsúdósok Németországban: Mészáros Anett bronzérmet szerzett, Bor Barna és ifj. Nagysolymosi Sándor pedig ötödik lett a hamburgi Szuper Világkupa-viadalon!.... Bor Barnának – látszólag – nehezebb ellenfél jutott a német válogatottból: az Európa-bajnok Andreas Tölzer állta a paksi „óriásbébi” útját. Igen ám, csakhogy Bor a szenegáli Bathaly ellen olyan jól bemelegített, hogy a hamburgi sportcsarnok publikumának teljes megrökönyödésére Tölzert is elsöpörte az útból. A negyeddöntőben a franciák junior-világbajnoka, Teddy Riner következett, aki már Párizsban is túljárt Bor Barna eszén, ezúttal valamivel szorosabb volt a párharc, de egy vazarival most is a francia nyert. A vigaszágon aztán sikerült javítani, Bor legyőzte az orosz Dzsanajevet, majd az üzbég Tangrijevet, így eljutott a bronzmrékőzésig. Ott „régi” nagy riválisa, a grúz Gujedzsani várt rá. A juniorok között hatalmas csatákat vívtak a felek, a junior Eb-n magyar, a vb-n grúz győzelemmel ért véget a finálé, azóta azonban eltelt több mint két év... Ezúttal Gujedzsaninak ment jobban, ipponnal nyerte a nagy ütközetet. Lesz még alkalom a visszavágásra! ... ... Mészáros Anett a németek junior Európa-bajnoka, Kerstin Thiele ellen kezdett – a paksiak 70 kilósa jukóval nyert, akárcsak a következő körben a kubai Castillo ellenében (őt két héten belül másodszor is sikerült legyűrni). A negyeddöntőben a hét évvel ezelőtt junior-világbajnoki bronzéremig jutó kínai Vang megállította Anettet – ugyancsak jukóval. A vigaszágon aztán Mészáros ipponnal intézte el a bolgár Jancsevát, majd két jukóval a szenegáli Mendyt, így ő is kivívta a bronzmérkőzésen való szereplés jogát. A harmadik helyért a tavalyi moszkvai Szuper Vk győztesével, a francia Morlot-val kellett összecsapnia, őt egy kokával intézte el. Mészáros Anett pályafutásának eddigi legjobb Világkupa szereplése ez, korábban két bronzérmet tudott felmutatni, Prágában, illetve Budapesten szerezte ezeket, „sima” Világkupán. ...Forrás: Judoinfo.huEREDMÉNYEKFÉRFIAK+100 KG (26 induló)1. Tamerlan Tmenov (orosz)2. Paolo Bianchessi (olasz)3. Lasa Gujedzsani (grúz)3. Teddy Riner (francia)5. BOR BARNA (Paksi Atomerőmű SE)5. Kim Szung Bum (dél-koreai)7. Abdullo Tangrijev (üzbég)7. Matthias Schmunk (német)NŐK70 KG (25 induló)1. Oka Aszuka (japán)2. Anett Böhm (német)3. MÉSZÁROS ANETT (Paksi Atomerőmű SE)3. Vang Haj-hszia (kínai)5. Anne Morlot (francia)5. Pak Ka Jon (dél-koreai)7. Gisele Mendy (francia)7. Catherine Roberge (kanadai)Az ASE sportolóiFérfiak+100 KG.1. forduló: Bor Barna–Djegui Bathaly (szenegáli) 10–0. 2. forduló: Bor Barna–Andreas Tölzer (német) 5–0. Negyeddöntő: Bor Barna–Teddy Riner (francia) 0–7. A vigaszágon: Bor Barna–Szoszlan Dzsanajev (orosz) 7–0; Bor Barna–Abdullo Tangrijev (üzbég) 10–0. A 3. helyért: Bor Barna–Lasa Gujedzsani (grúz) 0–10 Nők70 KG.1. forduló: Mészáros Anett–Kerstin Thiele (német) 5–0. 2. forduló: Mészáros Anett–Yelennis Castillo (kubai) 5–0. Negyeddöntő: Mészáros Anett–Vang Haj-hszia (kínai) 0–5. A vigaszágon: Mészáros Anett–Marija Jancseva (bolgár) 10–0; Mészáros Anett–Gisele Mendy (szenegáli) 5–0. A 3. helyért: Mészáros Anett–Anne Morlot (francia) 3–0

Elolvasom
2006/2007 - 19. forduló

2006/2007 - 19. forduló

07.02.24, 12:30 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. február 24., 19. forduló Atomerőmű SE - Soproni sÖrdögök 81-59 A-csoport, alapszakasz Atomerőmű SE - Soproni sÖrdögök 81-59 (14-20, 20-11, 25-14, 22-14) Paks, 800 néző. V: dr. Vígh, Cziffra, Kiss L. Atomerőmű SE: WALTERS (21), Kiss Zs. (9/3), Grizzard (2), BALAZIC (14/3), CZIGLER (8). Csere: Zuzak (13/3), STEWART (2), Panta (5), Horváth Z. (7), Lőrincz (-). Edző: Zsoldos András. Sopron: STRNAD (15/3), Carberry (14/6), Henrik (-), Mandic (10/3), KRSZTANOVICS (20). Csere: Boldizsár (-), Vesztergom (-), Csaplár-Nagy (-). Edző: Sterbenz László. Az eredmény alakulása: 5. perc: 9-12, 15. p.: 24-26, 25. p.: 48-38, 35. p.: 66-49. A második játékrészben dominált inkább a címvédő, ekkor látványos, közönségszórakoztató játékkal előrukkolva végül sima győzelmet aratott. Zsoldos András: - A második félidőben feljavult a védekezésünk és ezzel a támadójátékunk is. Ennek köszönhetjük a győzelmünket. Sterbenz László: - A Paks jól védekezett, így csapatom támadójátéka megbénult. Statisztika:        Webszemle: Atomerőmű SE - Soproni sÖrdögök 81-59 - Férfikosár online - ... Simán nyertek a paksiak a Sopron ellen - [ origo ] videó[1.19 perc] A második játékrészben tartott gálát az Atomerőmű - Tolnai Népújság online - .... Képriport - www.PaksNET.hu  

Elolvasom
2006/2007 - 18. forduló

2006/2007 - 18. forduló

07.02.18, 12:29 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. február 18., 18. forduló Nagy meglepetés Nyíregyházán A-csoport, alapszakasz MARSO-NYÍREGYHÁZI KK - ATOMERŐMŰ SE 88–80 (19–23, 21–20, 22–29, 26–8) Nyíregyháza, 1200 nézo. V: Benczur, Király, Frányó NYÍREGYHÁZA: SAVIC 23/6, KRASZNAI 14/12, BÓDI 11/9, SITKU 10/3, SCOTT 8. Cs: TREPÁK 8/6, LÁSZLÓ 14. Edzo: Horváth Imre ATOMERŐMŰ: Walters 9/3, KISS ZS. 10/6, GRIZZARD 11/3, BALAZIC 27/12, Horváth Z. 13. Cs: STEWART 8/6, Czigler 2, Zuzak. Edzo: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 6. p.: 7–10. 9. p.: 17–16. 14. p.: 30–29. 17. p.: 36–41. 25. p.: 47–53. 28. p.: 57–65. 32. p.: 68–76. 37. p.: 82–78. 40. p.: 82–80 Kipontozódott: Sitku (40. p.) Mestermérleg Horváth Imre: – A harmadik negyed után felébredtünk Csipkerózsika-álmunkból, és sikerült megfordítanunk az eredményt. Zsoldos András: – Három negyeden keresztül egészen jól játszottunk, ám az utolsó felvonásban elképesztő védekezésbeli hibákat ejtettünk, így vereség lett a vége. Webszemle: Férfikosár online - ... Nemzeti Sport online - ... Tolnai Népújság online - ....

Elolvasom
42. Hungária-kupa,  férfi Világkupa-viadal - Budapes

42. Hungária-kupa, férfi Világkupa-viadal - Budapes

07.02.18, 09:40 Judo

42. Hungária-kupa, férfi Világkupa-viadal, Budapest EREDMÉNYEK73 KG (37 induló)1. Raszul Bokijev (tadzsik)2. Konsztatyin Zareckij (orosz) 3. Nick Tritton (kanadai)3. Lucio Pedro Guedes Ferreira (brazil)5. Hashbaatar Tsagaanbaatar (mongol)5. Fabian Seidlmeier (német)7. Christoph Stang (osztrák)7. Andrej Szitnyikov (orosz)9. KRIZSÁN SZABOLCS (KSI)JOÓ ISTVÁN (KSI), BÜRGÉS MILÁN (Szegedi JC)és CSOKNYAI LÁSZLÓ (Paksi Atomerőmű SE) helyezetlen73 KG. 1. forduló: Krizsán Szabolcs–Vasile Cojoc (román) 10–0; Csoknyai László–Konsztantin Anancsenko (ukrán) 5–0; Joó István–Tomas Vesely (cseh) aranyponttal 5–0; Bürgés Milán–Pedro Guedes Ferreira Lucio 0–10. 2. forduló: Krizsán Szabolcs–Jonathan Wolf (izraeli) 10–0; Csoknyai László–Konsztantyin Zareckij (orosz) 0–10; Joó István–Andrej Szitnyikov (orosz) 0–7. Negyeddöntő: Krizsán Szabolcs–Fabian Seidlmeier (német) 0–10. A vigaszágon: Csoknyai László–Lee Shinkin (brit) 0–10; Krizsán Szabolcs–Hashbaatar Tsagaanbaatar (mongol) 0–3100 KG (32 induló)1. Inomata Hidekazu (japán)2. Oreidis Despaigne (kubai)3. Przemyslaw Matyjaszek (lengyel)3. Pálkovács Zoltán (szlovákiai)5. Eduardo Costa (argentin)5. Daniel Brata (román)7. KOVÁCS ANTAL (Paksi Atomerőmű SE)7. Jalai Benalla (francia)9. KOSZTOLÁNCZY GYÖRGY (Miskolci VSC)FARKAS BÁLINT (Honvéd-Kipszer) és PAPP ZOLTÁN (TFSE) helyezetlen100 KG. 1. forduló: Kovács Antal–Elco van der Geest (holland) 3–0; Kosztolánczy György–Pálkovács Zoltán (szlovákiai) 0–10; Papp Zoltán–Jalai Benalla (francia) 0–10; Farkas Bálint–Vitalij Bubon 10–0. 2. forduló: Kovács Antal–Thierry Fabre (francia) 7–0; Farkas Bálint–Inomata Hidekazu (japán) 0–10. 3. forduló: Kovács Antal–Oreidis Despaigne (kubai) 0–5. A vigaszágon: Kosztolánczy György–Gheorghe Pop (román) 3–0; Kovács Antal–Naidan Tuvshinbayar (mongol) 10–0; Kosztolánczy György–Przemyslaw Matyjaszek (lengyel) 0–10; Kovács Antal–Przemyslaw Matyjaszek 0–3 Kovács Antal a hetedik helyen - Forrás: Judoinfo.hu  Az Európa-bajnok holland Elco van der Geest legyőzésével kezdte a Hungária-kupa második napját olimpiai bajnokunk, Kovács Antal, aki végül három győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyig jutott. Remekül kezdte a napot a 100 kilogrammos olimpiai és világbajnoki aranyérmes Kovács Antal, aki a 2002-es Európa-bajnok holland Elco van der Geest ellen küzdelmes meccsen kék kokás előnnyel nyert. A következő kanyarban a francia Thierry Fabre próbálta feltartóztatni a paksiak rutinos dzsúdósát, sikertelenül. A kétszeres egyetemi világbajnok vazarival győzte le az egyetemi vb 100 kilogrammos címvédőjét. A sort a kubai Despaigne ellen nem sikerült folytatni, a múlt heti párizsi Szuper Világkupa bronzérmese egy jukóval jobbnak bizonyult.    A vigaszág első fordulójában a mongol Tuvshinbayar következett, aki már vazarival vezetett Kovács ellen. A lábszárátforgatással többször is sikertelenül próbálkozó magyar dzsúdós 56 másodperccel a mérkőzés vége előtt a mongol egyetlen megingását kihasználva újra elindította a dobást, a vége: ippongyőzelem!Következett a 29 esztendős Matyjaszek, a lengyelek kétszeres Világkupa-győztese, aki teljes erőbedobásra kényszerítette Kovácsot, és nem is engedte tovább menetelni olimpiai bajnokunkat.Egy pillanatig tartott csak a döbbent csend, majd tapsolni kezdett a Körcsarnok publikuma. Kovács Antal a 2005-ös debreceni csapat Európa-bajnokságon lépett legutóbb tatamira magyar színekben, s a több mint egy éves kihagyást most egy hetedik hely követte a Hungária-kupán. Rossz belegondolni, hogy esetleg utoljára láthattuk ilyen rangos mezőnyben a magyar dzsúdó eddigi legeredményesebb versenyzőjét...Webszemle:Neves vendégek a 42. Hungária-kupán - Judoinfo.hu Beugróként segít a bajnok - Tolnai Népújság online Eredmények - Judoinfo.hu Kovács Antal a hetedik helyen - Judoinfo.hu 

Elolvasom
2006/2007 - 17. forduló

2006/2007 - 17. forduló

07.02.14, 12:28 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. február 14., 17. forduló A Tolna megyei csapat nyert A-csoport, alapszakasz Atomerőmű SE-Falco KC 72-63 (24-18, 14-8, 21-25, 13-12). Paks, 1000 néző. V: Földházy, Szilas, Kapitány. ASE: Walters (6), Kiss Zs. (9/9), GRIZZARD (16/6), BALAZIC (14/3), Horváth Z. (6). Csere: Czigler (7), STEWART (10), Zuzak (4), Lőrincz (-). Edző: Zsoldos András Falco KC: Kálmán (19/9), Pankár (5/3), FRAZIER (14/3), Wiley (6), ALIAKSEJEV (12). Csere: Gráczer (5/3), Borszéki (-), Szabó Zs. (2). Edző: Szrecsko Szekulovics. Az eredmény alakulása: 5. perc: 12-7, 15. p.: 28-21, 25. p.: 50-41, 35. p.: 65-54. Kipontozódott: Frazier (33.). Mestermérleg: Zsoldos András: - Iszapbirkózás volt a mérkőzés, pozitívum, hogy ebből is mi jöttünk ki győztesen. Nem könnyű "idegenben" nyerni. Szrecsko Szekulovics: - Jól védekeztünk, idegenben a kapott 72 pont nem sok, viszont gyengén dobtunk. A Paks jó csapat, nem tragédia a vereség Statisztika:        Webszemle: Nemzeti Sport online - ... Tolnai Népújság online - Az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság hétközi fordulójában.... - .... Tabella, a bajnokság állása a 17. forduló után: Férfi A csoport Alapszakasz - 2006/2007 H. Csapat M. Gy. V. D.   K. 1. Szolnoki Olaj KK 17 14 3 1294 - 1096 2. Atomerőmű SE 17 12 5 1328 - 1219 3. PVSK-Expo Center Pécs 17 12 5 1402 - 1333 4. Albacomp 17 11 6 1423 - 1402 5. Zalakerámia-ZTE KK 17 9 8 1328 - 1252 6. Marso-Carmo S. NYKK 17 9 8 1353 - 1294 7. Lami-Véd Körmend 17 9 8 1199 - 1170 8. Falco KC-Szombathely 17 9 8 1370 - 1372 9. Kaposvári KK* 17 9 8 1278 - 1238 10. Univer KSE 17 8 9 1339 - 1370 11. Dombóvár KC 17 7 10 1467 - 1471 12. Soproni sÖrdögök 17 4 13 1375 - 1479 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 17 3 14 1257 - 1455 14. Vadkakasok-UPC 17 3 14 1058 - 1340 * 1 büntetopont levonva  

Elolvasom
Ifjúsági Országos Bajnokság - Tata

Ifjúsági Országos Bajnokság - Tata

07.02.11, 23:54 Judo

Ifjúsági Országos BajnokságTata  I. Kovács Márton 66 kgII. Kiss Norbert 66 kgIII. Haaz Levente 60 kgIII. Hamvas Tamás 90 kg V. Mede Zsombor 81 kgVII. Lacza Milán 73 kgVII. Szebényi Réka 52 kgEdzők:Hangyási LászlóKanczler István

Elolvasom
Szuper Világkupa - Párizs

Szuper Világkupa - Párizs

07.02.10, 23:53 Judo

Szuper Világkupa,Párizs (Franciaország)EREDMÉNYEKFÉRFIAK:73 KG (45 induló) 1. Kanamaru Juszuke (japán)2. Elnur Mammadli (azeri)3. Daniel Fernandes (francia)3. Georgi Georgiev (bolgár)5. Gilles Bonhomme (francia)5. Ronald Girones (kubai)7. Giuseppe Maddaloni (olasz)7. Raszul Bokijev (tadzsik)BRAUN ÁKOS (Paksi Atomerőmű SE) helyezetlen73 KG. 1. forduló: Braun Ákos–Georgi Georgiev (bolgár) 0–5+100 KG (29 induló)1. Inoue Koszei (japán)2. Jurij Ribak (fehérorosz)3. Alekszandr Mihalin (orosz)3. Teddy Riner (francia)5. BOR BARNA (Paksi Atomerőmű SE)5. Oscar Breison (kubai)7. Matthieu Bataille (francia)7. Zviadi Kandzsaliasvili (grúz)+100 KG. 1. forduló: Bor Barna–Jean Sebastian Bonvoisin (francia) 10–0. 2. forduló: Bor Barna–Grim Vuijsters (holland) 10–0. Negyeddöntő: Bor Barna–Zviadi Kandzsaliasvili (grúz) 5–0. Elődöntő: Bor Barna–Inoue Koszei (japán) 0–10. A 3. helyért: Bor Barna–Teddy Riner (francia) 0–10NŐK70 KG (25 induló) 1. Leire Iglesias (spanyol)2. Cecilia Blanco (spanyol)3. Heide Wollert (német)3. Vatanabe Mina (japán)5. Vang Csüan (kínai)5. Anett Böhm (német)7. MÉSZÁROS ANETT (Paksi Atomerőmű SE)7. Rasida Ouardane (algériai)70 KG. 1. forduló: Mészáros Anett–Yelennis Castillo (kubai) 3–0. 2. forduló: Mészáros Anett–Leire Iglesias (spanyol) 0–3. A vigaszágon: Mészáros Anett–Gevrise Emane (francia) 3–0; Mészáros Anett–Heide Wollert (német) 0–10Webszemle:Judoinfo.hu - Hadfi Dániel győzött Párizsban! -

Elolvasom
Magyar Kupa 2007. február - Nyolcaddöntő visszavágó

Magyar Kupa 2007. február - Nyolcaddöntő visszavágó

07.02.10, 00:30 Kosárlabda

Magyar Kupa, Nyolcaddöntő visszavágó Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 64-58 (15-15, 20-18, 13-14, 16-11)Tiszaligeti Sportcsarnok, 2500 néző. Vezette: Valovics, Papp P., Bognár. Olaj KK : KELLEY 20/3, Cziczás 6/3, HOLLINS 13/6, JURKUNAS 8/6, Frana 6. Csere: Sabaliauskas 1, MOLNÁR A. 10/6. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Tasnádi Zoltán. Atomerőmű SE : Walters 5/3, Kiss Zs. 5/3, GRIZZARD 11/3, Balazic 5/3, Czigler 5. Csere: STEWART 14/6, ZUZAK 9/3, Horváth Z. 4. Vezetőedző: Zsoldos András. Edző: Schmidt Béla.Az eredmény alakulása: 5. p.: 7-5, 15. p.: 24-22, 25. p.: 40-38, 35. p.: 57-49, 38. p.: 59-53. Továbbjutott: Olaj KK (120-117)-es összesítéssel. Mestermérleg:Pór Péter, a Szolnok edzője: - Mind a két mérkőzésen jól védekeztek a csapatok. Talán mi szerencsésebbek voltunk, de mindkét gárda megérdemelte volna a továbbjutást. Zsoldos András, az Atomerőmű edzője: - Mindkét félidő végén butaságokat követtünk el, és ez a továbbjutásunkba került. Gratulálok a szolnoki csapatnak! Szolnoki Olaj online - Továbbjutást érő győzelem a Magyar Kupában! - ... Nemzeti Sport online - Vérbeli csatát nyert meg a szolnoki armada - ...

Elolvasom
„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!”

„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!”

07.02.07, 23:07 Szabadidő

„GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!”VERSENYKIÍRÁS Az Atomerőmű Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya és a Paksi Sportegyesület Szabadidő Szakosztálya közösen rendezi és bonyolítja le a „GYŰJTSD A KILOMÉTEREKET!” elnevezésű versenysorozatot. A versenyen részt vehet minden 18. évét betöltött személy. Ez egy egyéni verseny, mely 5 hónapon át tart és 5 sportágban kell teljesíteni az előírt távokat, melyre a teljesített távtól függően mindenki pontot (pecsétet) kap. Cél: minél több pont összegyűjtése. A verseny kiírása: IDŐPONT SPORTÁG TÁV HELYSZÍN 2007. 03. 17. gyaloglás 20 km Paks-Cseri-Gyapa-D.kömlőd-Paks 2007. 04. 14. futás 5 ill. 10 km Ürgemező 2007. 05. 05. kerékpár 40 km Paks- Tengelic-Pusztahencse-Paks 2007. 06. 09. evezés 7 ill. 10 km Csónakház-Rendőrség v .strand 2007. 07. 07. úszás 1000 ill. 2000 m Ürgemezei Strand Eredményhirdetés: várhatóan augusztus végén A díjak: I. belföldi wellness hétvége 2 személy részére II. kerékpár III. 15.000 Ft értékű sportszervásárlási utalvány Egyéb díjak: sporteszközök, sportruházat, stb. NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2007. március 17. (az 1. próba napja) Nevezni lehet: ASE Iroda Paks, Gesztenyés u. .2 (ASE csarnok) 75/311-000 Sánta István 20/264-7840 PSE Iroda Paks, Váci M. u. 2. 75/510-619 Szeip Ildikó 20/398-5304 A nevezéskor megkapja mindenki a pontgyűjtő füzetét, melyet minden eseményre magával kell hoznia! A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt! Jó sportolást és sok sikert kívánnak a Szervezők!

Elolvasom
Magyar Kupa 2007. február - Nyolcaddöntő

Magyar Kupa 2007. február - Nyolcaddöntő

07.02.07, 00:29 Kosárlabda

Magyar Kupa, NyolcaddöntőAtomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 59-56 (8-9, 16-15, 13-20, 22-12)Paks, 1200 néző, V.: Bodnár, Ádám, FrányóASE: Walters 14/6, Kiss Zs. 3/3, Grizzard 14/3, Balazic 9, Czigler 1.Csere: Stewart 10/6, Horváth 8, Panta. Edző: Zsoldos AndrásOLAJ: Kelley 9/3, Hollins 24, Cziczás 5/3, Jurkunas, Frana 4.Csere: Molnár 6, Sabaliauskas 8/6. Edző: Pór PéterAz eredmény alakulása: 5.p.: 4-2, 15.p.: 19-18, 25.p.: 29-28, 29.p.: 32-40, 33.p.: 45-46, 38.p.: 52-53.A továbbjutás a legjobb négy közé két mérkőzésen dől el. A visszavágóra Szolnokon, február 10-én 18 órakor kerül sor . Statisztika:        Webszemle:Tolnai Népújság online - Szolnokra maradt a döntés - .... Szolnoki Olaj online - Gyenge dobóteljesítmények - ... Tolnai Népújság online - Kuparandevú az éllovassal - .... Férfikosár online - Magyar Kupa - ....

Elolvasom
Felnőtt Magyar Köztársaság Kupa, Budapest

Felnőtt Magyar Köztársaság Kupa, Budapest

07.02.03, 23:52 Judo

Felnőtt Magyar Köztársaság Kupa, BudapestHonvéd-Kipszer Küzdősport Centrum, Tüzér utca73 KG (18 induló)1. Joó István (KSI)2. Türk Zoltán (KSI)3. Bürgés Milán (Szegedi JSE)3. Skapinyecz Dávid (Debreceni SC-SI)5. Csoknyai László (Paksi Atomerőmű SE)5. Kovács László (Szegedi JSE)

Elolvasom
Kajak-Kenu Fizikai Felmérő Bajnokság - Győr

Kajak-Kenu Fizikai Felmérő Bajnokság - Győr

07.02.03, 12:35 Kajak-kenu

Kajak-Kenu Fizikai Felmérő BajnokságVerseny helye: Győr2007.02.03. szombatKajak fiú1989. 20. Bor Alexander1991. 21. Fejes István1992. 16. Somorácz Tamás1993. 1. Széperdei Renátó1994.14. Németh Ferenc;27. Lukács Bence1996.23. Molnár Balázs34. Sima Tamás37. Huszák DonátKajak lány1993.5. Fenyvesi Réka7. Kiszli Vanda15. Németh Judit1998.2. Pupp NoémiKenu1989.11. Molnár Mihály12. Rohn Tamás1990.2. Dejcző Bálint10. Sohonyai Zoltán1991.13. Sáfrány Gyula14. Csipszer Bertalan1992.3. Rohn Richárd16. Tóth Tamás1993. 15. Kovács Bálint1994. 25. Csipszer Balázs1995. 20. Till József1997. 1. Koleszár ZoltánEdzők:Bedecs FerencMeczker András

Elolvasom
2006/2007 - 16. forduló

2006/2007 - 16. forduló

07.02.03, 12:27 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. február 03., 16. forduló ZALAKERÁMIA-ZTE KK - ATOMERŐMŰ SE A-csoport, alapszakasz ZALAKERÁMIA-ZTE KK - ATOMERŐMŰ SE 65–67 (21–23, 18–11, 15–10, 11–23) Zalaegerszeg, 1500 néző. V: Király, Bognár, Tóth ZALAEGERSZEG: MISKOVICS 19/9, Gáspár 3/3, Hoffmann 2, BELL 19/3, Powell 14/6. Cs: Kováts V., Keresztes 2, Baki 6/3, Tóth Á. Edző: Nikola Lazics ATOMERŐMŰ: WALTERS 22/9, Kiss Zs. 7, Grizzard 9/3, Balazic 2, Horváth Z. 13. Cs: Stewart 4, Czigler 8, Lőrincz, Zuzak 2. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 5. p.: 2–15. 15. p.: 31–31. 25. p.: 46–40. 35. p.: 60–57 Kipontozódott: Hoffmann (37. p.), Balazic (40. p.) Mestermérleg: Nikola Lazics: – Amíg kosárlabdáztunk, vezettünk, amikor vége lett a kosárlabdának, és kizökkentettek bennünket, elvesztettük a mérkőzést. Zsoldos András: – Az első félidőben faultok és sérülés miatt elvesztettük szokásos szerkezetünket, és nem tudtuk tartani a ZTE-t. A második félidőben szerkezetet váltottunk, ezzel feljavultunk, s végül szerencsével nyertünk Webszemle: [ origo ] videó [3.13 perc] Nemzeti Sport online - ... Tabella, a bajnokság állása a 16. forduló után: Férfi A csoport Alapszakasz - 2006/2007 H. Csapat M. Gy. V. D.   K. P. 1. Szolnoki Olaj KK 16 13 3 1204 - 1021 0.906 2. Atomerőmű SE 16 11 5 1256 - 1156 0.844 3. PVSK-Expo Center Pécs 16 11 5 1338 - 1276 0.844 4. Albacomp 16 10 6 1345 - 1331 0.813 5. Lami-Véd Körmend 16 9 7 1149 - 1092 0.781 6. Marso-Carmo Suzuki NYKK 16 9 7 1284 - 1222 0.781 7. Falco KC-Szombathely 16 9 7 1307 - 1300 0.781 8. Kaposvári Kosárlabda Klub* 16 9 7 1207 - 1160 0.750 9. Zalakerámia-ZTE KK 16 8 8 1256 - 1183 0.750 10. Univer KSE Kecskemét 16 7 9 1261 - 1300 0.719 11. Dombóvár KC 16 6 10 1349 - 1380 0.688 12. Soproni sÖrdögök 16 4 12 1284 - 1361 0.625 13. Bodrogi-BAU Vásárhely 16 3 13 1182 - 1365 0.594 14. Vadkakasok-UPC 16 3 13 1001 - 1276 0.531 * 1 büntető pont levonva

Elolvasom
Felnőtt országos rangsorverseny - Budapest

Felnőtt országos rangsorverseny - Budapest

07.01.27, 23:50 Judo

Felnőtt országos rangsorversenyUTE dzsúdóterem, Megyeri útBudapestEREDMÉNYEKFÉRFIAK:73 KG (21 induló)1. Krizsán Szabolcs (KSI)2. Urbancsok Tamás (UTE)3. Csoknyai László (Paksi Atomerőmű SE)3. Joó István (KSI)5. Bürgés Milán (Szegedi JSE)5. Madarász Attila (Debreceni SC-SI)100 KG (12 induló)1. Kovács Antal (Paksi Atomerőmű SE)2. Papp Zoltán (TFSE)3. Kosztolánczy György (Miskolci VSC)3. Potyi Gábor (Alpok-Adria JI)5. Gantner István (Budaörsi SC)5. Móritz Péter (Pécsi VSK)+100 KG (10 induló)1. Bor Barna (Paksi Atomerőmű SE)2. Szabó Csaba (Szegedi JSE)3. Járányi Zsolt (Pécsi VSK)3. Novota Zsolt (Savaria JK)5. Juhász Ádám (TFSE)5. Buruncz Ádám (Óbudai JC)Kovács Antal: győzelem fél évtized után 2007. január 27. szombat Régen látott nagy mezőny jött össze az idei első rangsorversenyre: az UTE csarnokában – a résztvevők között volt az olimpiai és világbajnok Kovács Antal is, aki évek óta nem indult az ORV-n.„Legutóbb talán öt vagy hat éve... Ez most belefér, megnézzük, hogy megy, s ha biztatóan, akkor talán a Hungária-kupát is bevállalom” – vázolta a terveit Kovács Antal, aki a paksi Atomerőmű Zrt. munkatársaként dolgozik, de elsősorban négy hónapos kislánya előzi meg a sorban ma már a sportot.A földharcban Kovács Antal (kékben) bárkin fogást talál A magyar dzsúdó legeredményesebb alakja hozzáteszi: szerencsére így is sikerül időt szorítani az edzésekre, de egy esetleges olimpiai felkészülést már sem a családja, sem ő nem bírna. Vagyis most nem Peking a cél. „Ahhoz minden mást ki kellene zárnom az életemből, ezt pedig a családommal nem tehetem meg, és nem is akarom megtenni, nem tudnék két hetekre elutazni, távol lenni a lányomtól és a páromtól. Másrészt most nagyon élvezem a dzsúdót, és szeretném, ha ez sokáig így maradna” – mondta Atom Anti, akire ezen a napon három mérkőzés várt, ezek közül kétségkívül a középső volt a legizgalmasabb. A túloldalon az egykori nagy kihívó, az Universiade-győztes Kosztolánczy György állt. „Úgy ismerjük egymást, mint a tenyerünket, ő is tudta, hogy én mit akarok, én is tudtam, éppen mire számíthatok. Az ilyen csatákban általában a jobb kondi dönt, és most az enyém volt a jobb” – foglalta össze a tanulságokat Kovács Antal, aki a földharcban karfeszítésre tett kísérletet, ám ebből leszorítás lett, amit Kosztolánczy lekopogott. A miskolciak 100 kilósának mentségére szóljon, hogy tavaly súlyos mellizomsérülést szenvedett, amelynek „nyomait” még most is érzi. A súlykategória aranyérme végül Kovács Antal nyakába került – ehhez bizonyára kellettel az ezúttal civilben jelen lévő Eb-ezüstérmes Hadfi Dániel tanácsai is. A TFSE-Honvéd-Kipszer dzsúdósa most Párizsra koncentrál, ezért nem lépett tatamira szombaton, de szemtanúk szerint így is nagyon sokat tett a dzsúdó népszerűsítéséért... .... A 73 kilogrammban is volt egy neves hiányzó, a világ- és Európa-bajnok Braun Ákos kisebb sérülés miatt inkább a pihenést választotta a közelgő szuper Világkupák előtt – a távollétében taroltak a fiatalok, közülük is kiemelkedett a KSI ifjú dzsúdósa, Krizsán Szabolcs, aki megszerezte az aranyérmet.A nehézsúlyban Bor Barna vette az elé állított három akadályt: a valamennyi korosztályban Európa-bajnoki aranyéremig jutó paksi reménység a döntőben a szegediek „nagy öregjét”, Szabó Csabát győzte le. Forrás: Judoinfo.hu

Elolvasom
2006/2007 - 15. forduló

2006/2007 - 15. forduló

07.01.27, 12:27 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. január 27., 15. forduló Könnyedén nyert a Paks A-csoport, alapszakasz ATOMERŐMŰ SE - DOMBÓVÁR KC 93–58 (21–17, 24–9, 23–12, 25–20) Paks, 1000 néző. Vezette: Vígh P. dr., Cziffra Cs., Makovsky Sz. Ellenőr: Bukta ATOMERŐMŰ: WALTERS 21/6, Kiss Zs. 11/6, GRIZZARD 14, BALAZIC 14/6, Horváth Z. 4. Cs: Czigler 7, STEWART 6/6, Zuzak 4, Panta 9/3, Lőrincz 3. Edző: Zsoldos András DOMBÓVÁR: Thomas 12/3, Forbes 6, Kukielka 9/3, DeGroat 7, Metelski 5. Cs: Hartvich 5, Deák, TÖMÖSVÁRY 12/3, Balogh 2. Edző: Kis Attila Az eredmény alakulása: 5. p.: 8–9; 15. p.: 28–21; 25. p.: 54–28; 35. p.: 79–48 Mestermérleg Zsoldos András: – Örülök, hogy magabiztosan nyertünk. Sajnálom, hogy a Dombóvár hamar megadta magát, de persze nem sajnálom a könnyed győzelmet. Kis Attila: – Olyanok voltunk, mint a nyuszi, amelyet kihúztak a cilinderből. Statisztika:        Webszemle: Tolnai Népújság online - Kétesélyes a megyei derbi - .... Férfikosár.hu - Atomerőmű SE - Dombóvár KC 93-58 - ... NemzetiSport online - ... Tolnai Népújság online - Az ASE-ról szólt a megyei rangadó - Tabella, a bajnokság állása a 15. forduló után: 1. Szolnok 15 12 3 1145: 976 0.900 2. Pécs 15 11 4 1268:1200 .867 3. Atomerőmű 15 10 5 1189:1091 .833 4. Albacomp 14 9 5 1168:1147 .821 5. Zalaegerszeg 14 8 6 1109:1032 .786 6. Körmend 14 8 6 1084:1033 .786 7. Nyíregyháza 15 8 7 1192:1137 .767 8. Kaposvár 15 8 7 1131:1090 .767 9. Szombathely 15 8 7 1216:1220 .767 10. Univer 14 6 8 1091:1159 .714 11. Dombóvár 15 6 9 1269:1289 .700 12. Sopron 15 3 12 1183:1276 .600 13. Vásárhely 14 2 12 1013:1191 .571 14. Debrecen* 14 3 11 952:1169 .571 * A Debrecentől egy büntetőpont levonva * A Kaposvár csapatától 2 büntetőpont levonva Azonos pontszám esetén az alapszakasz zárásáig a kosárarány határozza meg a sorrendet.

Elolvasom
Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupa - Budapest

Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupa - Budapest

07.01.20, 23:49 Judo

Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupa - BudapestI. Kovács Márton 66 kgII. Haaz Levente 60 kgII. Kiss Norbert 66 kgIII. Lacza Milán 73 kgIII. Hamvas Tamás 81 kg V. Szebényi Réka 52 kgV. Tolnai Márk 90 kgVII. Merényi Dániel 81 kgAz összesített pontversenyben a férfiak között az Atomerőmű SE a II. helyezést érte el.Edzők:Hangyási László

Elolvasom
2006/2007 - 14. forduló

2006/2007 - 14. forduló

07.01.20, 12:18 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. január 20., 14. forduló Vásárhelyen a Paks A-csoport, alapszakasz Hódmezővásárhely, 800 néző. Vezette: Hegedüs T., Balogh L., Gál J. Ellenőr: Mustos BODROGI BAU-Vásárhelyi Kosársuli – Atomerőmű SE 76-92 (19-22, 16-29, 27-23, 14-18) VÁSÁRHELY: Drahos 15, Kováts R. 8, Nyilas 7/3, FREEMAN 29/9, Jarosevits 3. Cs: Gémes 5, Böszörményi 2, Utasi 7. Edző: Czuprák László ATOMERŐMŰ: WALTERS 17, Kiss Zs. 5/3, Grizzard 7, BALAZIC 21/6, HORVÁTH Z. 16. Cs: Zuzak 14/6, STEWART 8/3, Czigler 2, Lőrincz 2. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 5. p.: 9–11. 13. p.: 19–29. 15. p.: 28–31. 18. p.: 30–41. 24. p.: 43–59. 29. p.: 59–70. 33. p.: 69–76. 38. p.: 74–85 Kipontozódott: Gémes (34. p.), Nyilas (38. p.) Mestermérleg: Czuprák László: – Még mindig sokat hibázunk, így képtelenek vagyunk átlépni saját árnyékunkon. Zsoldos András: – A második negyedben jól koncentráltunk. Webszemle: [ origo ] player [2.19 perc] Férfikosár.hu - Vásárhelyen a Paks - ... NemzetiSport online - Elment Banks, vesztett az Albacomp - ... Délmagyarország online - Nem robbant az Atom - .... Tabella: H. Csapat M. Gy. V. D.   K. 1. Szolnoki Olaj KK 14 11 3 1055 - 923 2. PVSK-Expo Center Pécs 14 10 4 1181 - 1127 3. Albacomp 13 9 4 1085 - 1055 4. Atomerőmű SE 14 9 5 1096 - 1033 5. Zalakerámia-ZTE KK 14 8 6 1109 - 1032 6. Marso-Carmo S. NYKK 14 8 6 1119 - 1051 7. Kaposvári KK 14 8 6 1063 - 1015 8. Lami-Véd Körmend 13 7 6 998 - 960 9. Falco KC-Szombathely 14 7 7 1124 - 1137 10. Dombóvár KC 14 6 8 1211 - 1196 11. Univer KSE 13 5 8 1016 - 1091 12. Soproni sÖrdögök 14 3 11 1110 - 1181 13. Vadkakasok-UPC 13 3 10 905 - 1079 14. Bodrogi-Bau Vásárhely 14 2 12 1013 - 1191

Elolvasom
Mészáros Anett kapta a Héraklész-fődíjat!

Mészáros Anett kapta a Héraklész-fődíjat!

07.01.16, 00:00 Judo

Mészáros Anett kapta a Héraklész-fődíjat! A dzsúdós Mészáros Anett és a birkózó Lőrincz Tamás kapta a fődíjat a Héraklész-program hétvégi díjkiosztó gáláján, amelyet óriási sportshow keretében rendeztek meg a Papp László Sportarénában. A Héraklész bajnokprogramot évek óta a magyar sport sikertörténeteként emlegetik, hiszen a legtehetségesebb utánpótláskorú fiatalokat és edzőiket támogatja. A közel teltházas Papp László Budapest Sportarénában megrendezett ünnepségen nemcsak az egyes sportágak – így például a vívás, a birkózás, az úszás, a kézilabda – legjobb női és férfi versenyzőit díjazták, hanem abszolút kategóriában is győztest hirdettek.Nem lett meglepetés, hogy a férfiaknál a birkózó Lőrincz Tamás kapta a fődíjat, hiszen tavaly juniorként lett aranyérmes a moszkvai felnőtt birkózó Eb-n, a kötöttfogás 66 kilogrammos súlycsoportjában.A nőknél a dzsúdós Mészáros Anettre esett a választás, aki megnyerte a junior Európa-bajnokságot, a junior világbajnokságon és az U23-as Eb-n pedig ezüstérmes lett. „Azt tudtam, hogy kapok valamilyen díjat, ám hatalmas meglepetés volt számomra, hogy utána még lesz egy finálé a sportági győztesek között, és a fődíjat is nekem ítélik” – mondta el a paksi Atomerőmű SE dzsúdósa, aki vasárnap reggel a válogatottal ausztriai edzőtáborba indult.A bajnokok nemcsak kupát és ajándékot kaptak sportágaik olimpiai bajnokaitól (Mészáros Anettnak természetesen a dzsúdó eddigi egyetlen olimpiai aranyérmese, a barcelonai győztes Kovács Antal gratulált személyesen), továbbá magas rangú sportvezetőktől, így a MOB-elnökétől Schmitt Páltól, hanem az abszolút kategória győzteseit égből érkező babérkoszorúval is megkoronázták, mialatt a Back II Black együttes énekelt.Forrás: Judoinfo.hu

Elolvasom
2006/2007 - 13. forduló képriporttal

2006/2007 - 13. forduló képriporttal

07.01.13, 12:16 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. január 13., 13. fordulóA Paks nyerte a férfi kosárrangadót A-csoport, alapszakaszAtomerőmű SE - Albacomp 65-60 (17-15, 12-16, 22-11, 14-18)Paks, 1500 néző V: Dr. Valovics, Kóthay, ÁdámAtomerőmű SE: Mészáros, Walters 20/3, Kiss Zs. 9/6, Zuzak 3, Czigler 9. Csere: Horváth Z. 6, Balazic 14, Grizzard 4, Lőrincz. Edző: Zsoldos AndrásAlbacomp: Marciulionis 2, Lowe 4, Horváth 8/3, Banks 13, Bencze 2. Csere: Góbi 13, Kámán 11/9, Zujovics 7/3, Pojbics, Hanga, Szabó T. Edző: Fodor PéterAz eredmény alakulása: 5. p.: 9-6. 9. p.: 16-14. 13 p.: 19-19. 16. p.: 24-26. 20. p.:29-31. 25 p.: 40-31. 27. p.: 42-39. 30 p.: 51-42. 34. p.: 61-46. 39. p.: 61-58Kipontozódott: Mészáros (39. p.), Zujovics (40. p.)Dobószázalékok: 21/68 31%, 17/54 31%;Büntetők dobószázaléka: 20/27 74%, 21/25 84%Lepattanók: 46, 36Legtöbb lepattanó: Zuzak 9, ill. Banks 10Legtöbb gólpassz: Walters 4, ill. Kámán 3Statisztika   Webszemle:SamsungSport.hu - A Paks nyerte a férfi kosárrangadót - ... KOSARINFO.com - Az Atomerőmű legyőzte az Albacompot - ... NemzetiSport online - Megállíthatatlan újjászületés - ... Tolnai Népújság online - Az atom bírta jobban idegekkel - .... Képriport:    

Elolvasom
2006/2007 - 12. forduló

2006/2007 - 12. forduló

07.01.07, 12:16 Kosárlabda

Férfi NB I: 2007. január 07., 12. forduló Paksi siker Körmenden Lami Véd Körmend – Atomerőmű SE 64-68 (10-20, 17-17, 13-12, 24-19) Körmend, 2000 néző V: Papp, Benczúr, Cziffra Körmend: LESLIE (16/6), FODOR G. (15), Ledoux (-), Mujanovic (-), GRGAT (21). Csere: Fodor M. (10/3), Ferencz (-), Vavra P. (2). Edző: Sabáli Balázs. ASE: Mészáros Z. (9), WALTERS (19/3), Kiss Zs. (5/3), Zuzak (6/3), Czigler (10). Csere: BALAZIC (15), Grizzard (1), Horváth Z. (3), Lőrincz (-). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-9, 15. p.: 18-27, 25. p.: 29-42, 35. p.: 49-54. Kipontozódott: Czigler (36.), Mujanovic (37.), Fodor M. (40.), Grgat (40.). Webszemle: Nemzeti Sport online - Paksi siker Körmenden - ... SportFórum online - Taktikus paksiak Körmenden - ... Tolnai Népújság online - ASE: mozgalmas téli szünet - .... Tolnai Népújság online - Izgalmas hajrában őrizte meg előnyét az Atom - ....

Elolvasom
Versenynaptár - tervezet - 2007

Versenynaptár - tervezet - 2007

07.01.01, 13:09 Kajak-kenu

Versenynaptár - tervezet - 2007 

Elolvasom
2006/2007 - 11. forduló képriporttal

2006/2007 - 11. forduló képriporttal

06.12.20, 12:13 Kosárlabda

Kikapott a Pécs PaksonAtomerőmű SE - PVSK-Expo Center Pécs 90-68 (20-11, 27-11, 21-17, 22-29)NB I. A-csoport. Paks, 800 néző. V.: dr. Vígh, Hegedűs, Bognár.Atomerőmű SE: Mészáros Z. 10/6, Walters 18/6, Sommerville 20, Zuzak 7/3, Horváth Z. 12. Cs.: Czigler 9, Kiss Zs. 10/9, Panta 4, Lőrincz. Vezetőedző: Zsoldos András.PVSK-Expo Center Pécs: Simon B. 9, Alekszics 7, Dénes 13/6, Tóth N. 4, Lapov 14. Cs.: Lakatos 8/6, Grebenár 3, Wittmann 6, Kecskés 4. Vezetőedző: Völgyi Péter. Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics.Az eredmény alakulása: 3. p.: 3-4, 6. p.: 9-8, 13. p.: 27-14, 17. p.: 43-22, 23. p.: 53-27, 26. p.: 61-33, 33. p.: 72-49, 37. p.: 80-58.Kipontozódott: Kecskés (38. p.), Mészáros Z. (40. p.).Statisztika          Webszemle:NemzetiSport online - Az Albacomp a nevető harmadik - ... PVSK-Expo Center Pécs honlapján - Félidőre eldőlt - ... NemzetiSport online - Kikapott a Pécs Pakson - ... SportFórum online - Pakson megszelidítették a pécsi párducokat - ... Tolnai Népújság online .... - Szerdán az év utolsó mérkőzéseit rendezik az élvonalbeli kosárlabda-bajnokságokban ....  Képriport - www.PaksNET.hu

Elolvasom
2005-2006 év hírei

2005-2006 év hírei

06.12.20, 00:29 Sakk

Rövid hírek2005 -2006 NB I és NB I/B 2005-2006. évi csapatbajnoki mérkőzések: A hazai mérkőzések az ESZI-ben I/103. kerülnek megendezésre 11:00 órai kezdéssel. Ídőpont NB I NBI/B 2005.10.16. ASE - Hajdúböszörmény 7-5 ...  ASE II. - Pannonpower SE 4-8 2005.10.30. ASE - Nagykanizsa 5-7 ASE II. - Tapolca 7-5 2005.11.27. ASE - Makó 11-1 ASE II. - HÜSI SC 7,5-4,5 2005.12.04. Piremon SE - ASE 4-8 Keszthely - ASE II. 4,5-7,5 2006.01.21. Csuti - ASE 8-4 Csuti II, - ASE II. 4-8 2006.01.22. ASE - Haladás 9-3 ... ASE II. - Decs 1990 7-5 2006.02.12. Statisztika - ASE 4,5-7,5 ... Gyori Elektr. - ASE II. 7-5 2006.02.26. ASE - Honvéd 5-7... ASE II. - Szentendre SI 8,5-3,5 2006.03.19. Láng Vasas - ASE 3-9 .... Szentgotthárd - ASE II. 6,5 - 5,5 2006.04.09. ASE - Tabáni Spartacus 8,5-3,5... ASE II. - Szenna Pack SC 7-5 2006.04.23. PMSE-A.H. - ASE 7-5 BEAC Rufusz - ASE II. 4-8 NB I. Szabó László csoport végeredménye (2005/2006)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. Csuti Hydrocomp   7.5 8 7.5 7 6 8.5 9.5 9 7.5 7.5 8 86 2. Nagykanizsai TSK 4.5   7 6.5 7 7 9.5 8 10 8 8.5 9.5 85.5 3. ASE Paks 4 5   5 5 7.5 9 8.5 7 11 9 8 79 4. HONVÉD 4.5 5.5 7   6.5 6 6 7.5 7.5 6 8 5.5 70 5. PMSE-AH.-MTK 5 5 7 5.5   5.5 6.5 7 8 6.5 6 8 70 6. Statisztika PSC. 6 5 4.5 6 6.5   5.5 6 6 6 8 8.5 68 7. Láng Vasas 3.5 2.5 3 6 5.5 6.5   5.5 7 6.5 8 8 62 8. Tabáni Spartacus 2.5 4 3.5 4.5 5 6 6.5   5 6.5 6 8 57.5 9. Hajdúböszörmény 3 2 5 4.5 4 6 5 7   6.5 7 7 57 10. Makói SVSE. 4.5 4 1 6 5.5 6 5.5 5.5 5.5   6.5 6 56 11. Haladás VSE. 4.5 3.5 3 4 6 4 4 6 5 5.5   6.5 52 12. Piremon SE. Nyh. 4 2.5 4 6.5 4 3.5 4 4 5 6 5.5   49 ASE Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE Paks 7 - 5 Hajdúböszörmény Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE Paks 5 - 7 Nagykanizsai TSK Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti Hydrocomp 8 - 4 ASE Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE Paks 11 - 1 Makói SVSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Piremon SE. Nyh. 4 - 8 ASE Paks Megyei Önkormányzat Konferenciaterem Nyíregyháza, Hősök tere 5. 6. forduló 2006. január 22. ASE Paks 9 - 3 Haladás VSE. Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Statisztika PSC. 4.5 - 7.5 ASE Paks MSSZ versenyterme Budapest, V. Falk M. u. 10. II. em. 8. forduló 2006. február 26. ASE Paks 5 - 7 HONVÉD Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Láng Vasas 3 - 9 ASE Paks Láng Művelődési Ház 1139 Budapest, Rozsnyai u. 3. 10. forduló 2006. április 09. ASE Paks 8.5 - 3.5 Tabáni Spartacus Energetikai Szakközépiskola Paks, Dózsa György u. 95. 11. forduló 2006. április 23. PMSE-AH.-MTK 7 - 5 ASE Paks Aquincum Hotel Budapest, III. Árpád fejedelem útja 94. NB I/B. Charousek csoport végeredménye (2005/2006)   Csapat neve 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. Össz 1. BEAC-Rufusz - 4 7 7.5 7 7 8.5 8 6 10 10 10 85 2. ASE-II. Paks 8 - 8 4 7.5 7 7 5.5 7 5 8.5 8.5 76 3. Csuti-Hydro II. 5 4 - 7.5 6 5.5 6.5 8.5 7 6.5 8.5 10.5 75.5 4. Pannonpower SE. 4.5 8 4.5 - 5 4 6.5 6 8 9.5 7.5 10 73.5 5. HÜSI SC. 5 4.5 6 7 - 5.5 5.5 8.5 6.5 5 8 10 71.5 6. Tapolca Rockwool 5 5 6.5 8 6.5 - 4.5 5 6 8 5 8.5 68 7. Decs 1990 3.5 5 5.5 5.5 6.5 7.5 - 7.5 6.5 7 4 9 67.5 8. Szentgotthárd 4 6.5 3.5 6 3.5 7 4.5 - 7 7.5 6 10.5 66 9. Szenna Pack SC 6 5 5 4 5.5 6 5.5 5 - 7 7.5 9 65.5 10. Győri Elektromos 2 7 5.5 2.5 7 4 5 4.5 5 - 7.5 8 58 11. Khelyi Spartacus 2 3.5 3.5 4.5 4 7 8 6 4.5 4.5 - 7.5 55 12. Szentendrei SI 2 3.5 1.5 2 2 3.5 3 1.5 3 4 4.5 - 20.5 ASE-II Paks csapatmérkőzései 1. forduló 2005. október 16. ASE-II. Paks 4 - 8 Pannonpower SE. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 2. forduló 2005. október 30. ASE-II. Paks 7 - 5 Tapolca Rockwool Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 3. forduló 2006. január 21. Csuti-Hydro II. 4 - 8 ASE-II. Paks Megyeháza fsz. Díszterem Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső u. 10. 4. forduló 2005. november 27. ASE-II. Paks 7.5 - 4.5 HÜSI SC. Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 5. forduló 2005. december 04. Khelyi Spartacus 3.5 - 8.5 ASE-II. Paks Goldmark Károly Művelődési Ház Keszthely, Kossuth Lajos u. 28. 6. forduló 2006. január 22. ASE-II. Paks 7 - 5 Decs 1990 Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 7. forduló 2006. február 12. Győri Elektromos 7 - 5 ASE-II. Paks Vasutasok Arany János Művelődési Háza Győr, Révai M. u. 5. 8. forduló 2006. február 26. ASE-II. Paks 8.5 - 3.5 Szentendrei SI Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 9. forduló 2006. március 19. Szentgotthárd 6.5 - 5.5 ASE-II. Paks Szlovén Kulturális Központ Szentgotthárd, Gárdonyi Géza u. 2. 10. forduló 2006. április 09. ASE-II. Paks 7 - 5 Szenna Pack SC Energetiaki Szakközépiskola Paks, Dózsa Gy. u. 95. 11. forduló 2006. április 23. BEAC-Rufusz 4 - 8 ASE-II. Paks Magyar Sakkszövetség 1055 Budapest, V. Falk Miksa u. 10. II. em.   2005-2006. évi megyei sakkcsapat mérkőzései: A csapatbajnoki mérkőzések az Atomfitt klubban kerülnek (Gesztenyés út 24.) megrendezésre, 9:00 órai kezdéssel. 2005.09.11. Paksi Oroszlánok - Szekszárd II. 7-3 2005.10.02. Paksi Oroszlánok - Rendor SE 4-6 2005.10.23. Decs II - Paksi Oroszlánok 5-5 2005.11.20. Paksi Oroszlánok - Dombóvár 2004 3-7 2005.12.18. Bonyhád - Paksi Oroszlánok 4 - 6 2006.01.15 Szekszárd II. - Paksi Oroszlánok 4,5 -5,5 2006.01.29 Rendor SE. - Paksi Oroszlánok 5-5 2006.02.19 Paksi Oroszlánok - Decs 4,5-5,5 2006.03.12 Dombóvár - Paksi Oroszlánok 8,5 – 1,5 2006.03.26 Paksi Oroszlánok - Bonyhád 3,5 -6,5

Egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokság a dél-koreai Szuvonban

Egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokság a dél-koreai Szuvonban

06.12.18, 00:29 Judo

Egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokság a dél-koreai Szuvonban Bor Barna aranyérmesNagy magyar sikerrel kezdődött az egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokság a dél-koreai Szuvonban: a nehézsúlyban (+100 kg) Bor Barna aranyérmet szerzett, míg a 100 kilós Hadfi Dániel a dobogó harmadik fokára állhatott fel.A Paksi Atomerőmű SE ifjú kitűnősége néhány napja Moszkvában azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megnyerte az U23-as Európa-bajnokságot, s ezzel azt a ritka bravúrt hajtotta végre, hogy eddig valamennyi korosztályban eljutott az Eb-aranyig: töretlen fejlődését jelzi, hogy 2002-ben ifjúsági, 2004-ben junior, 2006-ban pedig U23-as kontinensbajnok lett! Bor Barna valamennyi ellenfelét legyőzte, ráadásul egyetlen mérkőzésén sem töltött öt percet a tatamin. Görög, kínai és dél-koreai ellenfelét egyaránt ipponnal győzte le, majd a fináléban a 27 esztendős, korábbi junior Eb-ezüstérmes litván Paskevicius is hasonló sorsra jutott.Braun Ákos aranyérmesFolytatódtak a magyar sikerek az egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokságon a dél-koreai Szuvonban: Braun Ákos (73 kg) aranyérmet szerzett.Braun Ákos a paksi Atomerőmű SE kitűnősége, akit tavaly világ- és Európa-bajnoki címe után az év hazai sportolójának - és az év európai dzsúdósának - választottak meg, egy Fülöp-szigeteki ellenfél után a vb-harmadik lengyel Krzysztof Wilkomirskin keresztül jutott be az elődöntőbe, ahol ipponnal verte a francia Ahmed Ould Saidot. A fináléban - harmadszor is hosszabbításos meccsre kényszerülve - bírói döntéssel győzte le a japán Narita Jaszutakát.Webszemle:- Koreába utazik az egyetemi válogatott - Judoinfo online - Főiskolai cselgáncs-vb: Bor Barna aranyérmes - Index.hu oldalán - Braun Ákos arany-, Baczkó Bernadett ezüstérmes - Hiradó online - Bor Barna világbajnok! - NSA online - Bor Barna egyetemi világbajnok! - Judoinfo online - Bor Barna végigverte a világot - Judoinfo online- Főiskolai cselgáncs-vb: Bor Barna arany-, Hadfi Dániel bronzérmes - NemzetiSport

Elolvasom
Ötven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa

Ötven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa

06.12.12, 00:27 Judo

Ötven éves a magyar dzsúdó aranykovácsa 2006. december 12. Ünnepi beszélgetés az 50 esztendős Hangyási Lászlóval, a Paksi Atomerőmű SE mesteredzőjével, akit tanítványai olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki címekkel, érmekkel ajándékoztak meg az évek során. Nyári olimpiai játékok, Barcelona 1992. Egy fiatal, a nemzetközi sportvilág számára még szinte teljesen ismeretlen paksi dzsúdós egyenesen a döntőbe menetelt... Klubedzője, Hangyási László ugyan végig ott volt mellette, de ő akkor még csak magánemberként ment ki az olimpiára. Nem volt tagja a hivatalos magyar sportküldöttségnek. A többit már tudjuk. Kovács Antal, a népszerű Atom Anti megszerezte a magyar dzsúdósok első olimpiai aranyérmét. Azután a rákövetkező esztendőben az első világbajnoki aranyat is. Kovács Antal a világbajnoki diadal pillanatában Igaz, később is nevelt még világ- és Európa-bajnokokat a mesteredző, de számára minden bizonnyal ezek az első nagy győzelmek jelentik sportpályafutása legfényesebb emlékeit. Hangyási László éppen 50 évvel ezelőtt született Baján. Itt kezdett el gyerekkorában dzsúdózni. Szülővárosa színeiben érte el első sikereit és nyerte meg sorra a korosztályos országos bajnokságokat. A budapesti katonaélet után az Újpesti Dózsában folytatta versenyzői pályáját. Paksra 20 évvel ezelőtt került. Azóta edzőként és szövetségi kapitányként (1992-1996) autóval és repülőgéppel már többször is körbeutazta a földgolyót, mert annyit utazik. Edzőtáborok, versenyek sorozatban, majd minden kezdődik elölről. Közvetlenül beszélgetésünk előtt éppen Brazíliából érkezett haza. A kérdésre, hogy miért éppen a dzsúdót választotta akkor, amikor Baján mindenki vagy kosarazott vagy focizott, így válaszolt: – Tulajdonképpen édesapám találta ki, hogy nem ártana egy kis mozgás számomra. Egyrészt azért, hogy levezessem fölösleges energiámat, másrészt pedig azért, hogy összeszedjem magam fizikailag, merthogy igencsak vékonyka legény voltam. Amikor tizenkét évesen először jártam sportorvosnál, mindössze harmincnyolc kiló hetven dekát mértek. De három-négy hónapos felkészülés után – Gyúró László volt az első edzőm – már országos serdülőbajnokságot nyertem 1968-ban. Így érthető, hogy gyorsan megszerettem a sportágat, amiben az is közrejátszott, hogy nagyon jó kis csapat verődött össze. Először a kertészeti szakközépiskola kistermében gyakoroltunk birkózószőnyegeken. Később átkerültünk a Vasvári Pál utcai edzőterembe, ahol már igazi japán tatamink volt, igaz, hogy tudatlanságból jó kemény betonra tettük. Később láttam, hogy nem volt ez másként a válogatottnál sem. Csak akkor derült ki, hogy valami nem stimmel, amikor egy japán csapat járt Budapesten, és észrevettük, hogy a dobásgyakorlások közben visítoznak a versenyzők a kemény tatami miatt. Ekkor derült ki, hogy ők ruganyos anyagból készült alaprétegre fektetik a szőnyeget, ami így jobban megkíméli a sportolókat. Évek múltán, amikor már edzőként jártam Japánban, és a tatamin állva figyeltem a bemelegítéskor körbefutó százhúsz-százharminc sportolót, éreztem, hogy rázkódom a szőnyeg rezonálásától. Mindez azért nagyon fontos, mert amikor nagy erővel odavágják az embert, akkor a rugózás csillapítja az esés keménységét. Hangyási László fiatal versenyzőként Visszatérve saját versenyzői pályafutásomra, sajnos azt kell mondanom, hogy viszonylag rövidre sikeredett. 1976-ban junior Európa-bajnokságon harmadik helyezett voltam. Felnőtt Európa- és világbajnokságon viszont folyamatos térdsérüléseim miatt dobogós helyet már nem értem el. A debreceni Európa-bajnokságon hetedik lettem. A Hollandiában megrendezett világbajnokságon rögtön az ötszörös japán világbajnokkal kerültem szembe, akivel máig emlékezetes, nagy meccset gyúrtam. Azon mindenki elcsodálkozott, hogy végig egyenrangú ellenfél voltam, de végül is a rutin diadalmaskodott a fiatalság felett. Illetve – ahogy az számomra hamarosan világossá vált – a sérülékenységem az egészség felett. Így lényegében már huszonhat éves koromban, 1982-ben befejeztem a versenyszerű sportolást. Csak a rend kedvéért említem meg, hogy ebben a sportágban egyes versenyzők – nálunk például Hajtós Bertalan és Csák József – még harmincöt-harminchat évesen is ott voltak az élbolyban. Edzőként ugyan versenyeztem még néha, de ez már csak alkalomszerűen történt. Utolsó magyar bajnoki címemet szekszárdi edzőként szereztem 1984-ben. – Úgy gondolom, edzőként éppen az volt a szerencséd, hogy már egészen fiatal korodban bekövetkezett ez a kényszerű váltás. – Edzői pályámat Szekszárdon kezdtem, majd rövid ideig a Budapesti Honvédban folytattam, ahol Hajtós Bertalant segítettem Európa-bajnoki címhez. 1986-ban döntöttem úgy, hogy a családommal Paksra költözöm. Azt láttam ugyanis, hogy nagy számú fiatal szakembert alkalmazott az erőmű, és a fiatal családok sok hasonló korú kisgyermeke szinte egyszerre került a paksi iskolákba. Mivel szponzor is volt, elegendő gyerek is, így belevághattam terveim megvalósításába, nem kellett senkihez sem alkalmazkodnom. Az volt az én szerencsém, hogy egy lendületesen fejlődő városba kerültem, és a legkisebbekkel kezdtem a munkát, aminek gyümölcse fokozatosan beérett. Voltak ügyes gyerekek már Kovács Anti színre lépése előtt is Pakson. A fiatal szakosztály első nemzetközi pontjait például az ugyancsak nagyon tehetséges Krausz Tomi szerezte. Antinál rögtön feltűnt nekem, hogy milyen jó versenyző, hogy mennyire fel tudja szívni magát egy-egy mérkőzésre, és hogy hihetetlenül jó a keringési rendszere. Egyszerűen elnyűhetetlen volt a versenyeken. Testsúlya már ifjúsági korában is nyolcvanhat kiló volt, de úgy futott, mint a hetven kilósok, és ez szinte a mai napig így van. Tehát adva volt a mozgékonysága, rendkívüli állóképessége és hihetetlenül hosszú végtagjai. Ehhez kellett kitalálnom a legmegfelelőbb technikát. Versenyzői tapasztalataimat felhasználva úgy döntöttem, hogy fölösleges, nem neki való dolgok gyakorlásával nem terhelem. Viszont az általam javasolt technikai elemeket képes volt a lehető legjobban megtanulni. Földharcban, állástechnikában voltak olyan speciális fogásai, amiket nagyon jó hatásfokkal tudott alkalmazni. Volt olyan időszaka, amikor mindenkin megdobta a keresztlábfelszedést, vagy a földön mindenkinek ki tudta húzni a karját, és ettől úgy féltek, mint a tűztől. A belső combdobás mindig is az alaptechnikájához tartozott. Ezzel támadott, amit ellenfelei elsőre többnyire kivédtek. De ezt ő kiegészítette kereszlábfelszedéssel vagy külső horogdobással, így kizökkentve ellenfeleit ritmusukból már megdobhatta eredményesen a belső combot. Én nagyon fontosnak tartom, hogy sokoldalú legyen egy versenyző, és hogy képes legyen improvizálni. Nem véletlenül beszélek Antiról ilyen sokat, mert egy nagyon hosszú korszakot jelentett az életemben, és ő mind a mai napig nincs elbúcsúztatva. Még az idén el fogja dönteni, hogy a következő, a pekingi olimpiai felkészülési ciklusba belevág-e. 2006. pihenőév volt számára, ami a családról és a civil életbe való beilleszkedésről szólt. Harmincötödik évében jár, de hihetetlenül jó a kondíciója. Neki nagyon szép és eredményes sportpályafutása volt: húsz évesen nyerte olimpiai aranyát, majd 1996-ban ötödik lett. Igaz, újabb olimpiai siker (eddig öszszesen négy olimpián szerepelt!) már nem adatott meg neki, de a legutóbbi olimpiai felkészülési időszakban – 2001 és 2004 között – minden évben éremmel tért haza a különböző világversenyekről! A világ- és Európa-bajnok tanítvány: Braun Ákos győzelme Kairóban Anti sikerei, úgy látszik, jó hatással voltak a fiatalokra, mert a nyomdokaiba léptek. Az elmúlt év legeredményesebb paksi versenyzője kétségtelenül Braun Ákos volt világ- és Európa-bajnoki aranyával. A huszonegy éves Bor Barna tehetségét és szorgalmát junior Európa-bajnoki aranya, illetve világbajnoki ezüstérme dicséri. Nagyon figyelemre méltó a lányok sikerlistája is. A tizenkilenc éves Mészáros Anett kétszeres ifjúsági és kétszeres junior Európa-bajnok, junior világbajnoki második helyezett, továbbá U23-as és felnőtt korosztályban Európa-bajnoki bronzérmes és a felsorolás nem is teljes! Ez a három ember tehát fixen készül az olimpiára, és pozitív döntése esetén Anti is csatlakozik hozzájuk. Az 1992-es olimpia számomra is kategóriaváltást hozott, azóta az élsport nagyon is speciális menetelése határozza meg mindennapjaimat. Már az ötödik olimpiai ciklusomat taposom, és ezek a négyéves periódusok nagyon gyorsan elszállnak, mert mindennap feladatok sorát kell megoldanom. A mércét magasra tettem, és ennek meg akarok felelni. De rögtön azt is hozzáteszem, hogy szeretem csinálni, amit felvállaltam. Másképp nem is menne. Néha persze vannak kevésbé sikeres időszakok. Ilyen volt a közelmúltban a 2004-es olimpia, ahová például Braun Ákos minimális pontkülönbség miatt el sem jutott. Be akarta fejezni versenyzői pályafutását, alig tudtam meggyőzni, hogy csinálja még legalább egy évig, és tessék: 2005-ben megnyerte a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is! – Szülővárosodhoz való kötődésed világjárásod közepette is változatlan. Ha van egy kis szabad időd, máris rohansz Bajára... – Mert itt él édesanyám, nővérem, anyósom és szinte minden rokonom, de barátaim többsége is bajai. Imádom a Dunát, a Sugovicát, a vízi sportokat. Nagy álmom egy hosszabb Duna-túra, egészen a deltáig. A hajóm már négy éve készen áll erre az útra, de még nem volt annyi időm, hogy nekivágjak, és most már látom, hogy a pekingi olimpiáig nem is lesz. Így hát egyelőre maradnak a nyári motorcsónakos kirándulások Paks és Baja között. Hangyási László ötven esztendős A MESTER Laci bácsi. Húsz évvel ezelőtt csak harminc volt, de személyisége tekintélye miatt már akkor is így néztünk rá. Ma ötvenéves, nem kevesebb lendülttel, akarattal bír, mint valaha, s ilyen marad nyolcvanéves korában is. Hogy milyen edző? Azt mindenki tudja, hogy a világ egyik legeredményesebb edzője, de azt csak mi tudjuk, (néhány száz kiváltságos, akinek volt szerencséje tanítványának lenni), hogy mi mindent kaptunk tőle a dzsúdó szeretetén kívül. Generációk sorának segített emberré válni, olyan közösséget épített, amelynek értékei örökre támogatnak minket. Megtanított küzdeni, legyőzni a fájdalmat, az ellenfelet, s ami talán a legnehezebb: magunkat. Megmutatta: nincs lehetetlen. Mi, akik ezt többé-kevésbé megtanultuk, nem csak olimpiai, világ-, vagy Európa-bajnokok, hanem orvosok, mérnökök, edzők, tanárok, közgazdászok, jogászok, fogorvosok s talán jó emberek lettünk. Köszönjük Laci bácsi! A szerencsés tanítványok nevében: Kovács Antal Judoinfo.hu 2006 Megjelent a Bajai Honpolgárban, Schmidt Antal írása

Elolvasom
2006/2007 - 10. forduló

2006/2007 - 10. forduló

06.12.08, 12:13 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. december 08., 10. forduló A problémákkal küszködő Vadkakasokat korán elhallgattatta az ASE Debreceni Vadkakasok-Atomerőmű SE 63-84 (15-25, 14-17, 12-19, 22-23). Debrecen, 600 néző. V: Bodnár, Benczur, Frányó. Debrecen: VRANJICS (15), FODOR (16/3), Molnár A. (12/3), Bukva (6), Tóth (3/3). Csere: Ádám (3/3), Molnár M. (1), Likár (7/6), Papp (-). Edző: Rajko Toroman. ASE: MÉSZÁROS Z. (24/6), Walters (10), Czigler (5), Horváth Z. (11/3), SOMMERVILLE (19/6). Csere: Pavlík (4), Kiss Zs. (10/6), Lőrincz (1), Panta (-). Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 5. perc: 12-16, 15. p.: 24-31, 25. p.: 35-53, 35. p.: 55-71. Kipontozódott: Fodor (37.). Nemigen tudta megnehezíteni a bajnok dolgát a hazai csapat, amikor néhány pontra felzárkózott a vendéglátó, akkor paksi oldalon mindig akadt egy játékos, aki tudott újítani. A gondokkal küszködő debreceni együttes ezen az estén nem volt egy súlycsoportban az ASE-val, s bár voltak fellángolásai, nem tudták megnehezíteni a Paks dolgát. Jan Pavlík a 25. percben komoly térdsérülést szenvedett, ám ez sem zökkentette ki a címvédő paksiakat, akik végig vezetve biztosan nyerték a mérkőzést. Zsoldos András: - A mai meccset a megsérült Jan Pavlíknak ajánljuk. Webszemle: Férfikosár online - .... Tolnai Népújság online - - A problémákkal küszködő Vadkakasokat korán elhallgattatta az ASE - .... - A paksiakat nem tévesztik meg a gondok - ....

Elolvasom
Diák „C” Országos Bajnokság - Budapest

Diák „C” Országos Bajnokság - Budapest

06.12.03, 00:26 Judo

Diák „C” Országos BajnokságBudapest2006.12.03., vasárnap  I. Pupp Réka 27 kgVII. Csabai Dániel 30 kgV. Akkermann Gergő 39 kgEdzők:Keszthelyi LászlóDobai László

Elolvasom
2006/2007 - 9. forduló

2006/2007 - 9. forduló

06.12.02, 12:10 Kosárlabda

Férfi NB I: 2006. december 02., 9. forduló Egy hónap után ismét győztesen hagyta el a pályát az ASE A férfi kosárlabda NB I 9. fordulójában a tavasszal a Magyar Kupát hazai környezetben elbukó paksiak revansot vettek a kecskemétieken. Atomerőmű SE-Univer KSE 81-80 (24-17, 16-21, 18-24, 23-18). Paks, 1100 néző. V: Papp, Pálla, Cziffra. ASE: MÉSZÁROS Z. (12/6), Pavlík (11/6), Sommerville (12/6), Panta (6/6), HORVÁTH Z. (17). Csere: WALTERS (16/3), Kiss Zs. (5/3), Czigler (2). Edző: Zsoldos András. Kecskemét: Archie (6/3), Radovanovics (11/3), CELEJ (13/3), McCLENDON (17/3), LOPATKA (22/3). Csere: Vida (-), Soós (5/3), Csaplár-Nagy (6/6). Edző: Meszlényi Róbert. Az eredmény alakulása: 3. perc: 6-6, 9. p.: 22-17, 13. p.: 25-25, 16. p.: 30-32, 23. p.: 49-41, 27. p.: 53-55, 35. p.: 70-69, 39. p.: 79-78. Kipontozódott: Lopatka (38.). A megszokottól eltérő összeállításban kezdett a házigazda, Mészáros mellett ott volt Pavlík valamint Panta is. Az 5. perc végén utóbbi távolijával vezetett 11-8-ra az ASE, majd két percre rá ismételt az utóbbi időben kevés lehetőséget kapó erőcsatár. Nagy küzdelem folyt a pályán, a paksiaknál főleg Horváth játszott jól, míg a másik oldalon Lopatka jelentette a legnagyobb veszélyt. Radovanovics triplájával és két eladott paksi labdával kezdődött a második negyed, sőt Celej révén 24-23-ra zárkózott fel az Univer, aztán McClendon egyenlített is. Sommerville azonban egy perc alatt újra öt pontos előnyhöz juttatta csapatát. A játék változatosságát tükrözte, hogy újabb egy perc elteltével már a vendégek vezettek 32-30-ra. Zsoldos edző pályára küldte Cziglert, ám a fordítás Kiss és Horváth nevéhez fűződött, majd Mészáros triplája már 38-34-es paksi előnyt jelentett. Éppen kettő perc telt el el a második félidőből, amikor a vendégek edzőjének tennie kellett valamit, hiszen az ASE állva hagyta csapatát, 46-38-ra léptek a meg a paksiak. Uralta ekkor a játékot a címvédő, Mészáros büntetőivel első ízben tíz pontra növelte előnyét a házigazda. Igaz McClendon gyorsan felére csökkentette a hátrányt, Archie pedig 53-50-re alakított az állást. Továbbra is robogott az Univer, Lopatka egyenlített, majd már a vezetést is átvette a látogató (53-57). Az Univer előnye maradt az utolsó negyed közepéig, ám Walters révén egyenlített a házigazda, majd Pavlík hosszú idő után a vezetést is visszavette. Az utolsó két percre fordulva a hazaik két ponttal vezettek, s a meccs végéig kivédekezték a hátralévő időt, így majd egy hónap után nyerték ismét bajnokit a paksiak. Zsoldos András: - Nagyon keményen megdolgoztunk a győzelemért, szükségünk is volt rá. Nagyon nagy érték a mostani helyzetünkben. Meszlényi Róbert: - Ahogy veszítettünk, úgy nyerhettünk is volna. Jól küzdött a csapatom, csak gratulálni tudok nekik.Statisztika         Webszemle: Férfikosár online - .... Tolnai Népújság online - Egy hónap után ismét győztesen hagyta el a pályát az ASE - ....

Elolvasom
A Tenkes Kapitánya, címszerepben: Berkes Ferenc

A Tenkes Kapitánya, címszerepben: Berkes Ferenc

06.11.29, 03:54 Sakk

2006.11.29. A Tenkes Kapitánya címszerepben: Berkes Ferenc Jubíleumához érkezett az Ózdi Lajos által a hetvenes években útjára indított Tenkes Kupa nyílt verseny Harkányban. A harmincadik évét ünneplő torna napjainkban a Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Egyesület szervezésében zajlik és az egykori ötletgazdára emlékezve Ózdi Lajos emlékversenyként is hirdeti magát. Maga a verseny és körülményei épp annyira ellentmondásosak voltak, mint napjaink sakkozása, minden szélsőség megjelent benne. Mindezek dacára jelentős létszám szavazott bizalmat a versenyre, az A csoportban 107, míg a B-ben 68 résztvevő ült asztalhoz. A tolna-megyei sakkozók szép számban képviseltették magukat, a Mattolna Sakkiskola 10 tagja mellett, Berkes Ferenc, Gonda László, Papp Gábor és Fekete Béla nevezett a jubíleumi tornára. Berkes Feri elmondása szerint középiskolai vizsgái és egy szerencsésen sikeredett gépjármű vezetői vizsgát követően, egyszerű sakkéhségből ült asztalhoz. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az enyhén szólva szélsőséges versenykörülményekhez nehezen fog alkalmazkodni, túl jutott azonban a holtponton és egy kiváló hajrával Faragó Iván és Varga Zoltán társaságában a holtversenyes első helyet is megszerezte. A verseny talán legnagyobb vesztese Erdős Viktor volt, aki a nyolcadik fordulóig az élen állt, amikor világossal ült asztalhoz Berkes ellen, aki ellentmondást nem tűrő játékkal térdre kényszerítette fiatal riválisát, Viktor számára komoly vigaszt jelentett, hogy veresége ellenére nagymesteri normát teljesített. A decsiek éltáblása Gonda László 5. helyezése és 10 élőpont növekménye szintén sikeres teljesítmény, mint ahogy Vidéki Sándor 12. helyezése és főként az ukrán nagymester Chernyshov elleni biztos győzelme is. Fiataljaink közül Balázs Gábor 5,5 Haszon Dávid, Lizák Péter 5,0 – 5,0 pont. Tóth Gergely 4.0 pont Straubinger Dániel és Amstadt Áron 3,5-3,5 ponttal és jócskán pozitív élőpont nyereménnyel zárták a versenyt. Fekete Béla az A csoportban szerzett 3.0 pontjával 1861 élővel iratkozhat a FIDE-listára. Ugyan a szervezők igyekeztek a szerény körülmények ellenére, ünnepi hangulatot kölcsönözni a tornának, - a hagyományos fürdőbelépők mellett, egy-egy dísztányért is kaptak a részvevők a világhírű Zsolnay procelánból - a jubíleumhoz meglehetősen méltatlan állapotban lévő harkányi művelődési ház adottságai erre nem igazán voltak alkalmasak. A nem oly rég még menekülteknek otthont adó Otthon, már rég kikopott a művelődés házának lenni, ami ugyan a hazai kultúra helyzetét és a hasonló lélekszámú települések infrastruktúráját tekintve normálisnak is mondható, azért a szakadt drapériák, szocreál design-ja meglehetősen morbid képet nyújtott egy ilyen alkalomhoz. Mielőtt még a sznobság vádja érne, el kell, hogy mondjam, hogy a B csoport a zajos előtérben összezsúfolva állandó hangzavarban játszott és a cirka kétszáz résztvevő számára mindössze két darab kétszemélyes mellékhelyiség nyújtott megkönnyebbülési lehetőséget. Az előtérben felállított kivetítőn ugyan figyelemmel lehetett kísérni az első négy tábla történéseit, de az internetes közvetítés és a honlapon történő informálás már nem jött össze, a verseny végeredményét egy hét elteltével sem lehet sehol fellelni. A gyógyfürdő varázsa sok külföldit is vonzott és miután a zsírosabb díjakat ezúttal kissé rendhagyó módon a magyar résztvevők vihették haza, a pénzdíjra ácsingózó külföldiek számára valóban csak a gyógyfürdő élménye maradt – ha igénybe vették! Végeredmény A csoport: 1. Berkes Ferenc 7.0 51.5 GM +0.24 2. Faragó Iván 7.0 51.0 GM +1.20 3. Varga Zoltán 7.0 48.5 GM +0.59 4. Erdős Viktor 6,5 52.0 IM +1.28 5. Gonda László 6,5 52.0 IM +1.02 6. Sulskis Sarunas 6.5 50,5 GM +0.15 7. Chernyshov A. 6.5 50.0 GM - 0.14 8. Sedlak Nikola 6.5 50.0 GM +0.22 9. Dovzik Juri 6.0 55.0 IM +1.69 10. Popovics Dusan 6.0 51.0 GM - 0.27 11. Bokros Albert 6.0 50.5 IM +0.64 12. Vidéki Sándor 6.0 50.5 IM +1.04 13. Horváth Ádám 6.0 50.0 GM - 0.01 14. Bánusz, Tamás 6.0 49.5 IM +0.71 15. Váradi Viktor 6.0 48.5 IM +0.98 16. Czebe Attila 6.0 47.5 GM +0.98 17. Ianov Viktor 6.0 47.0 IM +0.73 18. Varga Csaba 6.0 47.0 +1.18 19. Papp Gábor 6.0 46.5 IM -0.17 20. Kahn Evart 6.0 45.0 IM +1.12 --- Molnár Béla ---

A Tenkes Kapitánya címszerepben: Berkes Ferenc

A Tenkes Kapitánya címszerepben: Berkes Ferenc

06.11.29, 01:03 Sakk

A Tenkes Kapitánya címszerepben: Berkes Ferenc Jubíleumához érkezett az Ózdi Lajos által a hetvenes években útjára indított Tenkes Kupa nyílt verseny Harkányban. A harmincadik évét ünneplő torna napjainkban a Baranya-Sakk Utánpótlásnevelő és Versenyszervező Egyesület szervezésében zajlik és az egykori ötletgazdára emlékezve Ózdi Lajos emlékversenyként is hirdeti magát. Maga a verseny és körülményei épp annyira ellentmondásosak voltak, mint napjaink sakkozása, minden szélsőség megjelent benne. Mindezek dacára jelentős létszám szavazott bizalmat a versenyre, az A csoportban 107, míg a B-ben 68 résztvevő ült asztalhoz. A tolna-megyei sakkozók szép számban képviseltették magukat, a Mattolna Sakkiskola 10 tagja mellett, Berkes Ferenc, Gonda László, Papp Gábor és Fekete Béla nevezett a jubíleumi tornára. Berkes Feri elmondása szerint középiskolai vizsgái és egy szerencsésen sikeredett gépjármű vezetői vizsgát követően, egyszerű sakkéhségből ült asztalhoz. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az enyhén szólva szélsőséges versenykörülményekhez nehezen fog alkalmazkodni, túl jutott azonban a holtponton és egy kiváló hajrával Faragó Iván és Varga Zoltán társaságában a holtversenyes első helyet is megszerezte. A verseny talán legnagyobb vesztese Erdős Viktor volt, aki a nyolcadik fordulóig az élen állt, amikor világossal ült asztalhoz Berkes ellen, aki ellentmondást nem tűrő játékkal térdre kényszerítette fiatal riválisát, Viktor számára komoly vigaszt jelentett, hogy veresége ellenére nagymesteri normát teljesített. A decsiek éltáblása Gonda László 5. helyezése és 10 élőpont növekménye szintén sikeres teljesítmény, mint ahogy Vidéki Sándor 12. helyezése és főként az ukrán nagymester Chernyshov elleni biztos győzelme is. Fiataljaink közül Balázs Gábor 5,5 Haszon Dávid, Lizák Péter 5,0 – 5,0 pont. Tóth Gergely 4.0 pont Straubinger Dániel és Amstadt Áron 3,5-3,5 ponttal és jócskán pozitív élőpont nyereménnyel zárták a versenyt. Fekete Béla az A csoportban szerzett 3.0 pontjával 1861 élővel iratkozhat a FIDE-listára. Ugyan a szervezők igyekeztek a szerény körülmények ellenére, ünnepi hangulatot kölcsönözni a tornának, - a hagyományos fürdőbelépők mellett, egy-egy dísztányért is kaptak a részvevők a világhírű Zsolnay procelánból - a jubíleumhoz meglehetősen méltatlan állapotban lévő harkányi művelődési ház adottságai erre nem igazán voltak alkalmasak. A nem oly rég még menekülteknek otthont adó Otthon, már rég kikopott a művelődés házának lenni, ami ugyan a hazai kultúra helyzetét és a hasonló lélekszámú települések infrastruktúráját tekintve normálisnak is mondható, azért a szakadt drapériák, szocreál design-ja meglehetősen morbid képet nyújtott egy ilyen alkalomhoz. Mielőtt még a sznobság vádja érne, el kell, hogy mondjam, hogy a B csoport a zajos előtérben összezsúfolva állandó hangzavarban játszott és a cirka kétszáz résztvevő számára mindössze két darab kétszemélyes mellékhelyiség nyújtott megkönnyebbülési lehetőséget. Az előtérben felállított kivetítőn ugyan figyelemmel lehetett kísérni az első négy tábla történéseit, de az internetes közvetítés és a honlapon történő informálás már nem jött össze, a verseny végeredményét egy hét elteltével sem lehet sehol fellelni. A gyógyfürdő varázsa sok külföldit is vonzott és miután a zsírosabb díjakat ezúttal kissé rendhagyó módon a magyar résztvevők vihették haza, a pénzdíjra ácsingózó külföldiek számára valóban csak a gyógyfürdő élménye maradt – ha igénybe vették! Végeredmény A csoport: 1. Berkes Ferenc 7.0 51.5 GM +0.24 2. Faragó Iván 7.0 51.0 GM +1.20 3. Varga Zoltán 7.0 48.5 GM +0.59 4. Erdős Viktor 6,5 52.0 IM +1.28 5. Gonda László 6,5 52.0 IM +1.02 6. Sulskis Sarunas 6.5 50,5 GM +0.15 7. Chernyshov A. 6.5 50.0 GM - 0.14 8. Sedlak Nikola 6.5 50.0 GM +0.22 9. Dovzik Juri 6.0 55.0 IM +1.69 10. Popovics Dusan 6.0 51.0 GM - 0.27 11. Bokros Albert 6.0 50.5 IM +0.64 12. Vidéki Sándor 6.0 50.5 IM +1.04 13. Horváth Ádám 6.0 50.0 GM - 0.01 14. Bánusz, Tamás 6.0 49.5 IM +0.71 15. Váradi Viktor 6.0 48.5 IM +0.98 16. Czebe Attila 6.0 47.5 GM +0.98 17. Ianov Viktor 6.0 47.0 IM +0.73 18. Varga Csaba 6.0 47.0 +1.18 19. Papp Gábor 6.0 46.5 IM -0.17 20. Kahn Evart 6.0 45.0 IM +1.12 --- Molnár Béla ---

Visszavágott az ASE

Visszavágott az ASE

06.11.26, 01:02 Sakk

Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények: Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei: HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után:   Ssz. Csapat neve Össz. 1.   Zalaegerszeg 20    2.   Nagykanizsa 16.5 3.   ASE Paks 15    4.   Haladás VSE. 14    5.   Edelényi VSE. 12.5 6.   Vasas-Novák-MKB 12.5 7.   PMSE Ant.H-MTK 11    8.   Statisztika PSC. 10    9.   HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7    --- Molnár Béla ---

Elolvasom
ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%