Válogatott játékosunk családja bővült.
ElolvasomA focisták gyakorlataihoz 2 dobókockára és 1 darab labdára is szükségetek lesz.
ElolvasomJan Pavlík foglalta össze az U16-os alapszakasz történéseit
ElolvasomItt találjátok a rejtvényhálót, a kérdéseket pedig a terepen keressétek!
ElolvasomVajda Bence születésnapja hetében, február elején repült ki Dél-Afrikába, hogy melegebb környezetben kezdje el összekajakozni azt a szükséges kilométerszámot, ami után hazai vizeken már tud élesíteni a versenyekre.
ElolvasomFarsangi rejtvényvadászat - -
ElolvasomA vasiak tudtak először nyerni a Gesztenyés úton ebben a szezonban.
ElolvasomLóránt Elizabet január 21-én látta meg a napvilágot.
ElolvasomFiatal játékosunk már túl van a varratszedésen is.
ElolvasomPupp Réka egy aranyéremmel indította a hazai versenyek sorát a Cegléden megrendezett Felnőtt (Junior) Magyar Kupán. Veres Marcell ezúttal egy súllyal feljebb, 100kg-ban lett ötödik.
ElolvasomIzgalmas és szoros meccset húztunk be.
ElolvasomNem javult az idegenbeli mutatónk
ElolvasomA tagságot érintő kettő változásról szól a szolgálati közlemény.
ElolvasomNem tudtunk javítani az idegenbeli mutatónkon.
ElolvasomMa az ASE judósai három lábtechnikával ismertetnek meg minket. Jó gyakorlást mindenkinek!
ElolvasomA klub szerződést bontott a játékossal.
ElolvasomTovábbra is veretlenek vagyunk hazai pályán.
ElolvasomKét paksi judós állt rajthoz az év első rangos nemzetközi World Tour tornáján a Dohában megrendezett World Masters versenyen. Pupp Réka az 52 kilogrammosok között egy nagyon értékes ötödik helyett szerzett. Cirjenics Miklós elsőkörös búcsúra kényszerült.
ElolvasomÖt játékosunk is 10 pont felett dobott, de ez is kevés volt a győzelemhez.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomASE Labdarúgás 2020. év őszi értékelések
ElolvasomA judo szakosztály 2020-as évértékelőjét muszáj azzal a ténnyel kezdenünk, hogy a korábbi évektől eltérően az elmúlt esztendőben sportágunkat is súlytották a pandémiához köthető megszorítások és lévén, hogy teremben űzhető kontaktsportról van szó ez különösen nehézzé tette az edzési- és versenyzési lehetőségeket számunkra. Márciusig bezárólag azért volt alkalmunk néhány megmérettetésen részt venni.
ElolvasomA végletekig kiélezett mérkőzésen maradtunk alul Gasper Potocnik együttese ellen.
ElolvasomBoldog és egészséges ünnepeket kíván a Teke Szakcsoport!
ElolvasomNem kisebb elszántsággal futottunk neki 2020-nak, mint az előző éveknek, amit azonban a világot lelassító koronavírus másmilyenre formált. Hogy milyenre, az majd a következő években fog kiderülni, mindenesetre az Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztálya erősödve ért el az évfordulóra. Hol tartunk, mit csináltunk, merre haladunk a csónakházban?
ElolvasomMegvan a kilencedik győzelmünk is.
ElolvasomMa a fiatal judósok bemutatják Nektek a judo gurulást és a szabadon zuhanást. Ehhez nem kell más, mint egy puha szőnyeg.
ElolvasomA korosztályos magyar bajnokságok lezárultával eljött az idő, hogy az ASE bajnoki érmeseit méltassuk és jutalmazzuk. Természetesen büszkék vagyunk minden lelkiismeretesen dolgozó sportolónkra, és voltak, akiknek nem sok hiányzott ahhoz, hogy dobogóra állhassanak az OB-n. Az idei évben tizenegy magyar bajnoki éremmel ajándékoztak meg bennünket versenyzőink.
ElolvasomAz Európa Bajnokságot követően néhány nap pihenést engedélyezett Pupp Rékának edzője Braun Ákos, majd Cirjenics Miklóssal kiegészülve Mátraházán folytatták a további munkát.
ElolvasomZajlik az élet a vírus második hullámában is kajak-kenusainknál, a tavaszi stophoz képest nyitva maradtak a profi sportolók előtt az edzőtermek, uszodák, így óvintézkedések mellett ugyan, de benne vagyunk a téli alapozásban. Kiszli Vanda és Pupp Noémi mellett Vajda Bence mutat pillanatképet a felkészülésükből.
ElolvasomJárj nyitott szemmel és vadássz a rejtvényekre december 11-14. között! Részletekért kattins!
ElolvasomZsinróban a negyedik meccsünket nyertük meg.
ElolvasomTovábbra is veretlenek vagyunk az ASE Csarnokban
ElolvasomA lepattanócsatát azonban a Szeged nyerte.
ElolvasomNovember utolsó napján lépünk ismét pályára.
ElolvasomAki kemény akar lenni, megcsinálja a kajak-kenusok edzését!
ElolvasomNem sikerült pontszerző helyezést elérnie az ASE felnőtt válogatottjainak a zárt kapus Judo Európa Bajnokságon Prágában.
ElolvasomMa ismét a judósokkal mozoghatunk. Jöjjenek a társon át zuhanások legfontosabb mozdulatai.
ElolvasomGyönyörű érmekkel térhettek haza az ASE judósai az eredetileg Paksra tervezett és egy héttel előrébb hozott Serdülő Országos Bajnokságról. A járványügyi intézkedések miatt volt szükség az időpont és a helyszínváltoztatásra, így a győri Olimpiai Sportparkban tartották az OB-t.
ElolvasomGyőrben rendezték az ezévi legfiatalabb versenyző korosztály, a Diák C kategória számára kiírt országos bajnokságot.
ElolvasomBuglyó Barnával, Kékesi Kolossal és Pavlík Botonddal készítettünk interjút.
ElolvasomLabdarúgó Szakosztály TÁJÉKOZTATÁS !
ElolvasomMa az ovifocisok ajánlanak egy príma kis gyakorlatsort!
ElolvasomÉrmekkel és pontszerző helyezésekkel tértek haza fiataljaink hosszú útjukról, Eger városából az ez évi Diák A és Diák B korosztály számára kiírt magyar bajnokságról. Versenyzőink nem vallottak szégyent az erős mezőnyben.
ElolvasomA TÚRA ELMARAD. Folytatjuk a néhány éve elkezdett „Ismerd meg a Baranyai-dombságot” sorozatunkat. Jelen túránk során ismét a sváb települések környékén túrázunk, a már megszokott, baranyai dombok között. Érintjük a vendégszerető Liptódot, ahol többek között a templom kínál – különleges stáció képeivel - látnivalót az ideérkezőnek.
Elolvasom21 pontos hátrányt dolgoztunk le.
ElolvasomRemekeltek az Ocsák testvérek a Győrben megrendezett Serdülő 'B' magyar bajnokságon. A Hódmezővásárhelyen készülő ASE-s Hangyási tanítványok Soma és Nimród, ahogy az elmúlt években megszokhattuk tőlük, ismét dobogóra állhattak.
ElolvasomKét paksi olimpiai aspiránsunk az elmúlt hétvégén végre igazán nívós megmérettetésen tudott harcolni az olimpiai pontokért, ráadásul itthon, a Papp László Sportarénában léphettek szőnyegre kiválóságaink.
ElolvasomA Jászberény csapatában is van fertőzött játékos.
ElolvasomRendkívül nehéz helyzet után húztuk be a győzelmet az ASE Csarnokban.
ElolvasomSakkozóink egy, a sportágukhoz illő fejtörővel mozgatják meg az agyat!
ElolvasomVeres Marcell megismételte U23-as OB bronzérmét, ezúttal saját korosztályában a juniorok között. Rövid időn belül másodszor sikerült dobogóra állnia 90 kilogrammos kiválóságunknak a Cegléden megrendezett junior országos bajnokságon, és ez nagyon komoly teljesítmény.
ElolvasomA tavalyi Vértes-túra kapcsán vetődött fel, hogy érdemes lenne Tatán várost nézni. Nos, itt az alkalom, megyünk Tatára várost nézni. Fényes tanösvény, Vár, tó, park. Gyertek velünk!
ElolvasomA focisták mindig ötletes edzésvariációval rukkolnak elő, ez most sem lesz másként!
ElolvasomAz országos főtáblán szerepelhetünk!
ElolvasomKéső őszi túrára invitálunk mindenkit a Villányi-hegységbe, és ha már Villány, akkor természetesen a túrának egy borászatban lesz vége.
ElolvasomMivel judóban az ifjúsági korosztály három évjáratot ölel fel, így a két korosztályt összegyűjtő serdülő versenyekhez hasonlóan ebben a kategóriában is megrendezik az első és másodéves ifik számára az országos bajnokságot. Egy fiatal csapattal, zömében utolsó éves serdülőkkel és első éves ifjúságiakkal vettünk rész a győri Olimpiai Sportparkban megrendezett Ob-n.
ElolvasomVégig a vendégek uralták a találkozót.
ElolvasomVégig mi uraltuk a meccset a KTE ellen.
ElolvasomRendhagyó módon és időben, de egy rendhagyó évben hogyan máshogy, került sor a kajak-kenusok maratoni országos bajnokságára, ahonnan a paksi versenyzők egy arany mellett két ezüst- és három bronzérmet hoztak Paksra.
ElolvasomElérkezett az idő, hogy mindannyian megtanuljatok esni, ehhez nyújtanak nektek segítséget ma a judósok. Jó otthoni gyakorlást mindenkinek!
ElolvasomA Falco KC helyett érkeznek Wittmannék.
ElolvasomBakancsos túra Lengyel, Annafürdőn.
ElolvasomVeres Marcell egy országos bajnoki bronzéremmel ajándékozott meg bennünket, hiszen az elmúlt hétvégén a dobogó harmadik fokára léphetett a Győrben megrendezett U-23-as országos bajnokság 90 kg-os súlycsoportjában.
ElolvasomA hazaiak végig vezetve nyerték meg az első forduló rangadóját.
ElolvasomJegyértékesítés, a mérkőzések látogatása, stb...
ElolvasomLerágtuk a 10 körmünket, remegve vártuk, de végül imáink meghallgatásra találtak, és megrendezhettük a Diák- és Serdülő Atom kupa, Köves László Emlékversenyt szeptember 26-án, az ASE csarnokban.
ElolvasomA baranyai zöld túra nyomvonalának folytatása. A tervezett túra útvonala földrajzi értelemben része a Baranyai dombságnak. A 18. században települt ide a német nyelvű lakosság, akik a mai napig megőrizték és ápolják a nyelvüket, nemzetiségi hagyományaikat.
ElolvasomPapíron a piros túra utolsó szakasza, de a változtatások miatt még maradtak etapok. Sebaj, gála-túrázás, rövid táv, dunai ártér, gyönyörű kilátás vár ránk. Gyertek velünk!
ElolvasomÚjabb felkészülési mérkőzést játszottunk.
ElolvasomAz idei évben az első nemzetközi kajak-kenu versenyre Szegeden került sor, a legjobb U15-U18-asok Olimpiai Reménységek Versenyére 22 ország több mint 400 versenyzője kvalifikálta magát: köztük két ASE-s fiatal, Kertész Gréta és Juhász István is éremmel, érmekkel zárta a viadalt.
ElolvasomA Szegeddel és az Oroszlánnyal is megmérkőzünk a héten.
ElolvasomInterjú a fiatal tehetségünkkel, Valerio-Bodon Vincenttel.
ElolvasomA VIII. Morgen Ferdinánd Emléktorna képzeletbeli dobogójának legfelső fokára állhatott a csapatunk.
ElolvasomA VIII. Morgen Ferdinánd Emléktorna szombati napján Winston Shepard remek teljesítményével diadalmaskodtunk a Szolnoki Olajbányász felett.
ElolvasomAz Alba Fehérvár csapata lemondta a Morgen Ferdinánd Emléktornán való szereplést.
Elolvasom80 vegyes gurításos országos amatőr megmérettetés.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17