Hétvégén ismét több helyszínen álltak rajthoz az ASE-s sportolók. Míg a legnagyobbak a Felnőtt Országos Bajnokságon harcoltak, addig Szekeres Ábel az ifjúsági válogatott tagjaként a lengyelországi Bielsko Bialában, serdülőink pedig a felvidéki Rimaszombaton léptek tatamira.
ElolvasomKözeledik a judo világbajnokság és a hétvégi felnőtt országos bajnokság már részben a felkészülés részének tekinthető. Különösen a világranglista nyolcadik helyén álló paksi klasszis Pupp Réka számára.
ElolvasomOnline lehet vendégjegyet vásárolni a keddi ZTE-ASE mérkőzésre.
ElolvasomNégy játékosunk is több, mint 10 ponttal zárta az estét.
ElolvasomÍme a négy szerencsés játékos.
ElolvasomBiztosítsd be a helyed időben a ZTE meccs előtt!
ElolvasomEbben az évben három Közép-Dunántúli Piros túra került bele az egyesület túra kiírásába (Kisfüzetbe). Most a második túrára kerül sor, ezt a túrát Várpalota és Tés település között tervezzük. A túrát úgy terveztem, hogy a résztvevők dönthetik el, hogy melyik irányba tegyük meg a túrát. Választhatjuk a könnyebb útvonalat Tés-i fennsíkról lefelé vagy menjünk Várpalotáról felfelé a nehezebb úton. Most is egy szurdokban vezet a túránk hasonlóan vadregényes, mint a Burok- völgy, de ennek is meg vannak a szépségei. Bélyegzőpontok itt is lesznek.
ElolvasomA bronzéremért küzdünk tovább.
ElolvasomHajszálon múlt az ötödik meccs kiharcolása.
ElolvasomAlighogy véget ért az Európa-bajnokság Pupp Réka tovább folytatta a világranglista pontok gyűjtögetését.
ElolvasomSzurkolói tájékoztatás.
ElolvasomElődöntő - IV. mérkőzés
ElolvasomÍme a négy szerencsés gyerkőc!
ElolvasomA május 24-i és a június 14-i túrák időpontot cseréltek. Ez itt a május 24-i természetjáró lehetőség.
ElolvasomElődöntő - III. mérkőzés
ElolvasomElérhető a TAO kérelem és határozat
ElolvasomA felnőttek szegedi kajak-kenu válogatója után 4 versenyzőnk is továbblépett a nemzetközi színtérre, közülük is Juhász István és Kollár Kristóf kenu párosának sikerült a szezon első versenyét megnyernie.
ElolvasomElérhető a kérelem és a jóváhagyó határozat is.
ElolvasomGödöllőről jött az idei első arany!
Elolvasom20 pontos előnyből kaptunk ki Szolnokon.
ElolvasomAz idei pünkösdi országjáró túránkon Nógrád vármegyét vesszük célba, hiszen az ország ebbe a szegletébe ritkán jutunk el, pedig látnivaló van bőven. Ellátogatunk az UNESCO világörökségi listáján szereplő Hollókőre, elballagunk a hollókői várba, ahonnan a vállalkozó szellemű turisták elgyalogolnak velem az Istentenyere kilátóba. Leszállunk a föld alá és megnézzük a Bányászmúzeumot Salgótarjánban, ki nem hagyjuk az Ipolytarnóci őslényparkot, valamint elmerülünk Tar buddhista világában. Hozzácsapjuk még a kis túlzással magyar Kappadókiának is nevezett Kazári riolittufa képződményt, valamint Salgó/Somoskő várát.
ElolvasomSzurkolói tájékoztató.
ElolvasomElődöntő - II. mérkőzés
ElolvasomKiszli Vanda, örökös bajnok maratonista kajakosunk idei bemutatkozása megnyugtató eredménnyel zárult: meggyőző fölénnyel nyerte szombaton a kaposvári válogatót, bebiztosítva ezzel helyét az augusztusban sorra kerülő csengtui Világjátékokra.
ElolvasomLockett szezoncsúcsa is kevés volt a győzelemhez.
ElolvasomElődöntő - I. mérkőzés
ElolvasomA mai napon van lehetőség elővételben jegyet venni a Szolnok elleni bajnokira.
Elolvasom9. és 10. forduló eredmények, végeredmény
ElolvasomNői és férfi egyéni, páros és csapatverseny
Elolvasom"Teke - ahogy nagyapáink játszották, ahogy MI játsszuk, ahogy már máshol játsszák........ vagyis egy kicsit másként!"
ElolvasomMutatjuk a részleteket.
ElolvasomEbben az évben is igazán nagy létszámú judós állt rajthoz a hagyományos nemzetközi Budapest Kupán, melyen az Atomerőmű SE judósai is részt vettek és komoly sikerekkel örvendeztettek meg bennünket. Öt érmet és három pontszerző helyet gyűjtöttek sportolóink a 23 ország 1350 judósát felvonultató hatalmas mezőnyben.
ElolvasomMontenegró fővárosában Podgoricában rendezték az idei esztendő felnőtt Judo Európa-bajnokságát. Két paksi versenyző harcolta ki az indulási jogot a kontinens tornán.
ElolvasomUtolsó negyedes hajrával sikerült megnyernünk a párharcot!
ElolvasomHétfőn Sopronban zárhatjuk le a párharcot!
ElolvasomGerecsei kilátó túra az E4 európai hosszútávú turistaút (magyarországi szakasz) Mogyorósbánya felett Péliföldszentkereszt és tovább a misztikus Öreg-kőig.
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület csónakház új víziturisztikai központjának hivatalos átadása 2025. április 24-én zajlott, amely egy új desztinációt jelent Paks turisztikájában és szabadidős lehetőségeiben.
ElolvasomAz első félidőben a hazai csapat akarata érvényesült, amely sokkal dinamikusabban és kombinatívan játszott. Ennek eredménye a több kidolgozott helyzet, amikből kettőt gólra is váltott. A második félidőben már a vendégcsapat is elkezdett hatékonyabban játszani, de nagy átütő erő nem volt bennük, így az ASE megérdemelten szerezte meg a három pontot.
ElolvasomVásárolj időben jegyet a pénteki meccsünkre!
ElolvasomMagabiztosan vertük meg a Sopront.
ElolvasomÍme a négy szerencsés versenyző.
ElolvasomFolytatjuk a jótékonysági akciónkat.
ElolvasomÖltözz ASE cuccba a rájátszásra, keresd a boltot az emeleti iroda mellett!
ElolvasomElővételes jegyvásárlásra biztosítunk lehetőséget.
ElolvasomNagy Gábor beszámolója
ElolvasomA rájátszás első körében Gasper Potocnik együttesével kerültünk össze.
ElolvasomGyőzelemmel zártuk az alapszakaszt.
ElolvasomÍme a négy szerencsés fiatal.
ElolvasomRészletek a posztban.
ElolvasomA Sopron KC elleni meccsünk félidejében ismét játszunk!
ElolvasomAz elmúlt hétvégén négy kiemelkedő esemény történt az ASE-s judósok életében.
ElolvasomJótékonykodással készülünk az alapszakasz záró meccsére.
ElolvasomSzerezd be időben a jegyedet az alapszakasz záró mérkőzésére!
ElolvasomAz alapszakasz utolsó idegenbeli meccsén sikerült nagy arányú győzelmet aratnunk.
ElolvasomBaranya Vármegyei 3x3 Bajnokság - VI.forduló
ElolvasomKizárólag online lehet belépőket venni.
ElolvasomNyolc érmet gyűjtöttek versenyzőink a Baján megrendezett nemzetközi Mogyi Bácska Kupán.
ElolvasomA SZEDEÁK többször is ledolgozta a hátrányát.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17