Teo Cizmic utolsó körmendi meccsére készül ellenünk, hétfőtől már nem ő vezeti a vasiakat.
Elolvasom »Bajnokok lettek a férfiak a Zalaegerszegen rendezett csapatbajnokságon.
Elolvasom »Újabb győzelmet gyűjtöttünk be hazai pályán, ezúttal a Szeged volt az "áldozat".
Elolvasom »Az első félidőben még végig vezettünk a mérkőzésen, de sajnos a 3. negyedtől a Szeged átvette az irányítást és a mérkőzés végéig meg is tartotta azt. Sajnálatos, hogy szerkezeti fölényünket nem tudtuk ...
Elolvasom »Szombaton Baján nagy részvétel mellett rendezték a serdülők idei Országos Bajnokságát. Versenyzőink sikeresen szerepeltek, különösen Kerepesi Amira bajnoki címe emelkedik ki az eredmények közül.
Elolvasom »Az utolsó negyedben fordítva, Hill és Medve extra védekezésével hoztuk a mérkőzést.
Elolvasom »Jó a hangulat a csapat háza táján, az elmúlt két hétben fizikálisan is előre léptünk. A Szeged ellen már nem fér bele a hiba, be kell gyűjteni a győzelmet.
Elolvasom »Ismét Baján játszottunk. Az első meccsünket a hazai csapat ellen játszottuk. A negyed elejét remekül kezdtük, viszont ezt a negyed végéig nem tudtuk tartani és kialakult egy 10 pontos előny. A második ...
Elolvasom »Copyright © ASE · impressive.hu