Tulajdonképpen végig vezetve hoztuk a "kötelezőt".
ElolvasomMegvan az első győzelmünk hazai pályán!
ElolvasomVida Máté lett a forduló MVP-je!
ElolvasomA Mohácsot sikerült legyőznünk.
ElolvasomKét mérkőzést játszottunk.
ElolvasomMórahalmon rendezték az idei Felnőtt III. osztályú Országos Bajnokságot, ahol Kovács Botond képviselte a paksi színeket a 90 kilogrammos súlycsoportban.
ElolvasomAlapszakasz - XI. forduló
ElolvasomRövid kispaddal ugyan, de nyerni tudtunk Budapesten.
ElolvasomII. osztály, 6. forduló, őszi szakasz zárása.
ElolvasomAz UTE Horváth István judocsarnokában rendezték a Felnőtt II. osztályú országos bajnokságot, ahol Metzger Botond István képviselte az ASE-s színeket.
ElolvasomNagy Gábor beszámolója
ElolvasomHazai pályán szenvedtünk vereséget.
ElolvasomAlapszakasz - X. forduló
ElolvasomFiataljaink a csapatversenyt is megnyerték.
ElolvasomI. osztály, 6. forduló, Izgalmas zárás a csapatbajnokság őszi szakaszában.
ElolvasomBíró Miklós beszámolója
ElolvasomMagabiztos győzelem hazai pályán
ElolvasomCegléd adott otthont a Serdülő B és Junior B korosztály számára kiírt országos bajnokságnak. A paksi judósok csakúgy, mint néhány héttel ezelőtt ezúttal is bajnokot avattak a rangos eseményen.
ElolvasomA kilencedik fordulóban idegenben vertük meg a Békéscsabát.
ElolvasomU23-as csapatunk ma 17:00-kor Békéscsabán lép pályára.
ElolvasomFordulatos meccsen szereztük meg az idei első győzelmünket!
ElolvasomAlapszakasz - VIII. forduló
ElolvasomGergely Laci ezúttal a Budai-hegységbe invitál benneteket.
ElolvasomHazai pályán győzőtt le minket a DEAC.
ElolvasomSzokatlan időpontban, ezúttal az év vége felé közeledve rendezték a felnőtt Európa-bajnokságot, melynek a francia Montpellier városa adott otthont. Az Atomerőmű Sportegyesület két sportolója vett részt a megmérettetésen. Pupp Réka és Gercsák Szabina hosszú felkészülési és versenyidőszakot követően érkeztek a versenyre.
ElolvasomAlapszakasz - VII. forduló
ElolvasomA végjátékban 10 pontról álltunk fel, de ez is kevés volt.
ElolvasomKét győzelem és egy vereség az első fordulóban.
ElolvasomA záró etap második felében már a hazaiak diktáltak.
ElolvasomElszenvedtük az idei negyedik vereségünket is.
ElolvasomA hetvenegyedik férfi és negyvenedik női felnőtt első osztályú magyar bajnokságra negyvenegy klub százharminckét judósa nevezett és idén harmadszor adott otthont Zalaegerszeg városa a neves eseménynek. A paksi színeket Cirjenics Miklós távolmaradása miatt két hölgy, Pupp Réka és Gercsák Szabina képviselte.
ElolvasomGovens emberfeletti teljesítménye is kevés volt...
ElolvasomPécsett folytatja az U23-as csapatunk a szereplést.
ElolvasomAlapszakasz - III. forduló
ElolvasomSzeptember utolsó szombatján tartottuk a hagyományos regionális versenyünket a fadd-dombori kajak-kenu pályán, ahol a legkisebbektől az ifikig mérettek meg a fiatalok.
ElolvasomNem sikerült győzelemmel bemutatkoznunk a hazai közönség előtt.
ElolvasomAz idei első hazai pályás B-csoportos mérkőzés következik.
ElolvasomA jelenlegi helyzetben erősítésre van szükségünk
ElolvasomAz első félidőben rendkívül jól védekeztünk és zártuk le a területeket, a bajnokság alatt talán most voltunk a legegységesebbek. A papíron esélyesebb ellenfelünk nem talált fogás rajtunk, így a félidőben 0:0-val mehettünk pihenni. A 2. félidő már jóval esemény dúsabb lett, jóval több támadásunk adódott. A vezetést is sikerült megszereznünk, és jogosan emberelőnybe is kerültünk. Szép kreatív támadásokat vezettünk, és jóval hatékonyabbak voltunk a kapu előtt, mint az előző hetekben. Két gólos előnyünket követően több kényszerű csere miatt megbomlott az addigi szervezett játékunk és az ellenfél egyre jobban ránk jött, amire már az utolsó 10 percben nem volt ellenszerünk. A széleken többször mögénk tudtak kerülni és a mérkőzés hajrájában ki is tudtak egyenlíteni. Összességében elégedettek lehetünk, mind az 1 ponttal, mind pedig a mutatott játékkal, mert egy a megyében meghatározó csapattal vettük fel a versenyt. Gratulálok minden játékos teljesítményéhez!
ElolvasomSzoros mérkőzésen kaptunk ki Lukácséktól.
ElolvasomFontos információk a szezonnyitóval kapcsolatban.
ElolvasomIndul az NB I. B-csoportos bajnokság.
ElolvasomSorsolások, történések, új szabállyal bővült a versenykiírás.
ElolvasomGyors gólváltás után, megérdemelt vendég siker született a szezon első ASE mérkőzésén.
ElolvasomA nyári forróság elől a mecseki erdőkbe invitálunk benneteket az őszi szezon második túráján.
ElolvasomTapasztalt magasember a negyedik légiósunk.
ElolvasomAz idei World Masters tornát Budapesten rendezték, amely a világ legjobb 36 judósának teremt lehetőséget az olimpiai pontok további gyűjtögetésére. Mind a három versenynap során volt paksi érdekeltség, hiszen Pupp Réka 52, Gercsák Szabina 70, míg Cirjenics Miklós 100 kilogrammban képviselte az ASE-s színeket. Közülük Pupp Réka szerepelt a legjobban, aki az igen előkelő ötödik helyen végzett.
ElolvasomMinden csapat képviselőjét elvárjuk!
ElolvasomVidék Bajnokságnak adott helyet Fadd-Dombori július elején, és a háromnapos viadalon, ami az országos bajnokságra is kvalifikált, születtek szép ASE-s eredmények, és a pálya is megmutatta mindkét oldalát.
ElolvasomA szlovák játékos a 21/22-es szezonban Oroszlányban szerepelt.
ElolvasomTapasztalt grúz válogatott játékossal erősítettünk!
ElolvasomEseménydús heteken vannak túl az ASE judósai.
ElolvasomA 44 ország 344 judósa állt rajthoz az Ulánbátorban megrendezett mongol Grand Slam-en, melynek helyezés pontjai már 100%-ban hozzájárultak az olimpiai ranglistához. Ennek megfelelően igen erős mezőny gyűlt össze az egyes súlycsoportokban.
ElolvasomA nyarat megelőző utolsó komolyabb megmérettetésen vettek részt az Atomerőmű SE judósai. Ezúttal Mosonmagyaróvár adott otthont a serdülők számára kiírt korosztályos diákolimpiának.
ElolvasomKét világkupán is részt vettünk az elmúlt hetekben: Poznanban Vajda Bence és Kollár Kristóf, Ruszéban Kiszli Vanda versenyzett.
ElolvasomSopronban rendezték az ifjúságiak számára kiírt országos diákolimpiát. A paksiak egy érmet és három pontszerző helyezést szereztek a tornán.
ElolvasomÓvodás gólokat ajándékoztak a hazaiak, amit a vendégek köszöntek szépen és elvitték a három pontot.
ElolvasomKaposváron sem jött össze a siker.
ElolvasomASE Paks–Simontornya TC elmaradt, mert a vendégcsapat lemondta a mérkőzést.
ElolvasomVereséggel búcsúztattuk el a 2022/23-as szezont a paksi közönségtől.
ElolvasomIsmét kaptak játéklehetőséget a fiatalok.
ElolvasomBíró Miklós beszámolója
ElolvasomPlay-out - VIII. forduló
ElolvasomA tudásuk alatt játszó hazaiak otthonából megérdemelten vitte el a három pontot a vendégcsapat.
ElolvasomGyőzelemmel tértünk vissza a szünetről.
ElolvasomA gyorsan kapott gól után paksi mezőnyfölény mutatkozott, de a több helyzetet is kihagyó hazaiak játékából hiányzott az a plusz, ami a győzelmet jelentette volna.
ElolvasomSokat tanultunk ebből a mérkőzésből
ElolvasomKüzdelmes mérkőzésen a hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot.
ElolvasomKét napon keresztül közel kétezer judós lépett tatamira az UTE megyeri úti Jégcsarnokában, hogy a 36. nemzetközi Budapest Kupán megmérettessék magukat. A négy kontinens, huszonhárom országa sportolóinak zöme igazán magasan képzett judósokból állt és bizonyos súlycsoportokban délelőtt tíztől este nyolcig tartottak a küzdelmek.
ElolvasomGyőzelemmel mehetünk a kéthetes szünetre.
ElolvasomGyakorlatilag végig vezetve nyert az OSE.
ElolvasomAz MVM-OSE Lions ellen kizárólag online lehet jegyet vásárolni.
ElolvasomHazai pályán javítottuk ki a Honvéd elleni vereséget.
ElolvasomEgy nullás állásnál legfeljebb egy büntetőt kérhetnének számon a játékvezetőn a hazaiak, de azon kívül nem jutottak szóhoz a jól és szervezetten játszó vendégek ellen.
ElolvasomA 11. fordulót Rutkai Péter értékelte.
ElolvasomIdén másodjára kaptunk ki Budapesten.
ElolvasomMagabiztosan kezdtük a play-outot.
ElolvasomNagyiramú, hajtós mérkőzésen a hazaiak jó játékuk mellett küzdelemben is felvették a versenyt az éllovassal, és végül kicsikarták a győzelmet.
ElolvasomRemek pozícióban vannak Jan Pavlíkék.
ElolvasomVégletekig kiélezett meccsen nyert a Kecskemét.
ElolvasomHárom kimaradt hazai helyzettel indult a találkozó, válaszul egy szöglet utáni lecsorgó labdából vezetést szereztek a vendégek, akik a második félidő elején megítélt büntetővel eldöntötték a mérkőzést az összességében gyengén játszó hazaiak ellen.
ElolvasomAz első félidőben összeszedett hátrányt már nem tudtuk ledolgozni Körmenden.
ElolvasomA rájátszásba kerülés sorsa dől el szombaton.
ElolvasomRemek színvonalú mérkőzésen az első félidőben a hazaiak, a másodikban a vendégek vezettek veszélyes támadásokat, így a döntetlen igazságosnak mondható.
ElolvasomMorgen Frigyes edző beszámolója
ElolvasomHazai pályán győzedelmeskedtünk.
ElolvasomA felvidéki Pezinok, azaz magyar nevén Bazin városa több évtizedes baráti kapcsolatban áll az Atomerőmű SE judoszakosztályával. Nem lehetett kérdés, hogy az ez évi Grand Prix versenyükön is rajthoz állnak az ASE-s sportolók az U12-es korosztálytól egészen az U18-asokig.
ElolvasomHazai pályán arattunk fölényes győzelmet a Szeged ellen.
ElolvasomAlapszakasz - XXV. forduló
ElolvasomJó mutatóval zártuk a fordulót.
ElolvasomI. osztály 11. forduló, végeredmény, egyéni kiírás
ElolvasomFordulatos és nagy csatákat hozó mérkőzésen a vendégek 16 éves kapusának kellett nagyobb védéseket bemutatnia, így a veszélyesebben játszó hazaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot.
Elolvasom15 pontos hátrányból jöttek vissza Kellerék.
ElolvasomAlapszakasz - XXIV. forduló
ElolvasomHelyenként szép játékkal megérdemelt, magabiztos hazai győzelem született.
ElolvasomHegymászás az Alföld "közepén". És ez nem áprilisi tréfa!
ElolvasomA Kaposvár jobbnak bizonyult
ElolvasomFontos lépést tettünk a rájátszás felé.
ElolvasomJunior bajnokság beszámolója Jan Pavlíktól:
ElolvasomIgazi csapatjátékkal vertük meg Wittmannékat.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomHibát-hibára halmoztunk a záró felvonásban.
ElolvasomAlapszakasz - XX. forduló
ElolvasomÚjabb fordulón vagyunk túl.
ElolvasomKarnyújtásnyira az Országos Jamboree idegenbeli győzelmeink után!
ElolvasomEdwin és Atkinson Jr. dupla-duplája is kevés volt.
Elolvasom24 ponttal vezettünk, de fordítani tudott az ellenfél.
ElolvasomAz idei második ASE-s megmérettetésen végre éremnek örülhettünk. Tatán az Olimpiai Sportközpontban rendezték az idei első ifjúsági korosztály számára kiírt országos rangsorversenyt.
ElolvasomMagabiztos játékkal folytattuk a jó sorozatunkat.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomFoghíjas kerettel is győzni tudtunk!
ElolvasomKét fölényes győzelem a IV. fordulóban
ElolvasomEdwin ismét dupla-duplával segítette a csapatot.
ElolvasomAlapszakasz - XVI. forduló
ElolvasomEdwin dupla-duplája is kevés volt a sikerhez.
ElolvasomAz elvártnál jobban teljesített az U18/A csapatunk 2022 ősszel.
ElolvasomVereséggel zártuk a 2022-es évet.
ElolvasomAlapszakasz - XIV. forduló
ElolvasomEgy győzelem és egy vereség a III. fordulóban.
ElolvasomGyőzelemmel búcsúztunk el idén az ASE Csarnok közönségétől.
ElolvasomZsinórban a harmadik meccsünket nyertük meg.
ElolvasomXVI. forduló
BővebbenTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17