Williams holnap pályára lép

2011.12.02, 10:51 Kosárlabda


 

Az Atomerőmű SE soron következő ellenfele a magyar bajnokságban a Pécsi VSK Pannonpower együttese lesz. A baranyai gárda három győzelemmel és öt vereséggel jelenleg a tabella hetedik helyén áll és bizonyára idén is a felsőházba igyekszik. A héten azonban nem várt változás történt a PVSK együttesénél. Szrecsko Szekulovics vezetőedző bérproblémákra hivatkozva váratlanul lemondott, ezért megbízott trénerként Csikre Ferenc vezényli majd a Pécset az ASE ellen. Keretükből Ciric, Vasojevic és Tóth Norbert teljesítménye figyelemre méltó az eddig eltelt nyolc játéknap után, de a frissen igazolt Doyne is remek játékos. Ami az Atomerőmű SE-t illeti a hét közben Oroszországban szenvedett vereséget az EuroChallenge Kupa sorozatban, igaz sérülés miatt Lorenzo Williams nem lépett parkettre a Novgorod ellen. A PVSK otthonában azonban már nem egy, hanem két Williams repítheti a győzelem felé a piros kékeket, ugyanis visszatért a 2008-2009-es bajnokságban már az Atomosoknál játszó- korábban Pécsett is megforduló- Nick Williams. A kosarassal 2009-ben negyedik bajnoki címét begyűjtő egylet sokat erősödhet, az amerikai legény honfitársát Donald Wilsont váltja a Gesztenyés útiaknál. A Lauber Dezső sportcsarnokban a fekete fehér legények a Kecskeméttől kikaptak ugyan, de közel 50 ponttal verték a Nyíregyházát. Esélylatolgatásba belemenni a mostani párharc esetében kockázatos, de a mérleg nyelve a nyugodtabban készülő, ám az utazás miatt vélhetően fáradtabb ASE felé billen. A Pécsi VSK- Pannonpower- Atomerőmű SE mérkőzés december 3.-án szombaton 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban december 4.-én vasárnap és másnap 17.30-tól felvételről láthatnak.

Korábban egymás ellen:

2010.10.16.

 

Pécsi VSK-PANNONPOWER - Atomerőmű SE
91-87
(25-31, 25-22, 25-25, 16-9)
Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 800 néző
Vezette: Hartyáni, Farkas, Gorka.

 

Pécsi VSK-PANNONPOWER: Glavinic 17/9, El-Amin 26/9, Deák -, Eilingsfeld 19/6, Egemonye 15, Cserék: Gémes 7, Kovács P. 2, Kiss 2, Tóth N. 3, Hosszú -,.
Edző: Ivica Mavrenski

 

Atomerőmű: Mészáros 8/3, Pavlik 24/15, Hodges 15/9, Johnson 13/3, Sales 15, Cserék: Körtélyesi 4, Kovács Á. 4, Morgen 4, Tóth P. -,
Edző: Horváth Imre

A Pécsi VSK Pannonpower kerete:

4 Halász Ákos 1991.08.08. 183 cm 1
6 Vasojevic Nikola 1986.02.08. 195 cm 1-2
7 Bíró Olivér 1993.08.02. 196 cm 3
8 Ciric Andreja 1980.12.28. 198 cm 3-4
9 Deák Attila 1977.11.11. 193 cm 2
10 Kovács Péter 1988.10.25. 189 cm 2
11 Csabay Ádám 1986.08.06. 189 cm 2-3
12 Doyne Jara Rubin 1984.10.27. 193 cm 1-2
13 Tóth Norbert 1986.09.04. 205 cm 4
14 Lepsényi Ádám 1991.02.14. 202 cm 4-5
15 Elingsfeld János 1991.02.05. 198 cm 4
16 Ignácz Dávid 1992.04.04. 197 cm 3-4
17 Csernák Ádám 1991.04.19. 198 cm 3-4
Megbízott vezetőedző: Csirke Ferenc

A 9. forduló párosítása:

NYKK - Albacomp 2011.12.02. 18:00
Szedeák - Jászberény 2011.12.02. 18:00
Kaposvár - Debrecen 2011.12.03. 18:00
PVSK - Atomerőmű SE 2011.12.03. 18:00
Szolnok - ZTE 2011.12.03. 18:00
Sopron - Körmend 2011.12.03. 18:00
Falco - Kecskemét 2011.12.03. 18:00

ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%