Visszavágott az ASE

2006.11.26, 01:02 Sakk
Visszavágott az ASE Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek. Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét. A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét. A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést. Táblánkénti eredmények: Berkes -Pintér X, Ács - Kállai 1-0, Papp G -Lukács X, Csom - Prohászka 0-1, Szabó K - Vujosevics 0-1, Györkös - Kubacsny 1-0 Vidéki - Gara A 1-0 Pataki - Honos X Fodor T - Gara T X Siklósi - Kahn X Molnár - Szabolcsi 1-0 Tóth L - dr. Morvai 0-1 A 2. forduló eredményei: HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE. Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE. Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC. Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz A bajnokság állása a 2. forduló után:   Ssz. Csapat neve Össz. 1.   Zalaegerszeg 20    2.   Nagykanizsa 16.5 3.   ASE Paks 15    4.   Haladás VSE. 14    5.   Edelényi VSE. 12.5 6.   Vasas-Novák-MKB 12.5 7.   PMSE Ant.H-MTK 11    8.   Statisztika PSC. 10    9.   HONVÉD 9.5 10. Makói SVSE. 8.5 11. BEAC-Rufusz 7.5 12. Tabáni Spartacus 7    --- Molnár Béla ---

Visszavágott az ASE

Az ASE újabb győzelemmel folytatta szereplését az NB-I-es sakkcsapatbajnokság hétvégi második fordulójában. Az ellenfél a Postás-MTK csapata volt, aki ellen az előző évi bajnokság utolsó fordulójában vereséget szenvedtek az atomosok. A visszavágás - ha szoros arányban is – megvalósult, igaz a mérkőzés képe alapján a vendégek örülhettek a 6,5-5,5 arányú végkifejletnek.

Az éltáblákon érdekes párok alakultak ki, hiszen a paksiak „vezérevezőse” Berkes a magyar olimpiai válogatott szövetségi kapitányával Pintér Józseffel került szembe, míg Ács Péter, az ex kapitány Kállai Gáborral mérhette össze magát. Berkesék találkozója diplomatikus döntetlennel zárult, a második táblán ellenben a világossal játszó Ács Péter látványos támadással mattolta a Sport1 sakkműsorának vezetőjét.

A generációk csatájának érdekes színfoltja volt a Csom-Prohászka találkozó, ahol a paksi nagymester oktató játékának az idő vetett véget a 39. lépésben, amikor az olimpiai bajnok Csom nyert állásban túllépte a gondolkodási időt. Ezzel az „öngóllal” a vendégek értékes pontot találtak, ami szorossá tette a találkozó eredményét.

A nagy versenyfutás a bajnoki címért, ami a Zalaegerszeg és Nagykanizsa között zajlik immár a táblázaton is kirajzolódik, míg a paksi célként szereplő harmadik helyezés szempontjából jól alakultak az eredmények és az atomosok máris nyeregbe kerültek. A következő hétvégén sorra kerülő harmadik fordulóban a paksiak az utolsó helyen álló Tabán otthonában folytathatják a pontszerzést.

Táblánkénti eredmények:

Berkes -Pintér X,
Ács - Kállai 1-0,
Papp G -Lukács X,
Csom - Prohászka 0-1,
Szabó K - Vujosevics 0-1,
Györkös - Kubacsny 1-0
Vidéki - Gara A 1-0
Pataki - Honos X
Fodor T - Gara T X
Siklósi - Kahn X
Molnár - Szabolcsi 1-0
Tóth L - dr. Morvai 0-1

A 2. forduló eredményei:

HONVÉD 4.5 - 7.5 Haladás VSE.
Csuti Hydrocomp 9 - 3 Makói SVSE.
Edelényi VSE. 6 - 6 Tabáni Spartacus
ASE Paks 6.5 - 5.5 PMSE Ant.H-MTK
Vasas-Novák-MKB 5.5 - 6.5 Statisztika PSC.
Aquaprofit Nk. 9.5 - 2.5 BEAC-Rufusz

A bajnokság állása a 2. forduló után:

 
Ssz. Csapat neve Össz.
1.   Zalaegerszeg 20   
2.   Nagykanizsa 16.5
3.   ASE Paks 15   
4.   Haladás VSE. 14   
5.   Edelényi VSE. 12.5
6.   Vasas-Novák-MKB 12.5
7.   PMSE Ant.H-MTK 11   
8.   Statisztika PSC. 10   
9.   HONVÉD 9.5
10. Makói SVSE. 8.5
11. BEAC-Rufusz 7.5
12. Tabáni Spartacus 7   

--- Molnár Béla ---


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%