Veretlenül nyerte a Pest megyei Bajnokságot nyílt kategóriában a 2000-es csapat

2013.04.17, 09:23 Kosárlabda


 

Hétvégén négyes döntővel zárult Budapesten a 2012/2013-as Pest megyei Nyílt Gyerek Bajnokság. Ebben a sorozatban a játéklehetőség miatt indultunk havi egy alkalommal. Az országos szövetségi korosztálytól eltérően itt még a régi korosztályos beosztást hagyták meg (szerintem helyesen), így a 2000-es születésű csapatunk nem serdülő mezőnyben, hanem a gyerek kategóriában játszott, igaz 5-ös labdával, és pl. tilos volt az elzárás is.

 

A döntőre veretlenül érkeztünk, és egy kivétellel  ( amikor novemberben országos versennyel történő időpontütközés miatt nem tudtuk lejátszani a fordulót és így játék nélkül kerültünk a „B”-be ) végig az „A” csoport élén álltunk. Itt jó mérkőzéseket játszottunk a velünk hasonló játékerőt képviselő csapatokkal (Oroszlányi Oroszlánok, Vagány Nyulak). Az utolsó fordulóhoz is az első helyről érkeztünk. A két nagy rivális mellett a most feljutott Budaörsi Kosárlabda SE Tigrisek csapatával mérkőztünk, akikkel eddig nem találkoztunk még és így a „fekete ló” kategóriába tartoztak, de a papírforma szerint a leggyengébb csapatnak tűntek. Bíztunk benne, hogy sikerül majd legyőzni őket és bekerülni majd a döntőbe, ahol az Oroszlánok vagy a Nyulak vártak ránk a másik ágról, visszavágásra készülve. Persze nem egészen így lett.  Kiderült az utolsó két hónapba felturbózták a csapatot külsős játékosokkal, igencsak magas és gyors ellenfelet kaptunk, akik a bronzmérkőzést is nagy hajrával, egy ponttal megnyerték. Amikor megkezdtük a melegítést már tudtuk, ha nyerünk, akkor a Nyulakkal, ha kikapunk, az Oroszlánokkal játszunk, mert a Nyulak 73:65-re nyertek végig szoros mérkőzésen az oroszlányi csapat ellen.

Számunkra sem volt egyszerű a történet, mert igencsak atlétikus ellenfelünk ellen nem igazán játszottunk okosan. Az első negyedben egy nagyon erős ötössel kezdtek és nyertek is 15:22-re. Bár mozogtunk a támadásban, de csak Dorogi Gergő 1:1-i jelentettek veszélyt (10 pont), és védekezésünk is nehézkesnek, lassúnak tűnt a gyors ellenfelekkel szemben. A második negyedben fordult némileg a kocka, itt mi voltunk fölényben Kalmár Viktor révén a palánkok alatt, bár most is volt magas játékos ellenfelünknél, ráadásul nem játszottunk sokkal okosabban. A megbeszéltek ellenére most is sokszor hamar eldobáltuk a labdákat és a futóversenyben nem mi tűntünk jobbnak. Kalmár Viktor 14, Pupp Bence 8, Jakab Marci 4 pontot tett a közösbe, így a félidőre visszavettük a vezetést és 41:36 volt ide, de látszott nem lesz könnyű a folytatás, amikor a két ötöst össze lehet rakni.  Ez így is lett, és a harmadik negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok, nálunk továbbra is a Kalmár, Dorogi duó szállította a pontokat, ill. Jakab Marci szemfüles kosarát követően Pupp Bence is 55:51-nél betermelt egy hárompontost, így az utolsó percre sikerült 7 ponttal elhúznunk, (58:51) amihez az is hozzájárult, hogy a Tigrisek 5 büntetőt is hibáztak. Sajnos ez az előny fél perc alatt elolvadt, mivel egymásután három kosarat is kaptunk, míg mi elhibáztuk a támadásokat.

A negyedik negyed is Tigris kosárral kezdődött és ezzel lendületben lévő ellenfelünk kiegyenlített. Nem volt mit tenni, Stier Patrikot is be kellett vetni, aki kihagyta a heti edzéseket fájó térde miatt, és csak a döntőre szerettük volna betenni, arra „tartalékoltuk”, de úgy látszott ezekben a pillanatokban, hogy a döntősök ezen a napon nem mi leszünk. Támadásaink nagyon leszűkültek Kalmár Viktor megjátszására, és amikor nem őnála volt a labda a többiek vagy hibáztak, vagy el sem jutottunk a dobásig. Viktor most is dobott egy újabb kosarat, de gyors válasz jött és két jó büntető, így már nem mi vezettünk (60:62). Egyre fokozódott a hangulat és a szurkolás mindkét oldalon. Szerencsére feljavult némileg a védekezésünk, visszaértünk és zártuk az ügyesebbik kezeket, a lepattanókat is sikerült megszerezni. Viktort továbbra sem tudta az ellenfél tartani, 6 pontot szerzett zsinórban és Rausch Isti is jókor talált be kintről, megszerezve első kosarát, így már mi vezettünk 68:62-re öt perccel a vége előtt. Izgalmas sok hibával tarkított végjátékban az utolsó percre mi fordultunk „megnyugtató előnnyel”, (74:67) de nem volt vége. Most is kaptunk ellenfelünktől (aki nagy hajrát nyitott) öt pontot zsinórban, az utolsó kettőt „szerencsére”szinte a lefújás pillanatában. Végül, ha nem is életünk legjobb játékával, de bejutottunk a döntőben és mindenki úgy érezte, ez már csak könnyebb lehet majd. Nem teljesen így lett.

 

Atomerőmű SE – BKSE Tigrisek
74:72
(15:22, 26:14, 17:20, 16:16)

 

ASE: Dorogi 17, Weisz 2, Krasznai 2, Rausch 2, Tóth

cs.: Kalmár 32, Pupp 11/3, Jakab 6, Stier 2,Tarnóy B. -, Tarnóy Á. -, Tarnóy D. -,Raffai -, Bérces -, Weisz -,


 

A harmadik helyért is kiélezett mérkőzés folyt.   Az Oroszlánok szinte végig vezettek a Tigrisek ellen, de hasonlóan szívósan jött fel a budaörsi csapat a második félidőben, mint ellenünk, de ezúttal az utolsó pillanatokban szerzett kosárral ők fordították meg a mérkőzést és nyertek 85:84-re.Legjobb pest megyei csapat révén a zárt bajnokságot viszont megnyert

Döntőbeli ellenfelünk elleni mérlegünk eddig 4:0 volt, igaz egyszer hosszabbításban némi szerencsével tudtuk legyőzni őket, de mindezek ellenére kétesélyes volt a találkozó. Nem kezdtünk valami fényesen, és akadozott a befutásos játék is, mint az első mérkőzés hasonló szakaszában, zömmel Dorogi Gergő (10 pont) betörései jelentették a pontokat. A negyed közepén még 10:6-ra vezettünk, de aztán egy 6:11-es periódust követően már a Nyulak mentek egy ponttal. A második negyedben sem sziporkáztunk és most nagyon leszűkült a pontszerzés Kalmár Viktorra (11 pont) és Pupp Bencére (9 pont). Szerencsére ellenfelünknél is ez volt a helyzet,(Lánczos-Tarján duó), de mi egy kicsit jobban védekeztünk rajtuk. Végül 36:32-es szoros félidővel zártunk.

A harmadik negyed is kiegyenlített küzdelmet (mint inkább szép játékot) hozott, 16:15 nekünk, és most annyit változott a kép, hogy Bence helyett Gergő hozta a pontokat Kalmár Vitya mellett. Az utolsó játékrész előtt még teljesen nyílt volt a mérkőzés, és ellenfelünk a negyed elején feljött 54:51-re. Ekkor Tóth Kristóf szerzett szinte zsinórban 5 pontot, átbillentve a csapatot a holtponton 61:54-re megléptünk, de alig nyugodtunk meg némileg, máris 61:58 volt a kijelzőn. Hullámzó volt a játék mindkét oldalon, az eredmény változása is ezt mutatta, de szerencsére megint mi kaptuk el a fonalat és 8:2-re nyertük a következő 2 percet. Így 69:60 nekünk, úgy tűnt már nem veszthetjük el a meccset, és végül ez így is lett annak ellenére, hogy 69:63-nál az ellenfél egyik legjobbja Lánczos Krisztián kihagyott két büntetőt.
Az utolsó percet mi kezdtük kosárral, Stier Patrik volt a pontszerző és 71:63 –as vezetésünkkel érkeztünk el az utolsó 15 másodperchez. Jól védekeztünk, meglepetésre az ellenfél a hárompontosunktól két méterre tartotta a labdát és nem törekedett gyors kosárra, majd faltra, hogy ne menjen az idő. Végül két másodperccel a dudaszó előtt Tarján Izsák az ellenfél másik legjobbja hirtelen eldobta a labdát a gyűrűnk felé nagy ívben és az, miközben letelt a játékidő beesett a gyűrűbe, amit hatalmas ovációval fogadtak ellenfeleink.
Mi pedig azt, hogy megnyertük a mérkőzést és ezzel a nyílt Pest megyei Bajnokságot – veretlenül!!!!  Ennek mindenképpen örülnünk kell, és úgy érzem nem érdemtelenül. De azt sem szabad elfelejteni ezen ellenfelek ismeretében sem, hogy mennyi mindenben kell még fejlődnünk (főleg futásban, ill. atlétikusságban, védekezésben, harcosságban stb.) ha nem akarunk lemaradni, ill. nem, akarjuk azt, hogy „elmenjenek mellettünk” ezek a csapatok.

 

Atomerőmű SE – Vagány Nyulak Pestimre
71:66
(16:17, 20:15, 16:15, 21:19)

 

ASE: Dorogi 20, Stier 6, Krasznai 4, Rausch 2, Veisz

cs.: Kalmár 23, Pupp 11/3, Tóth 5, Tarnóy B., Tarnóy Á., Tarnóy D.,Jakab,Raffai, Bérces, Weisz

 

A döntőn különdíjak is kiosztásra kerültek, úgy hogy egy játékos csak egy díjat kapjon, mert pl. Kalmár Viktornak akár hármat is adhattak volna. Ő a legtöbb pontot (55) szerző díját kapta, míg a legjobb támadó díját az edzők szavazatai alapján ezen a napon Dorogi Gergő vehette át. Csapatonként egy-egy játékos is kapott díjat, ezt nálunk Jakab Márton kapta, amiben az eddigi munkája és hozzáállása is benne van, a döntő mérkőzésein mutatott teljesítménye mellett. Az az igazság, hogy sok egyforma teljesítmény volt még a csapatban, így nehéz volt igazán igazságosnak lenni. Az ALL STAR ötösbe, mivel az oroszlányiak idő előtt elutaztak a megüresedett helyre tőlünk Weisz Erik került be, hasonló szempontok alapján. Ezzel nincs vége a szezonnak, mert bajnoki mérkőzések is vannak hátra és felkészülési mérkőzéseket is tervezünk még.

 

Edző: Nagy Gábor

 

{morfeo 196}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%