Utazni kell a minőségért

2022.08.25, 06:20 Judo
Nagy a sorban állás a nemzetközi judovilágban a japán edzőtáborozási lehetőségért. Hogy miért? Aki benne van a sportágban, annak nem kell az okokat felsorolni, de azért néhány szóban összeszedjük. Magas szakmai színvonalú edzések, a világon egyedülálló nagyszámú, minőségi partnerállomány és tiszta, tágas, jól felszerelt edzőtermek.

Többek között az előbb említettek miatt is nagy szó, hogy Pupp Réka és Cirjenics Miklós a magyar judoválogatottal két hetet a szigetországban tudott edzőtáborozni a Tenri Egyetemen. Természetesen a magyar csapat odajutásában nagy szerepe volt Kijosi Murakami senseinek, aki ez év elejétől irányítja a válogatott munkáját.

Hosszú, fárasztó órák után Oszakában landolt a judósok repülőgépe, majd ötven perc buszozás után a Tenri Egyetemhez közeli szállásra érkeztek meg. Réka saját bevallása szerint az első napokban csak kereste önmagát, majd szép fokozatosan felvette a fonalat.

A japán edzések metodikája viszonylag egyszerű. Rövid bemelegítést követően megkezdődnek az állásküzdelmek (tachi-waza randorik), melyek köztudottan a legjobban modellezik a judo sportág versenyen lezajló mozdulatait. Mivel nagyon nagy számban minőségi partnerek állnak rendelkezésre egy-egy edzésen, így tényleg ez a lehető legjobb felkészülés egy judós számára. A napi két edzés teljes mértékben kitöltötte a napokat, ezenkívül csak étkezésre és pihenésre maradt idejük judósainknak. Azért hétvégén egy rövid kirándulás is belefért a festői szépségű Nara Parkban.

A japán szakember mellett Braun Ákos vezette a csapatot és arról számolt be, hogy mindkét paksi sportoló Réka és Miki is nagyon szépen dolgoztak és igen hasznos két hetet töltöttek Japánban.

Az elkövetkező hetekben edzések, válogatott összetartások várnak legjobbjainkra, hiszen másfél hónap múlva felnőtt világbajnokságot rendeznek az üzbég fővárosban Taskentben.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%