U16: Ezüstérmesek lettünk!

2022.05.21, 13:52 Kosárlabda
Hatalmas siker az utánpótlásban

"2022. 05.12 - 15. között a Rátgéber Akadémián, Pécstt az U16-os Kadett Országos döntőt szervezték meg. Csapatunk, az Atomcity Atomerőmű SE az alapszakasz/rájátszás megnyerésével bebiztosította a részvételt már az utolsó fordulókban. A döntő A csoportjában a ZTE, a Honvéd és a Vasas voltak az ellenfeleink, ráadásul a két Budapesti csapat már régóta nagy riválisunk.

Az első mérkőzést a ZTE ellen játszottuk, viszonylag könnyen sikerült nyerni, de látszott, hogy a csapatunk nem szokott ilyen eseményeken részt venni, mert sokkal idegesebbek voltunk, mint szoktunk. Az összecsapás folyamán kijött a különbség a két csapat között és végül sima győzelem lett belőle, de voltak hibák, amiket nem szabad ilyen fontos meccseken csinálni. A mérkőzés részletes statisztikája itt található: https://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hunu16/hunu16_587

Pénteken reggel 9:00-kor a Honvéd elleni találkozó következett. Ellenfelünk az első mérkőzését elveszítette, így várható volt, hogy javítani szeretne. Mi sajnos folytattunk picit pontatlan játékot, talán továbbra is hiányzott a koncentráció, de mégis sokáig voltunk meccsben, egymás mellett mentek a csapatok. A Honvéd oldalán volt pár extra teljesítmény, amelyekre nem volt válaszunk, így az utolsó játékrészben az eredmény után futottunk és sajnos nem sikerült utolérnünk a Honvédot, 11 ponttal kaptunk ki, így az utolsó csoportmeccsen csak a 10 pontos győzelem tarthatott volna minket az elődöntőben. A Honvéd elleni statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hunu16/hunu16_589

Este 19:00-ás kezdéssel tehát a Vasassal mérkőztünk meg, egyértelműen a 10 pontos győzelem volt a célunk. A Vasas nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, mivel nekik a győzelem elég lett volna a csoport első helyhez. A második negyedben a védekezésünk nagyot javult, azt lehet mondani, hogy „megérkeztünk a döntőre“, támadásban pedig gyorsan és látványosan játszottunk. Már a félidőben 14 pont volt a különbség a csapatunk javára, ami elegendő volt nem csak az elődöntőbe való jutáshoz, hanem csoportelső helyhez is. Megéreztük ennek a szagát és a második félidőben is folytattunk ugyanazt a teljesítményt, ami végül a 21 pontos győzelmet jelentette. Készülhettünk az elődöntőre, ahol a Sopron lett az ellenfelünk. Statisztika: https://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hunu16/hunu16_592

A szombati elődöntő volt számunkra a legfontosabb mérkőzés ebben a szezonban. Döntő volt a tét, ráadásul reálisan mi voltunk a favoritok, mert a Sopron ellen a szezon folyamán kétszer is nyertünk. Jól kezdtünk, de a Sopronnak sikerült megfordítani a meccset, a második negyed elején már az ellenfelünk vezetett. Viszont amit ez után produkáltunk az nem mindennapi dolog volt, a következő perceket 22-0-ás eredménnyel nyertük meg, így a félidőben már közel voltunk a célunkhoz. Természetesen a Sopron nem adta fel, tovább harcolt és újra közelebb tudott jönni, szerencsére a legjobb pillanatokban mindig volt válaszunk, így 18 ponttal nyertünk és DÖNTŐSÖK LETTÜNK!!! Mérkőzés részletei: https://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hunu16/hunu16_602

A döntő számunkra egy ajándék volt, hiszen a szezonbeli teljesítmény alapján a két legjobb csapat találkozott, az Atomcity ASE Paks és az RKA Pécs. A hazai csapat nagy energiával kezdte a meccset, nekünk sokáig nem volt válaszunk, talán a fizikális és a mentális fáradság is beleszólhatott ebbe. Már 15 pont volt a különbség, de nem adtuk fel és a triplazáporunk után a félidőben csak egy ponttal vezetett a Pécs. A második félidőben az RKA csapata nagyon magas szintű játékot mutatott, sok mindenre nem tudtunk reagálni és folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között. A paksi fiúk az utolsó másodpercig harcoltak, mindent ott hagytak a pályán. Nagy gratuláció jár a bajnokcsapatnak, de nekem a Paksiak is BAJNOKOK!!! Részletesen: https://hunbasket.hu/merkozes/x2122/hunu16/hunu16_606

Nagyon büszke vagyok a fiúkra, a kollégáimra és a szülőkre, akiktől nagy támogatást kaptunk egész szezonban. Nagyon jó társaság a csapatunk, ami a döntőben is látszott. Mindenki megtett mindent, hogy sikeres legyen a CSAPAT, nagy köszönet mindenkinek. A csapat teljesítménye mellett pár egyéni játékos is kiemelkedő volt, Kékesi Kolos bekerült az All Star csapatba, Pavlík Botondot pedig csapatunk legjobbjának választották, de tudnám ezt sorolni tovább - Kupai Laci, Pajor Kristóf, Arató Geri, Solymosi Armand, Nagy Dani, Pach Péter, Barcza Kristóf, Mágocsi Martin, Bene Máté, Kovács Marci, Tolnai Geri, Somodi Andris és le a kalappal Gulyás Geri előtt, aki az Éles Kézilabda iskola játékosa, serdülő válogatott irányító-átlövő kézilabdás, az U16-os kosárdöntőn pedig simán vette fel a versenyt legjobbakkal. Csapatunkhoz azok is tartoznak, akik ASE U16 B csapatát erősítik, leginkább Borsodi Bencét és Jakab Marcit említeném.

GRATULÁLOK AZ ATOMCITY CSAPATNAK, EXTRA ÉLMÉNY VELETEK DOLGOZNI!"

-Pavlík Jan, edző


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%