U-19 értékelés

2021.09.21, 08:58 Labdarúgás
Szakács Viktor utánpótlás edző értékelte az elmúlt két fordulót.

Mórágy - Atomerőmű SE 1-11

Az első félidőben bár akadozott az összjátékunk, (ami a rossz pályának is köszönhető) hatékonyan értékesítettük a helyzeteinket és hamar eldöntöttük a 3 pont sorsát. A széleket jól használtuk ki és az ellenfél mögé kerültünk ezáltal. A második félidőben már szinte felvettük az ellenfél ritmusát, lassabban és kényelmesebben  játszottunk, így kapura sem voltunk veszélyesek és a védekezésünkben is követtünk el egyéni hibákat. Az eredménynek örülhetünk, de a mutatott játékon még nagyon sokat kell javulnunk.

Jól teljesített: Landauer Márk, Farkas Attila, Nős Botond

 

 

Atomerőmű SE - Aparhant 5-1

A mérkőzés elején határozottan és élesen játszottunk. Nagy nyomást gyakoroltunk az ellenfélre. Ahogy terveztük, sok helyzetet alakítottunk ki az első 20 percben, amit gólokra is váltottunk, így a mérkőzés további részében nyugodtabban és magabiztosabban futballozhattunk. A mérkőzés egészére igaz, hogy szép támadásokat vezettünk, és most a védelmünk is masszív volt, nem követtünk el egyéni hibákat sem. Az egész csapat megérdemli a gratulációt, így kellene mindig játszani!

Jól teljesített: Potyondi János, Horváth János, Prantner Gábor, Nikl Patrik


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%