Túrázik a kadet csapatunk

2011.11.29, 08:41 Kosárlabda
Két pontot szereztünk a hétvégén a „túrabajnoki” alapszakaszban

 

A negyedik fordulóhoz érkezett az U16-os kadet bajnokság alapszakasza. Ebben a „fantasztikus” újrendszerű lebonyolításban ismét utazhattunk 2x220 km-t, ezúttal Szombathelyre. Idén játszottunk már Marcaliban, Pécsen (lassan úgy érzem csak tévedésből), Békéscsabán és most Szombathelyre küldtek a Szövetség csapatbeosztói. Ez eddig kb. 1400 km, ha beleszámolom azt, hogy két alkalommal haza kellett vinni a szekszárdi és bonyhádi gyerekeket plussz 140 km. Érdekesség, hogy a Soproni Tigrisek mind a négy alkalommal Sopronban játszottak (serdülőben is! ASE 930 km, Tigrisek 0 ) és a budapesti kadet csapatok is néhány kivételtől eltekintve (első fordulóban, Salgótarjánban 3 pesti csapat és egyszer a kaszások Sopronban) otthon szerepeltek. Ez a régi területi rendszerben is így volt, de akkor nekünk Pécs, Dombóvár, Kaposvár, Bonyhád távolságokra kellett utazni és előre egyeztetett program alapján tudtuk előre hol játszunk, és Pakson is kosaraztunk. Eddig ez nem sikerült, csak utazni. Rajtunk kívül még 8 ilyen csapat van, kíváncsian várom lesz-e olyan, aki az alapszakaszban!!!! egyszer sem tud hazai pályán játszani. Másik nagy probléma a 4 csapatos pontgyűjtési rendszer, a párba beosztott csapatok győztesei és vesztesei játszanak 4,3,2,1 pontért, minden csoportban. Mivel különbözőek a csoportok, sok függ ki kivel játszik, milyen párosításban az első mérkőzésen , mennyit utazik ( a 7 órás induláshoz Kunszentmiklósról 6.00-kor kell indulni ). Jelenleg pl. a Dombóvári csapat  ( 4győzelem, 4 vereség ) akit kétszer is sikerült legyőzni azonos pontszámmal áll, mint mi, aki 6-2-vel vagyunk, de két elsőkörös vereséggel ( Szeged Békéscsabán és egyedüli veretlen Falco Szombathelyen ).Ennyit a bajnokság alapszakaszáról és az egyenlő feltételekről.
Ráadásul most pénteken, Kaposváron játszott a junior csapat szoros mérkőzést ahol két kulcsemberünk is meghatározó ember és 22.30 –kor értek haza. Hétközi edzéseink is problémásak voltak, 3 magas emberünk derék és térdfájás miatt alig edzett, Vasárnapra Gombos Ádám belázasodott, nem tudott velünk elutazni. Ilyen felvezetés után indultunk el reggel, és megmondom őszintén nem sok jóra számítottam a Falco ellen, aki az ország egyik legjobb csapata és 100 pont alatt még nem dobott. ( Főleg a békéscsabai túránkat követően.)
Ha játszunk egy jót és lesz tartásunk, elégedettek lehetünk gondoltam. Nagy örömömre ez így is lett. Küzdelmes jó mérkőzést játszottunk, ezt az első két negyed eredménye (7:16, 11:8 ) is mutatja. Úgy érzem megleptük ellenfelünket, talán harcosabban kezdtünk, mint amihez eddig hozzászoktak és a védekezésváltásokat sem tudták eredményesen átdobni. Viszont sajnos rengeteg támadó lepattanót szedtek magas embereinken látszott a heti kihagyás ill. az hogy nincsenek rendben – igaz az ellenfélnél is volt hiányzó. Ha a sok kihagyott, keservesen megküzdött ziccerünkből 2-3-t bedobtunk volna és a büntetőknél (9/2) is jobban koncentrálunk meglepő félidei eredményt mutatott volna az eredményjelző. Így 18:24-gyel fordultunk és a kapott gólok számával meg lehettünk elégedve.  A 3. negyed első 3 perce 0:13-mal indult, mintha az öltözőben maradtunk volna és úgy tűnt vége a meccsnek. 18:36. Aztán összeszedtük magunkat és Papp Márk (mezőny legjobbja) és Antóni Csaszi pontjaival, a csapat szívós védekezésével feljöttünk a 33. percre 38:42 –re. Mi támadtunk, de eladtuk a labdát, amiből indult ellenfelünk. A visszafutásnál Papp Márkónak befújták az 5. faltját, kipontozódott. Ez döntő momentum volt, mert egy újabb 0:11-es két és fél perc következett és ez eldöntötte a mérkőzést. A végjáték a cseréink ellenére és rossz büntetőzésünk mellett 7:8 lett és kialakult a 45:62-es végeredmény, az utolsó negyedben majdnem annyi pontot kaptunk, mint az első félidőben. Sajnos a harmadik és negyedik negyedben továbbra is rengeteg támadólepattanót szedett ellenfelünk és a mérkőzésen eladott 20 labda, luxus egy ilyen erős csapat ellen. Kis odafigyeléssel simán 10 ponton belüli meccset játszhattunk volna, a gyenge dobószázalékot kifogó Falco ellen a fárasztó utazást követően. A játékvezetés apró hibák ellenére korrektnek mondható volt ezen a kemény mérkőzésen, egy mozzanat kivételével, mintha törölték volna ezúttal a 3 másodperces szabályt. Legalább 6 alkalommal volt olyan bennállás ellenfelünknél, ami igen csak szembetűnő volt, ebből egyet sem sikerült többszöri reklamálásunk ellenére sem észrevenni a játékvezetőknek. A csapatot maximális dicséret illeti a hozzáállásért ( Papp Márkot és Villányi Matyit agilis játékáért ), ha Békéscsabán is így lett volna, nem kellene annyira izgulni az utolsó forduló miatt.

 

 

Atomerőmű SE – Falco
45:62
(7:16, 11:8 , 14:16, 13:22)

ASE: Papp 17 , Antóni 15, Sterczer 4, Szappanos 3, Meixner Cs.: Fazekas 2, Villányi 2 , Miholics 2, Veisz -, Sánta -,

 

Rövid pihenő után a Zalaegerszeg csapatával játszottunk, akit magabiztosan győztünk le, bár volt kétszer öt perc üresjáratunk és ezt remekül használta ki ellenfelünk kezdő ötöse. Üde színfolt volt  Szappanos Tomi remek védekezése az ellenfél magas játékosain.

 

Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK
92:51
(23:10, 25:17, 21:6, 23:18)

 

ASE : Papp 24/3, Sterczer 16/6, Antóni 14/6, Miholics 4, Meixner Cs.: Szappanos 12, Veisz 8, Villányi 5 , Szemes 4, Fazekas 3, Sánta -,

 

Ezzel jelenleg 12 ponttal a 12. helyen vagyunk a bajnoki „érdekes” tabellán. A legjobb 16 közé még 16-18 csapat pályázik. Reméljük végre hazai pályán is játszhatunk majd.

 

Edző: Nagy Gábor


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%