Továbbra is lendületben a csapat

2012.02.15, 18:53 Kosárlabda
Újabb vasi gárdát sikerült nagy különbséggel legyőzni

107:64-re győzött az Atomerőmű SE a Falco-Szova KC ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Gesztenyés úti sportcsarnokban a piros kékek minden negyedet megnyerve, magabiztos előnnyel várhatják az egy hét múlva esedékes szombathelyi visszavágót.

Ott folytatta az Atomerőmű SE a játékot, ahol azt a Körmend ellen szombaton abbahagyta. A vasi piros feketéket akkor 21 ponttal verte Gutierrez Garcia Enrique legénysége, szerdán a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén 43-mal a Falco- Szova KC-t.

A két gárda szűk egy hónappal ezelőtti szombathelyi találkozóján a sárga feketék 30 egységgel győzték le a piros kékeket, ezért bizakodva várhatták a paksi csatát a Bencze tanítványok. Az ASE azonban már az első 10 percben megmutatta, esélye sem lesz továbbjutnia a vendégeknek. 8 triplát dobott a nyitó szakaszban ugyanis az Atom, és mellette jól védekezett. Azért nem írhatjuk, hogy kiválóan, mert azt a második etapban tették.

A 16 egységnyi előnnyel induló négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes a 10. és a 20. perc között mindössze egy Kálmán hármast engedélyezett, és szerzett 14 pontot, így a nagyszünetben már 27-tel tartott előrébb a vendéglátó. A fordulás után sem állt le az ASE, Bencze edző hiába próbálta forgatni övéit, de sem ez, sem pedig az időkérések nem segítettek csapatán.

A paksi henger pedig bedarálta a Falco-t, a pályára lépők közül mindenki szenzációsan kosárlabdázott, ezen az estén nem volt gyenge pontja a hazaiaknak. A publikum extázisban buzdította kedvenceiket, melynek köszönhetően 40 ponttal vezetett az Atom a negyedik negyed előtt. Melyben egyszer még 33 pontra „felzárkózott” a vasi alakulat, de Gutierrez mester gyorsan rendezte a sorokat, így gálaelőadással zárult a rangadónak induló párharc első találkozója.

Tetemes előnyt szorgoskodott össze tehát az ASE, így a különbség több mint megnyugtatónak tűnik a visszavágó előtt. Atomerőmű SE- Falco- Szova KC 107:64.
A mérkőzést a Paksi Kistérségi Televízióban csütörtökön 17.30-tól felvételről láthatják.


Atomerőmű
SE - Falco-Szova KC Szombathely
107:64
(38:22, 14:3, 29:16, 26:23)
Atomerőmű Sportcsarnok, Paks 900 néző
Játékvezetők: Cziffra Cs., Kapitány G., Farkas G., Ellenőr: Várhalmi Zs.,

ASE: L. WILLIAMS 13/3, N. WILLIAMS 15/6, VOJVODA 22/9, MORGEN 15/9, TÓTH Á. 12,
Cserék: Kovács Ákos 6, KÖRTÉLYESI 20/6, Gardener 4, Kámán -,

Falco: Kálmán 9/6, Timberlake 9/3, Jancsikin 11/3, SZABÓ ZS. 17/3, Pantelics 8,
Cserék: Harazin 4, Simon 6, Will -, Szanati -, Jarosevits -,

Kipontózódott: Szabó Zs. (35.), Jancsikin (40.)

Enrique Gutierrez Garcia: Az első félidőben nagyon jól védekeztünk és támadtunk, nagyon büszke vagyok a játékosaimra, most örülünk, de a Jászberény elleni meccs is nagyon fontos lesz, azt is meg kell nyernünk.

Bencze Tamás: Az első félidőben remekül dobott a Paks, így hamar nagy előnyt szereztek. Nehéz ilyen meccs után bármit is mondani, otthon meg fogjuk próbálni.

{morfeo 138}




ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%