Tóth János lemondott

2021.11.15, 15:02 Kosárlabda
Hivatalos közlemény.

Benyújtotta lemondását Tóth János az Atomerőmű SE kosárlabda csapatának szakosztályelnöke, amit az ASE vezetősége elfogadott.

A szakosztály irányítását az 1999/2000-es szezon közben átvevő Tóth János első sikerére nem kellett sokat várni, 2001-ben egy sokak számára örökké emlékezetes mérkőzésen, a Kaposvár otthonában csapatunk elhódította a magyar kupát. Az első trófeát még számtalan újabb követte, a szakosztályelnök irányítás alatt klubunk egyértelműen a kétezres évek első évtizedének meghatározó és kiemelkedő csapatává vált: négy bajnoki címet és ugyanennyi kupagyőzelmet jegyezhettünk az Atomerőmű SE neve mellé. Tóth Jánosnak nagy örömöt jelentett, hogy ennyi éven át a kosárlabda szakosztályunk élén dolgozhatott, de úgy érzi most az segít, ha rezignál.

„János eredményei elévülhetetlenek, bajnoki aranyak, kupagyőzelmek jelzik munkájának sikerességét. Klubunk örökké hálás lesz neki, kezdeményezni fogjuk az örökös tiszteletbeli szakosztályvezetői kinevezését.”
-mondta Dr. Kovács Antal az Atomerőmű SE elnöke

Tóth János utódjáról később születik döntés.

Köszönjük a sok-sok sikeres évet, a bajnoki aranyakat, a kupagyőzelmeket és a megannyi elismerést, amit az eredményeink után kapott egyesületünk.
Sok sikert kívánunk a továbbiakban!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%