Nagyot harcoltunk, de a Olaj nyerte az elsőt

2014.06.01, 13:15 Kosárlabda
Sokáig szoros volt a mérkőzés, még a negyedik negyedben is volt, hogy csak hat ponttal álltunk rosszabbul, de a végére elfáradtunk, és nem tudtuk megfordítani az meccset.  

Mi hoztuk el a labdát a feldobásnál, az első pontok azonban a hazaiak nevéhez fűződtek: Vojvoda talált be előbb büntetőből, majd a triplavonalon túlról is. Szerencsére nem rogytunk meg a rossz kezdés hatására, McGruder és Jones is szép kosarat szerzett, így mi is elkezdtük a meccset. Pilcevic révén nem sokkal később a második szolnoki hármas is megszületett, az Olaj pedig hozzákezdett előnyének kiépítéséhez. Szép akciók végén rendre tisztán kapta meg a labdát a szolnoki játékos a gyűrű közelében, aminek faultok és pontok tekintetében is meglett a böjtje. Nálunk Jarrod Jones volt a legjobb, középtávolról és közelről egyaránt veszélyesen játszott. Vojvoda újabb hármasa hét pontos hazai fórt, és Dzunic időkérést eredményezett, amely után Medve értékesítette a mi első hármasunkat is. A negyed végére tovább kapaszkodtunk, és feljöttünk három pontra.

A második negyedben aztán folytattuk, ahol abbahagytunk: Vaughn újabb négy pontja immáron piros-kék vezetést eredményezett, először a mérkőzés során. Ezt követően ismét az Olaj percei következtek, produkáltak egy 7-0-ás sorozatot, ám Szabó szemfüles kosarával, majd Baki kissé szerencsés triplájával ismét egyenlíteni tudtunk, az Olajt pedig időkérésre kényszerítettük. Közben volt egy kis kakaskodás Ivosev és Szabó között, amelynek páros technikai lett a vége. Sajnos ezt követően több hibát is elkövettünk támadásban, az Olaj pedig hellyel-közzel ki is használta ezeket, így - Lóránt és Milosevic vezérletével - ismét elléptek tőlünk, és a negyed végére megdupláztak korábbi előnyüket.

Több rossz dobáskísérlet után Baki Gergely triplája nyitotta meg a második félidőt, ám Ivosev és Vojvoda révén nem sokkal később megérkezett a válasz. Ez azért volt különösen fájó, mert a Szolnok is rengeteget hibázott, mi pedig rendre üres dobóhelyzetig vittük a játékot, ám azok mind kimaradtak. És ahogy az lenni szokott, jött a büntetés, Vojvoda által kézbesítve, egy tripla formájában. Majd nem sokkal később még egy érkezett tőle, a hazai csapat pedig a meccs során először vezetett két számjegyű különbséggel. Ráadásul Medve meg is sérült, így Gyorsan időt is kért Dzunic mester, hogy rendezze a sorokat. Vaughn a padon maradt, McGruder pedig kézbe vette a karmesteri pálcát, és két perc leforgása alatt egymaga bemutatott egy 7-0-ás rohamot, négy pontra felhozva a csapatot. A negyed végére még mindkét oldalon belefért egy szenzációs hármas, a vége pedig a félidei hat pont lett.

A záró felvonást a hazai gárda kezdte jobban, két dupla után Pilcevic a világ végéről eleresztett triplája is a gyűrűben landolt. McGruder és Jones vette hátár a csapatot, mindketten faulttal együtt dobtak duplát, ám csak utóbbi értékesítette a plusz büntetőt is. Fel is kapaszkodtunk hat pontra, ám kulcsszituációban ismét hibáztunk, és nem tudtuk tovább faragni a hátrányt. Kovács dobott fontos hármast, ám a következő támadásból kipontozódott Szabó, ráadásul egyet nem értését jelezte is a sporik felé, akik ezt technikaival honorálták. Innentől kissé szétestünk, az Olaj pedig okosan kihasználta a hullámvölgyünket, és eldöntötte a meccset. A csapat minden elismerést megérdemel, nagyot küzdöttek a srácok, voltak biztató jelek, amelyekre lehet építkezni, de ez most ennyire volt elég. Folytatás szerdán, Pakson.

 

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE
77-64
(20-17, 20-17, 16-16, 21-14)
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok
V.: Cziffra Cs., Papp P., Ádám J. (Benczur L.)

Szolnok: Pilcevic 11/9, Vojvoda 22/15, Holiday 7, Lóránt 8, Báder 6.
Csere: Milosevic 15, Keller 5, Simon -, Rakic 1, Ivosev 2, Tóth -.
Vezetőedző: Dragan Aleksic

ASE: Vaughn 10, McGruder 20/6, Körtélyesi -, Szabó 2, Jones 15.
Csere: Medve 5/3, Eilingsfeld 2, Tóth 1, Baki 6/6, Kovács 3/3. 
Vezetőedző: Dzunic Branislav

 

Fotó: Fekete Zsuzsanna


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%