Soros ellenfelünk, a Kaposvári KK

2009.04.15, 09:52 Kosárlabda
Soros ellenfelünk, a Kaposvári KK számára a mai az utolsó idegenbeli fellépés. Abban, hogy hiába verték meg szombaton a Sopront odahaza – hisz esélyük a legjobb nyolcba jutásra már rég elszállt – nagy része van rettenetesen gyenge idegenbeli szereplésüknek. Az utolsó két gárdát fektették csak két vállra, na meg azt a Dombóvárt, melytől mi oda-vissza kikaptunk.Legjobb játékosuk a mai napon kétségkívül Welton (a múlt héten elszerződő Marciulionis „versenghetne csak vele e címért). A tengerentúli kosaras a 6. legponterősebb a ligában (19,3), míg az egyesített táblá-zaton a 7. (23,5 IBM). Tény, hogy van ideje gyűjtögetni az egységeket, hiszen ő az élvonal legtöbbet pályán lévő játékosa (38,8 perc). Ezen időszakba belefér 6,3 lepattanó (14. hely) és 1,2 blokk, mellyel a 6. legtöbbet prakkeroló spíler. Összesen 29 sapkájából szombaton osztott ki a jobb sorsra érdemes soproniaknak négyet.S hogy Marciulionis miért távozott? „Kizárólag anyagi okokból bontottunk szerződést az irányítóval, így nem kevés pénzt spórolunk, ami létkérdés a mostani helyzetünkben” – nyilatkozta a megegyezést követően a KKK honlapján Monok Tibor ügyvezető. A litván a Hegyvidék ellen szerepelt utoljára. Azt a mérkőzést mindenképp meg kellett nyerniük. Megnyerték, a balti 26-ot szórt.Legutóbb egymás ellen, Pakson…2007. december 1.Atomerőmű SE – Kaposvári KK 81–74 (16–25, 25–11, 20–19, 20–19).Paks, 1000 néző. V: Bodnár P., Kóthay, Pozsonyi.ASE: Gray (–), MÉSZÁROS (18/6),  MURRY (16), Panta (6), GULYÁS (27).Csere: Kiss Zs. (11/9), Csaplár-Nagy E. (3/3), Medve (–).Vezetőedző: Sabáli Balázs.KKK: DAY (28/18), Edwards (12), Szőke (6), HENDLEIN (16/3), Orosz (6).Csere: Tömösváry (3), Csirke (3/3), Kiss K. (–).Vezetőedző: Horváth Imre.A Kaposvári KK kerete:Mez Név  Szül. év    Mag.  Poszt 4   JUHOS Levente  1991 207 cm   5 5   TAKÁCS  Gergely  1989 187 cm   2 6   KISS Kornél 1987 186 cm   1-2 7   HOFFMANN Balázs 1980 200 cm   3-4 8   CSIRKE Ferenc 1976 183 cm   1 9   VOJVODA Dávid 1990 196 cm   2-3 10   MÁRKUS Tamás 1989 180 cm   1-2 11   HENDLEIN Roland 1986 208 cm   3-4 12   Larry WELTON  (USA) 1985 198 cm   2-3 13   OROSZ László 1971 206 cm   5 14   KOVÁCS Domonkos 1989 191 cm   3 17  DÁVID Gergely  1983 207 cm 4-5Vezetőedző: Krivacsevics DragoljubZiccer 14. szám,ASE - Kaposvár2009. április 15.  


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%