Seth Allen lesz Hinds hátvédpárja

2017.07.24, 22:26 Kosárlabda
Az NCAA legerősebb konferenciájából érkező játékos két évre kötelezte el magát hozzánk.

Hosszas kiválasztási folyamat után megtaláltuk második légiósunkat is, a 23 éves Seth Allen személyében. Friss igazolásunk idén végzett a jó nevű, az egyetemi bajnokság (NCAA) legjobb 50 csapata között rangsorolt Virginia Tech Egyetemen. A konferencia erősségéről mindent elmond, hogy hat csapat is a legjobb 25-ben rangsorolt, ráadásul innen került ki az idei bajnok North Carolina (Michael Jordan egykori alma matere), de a két évvel ezelőtti bajnok Duke Egyetem, illetve a négy évvel korábbi győztes Louisville is itt szerepel.

A mindkét hátvédposzton, tehát irányítóban és dobóhátvéd pozícióban is bevethető Allen idén 29 perc alatt átlagosan 13.3 ponttal terhelte meg az ellenfél gyűrűjét, pedig emellett 2.3 lepattanót, 3.3 gólpasszt és közel egy labdaszerzést tett be a közösbe, mindezt 44 százalékos triplázás mellett. Teljesítményével - valamint azzal, hogy taktikai okokból rendre a kispadról szállt be a meccsbe - a konferencia legjobb hatodik emberének címét is kiérdemelte. A bajnok North Carolina ellen egyébként 19/9 pontot és 5 gólpasszt jegyzett az idei szezon során, a Duke ellen 15 pontig és 5 gólpasszig jutott, a Louisville ellen pedig 25 pontot, közte 6 triplát tett a közösbe.

Allen a maga 185 centijével nem tartozik a legmagasabb játékosok közé, ám 88 kilóját és sebességét kihasználva agresszíven és bátran tör befelé. Kintről is előszeretettel próbálkozik, meccsenként majdnem négy kísérlete van a triplavonalon túlról, ezek közül - 44 százalékos találati pontossággal – nagyjából másfelet értékesít is. Seth elsősorban hátvédposzton érzi jól magát, de egyetemi karrierjének első két évében, a Maryland egyetem játékosaként irányítóként szerepelt. A kritikus helyzetekben rendre jó döntéseket hoz, nem véletlen hát, hogy szoros végjátékok során általában az ő kezébe adják a labdát a társak:

Mint ahogy arról a bevezetőben szó volt, új játékosunk két idényre kötelezte el magát hozzánk, ám szezon végén mindkét fél számára adott a kivásárlás lehetősége.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%