Rögtön itt is a szezon első rangadója

2014.10.18, 07:51 Kosárlabda
Az előző idényben nyolc alkalommal futottunk össze a Sopronnal, egyedül a Magyar Kupa elődöntőjében kaptunk ki tőlük. Szabó Zsolt eltiltás miatt kihagyja a mai meccset.


Sabáli Balázs irányítása mellett a Sopron tavaly kiemelkedően jó évet zárt, hiszen a magyar kupában ezüstérmet, a bajnokságban pedig bronzérmet szerzett.  Utóbbit ráadásul egy kiemelkedően nagy, a Kaposvár otthonában hosszabbításba torkolló meccsen kaparintotta meg, többek között Thomas 34 pontjának köszönhetően. A magyar állampolgársággal is rendelkező, sőt a válogatottban is pályára lépő irányító nyáron hosszasan hezitált, hogy otthagyja-e csapatát, végül azonban a maradás mellett döntött, a helyiek nem kis örömére. Ráadásul a tavalyi legponterősebb játékos, Milos Borisov, valamint a magyar mag is a csapatnál maradt, így volt mire építkezni a szezonkezdetkor. Egy fontos távozó azért akadt, a két éve Sopronban pattogtató Filip Barovic Kecskemétre tette át székhelyét, ám helyette visszatért egy korábbi ász, Darian Townes, aki anno sok kellemes percet szerzett a soproni publikumnak.

Az első fordulóban a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatát fogadták, és a papírformának megfelelően magabiztosan - 82-65 arányban - fektették két vállra Kiss Zsoltékat. A meccs legjobbja a 27 pontig jutó Milos Borisov volt, aki emellett még 9 lepattanót is betett a közösbe, de Thomas és Ruják is feltettek kéz a kézben 28 pontot, 12 lepattanót, 7 gólpasszt és 6 szerzett labdát a statisztikai lapra.

Mi ugyebár Pécsett kezdtük meg szereplésünket, és ha óriási nehézségek árán is, de sikerrel vettük az akadályt, a forduló egyetlen vendéggyőzelmét aratva. Félidőben még 15 ponttal égtünk, ráadásul a negyedik negyedben Szabó Zsolt is a kiállítás sorsára jutott, ám a többiek fogcsikorgatva küzdve végül utolérték az ellenfelet, majd Eilingsfeld János bevitte a kegyelemdöfést. Pengeélen táncoltunk, de hát azt mindenki tudta, hogy a PVSK idegenben nem sétagalopp, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy három alkalommal is kikaptunk ott az elmúlt négy évben. A lényeg a lényeg: 75-76-ra mi nyertük a meccset!

Ami a mai találkozót illeti, egy dolog biztos: ez sem lesz sétagalopp, sőt! A Sopron remek csapat, jó elegye a rutinnak és a fiatalos lendületnek, amely tavaly már belekóstolt a siker ízébe, és vélhetően idén is hasonló szezont terveznek a Hűség Városában. Milos Borisov semlegesítése kulcsfeladat lesz, amelynek megoldása az eltiltott Szabó Zsolt hiányában nem lesz egyszerű. Ráadásul Borisov hármas és négyes poszton egyaránt bevethető, akár meccs közben is képesek posztot cserélni Dénes Gáborral, így Körtélyesi Gergelynek is dolgoznia kell majd rajta. Nagyon fontos kérdés lesz még az irányító poszt, Thomas és Ruják személyében két igen jó játékossal rendelkezik az ellenfél, ráadásul a PVSK elleni meccsen is egy irányító - Anthony Nelson - semlegesítése okozta a legnagyobb fejtörést a mieinknek. Centerposzton ellenben domináltuk azt a találkozót, Tóth, Jones és Eilingsfeld is remekelt, remélhetőleg ez most sem lesz másképp, és akkor meglehet a siker.

 

Legutóbb

Atomerőmű SE - Sopron KC
83-66
(22-17, 28-13, 18-21, 15-15)
Paks, ASE Sportcsarnok
V.: Papp P., Kapitány G., Farkas G. (dr. Valovics)

ASE: Vaughn 13/6, Medve 7, Körtélyesi 9/3, Szabó 12/3, Jones 15.
Csere: McGruder 8, Tóth 6, Eilingsfeld -, Baki -, Kovács 11/3, Markovic 2, Kerpel-Fronius -.
Vezetőedző: Dzunic Branislav

Sopron: Thomas 8/6, Ruják A. 6, Dénes 9/9, Borisov 21/9, Tóth 5.
Csere: Takács 7/3, Ruják B. 2, Molnár B. 4, Nárai 2. Rátvay 3.
Vezetőedző: Sabáli Balázs

VIDEÓ ÖSSZEFOGLALÓ

 

Fotó: Molnár Gyula


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%