Rodney McGruder ezúttal Bostonban próbálkozik

2014.08.21, 08:25 Kosárlabda
 Az előző évadban piros-kékben szereplő hátvéd a Celticsnél próbálja beverekedni magát a keretbe

 

A kezdo5.hu internetes kosárlabda portál cikke szerint McGruder szerződése egyelőre nem hivatalos, de a RealGM "mozgásfigyelőjében" már szerepel a játékos neve a rekordbajnok Celticsszel összekötve. Egyéves kontraktusról van szó, amely valószínűleg egyáltalán nem garantált, tehát az edzőtáborban való részvételhez kellett.

McGrudernek nagyon nem lesz egyszerű dolga, ha be akarja magát verekedni a maximum 15 fős keretbe, hiszen vele, és a szintén tegnap leigazolt Tim Frazierrel, valamint Christian Watforddal együtt már 20 szerződéssel rendelkező játékosa van a Bostonnak, ráadásul Evan Turner ügye még mindig a levegőben lóg. Vele megegyezett már a Celtics szóban, hivatalosan viszont még nem írt alá Turner - jelenleg nem is tud, mert a szezon kezdetéig 20 fő egy NBA csapat állományának maximuma.

Az sem segíti McGruder helyzetét, hogy a Celtics hátvédposztokon nagyon telített. Még ha valószínűleg Keith Bogansszel nem is kell számolni, Rajon Rondo és Avery Bradley mögött akkor is ott van az idei drafton 6. helyen húzott Marcus Smart, a 17. helyen kiválasztott James Young, illetve Phil Pressey, Chris Babb és a most igazolt Frazier is - közülük csak utóbbi kettőnek nem garantált a szerződése, mindenki másé az. A teljes állományban 14 embernek van garantált szerződése, de Turner nélkül.

Mint ismeretes, az ex-paksi kettes tavaly hasonló helyzetben volt, akkor az Oklahoma City Thundernél volt edzőtáborban, onnan tették ki szinte az utolsó pillanatban.

Fotó: Fekete Zsuzsanna


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%