Rangadó a Kecskemét ellen

2013.11.01, 06:22 Kosárlabda


 

A honi élvonalbeli kosárlabda bajnokság hatodik fordulójának rangadóját Pakson játsszák, az Atomerőmű SE vendége a kecskeméti KTE- Duna Aszfalt együttese lesz.

A látogatók tavaly a másodosztályban szerepeltek, de már ekkor a jövő csapatát építette Sztojan Ivkovics vezetőedző. A tréner az NB I/B-ben kialakította azt a keretet, amely most veretlenül áll öt fordulót követően. A lila fehéreket a szerb Derasimovic és Wittman Krisztián repíti, ők a legértékesebb játékosok a statisztikák szerint. A lepattanókat a szerb Jovanovic szedi leghatékonyabban. Az említett kosarasok mellett a szintén szerb Karahodzic, a Pongó testvérek, Hegedűs és Bencze is remekül teljesítenek, nem véletlen tehát, hogy az Ivkovics legények egyedüliként vezetik a tabellát.

Az Atomerőmű SE az előző fordulóban elveszítette veretlenségét Zalaegerszegen, de ettől nem lett pánik Pakson. Az ASE vezetése azonban már megelégelte az amerikai Summers gyenge produkcióját és elküldte a csapattól, helyére a szintén tengerentúli Rodney McGruder-t igazolták. Az új szerzemény, az NBA-s Oklahoma City Thunder játékosa volt, de az ottani bajnokság kezdete előtti utolsó keretszűkítéskor nem tartottak rá igényt, így került Paksra. Az Atom és a KTE kétszer is találkozott már a felkészülés során, mindkét összecsapás kecskeméti győzelemmel zárult. Ez a meccs azonban teljesen más lesz, itt már tétre megy a játék, így valószínűsíthetően nagy csatára van kilátás a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A mérkőzés november 2-án szombaton 17.30-kor kezdődik.

 

korábban egymás ellen:

2011.10.29.

 

Atomerőmű SE- Kecskeméti KSE
66:69
(17-18,3-10,19-29,27-12)
Paks, Atomerőmű Sportcsarnok 1200 néző

 

ASE: Williams 25/9, Wilson 3, Vojvoda 13/9, Kámán 7/3, Tóth 4,
Cserék: Morgen 3, Kovács Ákos 3, Körtélyesi 8,

Kecskemét: Kelley 11, Wittmann 10, Radonjic 3, Dénes 12/9, Bencze 10,

Csere: Csorvási 4, Hegedűs 6/3, Vukadinov 13/3,

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%