Pupp Réka hatszoros magyar bajnok

2022.03.21, 15:43 Judo
Hétvégén, Zalaegerszegen küzdöttek a felnőtt első osztályú Ob címekért és diák A-B korosztályos Magyar Kupa érmekért hazánk legjobbjai.

A paksi versenyzőknek mindkét nap sikerült aranyérmet nyerniük az igen erős mezőnyben. Szombaton az 52 kilogrammos, toronymagas esélyes klasszisunk Pupp Réka révén sikerült újabb Ob aranyat szerezni. Réka igazán látványos akciókkal győzte le ellenfeleit és egy pillanatig nem volt kétség afelől, hogy továbbra is ő ülhet a hazai 52 kilogramm trónjára. Szép ipponokkal gyalogolt el a döntőig, ahol régi jól ismert edzőtársa a koroncói Gyertás Róza várta. Vazari belsőcomb vezetés után végül földharcban karfeszítéssel kopogtatta ellenfelét, megszerezve ezzel a hatodik felnőt magyar bajnoki címét. Hasznos küzdelmeket vívott, de az ő esetében egy magyar bajnoki cím túl az elismerésen elsődlegesen a nemzetközi porondra való felkészülést szolgálja. De hát idáig el kellett jutni és reméljük még sokáig a trónon marad.

Veres Marcell a 100 kilogrammosok között az egyik nagy favorittal, a ceglédi Vég Zsomborral kezdett, aki egyelőre túl nagy falatnak bizonyult. A vigaszágon azonban szépen menetelt egyetlen férfi indulónk, ráadásul a harmadik helyért egy szinte megnyert meccset veszített el. Vazariból vezetést szerezve szépen tartotta az előnyét, azonban a rutinos PVSK-s Kersics Dávid fél perccel a vége előtt leszorította. Ezúttal nem lett meg a dobogó, de az ötödik hely is nagyon szép eredmény.

Másnap a diák A és B korosztályos judósok vették birtokukba a zalaegerszegi sportcsarnokot.

Vajna Csongor egész nap kirobbanó formában judózva a döntőben a verseny egyik legszebb ipponját dobva lett Magyar Kupa győztes. A két barátnő és edzőtárs Kiss Dalma Klára és Braun Sára a sors szeszélye folytán ismét együtt küzdöttek a bronzéremért és ezúttal a tavalyi Ob-hoz hasonlóan ismét Dalma diadalmaskodott. Reméljük, még sokáig tudnak együtt csatázni edzéseken és versenyeken ifjú tehetségeink.

A diák A-soknál Palencsár Péter remekelt és Csongihoz hasonlóan ő sem talált legyőzőre súlycsoportjában. Izsák Simon is nagyokat küzdött és végül hetedik lett a Magyar Kupán. Elszántságból nem volt hiány Száraz Dávid, Kákai Ábel, Grosan Eric és Hernádi Gergely meccsein sem, ám ezúttal ők nem tudtak pontszerző helyen zárni.

Összeségében igazán kiemelkedő hétvégét zártak az ASE judósai. Még sok ilyet és ehhez hasonlót szeretnénk megélni!

 

Verseny neve: Felnőtt Országos Bajnokság

Verseny helye: Zalaegerszeg

Verseny ideje: 2022. március 19.

Paksiak eredményei:

I.hely Pupp Réka -52 kg

V. hely Veres Marcell -100 kg

 

Verseny neve: Diák A- és B- korcsoportos Magyar Kupa

Verseny helye: Zalaegerszeg

Verseny ideje: 2022. március 20.

Paksiak eredményei:

Diák B

III. hely Kiss Dalma Klára-36 kg

V. hely Braun Sára -36 kg

I.hely Vajna Csongor -50 kg

 

Diák A

VII. hely Izsák Simon -38 kg

I.hely Palencsár Péter -60 kg

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%