Paksi keret

2017.10.04, 13:18 Kajak-kenu
Szeptember végén, október elején gyújtották be a maradék rakétákat a válogatott kerettagságra pályázó kajak-kenusok. A kétnapos sukorói versenycunami 3 érmet és kettő válogatottságot hozott Paksra.

Az országos bajnokság, illetve a szeptember közepi Olimpiai Reménységek Verseny (ORV) adott lehetőséget a keretbe való bekerülésre, így két kenusunknak, az ifi Hodován Dávidnak és a 12 éves Juhász Istvánnak sikerült bekerülnie a válogatottba. A többiek a hétvégi keretfeltöltő versenyen próbálkoztak. A kajakos Vajda Bence 1000 egyesben harmadik lett, míg a párosban (Hodován Dáviddal) kétszeres ORV-bajnok Kollár Kristófnak az 1000 egyes győzelem jelentette a válogatott keretbe való bekerülést.

Év elején az egyes nagyon jól ment, de utána egy kicsit gödörbe kerültem az EYOF válogató miatt és ez az egyes evezésemre is kihatott. Nem éppen úgy futott a hajó, ahogyan szerettem volna, ezért nem éreztem túl sikeresnek az idei évemet egyesben. Párosban Dáviddal ez volt az első versenyszezonunk együtt, jól össze tudtunk szokni, nagyon jól fut a hajó, ezt az ORV-n szerzett aranyak is mutatják. Visszatérve az egyesre, így év végére sikerült rájönnöm, hogy mi volt a probléma a technikámmal, Bedivel is átbeszéltük a dolgokat. A keretfeltöltő előtt egy héttel kezdtem el edzeni, ezen a héten elég sokat változtattunk az evezésemen. Ennek köszönhetően már úgy csúszik a hajóm, ahogy év közben szerettem volna, ezt igazolja a hétvégi győzelem is. Nagyon jól ment a pálya, maximálisan ki tudtam adni magamból mindent, bár azért még van mit csiszolni az evezésemen. Bizakodóan várom a jövő évet!- adott gyors összefoglalót az idei évről a dunaújvárosi színekben versenyző, ám Pakson tanuló és edző Kollár Kristóf.

Jól sikerült az idény, de nem minden jött össze, amit szerettem volna. Az EYOF egy hajszalon múlott, második lettem és csak az első juthatott ki. A serdülő magyar bajnokságon sikerült három számban nyernem, így a jó szereplésemnek köszönhetően egy egyéni és két páros számban indulhattam a csehorszagi ORV-n. Itt a dobogó lett volna a cél, ami által ifjúsági válogatott lehettem volna, ám sajnos nem jött össze, így a hétvégi keretfeltöltőn kellett megharcolnom érte, ami a harmadik hellyel sikerült is. – értékelt a 2001-es születésű Vajda Bence.

A fiúkon kívül még egy lány párosunknak, a 13 éves Ottófi Lili, Kertész Gréta párosnak sikerült megcsípnie a dobogó harmadik fokát, ám ez nem ért válogatottságot.

Október első hétvégéjén jön a szezonzáró, tolnai verseny, ahol a legkisebbek is versenyélményeket szerezhetnek!


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%