Öt játszma dőlt el a nyitó fordulón

2011.06.18, 19:40 Sakk
A Marx György emlékversenyek első napja izgalmas játszmákat és csak egyetlen békés döntetlent hozott. Bárcsak minden játéknap hasonló lenne!

 

A hölgyeknél világos indul és nyer volt a nap mottója. Sajnos két táblán a magyarok voltak sötét színnel. Különösen fájó az első és második számú kiemeltek csatájában elszenvedett vereség.  Mádl Ildikó nem igazán ismerte a megnyitást, a kicsit hátrányosabb állásban erőszakosan akarta megoldani a gondokat, ami gyors összeomláshoz vezetett. Érdekes módon a két másik játszma koreográfiája ugyanez volt. A sötét színnel játszók hátrányos állásba kerültek, ahol nem volt türelmek a hosszú védekezéshez, az indokolatlan aktivitásuk csak meggyorsította a vesztésüket. A hazai szurkolók Rudolf Anna szép matt támadásának örülhettek a szicíliai védelmű partiban.

A férfiaknál Berkes Ferenc kockázat vállalás nélkül szeretett volna nyerni, Szmirin is csak annak a bizonyítására törekedett, hogy ellene így nem lehet győzni. Gyors és igazságos döntetlen lett a vége. Wojtaszek a manapság újra divatos Ff4-es vezércsel változatát játszotta meg. Salgado bizonytalan volt a megnyitásban, a létrejött középjáték állást sem feküdt a játékstílusának. Világos gyorsan gyalogost nyert, majd biztos kézzel érvényesítette előnyét a végjátékban.  A nap játszmája kétségkívül az utolsóként befejeződött Ács-Bologan parti volt.

Péter visszatért korábbi kezdéséhez az 1.e4 lépéshez. A caro-cann védelmben Bologon többször is kiegyenlíthetett volna, de ő kockáztatott és majdnem rajtavesztett. Ács nagyon szépen élt a lehetőséggel és gyönyörűen túljátszotta ellenfelét. A két tábor gyalogjai az ellenkező oldalakon törtek az átváltozási mezők felé. Péter tisztjei sokkal jobban támogatták a saját gyalogokat és közben akadályozták az ellenfél gyalogjait is. A jelenlévő szurkolók, nagymesterek mind gyors világos győzelmet vártak. Bologan bizonyította nem véletlenül nyert szuper tornákat, a reménytelennek tűnő állásban sorozatban lépte az egyetleneket, a leghosszabban vesztő lépéseket. A több órás küzdelem végén, amikor már mindketten csak fél-fél percet kaptak egy lépésre Péter elfáradt és egy lépésre a nyeréstől hibázott, nyerő helyett vesztőt lépet. Nagy kár érte. Szerencsére már többször bizonyította, hogy nem törik meg az ilyen balszerencsék.

 

Eredmények:

 

Wojtaszek, Radoslaw

- Salgado Lopez, Ivan

1-0

Berkes, Ferenc

- Smirin, Ilia

1/2-1/2

Ács, Péter

- Bologan, Viktor

0-1

 

Rudolf, Anna

- Sharevich, Anna

1-0

Mkrtchian, Lilit

- Mádl, Ildikó

1-0

Kashlinskaya, Alina

- Dudás, Eszter

1-0

 


Open 4. forduló

 

Az „A” csoport küzdelmeiből kiemelkedik a paksi Balázs Gábor és Antal Tibor Kende győzelme rutinos nemzetközi mester ellenfeleik ellen. A „B” csoportban Salavecz svájci ellenfelet győzött le még a paksi Werner Anna bajai ellenfél ellen diadalmaskodott.

Az „A” mezőnyét  a papírformának megfelelően nagymesterek vezetik. A „B” tornát meglepetésre az utolsó pillanatban beugró szekszárdi Forster Tamás 100%-os teljesítménnyel.

 

 

 

4. forduló 1.Horváth, Á ½-½ Bokros, A 2.Lizák, P 0-1 Czebe, A 3.Amstadt, Á ½-½ Medvegy, Z 4.Balázs, G 1-0 Pataki, Gy 5.Habibi, A 0-1 Antal, T 6.Krutti, V 1-0 Loberg, J 7.Tóth, G ½-½ Straubinger, D 8.Dankházi, A 0-1 Medvegyné Balogh, E

 

 

4. forduló 1.Nagy, L 0-1 Forster, T 2.Benedeczky, L 0-1 Szabó, R 3.Áts, L 1-0 Frank, J 4.Varga, K 1-0 Turi, I 5.Csatho, G ½-½ Berta, T 6.Salavecz, G 1-0 Pellaton, F 7.Palencsár, J ½-½ Toldy, E 8.Tófalusi, M 0-1 Reményi, L 9.Werner, A 1-0 Jäeger, L 10.Dudás, M 0-1 Csire, B 11.Szappanos, M 0-1 Jeszenszky, J 12.Rékasi, Z 1-0 Ambrus, B 13.Kricsfalusi, P 1-0 Szekeres, D 14.Szmodics, L ½-½ Csernai, T 15.Keller, F 1-0 Reményi, S

 

Állások:

 

„A” 1.Czebe, A 3½ 2.Horváth, Á 3 Bokros, A 3

 

„B” 1.Forster, T 4 2.Szabó, R 3½ Áts, L 3½

 

 

Villámverseny

 

Az idei hagyományoknak megfelelően kevés induló 23 játékos, de rendkívül erős résztvevők neveztek az 5-5 perces gondolkodási idővel zajló villám tornára. A decsi Pap Gyula nagymester megérdemelten nyerte a tornát. A kiváló sakkozó az interneten is rengeteg villám partit játszik, a világ legjobbjai ellen is megállja a helyét. Mögötte is erős nagymesterek és nemzetközi mesterek végeztek a pénzdíjjal járó helyeken.

 

 

1.Pap, Gy 7 2.Czebe, A 6½ Binder, T 6½  4.Medvegy, Z 6 5.Bokros, A 5½ Krutti, V 5½ Habibi, A 5½

{morfeo 65}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%