Őszi listavezető a Face Kings

2015.01.10, 10:07 Kosárlabda
Szoros összecsapásokkal végződött a Városi Bajnokság őszi szezonja, melyből a Face Kings jött ki legjobban. Azonban nem dőlt még el semmi, hiszen az alapszakasz elsőségre többen is pályáznak, így a jövő héten kezdődő tavaszi forduló, igazán izgalmasnak ígérkezik!  

 

Judoplasztika – Alibi KC 41-26

Az Alibi 6-0-al kezdte a mérkőzést, ám az első negyed derekán a Judosok is felpörögtek, aminek eredményeképpen már ebben az etapban átvették a vezetést. A folytatás is a Judoplasztika szája íze szerint alakult, akik minden negyedet megnyerve, végül fölényes győzelmet arattak.

 


 

 

Face Kings – Nyenyekek 87-64

Az őszi szezon legpontgazdagabb mérkőzését vívta egymással a két csapat. A Face Kingsnél Csűrös és Szántó is egyaránt 27 pontig jutott, míg a Nyenyekeknél Pavlik tartotta a lépést 50 ponttal.

A Face Kings már az első negyedben magához ragadta a kezdeményezést és gyakorlatilag végig uralta az összecsapást. Ugyan a Nyenyekek is megpróbáltak mindent, és a harmadik negyed végére 4 pontra is felzárkóztak, fordítani már nem tudtak, így a Face Kings végül magabiztosan nyerte a meccset.

 


 

Zóna-kosár – Vak Baglyok 60-38

Az első negyedet 11 ponttal nyerte a Zóna, és úgy tűnt nem lesz nehéz dolga, de a második 10 percben a Baglyok is belehúztak, és 4 pontra zárkóztak. A fordulás után aztán a Zóna-kosár esélyeshez méltó játékkal rukkolt elő, és végül simán győzött.

 


 

Puszta 5 City – Street Boys 44-42

Szoros összecsapást hozott a City és a Boys találkozója. Az első játékrészben már 11 ponttal is vezetett a Street Boys, azonban már a második 10 percben felzárkózott a Puszta 5 és innentől vált igazán kiélezetté az összecsapás. Miután hol egyik, hol a másik csapat vezetett, a mérkőzés hajrájára is fej-fej mellett fordultak a felek, és végül a Puszta 5 City örülhetett.

 


 

 

Old Boys – Ultra Violák 59-27

A várakozásoknak megfelelően, a jóval esélyesebb Old Boys magabiztosan nyerte meg az összecsapást.

 


 

 

Street Boys – Vak Baglyok 56-35

Minden negyedet megnyerve, magabiztosan gyűjtötte be a két pontot a Street Boys.

 


 

Zóna-kosár – Puszta 5 City 70-36

Váratlanul sima vereségbe szaladt bele, a tartalékosan felálló Puszta 5 City. A Zóna-kosár gyakorlatilag már az első negyedben eldöntötte a találkozót, sőt a félidőben már 32 ponttal tartottak előrébb riválisuknál. A fordulás után ugyan kiegyenlítetté vált a találkozó, azonban az eredmény már nem változott és Zóna-kosár diadalt könyvelhettünk el.

 


 

 

Nyenyekek – Judoplasztika 60-56

Parázs hangulatú rangadót hozott a városi bajnokság, soronkövetkező összecsapása. Az összesen 36 faultot, valamint 52 büntetőt hozó találkozón, végig kiélezett küzdelem zajlott. Hol a Nyenyekek, hol a Judoplasztika vezetett pár ponttal, de komoly előnyt egyik fél sem tudott összeszorgoskodni. Az utolsó percek végül büntetőpárbajjal zajlottak, melyből a Nyenyekek jött ki jobban, így ők örülhettek a győzelemnek.

 


 

Street Boys – Face Kings 38-45

A 2014-es év utolsó mérkőzése is majd 40 percen keresztül tartó, fej-fej melletti csatát hozott. Sem a Boys, sem a Kings nem tudott komoly előnyt kiharcolni egészen a végjátékig. Ekkor a Street Boys követett el több hibát, amit a Face Kings könyörtelenül kihasznált, majd a győzelmet is begyűjtötte.

 


 

Old Boys – Puszta 5 City 48-43

2015 úgy indult, ahogy véget ért az óév. Az Old Boys és a Puszta 5 City az elmaradt őszi találkozójukat pótolták, és igencsak izgalmas mérkőzést sikerült produkálniuk. Bár végig az Old Boys irányította az összecsapást, 4 pontnál nagyobb előnyt nem sikerült kiharcolnia, egészen a záró etap kezdetéig. Ekkor is az Old Boys tudott újítani és egy picit rákapcsolni, aminek eredményeképpen végleg eldöntötte a két pont sorsát.

 

 

Az őszi fordulóból elmaradt Old Boys – Judoplasztika mérkőzés az alapszakasz végén kerül lejátszásra.

A mérkőzések statisztikáját megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program menüpont alatt!

 

Tabella:


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%