Négyes holtverseny a 2. helyen

2011.06.24, 11:38 Sakk


Ma csak a hölgyeknél dőlt el játszma. Eszter jól felkészült a várható Spanyol megnyitás Breyer változatára. Kashlinskaya pedig szemmel láthatóan nem érzi még a változat középjáték típusait.  Eszter a 22. lépésben előnyös cserékkel jelentős előnybe kerülhetett volna. A folytatás kimaradt, Alina pedig később túljátszotta az egyenlő állásból. Az Annák mérkőzésén Sharevich pozíciós megnyitásválasztása bevált Rudolf ellen, a középjátékban veszélyes szabadgyalog tett szert, amit kombinálhatott a meggyengült sötét uralkodó elleni játékkal. A 45. lépésben f5 gyalogtolás, a 48. lépésben „d” szabadgyalog feláldozása azonnal eldönthette volna a játékot. A lehetőségek itt is kimaradtak. A fenyegető örökös sakkot nem tudta kivédeni világos. A rangadón Mádl Ildikó óvatos kezdeményezését Mkrtchian hárította, amíg elegendő gondolkodási ideje volt, annak fogytával újra jöttek a hibák. A nyert állásban a szintén fogyó idő miatt Ildikó is lépett könnyelműt, de Lilit nem vette észre. Ildikó fontos győzelmének köszönhetően a mezőny összeért, olyan mintha most kezdődne a verseny.

A férfiaknál három döntetlennel indult a második szakasz. Leginkább annak köszönhetően, hogy a mezőny második feléhez tartozók biztosabb játékra váltottak az újabb vereségek elkerülése érdekében. Salgado kis előnyhöz jutott a Wojtaszek ellen, de egy apró pontatlanság elég volt, hogy a sorozatos cserék egyenlő álláshoz vezessenek. Bologan a nyugodt Olasz megnyitásban próbált nyerni. Ács sötéttel is előnybe került, kisebb kalandok után igazságos döntetlen lett a vége. Smirin sem bízott a fővarikban, a 4. lépéseben megtett huszár lépése árulkodott erről. A kiegyenlítést követően Berkes pontatlankodott, feleslegesen cserélt bástyát, könnyelműen tolta a gyalogosokat. A végén Smirin segítsége is kellett a döntetlenhez az érdekes huszárvégjátékban.

 

6. forduló
2011.06.23 15:00:00

Salgado Lopez, Ivan

- Wojtaszek, Radoslaw

1/2-1/2

Smirin, Ilia

- Berkes, Ferenc

1/2-1/2

Bologan, Viktor

- Ács, Péter

1/2-1/2

 

Sharevich, Anna

- Rudolf, Anna

1/2-1/2

Mádl, Ildikó

- Mkrtchian, Lilit

1-0

Dudás, Eszter

- Kashlinskaya, Alina

0-1

 

 IX. Marx György emlékverseny férfi - 6. forduló után

1.

Wojtaszek, R

5

2.

Smirin, I

3.

Berkes, F

4

4.

Bologan, V

5.

Salgado Lopez, I

1

 

Ács, P

1

 IX. Marx György emlékverseny női - 6. forduló után

1.

Kashlinskaya, A

2.

Mádl, I

3

 

Mkrtchian, L

3

 

Sharevich, A

3

 

Rudolf, A

3

6.

Dudás, E


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%