Megsemmisítő vereség

2011.04.10, 19:22 Kosárlabda


 

88:67-re győzött a Zalaegerszeg az Atomerőmű SE ellen a kosárlabda bajnoki rájátszás negyeddöntőjében a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A párharc állása 1:0 a ZTE javára.A papírforma könnyed paksi sikert jósolt az Atomerőmű SE- Zalakerámia ZTE KK párharc első, paksi mérkőzésén, a vendég együttes azonban alaposan megtréfálta a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztest. Már az összecsapás első percétől kezdve látszott, az ASE némiképp könnyedebben, a zalaiak viszont alaposan feltüzelve játszottak. Az első negyedet 23:17-re a kék fehérek nyerték, de ekkor még senki sem aggódott a találkozó végkimenetelét illetően. Tóth Ádám 10 pontot szerzett a látogatóknál, a piros kékeknél Hodges volt ponterős. A folytatásban tovább növelte előnyét a ZTE, a különbség 10 pont környékén realizálódott. Tóth Gergely hárompontosaival hívta fel magára a figyelmet, de társai is összeszedetten és hatékonyan kosárlabdáztak. Az Atomosoknál továbbra is Hodges vitte hátán övéit. A nagyszünetben 43:34-re vezetett a legutóbbi bajnok. A fordulást követően Kovács Ákos fújt riadót az Atomosoknál, Sales és Johnson is hatékony volt ekkor, de a hazaiak sehogy sem tudtak közelebb kerülni. Völgyi Péter együttesében Gáspár és a sérüléséből visszatérő csapatkapitány Kámán szorgoskodott leginkább. A negyedik negyedre 54:62-vel fordultak a felek. A záró periódusban egyre kapkodóbbá és görcsösebbé vált a paksiak játéka. Kámánékat ez nem zavarta, pontos támadásokat vezettek, és folyamatosan hizlalták előnyüket. Sales révén kapaszkodott ugyan az alapszakasz harmadik, de Tóth Gergely és Kámán demoralizáló triplái mindig időben érkeztek. A végjátékban az érdemi kérdések eldőltek, a koncentráltabb és jobban játszó vendégek megérdemelten diadalmaskodtak. Atomerőmű SE- Zalakerámia ZTE KK 67:88.

Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK
67-88
(17-23, 17-20, 20-19, 13-26)
ASE Sportcsarnok, 1000 néző 
V.: Pálla Z., Szabó G., Söjtöry T. (Heisig)

ASE: Kovács Á. 14, Hodges 11/6, Vojvoda 5, Körtélyesi 2, SALES 18/3. Csere: Pavlik 4, Johnson 13/3.

ZTE: Vertetics 9/3, Baki 9, KÁMÁN 19/6, GÁSPÁR 12/3, TÓTH Á. 14. Csere: Kinter 8, TÓTG G. 17/15

 

Horváth Imre: A mutatott játék alapján egyértelműen megérdemelten nyert a ZTE. Nagyon rossz napot fogtunk ki, mind dobó formában, mind mentálisan. Fel kell ebből állnunk.

Völgyi Péter: Extrát játszott a csapat, nagyon jól dobtunk. Végig nem engedtük, hogy a Paks felvegye a ritmust. Remélem, bírni fogjuk fizikálisan.


{morfeo 97}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%