Megnyertük a IX. Morgen Ferdinánd Emléktornát!

2021.09.04, 20:18 Kosárlabda
A kosárarány döntött.

Atomerőmű SE – Szolnoki Olajbányász
72 – 62
(23-17, 15-18, 13-15, 21-12)

Eilingsfeld pontjai után Karosi Gergely talált be kintről, erre már a Szolnoknak is volt válasza. Jó iramban folytatódott a találkozó, Cleveland Melvin és Kovács Ákos pontjaival sikerült 12-5-re meglépnünk Suboticék elől. Két pont a vendégeknél, újabb hármas a mi oldalunkon, erre már Badzim reagált a vonalon túlról, majd egy gyorsindítást követően Solano zsákolt egy hatalmasat. Jól védekeztünk, több labdaszerzésünk is volt az első etapban. Kis Raul tripláját követően 6 pont volt az előnyünk, ekkor kért időt Gasper Potocnik. Ez azonban nem tudott kilendíteni minket a ritmusból, Lovro Buljevic 2+1-es akciója is jó volt. (23-17)

Kapkodva kezdtük a második 10 percet, hibák voltak a védekezésben, eladott labdák a támadásokban, végül Eilingsfeld kettese adott egy kis lendületet egy kétpontossal és egy triplával. Subotic válasza után Teo Hojc kért időt a másik oldalon. Remekül összpontosítottunk védekezésben és a támadásaink is eredményesek voltak, Gasper Potocnik időkérése előtt Ken Brown volt eredményes a hárompontos vonalon kívülről. (35-30) A negyed utolsó perceiben mindkét csapat pontatlan volt, végül a félidőre 38-35-ös állással mehettünk.

Karosi Gergely zsákolásával indult a második félidő, 5 perc elteltével mindkét csapat csak 4-4 pontot szerzett a negyedben. Ekkor Badzim triplája adta meg a kezdő lökést az Olajnak, egy apró „üzemzavart” követően rendezni tudtuk a sorainkat és felvettük a ritmust, Potocnik időkérésénél ismét nálunk volt az előny. (49-47) Végül az utolsó etapra 1 pontos előnnyel mehettünk.

Buljevic perceivel indult a záró felvonás, a horvát magasember hasznosan játszott az egész mérkőzésen. A negyed felénél Ken Brown vágott be egy hármast, amivel ismét növelni tudtuk az előnyünket, azonban Potocnik időkérése után megrázta magát az Olaj, egy 2+1-es akciót követően Cakarun egyenlített a 6. percben. (61-61) Brown kihagyott triplája után labdát szereztünk, az akció végén Frank Áron volt eredményes, majd másodpercekkel később Buljevic és Brown is pontokat szerzett. Remekül játszottunk az utolsó percekben is, végig koncentrálni tudtunk és a feladatra összpontosítani. Brown mindkét büntetőjét bedobta 11 másodperrcel a végső sípszó előtt, ezzel 10 pontos előnyre tettünk szert, ami azért volt fontos, mert így mi emelhettük a magasba az első helyezésért járó kupát.

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%