Maratoni rajt

2015.09.08, 12:38 Kajak-kenu
Három paksi sportolóért is szoríthatunk ezen a hétvégén: Kiszli Vanda, Fritz Anett és Koleszár Zoltán is ott lesz Győrben, a maratoni kajak-kenu világbajnokság rajtjánál.

A világbajnokságnak szeptember 9-13. között a hazai és a világ kajak-kenu maratonistáinak egyik legkedveltebb helyszíne, a Mosoni-Duna, a Rába és a Rábca torkolatánál fekvő Győr ad otthont.

A versenyre történő válogatás után, augusztus közepén kiderült, hogy három ASE-s is rajthoz állhat, ráadásul ketten két számban is harcolhatnak a győzelemért.

Kiszli Vanda, aki tavaly megnyerte az U23-asok világbajnokságát és idén az Európa-bajnokságot is, a felnőttek és az U23-asok között is rajthoz áll.

Koleszár Zoltán tavaly párosban ifjúsági maratoni Európa-bajnok lett, egyesben pedig ezüstöt szerzett, majd pedig a Nanjingi Ifjúsági Olimpián 5. helyen zárt. Idén az ifjúsági világbajnokságon Moldován Milánnal 1000 párosban versenyzett. Hosszútávon sem találtak legyőzőre itthon, így ők is ott lesznek a győri rajtnál, csakúgy, mint Koleszár egyesben.

Fritz Anett a szolnoki Gál Fruzsinával az ifjúsági párosok között idén Eb-harmadik lett, ám a vébének más párral, a váci Jeszenszky Petrával fut neki.

S lesz még egy paksi versenyző, ugyanis a 12 éves Békési Rebeka az országos bajnokságon elért eredménye alapján bemutatóversenyen kajakozhat a nagyvilág előtt.

 

Tóth Márton

 

Program

Szeptember 11., péntek

11:30     K1 U23  női                         22,2 kilométer                   Kiszli Vanda

11:33     C1 ifi                                  18,3 kilométer                   Koleszár Zoltán

Szeptember 12., szombat

9:03       K2 ifi női                              18,3 kilométer                  Fritz Anett, Jeszenszky Petra

10:45     MK1                                    bemutatóverseny             Békési Rebeka

11:30     K1 felnőtt női                       26,1 kilométer                  Kiszli Vanda

Szeptember 13., vasárnap

9:05       C2 ifi                                  18,3 kilométer                  Koleszár Zoltán, Moldován Milán

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%